Évértékelés 2013

Jó évünk volt az idén is. Zsófi kijárta a bölcsődét, aztán óvodás lett, mi pedig dolgoztunk, és még utaztunk is: én Londonba, kettesben Rómába, hármasban pedig a Balatonnál nyaraltunk. Egy temetés volt, Guszti bácsi 91 évesen sajnos elhunyt, esküvő viszont egy sem, remélem, jövőre jobb lesz ez az arány.

Az olvaslak.hu-t idén is élveztem, a motivációm viszont megváltozott, most már inkább az újságírás-része miatt csinálom. Olvasni ugyanis tudnék eleget enélkül is, főleg ahogy rázódok bele az angol nyelvbe, úgy tágul ki a világ. A három legjobb könyv például, amit idén olvastam, angolul volt:  The Cuckoo’s calling, Rocking the wall, The last colony – a háromból még csak az egyik jelent meg magyarul…

Megjelentek cikkeim az Élet és Tudományban, és nem is csak könyvrecenzió, ez jó volt, ezt szeretném folytatni jövőre is. Más újságba is szívesen írnék ilyen hobbi-jelleggel, főleg a Csepel-újságnál megismert helyi újságíráshoz lenne kedvem, sajnos azonban a helyi Fidesz-pártlap színvonala nem felel meg az ízlésemnek, az MSZP-pártlap viszont eleve nem is jut el hozzánk, olyan újságba meg nem írok, amit aztán a kezembe sem tudok venni.

A jegyzőkönyv kedvéért: a három legjobb film a Vasember 3., a Gravity és a Phillips kapitány volt, és emlékezetes, sírvaröhögős trash film volt a Babás-papás is.

Célkitűzések

A fogyókúrám idén sem volt sikeres, és jelenleg gőzöm sincs, mivel tudnám rávenni magam a fogyásra, de azért a célt kitűzöm: a súlyom minden hónapban legyen átlagosan X alatt (a konkrét szám titok).

A Balaton-átúszás sem jött össze, idén tüdőgyulladás miatt, jövőre pedig júniusban reményeim szerint babázni fogunk, szóval ez felejtős. Futni jártam, de nem túl sokat: szerettem volna legalább a 2012-es kilométer-mennyiséget elérni, de nem sikerült, viszont ez egy nagyon jó cél lesz 2014-re: 232 kilométert lefutni legalább.

Azt is célul tűztem ki, hogy az aktualitások mellett elolvassak néhány klasszikus könyvet is, de aztán rájöttem, hogy ehhez semmi kedvem, ezért nem csináltam. Végül is az egyetlen célkitűzésem, ami sikerrel járt, az angol nyelvű könyvek olvasása. Ez élvezetes volt, kellően küzdeni is kellett vele, például Az operaház fantomja nagyon durva harc volt a rengeteg nehéz szó miatt. Már magyarul se könnyű, mit jelent például az, hogy vikomt, nem igaz? De azért lenyomtam ezt is, és mivel a céljaim közül ez sikerült egyedül, szeretnék részletesen is eldicsekedni, mely könyveket olvastam el angolul:

Stephen Chbosky: The perks of being a wallflower Gaston Leroux: The phantom of the Opera Ann Aguirre: Enclave  Ann Aguirre: Outpost  John Scalzi: The last colony  Isaac Marion: Warm bodies Mack Collier: Think like a rock star Erik Kirschbaum: Rocking the Wall  Lawrence Block: The burglar who painted like Mondrian  Robert Galbraith (J.K. Rowling): The Cuckoo’s Calling  Phil Jackson: Eleven rings  John Scalzi: Zoe's tale  Robert Harris:The ghost  Ann Aguirre: Horde

A jövő évi céljaim:

  • a testsúlyom átlaga minden hónapban legyen X alatt,
  • sport: többet futni, mint a 2012-es 232 km,
  • elolvasni havonta legalább egy könyvet angolul is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük