Szatmári Péter

Néha úgy érezzük magunkat, mint Adam Sandler a Távkapcs (Click) című filmben: borzasztóan rohan az idő. Zsófi még alig született meg, alig babáztuk ki magunkat, és lám, már bölcsődébe jár. Noémi leírta már a beszoktatás folyamatát, amikor naponta egyre több időt töltött Zsófi az intézményben. Én csak a negyedik napon kapcsolódtam be, és rögtön megszakadt a szívem, mert nekem kellett először otthagyni őt, idegenek között, egyedül, védtelenül…

A bölcsőde egyébként jó hely a gyerekeknek, pont olyan meleg és biztonságos, amilyet az ember a két éves kislányának elképzel. Egyáltalán nem baj, hogy Zsófinak már ide is járnia kell, és nem az óvodával kezdi a szocializálódást. Itt a gyerekek még nagyon kicsik és pont olyan aranyosak, mint Zsófi, nincsenek köztük rossz gyerekek egyáltalán. Az első napon például Zsófi hanyatt esett és sírt, mire két fiú is odasietett vigasztalni őt… Az egyik kisfiú még Noémit is kedvesen megölelgette, igazi angyalarcú kisfiú, és Zsófi is nagyon jól elvan a többi pici között. Az is jó, hogy az óvodával szemben itt még nagyon kevés gyerekre jut két-két gondozónő, vagyis rendesen tudnak figyelni mindegyikükre.

A bölcsődében az elszakadás nehéz általában, szülőnek és gyereknek is, de Zsófit egyáltalán nem izgatta ez a kérdés. Eddig is sokszor hagytuk ott szüleimnél, tehát volt alkalma megtanulni, hogy nem kell kétségbe esni, ha anya és apa elmegy, majd aztán úgyis visszajönnek. Otthon is egyedül lehet hagyni Zsófit, például a kádban is szépen eljátszik attól, hogy nem vagyunk mellette. Szóval nem egy izgulós típus, és amikor a bölcsődében közöltem, hogy elmegyek, szóljon az Ildi néninek, ha van valami és vigyázzon magára, akkor mondta, hogy jó, és már mászott volna ki a kezemből az egyik játék felé. Aztán tényleg elmentem és megszakadt a szívem, Zsófi viszont szépen eljátszott, amíg Noémi délben érte nem ment.

A beszoktatás aztán betegség miatt sajnos megszakadt, Noémi bejegyzése ezzel ért véget, és amikor ezt írom, sajnos még mindig betegek mindketten. Valószínűleg a jövő héten kezdjük csak újra a bölcsődébe járást, rögtön az ottalvós résszel, mert most már sietni kell, Noéminek vissza kell mennie dolgozni. Az idegen helyen alvás mondjuk érdekes lesz, mert ebben még nincs gyakorlata Zsófinak, de majd belejön ebbe is, gondolom. Minden mást is tök jól megtanult, nagyon furcsa is volt, amikor az ominózus negyedik napon, amikor én vittem bölcsibe, életünkben először ő jobban tudta, mik a teendők (kézmosás, törülközés, fésülködés, aztán irány a szobájuk).

Itthonra pedig vettünk Zsófinak Dodót, azaz Baby Bolondos dallamokat DVD-n, és egész januárban azt nézte, ugyanazt a nyolc mesét újra és újra. Mi már teljesen készen vagyunk attól, ahogy Dodó megismerkedik az idővel, Zsófinak viszont mindig bejön és mindig meg akarja nézni újra. Az üzleteknek egyébként lehetne annyi sütnivalójuk, hogy ha egy sorozat megy a tévében, akkor azt a boltokban is készleten tartják, például ezt a Baby Bolondos dallamok DVD-t csak egy helyen láttuk eddig a városban, a Corvin Plázában a CBA-ban. Egy lemezt megvettünk a sorozatból, az bevált, de most vennénk még, ha lehetne kapni, de nem lehet, majd megnézzük újra a Corvinban, ha moziba megyünk és ha van még…

Elkezdtük jelölni az ajtófélfán, hogy Zsófi milyen magas. Döbbenetesen gyorsan nő, két hónap alatt legalább két centit, a súlya viszont nem követi a magasságát, ugyanúgy 11 kiló, mint hónapokkal ezelőtt is volt. Persze amikor hasonló korú gyerekekkel találkozunk, mindig összehasonlítjuk őket, de általában semmi különös eltérést nem látunk, Zsófi átlagos gyermek. Talán a beszéddel haladhatna jobban, még mindig csak egy-egy szótagot mond ki mindenből. A bölcsiben lehidaltam, amikor egy Zsófi korú kislány nyelvtanilag helyes mondatban rákérdezett, hogy “Ma nem anyukája hozta Zsófit a bölcsibe?”. Zsófi ezzel szemben csak annyit mond, hogy “bő”, ami bölcsődét jelent, de még azt sem biztosan tudjuk, hogy ilyenkor kérdez vagy kijelent. De mondjuk Zsófinál sokkal nagyobb, ugyanilyen keveset beszélő kisfiút is láttunk már.

Kipróbáltuk a Kac-kac nevű játszóházat a Köki Plázában, és nagy, tágas, tiszta, változatos, csakhogy üvöltött a zene, mint valami diszkóban. A Lurdy-házban a Kalandparkban is mindig szól a zene, az is idegesít, főleg, hogy mindig csak Törpikék mennek, Bűvös csákó, ájjájjáj, de legalább a hangerő nagyjából elviselhető. Egy ilyen helyen egymillió kiabáló gyerek úgyis pont elég zajt csinál, felesleges még a hangos zenével is stresszelni őket – gondolom én. Az üzemeltetők nem tudom, mit gondolnak, talán hogy része a bulinak a hangos zene is, de a Kackacban konkrétan kiabálni kellett egymással, ami órákon keresztül egyáltalán nem vicces. Írtam is nekik e-mailt emiatt, de nem méltattak válaszra, úgyhogy egyelőre nem megyünk oda többet, sőt egy kolléganőmet is lebeszéltem a helyről és most itt is szóvá teszem.

Érdekes kulturális hatása egyébként az apaságnak, hogy régen kifejezetten idegesített a gyereksírás és a gyerekek kiabálása, például a vonaton, buszon. Most már egyáltalán nem, sőt a Lurdy-házban még olvasni is tudok, a millió gyerek kiabálása ebben a legkevésbé sem zavar – csak az üvöltő zene (Zsófi után elég, ha egyikünk szaladgál egyszerre).

