Lockwood & Co. a Netflixen

2013-ban jelent meg a Lockwood-könyvsorozat első része magyarul, A sikító lépcső esete címmel. Akkoriban az Animus kiadó kérés nélkül(!) küldött új könyveket, hogy az olvaslak.hu-n írjunk róluk, köztük ezt a Sikító lépcsőt is. Elolvastam, recenzáltam és vártam a folytatást. A folytatás sajnos nem jött, mármint nem csak nem küldték el, hanem nem is adták ki a további részeket, gondolom az első nem volt akkora siker, hogy megérje.

Akkoriban viszont már tudtam annyira angolul, hogy a további részeket eredetiben olvassam végig, és bár egyenetlen volt a színvonal, azért szórakoztató és emlékezetes olvasmány volt. A vége mondjuk annyira nyomasztó és félelmetes, hogy gyerekeknek semmiképpen nem ajánlanám, kamaszkortól felfelé viszont simán.

Erről csinált sorozatot a Netflix, egyelőre nyolc rész érhető el. Ez lényegében az első két kötet megfilmesítése, a tükrös sztori végéig jutnak el. A hangulat szuper, a szereplők is jók, viszont a könyvek humora sajnos szinte teljesen hiányzik… Pedig a könyvek egyik legnagyobb erénye, hogy viccesek és rémisztőek, a Netflix-sorozat viszont csak rémisztő, tinihorrort csináltak a Lockwoodból, könyörgöm. Erre a legjobb példa a koponya, aki a könyvekben sokkal többet beszél, folyamatosan dumál, orientálja a csapatot és tök jó beszólásai vannak, a tévében viszont csak néha hörög valamit. Lucy és Lockwood csak az utolsó rész egyik utolsó jelenetében kezd el poénkodni, nem lenne rossz, ha a folytatásban is megmaradna a humoruk…

A történethez hozzáírt szálak viszont jók, Lucy előzmény-története is, a Fairfax-szál is, bár nem emlékszem, a könyvben ez pontosan hogy volt. Érdekesség, hogy Flo egyáltalán nem látszik büdösnek a tévében, csinos, jól ápolt lány. Az egyes jelenetek is jók, hangulatosak, a humor hiányától eltekintve tök jó a tévében is látni a történetet.

Kíváncsian várom a folytatást, illetve hogy a Netflix-sorozat esetleges sikerén felbuzdulva kiadják-e a könyvsorozat többi részét is magyarul (öt részes egyébként + egy kiegészítő kisregény).

Netflix vagy HBO Go?

Amikor megvettük a ChromeCast készüléket a tévéhez, evidens volt, hogy nem csak a Youtube-ot akarjuk nézni rajta, hanem előfizetünk valamilyen tartalomszolgáltatásra is. Előfizettünk Netflixre, ami abszolút bejött: klassz filmek, ha régebbiek is, plusz a legmenőbb sorozatok, mint House of Cards (akkor még menő volt…), Designated Survivor, Stranger Things, Noéminek Gilmore Girls, Gossip Girl, mindezt angolul, tévén, telefonon és laptopon is, nyilván reklámok nélkül.

A gyerekeknek szóló kínálat viszont gyér, Shrek és Peppa Malac nem elég ahhoz, hogy a két lányunkat hosszabb távon elszórakoztassa. Pistiéknél látogatóban jöttem rá, hogy az HBO Go-nak mennyivel jobb a gyerek-kínálata, úgyhogy kipróbáltuk azt is. Írtam egy összehasonlítást:

Felhasználói profilokVannak, az ajánlások személyre szabottakNincsenek, ugyanazokat ajánlja fel mindenkinek a családban...
Sorozatok felnőtteknekStranger Things
Designated Survivor
House of Cards
Gossip girl
Girlmore Girls - ezeket láttuk konkrétan, de ezek is jók:
The Expanse
Sherlock
The Ranch...

Trónok harca - ez az egyetlen igazán ütős sorozatuk.
Filmek felnőtteknekInception
I am Legend
Minority Report
Elysium
Avengers
Matrix
Iron man
David Brent on the Road - régebbi filmek, de legalább jók, és ezeken kívül is biztosan találnék még kb. negyvenet, amit szívesen megnéznék
Eddig összesen 3-at találtam:
Star Wars VII
The Passengers
Ghost in the Shell (az új)
Kínálat gyerekeknekMignonok
Shrek 1-4
My little pony
Lego Friends
Peppa malac
Eperke... egy darabig OK, de nem nagy szám egyik sem
Mancs őrjárat
Frozen Fever (kisfilm)
Shimmer and Shine
Micimackó
Dóra
Trolls - a csajok aktuális kedvence
Beauty and the Beast
Bob the Builder
Blaze and the Monster Machines - ez egy erős és jó kínálat, magasan veri a Netflixét
NyelvAngol, igény szerint angol felirattalAngol/magyar - az HBO kínálatát gondolom az szűkíti le ennyire, hogy csak olyan sorozatok és filmek kerülnek fel, amiket már szinkronizáltak. De mindegyikhez megvan az eredeti hangsáv is, valamint angol és magyar feliratok is.
Használat ChromeCast-telGyors és hibátlanÁllandó kapcsolódási problémák, kifejezetten macera elindítani egy-egy adást. Ha sikerül kapcsolódni és elindítani, akkor már jó.
Ár3.300.-2.000.-

