Szatmári Péter

Ilyet kellett volna írnia Bud Spencernek is. Mert amíg Bud Spencer könyve csapnivaló volt, ez egyenesen nagyszerű! Gyakorlatilag semmi más, mint történetek, történetek és még egy csomó történet, a Ricket játszó Larry Manetti történetei a Magnum tévésorozat kapcsán. Az elején a könyv még gyanús volt, amikor Manetti a gyerek- és fiatalkoráról írt, de azért az is viszonylag változatos. Aztán találkozunk Elvis Presley-vel, és onnantól felhőtlenül szórakoztató az egész, kitűnő sztorik jönnek egymás után. Elvis például egy koncertje után volt egy társaságban Manettivel, és elkérte Larrytől a jópofa új óráját, ráadásul felkínálta cserébe a drága gyűrűjét. Ez a marha meg nem adta oda neki, pedig Elvis többször is kérte! Másnap aztán Elvis külön felhívatta a testőrével a közös haverjukat, hogy micsoda seggfej ez a pasas – tényleg, de a jelek szerint Elvis se lehetett kicsi.

A könyvben azért alapvetően a Magnum tévésorozatról van szó, amit Hawaii-on forgattak. A nyolc évad alatt állítólag 200 millió dollár plusz költség volt a stúdiónak Los Angeles helyett Honoluluban dolgoztatni a stábot, de azért nyilván megérte így is. Hawaii-nak mindenképpen, állítólag drasztikusan visszaesett a turizmus, miután befejezték a Magnum vetítését az amerikai tévékben. Hasonlóan felvitte a sorozat a Ferrari cég forgalmát is, Manetti maga is meglepően sok fazont látott akkoriban az utcán, aki nyitott Ferrarit vezetett, bajusszal az orra alatt…

A könyvben sokféle érdekes háttérinformáció van, ami a hozzám hasonló rajongókat érdekelheti. Például a két őrkutya valójában nem két kutya volt, hanem összesen nyolc, ezt mondjuk tudtam, de hogy Zeusz és Apolló szerepében néha két szukát láttunk… Sőt, néha egy epizódon belül is volt két szuka és egy kan, az egyik az emberekkel tudott jól együtt játszani, a másik jól tudott támadni, a harmadik mindkettőt, hát cserélgették őket. A sorozatban a kutyák vad, barátságtalan őrkutyákat játszottak, így a hitelesség kedvéért civilben sem nagyon bratyiztak velük, csak Hillerman és Selleck (Higgins és Magnum) töltött több időt velük – a többiek, az élen Manettivel meg fostak, ha csak a közelükbe mentek…

A színészekről is van szó a könyvben, de sajnos elsősorban csak Tom Selleckről, pedig nekem hozzá képest is inkább John Hillerman, azaz Higgins volt a kedvenc szereplőm. Hillerman állítólag civilben is pont olyan, mint a sorozatban, belassult öregúr, aki szereti a luxust, és simán eltölt egy-egy délutánt egy üveg pezsgővel és kaviárral a tengerparton üldögélve. Érdekes, hogy Texasban született, és a texasi akcentusát drága angol iskolákban küzdötte le – a sorozatban pedig született angol, akinek pont van egy texasi féltestvére… Roger E. Mosley is hasonlít TC-re, mert kosarazik, becsületes és szereti a gyerekeket, sőt helikoptert is megtanult vezetni, csak a producer tényleg felszállni a levegőbe már sohasem engedte… Tom Selleck pedig egy szent ember, aki rengeteget dolgozik, de minden rajongóra időt szán, a stábbal is kedves és nagylelkű, és egyáltalán, a könyvben kizárólag felsőfokon kerül szóba a neve, és hát elég sokat szóba kerül.

Larry Manetti lehetett végül a főszereplők között a rosszaság, akivel mindig van valami probléma. A könyv alapján úgy tűnik, az életét alapvetően éttermekben dőzsölve tölti, ahol mindenféle haverja akad, akikkel mindenféle kalandba bocsátkozik. Egyszer Tom Selleckkel és még két rajongó lánnyal vacsoráztak, Selleck azonban egy idő után unatkozni kezdett. Larry elővette hát a frissen vásárolt pisztolyát és kétszer a plafonba lőtt – onnantól már nem volt unalmas az este. A közönség az asztalok alá bújt, a tulajdonos viszont nem vette a szívére a lövöldözést, kirakott néhány korsót a bárpultra és közösen céllövészetet rendeztek. Aztán volt, hogy Larry meztelenül fürdőzött a saját hotelje medencéjében egy társasággal, csak kizárták magukat a hotelből. Larry visszamászott, hogy aztán egy szál semmiben szaladjon keresztül a szállodán a kulcsért, vicces látvány lehetett.

