Blog

Cataniában a tömegközlekedést legalább két dolog nehezíti. Az első, hogy a Google Maps nem ismeri az itteni buszok menetrendjét: mi sok helyen jártunk már, és Bulgária után Catania volt a második európai város, ahol nem tudtam a mindennapi utakat a Google Mapsben megtervezni.

A másik probléma a tájékoztatás hiánya. A Debrecen méretű városban öt(!) busztársaság működik, és kb. semmi fogódzód nincs ahhoz, hogy éppen melyiket kellene választanod. Az is vicces, hogy a turizmusból élő városban senki nem tud rendesen angolul, és kiírva sincs semmi angolul, minden kizárólag csak olaszul.

Tehát a busztársaságok:

Alibus (ALIB)

A reptéri járat, az ára 6 euró fejenként. Érkezésnél semmi gond: a reptéri kijáratnál van a megálló, ha ezt a képen látható Catania city sign-t látod, fordulj balra:

A buszok húsz percenként indulnak és a sofőrnél is lehet jegyet venni kártyával. Lehet jegyet venni az épület melletti automatából is – de ott csak bedugott bankkártyával, no paypass, elszórakoztunk ezzel is egy ideig az utastársakkal.

A hazaútra érdemes megérteni az útvonalat, amit bejár: a reptérről bejön a városba és megáll a központi buszpályaudvar kellős közepén. Ezután egy nagy kört tesz a városban, megállókkal. A kör végén megáll ugyanazon a központi buszpályaudvaron, de a térnek egy másik pontján, egy random büfé előtt, hogy aztán visszamenjen a reptérre. Sok sikert, hogy a menetrendből ezt kitaláld!

Viszont aggódni sem kell, mert a fentiek jelentése: bármelyik megálló jó neked, a busz gyakran jár és tényleg kivisz a reptérre, legfeljebb még megnézitek előtte a várost még egyszer, mint mi is…

AMTS

A városon belüli járatok háromjegyű számozással. Ezeknek a menetrendjét és útvonalát pontosan tudja a Google Maps is. Jegyet venni a központi pályaudvaron középen álló kis bódéban lehet („Info”), de erőszakosnak kell lenni: a hölgy nem tud angolul, nem segítőkész és nem akar kiszolgálni. Még szerencse, hogy nem a turizmusból él itt mindenki… Valószínűleg az interneten érdemesebb jegyet venni, de azt nem próbáltam.

A jegyen levő QR kódot az buszon levő automatának kell felmutatni, ilyenkor kicsit csipog, az hiszem ez volt az elfogadás jele, de nem vagyok biztos benne… A jegy 90 percig jó, tehát át is szállhatsz vele egyik buszról a másikra.

Interbus/Etna Transporti

Ezek a buszok a vidéki városok között járnak, mint nálunk a Volánbusz. Az interbus.it honlap jól használható, jól tudja a menetrendet és a megállókat is. A buszoknak rossz híre van, de nekünk jó tapasztalataink voltak: a buszok menetrend szerint, percre pontosan érkeztek, tiszták voltak és simán megjártuk velük Taorminát és Militellót oda és vissza is. Ez például egy látvány a taorminai Etna Transporti buszból, Taormina határából:

Jegyet a sofőrnél lehet venni kártyával, de nem szívesen adnak, inkább elküldenek a jegyirodába, ha hagyod, valamiért nem szeretnek a POS terminállal bajlódni.

AST

Messze a legolcsóbb eljutási lehetőség az Etnára, oda-vissza 7 euró fejenként. Viszont a napi 1db busz gyorsan megtelik. Az AST buszok megállói közül a 6-os megállóhoz kell menni, méghozzá minél korábban:

• minden reggel 8.15-kor indul a busz,
• február 27-én, aki 7:45-re érkezett, még feljutott, aki ezután érkezett, lemaradt (nyáron, csúcsidőben nyilván még korábban megtelik)
• mi 7:05-kor már ott sorakoztunk és nem mi voltunk az elsők…

Jegyet a sofőrnél lehet venni kártyával, vagy a szomszédos utcában az AST irodában (a narancssárga Rent a Car mellett), utóbbi reggel 7-kor nyit. Az interneten is lehet jegyet venni, de az nem csak az adott napra szól, nem garantálja, hogy lesz helyed a buszon.

