Blog

Milánó első blikkre nagyon hasonlít Budapesthez: az épületek és az utcák olyanok, mint itthon – csak ők, velünk ellentétben sok pénzt költenek a tömegközlekedésre. A vonatok, metrók, buszok mindegyike pontos, tiszta és légkondícionált. Néha pont az okozott gondot, hogy adott helyre többféle útvonalon is el lehetett jutni, és mobilon nem volt könnyű áttekinteni az alternatívákat. De minden sűrűn jár: a Como-Milánó elővárosi vonat például vasárnap este negyedóránként, és amikor korán indultunk el a reggeli repülőgéphez, a buszok a szállásunknál öt percenként jöttek egymás után – hajnali fél 3-kor…

Valójában az volt furcsa, Milánó mennyire más, mint az általunk már megjárt tengerparti olasz városok. Sokkal vegyesebb az emberek bőrszíne, kevésbé barátságosak (bár kifejezetten bunkó senki nem volt), és sokkal többen beszélnek angolul.

Mi három éjszakát, érdemben két napot voltunk Milánóban, amiből az első nap elmentünk a Como-i tóhoz, ez Noémi régi álma volt. A tó körül minden irányban meredek, magas hegyek emelkednek, valóban gyönyörű hely.

Láttuk George Clooney házát is, személyesen George Clooney-t sajnos nem. Hajóval mentünk a Lecco-Bellagio, majd a Bellagio-Como útvonalon. Bellagio is nagyon szép, de tízezer, hozzánk hasonló turista nélkül még szebb lenne. A hajózással pedig az volt a probléma, hogy a többség vagy a hajó elején a tűző napon, a hajó tetején a tűző napon, vagy a hajó belsejében tud utazni órákon át, amíg a hajók bejárják az összes part menti kisvárost. Ezek az emberek 13-16 óra között végig itt ültek:

Másnap délelőtt a Sforze-kastélyt néztük meg, és a kapcsolódó parkban sétáltunk. Érdekesség, hogy itt nemsokára zenei fesztivált tartanak, és a kastély udvarán felépített színpad pont úgy nézett ki, mintha a Budapest Parkot beköltöztetnék a Karmelita kolostorba. Ezek az olaszok mit meg nem engednek maguknak!…

Délutánra jegyünk volt a Dómba, a tetőteraszra és a templomba. A tetőterasz szép, de egyrészt oda sem nyáron kellett volna menni, mert a tűző napon sétáltunk a betonon. Másrészt nem biztos, hogy megért annyit, amennyibe került – szép a sok díszes oszlop, de kb. ennyi, amit látsz, meg a város felülről.

A templom belülről abszolút jellegtelen – kiáltó az ellentét a belülről is csodálatos Sagrada Familiával. Nem véletlen, hogy mindenki csak a templom előtti térről posztol, az épület messze legszebb része a homlokzata.

Ráadásul a dóm volt az egyetlen hely, ahol szívóztak velünk, nem akarták beengedni a csajokat rövidnadrágban. Készültünk pedig, vállat eltakaró pulcsik voltak nálunk, de júniusban, 28 fokban a hosszúnadrág valahogy elmaradt… Bár a fazon szerencsére rájött, hogy ők még mindketten 12 év alatti gyerekek, nekik be szabad menni rövidnadrágban is…

Végül elvittük a csajokat a Space Dreamers nevű szelfi múzeumba, amihez a koppenhágai The Tube adta az ötletet. Ez is hasonló volt, csak van egy központi tematika, az űrutazás, és volt kilövés, 4D mozi, pózolás a Holdon stb, jól szórakoztunk mindannyian.

Fehér homok, kék tenger, és a TikTokról ismert lesétálás a Maria Pia strandra – ezek voltak a kiinduló ötletek Algherohoz.

Grotta di Nettuno

Első nap délelőtt megnéztük Neptunusz barlangját. Nem indult jól a reggel: szakadt az eső, és a hajónkra beszabadult kétszáz nyugdíjas a város mellett állomásozó Sky Princess hajóról, alig tudtunk leülni a hajó alsó (fedett) részében hat öregasszony közé. De aztán kisütött a nap, felmentünk a felső szintre, ahol már bőven volt hely és csak néztük a csodás szardínai partokat.