A babaúszáson átkerültünk a legnagyobbak csoportjába, de sajnos a betegség miatt még nem tudtunk ott megjelenni. Gondolom a program ugyanaz lesz, csak nagyobb gyerekek között, és a 9 órás csoportban már tényleg túl sokan voltunk. Jó dolgom volt mindig, mert mint régi motorossal, az úszómester nő minden gyakorlatot Zsófival mutatott be, nekem csak udvariasan utánuk kellett úszkálnom arra az esetre, ha néha más gyerekekkel is foglalkozni akarna…

Jó év volt a 2011-es is, hasonlított 2010-hez: egészségesek voltunk, békességben és boldogságban éltünk hármasban. Az is hasonló volt, hogy Noémi itthon volt Zsófival, én pedig az alapítványnál dolgoztam, 2012. ebből a szempontból rögtön januártól más lesz, mert Zsófi bölcsődébe fog járni. Noémi Zsófi nevelése mellett sikerrel haladt előre a mérlegképes könyvelői végzettség felé, én pedig az angol nyelvtudásomat igyekeztem felfrissíteni és új könyves oldalt indítottam.

Temetés idén egy sem volt, bár sajnos meghalt Bartha Zsuzsa, csak nem akart magának temetést. Volt viszont egy esküvő is, Teri, az unokatesóm feleségül ment Robihoz, majd októberben megszületett a kislányuk, Brigi. Tegnap éppen meglátogattuk őket, Brigi nagyon aranyos, szépen elnézelődött a kezemben, Zsófi viszont alig mert hozzányúlni, a másod-unokatesó olyan kis törékeny még.

Toplisták: a két legjobb film, amit idén láttam, a Szellemíró és A király beszéde volt, függetlenül attól, hogy mindkettő még 2010-ben jelent meg… Moziban az IMAX 3D-s utolsó Harry Potter, a Paul és a Mission: Impossible – Fantom protokoll jött be leginkább. A könyvek között szintén a Szellemíró, az Imágó és a Dél királynője a nyertesek.

Célkitűzések

A legtöbb tavalyi célkitűzésemet csak “majdnem” sikerült elérni. Fogytam 7 kilót 12 helyett, ez sem olyan rossz, jövőre a cél: 9 kiló mínusz.

400 kilométert kocogtam az idén, de ami sokkal viccesebben hangzik: 537 alkalommal futottam körbe a közeli focipályát… Egyszerre a félmaraton (a 4 Sziget-kör) sajnos nem jött össze, 3 kört egyben viszont többször is le tudtam már futni. Ilyenkor két körön át jól megy a futás, a harmadik kör viszont már csak szenvedés és kín. Az utolsó alkalommal volt olyan, hogy a harmadik kör is dinamikusan és erőből ment, és ez reményt ad, hogy ha még néhányszor sikerülne ilyen módon három kört futni, egyszer majd belevágok a negyedikbe is – remélhetőleg 2012-ben.

Könyvírás: könyvet írni nehéz. Maga az írás még menne, hiszen kb. hetente szoktam írni 5-6 ezer karakteres cikkeket vagy blogbejegyzéseket. A probléma, hogy egy könyv kb. 100 ezer karakternél kezdődik, és mivel nem tudom folyamatosan írni, nehéz újra és újra felvenni a fonalat. A jó hír, hogy az ünnepek alatt volt időm, és meg is írtam egy könyv nagy részét. A témája a látássérültügyi informatika, és most 94 ezer karakternél jár, innen már be tudom fejezni a szokásos hétköznapi tempó mellett is. Egy pályázatra akartam beadni, de aztán meggondoltam magam, kerestem viszont rendes kiadót neki. Állítólag ki is adják, ha befejezem, meglátjuk.

Három angol nyelvű könyv: ez megvolt, újságcikkek a Vakok Világán kívül megvoltak, Balaton-átúszás 2:09 alatt, de megvolt. Trychydts segítségével sokat fejlődtem a fotózásban, a videózásban semmit, az írásban nem tudom, 2012-re mondjuk ezek nem olyan fontosak. Összesítve tehát:

Célok 2012-re:

• 9 kilót lefogyni,
• félmaraton lefutása (4 kör a Margit-szigeten),
• befejezni és kiadatni a könyvemet,
• letenni az Euro B2 szóbeli angol nyelvvizsgát (mivel csak írásbelim van még).

Másodlagos célok:

• Balaton-átúszás 2 órán belüli idővel (ha megrendezik és ha eljutok rá)
• olvaslak.hu: legalább 52 cikk (kb. hetente egy), a meglevő szerzők megtartása, újak bevonása.

Végül egy karácsonyi családi fotó:

Tévedtem a dackorszakkal egy hónapja, nem múlt még el, csak finomodott. Komoly hisztik most már nincsenek, öncélú ellenkezés viszont akad, egyszer például Zsófi a komplett lemenést, sétát is megtagadta anyukámnak. De egyébként annyira édi, ahogy azt mondja: nem, hogy nem lehet rá haragudni, sőt mivel hallotta, azt is mondja, hogy édi… Tudja, hogy ez valami jót jelent, mert örömmel szoktuk mondani, hát mondja ő is, és annak mindannyian még jobban örülünk.

Korábban azt hittem, a gyerekek minél előbb nagynak, felnőttnek akarják érezni magukat. Zsófi még nem, legalábbis most még nem, ő ragaszkodik ahhoz, hogy ő nem kislány, nagylány vagy bármi más, még a Zsófiban a kételkedik, ő csakis és szigorúan: baba…

Fejlődött érzelmileg, most már nem csak elfogadja (eltűri) a szeretet megnyilvánulásait, hanem ő maga is átöleli, akit szeret, sőt egyszer spontán adott nekem puszit is.

A december természetesen nagyon eseménydús volt. A takinfós ünnepségen jött hozzá (és a többi 50 gyerekhez) a Télapó, akitől félt, sőt embernagyságú Micimackó is volt, de tőle is félt. Nagyon élvezte viszont az ugrálóvárat. Ilyenbe eddig nem engedtük be, hogy a többiek meg ne üssék, most viszont Kriszti (Noémi kolléganője) az ő kislányával, a Zsófival kb. egykorú Rékával együtt bement, és ugráltak, öröm volt nézni őket. Az egész délelőttös nyüzsitől Zsófi természetesen totál kifáradt, úgyhogy hazafelé bárhogy zörgött és csattogott a Rákosra kijáró busz (a Takinfó kissé a világ végére szervezte az ünnepséget), ő édesdeden alukált a babakocsiban.

Aztán voltunk Szigetszentmiklóson, ahol Noémi keresztszülei és nagymamája laknak. Zsófi nagyon gyorsan feloldódott a társaságban, és elképesztő hancúrozást csapott, ilyet még nem is nagyon láttunk tőle. Nevetett, szaladgált, kergetőzött, kacagott és visított, nagyon jól érezte magát. Szerintem ennyi nevetős képet még soha nem készítettünk róla egy hónap alatt, mint most.

Ami még jellemző volt a decemberre, hogy Noémi készült a vizsgáira, ezért kivettem pár nap szabadságot, hogy amíg Noémi tanul, én vigyázzak Zsófira. Isteni nagyokat sétáltunk kettesben. Nem siettünk sehová, úgyhogy Zsófi mindent megnézhetett és annyi ideig vizsgálhatott, ameddig akart. Bokrok, fák, kövek, levelek, kerítéssel elkerített kiskert, a begyöpösödött felnőtt nem is gondolná, mennyi érdekes dolog van egy ilyen lakótelepen. A Skála (vagy Centrum vagy mi most) mögötti lakótelepen van egymás mellett hét csatornafedél, azon legalább húsz percet ugráltunk és szaladgáltunk. Annak mondjuk kevésbé örültem, hogy rögtön ezután, hazafelé indulva telerakta a pelenkát, mert nem volt nálam másik, és amúgy sem lett volna hol tisztába tenni. Ráadásul még be kellett menni a cipészhez Noémi cipőjéért, meg a kínaihoz ebédért, és hát a séta legtávolabbi pontján voltunk, tehát a hazaút önmagában is eltartott egy darabig. Úgyhogy hazahozta a termést, de ettől még maga a séta, ahogy az összes többi is, nagyszerűen sikerült.

Ami viszont utálatos volt, az a városi közlekedés. Volt egy utam a Kálvin-térre, Noémi tanult, vittem hát Zsófit is, babakocsival. Ugye 50-es villamos, metró, nem olyan nagy ügy, gondolná az ember. Nos, az 50-es villamos egy horror, rohadjon meg, aki kitalálta, hogy ilyen magas padlós villamost vegyünk külföldről. Fogadjunk, hogy az illető még soha nem próbált meg felszállni rá babakocsival. Aztán Határ út, hosszú lépcső, szünet, bérlet elő, bérlet vissza, hosszú lépcső. A Kálvin-téren dettó, pedig azt most újították fel! És aztán hazafelé ugyanez.

Az emberek viszont segítőkészek. Többször is szálltunk villamosra úgy, hogy Zsófit kézben vittük, mindig azonnal volt, aki átadta a helyét. Akkor is, ha én vittem, pedig én egyedül nem lennék olyasvalaki, akinek át kell adni a helyet – gyerekkel mindig azonnal leülhettem. Ami kevésbé tetszett, hogy az idősebb nők barátkozni akartak Zsófival. OK, mosolyogni és integetni lehet, hozzányúlni nem. Miért nyúl hozzá valaki a villamoson egy idegen gyerekhez? Egyrészt bunkóság, másrészt a villamoson és a metrón koszos vagy, harmadrészt a gyerekek is utálják. Zsófi is, ilyenkor elfordult és csúnya arcot vágott, ami semmi nem volt az én csúnya arcomhoz képest… Volt, aki bocsánatot kért csak attól, ahogy ránéztem, úgyhogy tényleg nagyon csúnyán nézhettem. De gondolni lehetne, hogy amikor egy tömött, zötyögő villamoson leszállni készülünk, az kényelmetlen, ilyenkor a gyerek sem pont arra vágyik, hogy egy ronda öregasszony csókokat dobáljon felé (ő kért aztán bocsánatot, miután ránéztem).

Egy hónapja még kérdés volt, Kisvakond vagy Micimackó lesz-e Zsófi kedvence. Micimackó maradt, bár Kisvakondot is szereti, sokáig mindkét babával egyszerre aludt együtt, az egyik kezével ölelte az egyiket, másikkal a másikat. Aztán volt egy játékcsere akció az Aréna Plázában, szerintem méltatlanul alacsony érdeklődés mellett, ahol két megunt játékért cserébe választhattunk egy másikat (a maradékot a szegény gyerekek kapták). Ki is szelektáltunk egy macit, amivel Zsófi sosem játszott, plusz egy társast, és cserébe elhoztuk Csőrikét! Tudni kell, hogy Zsófi új kedvence a Baby Looney Tunes, belőle is főleg Dodó, de szerintem csak azért, mert az ő nevét tudja kimondani. Érdekes egyébként, hogy Zsófi a nagy Looney Tunest is szokta nézni, de nem felelteti meg a Baby verziót, nagy Dodó például nem is Dodó szerinte, csak kacsa. A lényeg, hogy a játékcsere akción kerítettünk egy Csőrikét, amit karácsonyra szántunk, de Noémi kimosta és Zsófi kiszúrta száradás közben. Úgyhogy most Csőrikével alszik és Dodót néz a tévében vagy a Youtube-on, ha csak teheti (ha lejátszunk neki). A Baby Looney Tunes egyébként felnőtt fejjel is szórakoztató és vicces, a káromkodós részen például annyira röhögtem, hogy Zsófi csak nézett, nem értette, min röhögök ennyire. Egyébként valószínűleg nem helyes, hogy olyasmit nézhet, amit nem igazán ért, de talán nem ártunk vele neki túl sokat.

Aztán eljött a karácsony, az ünneplés az összes nagyszülővel, keresztanyuval és a pesti dédivel, és persze rengeteg ajándékkal. A legjobban talán az új konyha jött be neki, plusz teáskészlet, rakosgatja össze-vissza az elemeit, illetve a kiságy, amiben van párna, takaró, és lefekteti a babákat. Közli, hogy pszt, és akkor csöndben kell maradni, mert a baba alszik. A Facebookon hirdettem, hogy keresünk Dodó-figurát, az végül nem lett, bár az Amazonról lehet rendelni hatezerért, de ezt sokallottam, és ide sem ért volna karácsonyra. Nóra viszont készített Dodó-mézeskalácsot, szerintem irtó rendes volt tőle, és egy új hosszúujjú felsőre is rávasaltattuk Dodó fotóját. Készíttettünk idén is fotókönyvet a Bestfotókönyvnél, idén is nagyon jó lett, tehát ajánlom őket idén is.

Alig kezdődött el, már véget is ért Zsófi életében az első dackorszak. Most is hisztizik még néha, de csak az olyan tisztázatlan helyzetekben, ahol biztosan érzi, hogy még lehet keresnivalója. Ilyen például, hogy séta közben felvegyem-e. Ha tényleg fáradt, akkor felveszem, de honnan lehet tudni, hogy tényleg fáradt vagy csak lusta a saját lábán jönni? De már csak kevés ilyen helyzet adódik, általában első szóra végrehajtja a kéréseket, zokszó nélkül kimegy fürdeni és egyáltalán, jó kislány.

Vannak ugyanakkor rossz napjai, legalábbis ebben a hónapban volt egy, amikor egész nap kedvetlen volt. Itt volt anyósom egy ideig, hogy vigyázzon rá, amíg Noémi tanul. Aztán elment, márpedig Zsófi szereti a társaságot, és tiszta depis volt majdnem egy egész napig. Aztán szüleim elvitték magukhoz és ott magához tért – tőlük egyébként is mindig felspannolva (és hullafáradtan) ér haza.

Anyósom új játékot tanított neki, a bújócskát. Ehhez leguggol a kanapé és a szekrény közötti részen, hogy ne lásson ki, és a kijelölt családtag elbújik. Kis idő múlva Zsófi elindul és megkeresi, szerte a lakásban, nagyon ügyesen.

Megnőtt, amit abból vettem észre először, hogy sétálás közben már nem kell lehajolnom ahhoz, hogy fogjam a kezét. A magasságából következik az is, hogy most már fel tud mászni egyedül a számítógép előtti székbe. Ilyenkor lelkesen el is kezdi nyomkodni a gombokat, úgyhogy figyelni kell, éppen mi van megnyitva, illetve általában megnyitjuk neki a Jegyzettömböt, ahol szabadon kifejtheti az álláspontját.

Megszerette Micimackót, most egyértelműen ő a kedvence, és teljesen rászokott a társaságára. Játszik vele, altatja, ölelgeti és vele alszik. Noémi egyszer elpakolta Macit a mosógépbe, szegény Zsófi teljesen kétségbeesett, hogy mi lesz vele. Úgyhogy elmagyaráztuk, hogy fürdeni megy, a maci így szokott fürdeni.

Nagyszerű memóriája van. Például ha este mogyorót kér, de fogmosás után már nem adok neki, viszont megígérem, hogy másnap kaphat, akkor reggel az első dolga kérni. Aztán egyszer anyukám vigyázott rá, és találtak egy bogarat. Pontosan tudta, hogy ilyenkor apa összeszedi a bogarat és lehúzza a WC-n, úgyhogy ment is a WC-hez, és mondta, hogy apa, apa.

Nem szereti, ha fényképezzük. Különösebb kifogása nincs, de soha nem néz a képbe, valószínűleg a vakuzás zavarja. Új szó a szókincsében a nagyi, a miénkben pedig a “to” (torony vagy toll) és a “tú” (túró rudi). A legújabb tornagyakorlatunk pedig a hátrabukfenc a levegőben: lábbal kitámasztja magát a vállamon, én pedig hátrafordítva  leengedem a földre.

Közben két éves lett. Eseménydús születésnapja volt, megijedt például a neki készített tortától. A torta eredetileg Hello Kitty-t ábrázolta volna, de torz lett szegény, valóban rémisztően festett, azon a helyen többet nem rendelünk tortát. Kapott egy új babát: Kisvakondot, kíváncsi leszek, ezután Micimackó vagy Kisvakond lesz a kedvence. Bemutatta az egyik közösségi játékát, amikor elaltatja kézmozgatással a másikat, majd azt mondja, bumm, mire a másik riadtan felébred. Nagymamák, nagypapák, dédi, keresztanyu, apa, anya – összesen nyolc családtagját altatta el szerte a szobában, majd riasztotta fel egyszerre ezzel a módszerrel. Az alábbi kép a buli két részét is illusztrálja, egyrészt a játék fordítottját, amikor Zsófia tesz úgy, mintha aludna, másrészt Micimackó mellett immár megjelent Kisvakond is:

Az első kamaszkorát éli Zsófia lányunk: a viselkedése hisztis, kiszámíthatatlan, dacos, ugyanakkor érzékeny – kíváncsi vagyok, milyen lesz majd igazi kamasznak. Gyakran nem teszi meg, amire kérjük. Vegye fel, amit elejtett, jöjjön ki hozzám köszönni és puszit adni, szálljon le onnan, álljon meg, menjen oda, semmit nem csinál meg elsőre. Megvárja, amíg kétszer mondjuk, vagy ötször, vagy amíg idegesek leszünk, próbálja kitolni a határokat. De nem sok sikerrel, egyelőre bírjuk türelemmel, egyszer tudta csak kihozni a sodrából az anyját, amikor elalvás helyett egyre csak beszélt és felült az ágyában. Akkor Noémi kiabált egy kissé, csak úgy volt hajlandó elaludni.

A döntéseinket egyébként sem változtatjuk meg attól, hogy neki nem tetszik, ez mondjuk alap, ami új, hogy ilyenkor azonnal sírni kezd. Legörbül a pici szája, szomorú lesz és keservesen sír, még könnyezik is, és mindezt pont ugyanennyi idő alatt abba is tudja hagyni, ha eltereljük a figyelmét. Azt az elvet követjük, hogy ami fontos, abban semmiképpen sem engedünk, ami nem fontos, abban viszont simán. Például fürdeni mindenképpen menni kell, ha eljött az idő, akárhogy is sír, azt viszont megválaszthatja, hogy ki vetkőztesse le, ha éppen ez az óhaja.

Fontos egységesnek lennünk Noémivel, mert egymás ellen is megpróbál kijátszani minket. Például ha egyedül vagyok vele otthon és telerakja a pelenkát, semmilyen problémát nem okoz, ha tisztába teszem. Ha viszont Noémi is otthon van, elég csak felajánlanom, hogy tisztába teszem, már bömbölve rohan az anyjához, Brühühü, Apuci Tisztába Akart Tenni! – nem mondja, de ez az értelme. Ha pedig a nagymama is nálunk van, akkor már Noéminek sem enged, rohan a mamához, Brühühű, Anya és Apa is Tisztába Akart Tenni!

Máskor meg kenyérre lehet kenni, bújik, puszikat oszt és aranyos. Továbbra is mindenben részt vesz itthon, beágyaz, takarít, kicseréli az elemeket a mérlegben, sőt anyukámmal a piacon bevásárolt, és kis kosárkában ő hozta haza a zöldségek egy részét.

A rossz idő miatt már nem tudunk játszóterezni, ebben a hidegben sajnos már nem lehet a homokozóban ülni. Éppen ezért a játszótéri társaságot sem látjuk, ezt kissé sajnálom, már csak Zsófi szocializációja miatt is. (Ez persze két hónapig lesz még probléma, januártól szocializálódhat eleget a bölcsiben.) Megvolt az első szezonbéli betegsége is, taknyos volt és egy napig lázas is, amiben az volt a legrosszabb, hogy napokig nem kapott levegőt az orrán át, szegény.

Új szavakat is tanulgat, hús, anya, mama, nagypapa, és a napi ügyekben is egyre többször jelzi szavakkal (szótagokkal) a mondanivalóját mutogatás helyett.

Úszni is járunk, de a többiek látványosan kisebbek Zsófinál, valószínűleg még egy órával később kellene járnunk a legnagyobbak ottani csoportjába. Addig is külön feladatokat kap, víz alatt kell úszni, deszkával kell mutatványokat végrehajtani, és a karkörzést is lassan csinálnia kellene a víz felszínén (amiből majd a gyorsúszás lesz egyszer).