Az út az Etnára két óra, ebben benne van az is, hogy Nicolosi főterén megáll a busz 30 percre, ott a bárban lehet reggelizni, kávézni és a WC-t használni. A buszon van angol nyelvű guide, aki elmondja a tudnivalókat és lehet tőle kérdezni, de azt például rosszul tudta, hogy fog-e járni a felvonó… Azt is elmondja, hogy a busz mikor indul vissza (16:15-kor azon a napon, amikor mi mentünk). Felszállni ugyanott kellett, ahol leszálltunk, a busz nem is ment egész nap sehová, ott megvárt, de be volt zárva.

Indulás előtt onnan lehetett tudni, hogy még időben vagyunk, hogy a hotelben, ami előtt a busz parkolt, a sofőr szolgált ki a pultban kávéval…

A negyedik napon kirándultunk egyet: busszal mentünk Cataniából Militelloba, majd onnan gyalog sétáltunk el az Oxena vízeséshez és vissza. A februári szicíliai időjárás tökéletes volt: napsütés, lágy szellő, körben virágok, fák, dombok, a dombtetőn lovak legeltek. A távolban látszott Militello, mögötte az Etna:

Maga a vízesés egy völgy alján van, és volt néhány pad, ahol le lehetett ülni pihenni. Információ, WC, ivóvíz mondjuk nem volt. Militello-t elhagyva összesen két kertésszel találkoztunk egész nap. Egyikük megkérdezte, honnan jöttünk, hová megyünk, mosolyogtunk, de mivel én nem beszélek olaszul, ő nem beszélt angolul, ennyiben maradtunk…

Amikor visszaértünk Militelloba, éppen szieszta volt, ezt a hagyományt a jelek szerint februárban is megtartják. Jól teszik, mi viszont ebédelni szerettünk volna, nagy nehezen találtunk csak nyitva tartó kávézót.

Később a kis szicíliai falu végén, a buszmegállóban ültünk és totál üres volt a város, egy kicsit aggódtam, hogyan fogunk hazaérni… De ahhoz képest, hogy mennyien kritizálják a szicíliai buszokat, a miénk percre pontosan érkezett, a sofőrnél kártyával is lehetett fizetni, és minden gond nélkül hazaértünk Cataniába.

Csak a harmadik napon néztük meg magát Cataniát. Először is elmentünk a halpiacra, ahol tíz óra felé már alig volt élet. De így is láttunk még kidülledt szemmel bámuló hal-hullát, polipot és mindenféle más kincsét a tengernek – én ezeket nézni se bírom, szagolni pláne, de Noémit érdekelték ezek is.

Onnan továbbmentünk az ócskapiacra, ahol szerencsétlen, rossz sorsú idős emberek árulták a dolgaikat. Vehettünk volna egy-két apróságot, de mivel szokás szerint készpénz nélkül csináltuk végig az egész utat, az ócskapiacon meg nem volt bankkártyás fizetési lehetőség, végül nem vettünk semmit.

Megnéztük a két közeli bazilikát: a Basilica Cattedrale di Sant’Agataban megismerkedtünk Szent Ágota történetével, a Chiesa della Badia di Sant’Agata templomnak pedig felmentünk a tetejére a kilátás miatt.

Ebéd, majd egy újabb görög-római színház rom, amiből Taormina mellett Cataniában is van egy, de sajnos össze se hasonlítható azzal. A cataniai színház valójában arra szomorú példa, mennyire magasról tesznek itt mindenre: a kétezer éves színházat kétszáz évvel ezelőtt elkezdték beépíteni bérházakkal, és ahelyett, hogy rendberaknák, még most is laknak itt emberek…

A színház után elballagtunk a helyi tengerparti strandra, az odavezető fél órás út valami egészen elképesztően ocsmány putrin vezetett keresztül. Ha esetleg valaki Cataniában akarna nyaralni, még egyszer gondolja át… Hazafelé már taxival mentünk…

Este pedig még egyszer megemlékeztünk Szent Ágota tragikus történetéről, aki teljesen a vallásnak akarta szentelni az életét, a helyi nagyúr viszont magának akarta őt. Amikor nem adta magát, akkor elfogta, megkínozta, például levágta a mellét, és bár megjelent neki Szent Péter és begyógyította a sebét, a további kínzásokba belehalt. Halála után egy évvel kitört az Etna, de a helyi pap egy Agáta sírjából felhozott fátyollal vonult ki, és a lávafolyam megállt.

