Zsófi, harminchetedik hónap

Zsófi a Télapó előtt áll, átveszi a csomagjátNekünk egy kicsit lazább, Zsófinak viszont eseménydús hónapja volt. Például összesen négyszer találkozott a Télapóval: a könyvtárban, Noémiék céges ünnepségén és a bölcsiben kétszer, ugyanis a gyerekek egyszer kiszúrták a folyosón sétáló Télapót véletlenül, így muszáj volt bemennie hozzájuk és átadni néhány szaloncukrot ajándékként… Bennem egyébként felvetődnének kérdések Zsófi helyében, például hogy ugyanarról a Télapóról van-e szó minden alkalommal, de ő egy percig sem izgatta magát, egyik Télapótól sem félt és mindegyiktől szépen átvette az ajándékát.

Ebben a hónapban azzal nyűgözött le leginkább, hogy mennyire okos. Mindent meg tudunk beszélni vele, ami rá vonatkozik, például a programokat, teendőket. Fantasztikus asszociációi vannak, a Firefox-logóról például eszébe jutott, hogy a Kis Hercegnek is van rókája – én arról sem tudtam még, hogy ismeri a Kis Herceget… Az ételekről tudja, vagy megbeszéljük, hogy ki szereti és ki nem, legyen az bogár, káposzta vagy sült krumpli. A piros lámpánál nem szabad átmenni – megjegyzem, elég nehéz olyan városban gyereket nevelni, ahol gyakorlatilag mindenki átmegy a piroson. Meg türelmes, kivárja, amíg valamiben sorra kerül, ha pedig valaki az ő szempontjai szerint rosszalkodik, arra rászól, például a bölcsiben is a padról leugráló másik gyerekre, hogy az veszélyes…

Karácsony előtt ismét felmerült a kérdés, hogy milyen további játékok felelnek meg a képességeinek. Szerencsére a nagyszülők és mi is elég jól eltaláltuk: a süteményes gyurma, a közepes méretű elemekből álló kirakós, a Duplo-legó, ezekkel nagyjából biztosra mentünk. Amitől viszont lehidaltam: a rendes, táblás társasjáték is! OK, 3-7 éveseknek ajánlják, de az én fejemben őszintén szólva meg sem fordult, hogy Zsófival ilyesmit is lehetne már játszani. Pedig simán: leült a tábla mellé, megértette az alapvető absztrakciókat (melyik a saját bábu, sorrend, kockadobás, a kidobott minta megkeresése a táblán), és szépen végigjátszottunk négyen egy leegyszerűsített Ki nevet a végén?-t. Nem mondom, hogy mindent 100%-ig vágott, néha például visszafelé lépett volna, a végén a befelé kanyarodást inkább csak elhitte nekünk, a nyerés-vesztés átélése helyett pedig inkább annak örül, hogy valakinek valami sikerült. De akárhogy is: a múltkor még a kisbabakor és a gyerekkor határáról értekeztem, most viszont azt látom, hogy másfél órán át társasjátékozik a nagyapjával, hát ez már nem éppen a kisbabakor jele…

Zsófi és apósom társasjáték közben

Az pedig én személyes kalandom volt, hogy régóta akartam Baby Dodó plüssfigurát venni Zsófinak. Egyébként különösebben nem mély a kapcsolata a babáival, Dodó inkább csak az én rögeszmém volt. Magyarországon azonban egyáltalán nem kapható ilyen figura, Amerikából 9 ezer forintért viszont nem kívánnék rendelni. Most azonban kapható lett Dodó az Europarkban! Sajnos csak a felnőtt változat, de mégis igazi Dodó! Sajnos azonban a felnőtt Looney Tunes figurákat a Warner Brothers érthetetlenül csúnyára készítette el: Taz rémisztő, Tapsinak béna a szája, Dodónak a csőre… Zsófi pedig megnézte őket, közölte, hogy ismeri őket a tévéből, aztán ment tovább, ennyit a Dodó-baba rögeszmémről…

Zsófi, harminchatodik hónap

Zsófi három éves lett, és pont átmeneti korban van a kisbaba- és a kisgyerekkor között. Még pelenkát visel, de csak éjszakára. A kis kádban fürdik, de ha sietni akarunk, lehet őt zuhanyoztatni is. A beszédkészsége pedig utolérte az értelmi fejlettségét, amit megért, azt már vissza is tudja mondani (azt hiszem).