Máskor egy country-énekes barátja adott neki egy jegyet az esti koncertjére, amit örömmel megköszönt. Elmenni azonban esze ágában sem volt, utálja a country-zenét, a jegyet kicsit később kihajította az autója ablakán. Eljött az este, és a koncert egy pontján aztán az énekes bejelentette az est vendég sztárját, a Magnum, PI sorozatban szereplő Larry Manettit! A világosító ki volt tanítva és a megfelelő székhez irányította a reflektort, ahol egy megszeppent néger üldögélt, aki nem értette az egészet – ő találta meg a jegyet az utcán…

Aztán volt az az epizód, amikor Angliában, egy kastélyban nyomoz Magnum egy gyilkos után, és persze a társai ott is a segítségére vannak. Manetti nem a kastélyban lakott, ahol mindenki más és ahol a forgatás is zajlott, hanem egy haverjával egy hotelbe költöztek be. Azonban egyik este részegen kidobott egy pár cipőt az ablakon, és sajnos pont a portás fejét találta el, ezért onnan kidobták őket. A következő hotelben a haverja elment egy lánnyal, és amikor visszajött, szintén részegség miatt egy másik szobába ment be. Mivel nem találta a holmiját, bejelentette a rendőrségen, hogy kirabolták. A rendőrök ki is jöttek, majd kisvártatva megjött a szoba valódi vendége is… úgyhogy onnan is kidobták őket. Végül is Manetti beköltözött hát a kastélyba, a többiekhez. Rögtön másnap ott is berúgott, de amikor a társai be akarták adni neki, hogy a kastélyban szellemek vannak, azért nem vette be a hülye szöveget. Bezzeg amikor benyitott a szobába és szembejött vele egy szellem! És aztán még egy a fürdőszobában!

Szóval jó sztorik vannak a könyvben, szerencsés, hogy nem pl. Hillerman vagy a sorozat bármely más tagja írt könyvet a sorozatról, az nyilván kevésbé lett volna szórakoztató. Persze maga a tévésorozat is téma, hogy vicces, hogy izgalmas, látványos, nem beszélve a magas és szép férfiról… és persze a szexi, alacsony férfiakról…

(Én a Kindle-n olvastam, de papíron is meg lehet rendelni Larry Manetti honlapjáról.)

Rengeteget tanultam ebből a filmből a szeretetről, a jóságról, a vallásról. Sokszor láttam a tévében, megvolt videón, sőt, műsoros DVD-n is megvásároltam, ami amúgy kevéssé jellemző rám. De mindig éreztem, hogy valami hiányzik. Főleg a mór nő története volt hiányos, amikor a sütievés után rögtön a tengerparton láttuk őket, érezni lehetett, hogy itt valami nem stimmel. Jobb híján sokáig azt hittem, hogy a rendező vágta össze a filmet rosszul. De aztán munkaügyben a kezembe került az eredeti olasz változat, és minden kiderült: az ugyanis 150 perces, míg a magyar változat csak 110 perc!

Arra tippelek, hogy a Magyar Televízió nyolcvanas évekbeli bugyraiban valaki azt gondolta, hogy a két és fél órás film túl hosszú ahhoz, hogy a tévénézők kibírják. Erre kivágtak belőle 40 percet, gondolván, hogy ide ennyi is elég lesz, és itt Magyarországon ezt a változatot nézzük húsz éve! Legutóbb a múlt héten ment le a Filmmúzeumon a 110 perces verzió. A kiegészítő 40 percet persze nehéz lenne újonnan szinkronizálni, Kaszás Attila, a felnőtt Cirifischio magyar hangjának halála óta különösen, de ez így akkor is elég gáz.

