Lockwood & Co. a Netflixen

2013-ban jelent meg a Lockwood-könyvsorozat első része magyarul, A sikító lépcső esete címmel. Akkoriban az Animus kiadó kérés nélkül(!) küldött új könyveket, hogy az olvaslak.hu-n írjunk róluk, köztük ezt a Sikító lépcsőt is. Elolvastam, recenzáltam és vártam a folytatást. A folytatás sajnos nem jött, mármint nem csak nem küldték el, hanem nem is adták ki a további részeket, gondolom az első nem volt akkora siker, hogy megérje.

Akkoriban viszont már tudtam annyira angolul, hogy a további részeket eredetiben olvassam végig, és bár egyenetlen volt a színvonal, azért szórakoztató és emlékezetes olvasmány volt. A vége mondjuk annyira nyomasztó és félelmetes, hogy gyerekeknek semmiképpen nem ajánlanám, kamaszkortól felfelé viszont simán.

Erről csinált sorozatot a Netflix, egyelőre nyolc rész érhető el. Ez lényegében az első két kötet megfilmesítése, a tükrös sztori végéig jutnak el. A hangulat szuper, a szereplők is jók, viszont a könyvek humora sajnos szinte teljesen hiányzik… Pedig a könyvek egyik legnagyobb erénye, hogy viccesek és rémisztőek, a Netflix-sorozat viszont csak rémisztő, tinihorrort csináltak a Lockwoodból, könyörgöm. Erre a legjobb példa a koponya, aki a könyvekben sokkal többet beszél, folyamatosan dumál, orientálja a csapatot és tök jó beszólásai vannak, a tévében viszont csak néha hörög valamit. Lucy és Lockwood csak az utolsó rész egyik utolsó jelenetében kezd el poénkodni, nem lenne rossz, ha a folytatásban is megmaradna a humoruk…

A történethez hozzáírt szálak viszont jók, Lucy előzmény-története is, a Fairfax-szál is, bár nem emlékszem, a könyvben ez pontosan hogy volt. Érdekesség, hogy Flo egyáltalán nem látszik büdösnek a tévében, csinos, jól ápolt lány. Az egyes jelenetek is jók, hangulatosak, a humor hiányától eltekintve tök jó a tévében is látni a történetet.

Kíváncsian várom a folytatást, illetve hogy a Netflix-sorozat esetleges sikerén felbuzdulva kiadják-e a könyvsorozat többi részét is magyarul (öt részes egyébként + egy kiegészítő kisregény).

Én befejeztem: olvaslak.hu

2011-ben, nyolc évvel ezelőtt a Filmtekercs könyves rovata adta az ötletet, hogy indítsak külön honlapot könyvkritikai cikkeknek. Ezeket én és a barátaim írnánk, a kiadók recenziós példányokkal támogatnák, az olvasók pedig friss és nagy érdeklődést keltő könyvekről tudhatnák meg, hogy érdemes-e megvásárolni őket.

Mindezt olyan jól kitaláltam, hogy nyolc éven át változtatás nélkül működött ez a koncepció. Kezdetben Balut gondoltam alapembernek magam mellett, majd csatlakozott Noémi, Dege Sanyi, az akkori kollégám Niki, később Südi Peti, nagyon jó kis csapatunk volt. Innen-onnan érkeztek még jelentkezők, de az idegenekkel mindig nehezebb. Volt, aki 2-3 cikk után egyszer csak nyomtalanul eltűnt, még a telefont sem vette fel… Ennél is rosszabb volt, amikor az elkészült cikk rossz volt, ilyenkor nehéz megmondani, hogy barátom, te sajnos nem tudsz írni…

Persze én is elkövettem hibákat: a negatív kritikának megvan a helye és ideje, de az olvaslak.hu-n nem mindig sikerült jól eltalálni. Pláne ha magyar a szerző, az Igazság Kimondása, hogy a könyv pocsék, nem mindig érte meg a nagy sértődéseket.

Egyébként kitűnően szórakoztunk, én biztosan. Rengeteg emlékezetes könyvről írtam cikket, már csak a sorozatok felsorolása is hosszú: Wild Cards, Gordon Zsigmond, Young Explorers’ Adventure Guide, Themis Files, Lockwood & Co, Ambrózy báró, Cormoran Strike, Gordianus, Dávid Veron, Vének háborúja…

Politizáltunk is a könyvek mentén, recenzáltam L. Ritók Nóra, Demszky Gábor, Kálmán Olga, Margaret Thatcher, Lendvay Ildikó, Hillary Clinton, Molnár Lajos könyveit, és még három olyat, amit Obamáról írtak. Sanyi ugyanígy, általában szépirodalmi műveken keresztül írt a holokauszttól a szocializmuson keresztül az Iszlám Államig mindenről, amit fontosnak érzett.