Maga a barlang pont ugyanolyan, mint az aggteleki, csak kisebb, a túra talán 45 percig tartott – aki 2 órásnak írja, nem tudom, mit csinált odabent annyi ideig… Érdekes, hogy az aggteleki barlangban szigorúan el vagy választva a cseppkövektől – az olasz verzióban viszont néha olyan szűk az út, hogy muszáj a falhoz érned. Máshol meg ki van írva, hogy ne nyúlj hozzá, mégse szól rá senki a falakat végigtapogató mamira…

Érdemes tudni, hogy barlang alig a tengerszint felett van, így se bolt, se büfé, se WC nincs, mert elmosná az ár – a hajóról kilépve csak egy pultot találunk, ahol belépőt kell venni, ennyi az infrastruktúra. 654 lépcsővel feljebb, a szikla tetején valószínűleg van minden, de mi ott nem jártunk.

Stanley Tucci

Ballagunk vissza a kikötőből a szálláshoz, jön szembe egy pasi, és Noémi böködni kezd, hogy nézd már, ő az a pasi, tudod. Én is rájöttem, hogy kire gondol, úgyhogy utánaszóltam:

– Elnézést, nem maga a híres színész a filmből…
– Nem, nem én vagyok
– Nahát, pedig mennyire hasonlít!

De szerintünk csak nem volt kedve a turistákhoz, akik a nevét se tudják. Úgyhogy ha legközelebb Algheroban szembejön veled a szemüveges fazon a Pradából, tudjad a nevét: Stanley Tucci.

Maria Pia

Délután elmentünk a strandra Instagram fotókat és videókat készíteni: séta befelé, pózolás a parton bikiniben… A víz hideg volt, de én be tudtam menni úszni is. A tenger nagyon lassan mélyül és kellemes homokos az alja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmáriné Tóth Noémi (@toth.noemi86) által megosztott bejegyzés

Bicikli túra

Ez az én ötletem volt: párszor megkerültük már a Velencei-tavat kölcsönzött biciklivel és mindig élveztük, miért ne járnánk be ugyanígy Szardínia közeli részeit. A konkrét célunk az volt, hogy a Neptunusz barlanghoz menjünk vissza szárazföldön is, útba ejtve a szép, fehér homokos strandokat.

E-bike vagy hagyományos: a kölcsönző a drágább elektromosra akart rábeszélni, és végül hagytuk, mert az ismeretlen tájon hátha jól jön a rásegítés. És tényleg jól jött: amikor ~30 kilométer után rettenetesen fáj a segged, plusz fáj a vállad és a csuklód, leégett a könyököd és a térded, plusz kisebb napszúrást kaptál, határozottan segít, ha legalább maga a tekerés könnyű. Volt egy hosszú, meredek emelkedő, ahol egy hagyományos biciklit használó párost fütyürészve hagytunk le, csak néztem, ahogy szenvednek szegények…

Út közben megnéztünk két kisebb strandot (Fertilia, Punta Negra), két sziklás tengerpartot (Punta gel Gall, Spiaggetta del Rossa), aztán a Bombarde strandon kajáztunk, sőt megfürödtem a tengerben ott is. Aztán nekiindultunk a barlang felé vezető országútnak, de a hegyi szerpentin egy pontján, egy pihenőnél megbeszéltük, hogy sok lesz és visszafordultunk. Ezt láttuk a pihenőből:

Tipp, ha biciklizni akarsz Algheroban és hozzánk hasonló amatőr vagy: a Bombarde strandot célozd meg, mert nagyon szép, ki van építve (homokos a part és van étterem, mosdó) és egészen Alghero kikötőjétől kezdve kiépített, jó minőségű kerékpárút vezet odáig (a Vicinale le Bombarde utcánál kell balra fordulni a tenger felé).

Éttermek

Vannak, akik egyik vagy másik éttermet ajánlják, de szerintünk mindegyik egyformán nagyon jó. A pincérek kedvesek, a pizza elképesztően finom, mindenhol lehet kártyával fizetni, és sehol se vernek át, bár volt, ahol az 5 eurós teríték valahogy a kisbetűs részbe került… 7-15 euró egy pizza, ami kettőnknek elég, plusz üdítő, pohár bor, kávé – kb. 25 euró, tízezer forint egy olasz tengerparti ebédért vagy vacsoráért…

Egy helyen megláttam ezt az ételt az étlapon: Penne all’ arabiata – nem tudtam, honnan ismerős. Aztán rájöttem: ez volt a menü a menzán, amikor Darth Vader kajálni ment. Én is ezt ettem: sajtos, paradicsomos penne, kicsit csípős, hét euró.