A végeredmény tehát, hogy ha a streaming alapvetően a gyerekeknek szól, akkor az HBO Go a jobb választás. Akkor is az HBO Go marad, ha a családban nem mindenki tud angolul. A vonatkozó Android alkalmazás viszont sajnos pocsék, egy szenvedés használni – cserébe a havidíja egy ezressel olcsóbb… Angolul tudó felnőtteknek viszont egyértelműen a Netflix a nyerő. Persze mindkettőre egyszerre is elő lehet fizetni…

Éden Hotel, második évad

Véget ért az Éden Hotel második évada, megnéztük ezt is, de sajnos nem volt olyan jó, mint az első. Az előzőben Szandra, a negatív főhős által teremtett krízishelyzetben a pozitív játékosok különböző emberi értékeket tudtak felmutatni. Ilyen volt a becsületesség, a barátság, az egyenesség – nem kellett szentté avatni Danit vagy Kristófot sem, de mondjuk a záróbulin örömmel készítettünk velünk közös fotókat. Önmagában már az is nagy élmény volt, hogy egy valóságshownak nem csak vállalhatatlan szereplői lehetnek. Idén is ellopták a show-t, amikor az utolsó előtti héten visszahozták őket a műsorba:

Szereplők az Éden Hotel első évadából

Az idei felhozatalból viszont nekem csak Noémi volt abszolút szimpatikus. Valószínűleg egy, a tavalyihoz hasonló krízishelyzet is jót tett volna a műsornak, illetve egy olyan meghatározó személyiség, mint Ádám volt, a Király. Idén Pít akart volna ebben a szerepben játszani, de neki nem volt elég emberi tartása ehhez, lásd ugye a diplomái emlegetését, illetve nagyon rosszul választott párt is – így kívülről nyilvánvaló volt, hogy Noémivel kellett volna ismét összeállnia. A többiek meg… Kíra, Máté és Omár legalább néha vicces volt, a visszafogott Mátéról kitűnő ez az összeállítás.

Sok volt viszont a kifejezetten zavaró momentum, például hogy Noémiről X hét alatt sem jöttek rá, hogy nem bunkó, csak nem a magyar az anyanyelve, ezért rosszul fejezi ki magát. Soha, senki nem vette a fáradtságot, hogy visszakérdezzen, hogy tényleg így értette-e, amit mondott, mert általában nem, ehelyett mindenki azonnal megsértődött. Edina állandó önsajnálata is szörnyű volt, ahogy egyfolytában aggódott és félt, miközben a szerkesztők szíves segédlete mellett nyílt és egyesen úton haladt egészen a győzelemig. Anikóról pedig sixx találóan írta meg, hogy már a repülőgépen agyon kellett volna verni. Persze ő sem hibás – Levente a hibás, aki eltűrte tőle ezt a viselkedést, az ilyesmi megint csak nem taktika, hanem emberi tartás kérdése. Vicces volt látni, hogy a Király, amint visszatért, szinte egyetlen este alatt helyrerakta ezt a bandát, Máténak és Edinának az ő rövid eligazítása is elegendő volt ahhoz, hogy a döntő napján végig hibátlanul játsszanak.

A tetejébe a hogyvoltok is csalódást okoztak: sixx idén se humort, se értelmezést nem tett hozzá a beszámolókhoz, kizárólag bunkóságot, ami néha már az alapvető információkat is eltorzította. OK, időnként lehetett rajta nevetni, de közben olyan megalázó stílusban beszélt a szereplőkről, ami nekem már inkább zavaró volt, mint szórakoztató. A viccesnek szánt gúnynevekről meg sokáig nem tudtam, hogy kit takarnak – mások sem tudták, röhej, hogy kiegészítő blogbejegyzéseket kellett írnia ahhoz, hogy azonosítani lehessen őket.

Larry Manetti: Aloha, Magnum

Larry Manetti: Aloha, MagnumIlyet kellett volna írnia Bud Spencernek is. Mert amíg Bud Spencer könyve csapnivaló volt, ez csodás: gyakorlatilag semmi más, mint történetek, történetek és még egy csomó történet, a Ricket játszó Larry Manetti történetei a Magnum tévésorozat kapcsán. Az elején a könyv még gyanús volt, amikor Manetti a gyerek- és fiatalkoráról írt, de azért az is viszonylag változatos. Aztán találkozunk Elvis Presley-vel, és onnantól felhőtlenül szórakoztató az egész, kitűnő sztorik jönnek egymás után. Elvis például egy koncertje után volt egy társaságban Manettivel, és elkérte Larrytől a jópofa új óráját, ráadásul felkínálta cserébe a drága gyűrűjét. Ez a marha meg nem adta oda neki, pedig Elvis többször is kérte! Másnap aztán Elvis külön felhívatta a testőrével a közös haverjukat, hogy micsoda seggfej ez a pasas – tényleg, de a jelek szerint Elvis se lehetett kicsi.

