Szatmári Péter

Jó év volt a 2011-es is, hasonlított 2010-hez: egészségesek voltunk, békességben és boldogságban éltünk hármasban. Az is hasonló volt, hogy Noémi itthon volt Zsófival, én pedig az alapítványnál dolgoztam, 2012. ebből a szempontból rögtön januártól más lesz, mert Zsófi bölcsődébe fog járni. Noémi Zsófi nevelése mellett sikerrel haladt előre a mérlegképes könyvelői végzettség felé, én pedig az angol nyelvtudásomat igyekeztem felfrissíteni és új könyves oldalt indítottam.

Temetés idén egy sem volt, bár sajnos meghalt Bartha Zsuzsa, csak nem akart magának temetést. Volt viszont egy esküvő is, Teri, az unokatesóm feleségül ment Robihoz, majd októberben megszületett a kislányuk, Brigi. Tegnap éppen meglátogattuk őket, Brigi nagyon aranyos, szépen elnézelődött a kezemben, Zsófi viszont alig mert hozzányúlni, a másod-unokatesó olyan kis törékeny még.

Toplisták: a két legjobb film, amit idén láttam, a Szellemíró és A király beszéde volt, függetlenül attól, hogy mindkettő még 2010-ben jelent meg… Moziban az IMAX 3D-s utolsó Harry Potter, a Paul és a Mission: Impossible – Fantom protokoll jött be leginkább. A könyvek között szintén a Szellemíró, az Imágó és a Dél királynője a nyertesek.

Célkitűzések

A legtöbb tavalyi célkitűzésemet csak “majdnem” sikerült elérni. Fogytam 7 kilót 12 helyett, ez sem olyan rossz, jövőre a cél: 9 kiló mínusz.

400 kilométert kocogtam az idén, de ami sokkal viccesebben hangzik: 537 alkalommal futottam körbe a közeli focipályát… Egyszerre a félmaraton (a 4 Sziget-kör) sajnos nem jött össze, 3 kört egyben viszont többször is le tudtam már futni. Ilyenkor két körön át jól megy a futás, a harmadik kör viszont már csak szenvedés és kín. Az utolsó alkalommal volt olyan, hogy a harmadik kör is dinamikusan és erőből ment, és ez reményt ad, hogy ha még néhányszor sikerülne ilyen módon három kört futni, egyszer majd belevágok a negyedikbe is – remélhetőleg 2012-ben.

Könyvírás: könyvet írni nehéz. Maga az írás még menne, hiszen kb. hetente szoktam írni 5-6 ezer karakteres cikkeket vagy blogbejegyzéseket. A probléma, hogy egy könyv kb. 100 ezer karakternél kezdődik, és mivel nem tudom folyamatosan írni, nehéz újra és újra felvenni a fonalat. A jó hír, hogy az ünnepek alatt volt időm, és meg is írtam egy könyv nagy részét. A témája a látássérültügyi informatika, és most 94 ezer karakternél jár, innen már be tudom fejezni a szokásos hétköznapi tempó mellett is. Egy pályázatra akartam beadni, de aztán meggondoltam magam, kerestem viszont rendes kiadót neki. Állítólag ki is adják, ha befejezem, meglátjuk.

Három angol nyelvű könyv: ez megvolt, újságcikkek a Vakok Világán kívül megvoltak, Balaton-átúszás 2:09 alatt, de megvolt. Trychydts segítségével sokat fejlődtem a fotózásban, a videózásban semmit, az írásban nem tudom, 2012-re mondjuk ezek nem olyan fontosak. Összesítve tehát:

Célok 2012-re:

• 9 kilót lefogyni,
• félmaraton lefutása (4 kör a Margit-szigeten),
• befejezni és kiadatni a könyvemet,
• letenni az Euro B2 szóbeli angol nyelvvizsgát (mivel csak írásbelim van még).

Másodlagos célok:

• Balaton-átúszás 2 órán belüli idővel (ha megrendezik és ha eljutok rá)
• olvaslak.hu: legalább 52 cikk (kb. hetente egy), a meglevő szerzők megtartása, újak bevonása.

Végül egy karácsonyi családi fotó:

A hónap legérdekesebb felismerése az volt, hogy Zsófi szerintem unatkozik itthon. Ismeri már az összes játékot, megtette a megtehető kilométereket, megismerkedett az összes rokonnal és ismerőssel – és mindez mintha kevés lenne neki. Néha nem is nagyon bírunk már vele. Az Europarkban járkáltunk hármasban, Zsófi is szabadon sétált mellettünk, és sorra ment oda az idegenekhez ismerkedni, egy szembejövő nőhöz konkrétan felkéredzkedett volna… Úgyhogy folyamatosan visszük a játszótérre, társaságba, de a megoldás végül valószínűleg a bölcsőde lesz, legalábbis most ezt gondolom, persze csak valami fél napos, pár órás verzió. Furcsa, hogy ilyen pici és mégis ennyire igényelné az új élményeket és ismerősöket, kíváncsi leszek, hogy ha tényleg elvisszük majd bölcsibe, hogyan állja meg a helyét. A képen: Bence és Bálint együtt kergette Zsófit a lakáson át (Szigetszentmiklóson, Noémi keresztszüleinél):