Egy másik nagy rakás könyvet kaptam a Netgalley-n keresztül, néha egészen szenzációs, néha egészen pocsék minőségben.

Olvasni most is kb. ugyanannyit olvasok, de az oldal fenntartását indokló szempontok már nem állnak fenn. Alig olvasok például magyarul és alig olvasok papírkönyveket, így a kiadóktól sincs okom recenziós példányokat kérni. Cikkeket írni sincs időm, a szabad estéinken salsázunk vagy koncerteket fotózok.

Az oldalt ezért felajánlottam Dege Sanyinak, aki vállalta a fenntartását. Az üzemeltetésben segíteni fogok szükség esetén, de minden jogot, beleértve a domaint, a tárhelyet és a szerkesztési kérdéseket, átadok neki (ez technikailag még folyamatban van). Forradalmi változásokat ő sem tervez, de még folytatni szeretné a rendszeres recenzálást, ehhez innen is a legjobbakat kívánom neki.

Trónok harca 5-6-7. évadok

Beteg voltam az ünnepek alatt, ágyban fekve viszont lett időm lepörgetni a sorozat utolsó három évadát. A korábbiakat nem láttam, annyira nem is érdekelnek, főleg azt akartam látni, ami a könyvekhez képest újdonság volt. A főbb fordulatokat persze tudtam már, de a sok csodás jelenet miatt mindenképpen megérte.

Bronn: What the fuck were you doing back there?
Jamie: Ending the war. Killing her.
Bronn: You saw the dragon between you and her?

Az első észrevételem viszonylag evidens: a tévésorozat meg sem közelíti a könyvek részletgazdagságát. A tévésorozat egy illusztráció, hasonló az évente megjelenő naptárhoz, gyönyörű képekkel illusztrál néhány kulcsjelenetet, láthatóan sok pénzből leforgatva, de meg sem közelíti a regények által nyújtott teljes élményt.

A második észrevételem, hogy mennyire nincs indokolva, miért bízik meg Daenerys Tyrionban. A könyvben ugye még nem is találkoztak, az ötödik rész végén Tyrion a Second Sons zsoldoshadsereg írnoka, a közelébe sem jutott a királynőnek, ehhez képest a tévében pikk-pakk a bizalmas tanácsadója lesz. Tekintve, hogy az egész Trónok harca egyik legfontosabb fordulata, hogy ezek ketten összejönnek, kár volt ennyire elnagyolni ezt a részt. A leendő hatodik kötetben ez ígérkezik messze a legérdekesebb történetszálnak, hogyan ismerkednek meg és nyerik el egymás bizalmát.

A harmadik pedig, hogy milyen klassz, hogy a sorozat végére nem marad negatív szereplő. Nekem már az is nagyon tetszett, ahogy Jamie Lannister lassan pozitív szereplővé vált, ahogy megismertük a motivációit és a személyiségét. A sorozat végére Cersei-t kivéve mindenkivel ugyanez történik, a szereplők nem győzik viccesen felemlegetni, korábban hol és hogyan harcoltak egymás ellen, miközben éppen barátokká válnak. Egész zombihadsereg kell, zombisárkánnyal, akik a történelem során először átjutnak a Falon, hogy egyáltalán legyen ki ellen harcolni.

Réti László könyvét olvastam a metrón

Réti László könyvét olvaslom a metrónMég a születésnapomra kaptam meg Gabitól Réti László Larkin-trilógiáját, ez három krimi, amiben a főhős mindig másnapos, vicces beszólásai vannak, és izgalmas nyomozásokat folytat. Nemrég olvastam a harmadik részt, például munkába menet reggel a metrón. Ezt valaki lefényképezte, a képet elküldte Rétinek, ő pedig pubikálta a Facebook-oldalán, hogy ha sikerül megtalálni az illetőt, szívesen elküldené neki a trilógia első két részét is.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy valakit a beleegyezése nélkül lefényképezni, majd a képet szintén a beleegyezése nélkül az interneten publikálni: nem szabad (Réti: „… ha valakinek van hasonló lopott fotója, szívesen veszem!”). A konkrét esetben engem nem zavart, vicces volt magamat látni Réti László szerzői oldalán, ahogy a metrón olvasok.