Az empátiás készsége fejlődött mostanában talán a legtöbbet, beleképzeli magát mások helyébe, megértőbb lett, illetve gyakran azt játssza, hogy ő kiskutya, kismacska, doktor néni és sok minden más. Egyszer például ő volt Anya, és úgy kérdezgette Noémit: Milyen volt a bölcsiben? Jól érezted magad? Megetted az ebédet? És aztán elment dolgozni…

Ebben a hónapban eljutottunk a reggeli bölcsibe-menet legnehezebb verziójáig: téli hideg volt és egyszerre esett az eső és a hó. Remélem, hogy ennél sokkal rosszabb már nem lesz, és büszke vagyok rá, hogy megoldottuk: ráadtam Zsófira egy csomó ruhát, plusz esőkabátot, csizmát, és nem a nyakamban vittem, mint máskor, hanem sétálnia kellett (hogy magam fölé pedig esernyőt tudjak tartani). Klassz volt: Zsófi ruhája nem ázott át, a csizmája sem, ő maga sem fázott, és szépen elsétáltunk a bölcsibe. Út közben még énekelgette is az aktuális kedvencét, hogy Ha végre itt a nyár és meleg az idő, az ember strandra jár… Az egyetlen problémám az volt, hogy ha rá van bízva, Zsófi elég lassan poroszkál, ezúttal viszont csak-csak sietni kellett volna, ha már egyszerre esik a hó és az eső…

Ismét új ágyat kapott, ez már a harmadik az életében, sőt ez már felnőtteknek való darab, akár én is kényelmesen elférnék rajta. Vagyis neki viszont még nagyon nagy, de ez még nem okozna gondot, a keret hiánya viszont újdonság, a szőnyeg felé semmi sem akadályozza meg, hogy az éjszakai forgolódása közben leessen. Tettünk is oda párnákat, meg a szőnyegre szivacsot, hogy meg ne üsse magát, ha leesne. Aztán éjszaka tényleg leesett, és nem is ütötte meg magát, sőt, a környezet olyan kényelmes volt, hogy szépen tovább aludt a földön, ott találtuk meg hajnali hatkor… Azóta kezd belejönni, az elmúlt héten már egyszer sem esett le, gondolom lassan beletanul, merre ne forogjon álmában sem…

Elvesztette egy barátját – Marci ugyanis óvodába ment, pont mire összebarátkoztak, mást sem hallottunk otthon, mint hogy Marcival mennyi mindent csináltak együtt. De nem nagyon viselte meg, néha elmesélte, hogy Marci már nincs ott, de nem lovalta bele magát a kétségbeesésbe. Most másokkal barátkozik, Fruzsi nevét hallom sokszor…

Beírattuk őt a Helen Dolon Early English nyelviskolába. A nyelvtanításban az a nehéz, hogy egy gyereket általában olyasmire lehet könnyen megtanítani, amit megkérdez, vagy amit lát mástól, vagy ami a szituációból adódik, például hogy nem megyünk át a piros lámpán. Ezeket mind szépen meg is tanulja – de hogyan fogjunk hozzá egy másik nyelv tanulásához? Helen Doron pontosan ehhez ad segítséget: egy füzetet és egy CD-t, és ha az utóbbit berakjuk, az előbbiben levő játékokat lehet játszani, és mindezeket otthon naponta, az iskolában pedig hetente egyszer vezetjük elő. Néhány angol szót Zsófi már most nagyon jól megért, a kis nyelviskolás hátizsákját imádja, ugrálni szeret, vonatozni és közben énekelni szeret, a nyelvtudása pedig gondolom, majd közben kialakul.

A születésnapjára összejött az összes közeli rokona a daróci dédit kivéve (vele másnap találkozott), és nagy ünneplést csaptunk. Kapott Smarties-díszítésű citromtortát kis katicabogarakkal, amelyeket rögtön le is evett róla, felfújtunk egy csomó lufit és azzal dekoráltuk ki a szobát, énekeltünk, ettünk-ittunk, és kapott orvosi vizsgáló készletet, színezőt, gyöngyfűzőt, hátizsákot, ruhákat, és egész délután élvezte a nagy társaságot.

Zsófi tortát eszik a születésnapján

Túl drága volt a Vidámpark

Bezárják a Vidámparkot – egy kissé sajnálom, de egyáltalán nem csodálkozom, hogy nem járt oda senki szórakozni. Érthetetlen, miért szabtak meg ilyen magas belépti díjakat ahelyett, hogy azokat a kereslethez és a konkurens kínálathoz igazították volna. Vegyünk néhány példát arra, hogy Zsófival és Noémivel hármasban, egy vasárnap délután elmennénk valahová szórakozni. Zsófi úgyis pont elérte a 90 centit, felülhetne a játékokra a Vidámparkban, de szereti az állatokat és szereti a játszóházakat is. Vagy töltheti a délutánt a nagyszüleinél, mi pedig elmehetnénk kettesben moziba. Melyiket válasszuk?

