Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a kilencvenes évek népszerű, Egy rém rendes család című tévésorozatára. Ebben a főszereplő Al Bundy cipőeladóként dolgozott, és a sorozat egyik legviccesebb történet-szála is a munkahelyéhez kötődött, ahol Bundy botrányos, egyben rendkívül vicces módon szolgálta ki a hozzá forduló molett hölgyeket. A Tűsarok és kamatláb című könyv szerzője nem tévésztár, hanem etnográfus, akit szakmai érdeklődés vezetett a cipőboltba. Az viszont közös a könyvben és a tévésorozatban, hogy mindkettő vicces – Mirja Tervo ugyanis nagyon szimpatikus írói eszközt: az iróniát választotta ahhoz, hogy a cipőboltban eltöltött másfél évet bemutassa az olvasóknak. Iróniával ír saját magáról és a cipőbolti jelenségekről is, ami egyrészt szórakoztatóvá, másrészt könnyen emészthetővé tesz egy máskülönben nem túlságosan érdekes témát. A könyv ugyanis tényleg semmi másról nem szól, mint hogy milyen élet folyik egy New York-i luxuscipő-boltban. Read more
Élet és Tudomány
Nyugat-Szahara történelmi helyzetéről (Élet és Tudomány)
A szerző, Besenyő János ENSZ-békefenntartó volt Nyugat-Szaharában, és a már megjelent tanulmányai után most egy kötetben foglalta össze a térséggel kapcsolatos eddigi tudását és személyes tapasztalatait. A könyv első része általános földrajzi áttekintés Nyugat-Szaharáról, az éghajlatáról, növény- és állatvilágáról és az ott élő nomád törzsek életéről. A második fejezet egy részletes történelemtankönyv a nyugat-szaharai nép sorsának korábbi fordulatairól: egymást követték a törzsi háborúk, a harcok a szomszédos országokkal, majd a gyarmatosítás után a spanyolok és a franciák ellen is. A szerző rendkívüli részletességgel dolgozta fel az ország történetét, számtalan kisebb-nagyobb háborút mutat be, magyarázatokkal kiegészítve a tényeket. Read more
Kapcsolataink hatalma és kiterjedése (Élet és Tudomány)
A kötet akár a folytatása is lehetne Barabási-Albert László világhírű, Behálózva című könyvének. Mint ismert, Barabási számtalan területen rámutatott az életünket alapvetően befolyásoló hálózatok jelenségére, legyenek azok akár a sejtjeink, akár a számítógépeink hálózatai, és természetesen bemutatta az emberek közötti kapcsolatok hálózatát is. E könyv szerzői, James H. Fowler és Nicholas A. Christakis szintén foglalkoznak, ahogy a hálózatok matematikai jellegzetességei az emberek közötti kapcsolatok során megjelennek, és sokkal nagyobb mértékben befolyásolják az életünket, mint az korábban gondoltuk. Read more
Okosórák – új, viselhető informatikai eszközök (Élet és Tudomány)
Az informatikai cégek régóta kutatják, mi lehet a következő eszköz, ami a táblagépekhez hasonló érdeklődést kelt, és aminek a kifejlesztése ahhoz hasonló hasznot hoz a gyártónak. Az egyik ilyen ígéretes terület a „viselhető” eszközöké, azok közül is elsősorban a szemüveg és az óra tűnik befutónak. A Google okosszemüvege már ismert, de még csak fejlesztési fázisban van, okosórák viszont már elérhetők, megvásárolhatók. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy olyan kelendőek is lesznek, mint a táblagépek. Read more
A finn nyelv és kultúra alapjai (Élet és Tudomány)
Egyszerű történet, de a legtöbb kitűnő könyv története egyszerű, amely önmagunk kereséséről, valamint a finn nyelvről és kultúráról szól. Read more
Kölykökből művészek (Élet és Tudomány)
Patti Smith 1946. december 30-án született Chicagoban, és már a családjában rengeteg különböző hatás érte. A szüleinek keményen kellett dolgoznia, ezért már kisgyerek-korától kezdve ő vigyázott a húgaira és az öccsére. Rengeteget olvasott, csodálatos képzelete volt, amelyet a közeli erdőkben, mezőkön kamatoztatott, amikor szerepjátékokat játszott a testvéreivel. Mélyen vallásos család voltak, ugyanakkor csodálták a művészeteket is, édesapjával komoly vitáik voltak arról, hogy Salvador Dali vagy Picasso az elismerésükre inkább méltó festő. Read more