Néhány kimaradt rész magyarázattal, és mivel a youtube-on fent van az eredeti, videókkal is:

• az elején Angelo Branduardi énekel,
• miután Fülöp atya megmenti Cirifischiot a katonáktól, elsétál vele és hosszasan ecseteli, mi történhetett volna vele, ha lopáson kapják, majd megmutatja egy tolvajnak a levágott, majd falra szögezett fejét, akinek a két kézfeje hozzá van szögezve a füléhez,
• a kovács sokkal többször csábítja rosszra a fiút, például egy lyukon benézve megmutatja neki a mór nőt, akit éjszaka levetkőzve is láthat… (mindjárt a videó elejétől kezdődik a jelenet)
• miután Leonettát beadták a jezsuitákhoz, a kovács hosszasan beszél az éhező kisfiúnak az ígéret földjéről, ahol lasagna fedi a háztetőket és must folyik a patakban. Az rögtön indulna is, de a kovács előbb emlékezteti, hogy megígérte Leonettának, hogy kihozza őt a jezsuiták közül… Úgyhogy belopakodnak együtt a templomba, ahol…
• ahol Ignác atya éppen a zarándokokat és térítőket búcsúztatja, Xavéri Ferencet Indiába satöbbi, ugye velük később is találkozni fogunk a vacsorán, amikor már visszaértek a zarándoklatból. Ugyanakkor Fülöp atya a szülők napján Leonettát látogatja meg, mint a lány nevelője, és amíg egy szerzetes előhozza Leonettát, a két pap elcseveg egymással. A magyar változatban csak itt kapcsolódunk be fogalom nélkül, ugye Ignác atya a látomásairól mesél, a szerzetes hozza Leonettát, Cirifischio a kováccsal lopakodik, hát ezeknek sok-sok kimaradt előzménye volt.
• A focimeccs közben Ignác atya hosszasan magyaráz Fülöp atyának a kötelességről és a felettessel való azonosulásról.
• A nemesifjú tényleg nemes, valami herceg, csak szeret Fülöp atya védenceivel játszani, és a mór nőt is így ismeri meg, amikor bemegy velük a nőhöz süteményt enni. A magyar változatban vágás, eredetileg pedig az apja jól felpofozza, amiért utcagyerekekkel játszik, de Fülöp atya a védelmébe veszi, és miután megbeszélik, hogy egy papot semmiképpen sem lehet megütni, ő is pofon vágja az apát. Később apa, fiú és a kíséretük kilovagolnak a tengerpartra, de a srác utálja az apját és megszökik, elbarangol másfelé. Hogy-hogy nem, megjelenik a mór nő lovon és magával viszi a sziklás tengerpartra. A nő és a gyerek viszonya a magyar változatból is világos, csak az nem, hogy az apjával való rossz viszonya miatt volt egyáltalán esélye rossz útra csábítani őt. (A következő videóban 1:40-től lesz ez a rész.)
• A temetés után Fülöp atya bemegy elbánni a mór nővel, de az el akarja csábítani, a combját mutatja neki és a felhajtott szoknyájával legyezi. Végül Fülöp atya jól elveri egy fakanállal… (5:00-tól)
• Fülöp atya egyszer felkérésre véleményezte egy csodatévő apáca tevékenységét – a filmben és az igazi Néri Fülöp a valóságban is. Ez teljesen kimaradt a magyar változatból, bár valóban elég kevéssé kapcsolódik a történet többi részéhez. A jelenet lényege, hogy a csodatétel után Fülöp megkéri az apácát, hogy segítsen neki lehúzni a papucsát. A nő visszautasítja, merthogy ő Isten, és nem Fülöp atya szolgája – mire Fülöp közli a pápával értékelésként, hogy nincs benne elég alázat.
• A keresztelőre Fülöp atyát úgy hívják el, hogy Cirifischio egyik társa meglátogatja az atyát. Meghívja, és egyben közli, hogy a Cirifischio jó útra akar térni. Tehát amikor Fülöp atya a pápának azt bizonygatja, hogy jó útra akart térni, nem csak a levegőbe beszélt, hogy megmentse, hanem tényleg úgy volt!
• A szobrász azt mondja, ha két őrült találkozik, abból mindig lesz valami érdekes, ezután Fülöp atya és a barát is hosszasan, tétován megy jobbra-balra a városban.
• Fülöp atyának egyszer megjelent Szűz Mária, aki kitárta felé a karját. Ő viszont leköpte, mire kiderült, hogy csak a sátán jelent meg neki Máriát utánozva. Azért tudta, hogy a sátánt látta, mert kevés ő ahhoz, hogy az igazi Mária megjelenjen neki… Később viszont megjelenik neki Leonetta és ugyanúgy kitárja a kezét. Fülöp atya őt is arcon köpi, mire Leonetta csodálkozva letörli a nyálat az arcáról és megkérdezi, miféle újfajta köszöntés ez – és csak ezután ölelik meg egymást. (6:10-től)
• A keresztelőn megjelenik egy rabló lovagolva, egy nővel a háta mögött, és köszönnek Fülöp atyának. A nőt a rabló előtte rabolta el, két jelenettel előbb Fülöp atya, a barát, és még az olasz nézők is látták, amint a nő még félmeztelenül sivalkodik a pasas mögött a lovon. (5:25-től)

