Jó ötlet volt Azahriahtól, hogy öt oldalas nagyinterjút adott a Fedél nélkül újságnak: a várható érdeklődés az újságot készítő és áruló hajléktalan embereket segíti, ami különösen szép gesztus volt Karácsony előtt.
Ha viszont rajongó vagy és szeretnéd elolvasni az interjút… és már végigjártad az összes aluljárót, de sehol sem volt olyan hajléktalan, aki újságot akart eladni neked… íme egy ötlet:
A Fedél nélkül elérhető a Laptapír online szolgáltatásban is.
Ha beiratkozott olvasója vagy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárak bármelyikének, ingyen tudod használni a Laptapírt (bonyolult Windows proxy beállítások kellenek hozzá, itt vannak leírva)
A Fedél nélkül december 25-i száma már elérhető a Laptapíron, benne az Azahriah-interjúval:
Talán tavaly történt, Csonka Picit azzal égették, hogy egy vidéki fellépésén milyen kevés volt a néző. Pici beleállt a vitába, és miután a válaszát megnéztem, az algoritmus (és egy másik felhasználó) megmutatta, hogy Szandi is fellépett ugyanott, kb. ugyanannyi néző előtt… A műsora a nézők hiányától függetlenül felkeltette az érdeklődésem: Szandi tök jól énekelt Bonnie Tylert egy zúzós rockzenekar kíséretével. Most ugyanezt a műsort megnéztük személyesen is a Bókay-kertben.
A felállás egy komplett rockzenekar dobossal, billentyűssel, három gitárossal és persze az énekesnő. A műsor klasszikus külföldi rockdalokból áll. Ez elég kínosan indult: a Rock of Ages óta ezeket a dalokat nehéz irónia nélkül hallgatni, és ráadásul borzasztóan elcsépelt mindegyik („I love rock and roll”…)
A hangulat a Holding out for a hero-val változott meg: ezt Szandi magyarul énekelte és ettől az egész koncepció valahogy működőképes, hiteles és hangulatos lett. Még akkor is, ha Szandi utána visszaváltott angolra, amiben azért voltak hibái: those were the best days of my life (és nem tho), a „Love” szó kiejtése „láv” és nem „lóv” – de ettől még a hangulat jó volt, nagyjából a dalválasztás is. A Kitörök a múltból című saját dal is korrekt, jól illeszkedett a rock klasszikusok közé.
Nyilván az egész produkció hitelessége azon múlik, hogy Nyugi doki Szandit elfogadjuk-e rockzenésznek – nekem ezzel nem volt problémám, a hangja és az energiája biztosan megvan hozzá. Viszont örömzenélés ide vagy oda, a magyar dalok jobban állnának nekik: a régi magyar rock slágereket szerintem hitelesebben tudnák előadni és jobban érdekelné a közönséget is. Lényegében ugyanúgy, ahogy a Triász csinálja – talán elfér kettő darab nosztalgia-rockzenekar is a piacon. Főleg, hogy Sipos Péterhez hasonlóan egy országosan ismert énekes is adott hozzá…
Csütörtök este volt, DR BRS zenélt a Plázson. Azaz… DR BRS olyasmit csinált, amire kevés DJ lenne képes: kifejezetten bulizni érkező embereknek olyan zenéket játszott, amire egyáltalán senki sem táncolt. How gee 1992-ből, Sweet Dreams-t 1983-ból… Az eszem megállt, és ahogy láttam, mások se voltak boldogabbak. De semmi gond, aznapra már amúgy is kiszórakoztuk magunkat Zoller Zsolt műsorán, visszamentünk a szállodába aludni.
Másnap is a Plázson voltunk, Majka koncertjén, de előzenekarként egy ismeretlen, de amúgy magyar DJ zenélt – régi, külföldi zenéket játszott (Eminemet például). Aztán harmadnap is a Plázson voltunk, a Halott pénz előtt DJ Revolution zenélt (ő is magyar), és nem hiszed el: régi külföldi zenéket játszott (Jump!). Breda Bia (szintén magyar) késő este ugyanott: régi külföldi zenék (Gasolina…)
Az egész bagázs valahogy az előző évezredben ragadt, a magyar zene pedig mintha ciki lenne. Mindegyik buliban a Can’t hold us volt a friss, trendi zene, amitől a közönség valamennyire lelkesedett – amúgy ez a szám hat évvel a covid előtt jelent meg.
