Évértékelés, 2016.

Ennél se legyen rosszabb évünk ezután: a szokásos fertőzésektől eltekintve egészségesek voltunk, Dóri beilleszkedett a bölcsibe, Zsófi az iskolába, Noémi újra dolgozik és én is megvagyok a Nuance-nál. Voltunk két esküvőn és egy temetésen. Utazgattunk ide-oda, a legjobb a londoni út volt, de jártunk moziba, színházba, koncertekre és könyvtárba is.

Megszereztem az ISTQB CTFL bizonyítványt, Noémi pedig a jogosítványt. Újra felfedeztem két régi kedves időtöltést: a ping-pongot és a sakkot. Ping-pongozni az irodában szoktunk, ahol a cég támogatja a munkavégzést nem zavaró játékot, sakkozni pedig a modern internetes világhálózat segítségével élő ellenfelek ellen tudok a világ minden részéről.

A 2016-ra vonatkozó célkitűzések a szokásosan alakultak: a futás és az angolozás rendben volt, a fogyókúra nem. A fogyókúra kudarca különösen bosszantó, mióta ismerem a módszert, amivel sikeresen fogyni lehet (no szénhidrát, no cukor), de ahelyett, hogy figyelnék rá, elszórakozom (és visszahíztam… egy csomó kilót).

A futás úgy alakult, hogy szeptemberig nagyon sokat futottam, arányosan többet mint az eddigi rekordév 2011-ben. Szeptembertől viszont többet kellett itthon segítenem, nem értem rá esténként szaladgálni. A végeredmény 322 kilométer, amivel tökéletesen elégedett vagyok, de jövőre kár erre célkitűzést tenni, úgyis az élethelyzetünktől függ, mennyire lesz rá időm.

Az angolul olvasás is jól sikerült – mondjuk ez egy elég könnyen betartható fogadalom volt, egyszerűen nem olvastam magyarul könyveket. Év közben persze sajnáltam kihagyni a magyar szerzők aktuális műveit, de majd jövőre bepótolom őket. Angolul 42 könyvet olvastam el, amelyek közül Rob Lowe kétrészes önéletrajza óriási meglepetés volt, ki hitte volna, hogy Rob így tud sztorizni. Nagyon jó volt még a Cormoran Strike-sorozat harmadik része, a Lockwood-sorozat negyedik része, és év végén volt még egy szuper sorozatom a Netgalleynél: megkaptam review-ra Sylvain Neuvel óriásrobotos sorozatának a második részét, és két új John Scalzi-könyvet is, a Miniatures-t és a Collapsing Empire-t. Az angolul olvasás gerincének egyébként a Hap and Leonard-sorozatot szántam, de annyira nem volt jó, a negyedik rész például kifejezetten durva volt az ízlésemhez képest (a most megjelenő 13. részt azért szintén elkértem a Netgalley-n…).

Jövőre olyan fogadalmakat teszek majd, amelyek mindig 1-1 hónapra lesznek érvényesek – valahol olvastam erről a módszerről és nagyon tetszett. Egy hónapig sokkal könnyebb betartani valamit, így erősebb fogadalmak betartására is van esély és az egész sokkal változatosabb. A 12 fogadalmat még nem találtam ki, majd menet közben improvizálok, amit viszont egész évben számolni fogok (a kilókon kívül):

  • az elolvasott könyvek fele maradjon angol.

2016 legviccesebb saját fotója pedig szerintem ez volt: -Na mizu fater, megy még a matek?

Einstein viaszfigurájával a Madame Tussaudban

Isaac Asimov: Alapítvány

Isaac Asimov: AlapítványMűveltségem fehér foltjainak satírozgatása végett olvastam el, és mert Südi Peti is ajánlotta. Sokkal rövidebb, mint a gigantikus antológiák alapján gondoltam, ez az alapkönyv csak 256 oldal, aminek persze van folytatása is, előzménye is egy rakás, de azokat még nem olvastam el.