Info

• Mindenhol tudtunk kártyával fizetni, készpénz nem is volt nálunk egyáltalán. Komolyabb strandolásnál a napernyőhöz (6 euró/nap), tusoláshoz (1 euró), utcai árusokhoz (sapi, hűtőmágnes, kulcstartó, esernyő…) kellhet készpénz.
• Mindenki elképesztően kedves, és nem is tolakodóan.
• Az autósok vigyáznak a gyalogosokra, a zebrákat – ha már leléptél – nagyon komolyan tiszteletben tartják.
• Angolul alig beszél valaki, turistás helyen fura.
• Mindenhol szól a zene: a boltokban és az éttermekben, olasz slágerek és reggaeton, az utcazenész Ciao Bellát és Azzurrot énekelt… Nagyon-nagyon szomorú voltam, hogy innen haza kellett jönni…

Ez az út Noémi karácsonyi ajándéka volt, már amennyire egy családi út egyvalaki ajándéka lehet. Péntektől hétfőig tartott, a WizzAir menetrendhez igazodva. Nizzában január közepén is 10-15 fok körüli hőmérséklet van, néhány napos feltöltődés az itthoni szürke, nyirkos, hideg időből.

Nizza

A nizzai repülőteret a tengerre építették: a repülőgépből pont úgy nézett ki, mintha a tengerre szállnánk le, csak az utolsó pillanatban került alánk beton.

A városba villamossal jutottunk el, amihez az applikáció pont úgy működik, ahogy 2025-ben elvártam: QR-kód volt hozzá a falon, pillanatok alatt letöltődött az app, amiben pillanatok alatt meg tudtam venni négy jegyet, és a villamoson azonnal sikerült azokat érvényesíteni.

Az első délután elsétáltunk a Mont Boronra, ami elvileg alacsonyabb, mint a Gellért-hegy, de a tüdőnket is kiköptük, mire felértünk (a Gellért-hegyen nem szoktuk kiköpni). A kilátás viszont nagyon szép:

Másnap az óvárosban sétáltunk, megnéztük a Cimetière du Château nevű temetőt, benne Gaston Leroux, Az operaház fantomja szerzőjének sírjával. A Colline du Château és a Bellanda Tower egy-egy újabb kilátópont a városra, a Marché Aux Fleurs pedig egy piac, amit mindenhol a nevezetességek között említenek, de semmi különös nem volt benne.

Délután a tengerparton sétáltunk, majd megnéztük a Musée des Beaux-Arts de Nice-t, ahol nekem Rodin: A csók című szobrának gipsz változata tetszett legjobban. Szüleim lakásában kint volt egy fénykép az eredeti szoborról, egész gyerekkoromban szem előtt volt, úgyhogy érdekes volt végre szobor formában is látni. Tetszett még a XX. század elején, a Riviérán alkotó nők alkotásai közül Julie de Cistello: Az almafák alatt című festménye is.

Monte Carlo

Már az út tervezése közben éreztem, hogy Nizzában nem tudunk mit csinálni két napig. Egy blogban lett meg a megoldás: Monte Carlo, ami vonattal 20 perc alatt kényelmesen elérhető Nizzából. Ezeket láttuk:

• Jardins de la Petite Afrique – egy park a város közepén, amitől Zsófi és Noémi is rögtön ide akart költözni…
• Fairmont Hairpin – a híres hajtű kanyar a Forma-1-ből
• Princess Grace Japanese Garden – nagyon szép hely, bár a zuglói Japánkert is van ilyen szép
• kaszinó – délelőtt turistaként is be lehet menni belépőért. Elegáns és érdekes hely, legalábbis nekem, mert én még sosem jártam kaszinóban, itthon se, nem hogy Monte Carloban…

Az egyetlen komoly problémánk az volt, hogy hol és mit együnk, erre nem gondoltunk előre. Már csak azért sem, mert eddig bárhol jártunk Európában, mindenhol voltak büfék, megfizethető kis éttermek, gyorséttermek, a kajálás sehol sem okozott gondot. Monte Carloban viszont a Gucci, Valentino, Hermes üzletek melletti elegáns éttermekre nekünk nem futotta… Végül a palotanegyed hátsó sarkánál találtunk egy pizzériát, ahol megettük életünk legdrágább három pizzáját… Ha nem vagy extrém gazdag, Monacoba érdemes szendviccsel készülni.

Délután a hercegi palotánál sétáltunk, aztán a Bateu busszal átkeltünk az öböl másik oldalára. Ez egy jópofa dolog: a Port Hercule egy híres öböl Monaco közepén (ekörül halad a Forma-1-es futam is), tele van luxus jachtokkal. A Bateu bus itt jár oda-vissza az öböl két partja között. Ha például a hercegi palotából átmennél a kaszinóba, de elromlott a Ferrarid és nincs kedved körbesétálni, 2 euróért átvisznek…