A könyvben azért alapvetően a Magnum tévésorozatról van szó, amit Hawaii-on forgattak. A nyolc évad alatt állítólag 200 millió dollár plusz költség volt a stúdiónak Los Angeles helyett Honoluluban dolgoztatni a stábot, de azért nyilván megérte így is. Hawaii-nak mindenképpen, állítólag drasztikusan visszaesett a turizmus, miután befejezték a Magnum vetítését az amerikai tévékben. Hasonlóan felvitte a sorozat a Ferrari cég forgalmát is, Manetti maga is meglepően sok fazont látott akkoriban az utcán, aki nyitott Ferrarit vezetett, bajusszal az orra alatt…

A könyvben sokféle érdekes háttérinformáció van, ami a hozzám hasonló rajongókat érdekelheti. Például a két őrkutya valójában nem két kutya volt, hanem összesen nyolc, ezt mondjuk tudtam, de hogy Zeusz és Apolló szerepében néha két szukát láttunk… Sőt, néha egy epizódon belül is volt két szuka és egy kan, az egyik az emberekkel tudott jól együtt játszani, a másik jól tudott támadni, a harmadik mindkettőt, hát cserélgették őket. A sorozatban a kutyák vad, barátságtalan őrkutyákat játszottak, így a hitelesség kedvéért civilben sem nagyon bratyiztak velük, csak Hillerman és Selleck (Higgins és Magnum) töltött több időt velük – a többiek, az élen Manettivel meg fostak, ha csak a közelükbe mentek…

A színészekről is van szó a könyvben, de sajnos elsősorban csak Tom Selleckről, pedig nekem hozzá képest is inkább John Hillerman, azaz Higgins volt a kedvenc szereplőm. Hillerman állítólag civilben is pont olyan, mint a sorozatban, belassult öregúr, aki szereti a luxust, és simán eltölt egy-egy délutánt egy üveg pezsgővel és kaviárral a tengerparton üldögélve. Érdekes, hogy Texasban született, és a texasi akcentusát drága angol iskolákban küzdötte le – a sorozatban pedig született angol, akinek pont van egy texasi féltestvére… Roger E. Mosley is hasonlít TC-re, mert kosarazik, becsületes és szereti a gyerekeket, sőt helikoptert is megtanult vezetni, csak a producer tényleg felszállni a levegőbe már sohasem engedte… Tom Selleck pedig egy szent ember, aki rengeteget dolgozik, de minden rajongóra időt szán, a stábbal is kedves és nagylelkű, és egyáltalán, a könyvben kizárólag felsőfokon kerül szóba a neve, és hát elég sokat szóba kerül.

Képernyőképek a sorozat főcíméből a színészekkel

Larry Manetti lehetett végül a főszereplők között a rosszaság, akivel mindig van valami probléma. A könyv alapján úgy tűnik, az életét alapvetően éttermekben dőzsölve tölti, ahol mindenféle haverja akad, akikkel mindenféle kalandba bocsátkozik. Egyszer Tom Selleckkel és még két rajongó lánnyal vacsoráztak, Selleck azonban egy idő után unatkozni kezdett. Larry elővette hát a frissen vásárolt pisztolyát és kétszer a plafonba lőtt – onnantól már nem volt unalmas az este. A közönség az asztalok alá bújt, a tulajdonos viszont nem vette a szívére a lövöldözést, kirakott néhány korsót a bárpultra és közösen céllövészetet rendeztek. Aztán volt, hogy Larry meztelenül fürdőzött a saját hotelje medencéjében egy társasággal, csak kizárták magukat a hotelből. Larry visszamászott, hogy aztán egy szál semmiben szaladjon keresztül a szállodán a kulcsért, vicces látvány lehetett.