Nagyjából ennyi, a film végén már nem volt ilyen durván kivágott jelenet. Talán érezhető, hogy a kimaradt részek elég jelentős mértékben árnyalják a történetet, a kovács és a mór nő jeleneteit kivágni kifejezetten durva hiba volt.

Szomorú vagyok, hogy ennyi évig szinte megfosztottak a filmnek ezektől a részeitől, főleg, hogy nem a készítők koncepciója alapján történt ez, hanem valami hülye vágó miatt az MTV-ben. Ugyanakkor furcsa érzés, hogy egy film, ami ilyen sokat jelent nekem, ilyen jelentős mértékben kiegészül, hogy vadonatúj jelenetekben látom viszont Fülöp atyát és a többieket.

Az új verzió kapható a … már kapható, de pszt-pszt, még ne rohanjatok a boltba, mert még novemberben megjelenik egy második kiadás belőle egy roppant érdekes kiegészítéssel… visszatérek rá, ha kiadták.

Ennél furcsább könyvcímet még életemben nem hallottam. Nick Hornby ajánlotta a könyvet a Vájtfülűek brancsa című olvasónaplójában, és egyrészt jókat írt róla, másrészt már csak a címe miatt is, a halál és a pingvin, ezt muszáj legalább kézbe fogni és megnézni, miről van szó.

A könyv meglepő módon tényleg a halálról és a pingvinről szól, de van még két, ezekkel egyenrangú hölgyszereplő is. A főszereplő Viktor, amikor az állatkertnek elfogyott a pénze az állatok etetésére, magához vett egy pingvint, akit most ő etet és gondoz otthon – innen a pingvin. Egyébként pedig újságíró, aki nekrológokat ír, és kiderül, hogy az előre megíratott nekrológok gyilkosságok kellékei – innen a halál, a két csaj pedig közben kerül hozzá.

Kíváncsi lennék, hogy a volt szovjetek (Andrej Kurkov például ukrán) tudnak-e esetleg romantikus, kalandos vagy krimiszerű könyveket is írni, vagy kizárólag ilyen egzisztencialista baromságokat? Nyilván az én műveltségem hiányos, de folyton csak a kisember és az ő problémái, elnyomottsága, veszélyeztetettsége, amelyek megoldásához nincs eszköze, ezért szenved, de beletörődik, megőrül vagy meghal, másról ebben a könyvben sincs szó.

Ettől függetlenül nem rossz kötet, Viktor küzdelme a pingvinnel, a lányokkal és főleg a halállal szórakoztató, mindegyikre érdekes megoldásokat mutat. Egyszer érdemes nekifutni, már csak az extrém címe miatt is.

Takács Peti közvetlen munkatársam, együtt szerkesztjük a Szövi honlapját, májusig a Vakok Világát stb. Sok szabadidős programot is csináltunk már, voltunk az Aquarenában, biciklizni, átúsztuk az öbölt, színházban voltunk, és még egy csomó helyen, ami most nem jut eszembe. A Vakodát is olvastam már korábban, bár a szerkesztés hiánya miatt itt-ott nehéz volt követni.

Így, szerkesztve kifejezetten jó, Ottlik Géza Iskola a határon című regényéhez hasonlít, csak itt nem katonának nevelik a gyerekeket, hanem nem látnak, de itt is van katonás rend, szívatás, verekedés. A helyzetükben nem az az igazán érdekes, hogy vakok, bár erről is vannak érdekes tanulságok, hanem az, hogy hatéves gyerekeket nevelőotthonba zárnak.

