Zsófi és Dóri, 2017. június

Ritkán történik igazán rossz dolog a csajokkal, de most történt: a bölcsiben Dórinak eltört a keze. Űzték egymást az udvaron, és Dóri akkorát és olyan szerencsétlenül esett, hogy a jobb keze a csuklója felett eltört. Ez nem derült ki rögtön, csak látszott, hogy Dóri nincs jól, úgyhogy a gondozónők felhívták Noémit, aki elment érte és hazavitte. Itthon Dóri elaludt, de mivel ébredés után sem volt jól, attól féltünk, hogy agyrázkódása van (bár a fejét nem ütötte be). Elvittük az ügyeletre, addigra jobban lett, viszont megröntgenezték a kezét, és kiderült, hogy eltört. Töréshez képest nem volt vészes, de begipszelték. A Heim Pál ügyeletén egyébként szinte kizárólag törött kezű nagyfiúk voltak – megkezdődött a vakáció…

Dóri hősiesen viselte a dolgot, azonnal átállt a balkezességre mindenben, szegénykém. Szerencsére a keze nem fájt már, sőt egy idő után a begipszelt kezét is használni kezdte, úgy kellett mindig rászólni, hogy a másikat használja… De se strand, se játszótér, és egyébként is óvni kellett, hogy el ne essen újra, vizes se lehet a gipsz alatt, úgyhogy azért elég nagy macera volt neki is, nekünk is. Mire ezt írom, két hét telt el és levették a gipszet, mert a csontja összeforrt, de még nem rugalmas, úgyhogy egy darabig még ezután is óvni kell, nehogy ráessen vagy megüsse valahol.

Szerencsére ezen kívül jó dolgok is történtek a hónapban, megtartottuk például Dóri harmadik születésnapját, tortával, ünnepléssel, az ajándéka pedig egy reptethető sárkány, amit el is mentünk a Bókay-kertbe reptetni. Plusz kapott egy Mancs őrjáratos pólót, mert amúgy az most a sláger itthon.

Dóri sárkányt reptet

Az is fontos, hogy Dóri most először könyvet választott magának a könyvtárból: amíg én válogattam, ő talált egy Anna, Peti, Gergőt, és kérte, hogy kölcsönözzük ki neki.

Zsófiékkal pedig részt vettem egy osztálykiránduláson az Állatkertben, én voltam az egyik kísérő szülő. A hőségtől eltekintve nagyon élveztem a kirándulást: megismertem jobban a gyerekeket is, a tanárnőket is, a másik kísérő apukát is, plusz fotózgattam. Nap közben időnként bejelentkeztem az osztály Facebook-csoportjába, mert én is mindig aggódtam, ha kirándulni vitték Zsófit, és nyilván a többiek is aggódtak a gyerekeikért. A pedagógusoknak viszont nincs ideje/ereje még posztolni is, úgyhogy én mint kísérő feltöltöttem pár “mindenki jól van, itt járunk most” jellegű státuszjelentést, hálásak is voltak érte a többiek (ahogy fordított esetben én is az lettem volna).

Osztály az Állatkertben

Zsófi év végi bizonyítványa is kitűnő lett, minden tárgyból ötöst kapott. Összesen 11 gyereknek lett színötös a bizonyítványa (a 29-ből), de közülük is a legjobb egy másik kislány volt, aki mindenből még dicséretet is kapott. Az ő apja volt a másik kísérő a kiránduláson, úgyhogy kikérdeztem, hogyan gyakorolnak a kislánnyal, adott is jó tippeket (és linkeket, gyakorló feladatlapokhoz).

Aztán elkezdődött a vakáció és vele a vakációs logisztika. Amint közismert, 11 hétnyi felügyeletet kell leszervezni Zsófinak, közben 4-et Dórinak is. Az első hét rögtön borult is, amikor a tánctáborról kiderült, hogy a férőhelyeken felül is felvettek előleget a jelentkezőktől, amihez személyes hangvételű levélben gratuláltunk az iskola tulajdonosának. Elnézést kért, az előleget is visszaadták, Zsófi pedig kipróbálta az iskolai ügyeletet. Ez várakozáson felül sikert aratott, mert mindössze 5-6 gyerekre, köztük osztálytársakra vigyázott egy tanerő, a környezet ismerős és gyerekek ellátására értelemszerűen alkalmas, Zsófi tök jól érezte magát.