A legnagyobb baj vele, hogy nem túl eredeti a történet. Alapvetően John Scalzi: Vének háborúja sorozata lett lenyúlva, űrháborúk és szélhámosságok zajlanak generációkon keresztül, de természetesen a Trónok harcából is ismerős, amikor királyok és alkirályok harcolnak egymással a hatalomért. A világtól elvonuló tudósok/vállalkozók a Veszett világból lettek koppintva, a Terminus név pedig a The Walking Dead tévésorozatból. Az pedig, hogy az atomerőmű lenne a nyerő technológia, már ma is rendkívül kínos, nem hogy harmincezer év múlva…

Ennek ellenére a könyv stílusa friss és élvezetes, az évszázadokat felölelő történet izgalmas, a kortárs sci-fi rajongóinak bátran ajánlható.

George R. R. Martin: A tűz és jég dala sorozat

Elolvastam a további részeket is, és életem egyik legjobb olvasmánya volt. Minden fejezet egy dráma, elképesztő. Igaz, a második rész még kifejezetten gyér volt: a cím (Királyok csatája) háborúkat ígér, ehhez képest egyetlen csata van a végén. Robb egyáltalán nem szerepel benne, Catelyn viszont főszereplő, de csak utazgat, aggodalmaskodik és járja az ellenség táborait háborítatlanul. Még az újonnan beszerzett testőre is egy sótlan, szótlan nő, aki bulizás helyett inkább csendben megvacsorázik… Daenerys is dögunalom, mert csak vándorol és arra vár, hogy mindenki a királynőjeként kiszolgálja, Jon viszont legalább szép tájakon kirándul a farkasával. Ráadásul elrontja a szórakozást, ha nem a személyiségfejlődés dönti el a meccset: úgy könnyű királynak lenni, ha a feleséged a csata reggelén felhajtja a szoknyáját, és az ellenség vezére azonnal meghal… Tyrion Lannister volt, aki miatt végül is nem hagytam abba az egészet: zseniális, ahogy kavar a királyságban, pont olyan, mint Josh Lyman Az elnök embereiben, mert mindig kiismeri magát és mindig tudja, hogy mi a legjobb megoldás.

A harmadik rész első fele még mindig elég lapos: mindenki csak vándorol fel és alá, végig azt kívántam, kössenek már ki valahol és történjen valami. A könyv második felében aztán négy esküvőt is tartanak, hihetetlen fordulatok vannak, és minden történetszál izgalmas és drámai.

Trónok harca könyvek egymás mellett

A negyedik és ötödik részt angolul olvastam el, hogy gyakoroljak, úgyhogy a lovakkal, hajókkal, sárkányokkal, testrészekkel és ételekkel kapcsolatos szókincsem sokat fejlődött mostanában. Ráadásul innen már végig zseniális az egész: Samwell hajózik és teljes stresszben van, Királyvárban minden csupa dráma, Kisujj praktikái, Arya elképesztő kalandjai… A könyv közepe ül le kissé, amikor furcsa vademberek kavarnak, irgalmatlanul sok az új név, Brienne pedig a változatosság kedvéért ismét bejárja egész Westerost lovon…

Az ötödik rész pedig már hibátlan, egyik történetszál zseniálisabb a másiknál – 1200 oldal, de nagyon szomorú vagyok, hogy véget ért. Meg ahogy véget ért – George R. R. Martin a többinél kisebb cliffhangerekkel, de sokkal lehangolóbban zárta le az ötödik részt.

És persze várom a hatodikat több millió más rajongóval együtt, és én is értékelném, ha 67 évesen inkább élete fő művén dolgozna, mint hogy kisregényekben flame-eljen azon, hogy ki kapja meg a Hugo-díjat… Addig is elkértem a kiadótól az előzmény-kisregényeket, amelyekről majd az olvaslak.hu-n írok, és felmerült a tévésorozat megtekintése is, de amennyire látom, lassú és unalmas az egész, és a könyvhöz kb. semmit sem ad hozzá. Azt a pontot kellene megtalálni, amikortól mozifilmszerűen, gyönyörűen kezdték el filmezni, sőt vetítették is moziban, onnantól már lehet, hogy megérné a szép látvány miatt.