Máskor egy country-énekes barátja adott neki egy jegyet az esti koncertjére, amit örömmel megköszönt. Elmenni azonban esze ágában sem volt, utálja a country-zenét, a jegyet kicsit később kihajította az autója ablakán. Eljött az este, és a koncert egy pontján aztán az énekes bejelentette az est vendég sztárját, a Magnum, PI sorozatban szereplő Larry Manettit! A világosító ki volt tanítva és a megfelelő székhez irányította a reflektort, ahol egy megszeppent néger üldögélt, aki nem értette az egészet – ő találta meg a jegyet az utcán…

Aztán volt az az epizód, amikor Angliában, egy kastélyban nyomoz Magnum egy gyilkos után, és persze a társai ott is a segítségére vannak. Manetti nem a kastélyban lakott, ahol mindenki más és ahol a forgatás is zajlott, hanem egy haverjával egy hotelbe költöztek be. Azonban egyik este részegen kidobott egy pár cipőt az ablakon, és sajnos pont a portás fejét találta el, ezért onnan kidobták őket. A következő hotelben a haverja elment egy lánnyal, és amikor visszajött, szintén részegség miatt egy másik szobába ment be. Mivel nem találta a holmiját, bejelentette a rendőrségen, hogy kirabolták. A rendőrök ki is jöttek, majd kisvártatva megjött a szoba valódi vendége is… úgyhogy onnan is kidobták őket. Végül is Manetti beköltözött hát a kastélyba, a többiekhez. Rögtön másnap ott is berúgott, de amikor a társai be akarták adni neki, hogy a kastélyban szellemek vannak, azért nem vette be a hülye szöveget. Bezzeg amikor benyitott a szobába és szembejött vele egy szellem! És aztán még egy a fürdőszobában!

Szóval jó sztorik vannak a könyvben, szerencsés, hogy nem pl. Hillerman vagy a sorozat bármely más tagja írt könyvet a sorozatról, az nyilván kevésbé lett volna szórakoztató. Persze maga a tévésorozat is téma, hogy vicces, hogy izgalmas, látványos, nem beszélve a magas és szép férfiról… és persze a szexi, alacsony férfiakról…

(Én a Kindle-n olvastam, de papíron is meg lehet rendelni Larry Manetti honlapjáról.)

Éden Hotel: a műsor és a záróparty

Éden Kata

Éden Kata modell, húszéves, babaháj van a hasán és a csípőjén, a fogai között meg átfér egy IFA. Éden Alíz 22 éves, sötét fiúkat kedvel, és animátor, ő az, aki a nyaralás alatt a medencében abajgatja a részeg orosz turistákat, hogy aerobikozzanak a víz alatt. (Éden Hotel hogyvolt – 1×01)

Az Éden Hotel tévéműsorral, illetve Sixx ezekről szóló beszámolóival kezdetben úgy voltam, mint régen a számítógépes játékokkal és a CoVboy-féle játékleírásokkal: önmagukban nem érdekeltek volna, a cikk fordulatait, poénjait szerettem volna közvetlenül is megélni. Maga a műsor nem tűnt annyira érdekesnek, Való Világ-szintűnek tűnt bunkókkal és ribancokkal, jó volt, hogy Sixx a keresztvizet is leszedte róluk.

De aztán kiderült, hogy kár volt lenéznem a szereplőket. Egyrészt a lányok nem voltak ribancok, normális huszonéves lányok voltak, a pasik pedig még visszafogottabbak is voltak az én személyes elvárásaimnál, gondolom a folyamatosan működő kamerák miatt.

A következő, ami nagyon fontos volt: senkit sem aláztak meg a műsorban. Nem kellett levetkőzni, nem kellett bogarat enni, nem kellett senkinek sem hülyét csinálnia magából. Például a győztes Kristóf civilben kisgyerekek fociedzője, és pontosan tudta, hogy a tanítványai előtt a műsor minden percét vállalnia kell majd. Így is viselkedett, és ha mondjuk Zsófi, a lányom hozzá járna focizni tanulni, nem lenne kifogásom az ellen, hogy ezután is hozzá járjon.

Kristóf edzést tartA műsorban ennek pontosan az ellenkezője történt: emberi értékek felmutatására volt lehetőség. A szabályok nagyon egyszerűek voltak, minden negyedik napon a párválasztó ceremónia keretében hazaküldték azt, akinek nem akadt párja, illetve változó szempontok alapján a többi napon is hazaküldhették a játékosok a társaikat. Kizárólag a játékosok döntöttek egymás sorsáról hűség, bátorság, összetartás, és persze cselezés, hazugság, árulás, néha utálat alapján, így kellett jól szerepelni a társaid előtt és között, hogy ne te legyél, aki pár nélkül marad, vagy hogy ne rád mutassanak a társaid vádló mutatóujjai. Természetesen a szereplők néha elbuktak, mert kiderültek emberi gyarlóságaik: lustaság, megbízhatatlanság, gyávaság, egyéb gyengeségek, ahogy ilyenek vagyunk mindannyian. De ezt sem bélyegezték rá senkire, nem vágták a szemébe Jenniferrnek sem (a képen középen), hogy egy lusta, buta és nagyképű picsa – csak hazaküldték érte.

Alíz, Jenniferr és Kriszta az Éden Hotelben

A műsor közepére aztán mégis behoztak egy rossz ribancot a feszültség kedvéért, lett is feszültség elegendő, de pont ez adott lehetőséget a „jóknak” arra, hogy összetartsanak és keményebben küzdjenek a játékban. Más kérdés, hogy a szerkesztők szerintem rossz arányban vágták össze a jó és a rossz oldal szerepléseit, Szandra állandó észosztása Noéminek és nekem is az idegeimre ment – nyilván szükség volt egy ilyen karakterre, de ettől még nem kellett volna ennyit a képernyőn lennie, a feszültséget enélkül is éreztük volna. Viszont messze az volt a legjobb rész, amikor Kristóf és Dani megtalálták végre Szandra gyenge pontjait, és felülkerekedtek rajta.

A műsor internetes körítése nem volt túl magas színvonalú, eleinte magának a műsornak a megtekintése is nehézségeket okozott (a 48 részből talán tízet láttunk a tévében, a többit utólag a neten néztük meg, több-kevesebb sikerrel). A Facebook-oldal egyenesen szánalmas volt, gagyi kérdéseken kívül semmire sem futotta: szerinted kit választ ma Alíz a párválasztó ceremónián? Szerinted jól választott Alíz a ceremónián?

Záróparty a MIX Clubban

A zárópartyra azért lelkes rajongóként beregisztráltunk, az elvárásaimat azonban előre is igyekeztem csökkenteni. Igazam is volt: eleve nem egy diszkót kellett volna helyszínül választani. A fő műsorszám a döntő megtekintése volt, amit egy vászonra vetítettek ki. A helyiség alacsony volt, emiatt a kivetítő is alacsonyan volt, a közönségnek állnia és tolongania kellett, tré volt az egész. Nyilvánvalóan egy mozi lett volna az alkalmas helyszín. A döntő előtt még fellépett a főcímzenét előadó Sugarloaf együttes, de csak a főcímdalt adták elő, igazán tarthattak volna normális fellépést is, például a döntő után.

Mi Noémivel azért viszonylag kulturált módon, egy puccos bőrkanapé háttámláján ülve néztük meg a döntőt, nagyjából láttuk a vetítést, és klassz volt a győztes pár  bejelentése utáni ováció is. A hűségpróbát viszont ott a helyszínen nehéz volt hirtelen értelmezni, a többségnek azóta sem sikerült: ez egy ismert játékelméleti kihívás, mely szerint kiszúrjak-e a másikkal, hogy én viszont biztosan pénzhez jussak. Ilyenkor a követendő cél az, hogy ketten együtt a lehető legtöbb pénzt hozzák el, és ne hagyják ott a Viasat3 kasszájában. Alíz és Kristóf azonban nyilván nem olvas sem Mérő Lászlót, sem játékelméleti szakkönyveket – bár egymás iránti bizalomra még akkor is szükség lenne… Érdekesség, hogy a szerkesztők sem számítottak arra, hogy a győztes pár bebukja a hűségpróbát, és ott rögtönözve találták ki, hogy a maradék pénzt akkor Linda és Robi kaphatja meg, ez szerintem is helyes döntés volt a részükről.

A záróparty ezután gyakorlatilag diszkó volt, illetve lehetett beszélgetni és fényképezkedni a szereplőkkel. Ádámot gyakorlatilag ellepték a rajongók, jogosan, messze ő volt a műsor legjobb arca. Mi Dani, Kristóf, Robi és Alíz esetén vártuk ki a sorunkat, klassz személyes emlék lesz az Éden Hotelről, hogy közös fotóink vannak a szereplőkkel. A Facebookon többen is lesajnálóan nyilatkoztak, amiért valóságshow-szereplőkért rajongunk, de a felsoroltak egyike sem Alekosz, az Éden Hotel pedig nem a Való Világ, ebben a műsorban többségükben tisztességes, rendes és becsületes fiatalok szerepeltek, akiket öröm volt megismerni.

Kristóf és Noémi közös fotója a zárópartyról

Hogyvolt-cikkek az Éden Hotelről

A hónap legérdekesebb újságírói teljesítménye sixx hogyvolt-sorozata az Éden Hotelről. Az Éden Hotel a Viasat 3 tévécsatorna új reality-műsora, aminek minden este 21:15-kor adják le az új részeit, majd másnap 18:15-kor ezt megismétlik. Sixx az Index bloggere, újságíró, aki a két adás között, minden másnap reggel összefoglalja az előző esti rész tartalmát. Tehát 21:15-kor új rész, másnap 9:00-kor összefoglaló, majd 18:15-kor ismétlés a tévében.

Sixx összefoglalóiban az a jó, hogy pontosan a helyén kezeli a műsor tartalmát. Egyrészt nem veszi komolyan, mint annyi más újság például a Való Világot, hanem pontosan rámutat arra, ami az adott epizódban érdekes volt. Hogy a szereplők egy része mekkora tapló, hogy a műsor készítői milyen hibákat vétettek, de arra is, hogy a valóságshow szabályai és dinamikája hogyan érvényesülnek a műsorban, milyen ügyes húzásokat tettek a játékosok.