Megtaláltuk a módszert, hogyan vegyük rá Zsófit, hogy egyen: hagyni kell közben tévézni. Ez pedagógiai szempontból nem igazán helyes, de tőle sem követelhetünk többet, mint magunktól, én például olvasni szoktam evés közben. Ráadásul találtunk egy csatornát, ahol vegyesen mennek magyar és angol nyelvű rajzfilmek, és sokkal kevésbé zavar, hogy tévét néz, ha a rajzfilmek angol nyelven mennek. Mondjuk ez sem az igazi, mert ezek meg nem az életkorának megfelelőek. Van például egy kisfiú, aki nem tud beszélni, csak hangokat kiadni. A szülei akarták, hogy zenélni tanuljon és együtt zenéljen az anyjával. De a hangszerekkel bénácska volt, amikor viszont beszélni próbált, klassz hangszer-hangokat tudott kiadni. Úgyhogy anyuka trombitált, a kisfiú tátogott, és a szájából nagybőgő szólt, és apuka teljesen odáig volt a zenéjükért… Aztán átvezetés, a kisfiú kakukkolt az órának, mire kijött az órából a kakukk és az is kakukkolt. Aztán a kisfiú oroszlánüvöltést hallatott az órának, mire az órából oroszlán jött ki és az is üvöltött. Szerintem mindkét jelenet nagyon vicces volt, de a két éves kislányunk szellemi fejlődésére nem biztos, hogy az angol abszurd humor van a legjobb hatással.

Zsófi mostanában mindent egyedül akar csinálni. Nem hagyja, sőt erővel visszautasítja, hogy segítsünk neki, aztán több-kevesebb sikerrel, de valóban megcsinál mindent egyedül. Például egyedül eszik. Fogja a kis kanalat vagy villát, és egyedül emeli az ételt a szájába. Leves esetén kb. a felét kilötyögteti, mielőtt az étel a szájához ér, ezért a tányért a szája alá kell tartani, de a fél kanálnyi leves megérkezik, és végeredményben meg is tud enni egy tányér levest egyedül. A szilárd ételeket hasonlóképpen, bár a villára való felszúráshoz még néha elfogad segítséget.

Egyedül jön fel a lépcsőn. Eddig természetesen hozni kellett, ami a tíz kilóját tekintve nem is volt olyan könnyű – nem is annyira nekem, mint Noéminek vagy anyukámnak, pláne ha még csomagok is voltak náluk. Anyukám kezdte el lépcsőztetni úgy, hogy fogta mindkét felemelt kezét, tehát a súlyát már maga hozta, mostantól viszont teljesen egyedül jön fel, csak a lépcsőket elválasztó üvegre támaszkodik közben. Ma például az úszásból hazafelé jövet vásároltunk is, 12 üveg ásványvíz volt nálunk és négy kisebb-nagyobb táska, ilyenkor sokat számít, ha őt már nem kell cipelni. Sőt a folyosón az ásványvizeket is megragadta és emelte volna fel, hogy hozza, de azok még külön-külön is nehezebbek nála magánál is, úgyhogy nem járt sikerrel, azokat még apának kellett behoznia…

Sétálni is egyedül szeret, nem akarja, hogy megfogjuk a kezét, de az autóutak közelében ezt természetesen felül kell bírálnunk. Ez nem nagyon tetszik neki, de elmagyarázzuk, miért fontos, akkor általában megértő.

A csúszdát is kipróbálta egyedül, amihez egyszerűen nem várta meg, amíg odaérek hozzá. Hátradőlve ért le, és a pár centis magasságból gyönyörű ívben esett hanyatt a kavicsokra. Ijedten nézett rám felfelé, de semmi baja nem lett, úgyhogy közöltem, hogy látod-látod. Azóta általában megvár, néha-néha lecsúszik egyedül, ezen a téren kicsit lassabban önállósodik. Most már megtanult elég jól leérkezni, néha seggre csücsül, néha előreesik, néha viszont sikerült pont beleállnia a leérkezésbe. Azért is hasznos, hogy egyedül tud csúszdázni, mert amikor a játszótéren vagyunk, ennyivel is kevesebbet kell utána járkálni.

Egyre többet és szebben beszél, ebben határozottan fejlődött az utóbbi időben. Megvan az első három szótagos szó, amit helyesen ki tud mondani: kakaó, alakul az anya kimondása (“aja”),és elég sok szó első szótagját elmondja utánunk. Fog ez menni.

Továbbra is nagyon kiegyensúlyozottan és szabályosan alszik, este 19:45-kor Noémi lerakja, majd reggel 6:45-kor kel, általában sajnos én ébresztem fel a készülődéssel. Nap közben viszont kicsit kevesebbet aludt mostanában, 12:00-tól általában egy-másfél órát a korábbi két teljes óra helyett.

Ismét járunk úszni az augusztusi szünet után, és ott is nagyon sokat fejlődött. Tud már bugyborékolni, illetve felszólításra szépen csapkod a lábával. A víz alatti tartózkodás sem okoz problémát, és egyre bátrabban ugrik be a vízbe a partról. Az úszócsoportban most valahogy kisebbek vannak Zsófinál, ő volt már a legügyesebb, és mi mutattuk be a gyakorlatokat a többi szülő-gyerek párosnak.

Nagyon jó kis társaságunk alakul a játszótéren. Kialakult egy kis kör olyan családokból, ahol Zsófival kb. egyidős gyerekek vannak, ami nagyon fontos, mert hasonló fejlődési fokon állnak, és nem agresszívak, nem idegesek, aranyos pici totyogók mind, és szépen eljátszanak egymással, egyedül vagy a többi szülővel. A szülők is mind rendes, kulturált fiatalok, aki figyelnek a gyerekeikre, a játszótéri apró-cseprő ügyekben nagyon jól lehet számítani rájuk. (Az ellenpont a 4-5 éves óvodások, akik nem kifejezetten rosszak, csak a korukból adódóan sokkal vadabbak, ráadásul a szüleik szinte egyáltalán nem figyelnek rájuk. Úgyhogy botokkal hadonásznak, nagy köveket hordoznak, kavicsot dobálnak, elég gáz. De ők ritkábban vannak ott.)

Végül a hónap slágere: a körhinta. A buji falunapon felültették Zsófit a nagyszülei a körhintára kétszer (lásd a képen), azóta teljesen odáig  van érte. Videó is készült, amit a számítógépen újra és újra meg kell neki mutatni, és persze bármilyen alkalommal mindenféle körhintára szeretne felülni.

Azt hiszem, elég jól telik a nyár Zsófi számára: amíg én átúsztam a Balatont, ő egyszerűen csak fürdött benne Noémivel és apámmal. A terv az volt, hogy inkább csak a felfújható csónakban tartják Zsófit a biztonság kedvéért, ehhez képest Zsófi gyakorlatilag kiugrott a csónakból, ahogy a vízbe értek, és aztán ki sem akart jönni belőle sokáig, akkor sem, amikor már lila volt a szája, úgy fázott. Persze most még könnyű dolgunk van, mert nem tud egyedül bent maradni, tehát kihozták és kész, de ha majd  egyedül is tud már fürdeni, nehezebb lesz kiparancsolni.

Ezután a lányok az augusztus nagy részét Bujon töltötték, három teljes hétig voltak lent Noémi szüleinél. A háromból a középső héten én is velük voltam, amikor voltunk Zsófival például Tokajon is, ott készült ez a kép:

Zsófi teljesen jól viselte a három hetet Bujon, néha látszott csak, hogy idegennek érzi a házat, és kísérgetni vagy cipelni kellett egyik helységből a másikba (itthon egyedül is át mer menni pl. a saját szobájába). Érthető, hogy stresszelt kissé az idegen helyen, ugyanakkor fárasztó volt, hogy ha el akart jutni valahová, akkor felvetette magát kézbe, és ujjal mutogatta az irányt, hogy merre szállítsuk. Megjegyzem, minden kereszteződésnél helyesen mutatta meg, hogy a kis fenekét hordozó családtag merre forduljon vele ahhoz, hogy aztán eljussunk az udvarra…

Mert az udvaron töltötte az időt a legszívesebben, és természetesen mi is támogattuk, hogy sokat legyen a levegőn. Ilyenkor a kutyát felzártuk a teraszra, mert Brúnó annyival nagyobb és veszélyesebb, hogy ők ketten még semmiképpen sem lehetnek egy helyen. Ezt egyedül én oldottam fel néha úgy, hogy kiültem Zsófival az ölemben a hintaágyba, és ilyenkor persze odajött Brúnó is. Ezután fáradságos munkával elértem, hogy a kutya a fenekén üljön és csak a fejét kelljen simogatni, amibe aztán Zsófi is beszállhatott.

Zsófi és a nagyszülei imádják egymást. Az én szüleimmel is, de ebben a hónapban Noémi szüleivel volt több alkalom látni, milyen öröm Zsófinak például a nagyapjával együtt játszani és viszont. Amikor egy hét után viszontlátott, engem is nagy örömmel fogadott, úgyhogy igazán kedves kislány, aki puszit adni is megtanult! Eddig csak ímmel-ámmal adott, ha kértünk, és gyakran összekeverte, hogy adni vagy kapni kellene, most viszont már spontán, magától is ad egy-egy puszit, ha olyanja van.

Az evés terén szerintem minden rendben, Zsófi jól táplált és egészséges, bár sosem akkor és annyit eszik, mint ahogy Noémi azt helyesnek tartaná. Ebből vannak is vitáik, amit mindig Zsófi nyer. A múltkor például kisétált az ajtón, kezében a kiflivel. Ez még nem baj, de a teraszra is kiszökött, ahová már nem szabad egyedül kimennie. Brúnó természetesen azonnal érdeklődött, ahogy mindig, ha valaki kajával a kezében megjelenik a teraszon. Zsófi pedig örömmel megosztja az ételét bárkivel, úgyhogy a terasz kerítése felett fogta, és kidobta a reggelijét a kutyának…

Beszélni most egy hangyányival jobban beszél, felismerhetően kimondta már a kakas, autó és papa szavakat. Bár a kakas inkább “tyatyas” volt, de közvetlenül egy kukorékolás után mondta, úgyhogy nyilvánvalóan arra gondolt.

Nyugalmas, kellemes nyári hónapunk volt Zsófival. Most is sokat voltunk lenn vele a ház előtti játszótéren, ahol a homokozó mellett van egy csap, ahonnan lehet folyatni a vizet, és árkokat, folyókat vágni a homokvárak közé. Természetesen Zsófi is imád pancsolni, a probléma, hogy iszonyúan össze tudja sározni és koszolni magát. Ilyenkor minden lehetséges ruhát leveszünk róla, ahogy más szülők is, egyszer például négy totyogó pelenkás gyermek vette körül a csapot, érdeklődve figyelve, hogyan lehetne még nagyobb sárt és vizezést csapni. Az ilyen alkalmak után az a legkevesebb, hogy feljőve Zsófit azonnal meg kell fürdetni, de általában a pelenkája és a pelenkája alatt is tiszta homok minden, és persze a ruháit is gyakrabban kell mosni. Mindez nem is lenne gond, az viszont jó lenne, ha Zsófi elfogadná, hogy néha nem szabad pacsálni a vízzel, például ha nincs elég meleg, vagy ha az aktuális ruháját kímélni szeretnénk. Olyankor nem szabad vizezni, és volt már emiatt komoly sértődés és hiszti is. Sajnos ebben nem tudunk konzekvensek lenni, a vizezés olyan dolog, amit egyszer szabad csinálni, máskor viszont nem.

És ha már pancsolás: a nagy melegben Zsófi szüleimnél is fürdőzött a hónapban a kis medencéjében, illetve az erkélyünkön is a kádban, szeret a vízben lubickolni és játszani. Úszni is voltunk vele az uszodában, elképesztően ügyes a deszkával, szépen megtartja magát a víz felett, miközben csak a derekát vagy a lábát kell fogni.

Kétszer is voltunk vele a hónapban játszóházban, egyszer ismét a Lurdy-házban, egyszer pedig egy újat próbáltak ki Noémivel és anyukámmal. Az új sajnos kevésbé jött be, egyrészt a játékok nagyobb gyerekeknek valók voltak, másrészt nem volt légkondi, és a hőségben mindenki nagyon szenvedett. De a játszóház mint koncepció alapvetően azért tetszik mindannyiunknak, csak jobb és közelebbi lehetőségeket kellene keresni (ez Budán volt a Campona mellett). A labdás rész azért nyerő volt:

Mióta Zsófi megszületett, sok mindennel előfordult már, hogy hosszasan próbáltunk megtanítani neki valamit, sikertelenül vagy csak részsikerekkel. Mire jött valaki más, és egyből összejött neki a művelet. Járni például először Noémi anyukájával tudott, puszit először az én szüleim kaptak és így tovább. Azt hiszem, ez elsősorban a szerencsén múlik, Zsófi annyi mindent és olyan gyorsan tanul, hogy szerencse kell hozzá, hogy éppen te legyél jelen, amikor először sikerrel jár. A lényeg, hogy Noémi sosem bírta levágni Zsófi körmeit. Ez természetesen nem fáj, Zsófi mégis mindig tiltakozott és húzta el a kezét-lábát az olló elől. Bezzeg amikor én próbáltam! Szépen ült, és egy szó nélkül hagyta, hogy levágjam az összes körmét a kezéről és a lábairól is.

Zsófi rendkívül önzetlen és segítőkész. Mindig segít például virágot locsolni és ágyazni, az e havi újdonság pedig az etetés. Dinnyét akartam enni, és Zsófit is megkínáltam. Nem kért, viszont a kínálást, mint olyat is utánozni kezdte, és végül ő kezdett el kínálni, majd etetni is engem… Nem kifejezetten gusztusos, amikor egy felnőtt embert etet valaki, nem is fogjuk Zsófit rászoktatni, de akkor egyszer aranyos volt, ahogy adogatta nekem sorban a dinnyedarabokat.