Az, hogy a Vidámpark kapujában 13 ezer forintot kifizessek, nem igazán életszerű. Nincsenek érvek, nincs olyan játék vagy élmény odabent, ami 13 ezer forint kiadását indokolná. Ha egy árban lenne az Állatkerttel, lehetne mérlegelni, vagy ha egy árban lenne a játszóházakkal, és még parkolni is lehetne, akár rendszeresen járhatnánk oda. Egy békebeli, családi szórakozás lehetne, amilyen az én gyerekkoromban is volt. Még ha van is egy múzeum jellege, ilyen balkáni, lelakott, ócska múzeumi jelleg, de legalább a miénk. A Vidámpark családi tradíció lehetett volna, nosztalgiázás a felnőtteknek, szórakozás egy kisgyereknek – ezt vette el az az idióta, aki a13 ezer forintot kitalálta. Nincs mit csodálkozni azon, hogy becsődölt.

Balatonboglár ismét

Negyedszer nyaraltunk Noémivel Balatonbogláron, szokás szerint az augusztus 20-a körül megrendezett BB fesztivál idejéhez igazodva. Idén az volt az alapötlet, hogy Noémi szüleit is elhívtuk, így volt társaságunk is (az üdülőben más ismerős sajnos nem volt), illetve amíg ők vigyáztak Zsófira, mit tudtunk részegen tivornyázni és LMFAO-ra csapatni kettesben romantikus estéket eltölteni.

A BB Fesztivál sajnos évről évre egyre rosszabb lesz. Régen egész délutánokat töltöttünk kint, egymás után jöttek a jobbnál jobb előadók és koncertek, most viszont egy kezemen meg tudom számolni nem hogy a jó, de legalább ismerős fellépőket. A szervezők néptáncos együttesekkel töltik ki az időt, aminek biztosan megvan a maga közönsége, de egy mainstream, népszerű borfesztiválon talán mégsem alapvetően őket kellene szerepeltetni. Kifejezetten csalódást keltettek például a szegény ember rockkoncertjei: Fankadeli, P-Mobil, Oláh Ibolya – nem hiszem, hogy a strandoló családok pont őrájuk vágynak, mi biztos nem, és akiket megkérdeztünk, azok sem. Oláh Ibolyának például egyetlen saját slágere van, a többi saját számát kár volt erőltetnie, és a színpadi jelenléte is szomorú. Az Old Boys jó számokat játszana, konferálnia viszont nem tudom, az együttesnek miért egy egyszerre selypítő és pösze tagjának kell, enyhén röhejessé tette az egész műsort.

Persze egy borfesztiválon a zenétől függetlenül is lehet jókat inni, enni, sétálni és beszélgetni, régen azonban kifejezett zenei élményt is jelentett a BB Fesztivál, ez most már egyáltalán nincs így. Egy pici sörsátor volt csak, amelyiknek a sarkában LMFAO-t és napjaink más, valódi slágereit játszották, az mondjuk jó volt, bár a sok táncoló fiatal szó szerint túl nagy port vert fel…

Az egyik leghíresebb balatonboglári létesítmény a Platán-strand mellett a Platán-sor. Ez a Balaton partjával párhuzamosan halad, de a parttól néhány utcával beljebb, és egy viszonylag csendes, szép utat jelképez, aminek az egyik felén tudnak az autók, a másik felén pedig a gyalogosok haladni (a biciklisták pedig ízlés szerint). Négy nyaralás kellett, hogy rájöjjek, mi a baj vele: a fák az autóútra vetnek árnyékot, nem a gyalogosokra. Mi például idén 19 alkalommal gyalogoltuk végig a Platán-sort az üdülő és a strand között, kizárólag az autóúton, még Zsófival is, mert a nap minden alkalommal a gyalogos részre tűzött. Van ez a furcsa szokása mostanában, hogy délről süt, a platánok viszont az északi oldalát szegélyezik az útnak…

A Platán-sor Balatonbogláron, a jobb oldalán a napsütötte gyalogút

Relatíve jól vizsgáztak a magammal vitt műszaki eszközök: a Kindle-re egész könyvtárat telepítettem indulás előtt, hogy tudjak válogatni, és el is olvastam 6 nap alatt 3 könyvet, ami alatt a készüléket még csak tölteni sem kellett. A telefonon pedig prímán lehetett internetezni és híreket olvasni – a mobilnet ahhoz viszont sajnos nem volt elég, hogy a laptoppal is megosszam, és azon érdemi webszerkesztést tudjak végezni.

A németek között is vannak jó fejek és vannak parasztok – ez a német családapa például a tuningolt kombi Vectrával valószínűleg úgy érezte, hogy ha az övénél szegényebb országba érkezik, ott már nem szükséges törődni a szabályokkal. Megbűnhődött a bunkóságáért: a Penny Market balatonlellei üzletében ugyanis csak az egyik kasszánál lehet euróval fizetni. Ő sajnos a másik sorba állt, úgyhogy kiállították hátra a családjával együtt, aztán a másik sorban újrapakoltatták velük a vásárolni kívánt élelmiszereket, és csak ezután tudtak fizetni…

Az opeles a vonalon parkol, két helyet is elfoglal

A nyaralás pedig alapvetően jól sikerült: jókat ettünk, jókat ittunk, és sokat fürödtünk a Balatonban, sőt megnéztük Keszthelyen a Festetics-kastélyt és a Babamúzeumot is, mindkettőt tudom ajánlani másoknak is. Annál pedig kevés szebb, jobb és romantikusabb programot tudok elképzelni, mint hogy este, lefekvés előtt még fürdünk egyet Noémivel a kellemes hőmérsékletű vízben, a lemenő nap fényében. (Zsófi is jól érezte magát, róla majd külön posztban.)

Évértékelés 2011

Jó év volt a 2011-es is, hasonlított 2010-hez: egészségesek voltunk, békességben és boldogságban éltünk hármasban. Az is hasonló volt, hogy Noémi itthon volt Zsófival, én pedig az alapítványnál dolgoztam, 2012. ebből a szempontból rögtön januártól más lesz, mert Zsófi bölcsődébe fog járni. Noémi Zsófi nevelése mellett sikerrel haladt előre a mérlegképes könyvelői végzettség felé, én pedig az angol nyelvtudásomat igyekeztem felfrissíteni és új könyves oldalt indítottam.

Temetés idén egy sem volt, bár sajnos meghalt Bartha Zsuzsa, csak nem akart magának temetést. Volt viszont egy esküvő is, Teri, az unokatesóm feleségül ment Robihoz, majd októberben megszületett a kislányuk, Brigi. Tegnap éppen meglátogattuk őket, Brigi nagyon aranyos, szépen elnézelődött a kezemben, Zsófi viszont alig mert hozzányúlni, a másod-unokatesó olyan kis törékeny még.

Toplisták: a két legjobb film, amit idén láttam, a Szellemíró és A király beszéde volt, függetlenül attól, hogy mindkettő még 2010-ben jelent meg… Moziban az IMAX 3D-s utolsó Harry Potter, a Paul és a Mission: Impossible – Fantom protokoll jött be leginkább. A könyvek között szintén a Szellemíró, az Imágó és a Dél királynője a nyertesek.

Célkitűzések

A legtöbb tavalyi célkitűzésemet csak “majdnem” sikerült elérni. Fogytam 7 kilót 12 helyett, ez sem olyan rossz, jövőre a cél: 9 kiló mínusz.

400 kilométert kocogtam az idén, de ami sokkal viccesebben hangzik: 537 alkalommal futottam körbe a közeli focipályát… Egyszerre a félmaraton (a 4 Sziget-kör) sajnos nem jött össze, 3 kört egyben viszont többször is le tudtam már futni. Ilyenkor két körön át jól megy a futás, a harmadik kör viszont már csak szenvedés és kín. Az utolsó alkalommal volt olyan, hogy a harmadik kör is dinamikusan és erőből ment, és ez reményt ad, hogy ha még néhányszor sikerülne ilyen módon három kört futni, egyszer majd belevágok a negyedikbe is – remélhetőleg 2012-ben.