A játszótérre lehordani külön is érdekes. Ez elsősorban Noémi reszortja, hiszen nap közben ő van vele itthon, de néha én is ott vagyok, és ezek az első közösségi élményeink szülőként. Eddig csak az úszás volt hasonló, de ott közös medencében, mégis a többiektől függetlenül úsztatja mindenki a gyerekét, a játszótéren viszont a gyerekek és a szülők is kapcsolatba kerülnek. Zsófi szokása, hogy kitárt kezekkel szalad a másik gyerek felé, aki általában oda se bagózik rá, esetleg még el is szalad előle. Persze ha hozzá jön oda valaki, ő sem törődik vele, gondolom az 1-2 évesek között ez így szokás. A szülők pedig vegyesen reagálnak, van, aki örül a társaságnak és van, aki elzárkózik, de kifejezetten bunkó eddig senki sem volt – velünk, a saját gyerekével viszont van, aki elég furcsán bánik. Ma például egy középkorú hölgy egy négy éves, élénk kislányt butának nevezett, amiért elfelejtett görkorcsolyázni… nyilván valami tévedésről lehetett szó, tehát oda sem figyelt rá, és úgy nevezte butának a kislányt, jó kis nagymama.

Itthon Zsófi mindenben nagyon segítőkész, mindenben részt akar venni. Bármit, bárhonnan odahoz nekünk, ha kérjük. Rendszeresen kiviszi a kisebb tárgyakat a szemétbe, ha azt mondjuk rá, hogy szemét. Fürdés előtt segítőkészen bedobálja a játékait a kádba, evés előtt pedig segítőkészen felmászik és hanyatt fekszik az ágyon, nekünk csak a cumit kell a szájába illeszteni. Öltözködésnél még félálomban is odanyújtja a lábát, hogy zoknit húzzunk rá. Tegnap a felmosásban is segített volna, ha hagyjuk, legalábbis erősen ajánlgatta a felmosót, hogy használjuk már, gyerünk. Amikor hazaérek, azonnal lelkesen odahoz nekem egy pár cipőt, gondolom még csak azt vágta le, hogy a cipővel van valami, azt nem, hogy ilyenkor levenni szoktam, nem felhúzni…

Igazából sok más nem történt vele. A hosszú hétvégét Bujon töltöttük, erről Noémi írt hosszabb beszámolót, Zsófi nagyon élvezte egyébként a társaságot és a szobák között megtehető kilométereket. Ezt is írta már Noémi: klassz, hogy Zsófi még lát igazi háziállatokat. Ezek ugyanis folyamatosan vesznek ki az életünkből. Az én nagyszüleim még disznót és csirkét is tartottak, és klassz volt látni, ahogy nagyapám etette és nevelte őket, például hogy engedjék oda egymást a vájúhoz. Zsófi már csak a csirkével találkozik személyesen, bár legközelebb tervezzük megmutatni neki a tehenet is – tudjátok, ami eredetileg a tejet adja.

A jegyzőkönyv kedvéért: Zsófi állandó szavajárása a gyibó, illetve azt is gyakran mondja, hogy apa, de nem csak akkor, ha rám gondol (néha akkor is).

Jó évünk volt, természetesen, nekem valószínűleg életem legjobb éve volt 2010. A világot ugyan nem sikerült megváltani, de az influenzát kivéve egész évben egészségesek voltunk, boldogságban és békességben töltöttük az időt és neveltük a kislányunkat. A részleteket tekintve természetesen Zsófi kívánkozna előre, de a szokásos havi beszámolók után sokat már nem tudok írni, talán azt, hogy pontosan a tankönyvi adatok szerint növekszik, Gabi mondta, hogy Zsófi ilyen EU-szabvány kisgyerek. Nagyon érdekes, ahogy viselkedni kezdett, meg jár, totyog fel és alá, majd az lesz még ennél is érdekesebb, amikor beszélni kezd.

A munkahelyemen is elég jó évünk volt, csak az ősz lett zűrösebb a kelleténél, de végül is pont azért mentem vissza az alapítványhoz, hogy ne unatkozzak. Plusz, hogy a vezetéssel foglalkozzak, ne csak szakmai kérdésekkel, ez így is történt, úgyhogy ez is rendben volt.

Ami rossz volt, hogy meghalt nagymamám. Viszont 90 éves volt, szerető családi körben hunyt el, és még találkozott a dédunokájával, úgyhogy azt hiszem, ennél sokkal többet senki sem kívánhat. Az esküvők és a temetések aránya 2009-ben 2:0, 2010-ben 0:2 volt, remélem, 2011-ben ismét esküvőből lesz több. Nem tudom, a keresztelőket ide lehet-e számítani, idén Zsófié volt, és jövőre is kinéz néhány.