Nyilván azonnal felismertem magam, de kíváncsian vártam egy ideig, ki fog még felismerni: Gabi, Gabi egy barátnője (akivel találkoztunk már), Sziki (aki Rétinek és nekem is ismerősöm) és még két ismerős. A bejegyzést mostanáig 413-an(!) osztották meg – bár én kb. 140 megosztás után kommentben jeleztem, hogy „megvagyok”, a többi 300 felhasználó tehát a kommentek elolvasása nélkül osztotta tovább a fényképet.

A kérésnek megfelelően írtam e-mailt Réti Lászlónak, jelezve, hogy a trilógia korábbi kötetei már megvannak, ő pedig helyette két másik, a két legújabb kötetét ajánlotta fel. Másnap el is küldte postán, amit még karácsony előtt megkaptam. Köszönöm ezúton is, jópofa játék volt, ajánlom a Larkin-trilógia elolvasását másoknak is!

Évértékelés, 2016.

Ennél se legyen rosszabb évünk ezután: a szokásos fertőzésektől eltekintve egészségesek voltunk, Dóri beilleszkedett a bölcsibe, Zsófi az iskolába, Noémi újra dolgozik és én is megvagyok a Nuance-nál. Voltunk két esküvőn és egy temetésen. Utazgattunk ide-oda, a legjobb a londoni út volt, de jártunk moziba, színházba, koncertekre és könyvtárba is.

Megszereztem az ISTQB CTFL bizonyítványt, Noémi pedig a jogosítványt. Újra felfedeztem két régi kedves időtöltést: a ping-pongot és a sakkot. Ping-pongozni az irodában szoktunk, ahol a cég támogatja a munkavégzést nem zavaró játékot, sakkozni pedig a modern internetes világhálózat segítségével élő ellenfelek ellen tudok a világ minden részéről.

A 2016-ra vonatkozó célkitűzések a szokásosan alakultak: a futás és az angolozás rendben volt, a fogyókúra nem. A fogyókúra kudarca különösen bosszantó, mióta ismerem a módszert, amivel sikeresen fogyni lehet (no szénhidrát, no cukor), de ahelyett, hogy figyelnék rá, elszórakozom (és visszahíztam… egy csomó kilót).

A futás úgy alakult, hogy szeptemberig nagyon sokat futottam, arányosan többet mint az eddigi rekordév 2011-ben. Szeptembertől viszont többet kellett itthon segítenem, nem értem rá esténként szaladgálni. A végeredmény 322 kilométer, amivel tökéletesen elégedett vagyok, de jövőre kár erre célkitűzést tenni, úgyis az élethelyzetünktől függ, mennyire lesz rá időm.

Az angolul olvasás is jól sikerült – mondjuk ez egy elég könnyen betartható fogadalom volt, egyszerűen nem olvastam magyarul könyveket. Év közben persze sajnáltam kihagyni a magyar szerzők aktuális műveit, de majd jövőre bepótolom őket. Angolul 42 könyvet olvastam el, amelyek közül Rob Lowe kétrészes önéletrajza óriási meglepetés volt, ki hitte volna, hogy Rob így tud sztorizni. Nagyon jó volt még a Cormoran Strike-sorozat harmadik része, a Lockwood-sorozat negyedik része, és év végén volt még egy szuper sorozatom a Netgalleynél: megkaptam review-ra Sylvain Neuvel óriásrobotos sorozatának a második részét, és két új John Scalzi-könyvet is, a Miniatures-t és a Collapsing Empire-t. Az angolul olvasás gerincének egyébként a Hap and Leonard-sorozatot szántam, de annyira nem volt jó, a negyedik rész például kifejezetten durva volt az ízlésemhez képest (a most megjelenő 13. részt azért szintén elkértem a Netgalley-n…).

Jövőre olyan fogadalmakat teszek majd, amelyek mindig 1-1 hónapra lesznek érvényesek – valahol olvastam erről a módszerről és nagyon tetszett. Egy hónapig sokkal könnyebb betartani valamit, így erősebb fogadalmak betartására is van esély és az egész sokkal változatosabb. A 12 fogadalmat még nem találtam ki, majd menet közben improvizálok, amit viszont egész évben számolni fogok (a kilókon kívül):

  • az elolvasott könyvek fele maradjon angol.