Végül voltunk még esküvőn, Noémi unokatestvérének kötötték be a fejét. Zsófi volt a parkett ördöge, folyamatosan táncolt, mindenkivel, sőt ha a zenekar pihent és csak egy CD-t raktak be halk háttérzenének, néha még akkor is. Dóri is sokat táncolt, amennyire a keze engedte, és amíg el nem fáradt, később már csak hintázott és üldögélt. Így is negyed 11-ig bírta a bulizást, akkor mentünk haza, három éveshez képest nem rossz eredmény…

Zsófi és Dóri, 2017. április és május

Április februárhoz hasonlóan eseménytelen volt, nem is írtam blogot, májusban viszont, ahogy közeledtünk a tanév vége felé, sokkal jobban beindult az élet. Őrület, hogy szalad az idő: Zsófi nemsokára kijárja az első évét az iskolában, Dóri meg a bölcsődében…

Óvodát kellett választanunk Dórinak, és ez annyiban izgalmas, hogy jó óvónőhöz kerüljön, illetve az óvoda legyen jól elérhető, útba essen az iskola felé. A leendő óvónőkről sajnos nem tudtunk meg semmit, ezért az elérhetőség alapján jelöltünk meg kettő intézményt: az elsővel pont szemben lakunk, a második Zsófi iskolája mellett van. A harmadik pedig, ami az értelmes kerületi beosztásnak köszönhetően a körzetes, kifejezetten rossz helyen van nekünk, teljesen kiesik az útból. Szóval beadtuk a papírokat, majd amikor már tudni lehetett, hogy van eredmény (más szülők már tudták a saját gyerekükről, hogy hová vették fel), én is telefonáltam az 1. számú oviba. Nem voltak éppen szimpatikusak: sajnos nem volt két percük arra, hogy megnézzék a papírt, hanem majd június 6-án menjünk be a határozatért… OK.

A másodikként megjelölt óvodánál érdeklődni sem kellett, az igazgatónő maga hívta fel Noémit, hogy nem-e akarnánk Dórit mégis oda járatni, mert ott van hely. Ezután még hosszasan csevegtek, Noéminek szimpatikus volt az igazgatónő is. Az eredmény pedig, hogy Dórit az első helyre helyhiány miatt nem vették fel, a második helyre igen, úgyhogy elrendeződött ez is. Az ovi Dóri mostani bölcsődéje mellett van, tehát mindössze egy épülettel arrébb teszem le őt, és úgyis minden azon múlik, hogy az óvónő milyen lesz.

Az iskolában pedig, pontosabban az osztályban Zsófi lett A hónap tanulója áprilisban, ami szuper, de gőzünk sincs, hogy miért, ahogy eddig sem tudtuk, hogy miért lettek mások.

Zsófinak négy fellépése is volt, három táncos, egy pedig az iskola néptáncos körének nevezett színjátszó körével, ahol az István, a királyt adták elő. A gyerekek az eredeti zenére énekeltek rá, meglepően jó színvonalon, István és Réka (Koppány lánya) különösen szépen énekeltek, pedig csak harmadikos(!) gyerekek voltak. Zsófiék az Áldozatunk fogadjátok című dalban voltak a kórus, sőt mozogtak is, nagy papírlapokat lobogtattak, jól szerepeltek ők is.

István a király jelenet

A szülőknek is csinált programokat az iskola, részt vettem például életem első szülői értekezletén. Klassz volt, az ofő rengeteget sztorizott a gyerekekről, miközben elmondta a miheztartást, láthatóan nagyon szereti őket, és a szülők is tök normálisak voltak. Volt egy családi rendezvény is az iskolában, egy szombat délelőtt bográcsoztunk az udvaron, minden osztálynak volt egy bográcsa kaját főzni, ez is jól sikerült. Jól teszi az iskola, hogy a szülőket is becsalogatja az épületbe különböző programokkal, sokkal jobb, ha élő kapcsolatunk van az intézménnyel, mintha csak reggel beküldenénk a gyereket az épületbe, délután meg kihívnánk belőle.

Itthon pedig ismét teszünk egy próbálkozást az angol nyelvű tévézés bevezetésére, mert ha már nézik a csajok a tévét, az legyen angolul: előfizettünk a Netflixre. Ha lesz időnk, ez nekünk is előnyös lesz Noémivel sorozatozni – egyelőre a Designated Survivort kezdtük el, ami a 24-re és Az elnök embereire is emlékeztet, de sajnos elég távolról…

Zsófi és Dóri, 2017. február és március

Februárban nem írtam bejegyzést a csajszikról, mert nem történt semmi különös. Voltak klassz programjaink, például Zsófival megnéztük moziban a Nyomás utána című Bud Spencer-Terence Hill-filmet, ahová Izát is vittük magunkkal, aki velünk együtt nevetett a poénokon. Voltunk a Zoo Caféban, ahol mindenféle egzotikus állatot odahoztak, de Dórit csak a macskák érdekelték. Voltunk Réka szülinapján, játszóházakban, és a jó időben lehet végre újra játszóterezni is.

Megvolt Dóri első farsangja a bölcsiben, nagyon jól sikerült, klassz jelmezeik voltak. Dóri lepkének öltözött, de volt Tűzoltó Sam, Pókember, boszorka – aranyosak voltak a picik beöltözve (amúgy is azok). A bölcsibe új gondozónő érkezett, aki az elődjéhez hasonlóan kedves és rendes, Dóri gyorsan megszerette őt is.

Itt a jó idő, úgyhogy Dóri minden nap motorozik a bölcsőde udvarán, és le is koptatta a csizmája orrát teljesen, miközben húzta a földön. Kerestünk tehát cipővédőt: 3.400 forint a Brendonban, de amint az új gondozónő emlékeztetett, ilyesmiből a használt is pont olyan jó… úgyhogy egy ezresért vettem végül a Jófogáson.