Kétségtelen, hogy sixx maga is egy tapló, szexista és lekezelő. Érdemes végignézni az ötödik részről szóló bejegyzésben csak a képeket. Mégis sikerrel mutat rá, hogy a műsor szintén szexista, a szereplők is ostobák, ugyanakkor a valóságshow dinamikáját is megfelelően értelmezi. Ennek köszönhetően a műsor is élvezhetővé válik, mert felismerem a hibáit és az erényeit, értelmezni tudom, amit látok. A Commodore Világ legendás Monkey Island-cikke volt hasonló, ami a poénok magyarra fordításával élvezhetővé, sőt élménnyé tett egy különben érthetetlen kalandjátékot.

Az Éden Hotel játékosai, szemlátomást ők sem értik, ami történik

Az viszont elég szomorú, hogy egy tévéműsor már azzal is kiemelkedik a többi közül, legalábbis én 5-6 éve semmi mást nem néztem meg, hogy az adott műfaj elemeit legalább nyomokban tartalmazza.

(A fentieket az első hat részről írtam, mert mióta Danit hazaküldték és állandóan az iszonyú ostoba Ádámot és Mr. Nyíregyházát mutatják, tulajdonképpen nem is néztem már a műsort, de a jövő héten valószínűleg kap még egy esélyt.)

The West Wing – Az elnök emberei

Hét évados sorozat, ezt nézzük mostanában. A Fehér Házban játszódik, Josiah Bartlett elnöksége alatt. A díszletek, a szereplők és a történet is rendkívül valósághű, Fehér Házi szakértők is segítették a stábot a munkában, a kész sorozathoz pedig három amerikai elnök is gratulált. Köztük Bill Clinton, ami annyiban természetes, hogy a sorozat mintha az ő elnökségének dramatizált változata lenne. Rabin és Arafat kézfogását például konkrétan beleírták a sorozatba más nevekkel, és persze a fehér házi belső előzményekre koncentrálva. Szexbotrány is van, gyakornok lánnyal, csak nem az elnök keveredik bele… Sőt, a balra látható színész sorozatbeli szerepét az akkori Illinois-állambeli fiatal szenátor, Barack Obama inspirálta…

A sorozat egyik szereplője és az igazi Obama

A legjobban talán az tetszett a sorozatban, hogy a politizálás és egy ország vezetése nem szükségszerűen undorító dolog, sőt. Mi itt arra vagyunk kondicionálva, elég csak a pártfinanszírozásra gondolni, hogy minden vezető politikus szükségszerűen és nyilvánvalóan korrupt, törvényszegő disznó. Ott viszont a politikai vezetők, pláne akik a fehér házi szintre eljutottak, azok tisztességes, okos és nagyszerű emberek, akik nagyszerű célokért küzdenek. És még a politikai ellenfelek sem hazaáruló bűnözők, hanem szintén nagyszerű, becsületes emberek, akikkel mindenekelőtt vitatkozni szokás, és csak ezt követően hozni döntéseket a demokratikus felhatalmazás alapján. Meglepően sokszor az a szereplők első reakciója, hogy személyesen is megkeresik a politikai ellenfelet és vitatkozás útján próbálják meg tisztázni az ellentéteket.

A politizálást persze dramatizálták a sorozat kedvéért, és zseniális, illetve zseniálisan szórakoztató ötleteket láthatunk a szereplőktől. A világpolitika, Izrael és Palesztina, az oroszok, Kína stb. is szerepelnek a sorozatban, és teljesen magánjellegű részek is vannak, nekem azok a részek jöttek be leginkább, amelyek egyszerre politizálnak és személyesek is. Például amikor Donna egy vizsgálóbizottság előtt elhallgatja, hogy naplót ír, de a bizottság vezetője egy randiból kifolyólag tudja az igazat – erre a főnöke, Josh valami egészen zseniális megoldást talál ki. Érdekesség az is, hogy a sajtószóvivő általában őszinte és igazat mond, és az is nagyon érdekes, ahogy a szereplők alárendelik a személyes céljaikat az elnök céljainak – és mégis gerinces, tisztességes emberek maradnak. Így is lehet?!

Josh és Chandler az Elnök embereibenA színészek kitűnőek, kivéve az idegesítő Josh és Donna párost, a sorozat egy részében ők mintha nem is dolgoznának a Fehér Házban, csak egymást és a nézőket idegesítik. De aztán ez észrevétlenül elmúlt, az ötödik évadra kifejezetten jó szerepe lesz mindkettejüknek. Sajnálatos, hogy a hatodik évadra kicserélődött Toby Ziegler magyar hangja, az első sokkal jobb volt, mint amilyen fa hangja a hatodiktól lesz. Viccesek még a vendégszereplők, Chandler a Jóbarátokból mint jogász, John Goodman mint házelnök, illetve Ed O’Neil – Al Bundy mint demokrata elnökjelölt – először meg sem ismertem, zseniális!