Pedig az emberek nyilvánvalóan szeretik a mostani magyar zenéket. Rendszeresen tele van a Budapest Park, a Plázs, a Papp László, az MVM Dome, a fesztiválok. Ha a Valmarral lehet fényképezkedni, több száz tinédzser áll sorban a tűző napon. Koncertet ad a Parkban Azahriah társa – sold out. Visszatér maga Azahriah – telt házas az MVM Dome, háromszor. Zsófit és az osztálytársait viszem egy rendezvényre autóval – kívülről tudják a Csurran, cseppent. Szóval csak egy ötlet a DJ-knek: a mostani magyar zenéket is lehetne játszani, esetleg.
Szombat éjszaka aztán sétáltunk még egyet a Petőfi sétányon, és ezeket láttuk: szórakozóhely szeletelős technoval – kettő izmos fickó szeletelt. Villognak a fények és dübörög az Asereje – üres volt az épület. Dua Lipa és társai – erős fél ház. Két hely volt, ahol magyar zenéket játszottak: a Coctails & Dreamsben lakodalmast, és dugig tele volt a hely. Egy sötét lebujból Bruno X Spacc hallatszott – nem tudtunk bemenni, akkora volt a tömeg.
A nyár slágere is lám, a Mocskos Fidesz – nem rossz szám az se egyébként, de én a Mi amorra gondoltam volna: Dr. Mátyás első dala, imádom, de még egyszer se hallottam sehol, ha nem én játszottam le. Pedig erre aztán lehetne bulizni…
Évek óta aggaszt a probléma, hogy a latinos bulikban vagy „autentikus” salsa szól, ami nekem nem tetszik, vagy gagyi diszkó a Waka-waka, Let’s get loud vonalról, amire viszont nem lehet salsát táncolni. Két éve az MVM Dome-ban viszont, Enrique Iglesias koncertje előtt felfigyeltem arra, milyen jó zenéket játszik a warm-up DJ. Bekövettem Facebookon és elhatároztam, hogy elmegyünk majd egy bulijába. (A lenti képen aznap estéről DJ Alan, Enrique Iglesias és gondolom a felesége, Anna Kournikova)
Aztán elszaladt két év – DJ Alan rendszeresen, heti 2-3 alkalommal zenél pesti szórakozóhelyeken, de 23-24 órás kezdéssel, amihez mi már öregek vagyunk, legalábbis egy DJ kedvéért nem fogunk addig fent maradni.
Nemrég felfigyeltem viszont a raqpart nevű budapesti szórakozóhelyre, és lám, szerdánként DJ Alan is ott zenél, 22 órától. Ezt már megnéztük. A hely a Lánchíd pesti hídfője alatt van, az alapötlet nyilvánvalóan a közelben kószáló turisták bevonzása. Ingyenes a belépés, cserébe a büfében irgalmatlanul lehúznak: a kiírt árak is durvák, plusz pohár, felszolgálási díj és borravaló, készülj fel lelkileg.
A közönség értelemszerűen nemzetközi és meglepően fiatal, arab fiúk és indiai lányok buliznak együtt önfeledten, már szinte Európában éreztem magam – aztán felnéztem szemben a Karmelitára és az érzés elmúlt… Tömeg volt, de az egész hely nem nagy, kényelmes viszont, hogy ki-be lehet járkálni a Duna-part felé és van terasz is.
Fél nyolctól a La Movida Cuba zenekar játszott autentikus kubai salsát, DJ Alan pedig 22 órától következett. Mintha csak onnan folytatta volna, ahol az MVM-ben két éve abbahagyta: reggaeton slágereket játszott, Enrique Iglesiast, Daddy Yankee-t, Luis Fonsit, Ricky Martint, klassz kitérőkkel, mint a bachata blokk, a Macarena vagy a Bomba. Néhány dalt nem ismertünk, ismerték viszont a megjelent turisták – egy kislány konkrétan végig énekelte minden szám minden sorát. Amikor volt hely, akkor salsázni is tudtunk, és az egész este hangulata szuper volt – DJ Alan, találkozzunk még!