Én nem fogadalmakat, hanem célkitűzéseket tettem tavaly, de mióta szeptemberben összefoglaltam őket, tulajdonképpen nem sok minden változott meg ezek ügyében sem. Anyagilag kijöttünk, a Balaton-átúszást azóta sem rendezték meg, lefogyni sem sikerült, a Harry Pottereket viszont kissé elszórakoztam. Elkezdtem ugyanis a hetedik részt még szeptemberben, de ez az utolsó sajnos angolul is sokkal gyengébb az előzőeknél, úgyhogy nem volt kedvem hozzá és abbahagytam. Decemberben gondoltam meg, hogy ha már ez volt az egyik 2010-es Nagy Célkitűzésem, igazán elolvashatnám mégis. Csakhogy a december hónap a jellegéből adódóan alkalmatlan egy ilyen hosszú és angol nyelvű könyv elolvasására, úgyhogy most, január 1-jén este a 660. oldalon járok. Holnap vagy hétfőn nyilván befejezem, és akkor ki lehet pipálni ezt is a listán, összességében tehát a fogyókúra volt az egyetlen igazi kudarc.

A kissé könyvmolynak tűnő Isolde valamikor leírta, hány könyvet olvasott el az előző évben, és kíváncsi voltam, hozzá képest én mennyit olvasok. Le is írtam, hogy 2009-ben 61 darab könyvet olvastam ki – és annyira tudtam, hogy Trychydts is be fog szállni. És el is vitte a Legnagyobb Könyvmoly címet, ami nem baj, nekem sokkal inkább futásban kellene tartani vele a lépést.

2010-ben a legjobb könyv, amit olvastam, a PreZENtáció volt és a Harry Potterek – nem volt nagy mezőny. A legjobb filmek a Vasember 2, az Eredet és a Terhes társaság voltak, a legjobb zenéje pedig Lady Gagának volt, amit azért tartok fontosnak közölni, mert önmagában a csaj körüli felhajtás még nem lenne elég ahhoz, hogy az ő számait hallgassuk meg a legtöbbször a számítógépen, az autóban és a tévében is.

Célkitűzések 2011-re:

1. Lefogyni 12 kilót – ez talán reálisabb cél, mint a tavalyi 28.
2. A félmaraton, 21km lefutása (4 kör a Margit-szigeten)
3. Pénz megtakarítása
4. Könyvírás (több ötletem is van)
5. Angol nyelven is olvasni könyveket (legyen a cél: három könyv).

Kevésbé fontos célok, de azért legyenek itt:

1. Átúszni a Balatont 2 órán belüli idővel – ha sikerül leszervezni.
2. Újságcikkek megjelentetése a Vakok Világán kívül is.
3. Fejlődni a fotózásban, a videózásban és az írásban.

Gondoltam, hogy keresek ide egy eddig nem publikált, frappáns képet, de végül is nincs kedvem csak ezért végignyálazni kétezer fotót, mert kb. ennyi készült rólunk az idén (ebből 1700 csak Zsófiról). Van viszont egy, amit keretben is kiraktunk itthon, meg az ajándék fotókönyvek címlapjára is ez került, úgyhogy azt hiszem, elég jól kifejezi 2010 családi harmóniáját. Trychydts készítette, ez is jellemző egyébként.

Még a hónap elején találkozott Zsófi a Télapóval. Noémi cége Télapó-ünnepséget rendezett ugyanis Kaláka-koncerttel, volt kaja és pia, a gyerekek kedvéért kakaó, ami nagyon aranyos volt, sosem jártam még olyan rendezvényen, ahol kakaót lehetett volna inni. És a rendezvény végén jött a Télapó is, akit rögtön körülvett legalább száz gyerek. Vicces volt Zsófit odanavigálni, de végül sikerült, és mivel ő még nem tud beszélni, én mondtam el a nevét a Télapónak, meg azt is, hogy jó kislány volt, úgyhogy kapott is csomagot tőle. Nem az első Mikulás-csomagja egyébként, mert csomagot már tavaly is hozott neki a Télapó, csak akkor még nem személyesen adta át. Az eseményről képtelenség lett volna fényképet készíteni, de ez itt nem sokkal később készült:

Zsófi megtanult járni! A hónap elején Noémi elkezdte biztatni, hogy tegyen meg lépéseket egyedül is, és Zsófi ügyesen lépkedett is az anyja felé. Csak néztem, amikor a nagymama vigyázó kezei mellett, mégis egyedül, támaszkodás és segítség nélkül begyalogolt a konyhából. Ezután rövidebb utakat vállalt be egyik bútortól a másikig, tegnap óta pedig simán keresztülgyalogol a szobán. Akkor sincs nagy baj, ha elveszti az egyensúlyát, ilyenkor letámaszt a kezével vagy seggre ül és nevet hozzá.

Aztán megvolt Zsófi második karácsonya is. Olyan érzés, mintha csak az első lett volna, mert tavaly még nem sokat érzékelt az ünneplésből, de lehet, hogy jövőre is hasonlóan fogjuk érezni. Úgyhogy rögzítsük: idén már élvezte a karácsonyt, élvezte a társaságot, lájkolta a karácsonyfát és birkózott az ajándék macival. Szüleimtől egy hintaszarvast kapott, ez a hintalónak egy karácsonyi verziója, egy kicsit nagy még neki, mégis nagyon élvezi. A fenti két témáról, vagyis a járni tanulásról és a karácsonyról egy videó:

A felnőttek közül a legjobb ajándékot azt hiszem, a szüleink kapták, a Bestfotónál hívattunk elő egy-egy fotókönyvet Zsófi 2010-es évéről. A szolgáltatást másnak is ajánlom, pofonegyszerűen lehet képeket feltölteni, és utána nagyszerű felületen lehet megszerkeszteni a könyvet. Arra kell csak vigyázni, hogy a honlap a feltöltött képfájlokat ABC-sorrendben rakja ki a könyv szerkesztéséhez, tehát előzetesen úgy kell elnevezni őket, hogy ABC-sorrendbe állítva nagyjából tükrözzék azt a sorrendet, ahogyan a könyvbe is bekerülnek majd. Nagyon ciki száznyolcvan darab, ugyanazt a gyereket ábrázoló kép közül kikeresni, melyek készültek vajon áprilisban… A könyvből ötezer forint a 20*15-ös verzió, nem tudom, hogy ez drága-e, viszont nagyon-nagyon jó minőségű, keményfedeles, és a belső oldalak is vastag papíron, élesen, jól láthatóan tartalmazzák a képeket.

Mi volt még? Zsófia idén is egy kicsit taknyos volt decemberben, ahogy mi is Noémivel, illetve ahogy a fél város, de idén nem vittük kórházba egy kis nátha miatt… Az ügyeletet viszont felhívtam egyszer, de 37,4-es hőemelkedés miatt nem jöttek ki, és javasolták, hogy mi se vigyük be a többi beteg gyerek közé. A doki néni jó fej volt, mondta, hogy szerezzünk be gyógyszereket, kúpot arra az esetre, ha hány, és szirupot arra az esetre, ha hasmenése van – valahol majd csak sikerül beadni neki a gyógyszert, ha rosszul lesz… Szerencsére nem lett rosszul, de napokig nagyon rosszul aludt, éjszakánként 5-6 alkalommal is felsírt álmában.

Evés, csak a jegyzőkönyv kedvéért: mindent megeszik, amit éppen megkíván, tápszert, banánt, almát, virslit, de a legjobb viszonyban a kenyérfélékkel van, a sima kenyérrel, a valamivel megkent kenyérrel, pizzával, kenyérlángossal.

Az egyik nappali alvása után pedig még álmos maradt, és Noémihez bújva szépen visszaaludt. A világon a legszebb, legbékésebb és legaranyosabb dolog az anyja mellkasán alvó kisgyerek.

Izgalmas hónap volt, leginkább azért, mert Zsófi elindult! Megtanulta, négykézláb állva hogyan kell mozgatni a lábait ahhoz, hogy előre haladjon, és elindult felfedezni a lakást. Furcsa, hogy egy hónapja még az volt a hír, hogy a hasáról a hátára tud fordulni meg vissza. Azóta már bármikor fel tud ülni, négykézlábra ereszkedni, haladni előre, majd visszaülni a fenekére. Ha egy objektum magas, akkor rátámaszkodik, térdre áll és úgy vizsgálja meg az asztal, a kisasztal vagy a kanapé tartalmát, nem beszélve a tükörről, ami megunhatatlan.

Eleinte elég nehézkesen haladt előre, és sajnos volt néhány oltári arcra esése is, egyszer még a foga is vérzett szegénynek. De nagyon gyorsan belejött aztán, most már simán bejárja a lakást, térdel, támaszkodik, kukucskál. Például elindul a kanapé mellől, négykézláb körbejárja az asztalt, megnézi a tévé gombjait, aztán vissza a tükörhöz, sőt ha ott van társaság, kimegy a konyhába is.

De egyébként járni is tud, ha fogjuk fentről a kezét, szépen teszi egymás elé a lábait. Ez annyira automatikus most már, hogy amikor egyszer felállítottam az asztalra, akkor rögtön le is lépett róla – a mélységet még nem igazán érzi, arra nekünk kell figyelni.

Sajnos a szabad mozgással párhuzamosan meg kellett ismerkednie az első tiltásokkal is. A konnektor miatt a kezére is rá kellett ütni, érdekes módon azóta viszont a sima rászólást is sokkal komolyabban veszi. Mert tilos még a fürdőszoba is (a földön levő mosószerek miatt, de már néztünk nekik faliszekrényt), tilos megfogni a koszos cipőket, és persze a konyha is ezer veszélyt rejt. Mindezek tőlünk is folyamatos figyelmet igényelnek, most már nem lehet csak úgy ott hagyni Zsófit egy percre sem, úgyhogy vettünk egy járókát, abban biztonságosan van, ha kissé bezárva is. Ez egyébként a klasszikus “szabadság vagy biztonság” probléma, amit kitűnően illusztrál ez a kép, a gyermekünk mint valami örökre bezárt rab a börtönből, úgy néz kifelé a járókából. Valójában a kép megtévesztő, Zsófi kb. 3 percet töltött csak bent, és akkor is jól érezte magát, a képen csak azt teszteli, mennyire lehet kilátni.

Az evés ebben a hónapban rendben volt, az alvás viszont sajnos nem, a balatoni és a buji nyaralás közben elveszett kissé a biztonságérzete, de erről Noémi írt már bővebben. Szerencsére egy idő után megnyugodott és azóta ismét szépen végigalussza az éjszakákat. Hétköznapokon reggel hétkor, szombaton és vasárnap viszont reggel hatkor ébred fel, ezt esetleg fordítva is lehetne, de igazán ez a legkevesebb.

Mindenféle szociális eseményben is részt vett, találkozott például Rékával és Jázminnal, két nála is kisebb babával, és szeretettel bánt velük. Voltunk még Trychydts-nél vendégségben, ahol Zsófi beleírt a blogjába, illetve voltunk még étteremben, ahol szintén példaszerűen viselkedett.

Egyszer pedig úgy jártam, mint Greg Focker a Vejedre ütök c. vígjátékban. Pelenkázás közben valamiért közöltem vele, hogy ha így viselkedik, elverem a kis seggét, mire szabatosan, jól érthetően megismételte nekem, hogy “segg”, ilyet sem szabad mondani többé…

Végül a jegyzőkönyv kedvéért rögzítem, hogy ez most a kedvenc videója: Hippo and dog: The lion sleeps tonight

Idilli hónap volt minden szempontból, soha ne legyen rosszabb időszakunk. Ezt a fotózások jelzik leginkább: Noémi készített két képet, amik az eddigi erős mezőnyben is kiemelkedően aranyosak lettek, majd Márk készített rólunk családi fotókat. Kitaláltuk ugyanis, hogy Zsófiról sok-sok képet készítettünk már, néha egy-egy közös fotót is, de csak ritkán szerepelünk rajtuk hárman egyszerre. Úgyhogy felkértük profi fotósnak Márkot, majd szépítkeztünk, a lenyugvó nap fényéhez időzítettünk, és készült is 15-20 idilli családi fotó, amelyek hűen tükrözik a mostani boldog időszakot és örök családi emléket jelentenek majd. A díszlet egyébként egy ember nagyságú, fából készült csiga volt, úgyhogy ha Zsófinak lesz majd kistestvére, netán fiú, és Zsófi megmutatja neki ezeket a képeket, akkor mondhatja majd, hogy öcsém, facsiga! (bocs)

Egyébként pedig szépen fejlődött ebben a hónapban is. Most már több foga van, mint füle, amiket csikorgatni is tud, Noémi szerint szörnyű hanggal, de én még szerencsére nem hallottam.

Fejlődik a mozgása is. Itt valószínűleg elkövettünk egy kisebb hibát a sok ültetéssel, mert a sokat ülő baba kevésbé motivált, és később kezd el forogni és kúszni. Forogni kb. a hatodik hónapban kezdenek el a babák, Zsófi is, de elég bátortalanul, csak most, a kilencedikben kezdett el gyakrabban átfordulni hasról hanyatt és vissza is. Általában a kiságyában teszi ezt ahelyett, hogy nyugton maradna és szépen csucsukálna, de ha kiforgolódta magát, akkor többnyire azért rendben elalszik. Sőt még újabb trükköt csinált, felült az ágyában! Eddig csak mi ültettük fel a lakás különféle pontjain és örömmel láttuk, hogy úgy marad, most viszont magától felült a kiságyban, valószínűleg a rácsokba kapaszkodva húzta fel magát.

Ezek a képességei olyan idilli órákat eredményeznek, mint amikor Noémi az asztali gépnél Facebookozott, én a laptopon olvastam RSS-t, Zsófi pedig a fal, az ágy és a szék közötti helyen játszott, forgolódott és mindent megfogott, teljesen bejárta a helyet. Most már nem is lehet őt az ágyon vagy a fotelben elhelyezni, mert félünk, hogy leesne. És sokkal nagyobb körben ér el dolgokat, a netbookot például imádná nyomkodni, és egyszer majdnem megszerelte a nemrég vett drága, 8 gigás pen-drive-omat is. Szerencsére nem okoz neki lelki törést, ha elveszünk tőle valamit, odaadja és néz valami más játék után.

Egyre többet ért abból, amit mondunk neki, köztük a „nem” felkiáltást, és olyankor tényleg nem csinálja, amit nem szabad, a fenti délután például a konnektorba nem nyúlt bele. Igaz, hogy ehhez ötször kellett rászólni, de viszont ötször nem nyúlt a konnektorba, mindig visszahúzta a kezét. A tiltáson kívül mindenféle mást is megért, például ha azt mondjuk, tapsi-tapsi, akkor tényleg tapsolni kezd, sőt néha az én kezemet ütögeti össze, és még csak rá sem kell segítenem, hogy csattanjon, úgy összecsapja. Noémi megtanította neki a Túri Bika nevű játékot, amikor a homlokukkal nyomják egymást, és most ha meghallja, hogy Túri Bika, már tolja is előre a kis homlokát. És persze ő is beszél, a mi társaságunkban szinte folyamatosan próbálgatja a hangját, de még nem nagyon értjük, mit mond.

Az evés is érdekesen alakult. Vannak ezek a két decis bébiételek, amiből van főétel és desszert is. A főételek ilyen főzelékek, elég rosszul néznek ki, mint amit egyszer már megevett valaki, de az ízük jó, mármint nekünk, Zsófi viszont nem hajlandó megenni őket. A darált gyümölcsből készült desszerteket igen, de az nem elég tápláló, ezért a védőnő azt tanácsolta, hogy adjunk neki a saját ételünkből, hiszen most már majdnem mindent megehet amúgy is. Úgyhogy a tegnapi öt étkezéséből három ez volt: húsleves, fasírt kenyérrel, májkrémes kenyér, reggel és este pedig tápszer, plusz a desszertek.

Elszaladt ez a hónap, még alig raktam ki az előző beszámolót, már itt a július vége is. Még a hónap elején Bujról hazafelé jövet lerobbantunk szüleim autójával, és elég kalandos lett a hazaút. Aztán már itthon mindhárman betegek lettünk a most divatos torokfájós, náthás vírussal – de ezeket Noémi megírta már itt, itt és itt. Úgyhogy történetek híján nekem marad a tények regisztrálása.

Ezek közül a legérdekesebb, hogy Zsófi beszél! Eddig is adott ki hangokat, morgott, nyögött, sírt, kacagott, de tényleges beszédre emlékeztető hangot most először produkált. A hinta-palinta maradt meg neki valahonnan, amiből a “hinta” részt kezdte el ismételgetni. Persze ezt nem olyan könnyű kimondani, az eredmény inkább úgy hangzik, hogy “heettye“, de a dallam egyértelműen stimmel, telefonon keresztül több családtag is rájött, hogy Zsófi hinta-palintázik. Aktuális fejlemény továbbá a “bababababa“, amiből az “a” betű egyértelmű, egyébként pedig ki-be nyitja és csukja a száját. Ennek az eredménye néha baba, néha papa, és szerintem egyértelműen elhangzott már az is, hogy “apa”.

A helyes kiejtését immár kettő darab fog segíti, a jobb alsó egyes és a bal alsó egyes is szépen látszik már. Őt is meglepte, hogy fogai nőttek, tapogatja őket, illetve viccesen tud cuppogtatni a cumival.

A mozgása is fejlődik, ülni most már teljesen üzembiztosan tud, és lassan orientáljuk a felállás felé is. Attól még messze van, hogy magától felálljon, de ha mi lábra állítjuk és segítünk az egyensúlyozásban, szépen meg tudja tartani a súlyát. Sőt az ágyra támaszkodva egyszer már teljesen önállóan is állva maradt, ezt a pillanatot Noéminek sikerült le is fényképezni:

Azt is megörökítettük, ahogy utoljára fürdött a szobában a kis kádban. Tulajdonképpen már váltani akartunk a fürdőszobai nagy kádban való fürdetésre, részben mert a kis kádat már kinőtte, részben mert szanaszét fröcskölt mindent és állandóan vízben úszott a szoba. Én viszont rájöttem, hogy néhány méterről milyen vicces a látvány, ahogy az asztalon van egy kád és abban egy kisbaba, úgyhogy kifejezetten a fotózás kedvéért még egyszer megfürdettük őt a szobában, íme:

Azóta pedig a nagy kádban fürdik a fürdőszobában, ott aztán csapkodhatja a vizet kedvére, sőt kapott egy gumikacsát is, amivel szintén klasszul lehet csapkodni és fröcskölni.

Az evés továbbra sem nagy szenvedélye, ezért nem is nagyon hízik, a betegség alatt még fogyott is, de reméljük, hogy ezután már folyamatosan fog hízni tovább. Kevesebbet is alszik, de csak nappal, 3-4 alvás helyett 2-3 alkalomra állt át. Az éjszakákat viszont gyönyörűen végigalussza, minden este 8-kor letesszük és minden reggel 5-7 óra között véletlenszerű időpontban kel fel. Szokásává vált, hogy az ágyban fészkelődjön, ez elég vicces, találtunk már rá keresztben, hanyatt fekve, keresztben és hanyatt fekve, keresztben kilógva a rácson (lásd a képen), de 180 fokban visszafelé fordulva is.