Szent Ágota tiszteletére máig is készítenek Cataniában egy sütemény-fajtát, ami a levágott melleit ábrázolja: fehér marcipán félgömb, a tetején cseresznye, belül pedig krém és tészta. A megemlékezés tehát annyit jelentett, hogy egy cukrászdában vettünk egy sütit, ahol lehetőségem volt elsütni azt a szóviccet is, hogy

How much is the csöcs…

Így nézett ki egyébként:

Az Etna vulkán nyilván minden szicíliai úton a legérdekesebb és legfontosabb célpont. Sok kép van róla az interneten, de a képek nem adják át, milyen hatalmas valójában. Például szétterül előtted Catania városa, és ha csak képen látod, nem feltétlenül tudatosul, hogy mögötte a vulkán nagyobb, mint a város.

A Cataniaból induló napi egy AST buszról minden idegenvezető megpróbál lebeszélni, mert rontja az üzletet, ugyanis ez messze a legolcsóbb feljutási lehetőség az Etnára (7 euró fejenként). Tény, hogy korán kell érkezni: a 8:15-ös buszra a 7:45-kor érkezők még éppen felfértek, aki utánuk érkezett, az lemaradt. Érdekesség, hogy a busz Catanián belül a Via Etnea-n halad, ami logikus, hiszen például Üllőre is az Üllői úton haladva lehet eljutni…

A leírások alapján azt sem tudtam igazán, a Funivia dell’Etnát, a felvonó alsó állomását hogyan képzeljem el: hát olyan, mint a Normafa vagy Galyatető, csak öttel szorozva. Van több étterem, hotel, szuvenír boltok és sok száz család, akik felviszik a gyereket szánkózni a vulkánra.

Mi quadozásra fizettünk be, szörnyű összeget, de legalább tényleg életre szóló élmény volt. Az egyik quadot Noémi vezette, mögötte ült Dóri, a másikat vezettem én, mögöttem ült Zsófi, és egy kb. tízes csoportban haladtunk két órán keresztül. Mentünk a felvezető autóúton lefelé, aztán egy gyönyörű erdőben, aztán puszta lávamezőn, néha rémisztő utakon – elképesztő, amit a terepmotorok kibírnak. A táj is elképesztő, amit közben látsz: az Etnáról belátod kb. fél Szicíliát, és közben néha erdő van, néha pedig teljesen kihalt, fekete-fehér táj.

Ezután fel akartunk menni a felvonóval még magasabbra az Etnán, de sajnos felhős idő lett és a felvonót leállították. Gondolkoztunk, hogy aki már felment, az vajon hogyan fog lejönni? Hát úgy, hogy amikor kitisztult az idő, a felvonót újraindították, de egy igazán menő csávó síelve jött le… A felvonó alatt egyébként rendes turista útvonal halad, annyira valószínűleg nem durva ott síelni, de azért látványos volt.

Mi pedig ebédeltünk, ott ettem először Arancini al Ragùt, ami lényegében rántott bolognai ragu, mindenhol árulják, érdemes megkóstolni. Ezután megnéztük a közeli Silvestri-krátereket, azok is látványosak voltak, ahogy az is, ahogy a felhők jöttek és mentek körülöttünk.

Felfedeztük a szuvenír boltokat is: érdekes módon ugyanazokat a dolgokat piaci verseny folytatásával, más-más áron adják el. Közös bennük, hogy ~10 euró alatt nem fogadnak el bankkártyát.