Imádom a Hotel Mentholt, szerintem minden idők legjobb albuma. Szörnyű volt, amikor hallottam a dalokat bulikban, koncerteken, moziban vagy akár itthon, és nem tudtam táncolni rá a lányokkal. Úgyhogy évekkel ezelőtt vettünk Noémivel magánórákat a B-Coolt vezető Mészáros Gáboréktól (ahol egyébként a lányok is táncolnak). Meg is tanították az alapokat, csak sajnos gyakorolni felejtettünk el – csak később, a salsa kapcsán tanultuk meg, hogy gyakorolni kell, itthon is, rendszeresen.
Idén februárban kezdtünk el újra rocky-t táncolni kezdő szinten, Somodi Gábor vezetésével a Goldance-ben. Szerencsére ő is jól tanít, és ráadásul gyorsan, óránként három figurát tanultunk meg, ami kifejezetten intenzív haladást jelentett. Sőt, itthon is gyakoroltunk néha-néha…
Így, amikor június elsején élőben, személyesen zenélt nekünk a Hungária a Puskásban, már pont tudtunk annyira táncolni rá, hogy egy nagyot bulizhassunk Noémivel. Kb. ahogy 2019-ben is tudtunk már salsázni, amikor Luis Fonsitól előben hallottuk a Despacitot…
További érdekesség a Puskásból, hogy B-Coolból ismert Mészáros Gábor szintén ott volt – meg még vagy tíz másik ismerősünk is, csak Gábor a színpadon: ötvenezer(!) ember előtt táncolt a feleségével, a szintén B-Cool tánctanár Bonival. A képen például Novai Gábor mögött twisteltek, milyen menő már:
Rácz Gergő koncert volt az A38 hajón, és volt egy kérése Gergőnek, hogy mindenki öltözzön a kedvéért pirosba (amilyen az ő melegítője a Mostantól című slágerben). Ezt még egy ötlettel megtoldotta Gergő: hogy aki viszont nem öltözik pirosba, az kapjon valamilyen büntetést.
Eljött a nagy nap, telt ház volt, és el is kezdődött a koncert. A harmadik szám után Gergő mindenkinek megköszönte, aki pirosban jött. Egyébként tényleg a legtöbben pirosba öltöztek – de nem mindenki! Pont engem kiszúrt a tömegben, hogy én nem voltam pirosban, és ezért fel kellett mennem a színpadra, hogy az énekes lányok, Orsovai Reni és Szakács Sziszi bilincsbe verjenek…
Reméltem, hogy hátravisznek a backstage-be, és ott jól megbüntetnek… De nem, az volt a büntetés, hogy meg kellett tapsoltatnom a közönséget… Úgyhogy képzeld el (mert videót nyilván nem teszek ki róla), amint a habtestemmel a telt házas A38 színpadán, bilincsbe verve ugrálok és tapsra bíztatom a közönséget… Egyébként vette az adást mindenki, spontán bíztatások érkeztek a tömegből, volt nagy taps, így rászolgáltam, hogy Gotthy, a zenekar tagja levegye rólam a bilincset, amíg Gergőék belekezdtek a következő dalba.
Gergőnek utólag visszajelezték, milyen szerencsésen választott ki engem a közönségből, hogy így együttműködtem – én azt hittem, nyilvánvaló lesz, hogy előre megbeszéltük…
Negyven felett már nyilván elég kínos, de szoktunk néha zenés-táncos bulikba járni. Ez lehet szórakozóhely (a Park koncert után), tánciskola által szervezett salsa és diszkó, privát házibuli, de ami közös: a negyven pluszos közönségnek minden DJ a kilencvenes évek magyar diszkózenéjét veszi elő, hogy szórakoztasson minket. Valóban nagy slágerek születtek akkor: Jött egy felhő, mi leszállt közénk, Titkos üzenet, Tanga, Hajnal, Kozmix a házban – ezekből van egy fix 15-20 dal, ami ilyenkor elhangzik. Mindig, de MINDIG ugyanaz a húsz dal, DJ-től, megyétől, időjárástól függetlenül, az adott előadónak sincs 2. számú slágere, amit elő lehetne venni, a külföld sem merül fel, mint ahonnan meríteni lehetne, ahogy semmi más sem, ami 2000 óta született.