2016 legviccesebb saját fotója pedig szerintem ez volt: -Na mizu fater, megy még a matek?

Einstein viaszfigurájával a Madame Tussaudban

Isaac Asimov: Alapítvány

Isaac Asimov: AlapítványMűveltségem fehér foltjainak satírozgatása végett olvastam el, és mert Südi Peti is ajánlotta. Sokkal rövidebb, mint a gigantikus antológiák alapján gondoltam, ez az alapkönyv csak 256 oldal, aminek persze van folytatása is, előzménye is egy rakás, de azokat még nem olvastam el.

A legnagyobb baj vele, hogy nem túl eredeti a történet. Alapvetően John Scalzi: Vének háborúja sorozata lett lenyúlva, űrháborúk és szélhámosságok zajlanak generációkon keresztül, de természetesen a Trónok harcából is ismerős, amikor királyok és alkirályok harcolnak egymással a hatalomért. A világtól elvonuló tudósok/vállalkozók a Veszett világból lettek koppintva, a Terminus név pedig a The Walking Dead tévésorozatból. Az pedig, hogy az atomerőmű lenne a nyerő technológia, már ma is rendkívül kínos, nem hogy harmincezer év múlva…

Ennek ellenére a könyv stílusa friss és élvezetes, az évszázadokat felölelő történet izgalmas, a kortárs sci-fi rajongóinak bátran ajánlható.

George R. R. Martin: A tűz és jég dala sorozat

Elolvastam a további részeket is, és életem egyik legjobb olvasmánya volt. Minden fejezet egy dráma, elképesztő. Igaz, a második rész még kifejezetten gyér volt: a cím (Királyok csatája) háborúkat ígér, ehhez képest egyetlen csata van a végén. Robb egyáltalán nem szerepel benne, Catelyn viszont főszereplő, de csak utazgat, aggodalmaskodik és járja az ellenség táborait háborítatlanul. Még az újonnan beszerzett testőre is egy sótlan, szótlan nő, aki bulizás helyett inkább csendben megvacsorázik… Daenerys is dögunalom, mert csak vándorol és arra vár, hogy mindenki a királynőjeként kiszolgálja, Jon viszont legalább szép tájakon kirándul a farkasával. Ráadásul elrontja a szórakozást, ha nem a személyiségfejlődés dönti el a meccset: úgy könnyű királynak lenni, ha a feleséged a csata reggelén felhajtja a szoknyáját, és az ellenség vezére azonnal meghal… Tyrion Lannister volt, aki miatt végül is nem hagytam abba az egészet: zseniális, ahogy kavar a királyságban, pont olyan, mint Josh Lyman Az elnök embereiben, mert mindig kiismeri magát és mindig tudja, hogy mi a legjobb megoldás.

A harmadik rész első fele még mindig elég lapos: mindenki csak vándorol fel és alá, végig azt kívántam, kössenek már ki valahol és történjen valami. A könyv második felében aztán négy esküvőt is tartanak, hihetetlen fordulatok vannak, és minden történetszál izgalmas és drámai.

Trónok harca könyvek egymás mellett

A negyedik és ötödik részt angolul olvastam el, hogy gyakoroljak, úgyhogy a lovakkal, hajókkal, sárkányokkal, testrészekkel és ételekkel kapcsolatos szókincsem sokat fejlődött mostanában. Ráadásul innen már végig zseniális az egész: Samwell hajózik és teljes stresszben van, Királyvárban minden csupa dráma, Kisujj praktikái, Arya elképesztő kalandjai… A könyv közepe ül le kissé, amikor furcsa vademberek kavarnak, irgalmatlanul sok az új név, Brienne pedig a változatosság kedvéért ismét bejárja egész Westerost lovon…

Az ötödik rész pedig már hibátlan, egyik történetszál zseniálisabb a másiknál – 1200 oldal, de nagyon szomorú vagyok, hogy véget ért. Meg ahogy véget ért – George R. R. Martin a többinél kisebb cliffhangerekkel, de sokkal lehangolóbban zárta le az ötödik részt.

És persze várom a hatodikat több millió más rajongóval együtt, és én is értékelném, ha 67 évesen inkább élete fő művén dolgozna, mint hogy kisregényekben flame-eljen azon, hogy ki kapja meg a Hugo-díjat… Addig is elkértem a kiadótól az előzmény-kisregényeket, amelyekről majd az olvaslak.hu-n írok, és felmerült a tévésorozat megtekintése is, de amennyire látom, lassú és unalmas az egész, és a könyvhöz kb. semmit sem ad hozzá. Azt a pontot kellene megtalálni, amikortól mozifilmszerűen, gyönyörűen kezdték el filmezni, sőt vetítették is moziban, onnantól már lehet, hogy megérné a szép látvány miatt.

