Megvan az új kedvenc DJ-m: DJ Alan Peruból

Gondoltam én, hogy ezt a csávót még látni kéne.

Évek óta aggaszt a probléma, hogy a latinos bulikban vagy „autentikus” salsa szól, ami nekem nem tetszik, vagy gagyi diszkó a Waka-waka, Let’s get loud vonalról, amire viszont nem lehet salsát táncolni. Két éve az MVM Dome-ban viszont, Enrique Iglesias koncertje előtt felfigyeltem arra, milyen jó zenéket játszik a warm-up DJ. Bekövettem Facebookon és elhatároztam, hogy elmegyünk majd egy bulijába. (A lenti képen aznap estéről DJ Alan, Enrique Iglesias és gondolom a felesége, Anna Kournikova)

Aztán elszaladt két év – DJ Alan rendszeresen, heti 2-3 alkalommal zenél pesti szórakozóhelyeken, de 23-24 órás kezdéssel, amihez mi már öregek vagyunk, legalábbis egy DJ kedvéért nem fogunk addig fent maradni.

Nemrég felfigyeltem viszont a raqpart nevű budapesti szórakozóhelyre, és lám, szerdánként DJ Alan is ott zenél, 22 órától. Ezt már megnéztük. A hely a Lánchíd pesti hídfője alatt van, az alapötlet nyilvánvalóan a közelben kószáló turisták bevonzása. Ingyenes a belépés, cserébe a büfében irgalmatlanul lehúznak: a kiírt árak is durvák, plusz pohár, felszolgálási díj és borravaló, készülj fel lelkileg.

A közönség értelemszerűen nemzetközi és meglepően fiatal, arab fiúk és indiai lányok buliznak együtt önfeledten, már szinte Európában éreztem magam – aztán felnéztem szemben a Karmelitára és az érzés elmúlt… Tömeg volt, de az egész hely nem nagy, kényelmes viszont, hogy ki-be lehet járkálni a Duna-part felé és van terasz is.

Fél nyolctól a La Movida Cuba zenekar játszott autentikus kubai salsát, DJ Alan pedig 22 órától következett. Mintha csak onnan folytatta volna, ahol az MVM-ben két éve abbahagyta: reggaeton slágereket játszott, Enrique Iglesiast, Daddy Yankee-t, Luis Fonsit, Ricky Martint, klassz kitérőkkel, mint a bachata blokk, a Macarena vagy a Bomba. Néhány dalt nem ismertünk, ismerték viszont a megjelent turisták – egy kislány konkrétan végig énekelte minden szám minden sorát. Amikor volt hely, akkor salsázni is tudtunk, és az egész este hangulata szuper volt – DJ Alan, találkozzunk még!

Pont odaértünk a Puskásba tánctudásban

Imádom a Hotel Mentholt, szerintem minden idők legjobb albuma. Szörnyű volt, amikor hallottam a dalokat bulikban, koncerteken, moziban vagy akár itthon, és nem tudtam táncolni rá a lányokkal. Úgyhogy évekkel ezelőtt vettünk Noémivel magánórákat a B-Coolt vezető Mészáros Gáboréktól (ahol egyébként a lányok is táncolnak). Meg is tanították az alapokat, csak sajnos gyakorolni felejtettünk el – csak később, a salsa kapcsán tanultuk meg, hogy gyakorolni kell, itthon is, rendszeresen.

Idén februárban kezdtünk el újra rocky-t táncolni kezdő szinten, Somodi Gábor vezetésével a Goldance-ben. Szerencsére ő is jól tanít, és ráadásul gyorsan, óránként három figurát tanultunk meg, ami kifejezetten intenzív haladást jelentett. Sőt, itthon is gyakoroltunk néha-néha…

Így, amikor június elsején élőben, személyesen zenélt nekünk a Hungária a Puskásban, már pont tudtunk annyira táncolni rá, hogy egy nagyot bulizhassunk Noémivel. Kb. ahogy 2019-ben is tudtunk már salsázni, amikor Luis Fonsitól előben hallottuk a Despacitot…

További érdekesség a Puskásból, hogy B-Coolból ismert Mészáros Gábor szintén ott volt – meg még vagy tíz másik ismerősünk is, csak Gábor a színpadon: ötvenezer(!) ember előtt táncolt a feleségével, a szintén B-Cool tánctanár Bonival. A képen például Novai Gábor mögött twisteltek, milyen menő már:

Twistelő csapat a színpadon

 

Megbüntettek Rácz Gergő koncertjén, amiért nem úgy öltöztem, ahogy szerintük kellett volna

Rácz Gergő koncert volt az A38 hajón, és volt egy kérése Gergőnek, hogy mindenki öltözzön a kedvéért pirosba (amilyen az ő melegítője a Mostantól című slágerben). Ezt még egy ötlettel megtoldotta Gergő: hogy aki viszont nem öltözik pirosba, az kapjon valamilyen büntetést.