(A kép innen)

Ayn Rand: Veszett világ

Ayn Rand: Veszett világA Veszett világ a Kapitalizmus című blog szerzőinek második könyvajánlása volt, és az első is elég jól bevált: Az erkölcsös kapitalizmus című tanulmánykötetről az olvaslak.hu-n írtam (elismerő) recenziót.

Ennek a szintén ott ajánlott könyvnek a témája pedig a szocialista, tolvaj állam berendezkedése, majd iszonyatos kudarca. Igaz, a “szocialista” szó egyszer sincs leírva, mert a szerző nem a társadalmi, hanem az egyéni erkölcs felől közelíti meg a kérdést, de a végeredmény ugyanaz: minden eddiginél jobb magyarázata annak, ahogy egy társadalom képtelen lenne fennmaradni – és ahogy valójában működnie kellene.

Vannak ugyanis, akik a társadalom számára a semmiből teremtenek értéket, ők a vállalkozók, a feltalálók, a gyárosok, az állam pedig az általuk teremtett értéket elrabolja és lerombolja – egy mondatban talán így lehetne a lényeget összefoglalni. A történetben a csavar, hogy a rombolás kezdetekor egy rejtélyes háttérember nem hagyja tönkretenni az értéket teremtő vállalkozókat, hanem kivonja őket a társadalomból. Ezzel rendkívül felgyorsítja az Amerikai Egyesült Államok összeomlását, amit a szerző kitűnő íráskészséggel fel is vázol előttünk.

Most pedig, hogy végigolvastam a könyvet, teljesen más érzés szétnézni a mai Magyarországon. Eddig is voltak persze magyarázatok, például, hogy a szocializmus addig tud működni, amíg van mit ellopni, de ez a rombolás menetét nem írja le. Ez a könyv viszont hajszálpontosan rámutat a lényegére annak, ami körülöttünk zajlik. Csak néhány példa az elmúlt néhány napból:

– bezárják azokat a trafikokat, amelyek túl jól mentek,

– “lehetőséget kell adni, és nem kell még jobban lenyomni azokat a cégeket, amelyek veszteségesek” – ez simán lehetne egy idézet a könyvből, pedig nem az, L. Simon államtitkár mondta a TV2-ről,

katasztrófa-forgatókönyv a metróhoz – a könyv főleg a vasútról szól, de logikus az eltérés, mivel Magyarországon a 3-as metrón többen utaznak, mint az összes vasútvonalon együttvéve,

– a kivonuló cégek márkáit államilag felvásárolni – a könyvben nem vásárolják, hanem rabolják őket, de ez csak dramaturgiai eltérés.

Érdekes látni azt is, ahogy az értékteremtő emberek kivonulnak: a leginkább talán Gattyán György, aki Luxemburgba telepíti a Docler Holdingot, és persze az orvosok, az építőipar, a fiatalok és így tovább.

Érdemes tehát elolvasni a Veszett világot, ha szeretnéd jobban érteni, ami Magyarországon történik, és ha érdekel, mit kellene tenni ehelyett. Tény, hogy nem könnyű olvasmány, 1200 oldal, és szavakban mérve is hosszabb, mint a harmadik, a negyedik és az ötödik Harry Potter együttvéve, de mindenképpen megéri. Igaz, egy Örményországról szóló blogban ez is le volt már írva…

Iróniával a tűsarkú cipőkről (Élet és Tudomány)