(A kép innen)

Ayn Rand: Veszett világ

Ayn Rand: Veszett világA Veszett világ a Kapitalizmus című blog szerzőinek második könyvajánlása volt, és az első is elég jól bevált: Az erkölcsös kapitalizmus című tanulmánykötetről az olvaslak.hu-n írtam (elismerő) recenziót.

Ennek a szintén ott ajánlott könyvnek a témája pedig a szocialista, tolvaj állam berendezkedése, majd iszonyatos kudarca. Igaz, a „szocialista” szó egyszer sincs leírva, mert a szerző nem a társadalmi, hanem az egyéni erkölcs felől közelíti meg a kérdést, de a végeredmény ugyanaz: minden eddiginél jobb magyarázata annak, ahogy egy társadalom képtelen lenne fennmaradni – és ahogy valójában működnie kellene.

Vannak ugyanis, akik a társadalom számára a semmiből teremtenek értéket, ők a vállalkozók, a feltalálók, a gyárosok, az állam pedig az általuk teremtett értéket elrabolja és lerombolja – egy mondatban talán így lehetne a lényeget összefoglalni. A történetben a csavar, hogy a rombolás kezdetekor egy rejtélyes háttérember nem hagyja tönkretenni az értéket teremtő vállalkozókat, hanem kivonja őket a társadalomból. Ezzel rendkívül felgyorsítja az Amerikai Egyesült Államok összeomlását, amit a szerző kitűnő íráskészséggel fel is vázol előttünk.

Most pedig, hogy végigolvastam a könyvet, teljesen más érzés szétnézni a mai Magyarországon. Eddig is voltak persze magyarázatok, például, hogy a szocializmus addig tud működni, amíg van mit ellopni, de ez a rombolás menetét nem írja le. Ez a könyv viszont hajszálpontosan rámutat a lényegére annak, ami körülöttünk zajlik. Csak néhány példa az elmúlt néhány napból:

– bezárják azokat a trafikokat, amelyek túl jól mentek,

– „lehetőséget kell adni, és nem kell még jobban lenyomni azokat a cégeket, amelyek veszteségesek” – ez simán lehetne egy idézet a könyvből, pedig nem az, L. Simon államtitkár mondta a TV2-ről,

katasztrófa-forgatókönyv a metróhoz – a könyv főleg a vasútról szól, de logikus az eltérés, mivel Magyarországon a 3-as metrón többen utaznak, mint az összes vasútvonalon együttvéve,

– a kivonuló cégek márkáit államilag felvásárolni – a könyvben nem vásárolják, hanem rabolják őket, de ez csak dramaturgiai eltérés.

Érdekes látni azt is, ahogy az értékteremtő emberek kivonulnak: a leginkább talán Gattyán György, aki Luxemburgba telepíti a Docler Holdingot, és persze az orvosok, az építőipar, a fiatalok és így tovább.

Érdemes tehát elolvasni a Veszett világot, ha szeretnéd jobban érteni, ami Magyarországon történik, és ha érdekel, mit kellene tenni ehelyett. Tény, hogy nem könnyű olvasmány, 1200 oldal, és szavakban mérve is hosszabb, mint a harmadik, a negyedik és az ötödik Harry Potter együttvéve, de mindenképpen megéri. Igaz, egy Örményországról szóló blogban ez is le volt már írva…

Iróniával a tűsarkú cipőkről (Élet és Tudomány)

Mirja Tervo: Tűsarok és kamatlábOlvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a kilencvenes évek népszerű, Egy rém rendes család című tévésorozatára. Ebben a főszereplő Al Bundy cipőeladóként dolgozott, és a sorozat egyik legviccesebb történet-szála is a munkahelyéhez kötődött, ahol Bundy botrányos, egyben rendkívül vicces módon szolgálta ki a hozzá forduló molett hölgyeket. A Tűsarok és kamatláb című könyv szerzője nem tévésztár, hanem etnográfus, akit szakmai érdeklődés vezetett a cipőboltba. Az viszont közös a könyvben és a tévésorozatban, hogy mindkettő vicces – Mirja Tervo ugyanis nagyon szimpatikus írói eszközt: az iróniát választotta ahhoz, hogy a cipőboltban eltöltött másfél évet bemutassa az olvasóknak. Iróniával ír saját magáról és a cipőbolti jelenségekről is, ami egyrészt szórakoztatóvá, másrészt könnyen emészthetővé tesz egy máskülönben nem túlságosan érdekes témát. A könyv ugyanis tényleg semmi másról nem szól, mint hogy milyen élet folyik egy New York-i luxuscipő-boltban. Read more