Nagyon tetszett még a beszédíró szakma, tök jó érzés lehet, hogy az általad írt szöveget az amerikai elnök elmondja. Én is írtam már olyan beszédet, amit valaki elmondott, és valaki a meghatottságtól sírva fakadt rajta… Az alapítványnál is napi rutin, hogy én írok meg hivatalos leveleket, és én ezt szeretem csinálni, a sorozat pedig megmutatta, mi ennek a foglalkozásnak a perspektívája.

Ajánlom még a sorozat kitűnő, magyar nyelvű Wikipedia-szócikkét.

Magnum, a komplett sorozat(ot megnéztem)

Tavaly áprilisban írtam egy bejegyzést arról, hogy megszereztem a komplett sorozatot. Közben az akkor még hiányzó utolsó évad is meglett, és majdnem végig is néztem már az egészet, csak a hetedik évad utolsó két epizódja maradt ki, ami nem fért rá a DVD-kre. Ezeket kivéve tehát az összes epizódot láttam, és úgy érzem, ideje egy átfogó értékelésnek.

Amikor elkezdtem a Magnumot nézni, egy PDF-ben jelölgettem meg, hogy pontosan hol tartok, mely részeket láttam, illetve hogy melyik rész volt különösen jó. Ezt később sajnos elhagytam, pedig érdemes lett volna folytatni, mert minden évadban van 4-5 olyan epizód, ami sokkal jobb a többinél. Ezek viccesek, jól ki vannak találva, színvonalas a színészi játék és így tovább, a többi viszont csak egy lapos átlagot hoz, nem beszélve az ún. moralizáló részekről, amik kifejezetten fárasztóak.

Minden epizód egy-egy szereplő köré épül. Ez a szereplő lehet külsős, jellemzően Magnum megbízója, ezek általában elég jó részek, izgalmasak, változatosak, bár szinte mindig arra lyukadnak ki, hogy a megbízó is igyekezett átverni Magnumot. De ettől még jók. A „gyakori” szereplők is elég jók, a katonák, a rendőrök, még Ruther Gillis is, az első évadban kinyírt Mac visszahozása viszont rossz ötlet volt.

Feleslegesen sok epizód épül viszont az állandó szereplők köré, ezek közül sajnos csak a Higgins-orientált epizódok tetszettek. Egyrészt mert ő a legjobb karakter, másrészt mert John Hillerman a legjobb színész a sorozatban, ezeket a részeket imádtam, kivéve talán azt, amiben érthetetlen módon háborúzni kezdett a dzsungelben, az elég nagy homály volt. A többiek viszont mind gyengék, színészként is, karakterként is. TC a lelkiismeretes gyerekfelvigyázó, Rick a nők balekja, és mindketten elbaltázott üzletekbe fognak. Náluk csak Magnum saját lelkivilága rosszabb, az egész sorozatnak a mélypontja az a két rész, amiben kifejezetten Magnum gondolataira kellene koncentrálni (amikor elvész az óceánban, illetve beszorul egy repülő alá).

A főszereplők nőügyei is rendezetlenek és valószínűtlenek. Négy agglegény körül forog a történet, és bár mind a négyen kiváló férfiak, nyolc év alatt egyiküknek sem jön össze egy normális kapcsolat. A sorozatot eredetileg James Bond-szerűen szexistára tervezték, a legelső részben még vendégeskedik is két svéd stewardess a birtokon, akikkel Magnum együtt tölti az éjszakát. A főszereplő jellemét azonban Tom Selleck személyes konzervatív ízlése miatt végül tisztességesre formálták, ami szerintem sokat elvett a sorozat élvezeti értékéből.

Úgyhogy maradtak a poénok és az akció, amikor ezek vannak a sorozatban, akkor jól szórakoztam, amikor moralizálás van és wannabe-drámai színészkedés volt, akkor nem.

A partszakasz Hawaii-on, ahol a Magnum jeleneteit forgatták

Sokat elvett még az élvezetből a szinkronizálás. A magyar hangú változatban egyáltalán nem nyilvánvaló, miért olyan komolytalan figura Magnum, és miért olyan tekintélyes Higgins – rögtön nyilvánvaló lett viszont az eredeti hangot hallgatva. Tom Sellecknek ugyanis magas, vékony hangja van, ami eleve gyerekessé teszi a karakterét, és Higginsnél is ugyanez van, csak fordítva, mintha hordóból szólna, amit mond. Valahol olvastam, hogy a színészi játék 70%-a a hang, a megszólalás, ezt érdemes a Magnum esetében is eredetiben élvezni.