Takács Peti a könyvet az újságíró diplomája megszerzése után írta az általános iskolás éveiről, profin, élvezetes stílusban. Ennél elfogulatlanabb nem tudok, nem is akarok lenni, remélem, hogy sikeres lesz, az érdeklődők kedvezményesen megvásárolhatják például a Bookline-on.

Bálint Györgytől olvasom A toronyőr visszapillant című dupla kötetet, ami tulajdonképpen Bálint György újságcikkeinek gyűjteménye. Elég lassan haladok, részben mert nehéz sok hasonló műfajú újságcikket egymás után elolvasni, részben pedig a hetven évvel ezelőtti újságírói nyelv más ritmusú, lassabban dolgozható fel, mint a mai. Mégis nagy élmény, két okból is.

Az első, hogy nagyon furcsa és nagyon érdekes az azóta is értékálló művek, irányzatok és alkotók aktuális kritikája. Bálint György például Babitsot, Karinthyt, Krúdyt vagy Móricz Zsigmondot kritizálja, az egyik legjobb cikk például Ady Endre halálának tizedik évfordulója alkalmából íródott. Az az alapgondolata, hogy egy költő műveinek megítélése és fennmaradása szempontjából a halála utáni tíz év a döntő. Bálint György szerint Ady versei jól szerepelnek, még csak most (értesd: 1930-ban) kezdenek élni, amikor még élnek olyanok, akik Ady személyes ismerősei voltak, de már élnek olyanok is, akik érettségizni fognak belőle.

A cikkeket nagyszerű gondolatgazdagság jellemzi. Kérdés, hogy mi hasznom származhat a hetven éves, mégoly zseniális újságcikkek megállapításaiból, ha a témájuk közvetlenül nem igazán érdekel. Hát semmi, csak öröm látni, hogy így is lehet újságot írni. (Tulajdonképpen pont ezért ajánlotta a kötetet Bernáth László a Bevezető az újságírásba című könyvében, szerinte mindenkinek kötelező, aki újságíró akar lenni.)

Régóta foglalkoztatott az időszámításunk első éveiben uralkodó, kegyetlenkedéseiről híres Néró császár élete, a római birodalom hanyatlása, a kereszténység elterjedése. A történelemórák (emléke) és a tankönyvek nagyon keveset segítenek a témában, és igazából Mika Waltari regényeit olvasva jöttem rá, mennyire keveset is tudhattunk meg kisiskolásként nemcsak a rómaiak, hanem általában a korábbi népek életéről, szokásairól, történeteiből.

read more »

A harmincas éveiben járó főhős Nat Jessel utazó kereskedő, aki minden igényt kielégítő alsóneművel házal. Lényegében gatyaügynök, bár ezen kívül női kombinét, blúzt és sapkát is árul. Életének két biztos pontja van, az egyik a saját háza, a másik pedig Sidney Hasketté és családjáé. A saját háza egy gerendaház egy erdő közepén egy domb tetején. A semmi közepén lakva érzi jól magát, reggelente megfürdik a közeli tóban, nappal a házát javítgatja, esténként pedig a tájat nézi a háza elé kiülve (élete ártatlan örömei…). Magányos, egyszerű életet él, de semmiben sem szenved hiányt, egyvalamit kivéve…

read more »

A Kossuth Kiadó Másképp című interaktív, ismeretterjesztő CD-ROM sorozata különböző rázós témákkal foglalkozik. E sorozat Szex-tett című, az emberiség szexuális kultúrájával foglalkozó részét mutatom most be.

read more »

Felfedezők, kalandorok

Negyvenezer évvel ezelőtt, a jégkorszak vége felé földhíd kötötte össze az ázsiai Csukcs-félszigetet és Alaszkát. Az ázsiai vadászó népek embercsoportjai a Bering-szoroson át követték a vadakat Alaszka irányába. Fokozatosan terjeszkedtek dél felé, s húszezer év elteltével már a dél-amerikai Andok völgyeit is elérték. read more »

A Kossuth Kiadó Kontinensről kontinensre című sorozatának segítségével az idei 8. számban Európában néztünk körül. Ezúttal Észak-Amerikába kalandozunk dr. Juhász Árpád segítségével (ő írta a CD-t). Már gyerekkorában is indiánt játszott, társai Kóborló Farkasnak hívták. Ehhez felnőttként is hű maradt, mindig különös vonzalom fűzte az indiánregények helyszíneihez.

read more »