Neki magának az evés ebben a hónapban vegyesen ment, egy ideig jól evett, aztán egy ideig rosszul. Esélyes, hogy olyan lesz, mint Nóra, a keresztanyja, aki szintén nagyon rossz evő volt. Régen például többször háttal ült le Nóra az asztalhoz, hogy ne kelljen ennie – és most Zsófi is hátat fordított egyszer az étkezőasztalnak…

Júniusban azt vettem észre, hogy mivel nincs különösebb esemény Zsófi körül, nagyon kevés fényképet készítettünk róla. Úgyhogy júliusban rákapcsoltunk, és több mint háromszáz képet készítettünk. Fényképezőgépet is váltottunk, mert az eddig használt gép elemtartója elfáradt, úgyhogy most Trychydts Finepix fényképezőgépe helyett Gergő Finepix fényképezőgépét használjuk. Ezen kívül Trychydts személyes fotós képzésén is részt veszek, aminek az elsődleges oka az, hogy Zsófiról jó képeket akarok készíteni (a másodlagos oka pedig az, hogy minden másról is jó képeket akarok készíteni).

Jegyezzük még fel, hogy a hónapban korábban jártam haza, és Zsófi mindig kitörő örömmel fogadott. Petőfi írta, hogy “röpűlt felém anyám”, ennél szebben én sem tudnám megfogalmazni, ahogy kiabálva és magasra tartott kezekkel szalad elém, amikor belépek az ajtón.

Zsófi 19. hónapját azt hiszem, a játszótér jellemezte leginkább. A lakásban képtelenség megmaradni vele, ezért ha jó idő van, folyamatosan lejárunk a ház előtti játszótérre. Ez egy nem túl népszerű játszótér, általában nincsenek sokan, gyakran olyan érzés ott lenni, mintha a kis privát kertünk lenne a ház előtt, gyerekjátékokkal. Persze azért sok gyereket és szülőt is megismerünk itt, akiket ebben a hónapban főleg az alapján soroltuk be, hogyan viszonyulnak a gyerekek egymás iránti agressziójához.

A probléma általában abból adódik, hogy a másik játéka mindig érdekesebb, továbbá nagyon eltérő a gyerekek életkora, és a nagyobb gyerek könnyen bántani tudja a kisebbet, akár véletlenül is. Ebbe a szülőnek akkor kell beavatkoznia, ha a harc eldurvul vagy nagyon egyenlőtlen, és a szülők többsége ebben is teljesen normális. Két szélsőséges eset van, az egyik féle szülő teljesen passzív, és igyekszik kivonni a gyerekét mindenféle társaságból, a másik meg azt hiszi, az élet valamiféle dzsungel, ahol harcolni kell, és ahol az erősebb kutya baszik – a hasonlat a játszótéren hangzott el egy anyuka szájából… Az ilyenek a gyerekeiket is agresszióra tanítják, és akkor sem szólnak közbe, ha a gyerekük kővel dobálja meg a másikat, és ha szólsz, még nekik áll feljebb, hiszen harcoljanak csak meg egymással… Végül is mindig az a legjobb, ha Zsófi hasonló korú gyerekekkel tud játszani, a képen látható kisfiú például csak tíz nappal idősebb Zsófinál.

Még a hónap elején, szintén a játszótéren Zsófi sajnos megsérült: fejjel előre érkezett le a csúszdáról és beverte a fejét a játszóteret borító kavicsba. Én is hibás vagyok, mert ott álltam, hogy elkapjam, csakhogy én a magasba emelt kezeire számítottam, nem arra, hogy közvetlenül a csúszda végénél beakad a cipője és bukfencezik egyet, ezért már nem sikerült hirtelen utána kapni. Úgyhogy jól beverte a homlokát és lehorzsolta a bőrét, elég csúnya volt. Szerencsére ennél nagyobb baj nem történt, a púp már másnapra lement, a sebei pedig pár nap alatt begyógyultak.

Voltunk vele játszóházban, most először, a Lurdy-házban. Volt egy hálóval határolt rész, ami tele volt színes labdákkal, úszni lehetett bennük, én eddig csak filmekben láttam ilyet. Zsófi zsupsz, beleugrott, aztán vissza kimászott a peremre. Aztán újra zsupsz, és ezt így legalább harmincszor végigcsinálta. Még én is belefáradtam, pedig én csak mögötte ültem és néztem. Klassz dolog egy ilyen játszóház, millióféle játék van benne, Zsófi egész délután elvolt velük.

Megvolt az első szülői értekezletünk! Nagyon furcsa volt szülői értekezletre menni, nekem még arról vannak emlékeim, ahogy az én szüleim mennek az én iskolámba, nem hogy én mint szülő. A bölcsődébe hívták össze a szülőket, és elmondták, amit ilyenkor előre tudni kell. A többségnek szeptembertől megy bölcsibe a gyereke (Zsófi jelen állás szerint januártól), ezért volt időszerű. Megismertük a leendő nevelőket is, kifejezetten szimpatikusak voltak, azt hiszem, Zsófi jó kezekben lesz náluk. A gond inkább azokkal az anyukákkal volt, akik az egyéni problémáikat a közösség előtt hozták fel és fecsérelték az időt, de ez a probléma gondolom még vagy 17 évig elkísér minket. Igaz, a többsége a szülőknek is szimpatikus volt, bár pont a bölcsiben ez alighanem nem lesz túl lényeges.

Zsófia életében először fodrásznál volt. Már elég hosszúra nőtt a haja, Noémivel szoktunk is néha vágni belőle, de kellett valami professzionális megoldás, hogy szép legyen. Úgyhogy Noémi elvitte magával a fodrászához, és miután ő végzett, Zsófit az ölébe vette és az ő haját is szépen levágatta. Zsófi egy szó nélkül tűrte a hajvágást, csak a fejét forgatta jobbra-balra, gondolom sokat segített, hogy előtte látta az anyját is, amint hajat vágtak neki. Jó rövid, kisfiús haja lett, vicces volt így látni, de majd megnő ismét.

Megtanulta, hogy igent és nemet intsen a fejével, vagyis már bólintani is tud, nem csak a fejét rázni, nagyon cuki ilyenkor. Jobb lenne persze, ha szavakkal fejezné ki magát, de a beszéddel egyelőre nem nagyon halad. Rájöttünk, hogy a Kisvakond rajzfilm ebből a szempontból egyáltalán nem nyerő: Zsófi egy csomó mindent utánoz a rajzfilmből, szerintem a múlt hónapban is csak azért ült bele a cipőm dobozába, mert a kisvakond is beült a gyufásdobozba. És a kisvakond is csak mutogatással operál! Úgyhogy egy ideje nincs kisvakond, kizárólag olyan rajzfilmeket nézhet, amiben beszélnek.

A beszédértése viszont kiváló, gyakorlatilag mindent megért, ráadásul nagyon jó kislány. A múltkor például rászóltam, hogy “oltsd le azt a lámpát, szállj le az ágyról és gyere ki onnan!” – és egy szó nélkül szépen végigcsinálta.