Végül visszaballagtunk a buszhoz, ami egyébként egy hotel mellett állt meg. Volt még időnk, bementünk egy kávéra, és nagyon röhögtem, mert a pultban a buszsofőr szolgált ki… Olasz férfi, nyilván le tud főzni egy kávét és odaadni a pultból egy fánkot, de azért vicces volt egy ilyen sokrétű tehetséget látni…

Öt éjszakát és öt napot töltöttünk el Cataniában, Szicíliában. Kicsit aggódtam, mit fogunk ennyi ideig csinálni, de az út végül sokkal jobban sikerült, mint vártam.

Két bőröndöt is feladtunk a WizzAirrel, talán ezért, de odafelé és visszafelé is egy sorban ültünk mind a négyen. Ha elég sok poggyászt feladsz, már nem szívóznak a szétültetéssel?!

Catania-ban volt a szállásunk, tipikus dél-olasz város, ahol már rögtön az első reggel láttam három tipikus olasz fazont:

• aki kér egy espresso-t, a pultnál állva egy korttyal felhajtja, megköszöni és megy a dolgára,
• umarellt, azaz idős urat, aki hátratett kézzel nézett egy építkezést,
• barátkozó, segítőkész urat, aki szóba állt velünk a megállóban, nem nagyon törődve azzal, hogy mi nem beszélünk olaszul, ő meg nem beszél angolul…

Catania egyébként kifejezetten ronda város: koszos, szemetes, néhol büdös. Nyilvános szemetes nincs, a kutyaszart el sem tudom képzelni, hová dobják ki. Fák sincsenek, csak kő és beton mindenhol.

Az egész infrastruktúra az autózáshoz épült: a járdák keskenyek, minden felületet az autók borítanak be. A sofőrök vezetési stílusa borzasztó: nyomják neki ész nélkül, egymás seggében mennek, tolakodnak, bevágnak egymás elé, dudálnak, az úton levő gyalogosokat lendületből megkerülik – nagyon kell vigyázni magadra.

A sztenderd a turistáknak is az, hogy autót bérelnek és azzal járják be a városokat, én viszont nem vállaltam be az ezzel járó stresszt. Helyette utánanéztem a buszközlekedésnek, amiről külön is írok majd hiánypótló összefoglalót.

Taormina

Első nap Taorminába mentünk. A buszpályaudvar a hegy tetején van, relatíve közel a híres görög-római színház romjaihoz.

A színház elképesztően szép helyre épült: a hegyoldalba, ahol a nézőtérről látszik a tengerpart és az Etna is. Megkerestem a látószöget, ahonnan Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai című festményét készítette: a nézőtér tetejénél, kicsit jobbra állt, kb. ahol most egy meztelen nő szobra van. Az akusztika teszteléséhez Dóri előadta Bruno X Spacc: Aha-aha című számát – tényleg mindenhol jól lehetett hallani…

A nézőtér felett az egyik oldalon látszik az Etna, a másik oldalon pedig egy tengerparti öböl, hát van egy hangulata. Érdemes a a Google Mapsen megnézni:

Taormina másik híres látványossága, a Villa Comunale kert sajnos zárva volt, úgyhogy leballagtunk a tengerpartra. Útközben megcsodáltuk a Byzantine Tomb nevezetességet, ezek tulajdonképpen korai keresztény emberek sírjai voltak.

Taorminára jellemző egyébként a járdák teljes hiánya, autóval lehet közlekedni, kész.

A tengerparton elballagtunk az Isola Bella nevű szigethez. Addigra feltörte a cipő a lábam, ezért áldom a nevét az ismeretlennek, aki egy Coca Cola széket helyezett el pont a szigettel szemben, élmény volt ott üldögélni a napsütésben, amíg a csajok kagylókat és köveket gyűjtöttek.

Ezután kissé elakadtunk: a tengerpartról fel kellett volna jutni a hegytetőre a buszvégállomáshoz, de a felvonó nem működött, a helyettesítő shuttle busz nem jött, a gyalogláshoz fáradtak voltunk, taxira nem volt nálam készpénz, még az ATM sem működött, hogy kivettem volna. Végül végiggyalogoltunk a taorminai tengerparti autóúton a falu másik oldalára, ahol a buszmegállóban 50 percet kellett várni a Cataniai buszra…