Eltelt a gyermekünk hetedik hónapja is, elképesztő, mennyire szalad az idő. Még éppen csak megszületett és megszoktuk, hogy kisbaba, erre egyre inkább kisgyerekké válik. Mert egy kisbabával csak úgy megtörténnek a dolgok, amire esetleg reagál, Zsófi viszont egyre aktívabb és határozottabb lesz, rájött, hogy ő is hatással lehet a dolgok menetére. Megtanult például ülve egyensúlyozni. Eddig is ültettük az ágyon vagy a hasamon, de mindig meg kellett támasztani és minden oldalról óvni, hogy el ne dőljön. Most viszont simán ott lehet hagyni egyedül az ágy közepén, magától ügyesen egyensúlyozik. Kicsit olyan, mintha részeg lenne, imbolyog, de aztán visszaküzdi magát a hasizmai segítségével. Vicces, hogy amikor nyúl valamiért, akkor sem ész nélkül veti magát a tárgy után, hanem csak fél kézzel nyúl ki, óvatosan, és közben a másik kezével a túloldalon egyensúlyoz.

Az átfordulást is gyakorolja, egyre többször fordul elő, hogy hason hagyjuk ott valahol, és háton találunk rá, a keresztbe fordulás pedig már meg sem kottyan neki.

Az is az önálló akarat jele, amikor a dédi hőc-hőc katonát játszott vele, és amikor abbahagyta, Zsófi magától ugrálni próbált, hogy még játékot, még, dédi, gyerünk. Vagy amikor valami nem tetszik neki, hangos hőőővel jelzi, például ha elvesszük tőle az ásványvizes üveg végét, merthogy azt nem szabad a szájába venni. Belenyugszik a döntésbe, de néha már jelzi, ha nem tetszik neki a dolog. A múlt héten pedig elkérte a nagymamától a fakanalat, és egy darabig ő keverte a palacsintatésztát, ami egyébként kitűnően sikerült.

Magasabb szintre fejlesztette a morgást, mély és kifejezetten durva hangot ad ki csak úgy szórakozásból, mondtuk is, hogy talán tévedés történt, kiskutyát kaptunk kisgyerek helyett a kórházban.

A Tüskevárban mondta Matula bácsi Tutajosról, hogy jól eszik és jól alszik, vagyis: fejlődik, ez Zsófira is igaz, bár az evésre kicsit kevésbé, időnként ott hagyja a harmadát-negyedét a szokásos adagjának. Az alvással viszont nincs gond, hála istennek a hajnali öt órás kelésről is mintha átállna fél hétre, ami sokkal jobb nekem a munkába induláshoz. Tehát eszik, alszik és növekszik is minden irányban, több mint hét kiló, nemsokára kinövi a babahordozót és a kis kádat is, és akkora hasa van, mint egy török basának.

Elkezdtek nőni a fogai, ahogy várható volt. Ha kanállal kocogtatjuk az ínyét, kocog, és ha Zsófi szélesen mosolyog, látni is, ahogy az ínye alatt megjelentek az első fogai.

Elképzelhető, hogy balkezes lesz, már amennyire ezt most látni lehet, érdekes lesz alkalmazkodni hozzá. De ha Angelina Jolie, Julia Roberts, Lady Gaga és Oprah Winfrey boldogult balkezesen, remélhetőleg Szatmári Zsófiának is sikerülni fog.

A fényképezőgépek közül főleg Trychydts gépét használjuk, mert vakuval elképesztően jó teljesítményt nyújt. Olyan is volt, hogy a tök sötét kisszobába mentünk be alvó kisbabát fényképezni, és az éles, kellemes fényeket mutató képen egyáltalán nem látszik, hogy ott eredetileg sötét lett volna. És nem is ébredt fel Zsófi a fényképezésre – ha mélyen alszik, Zsófi mellett ágyút lehet sütögetni, csak persze nincs kiírva sehová, hogy éppen mélyen alszik-e…

Gergő iPhone-ja, Trychydts Kindléje, illetve az iPad-os videók kapcsán sokat gondolkoztam azon, hogy bizonyos eszközök beszerzésére valószínűleg rászánnám a pénzt, de csak ha biztos lennék abban, hogy az beváltja a hozzá fűzött reményeimet. Ehhez azonban néhány hétig ki kellene próbálni őket, amíg kiderülne, hogy illeszkednek-e a mindennapi igényeimhez. Az iPadon például nem lehet videóchatelni, Microsoft Office dokumentumokat szerkeszteni, DivX-videókat nézni vagy kincset keresni a Facebookon – pedig a netbookot elsősorban ezekre használjuk… A Kindlén inkább cikkeket olvasnék, mint könyveket, a kérdés, hogyan jutnának el a készülékre, az iPhone pedig ma már egyáltalán nem olyan vagány, és a mostani telefonommal is elégedett vagyok.

Azt viszont szilárdan elhatároztam, hogy új fényképezőgépet veszünk. Történt, hogy az első babaúszáson a korábbi fényképezőgépünkkel szinte egyetlen értékelhető fotót sem tudtam készíteni. Márpedig ha mondjuk rólam csak félévente készül egy-egy jó kép, akkor sincs semmi, ugyanúgy nézek ki, mint tavaly, Zsófi viszont iszonyú tempóban változik, ő csak most kisbaba, most kell jó képeket készíteni róla.