Új szabály van a bölcsiben: nem lehet bevinni ételt és italt, kizárólag gyümölcsöket és 100%-os gyümölcslevet. Egészségesen kell étkezni! Úgyhogy Dóri névnapját sem ünnepelték meg keksszel és szörppel, mert a szabály az szabály…

Zsófiéknál is volt farsang, az is jól sikerült, oda még szabad sütit és szörpöt bevinni… A hétköznapokra pedig Zsófi új padtársat kapott, most először fiút, de mivel Danikával csoporttársak voltak az oviban, régi ismerősök már. Érdekes, hogy így cserélgeti a tanítónő a padtársakat, gondolom keresi a legjobb kombinációkat. Zsófi nyilván azokkal ülne szívesebben, akikkel amúgy is közelebbi barátok, de Danikával sincs problémája, az eredményein se látszik különbség, szóval nekünk végül is mindegy.

Zsófiék voltak táncversenyen és most először nyertek aranyérmet! Nyolc versenyző csapat volt a kategóriában, amiből kettő kapott aranyat, a többiek ezüstöt. Zsófi nagyon várta már, hogy aranyérmet is kapjon az eddigi ezüstök után, és most teljesült ez a vágya is.

Zsófi és Dóri, 2017. január

Januárban matekra gyúrtunk Zsófival, mert a feladatok nem mindig mentek jól neki, és abban sem voltunk biztosak, hogy az adott absztrakciót mindig pontosan érti. Úgyhogy Noémi gyakorolt vele esténként, plusz feladatokat is kapott, és szépen belejött. A félévi bizonyítványa pedig kitűnő lett, minden egyes tantárgyból “Kitűnően megfelelt” értékelést kapott, plusz a magatartása és a szorgalma is Példás – eddig nincs gond az iskolával.

Dórinál viszont azt vettük észre, hogy kezd szétesni az alvása, sokat van fent éjszaka és nappal sem alszik jól. Azt gondoltam problémának, hogy az otthoni és a bölcsődei napirendje eltért: otthon még kétszer aludt nap közben, délelőtt és délután is, a bölcsiben viszont csak egy alvás van, rögtön ebéd után. A fix napirend fontos a gyerekeknek, úgyhogy otthon is átálltunk vele az egyszeri alvásra. Remélhetőleg így is ki tudja pihenni magát, a bioritmusának pedig jobb az állandóság.

Főleg, hogy viszonylag rendszertelenül járt bölcsibe: amikor kissé taknyos lett, rögtön itthon tartottuk, nem vártuk meg, amíg begyullad a füle vagy a tüdeje. Úgyhogy az ünnepek alatt itthon volt, aztán kicsit járt bölcsibe, aztán megint nem, aztán megint igen, csak el tudjon szegény igazodni – de az ebéd utáni alvás már legalább egy fix pont az életében.

Két helyen voltunk a hónapban: a Tropicariumban, amivel kapcsolatban Dóri aggódott, hogy a krokodil nem eszi majd meg az új gyűrűit? Mondjuk szerintem inkább az izgatta, hogy ő magát nem fogja-e megenni… De végül nem ette meg se a gyűrűt, se Dórit, a krokodil tulajdonképpen meg se mozdult, a többin viszont elég jól szórakoztunk.

Ezen kívül a Fővárosi Nagycirkusz Ludas Matyi előadását láttuk, ami a csajoknak, Noémit is beleértve tetszett, szerintem viszont pocsék volt. Ez ugyanis inkább színházi előadás, mint cirkusz, összefüggő története van és énekelnek(!) benne, valamint nyomokban cirkuszi mutatványokat tartalmaz. A cirkusz része elment, népieskedő színháznak viszont rossz volt és még hosszú is. Azt is megjegyezném, hogy a büfében elképesztő árak vannak, még a moziknál is drágább minden, otthonról érdemes kaját vinni inkább.

Zsófi és Dóri, 2016. december

December elején, egy hét késéssel tartottuk meg Zsófinak a hányós betegség miatt elmaradt születésnapi buliját, az Iparművészeti Múzeumban. Az ötletet Noémi kolléganőjétől kaptuk, és megtetszett a lehetőség, hogy szakképzett múzeumpedagógusok jól kitalált menetrend szerint mesélnek nekik, bemutatják a múzeumot, majd kézműveskedés van és tortázás – és az egész még olcsóbb is, mint ugyanennyi gyereket játszóházba vinni, ahol csak játszanak, esznek-isznak és kész. Úgyhogy lefoglaltuk az időpontot (majd átraktuk egy héttel későbbre), meghívtuk Zsófi aktuális baráti körét és tényleg nagyon jól sikerült minden, a múzeum szép volt, a pedagógus képzett és kedves, jól érezték magukat a gyerekek. Ez volt a program, ha valakit érdekel, de más múzeumokban is tartanak ilyeneket.