Könyvírás: könyvet írni nehéz. Maga az írás még menne, hiszen kb. hetente szoktam írni 5-6 ezer karakteres cikkeket vagy blogbejegyzéseket. A probléma, hogy egy könyv kb. 100 ezer karakternél kezdődik, és mivel nem tudom folyamatosan írni, nehéz újra és újra felvenni a fonalat. A jó hír, hogy az ünnepek alatt volt időm, és meg is írtam egy könyv nagy részét. A témája a látássérültügyi informatika, és most 94 ezer karakternél jár, innen már be tudom fejezni a szokásos hétköznapi tempó mellett is. Egy pályázatra akartam beadni, de aztán meggondoltam magam, kerestem viszont rendes kiadót neki. Állítólag ki is adják, ha befejezem, meglátjuk.

Három angol nyelvű könyv: ez megvolt, újságcikkek a Vakok Világán kívül megvoltak, Balaton-átúszás 2:09 alatt, de megvolt. Trychydts segítségével sokat fejlődtem a fotózásban, a videózásban semmit, az írásban nem tudom, 2012-re mondjuk ezek nem olyan fontosak. Összesítve tehát:

Célok 2012-re:

  • 9 kilót lefogyni,
  • félmaraton lefutása (4 kör a Margit-szigeten),
  • befejezni és kiadatni a könyvemet,
  • letenni az Euro B2 szóbeli angol nyelvvizsgát (mivel csak írásbelim van még).

Másodlagos célok:

  • Balaton-átúszás 2 órán belüli idővel (ha megrendezik és ha eljutok rá)
  • olvaslak.hu: legalább 52 cikk (kb. hetente egy), a meglevő szerzők megtartása, újak bevonása.

Végül egy karácsonyi családi fotó:

Peti, Zsófi, Noémi, karácsonyfa

Zsófi, tizenhatodik hónap

A hónap legérdekesebb felismerése az volt, hogy Zsófi szerintem unatkozik itthon. Ismeri már az összes játékot, megtette a megtehető kilométereket, megismerkedett az összes rokonnal és ismerőssel – és mindez mintha kevés lenne neki. Néha nem is nagyon bírunk már vele. Az Europarkban járkáltunk hármasban, Zsófi is szabadon sétált mellettünk, és sorra ment oda az idegenekhez ismerkedni, egy szembejövő nőhöz konkrétan felkéredzkedett volna… Úgyhogy folyamatosan visszük a játszótérre, társaságba, de a megoldás végül valószínűleg a bölcsőde lesz, legalábbis most ezt gondolom, persze csak valami fél napos, pár órás verzió. Furcsa, hogy ilyen pici és mégis ennyire igényelné az új élményeket és ismerősöket, kíváncsi leszek, hogy ha tényleg elvisszük majd bölcsibe, hogyan állja meg a helyét. A képen: Bence és Bálint együtt kergette Zsófit a lakáson át (Szigetszentmiklóson, Noémi keresztszüleinél):

Zsófi, Bence és Bálint játszanak

A játszótérre lehordani külön is érdekes. Ez elsősorban Noémi reszortja, hiszen nap közben ő van vele itthon, de néha én is ott vagyok, és ezek az első közösségi élményeink szülőként. Eddig csak az úszás volt hasonló, de ott közös medencében, mégis a többiektől függetlenül úsztatja mindenki a gyerekét, a játszótéren viszont a gyerekek és a szülők is kapcsolatba kerülnek. Zsófi szokása, hogy kitárt kezekkel szalad a másik gyerek felé, aki általában oda se bagózik rá, esetleg még el is szalad előle. Persze ha hozzá jön oda valaki, ő sem törődik vele, gondolom az 1-2 évesek között ez így szokás. A szülők pedig vegyesen reagálnak, van, aki örül a társaságnak és van, aki elzárkózik, de kifejezetten bunkó eddig senki sem volt – velünk, a saját gyerekével viszont van, aki elég furcsán bánik. Ma például egy középkorú hölgy egy négy éves, élénk kislányt butának nevezett, amiért elfelejtett görkorcsolyázni… nyilván valami tévedésről lehetett szó, tehát oda sem figyelt rá, és úgy nevezte butának a kislányt, jó kis nagymama.