Évértékelés 2013

Jó évünk volt az idén is. Zsófi kijárta a bölcsődét, aztán óvodás lett, mi pedig dolgoztunk, és még utaztunk is: én Londonba, kettesben Rómába, hármasban pedig a Balatonnál nyaraltunk. Egy temetés volt, Guszti bácsi 91 évesen sajnos elhunyt, esküvő viszont egy sem, remélem, jövőre jobb lesz ez az arány.

Az olvaslak.hu-t idén is élveztem, a motivációm viszont megváltozott, most már inkább az újságírás-része miatt csinálom. Olvasni ugyanis tudnék eleget enélkül is, főleg ahogy rázódok bele az angol nyelvbe, úgy tágul ki a világ. A három legjobb könyv például, amit idén olvastam, angolul volt:  The Cuckoo’s calling, Rocking the wall, The last colony – a háromból még csak az egyik jelent meg magyarul…

Megjelentek cikkeim az Élet és Tudományban, és nem is csak könyvrecenzió, ez jó volt, ezt szeretném folytatni jövőre is. Más újságba is szívesen írnék ilyen hobbi-jelleggel, főleg a Csepel-újságnál megismert helyi újságíráshoz lenne kedvem, sajnos azonban a helyi Fidesz-pártlap színvonala nem felel meg az ízlésemnek, az MSZP-pártlap viszont eleve nem is jut el hozzánk, olyan újságba meg nem írok, amit aztán a kezembe sem tudok venni.

A jegyzőkönyv kedvéért: a három legjobb film a Vasember 3., a Gravity és a Phillips kapitány volt, és emlékezetes, sírvaröhögős trash film volt a Babás-papás is.

Célkitűzések

A fogyókúrám idén sem volt sikeres, és jelenleg gőzöm sincs, mivel tudnám rávenni magam a fogyásra, de azért a célt kitűzöm: a súlyom minden hónapban legyen átlagosan X alatt (a konkrét szám titok).

A Balaton-átúszás sem jött össze, idén tüdőgyulladás miatt, jövőre pedig júniusban reményeim szerint babázni fogunk, szóval ez felejtős. Futni jártam, de nem túl sokat: szerettem volna legalább a 2012-es kilométer-mennyiséget elérni, de nem sikerült, viszont ez egy nagyon jó cél lesz 2014-re: 232 kilométert lefutni legalább.

Azt is célul tűztem ki, hogy az aktualitások mellett elolvassak néhány klasszikus könyvet is, de aztán rájöttem, hogy ehhez semmi kedvem, ezért nem csináltam. Végül is az egyetlen célkitűzésem, ami sikerrel járt, az angol nyelvű könyvek olvasása. Ez élvezetes volt, kellően küzdeni is kellett vele, például Az operaház fantomja nagyon durva harc volt a rengeteg nehéz szó miatt. Már magyarul se könnyű, mit jelent például az, hogy vikomt, nem igaz? De azért lenyomtam ezt is, és mivel a céljaim közül ez sikerült egyedül, szeretnék részletesen is eldicsekedni, mely könyveket olvastam el angolul:

Stephen Chbosky: The perks of being a wallflower Gaston Leroux: The phantom of the Opera Ann Aguirre: Enclave  Ann Aguirre: Outpost  John Scalzi: The last colony  Isaac Marion: Warm bodies Mack Collier: Think like a rock star Erik Kirschbaum: Rocking the Wall  Lawrence Block: The burglar who painted like Mondrian  Robert Galbraith (J.K. Rowling): The Cuckoo’s Calling  Phil Jackson: Eleven rings  John Scalzi: Zoe's tale  Robert Harris:The ghost  Ann Aguirre: Horde

A jövő évi céljaim:

  • a testsúlyom átlaga minden hónapban legyen X alatt,
  • sport: többet futni, mint a 2012-es 232 km,
  • elolvasni havonta legalább egy könyvet angolul is.