Gyerekek körben ülnek a múzeumban

Bepótoltuk a Marcipán cicát is, még pont időben, mert 19 év után januártól leveszik a Bábszínház műsoráról. Zsófi nagyon élvezte, egy-két szám még nekem is bejött belőle. Voltunk moziban is, kétszer: először az És megint dühbe jövünket néztük meg, klassz volt a nosztalgia-mozizás, csak hosszú, a két órás film végét Zsófi már elég nehezen bírta türelemmel, bármennyire is bejönnek neki a bunyók. A másik film a Vaiana volt, ami Zsófinak és a társaságban levő többi gyereknek tetszett, és szerintem is szép volt, amíg ébren voltam…

Voltak Télapó- és karácsonyi ünnepségek: a bölcsiben még nem a gyerekek adták elő a műsort, hanem a gondozók – sajátos ötlet, de állítólag jó volt (én nem tudtam megnézni). Az iskolában már a gyerekek énekeltek és verseltek, azt már én is láttam, az is jó volt, szépen és bátran adták elő a műsort. Az énekkarral volt egy templomi fellépésük is, az is jól sikerült, bár Zsófiéknak mint elsősöknek ebben még csak kisebb szerepe volt.

Dórinak volt egy régóta húzódó betegsége, folyamatosan taknyos volt és köhögött. Amikor már aludni sem tudott a köhögéstől, elvittem az ügyeletre, és kiderült, hogy atípusos tüdőgyulladása volt, antibiotikumot kellett szednie. Az ügyeletre este fél 10-re vittem el, mert addigra látszott, hogy aznap este sem fog tudni aludni, de gondoltam, még viszonylag korán van, ezt elintézzük, 11 körül otthon leszünk és az éjszakát azért lényegében még átalhatjuk. Nos, 2 és fél órát ültünk a Heim Pál ügyeletén, mire sorra kerültünk. Vicces volt egy beteg és álmos kisgyerekkel, nekem is álmosan dekkolni a váróban, a kényelmetlen székeken. Pedig nem is voltak sokan, csak iszonyú lassan haladt a sor. Mint kiderült, az orvosnak nem volt asszisztense, minden ambuláns lapot egyedül kellett megírnia… Ehhez az amúgy normális tempóban megtartott vizsgálat után a doki néni leült és nekiállt begépelni az A4-es oldalnyi szöveget. Terjedelemre sem kevés, szakszerű és pontos is kell legyen, eltartott egy darabig, mire megírta, mi meg addig ott álltunk Dórival (mások meg odakint várakoztak). Borzasztó, hogy Magyarország első számú gyerekgyógyászati ügyeletén nincs egy asszisztens vagy egy írnok, aki már a vizsgálat közben gépel, hogy a doki néninek a végén csak átolvasnia és pecsételnie kelljen a papírt – hosszú órákat lehetne megspórolni a várakozásból.

Dórira itthon is várt egy kihívás: átköltöztettük a kiságyából az emeletes ágy alsó részére. Amúgy is aktuális volt lassan, hogy ezt megtegyük és felszabadítsuk a régi ágya helyét, azért vágtunk bele pont most, mert az egyik karácsonyi ajándéknak kellett a hely. Vettünk ugyanis egy házikót a csajoknak, ahová be lehet bújni és elvonulni játszani, ahhoz viszont, hogy karácsonyra fel tudjuk állítani, Dóri kiságyát előbb ki kellett paterolni. Úgyhogy szétszereltem a kiságyat, Dóri pedig azóta az emeletes ágy alsó szintjén alszik. Viszonylag könnyen megszokta az új helyét, szépen elalszik mindig ott is, csak néha kérdezte, hol van a régi ágya, de nem izgult különösebben emiatt.

A karácsonyt most már rutinosan csináltuk végig: magas, de vékony fát vettünk, normannt, hogy ne hulljon a levele, és hogy a díszítésből se legyen veszekedés, én leléptem otthonról Dórival együtt. Mire hazaértünk, készen állt a karácsonyfa és lehetett ünnepelni. A legjobban eltalált ajándék a kis ház lett (alább egy kép arról, ahogy építem), illetve Zsófinak a Labyrinth nevű társasjáték. Ezt ő már az oviból ismerte, ami annyiban meglepő, hogy 7 éves kortól ajánlják, de legalább nem kellett külön ismerkedő köröket futni. Esténként pedig, amikor Dóri már lefeküdt, Zsófival még lejátszottunk 1-1 menetet – a foszforeszkáló verziót vettük, úgyhogy egy idő után a teljesen sötét szobában játszottunk, tök jól néz ki.

Építem a kisházat

Az ünnepek alatt végig itthon voltunk és azt találtuk ki, hogy a barátainkkal fogunk találkozni. Ez többnyire gyerekes társaságot jelentett, így a csajoknak is megvolt a program, lehetett mozizni Nellivel és Petivel, társasozni Katicával, meg a szokásos mindenfélét játszani Rékával, Jázminnal és Brigivel, jól sikerült vendégségek voltak.