Mirja Tervo: Tűsarok és kamatlábOlvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a kilencvenes évek népszerű, Egy rém rendes család című tévésorozatára. Ebben a főszereplő Al Bundy cipőeladóként dolgozott, és a sorozat egyik legviccesebb történet-szála is a munkahelyéhez kötődött, ahol Bundy botrányos, egyben rendkívül vicces módon szolgálta ki a hozzá forduló molett hölgyeket. A Tűsarok és kamatláb című könyv szerzője nem tévésztár, hanem etnográfus, akit szakmai érdeklődés vezetett a cipőboltba. Az viszont közös a könyvben és a tévésorozatban, hogy mindkettő vicces – Mirja Tervo ugyanis nagyon szimpatikus írói eszközt: az iróniát választotta ahhoz, hogy a cipőboltban eltöltött másfél évet bemutassa az olvasóknak. Iróniával ír saját magáról és a cipőbolti jelenségekről is, ami egyrészt szórakoztatóvá, másrészt könnyen emészthetővé tesz egy máskülönben nem túlságosan érdekes témát. A könyv ugyanis tényleg semmi másról nem szól, mint hogy milyen élet folyik egy New York-i luxuscipő-boltban. Read more

Évértékelés 2013

Jó évünk volt az idén is. Zsófi kijárta a bölcsődét, aztán óvodás lett, mi pedig dolgoztunk, és még utaztunk is: én Londonba, kettesben Rómába, hármasban pedig a Balatonnál nyaraltunk. Egy temetés volt, Guszti bácsi 91 évesen sajnos elhunyt, esküvő viszont egy sem, remélem, jövőre jobb lesz ez az arány.

Az olvaslak.hu-t idén is élveztem, a motivációm viszont megváltozott, most már inkább az újságírás-része miatt csinálom. Olvasni ugyanis tudnék eleget enélkül is, főleg ahogy rázódok bele az angol nyelvbe, úgy tágul ki a világ. A három legjobb könyv például, amit idén olvastam, angolul volt:  The Cuckoo’s calling, Rocking the wall, The last colony – a háromból még csak az egyik jelent meg magyarul…

Megjelentek cikkeim az Élet és Tudományban, és nem is csak könyvrecenzió, ez jó volt, ezt szeretném folytatni jövőre is. Más újságba is szívesen írnék ilyen hobbi-jelleggel, főleg a Csepel-újságnál megismert helyi újságíráshoz lenne kedvem, sajnos azonban a helyi Fidesz-pártlap színvonala nem felel meg az ízlésemnek, az MSZP-pártlap viszont eleve nem is jut el hozzánk, olyan újságba meg nem írok, amit aztán a kezembe sem tudok venni.

A jegyzőkönyv kedvéért: a három legjobb film a Vasember 3., a Gravity és a Phillips kapitány volt, és emlékezetes, sírvaröhögős trash film volt a Babás-papás is.

Célkitűzések

A fogyókúrám idén sem volt sikeres, és jelenleg gőzöm sincs, mivel tudnám rávenni magam a fogyásra, de azért a célt kitűzöm: a súlyom minden hónapban legyen átlagosan X alatt (a konkrét szám titok).

A Balaton-átúszás sem jött össze, idén tüdőgyulladás miatt, jövőre pedig júniusban reményeim szerint babázni fogunk, szóval ez felejtős. Futni jártam, de nem túl sokat: szerettem volna legalább a 2012-es kilométer-mennyiséget elérni, de nem sikerült, viszont ez egy nagyon jó cél lesz 2014-re: 232 kilométert lefutni legalább.

Azt is célul tűztem ki, hogy az aktualitások mellett elolvassak néhány klasszikus könyvet is, de aztán rájöttem, hogy ehhez semmi kedvem, ezért nem csináltam. Végül is az egyetlen célkitűzésem, ami sikerrel járt, az angol nyelvű könyvek olvasása. Ez élvezetes volt, kellően küzdeni is kellett vele, például Az operaház fantomja nagyon durva harc volt a rengeteg nehéz szó miatt. Már magyarul se könnyű, mit jelent például az, hogy vikomt, nem igaz? De azért lenyomtam ezt is, és mivel a céljaim közül ez sikerült egyedül, szeretnék részletesen is eldicsekedni, mely könyveket olvastam el angolul:

Stephen Chbosky: The perks of being a wallflower Gaston Leroux: The phantom of the Opera Ann Aguirre: Enclave  Ann Aguirre: Outpost  John Scalzi: The last colony  Isaac Marion: Warm bodies Mack Collier: Think like a rock star Erik Kirschbaum: Rocking the Wall  Lawrence Block: The burglar who painted like Mondrian  Robert Galbraith (J.K. Rowling): The Cuckoo’s Calling  Phil Jackson: Eleven rings  John Scalzi: Zoe's tale  Robert Harris:The ghost  Ann Aguirre: Horde

A jövő évi céljaim:

  • a testsúlyom átlaga minden hónapban legyen X alatt,
  • sport: többet futni, mint a 2012-es 232 km,
  • elolvasni havonta legalább egy könyvet angolul is.

Kindle Paperwhite

Vettünk egy második Kindle-t is, hogy ne legyen mindig probléma abból, hogy ki használja az eddigi egyet, másrészt ez világít, ami új perspektívákat nyit a mindennapokban. First world problem, én is tudom, de például Noémi nem tud aludni az olvasólámpa fényétől, illetve az új szobánkban még nincs is olvasólámpa egyáltalán. Vagy ha én altatom Zsófit és a sötétben megöl az unalom, vagy amikor a 3-as metróban csak pislákolnak a lámpák…  A Kindle Paperwhite minderre megoldást nyújt: világít a képernyője, mégsem bántja és fárasztja a szemet, azaz könnyedén és sokat lehet rajta olvasni rajta a sötétben is.

A Paperwhite érintőképernyős, ettől viszont egyáltalán nem vagyok elragadtatva. Olvasás közben a leggyakrabban használt funkció a lapozás, amire a régi készülékek oldalsó gombjai tökéletes megoldást nyújtottak, mindkét kéz számára, ha a másikkal kapaszkodni kellett a metrón. Az érintőképernyővel ez nehezebb, ugyanis be kell nyúlni a képernyő megfelelő részére, ami egykezes olvasásnál sokkal nehezebb.

Vannak szoftveres hibái is: az angol-magyar szótár működik, de egy adott szó kiválasztása kifejezetten nehéz, mert a rövid érintést a készülék lapozásnak veszi, a hosszút pedig két soros kijelölésnek, mindkettő elég idegesítő. A szótárban való keresés ráadásul egy idő után egyre lassabban megy, ilyenkor újra kell indítani a készüléket – 2013-ban azért ez már elég kínos. A wifire való kapcsolódás is eggyel több klikken keresztül érhető el, mint azelőtt, a maximális sorköz is lehetne nagyobb, az új betűtípusok se szépek – tulajdonképpen a szoftveres változások egyike sem tetszik, a két generációval ezelőtti szoftver jobb volt, egyszerűbb és kényelmesebb is. Persze a szoftveren még biztosan fognak frissíteni, talán egyszerűsíteni is… A hardver viszont jó: a világítás végtelenül hasznos, a nagyobb felbontás szép, és persze a kisebb készülék kényelmesebb, mint a nagyobb.

Evidens, hogy egy Kindle-höz tokra is szükség van, bolti forgalomban viszont csak a Media Marktban láttam még. Ott azonban sajnos hülyének nézik az embert: 10 ezer(!) forintért árulnak tokot a 15-25 ezer forintos készülékekhez, remélem, nem sok vevő fog bedőlni nekik. Vaterázni kell vagy az Amazonról rendelni közvetlenül, csak sajnos úgy meg rápróbálni, kézbe fogni nem lehet. Az is hülye vicc volt az Amazontól, hogy a sima Kindle és a Paperwhite mérete különböző, még erre is figyelni kell.

Érdekesség, hogy az új készüléken is a Szellemírót olvastam el először, csak most már angolul. Ez részben véletlen volt, részben egy valóban hasznos szoftveres fejlesztésnek köszönhető: minden, amit valaha átküldtem az első Kindle-re, ezen is elérhető, akár cím, akár időrend szerint rendezve, sőt kereshető is, vagyis kényelmesen tudok válogatni a korábbi könyvek és cikkek között az új készüléken is (én meg hirtelen a The Ghost-ra böktem rá).