Zsófi a homokozóban homokot perget az ujjain keresztül

Itthon Zsófi mindenben nagyon segítőkész, mindenben részt akar venni. Bármit, bárhonnan odahoz nekünk, ha kérjük. Rendszeresen kiviszi a kisebb tárgyakat a szemétbe, ha azt mondjuk rá, hogy szemét. Fürdés előtt segítőkészen bedobálja a játékait a kádba, evés előtt pedig segítőkészen felmászik és hanyatt fekszik az ágyon, nekünk csak a cumit kell a szájába illeszteni. Öltözködésnél még félálomban is odanyújtja a lábát, hogy zoknit húzzunk rá. Tegnap a felmosásban is segített volna, ha hagyjuk, legalábbis erősen ajánlgatta a felmosót, hogy használjuk már, gyerünk. Amikor hazaérek, azonnal lelkesen odahoz nekem egy pár cipőt, gondolom még csak azt vágta le, hogy a cipővel van valami, azt nem, hogy ilyenkor levenni szoktam, nem felhúzni…

Igazából sok más nem történt vele. A hosszú hétvégét Bujon töltöttük, Zsófi nagyon élvezte a társaságot és a szobák között megtehető kilométereket. Klassz, hogy még lát igazi háziállatokat, amik amúgy folyamatosan vesznek ki az életünkből. Az én nagyszüleim még disznót és csirkét is tartottak, és láttam, ahogy nagyapám etette és nevelte őket, például hogy engedjék oda egymást a vájúhoz. Zsófi már csak a csirkével találkozik személyesen, bár legközelebb tervezzük megmutatni neki a tehenet is – tudjátok, ami eredetileg a tejet adja.

Zsófi megtekinti a buji csirkéket

A jegyzőkönyv kedvéért: Zsófi állandó szavajárása a gyibó, illetve azt is gyakran mondja, hogy apa, de nem csak akkor, ha rám gondol (néha akkor is).

Évértékelés 2010

Jó évünk volt, természetesen, nekem valószínűleg életem legjobb éve volt 2010. A világot ugyan nem sikerült megváltani, de az influenzát kivéve egész évben egészségesek voltunk, boldogságban és békességben töltöttük az időt és neveltük a kislányunkat. A részleteket tekintve természetesen Zsófi kívánkozna előre, de a szokásos havi beszámolók után sokat már nem tudok írni, talán azt, hogy pontosan a tankönyvi adatok szerint növekszik, Gabi mondta, hogy Zsófi ilyen EU-szabvány kisgyerek. Nagyon érdekes, ahogy viselkedni kezdett, meg jár, totyog fel és alá, majd az lesz még ennél is érdekesebb, amikor beszélni kezd.

A munkahelyemen is elég jó évünk volt, csak az ősz lett zűrösebb a kelleténél, de végül is pont azért mentem vissza az alapítványhoz, hogy ne unatkozzak. Plusz, hogy a vezetéssel foglalkozzak, ne csak szakmai kérdésekkel, ez így is történt, úgyhogy ez is rendben volt.

Ami rossz volt, hogy meghalt nagymamám. Viszont 90 éves volt, szerető családi körben hunyt el, és még találkozott a dédunokájával, úgyhogy azt hiszem, ennél sokkal többet senki sem kívánhat. Az esküvők és a temetések aránya 2009-ben 2:0, 2010-ben 0:2 volt, remélem, 2011-ben ismét esküvőből lesz több. Nem tudom, a keresztelőket ide lehet-e számítani, idén Zsófié volt, és jövőre is kinéz néhány.

Én nem fogadalmakat, hanem célkitűzéseket tettem tavaly, de mióta szeptemberben összefoglaltam őket, tulajdonképpen nem sok minden változott meg ezek ügyében sem. Anyagilag kijöttünk, a Balaton-átúszást azóta sem rendezték meg, lefogyni sem sikerült, a Harry Pottereket viszont kissé elszórakoztam. Elkezdtem ugyanis a hetedik részt még szeptemberben, de ez az utolsó sajnos angolul is sokkal gyengébb az előzőeknél, úgyhogy nem volt kedvem hozzá és abbahagytam. Decemberben gondoltam meg, hogy ha már ez volt az egyik 2010-es Nagy Célkitűzésem, igazán elolvashatnám mégis. Csakhogy a december hónap a jellegéből adódóan alkalmatlan egy ilyen hosszú és angol nyelvű könyv elolvasására, úgyhogy most, január 1-jén este a 660. oldalon járok. Holnap vagy hétfőn nyilván befejezem, és akkor ki lehet pipálni ezt is a listán, összességében tehát a fogyókúra volt az egyetlen igazi kudarc.

A kissé könyvmolynak tűnő Isolde valamikor leírta, hány könyvet olvasott el az előző évben, és kíváncsi voltam, hozzá képest én mennyit olvasok. Le is írtam, hogy 2009-ben 61 darab könyvet olvastam ki – és annyira tudtam, hogy Trychydts is be fog szállni. És el is vitte a Legnagyobb Könyvmoly címet, ami nem baj, nekem sokkal inkább futásban kellene tartani vele a lépést.