A másik ünnepek alatti programunk az írás és olvasás gyakorlása volt Zsófival. Nem kínoztuk vele sokat, 10-20 percet kellett csak gyakorolnia, de azt minden nap, karácsonykor is. Úgy gondolom egyébként, hogy ez a jó módszer: nem sokat, de minden nap gyakorolni, így a hosszútávú memóriájában rögződik az olvasni tudás.

Zsófi és Dóri, 2016. november

Szegény Zsófi számára az elmaradt programok hónapja volt ez a november: lemaradt egy színházi előadásról, egy osztálykirándulásról, sőt elmaradt a saját születésnapi bulija is… A Marcipán cicáról azért maradt le, mert temetésre kellett mennünk – mármint Zsófi nem jött a temetésre, de emiatt színházba sem tudtam elvinni.

Az osztálykirándulásnál viszont még ő járt jól azzal, hogy lemaradt róla… Valami nagyon durván fertőző, hányós vírus kapta el az osztályát: szerdán reggel még csak az egyik kislány hányt otthon – mondjuk számomra érthetetlen, őt hogyan engedhették aznap, majd másnap is iskolába… Másnap osztálykirándulás volt, busszal mentek Nagykarácsonyba. Zsófit bevittem reggel az iskolába, de húsz perc múlva telefonált az osztályfőnök, hogy ő és még két másik gyerek is hányt… Noémi érte ment, és Zsófi ezzel járt jól, mert otthon pihenhetett, nem kellett betegen végigcsinálnia a kirándulást. Más gyerekek a buszon lettek rosszul, néhányan odafelé, néhányan hazafelé – vicces napja volt a tanáraiknak. Estére pedig azok is hányni kezdtek, akik nap közben még nem, köztük a két tanár is. A vírus kompletten az egész osztályt kiütötte: másnap a többi osztálynak normál tanítási napja volt, az ő termük pedig üres maradt… Zsófi születésnapi buliját a kirándulás utáni szombatra terveztük, de mikor beteg lett, inkább eltoltuk egy héttel.

Más programok viszont összejöttek Zsófinak, például részt vett Milán születésnapján, aztán Noémivel megnézték az aktuális Barbie-filmet a moziban, volt fellépni a tánciskolával, illetve a tánciskolában volt tinidiszkó is. Ha az iskolai néptáncot is beleszámítjuk, Zsófi most összesen három tánciskolába jár egyszerre, de amíg bírja, és amíg mi is bírjuk, egyelőre hadd táncoljon csak. A tinidiszkó után pedig úgy jártam, mint Vic apja a Házibuli első részében – szörnyű, hogy én már nem a bent bulizó fiatal, hanem a hidegben a ház előtt a lányára váró apuka vagyok…

Volt nyílt nap az iskolában, amikor az első két órát a szülők is megnézhették. Jó volt, mert jobban megismerhettük a tanárokat, a gyerekeket és a többi szülőt is, illetve láttuk, hogyan tanítják őket írni, olvasni, matekra és angolra. Az órák kifejezetten intenzívek voltak – nem tudom, hogy máskor is ennyire pörgetik őket vagy csak a bemutató kedvéért volt ennyiféle feladat, de már nem csodálom, hogy ilyen fáradtak esténként.

Viszont jó látni, ahogy Zsófi az olvasásban fejlődik: egyre több betűt tanulnak meg és egyre többféle szót tud elolvasni. A Tappancs újságjában például egy feladatban úgy tudott már összekötni mondatokat rajzokkal, hogy elolvasta a szövegeket és értelmezte őket – csak néztem, hogy milyen bonyolult mondatokat tud már elolvasni.

Dóri lányunknak ehhez képest csendes időszaka volt. Természetesen a bölcsiben is jártak vírusok, volt olyan nap, hogy három gyereket kellett lázasan hazaküldeni. Dórira ezért amikor csak lehetett, anyukám vigyázott, és szerencsére meg is úszta a komolyabb betegségeket. Taknyos volt persze erősen, de novemberben ez nem csoda.

Fontos, hogy Dóri is tud már kifinomultabb, csendesebb játékokkal játszani: néha rajzolgat, rakosgatja a legókat, orvosilag megvizsgálja a plüsskutyát, tüsikből virágot szurkál. Sőt, időnként Zsófival is szépen el tudnak játszani – időnként meg ölik egymást és kiabálnak, nem mindig könnyű egy tesóval összezárva lenni…

Zsófi és Dóri, 2016. október

A két gyerekkel lebonyolított reggeli indulás szerencsére nem lett akkora nyűg, mint amennyire féltem tőle, sőt sikerült kifejezetten jó pillanatokat is találni benne. Például Zsófi segít a bölcsiben Dóri elkészítésében! Szépen levetkőzteti a tesóját, aztán a mosdóban leülteti pisilni, megmossa és megtörli a kezét, az orrfújatás az egyetlen, amit még nem engedtem át.

Zsófi leveszi Dóri cipőjét

Az iskola is jól megy Zsófinak továbbra is, hozott haza plüssállatokat, ami a magatartását dicséri, az Előmenetel Fáján pedig a második szintre lépett (másodikként az osztályból), ez a tanulását. A részleteket napi szinten Noémi követi nyomon, de én is látom, ahogy szépen kerekíti a betűket, illetve ahogy tanulja összeolvasni őket.