Kapcsolataink hatalma és kiterjedése (Élet és Tudomány)

James H. Fowler – Nicholas A. Christakis: Kapcsolatok hálójábanA kötet akár a folytatása is lehetne Barabási-Albert László világhírű, Behálózva című könyvének. Mint ismert, Barabási számtalan területen rámutatott az életünket alapvetően befolyásoló hálózatok jelenségére, legyenek azok akár a sejtjeink, akár a számítógépeink hálózatai, és természetesen bemutatta az emberek közötti kapcsolatok hálózatát is. E könyv szerzői, James H. Fowler és Nicholas A. Christakis szintén foglalkoznak, ahogy a hálózatok matematikai jellegzetességei az emberek közötti kapcsolatok során megjelennek, és sokkal nagyobb mértékben befolyásolják az életünket, mint az korábban gondoltuk. Read more

Robert Galbraith (J.K. Rowling): The Cuckoo’s Calling

The Cuckoo's Calling

J.K. Rowling előző könyvét, az Átmeneti üresedést talán a negyedéig tudtam elolvasni angolul, annyira nehézkes és érdektelen volt, magyarul pedig még el se kezdtem. Adtam azért egy esélyt ennek az újnak is, amit álnéven írt, és az egyik legjobb könyv volt, amit idén eddig olvastam!

A nyelvezetével mondjuk ennek is megszenvedtem: Rowling eleve brit angol nyelven ír és nekem inkább az amerikaiban van gyakorlatom, ráadásul olyan szókinccsel, hogy az elején mindössze egy csaj megy az utcán, nekem mégis egyfolytában szótáraznom kellett. Kb. a könyv harmadára lett élvezetes az olvasás, a végére pedig csak úgy pörgettem – idővel azért hozzá lehetett szokni a szóhasználatához. Az is nehezítette az olvasást, hogy a szálak csak a könyv végén futottak össze, és nem mindig tudtam, pontosan mire kell koncentrálni.

A történet viszont iszonyú jó: egy féllábú magánnyomozó egy belevaló új titkárnő segítségével nyomoz egy szupermodell halála után. Minden szereplő fantasztikusan élő és érdekes, pont mint a Harry Potterben, és a jelenetek izgalmasak, romantikusak, szerintem ez a könyv legnagyobb erénye. Furcsa persze egy Londonban játszódó krimit romantikusnak gondolni, de a regényt pont úgy áthatja az emberek, a közöttük levő kapcsolatok és a London iránti szeretet, mint például az Anna-sorozatban volt.

A nyomozás meglehetősen szerteágazó: Strike, a főszereplő magánnyomozó egyesével beszél minden érintettel, és időnként nehéz számon tartani, melyik szereplővel az eset melyik részét vizsgálja és az miért érdekes. De közben együtt járkálunk vele Londonban, látjuk a privát szféráját, együtt élünk vele néhány száz oldal erejéig, és Cormoran Strike az egyik legérdekesebb főhős, akiről valaha könyvet olvastam.

Köztudomású, hogy amíg ki nem derült, hogy a könyvet Rowling írta, nem volt túl sikeres. Ebben a bejegyzésben elég jól össze van foglalva, hogy miért: egyből kemény kötésben adták ki, ami “első könyves” szerzőnél nem szerencsés, nagyon rossz a cím (a könyv feléig ki sem derül, Cuckoo egyáltalán kicsoda – ez a meggyilkolt modell beceneve egyébként), rossz a borító (nem nyomozásra, hanem csajos, szerelmes történetre utal), és a történet sem akciódús, hanem ide-oda járkálós. Mindezek persze engem már nem befolyásoltak: a nyomozás fordulatos, a szereplők izgalmasak és minden jelenet külön-külön nagyon hangulatos: az Átmeneti üresedést felejtsük el, szerintem ez az a regény, amivel J.K. Rowling méltón visszatért!