Találgattam, mi lehet ennek az oka, mit gondolnak rólunk a DJ-k:
mivel felnőttünk és dolgozni kezdtünk, nem volt lehetőségünk az újabb zenéket figyelemmel követni, az újabb slágereket már nem ismerjük,
a zenei ízlésünk 1996-ban maradt, az Álomhajónál bonyolultabb zenét nem tudunk befogadni,
az interneten mindenki másmilyen zenét hallgat, nincsenek nagy, közös slágerek, amiket mindenki ismer (kivéve az Úristent).
Ezért elhatároztam, hogy ötlethiányban szenvedő DJ barátainknak összeírok száz olyan dalt…
amire bulizni lehet,
később született, mint A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe,
amit mindenki ismer (aki a Hip Hop Boyzt is ismerné)
minden előadótól csak egyet(!), hogy ne bonyolítsam el.
A házi feladat minden előadótól találni még 2-3 slágert a playlistre…
(Ez egy playlist a Deezeren, de Zsófi összekattintgatta Spotify-on is, ezúton is köszi!)
A járvány alatti bezártság után a nyáron átbillentünk kissé a ló túlsó oldalára, és amennyire munka mellett lehetett, illetve a szabadságaink engedték, buliztunk és szórakoztunk ezerrel. Balaton, Igal, Velencei-tó, aztán ismét Balaton. Salsa tábor, rocky tábor. Triász, Honeybeast, Neoton, Prosectura és Tankcsapda, Republic, Follow the Flow, Wellhello és Halott Pénz, Majka és Curtis, EDDA…
A legnagyobb buli
… a salsa tábor „diszkóhajó” rendezvénye volt, egy önfeledt, őrült bulizás a Balaton közepén. A hazafelé előadott flashmobot is sokáig fogjuk még mesélni: a hajótól ballagtunk vissza a szállodába Siófokon a soron. Az egyik büféből salsa ritmusú zene szólt, és adódott az ötlet, hogy táncoljunk rá. Körbe rendeződtünk és a tánciskolai szabályoknak megfelelően vezetett körtáncba, ún. ruedába kezdtünk kb. százan, spontán az utca közepén, bőven éjfél után, Tomi kiabálta be a lépéseket…
A nyár slágere
Már a nyár olvasmánya is az Animal Cannibalshez kötődött: megírták az együttes történetét és kiadták egy alaposan illusztrált könyvben. Hosszú és lelkes recenziót írtam róla a zene.hu-ra.
Ezután a júliusi B-Cool tánctáborban is Animal Cannibals fogadott: az egyik tábortáncot a Budapest nyáron című dalra koreografálták meg. Ezt nyilván rendszeresen gyakorolni kellett, vagyis a vonatkozó remixet minden nap és minden este többször meghallgattuk… meg azóta is, hogy a csajok gyakorolni tudják…
A legnagyobb élmény
… a székesfehérvári Halott Pénz koncert volt. A járvány előtt, 2019-ben pont kétszer is láttuk a Halott Pénzt az Arénában és nagy rajongójuk lettem. Sokat hallgattuk itthon is, sőt Zsófinak a születésnapjára meglepetésként csináltattam „Nem szürkének születtél” feliratú pulóvert…
Nyilván alig vártuk, hogy újra Halott Pénz koncertre mehessünk, de a 2021. júniusi időpont a Budapest Parkban pont egybeesett a salsa táborral. Kinéztem viszont a fehérvári koncertet júliusban, oda még normálisan el lehet jutni Pestről és az időpont is megfelelt. Noémi ennyire nem volt eltökélt, hogy vidékre utazzon miattuk, mi viszont Zsófival leutaztunk vonattal és megnéztük. Szuper volt a koncert is, és az este apa-lánya programként is nagyon jól sikerült. A „Nem szürkének születtél” rész a koncertek csúcspontja, felvettem: ha rá kéne mutatnom a nyár legjobb pillanatára, ez lenne az. (Vigyázz, hangos!)
Újra felfedeztem a Shament a kilencvenes évekből, nem is emlékeztem már, milyen sok jó daluk volt annak idején. Fejből talán kettőt tudtam volna mondani, pedig hat nagy slágerük is volt. Én a Boss drumot hallgattam legtöbbször, de ha csak egy videót nézel meg tőlük, az nyilván az legyen, amiben Jason Statham táncol tigrismintás kisgatyában 🙂