Sajnos betegek is voltak mindketten: Dórinál várható volt, hogy elkap mindenfélét a bölcsiben, eddig kellett várni az első vírusra, úgyhogy egy hétig otthon maradtunk vele. Zsófi is elkapta, de nála nem lett súlyos a betegség, csak két napot hiányzott az iskolából.

Úgy ítéltem meg, hogy Zsófi most már megtekintheti a filmművészet néhány alapművét: a Harry Potter-sorozat első részét, illetve a Kincs, ami nincset. Annyiban nem is volt gond, hogy félt volna vagy ne értené, viszont mindkettőt eléggé unta… A Bud Spencer-Terence Hill-féle bunyók viszont bejönnek neki, azóta megnézte a Különben dühbe jövünk és Nyomás utána című filmeket is, tetszenek neki a viccesen koreografált, hatalmas pofonok.

Kapott Zsófi egy új, viszonylag bonyolult színezős könyvet, amiből nagyon szépen kiszínezett néhány oldalt. Egyet felraktam a Facebookra, majd felolvastam Zsófinak, kik lájkolták a képet. Annyira örült, hogy ilyen sok ismerősnek tetszettek a rajzai (óvónők!), hogy kérte, a többit is tegyem fel, és azokról is mindig megkérdezte, hányan lájkolták. Hét éves, eljött az ideje, hogy a közösségi média használatáról az első leckéket megtartsam neki…

A hónap kalandja pedig a Halloween volt Südi Petiéknél, ahol Zsófi és Dóri is elment a házigazda kislánnyal Csokit vagy csalunk játékra a lakóparkban. Szuper program volt: a házak közül oda lehetett bemenni, ahol kifaragott, égő gyertyát tartalmazó tököt raktak a kapuba, és ők be is gyűjtöttek egy nagy zacskóra való cukrot és csokit. Mi otthon maradtunk Petivel, aki pedig a hozzájuk érkezőket fogadta, volt is vagy 25-30 turnus hullának, csontváznak, boszorkánynak, zombinak és hasonlóknak beöltözött gyerekekből…

Zsófi és Dóri, 2016. szeptember

Ismét különlegessé vált az életünkben a szeptember elseje, az iskolakezdés napja, mert Zsófi iskolába ment. Az iskolával kapcsolatban alapvetően Vekerdy Tamás véleményét osztom, aki szerint nem az óvodának kell felkészítenie az iskolára, hanem az iskola első éveit kellene az óvodához hasonlóvá tenni. Szerencsére Zsófiéknál ez többé-kevésbé így is történik: a gyerekek sokat játszanak, kijárnak az udvarra, énekelnek és mozognak. Más kérdés, hogy így is durva a változás, mert három képességüknek kellene nagyon hirtelen, nagyon sokat fejlődnie. Az első, hogy megszokja az új környezetet és új embereket. Ebben sokat segített a tavaszi ismerkedés, a tanító néni is kísérgeti őket az épületben. Zsófiéknak azzal is szerencséjük volt, hogy az ovis csoportból heten együtt maradtak, ráadásul a legközelebbi barátnőivel, tehát ismerősökkel van körülvéve nap közben is.

A második, hogy sok-sok feladatot kell padban ülve megoldaniuk. Már eleve, hogy órákon át egy helyben kell ülni és odafigyelni, de maguk a feladatok is nehezek. Zsófi erre is viszonylag jól felkészült, otthon mindig sok feladatot megcsinált, szerette őket, amíg nem volt kötelező…

A harmadik nehézség, hogy maguknak kell gondot viselni a felszerelésükre. Erre viszont Zsófi egyáltalán nem volt felkészülve, neki még sohasem kellett semmilyen cuccára magának vigyáznia. Az iskolában viszont kabát a folyosón, kulacs a kulacstartóban, könyvek a padban, füzetek, uzsonnás doboz, tornacucc… Ez főleg reggelente érdekes: eddig ahhoz voltunk szokva, hogy bekísérem Zsófit a teremhez, ahol együtt mindent elrendezünk. De az iskolában ezt csak az első héten lehetett megtenni, azóta már a kapuban el kell búcsúzni, odabent pedig szórakozhat mindennel egyedül. A tanítónő szerint gyorsan belejönnek majd…

Ebből következik az is, hogy a tanítónővel sem találkozok reggelente, nincs napi kapcsolatunk a pedagógusokkal. Ott van persze az üzenőfüzet, a Facebook csoport, illetve hogy a tanító néni saját honlapot szerkeszt(!) az osztályról, de a személyes találkozást ezek egyike sem pótolja.