Érdekes módon Trychydts, majd Gergő is azonnal átadott egy-egy jó minőségű fényképezőgépet, hogy néhány hétig kipróbálhassuk őket. Fuji Finepix S5100 és S5500, ha valakit érdekel, melyek közül az utóbbi jobb, ugyanakkor előbbi ingyenesen lehet nálunk, míg a másikat Gergő a reális áráért adná el (tudományos alapon: megnéztük, mennyi lenne a Vaterán).

Úgyhogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy eldönthetjük, jobb-e annyival a nagy fényképezőgép, és ennek örömére szorgalmasan fotózunk is mindkettővel. A válasz valószínűleg: nem, mert a kis gép nagyon jól szerepelt az alapítvány IT Klubjában és az uszodában is (lásd a fenti képen). A nagyobbikkal viszont, bár ez nem perdöntő, a hétvégén csináltam egy gyakorlatilag tökéletes fotót Zsófiról. Beillesztem ide ezt is, Zsófi hatodik hónapjáról pedig Noémi írt bővebben.

Luciának teljesen igaza volt, amikor havi összefoglalókat közölt a fia fejlődéséről, mert ilyenkor még olyan gyorsan fejlődnek a gyerekek, hogy enélkül simán elfelejtenénk, milyen volt egy-egy szokása, ami például csak két hétig tartott. A napokban visszanéztük egy decemberi videóját Zsófinak, és elképesztő volt, milyen pici, és mennyire más gyereket láttunk.

Négy és fél hónap után sajnos véget ért Noémi anyatejes korszaka. Néhányan hajlamosak emiatt neheztelő megjegyzéseket tenni, mások meg kioktatják őt arról, hogy ez a kereslet-kínálat viszony alapján működik, amíg kéri a gyerek, addig termelődnie kell – neked lehet… Én viszont egy percig sem aggódok emiatt, négy és fél hónap egyáltalán nem rossz arány, másoknak ennyi sem jut.

A kajálással ettől függetlenül volt némi problémánk, kb. másfél hétig nem evett Zsófi rendesen és nem is hízott ezalatt, de az elmúlt három napban már visszatért az étvágya, tegnap például műsoron kívül beküldött 130 gramm reszelt répát és reszelt almát.

A másik, amin csak hümmögni szoktam, hogy micsoda szerencsénk van Zsófival, hogy átalussza az éjszakát. Tény, hogy minden este fél kilenckor letesszük, és minden reggel öt óra felé kel (az óraállításnál reméltem, hogy ő is átáll hat órára, de sajnos nem). Ez tehát óriási szerencse – a blogom olvasóinak viszont exkluzíve elmesélem, hogy Noémi a terhessége alatt kivétel nélkül minden este kilenckor lefeküdt aludni és hatkor felkelt, és nem csak a gyerek miatt, hanem mert mi így élünk. Úgyhogy én azért nem vagyok egészen biztos abban, hogy csak a szerencse miatt vette át Zsófi ugyanezt a napirendet…

Járunk továbbra is úszni, harmadik alkalommal már én úsztam Zsófival. Az uszoda előterében volt egy tájékoztató, mely szerint a babának az úszás egészséges, tüdő, mozgáskészség, izmok, ízületek. Továbbá a közös úszás segít fejleszteni a szülő és a baba kapcsolatát, a bizalom kiépítését, a közös élmény közelebb hoz egymáshoz – én ezt csak megerősíteni tudom. Eddig is törődtem én Zsófival minden területen, de hogy egy óráig intenzíven egymásra figyeljünk és mindenféle kalandot éljünk át, ez egy meghatározó újdonság volt kettőnk kapcsolatában.

Zsófi aktuális szokásai: lassan leszokik a púzásról, amit a szájával csinált, mármint a szájával is, most éppen a morgás van műsoron, amit rendszeresen csinál akkor is, ha éppen nem mérges (így persze nehezebb is megmondani, hogy éppen nyűgös vagy csak szórakozik). Tartott a héten két óriási hisztit is, ez olyankor fordul elő, amikor már túl fáradt ahhoz, hogy elaludjon. Ilyenkor letesszük szépen csucsukálni, de ahelyett, hogy elaludna, öt perc után fent van és sír, mert fáradt…

Ha viszont nem nyűgös, rendkívül érdeklődő, most már minden érdekli a lakásban. Érdekes lesz, ha egyszer elindul, valószínűleg kő kövön nem marad, mert mindent muszáj megfognia, kézbe és szájba venni. Hirtelen a függöny, a labda, a kulcs, az óra és a számítógép jut eszembe, nem beszélve az összes ételről, amit anya és apa esznek. Tegnap például elszopogatta a narancsom végét, de bejön neki a kenyér, a chilis chips, minden.

Feltűnően jó viszonyt ápol Zsófi Nórával, a két vigyori, de annál semmi sem szórakoztatóbb számára, amikor anya táncol, akár vele, akár neki, ilyenkor kacag, visít, vigyorog, az egész gyereknevelés eddigi fénypontja, amikor Zsófi nevetni tanul.