Zsófi kisgyerekhez méltóan rendkívül kreatív. A fürdéshez vettünk neki egy kishajót, és nagyon mérges voltam, mert a hajó elsüllyed a vízben… Valamint van egy üres samponos flakon, amit lenyomtam a víz alá Zsófi fürdővizében, a flakon bugyborékolt, és ez nagyon tetszett neki. Csakhogy egyedül nem tudta a víz alá nyomni, mert túl nagy a flakon, tehát igazából egyikkel sem tudott jól játszani. Kitalálta viszont, hogy a hajót le tudja nyomni a víz alá, a flakon pedig jól úszik a víz színén – vagyis a flakonnal hajózik, a hajóval pedig bugyborékol, és nagyszerűen eljátszik mindkettővel esténként.

Okos tehát, jó kislány, kreatív és még szép is, a játszótéren a nagyobb gyerekek kifejezetten szeretnek babázni vele. Más kérdés, hogy Zsófi egyáltalán nem szereti, ha babáznak vele, úgyhogy ebből vannak néha kisebb félreértések. A szomszédoktól pedig mást sem hallunk, milyen szép és milyen gyönyörű kislány. A múltkor lementem vele a közértbe, és a házban, az odaúton, a közértben, majd visszafelé ugyanebben a sorrendben legalább tízen rajongtak a gyerekért, amiről egy gyerekkori filmélményem jutott eszembe, amelyben Celentano halad végig az utcán:

A jegyzőkönyv kedvéért: Zsófit is beleértve mindannyian Lady Gaga rajongói vagyunk, akinek nagyon jó az új lemeze. Az élő koncertek viszont Zsófi érdeklődését nem keltik fel, legyen az 100 Folk Celsius, Kaláka, Király Viktor vagy Irigy Hónaljmirigy, legközelebb esetleg Lady Gaga koncertjére fogjuk elvinni…

Szintén a jegyzőkönyv kedvéért: vettünk neki bilit, hogy szoktassuk hozzá. A szobatisztaság persze még messze van, de rávezetésként addig is üldögélhet néha pelenka nélkül az objektumon. Itt az lesz a módszer, hogy ha alkot bele valamit, akkor nagyon megdicsérjük érte, de eddig még nem történt ilyen.

Végül pedig az alvás és az evés is jól alakult, de erről Noémi saját bejegyzést írt, azt is ajánlom.

Teljesült a múltkori kívánságom, Zsófi meggyógyult (egészséges maradt), visszahízott (sőt még tovább), beállt egy fix napirendre és átalussza az éjszakákat. Most már csak egyszer alszik naponta, kb. 11 órától egy-két órát, ami nagyon jól tervezhetővé teszi a napjainkat. Egyre magasabb is lesz, amit leginkább azon vettünk észre, hogy most már magától eléri az ágyunk feletti polc tartalmát. Azért még így sem annyira nagy lány, a cipőmnek a dobozában például egész kényelmesen elfér:

A jó időben egyre többet vagyunk lenn a játszótéren, így sok más gyereket és szülőt megismerünk. Zsófi első kis barátnője a két éves Laura volt, akivel egy ideig vizsgálták egymást, aztán Laura kézen fogta Zsófit és úgy szaladgáltak. Máskor Zsófi beült egy pasi kocsijába és elment vele. Igaz, a kocsi egy dömper volt, és abba is nekem kellett beraknom, de a kisfiú tényleg húzta maga után (később nekem is kellett húznom egy kört a kisfiút).

Szintén ilyen játszóteres élmény, hogy megtanítottam Zsófit kismotort kormányozni. Régebb óta volt saját kismotorja, csak nem tudta kormányozni, előre és hátra tudott menni vele, plusz amerre véletlenül elfordult. Most viszont szépen megtanulta, hogyan kell jobbra vagy balra fordítani a kormányt ahhoz, hogy az adott irányba elforduljon, nagyon büszke vagyok rá.

Voltunk az Állatkertben, ahol udvariasan megtekintette az állatokat, de a legjobban mégis inkább a többi kisgyerek motorja iránt érdeklődött (meglepően sokan hoznak kismotort a gyerekeiknek az Állatkertbe). Noémi és én is készítettem erről fotóalbumot a Facebookra, és szomorú vagyok, mert szerintem tök jó lett mindkettő, de alig lájkolta valaki.

Elérkezett az életébe a mondóka-hallgatós korszak: kapott egy mondókás könyvet, a címe Egyedem, begyedem, tengertánc, és abban amelyik versre rámutat, azt elszavaljuk neki. Néha persze unalmas ötödször is elmesélni, hogy dirmeg-dörmög a medve, nincsen neki jó kedve, de hát ilyesmit megtesz az ember. Főleg, hogy a személyes viszonyunk kifejezetten jól alakult. Zsófi mindig is inkább anyás volt, ami természetes, hiszen Noémi van itthon vele állandóan, és ha hármasban voltunk, akkor is inkább vele akart lenni – eddig. Most velem is simán elszórakozik, eszik, iszik, játszik, már nem elsősorban az anyját tartja megfelelő társaságnak.

Megvolt az első pofonja: megütötte Noémit viszonylag durván, aki erre lehúzott neki egyet. Volt is nagy sírás-rívás, legközelebb viszont, amikor durvulni készült, elég volt Noéminek annyit mondania: emlékezz, mi történt szombaton!

Megtanult szívószállal inni, ez hasznos lesz, ha éppen szívószálas üdítő áll csak rendelkezésre. Megtanulta a tejszínhab és a borotvahab közötti különbséget is, kinézetre ugye nincs nagy eltérés, ízre viszont ég és föld a kettő. A hónap humoros jelenete pedig az volt, amikor utánozta a nagyapját abban a játékban, amiben el kell dugni egy követ hátul az egyik kezünkben, és aztán ki kell választani, hogy a kettő közül melyikbe dugtuk el. Ugye a zárt tenyér miatt nem látszik, melyikben van a kő. Zsófi viszont dugott, aztán a nyitott tenyereit kínálgatta, hogy válasszunk belőle, és az egyikben tényleg benne volt a kő…

Felvették bölcsődébe, úgy látszik, Kispesten nincs nagy hiány helyekből. Noémi megnézte a leendő bölcsit kívülről, kellemes, csendes helyen van, a gyerekek békésen játszottak az udvaron, a gondozók beszélgettek, minden rendben volt, mehet oda Zsófi is, februártól.

Életében először Zsófi nagyobb csoportba került, az úszáson. Most már nem a legkisebbek közé kell vinni, hanem a 9 órás csoportba, ahol különböző feladatokat kell végrehajtani. A 8 órás csoportból valóban kilógott már kissé, ez viszont pont jó, a gyakorlatok éppen megfelelnek a képességeinek. Ez a legjobban az úszódeszkás gyakorlatokon látszik, nagyon érdekes látni, ahogy szépen fenntartja magát a deszkára támaszkodva. A hátúszást, pontosabban a háton úsztatást kell még gyakorolni, a víz alatt tartózkodással viszont semmi probléma, szépen úszik közben a lábaival. Sőt, egyszer bedobtam a vízbe a partról, magasról, és placcs, elsüllyedt, Noémi csak a víz alól emelte ki. Kicsit aggódtunk, hogy fogadja, hát imádta, már jött is vissza a partra, hogy dobjam be ismét…