2010-ben a legjobb könyv, amit olvastam, a PreZENtáció volt és a Harry Potterek – nem volt nagy mezőny. A legjobb filmek a Vasember 2, az Eredet és a Terhes társaság voltak, a legjobb zenéje pedig Lady Gagának volt, amit azért tartok fontosnak közölni, mert önmagában a csaj körüli felhajtás még nem lenne elég ahhoz, hogy az ő számait hallgassuk meg a legtöbbször a számítógépen, az autóban és a tévében is.

Célkitűzések 2011-re:

  1. Lefogyni 12 kilót – ez talán reálisabb cél, mint a tavalyi 28.
  2. A félmaraton, 21km lefutása (4 kör a Margit-szigeten)
  3. Pénz megtakarítása
  4. Könyvírás (több ötletem is van)
  5. Angol nyelven is olvasni könyveket (legyen a cél: három könyv).

Kevésbé fontos célok, de azért legyenek itt:

  1. Átúszni a Balatont 2 órán belüli idővel – ha sikerül leszervezni.
  2. Újságcikkek megjelentetése a Vakok Világán kívül is.
  3. Fejlődni a fotózásban, a videózásban és az írásban.

Gondoltam, hogy keresek ide egy eddig nem publikált, frappáns képet, de végül is nincs kedvem csak ezért végignyálazni kétezer fotót, mert kb. ennyi készült rólunk az idén (ebből 1700 csak Zsófiról). Van viszont egy, amit keretben is kiraktunk itthon, meg az ajándék fotókönyvek címlapjára is ez került, úgyhogy azt hiszem, elég jól kifejezi 2010 családi harmóniáját. Trychydts készítette, ez is jellemző egyébként.

Noémi, Zsófi és én, családi fotó

Esküvők

Noémi és én Ildiék esküvőjén az önkormányzat előttJúliusban két esküvőre is hivatalosak voltunk, Ildi és Zoli, majd Zsófi és Balu házasodott össze. A kettő pont kiegészítette egymást: egyiken a rokonokkal találkoztunk, önkormányzati esküvő volt és utána lagzi, a másikon barátokkal lehetett találkozni, katolikus nászmise volt és utána fogadás. (Ami a képet illeti: én is inkább a két pár egyikéről vagy a násznépekről raktam volna fel fotót vagy akár videót, de vegyük észre, hogy például Balu még a saját esküvői blogbejegyzését is csak arc nélküli fotóval illusztrálta. Pedig jól néztek ki ők is, meg Ildiék is.)

Ildiék esküvője a miénkhez hasonlított, az önkormányzati házasságkötés után mulattunk, ez volt a negyedik esküvő a családnak kb. ugyanazzal a tagjaival, és mindegyik nagyon jól sikerült. Baluék esküvőjéről pedig a családi koncert marad emlékezetes: apuka, anyuka, kishúg és még négy öccs, összesen heten koncertet adtak az ifjú párnak, ami alighanem a legszebb családi esemény volt, amit valaha láttam. Ajánlom még Trychydts és Balu saját beszámolóit is.

Nekem mindkét esemény videós szempontból is emlékezetes marad: mindkettőn videózgattam, és mindkétszer sikerült egy csomó amatőr hibát elkövetni. Ildiéknél az önkormányzatnál például a rossz oldalra helyezkedtem: a másik oldalon volt a felkért önkormányzati videós, és gondoltam, hogy egyikünk majd mindig a jó oldalon lesz. De nem, az anyakönyvvezető rutinosan a kollégája felé orientálta az eseményeket, én pedig felvehettem, ha akartam, a résztvevők háta közepét. Az állvány használatát is tanulni kell még, ahhoz viszont csak józan ész kellett volna, hogy ha le van merülve az akkumulátor, időben elkezdjem feltölteni. Az is fontos tanulság, hogy a kamera nagyon jó minőségben vesz fel – ha van hozzá elegendő fény. Fény hiányában viszont zizis lesz a kép, amit a konverzió csak tovább ront, és az elmúlt években sajnos a legritkább esetben állt rendelkezésre elegendő fény a fontos események felvételéhez.

Jobban sikerült viszont életem első állványról fotózása: a gép a várakozásnak megfelelően nagyon szép élesen felvette a mozdulatlan tárgyakat és a viszonylag mozdulatlan Pistiéket, elmosódottak lettek viszont a mozgó táncosok.