Az mondjuk látszik, hogy Zsófi jó gyerek, a magatartására például majdnem mindig pirosat (jót) kap. A jók között kisorsolt plüssállatokból is többször kapott már (ezeket egy-egy éjszakára adják oda). Elsőre egy párducot kapott, állati büszke volt rá, vele aludt, nevet adtunk neki és dalt is írtunk a tiszteletére (Gryllus Vilmos nyomán). A jól sikerült feladatmegoldásért csillagokat kap, azokért matricákat, tíz matrica után pedig feljebb kerül egy szinttel egy fán, ami az osztályban jelzi az előmenetelt. Az osztályban ő került felsőbb ágra elsőként… Megbirkózik tehát az iskolával, csak rettenetesen elfárasztja: játszótérre sem akar már menni, Noémi pedig néha még délután ötkor is lefekteti aludni, annyira készen van (persze a többiek is ugyanígy elfáradnak, ahogy az ismerős szülők mesélik).

Dórinak pedig a bölcsőde kezdődött el, de mivel ilyet láttunk már, különösebb izgalmat nem okozott. Mármint nekünk, mert Dóri azért zokon vette az elszakadást anyától: néha mérges volt rá, néha szomorú volt, és csinált néhány oltári hisztit, de szigorúan csak mindig Noéminek… Ugyanakkor most már mosolyogva megy be a csoportba, játszik, eszik és alszik, egy barátja is lett, egyelőre úgy tűnik, jól sikerült a beszokás. A gondozónőket is nagyon jól kifogtuk, kedvesek és őszintén szeretik a gyerekeket.

Ezeken kívül csak apróságok történtek. Dórinak nagyon jó a memóriája: egyszer mentünk el a piacra villamossal, egy-egy megállót oda és vissza, azóta is mindig azt emlegeti, ha meglátja a villamost: azzal mentünk, apa! Zsófi pedig teljes jogú jelentkező lett arra az esetre, ha Noémi nem akar megnézni velem egy filmet: a Kilenc életet már Zsófival néztem meg. Elvileg 12 éven felülieknek szól, de semmi rémes nem történt benne, a macska marháskodása pedig mindkettőnknek bejött…

Zsófi és Dóri, 2016. augusztus

A hónap elején kiderült, hogy Dóri dobhártyája még mindig nem gyógyult be. Ez több szempontból is rossz volt: féltettük, nehogy harmadszor is műteni kelljen, illetve az egész augusztust elrontotta, hogy nem mehetett víz a fülébe, vagyis se fürdés, se strand, augusztusban sem.

Elmentünk egy másik kuponos útra is, Miskolctapolcára. Dóri füle miatt ebből kimaradt a barlangfürdő, de máskülönben jó volt, például sétáltunk a parkban, ahol mókusok szaladgálnak, volt játszótér, Zsófival életében először vízibicikliztünk a tavon, és mentünk egy kört a lillafüredi kisvasúttal is.

Vízibiciklizünk Zsófival

Zsófival megnéztük a Kis kedvencek titkos életét moziban. Jó volt, fantáziadús, de annyira nem nagy szám, amekkora hype-ot csináltak körülötte a sparos reklámozással. Nem volt például maradandó az élmény – annyira biztos nem, hogy kártyákat gyűjtögessünk a szereplőkről, akiknek a nevét se jegyeztük meg. De egy délutáni mozinak jó volt.

Aztán a lányok, Noémit is beleértve két hétig Bujon nyaraltak, nekem viszont dolgozni kellett, úgyhogy csak a hétvégéken mentem el hozzájuk. A nyaralásukat feldobta a legújabb buji családtag: Bummer, a négy hónapos labrador kiskutya. Azt hittem, Zsófival lesznek szerelmesek egymásba, de érdekes módon Zsófi kissé unta a kutyát. Dóri viszont teljesen odáig volt érte, egyfolytában nyúzta – gyakran jobban is, mint aminek egy négy hónapos kölyökkutya még örülni tud…

Mikor hazaértek, ismét elvittük Dórit fülészhez, és szerencsére eddigre begyógyult a dobhártyája. Úgyhogy gyorsan el is vittük kétszer strandra, hogy élvezhesse a medencés fürdés örömeit, élvezte is, azóta is mindig menne fürdeni…

Augusztus végén elkapta a családot egy hasmenéses-hányós vírus, és sorban végigment mindenkin. A legjobban szerencsére pont Dóri úszta meg egy reggeli hányással, pedig őt féltettük a legjobban a kiszáradástól. Zsófi rosszabbul járt, őt majdnem bevittük megint az ügyeletre, hogy infúziót kapjon, de mivel szorgalmasan iszogatott, lassan jobban lett, mire kezdődött az iskola, pont kilábalt belőle.

Merthogy szeptembertől Zsófi iskolás, úgyhogy nekiálltunk mindent beszerezni: iskolatáska, füzetek, tankönyvek, diákigazolvány, meg egy hosszú listáról vonalzó, zsírkréta, ceruzák és a többi. Kíváncsiak leszünk, hogyan érzi majd magát Zsófi – a cuccokat sikerült beszerezni, úgyhogy azokon nem fog múlni…

Zsófi és Dóri, 2016. július

Dóri szobatiszta lett! Nézte, ahogy mindenki WC-re jár, kérte, hogy ő is mehessen, és kiderült, hogy tényleg vissza tudja tartani, amíg odaér. Történtek persze balesetek, és éjszakára is kell még rá pelenka, de általában csak szól, hogy “Menjünk WC-re!”. Olyankor rohanunk, és Dóri szépen ügyintéz, nagyon büszkék vagyunk rá.