Az interneten böngészve még lehet találni néhány érdekességet a sorozatról, például hogy eredetileg Porschét akartak Magnum alá tenni, de a cég nem volt partner a dologban, a Ferrari viszont igen, csak az F308-as tetejét előbb le kellett vágni, hogy a 193 centis Tom Selleck beleférjen… Két autó volt egyébként, az egyik részbe viccesen bele is szőtték mind a kettőt, klassz ötlet volt. Zeusz és Apolló sem két kutya volt, hanem összesen nyolc. Larry Manetti írt még egy könyvet Aloha, Magnum címmel a kulisszatitkokról, de pillanatnyilag sajnálok kiadni rá nyolcezer forintot.

Úgyhogy Thomas Magnum kalandjairól egyelőre ennyit. Többnyire jól szórakoztam, de ezt a sorozatot felesleges intenzíven nézni végig, gyorsan egymás után a részeket, annyira nem jók. Csak néha-néha, ha nincs semmi se a tévében, se kiírva DVD-re, akkor lesz érdemes berakni egy-egy részt.

Lost, 6. évad

Minden jónak vége szakad egyszer, a 24-ből és a Magnumból is csak egy-egy évad van már hátra, és bár nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan hozzájutunk,végignéztük a Lost utolsó évadát is. Azért valahol csodálatos, hogy vasárnap este Amerikában levetítik az utolsó részt, majd másnap reggel Kispesten minden további, például torrent technológia vagy emelt díjas SMS nélkül le tudjuk tölteni mi is, kifogástalan minőségben, majd délután a magyar feliratot is. Mivel úgyis ünnepnap volt, még hétfőn végig tudtuk nézni az összes hátralevő részt.

A Lost színészei Az utolsó vacsora pozíciójának megfelelően

A hatodik évad kitűnő volt, méltó az első háromhoz, és sokkal jobb a negyedik-ötödiknél. Annak idején a Rém rendes családban és a Jóbarátokban is voltak olyan epizódok, amelyekben azt mutatták be, mi történt volna, ha Peggy nem Al Bundyval jön össze, vagy ha Joey sikeres színész lett volna. Egy-egy epizódot szántak a téma kifejtésére – a Lostban viszont egy egész évadot, amivel zseniálisan feloldották a korábbi évadok konzisztencia-problémáját. Írtam, hogy kezdett már szétesni az egész, a szereplők motivációi, az időutazások, minden, a hatodik évad viszont azzal kezdődik, hogy mi lett volna, ha az Oceanic 815-ös repülőgép le sem zuhan. Más kérdés, hogy a le nem zuhant repülőn ülve hogyan lett a csalóból rendőr, a házaspárból csupán szeretők, nem beszélve a Szigeten még meglevő koporsóról, de a Lost esetében ilyesmin kár töprengeni, már csak azért is, mert az elmesélt alternatív történetek fantasztikusan jók.

Ben és a lánya a Szigeten (Michael Emerson, Tania Raymonde)

Közben pedig a Szigeten végre mindenki egy időbe kerül, és szépen végighalad a történet a végkifejletig. Sajnos a végkifejlet egy óriási baromság, nem hiszem el, hogy hat évadnyi felépítés után nem tudtak valami színvonalas konfliktust kitalálni a jó és a rossz, netán a jó és a jó között. Bár a Jacob és Smokey előtörténetét, tehát a tulajdonképpeni alapkonfliktust bemutató 6×15-ből már sejteni lehetett, hogy valami sületlenség miatt harcolnak ennyire, az utolsó dupla részben még rá lehetett volna mutatni a dolog értelmére. De nem, sőt, az alternatív vonal végét is elbénázták, a fene sem érti, hogy miután felépítenek egy ilyen minőségű történetet, miért pont a végét rontják el.

Mindegy, majdnem hat teljes évadon keresztül kitűnően szórakoztunk, mindenkinek ajánlom a Lostot, aki belekóstolna a sorozat-függőségbe, és aki csak most kezdené el, élvezhetné azt az előnyt is, hogy nem kell hónapokat várnia az egyes évadok között.

24, hetedik évad

Megnéztük a hetedik évadot is, és jó volt, izgalmas, érdekes, még újításokat is felmutatott, amennyire ez egy hetedik évadtól elvárható. A CTU-t feloszlatták, a személyzetet szélnek eresztették, Jack Bauernek pedig a szenátus előtt kell felelnie a korábbi kínzásokért. Az FBI-nak azonban hirtelen szüksége lesz a segítségére, ezért velük tart a nyomozásban, persze immár csak törvényes utakon járva, elsősorban…

Az évadon végigvonul a foglyokkal való törvénytelen bánásmód kérdése. Az FBI amúgy szimpatikus munkatársai is szembesülnek a szokásos kérdéssel, mely szerint ha nem kínozzák meg az adott terroristát, nagyon sokan fognak meghalni. Van, aki végig ellenáll ennek, de persze sokkal érdekesebb az, aki az évad végére Bauerebb lesz Bauernél, ha éppen információkat akar szerezni.

Read more