Állványról készített fotó Pistiék eskövőjén, elmosódott táncosokkal

Gyerekünk lesz

Az ego-bloggolásban értelemszerűen mindig az hoz jelentős változást, ha a szerző életében is valamilyen jelentős változás történik. Isolde a zűrös magánéleti korszaka után hosszasan pihentette a blogját, és csak azután folytatta, hogy feleségül ment Bright-hoz, Bright saját blogja pedig akkor szűnt meg, amikor új munkahelye lett. Andrassew Ivánról szinte semmit sem tudni, mióta elvált és új házasságot kötött, Dunai Marci blogja csak vegetál, mióta hazaköltözött San Franciscoból, CalAir blogja pedig azóta, hogy hazaköltözött Londonból és új barátnője van. Gyurcsány még egy sajátos eset, aki naponta helyett hetente ír, mióta nem miniszterelnök.

Nekünk pedig gyerekünk lesz: ha minden jól megy, november közepén születik meg a lányunk, Zsófi.

Zsófi az ultrahang-képenEz minden tekintetben csodálatos dolog, velünk együtt úszik a boldogságban a család is. Várjuk nagyon a babát, nézzük az ultrahang-felvételeket és örömmel nyugtázzuk, hogy pontosan a tankönyv szerint növekszik, továbbá különböző orvosok magabiztosan állítják, hogy lány lesz, mutatják is a vonatkozó részleteket, mi pedig hiszünk nekik, jobb híján.

A legérdekesebb változás eddig, hogy új beszédtémánk van gyakorlatilag mindenkivel, de főleg a kollégákkal. Két harmincas férfi kollégával is nagyon érdekes beszélgetést folytattunk például, de nem a csajokról, számítógépekről vagy politikáról, hanem éjszakai felkelésről, az újszülöttel kapcsolatos ügyintézésről, illetve a szülőktől való ideális távolságról (közel, hogy segíteni tudjanak, de papucsban már ne lehessen átjönni). Egy kolléganő pedig a terhességéről beszélt, amikor kettő darab ikerlánya egyszerre csuklott a hasában, milyen vicces lehetett már.

A blogomba pedig nyilván írok majd, ha lesz kedvem, ahogy eddig is, most csak a jó hírt közöltem. Bár egész szép kerete lenne az elmúlt hat évnek, ha majd novemberben lezárnám a blogot: 2003 júniusában kezdtem el írni, Noémivel már együtt voltunk, én a Nyúz után éppen állást kerestem. Azóta még mindig Noémivel, a harmadik munkahelyen és (a szülők lakását is beszámítva) a harmadik lakásban, megszületik az első gyerekünk, és boldog élünk, amíg meg nem halunk.

Hosszú hétvége Bujon

A túlórát nálunk soha nem fizetik ki, csak lecsúsztatni lehet, a hétvégét ráadásul duplán, úgyhogy idén eddig egy nap szabadságot vettem csak ki. Ideje volt pihenni egy kicsit, főleg, hogy Noémi is végzett a vizsgáival, így elnyújtottuk a hétvégét Bujon, ami a kánikula miatt elsőrangú ötletnek bizonyult. Persze ott is ugyanilyen meleg volt, csak nem a hivatalban, hanem strandon vagy ágyban, elsötétített szobában ért, kedden például este nyolckor tettük ki a lábunkat a házból először.

Vasárnapig lent voltak Pistiék is, Bence most már megkülönbözteti az embereket, és idő kell, mire megszokja őket. Mi is csak két nap után tudtuk babusgatni, de akkor már nagyon barátságos és aranyos volt, igaz, a legboldogabban akkor vigyorgott, ha az édesanyja vette vissza.

Egyik este szalonnasütést rendeztünk Pistiéknél (tulajdonképpen a nagymamánál), erre az alkalomra Noémi édesapja készített egy profi szalonnasütőt. A szalonnát a két tányér közé kell tenni, így nem ég meg a tűzben, és a zsírja egy kis csőrön át kifolyatható a kenyérre. Higiénikusabb, gyorsabb és hatékonyabb is, mint a szokásos csepegtetés, igaz, az egész estét programot egy órásra rövidíti le.

A Simsben is nevelődnek az újabb generációk. Magunkból indultunk ki, mára pedig a dédunokánknak is két fia született, mindkettő magániskolában tanul, ő maga pedig hajlott hátú öregember lett, még szerencse, hogy party DJ-ből előléptették valami előadónak. Az anyjuk két gyerek felnevelése után, nyugdíjasként kezdett el dolgozni, mert kell a pénz, én pedig még mindig ott kísértek a ház körül.