Kivették a füléből a tubust, ami újabb kórházi tartózkodást jelentett. Ez csak kisebb altatás volt, de azért kórház, altatással. Az egyik tubusról a műtét közben kiderült, hogy már ki is volt esve és Dóri dobhártyája is benőtt a tubus mögött, a másikat kellett csak kiműteni. Most azt várjuk, hogy a másik dobhártyája is begyógyuljon, és aztán tudna végre fürdeni, és a hajmosásnál sem kéne rá vigyázni. Egész gyerekkorokat rontanak el ezek a fül-orr-gégészeti betegségek, úgyhogy most azon dolgozunk, hogy megtanuljon Dóri orrot fújni, mert az viszont egyből megoldaná az egész problémakört. Szerencsénk van, mert néha már az is sikerül neki, úgyhogy szobatisztaság és orrfújás megvan, lassan mehet államvizsgázni.

Dóri és én

Zsófi ovijának most már tényleg vége lett. Július elején, amikor egyrészt beteg volt, másrészt közös csoportok alakultak, tehát nem a saját óvó nénijük volt, valamint fürdetni és napoztatni kezdték őket, gondolkoztunk, hogy lefújjuk az egész óvoda-témát, úgysem érzi annyira jól magát és nehogy a hideg víztől megfázzon. De aztán mindenki járt tovább, járattuk hát őt is, és fürdés se volt már. De bárhogy húztuk, július végén eljött az Utolsó Nap Az Óvodában, és Zsófi lányunk azóta iskolásnak mondja magát, ha felmerül ez a kérdés. Annak mondjuk kevésbé örültünk, hogy az utolsó héten még elterjedt bent egy torokgyulladás, de szerencsére mire nyaralni mentünk, az is elmúlt és Dóri sem kapta el.

Voltunk Zsófival esküvőn, Pisti és Szimonetta házasodtak össze. Addig maradtunk a lagziban, amíg Zsófi bírta, végül a 11 órás tortázás után jöttünk csak haza. Végig jól érezte magát, táncolt, mulatott, voltak társai is, jól sikerült az egész (amúgy a felnőtteknek is).

Megnéztük a Szenilis Szenilla nyomábant, amire elvittük magunkkal Milánt is. Először vittem el moziba másik gyereket is, de nem volt semmi gond, Milán igazán jól viselkedett, a film is jó volt, 3D-ben néztük meg, popcornnal, hazafelé pedig megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett, mi nem tetszett, ki volt a kedvenc belőle.

Aztán eljött a nyaralás ideje, és mivel a tervezett hosszabb nyaralás nem jött össze, két kuponnal mentünk két helyre, 2-2 éjszakára. Megtekintettük a veszprémi állatkertet, ami tíz év múlva fasza árnyékos park lesz, most viszont 2 órán át aszalódtunk a tűző napon, kis árnyékból kis árnyékba menekülve. Aztán megszálltunk a csopaki Holiday Hotelben, ami abszolút teljesít minden elvárást, ami 30 éve a szocializmusban felmerült igényként. Van például konnektor, kettő is a szobában, meg fürdőszoba, sőt TV is! Nincs ellenben hűtő, nincs légkondi, a WC/fürdőnek nincs szellőzése (a szobába párásodik és büdösödik minden), nincs az ablakon szúnyogháló, a WC pucoló és a pincér ugyanaz a személy, a hét órás reggelihez pedig még nincs virsli, vaj vagy kávé, ezekre még várni kell, míg elkészülnek. A szomszéd erkélyen este tízkor két részeg nő beszélgetett és dohányzott… Összességében nem volt nagy gáz, de akkor is, it’s 2016.

A lányok és én a tapolcai tó partján

Másnap rossz idő volt, úgyhogy elmentünk Tapolcára barlangot nézni, de két órát kellett volna sorba állni. Úgyhogy sétáltunk, majd elmentünk a Sümegi Várba, ami egyébként egy Anna-Peti-Gergő sztori is. Ez volt messze a legjobb programunk: nyilazós bemutató volt, aztán zsonglőrök, aztán ettünk kürtőskalácsot, mint Annáék a mesében. Majd meglátogattuk unokatesómékat, akik a közelben laknak és pont mindannyian otthon voltak. Másnap boboztunk Fűzfőn, úgyhogy végül is jól sikerült az út. Másoknak kevésbé: a párás meleg megbolondította az autósokat, és út közben három balesetet is élőben láttam – egyikben sem sérült meg senki, de az összetörő autókat sem volt jó érzés nézni.

Just for the record: Dóri az autóban állandóan a Jégvarázsból a Legyen hót, akarja hallgatni. Azt kiabálja: Anna, Anna! – amíg el nem indítom neki a számot. Az hagyján, hogy nem is Anna, hanem Elsa énekel benne, de legyen bármilyen Oscar-díjas szám, most már a könyökömön jön ki.