Eljött a nagy nap, telt ház volt, és el is kezdődött a koncert. A harmadik szám után Gergő mindenkinek megköszönte, aki pirosban jött. Egyébként tényleg a legtöbben pirosba öltöztek – de nem mindenki! Pont engem kiszúrt a tömegben, hogy én nem voltam pirosban, és ezért fel kellett mennem a színpadra, hogy az énekes lányok, Orsovai Reni és Szakács Sziszi bilincsbe verjenek…

Megbilincselnek a színpadon

Reméltem, hogy hátravisznek a backstage-be, és ott jól megbüntetnek… De nem, az volt a büntetés, hogy meg kellett tapsoltatnom a közönséget… Úgyhogy képzeld el (mert videót nyilván nem teszek ki róla), amint a habtestemmel a telt házas A38 színpadán, bilincsbe verve ugrálok és tapsra bíztatom a közönséget… Egyébként vette az adást mindenki, spontán bíztatások érkeztek a tömegből, volt nagy taps, így rászolgáltam, hogy Gotthy, a zenekar tagja levegye rólam a bilincset, amíg Gergőék belekezdtek a következő dalba.

Gergőnek utólag visszajelezték, milyen szerencsésen választott ki engem a közönségből, hogy így együttműködtem – én azt hittem, nyilvánvaló lesz, hogy előre megbeszéltük…

A képeket nagyon köszönöm Herman Péternek –> Peter Herman photography

 

 

 

A zenei ízlésünk 1996-ban maradt (?)

Negyven felett már nyilván elég kínos, de szoktunk néha zenés-táncos bulikba járni. Ez lehet szórakozóhely (a Park koncert után), tánciskola által szervezett salsa és diszkó, privát házibuli, de ami közös: a negyven pluszos közönségnek minden DJ a kilencvenes évek magyar diszkózenéjét veszi elő, hogy szórakoztasson minket. Valóban nagy slágerek születtek akkor: Jött egy felhő, mi leszállt közénk, Titkos üzenet, Tanga, Hajnal, Kozmix a házban – ezekből van egy fix 15-20 dal, ami ilyenkor elhangzik. Mindig, de MINDIG ugyanaz a húsz dal, DJ-től, megyétől, időjárástól függetlenül, az adott előadónak sincs 2. számú slágere, amit elő lehetne venni, a külföld sem merül fel, mint ahonnan meríteni lehetne, ahogy semmi más sem, ami 2000 óta született.

Találgattam, mi lehet ennek az oka, mit gondolnak rólunk a DJ-k:

  • mivel felnőttünk és dolgozni kezdtünk, nem volt lehetőségünk az újabb zenéket figyelemmel követni, az újabb slágereket már nem ismerjük,
  • a zenei ízlésünk 1996-ban maradt, az Álomhajónál bonyolultabb zenét nem tudunk befogadni,
  • az interneten mindenki másmilyen zenét hallgat, nincsenek nagy, közös slágerek, amiket mindenki ismer (kivéve az Úristent).

Ezért elhatároztam, hogy ötlethiányban szenvedő DJ barátainknak összeírok száz olyan dalt…

  • amire bulizni lehet,
  • később született, mint A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe,
  • amit mindenki ismer (aki a Hip Hop Boyzt is ismerné)
  • minden előadótól csak egyet(!), hogy ne bonyolítsam el.

A házi feladat minden előadótól találni még 2-3 slágert a playlistre…

(Ez egy playlist a Deezeren, de Zsófi összekattintgatta Spotify-on is, ezúton is köszi!)

Felhőtlen, szuper nyarunk volt

A járvány alatti bezártság után a nyáron átbillentünk kissé a ló túlsó oldalára, és amennyire munka mellett lehetett, illetve a szabadságaink engedték, buliztunk és szórakoztunk ezerrel. Balaton, Igal, Velencei-tó, aztán ismét Balaton. Salsa tábor, rocky tábor. Triász, Honeybeast, Neoton, Prosectura és Tankcsapda, Republic, Follow the Flow, Wellhello és Halott Pénz, Majka és Curtis, EDDA…

A legnagyobb buli

… a salsa tábor „diszkóhajó” rendezvénye volt, egy önfeledt, őrült bulizás a Balaton közepén. A hazafelé előadott flashmobot is sokáig fogjuk még mesélni: a hajótól ballagtunk vissza a szállodába Siófokon a soron. Az egyik büféből salsa ritmusú zene szólt, és adódott az ötlet, hogy táncoljunk rá. Körbe rendeződtünk és a tánciskolai szabályoknak megfelelően vezetett körtáncba, ún. ruedába kezdtünk kb. százan, spontán az utca közepén, bőven éjfél után, Tomi kiabálta be a lépéseket…

A nyár slágere

Már a nyár olvasmánya is az Animal Cannibalshez kötődött: megírták az együttes történetét és kiadták egy alaposan illusztrált könyvben. Hosszú és lelkes recenziót írtam róla a zene.hu-ra.

Ezután a júliusi B-Cool tánctáborban is Animal Cannibals fogadott: az egyik tábortáncot a Budapest nyáron című dalra koreografálták meg. Ezt nyilván rendszeresen gyakorolni kellett, vagyis a vonatkozó remixet minden nap és minden este többször meghallgattuk… meg azóta is, hogy a csajok gyakorolni tudják…

A legnagyobb élmény

… a székesfehérvári Halott Pénz koncert volt. A járvány előtt, 2019-ben pont kétszer is láttuk a Halott Pénzt az Arénában és nagy rajongójuk lettem. Sokat hallgattuk itthon is, sőt Zsófinak a születésnapjára meglepetésként csináltattam „Nem szürkének születtél” feliratú pulóvert…

Nyilván alig vártuk, hogy újra Halott Pénz koncertre mehessünk, de a 2021. júniusi időpont a Budapest Parkban pont egybeesett a salsa táborral. Kinéztem viszont a fehérvári koncertet júliusban, oda még normálisan el lehet jutni Pestről és az időpont is megfelelt. Noémi ennyire nem volt eltökélt, hogy vidékre utazzon miattuk, mi viszont Zsófival leutaztunk vonattal és megnéztük. Szuper volt a koncert is, és az este apa-lánya programként is nagyon jól sikerült. A „Nem szürkének születtél” rész a koncertek csúcspontja, felvettem: ha rá kéne mutatnom a nyár legjobb pillanatára, ez lenne az. (Vigyázz, hangos!)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti78) által megosztott bejegyzés

Az év slágere: Date la Vuelta

A Deezer már novemberben kihirdette, mit hallgattam idén a legtöbbet – és ha decemberben valami teljesen más fog tetszeni, amit éjjel-nappal hallgatok majd? De maga az eredmény nem meglepő, már augusztusban is kihirdettem, hogy nekem ez az év slágere, amikor Luis Fonsi élőben énekelte nekünk az Arénában:

Aznap este ráadásul mindkét aktuális hobbimat, a fotózást és a salsa táncot is űzni tudtam: a zene.hu számára fotóztam Luis Fonsi koncertjét, és amikor nem volt szabad fotózni, akkor Noémivel salsáztunk a táncparketten. Az est fénypontja, az utolsó előtti dal volt a Date la Vuelta, hogy aztán a koncertet egy kevésbé ismert dallal zárja.

A fotók is jól sikerültek, Radics Gigi sajtósa is tőlem kérte el a Fonsival közös fotóikat, amit Instán publikáltak is:

Fotózás a Valentin-napi Musical Pluszon

A februári Musical Pluszon fotózni csak futó ötlet volt, mert a rendezvény maga érdekelt, fotós szempontból viszont kevésbé izgalmas. Az itt szereplő színészekről már millió fénykép megjelent, a műsorhoz nincs díszlet, továbbá a szereplők a dalokhoz tartozó koreográfiát nem adják elő, gyakorlatilag egy helyben állva, mikrofonnal a kezükben énekelnek a fekete háttér előtt. Külön segítség, hogy a színpadot telenyomják füsttel, nekem pedig nincs teleobjektívem, és közel menni sem lehet a nézők miatt.

A vonatkozó DPS guide-okat hívtam segítségül: az énekes arcát ne takarja el a mikrofon, viszont próbáld meg az érdekes, apró pillanatokat elkapni. A dalok végén például a színészek végre leengedik a mikrofont – katt. Sánta Laci fingós poénnal szórakoztatta Gubik Petrát – katt. Kocsis Dini a színpad előtt lassúzott szintén Gubik Petrával – katt. Dolhai Attila pedig megtette azt az óriási szívességet, hogy mozgott a dalok előadása közben – Musical Pluszon ritkaság, csajozott, ugrált, bulizott, a pasas egy showman, hálásan üdvözlöm innen is.

Egy saját mérföldkőhöz is elérkeztem: Manual módban fényképeztem, mert Aperture módban a gép beégette a szereplők arcát és muszáj volt kisebb érzékenységet beállítani. Megtanultam végre használni a fényképezőmet!

Fotózás Guido és Maurizio de Angelis koncertjén az Arénában

Amikor keresgélni kezdtem, hogy konkrétan milyen koncerteken fotóznék szívesen, anno ez volt a legelső ötletem. Terence Hill, Sandokan és a filmzenék, és a személyes rajongáson túl ők nemzetközi sztárok, óriási felhajtás, a helyszín pedig a legnagyobb magyar rendezvényközpont, az Aréna.

Több kisebb meglepetés is ért, elsőként amikor összesen 15(!) fotós verődött össze. A csapatot a rendezvényszervező iroda PR-os kolléganője irányította, teljesen profin. Először elmondta a szabályokat, például – ez volt a második meglepetés – hogy csak az első két szám alatt lehet fotózni, majd a koncert közepén három számot és a végén az autó átadásánál megint. Kb. amikor Terence Hill és/vagy Kabir Bedi a színpadon van, ugye. Ez egy teljesen korrekt előírás és egy napilapos fotósnak úgyis ők az érdekesek, én viszont még ennél rosszabb arányban készítek jó képeket, nekem még jól jött volna a két órás teljes koncert időtartama, hogy néha jól sikerüljön egy-egy kép…

A harmadik meglepetés az volt, hogy a pörgős, jó hangulatú koncertet a közönség végigülte a helyén. Megnéztem a Youtube-on, ugyanezen a műsoron például a római közönség már negyedóra után a színpad előtt táncolt. Budapesten csak a koncert vége felé, a Dune Buggy című dalnál tódult ki néhány száz ember a színpad elé és rajongott úgy, ahogy én is gondoltam volna.

Guido és Murizio de Angelis koncert

A negyedik meglepetés egy bohózat volt: átadták volna az elárverezett Dune Buggy autó kulcsait a legtöbbet ajánló licitálónak, majd a pénzt a Heim Pál Kórház kapja. Ott állt tehát a színpadon Terence Hill, egy tolmács, a kórház képviselője, a nyertes képviselője, a zenekar, valamint előttük kb. hatezer néző. Csak a kulcs nem volt sehol. Terence Hill megnézte, hátha az autóban maradt, de nem…

Terence Hill keresi a kulcsot

Végül Guido de Angelis szerzett valahonnan egy kulcsot és Terence Hill kezébe nyomta, adja át ezt, aztán lépjenek le végre, hogy be tudják fejezni a koncertet… A pasas 72 éves és akkor már több mint két órája nyomták a bulit, szerintem kissé fáradt lehetett…

A koncert után eszembe jutott, hogy lefotózzam még az autót is külön – Dombóvári Tamás, a Bors fotósa is velem tartott és végül ez lett az egyik fotója, ami bekerült a hétfői újságba.

A zene.hu-nál egyébként nem csak a fotóim jelennek meg, hanem saját tudósítást is írhatok a rendezvényről, ahol a saját szavaimmal, tetszőleges terjedelemben lelkesedhetek azért, ami jól sikerült, vagy kritizálhatom azt, ami szerintem kínos volt. Itt konkrétan a fotóimra nagyon büszke vagyok, szerintem szuperül sikerültek. Ez a cikk és itt van hozzá külön a galéria.