Közösségi vitáink

Közgyűlés, Zsófiék ballagása – voltak vitás ügyek körülöttünk a hónapban. Ki végezze a felújítást, hová tegyük a babakocsit, ki mondja a verset Zsuzsa néninek… Az általános vitakultúránkon gondolkoztam, és arra jutottam, hogy egy vita kulturált és hatékony lefolytatásához három lépést kellene megtenni mindannyiunknak:

  1. A másik fél tisztelete, amelynek részeként feltételezzük, hogy ő is jót akar,
  2. a másik fél álláspontjának a tisztázása és megértése,
  3. keresni valamit, bármit, amiben egyetértünk, hogy aztán kellemes légkörben meg tudjuk vitatni azt is, amiben nem.

A módszer szemléltetésére eszembe jutott egy jelenet Az elnök emberei 1. évad 21. részéből. Ez egy rövid, de abszolút zseniális jelenet, amelyben Bartlet elnökhöz érkezik Max Lobell republikánus szenátor, akivel Bartlet a kampány-finanszírozás reformjáról kíván tárgyalni. Köszönnek, leülnek, majd ezután:

BARTLET: We agree on nothing, Max.
LOBELL: Yes, sir.
BARTLET: Education, guns, drugs, school prayer, gays, defense spending, taxes, you name it, we disagree.
LOBELL: You know why?
BARTLET: ‘Cause I’m a lily-livered, bleeding-heart, liberal, egg head, communist.
LOBELL: Yes, sir. And I’m a gun-totin’, redneck son-of-a-bitch.
BARTLET: Yes, you are.
LOBELL: We agree on that.
BARTLET: We also agree on campaign finance.
LOBELL: Yes, sir.
BARTLET: So, Max.
LOBELL: Yes, sir?
BARTLET: Let’s work together on campaign finance.

(A szöveget a The West Wing Searchable Episode Transcripts nevű oldalról másoltam ki, de maga is jelenet is megtekinthető itt, vagy itt, kb. 34:50-től.)

Ayn Rand: Veszett világ

Ayn Rand: Veszett világA Veszett világ a Kapitalizmus című blog szerzőinek második könyvajánlása volt, és az első is elég jól bevált: Az erkölcsös kapitalizmus című tanulmánykötetről az olvaslak.hu-n írtam (elismerő) recenziót.

Ennek a szintén ott ajánlott könyvnek a témája pedig a szocialista, tolvaj állam berendezkedése, majd iszonyatos kudarca. Igaz, a “szocialista” szó egyszer sincs leírva, mert a szerző nem a társadalmi, hanem az egyéni erkölcs felől közelíti meg a kérdést, de a végeredmény ugyanaz: minden eddiginél jobb magyarázata annak, ahogy egy társadalom képtelen lenne fennmaradni – és ahogy valójában működnie kellene.

Vannak ugyanis, akik a társadalom számára a semmiből teremtenek értéket, ők a vállalkozók, a feltalálók, a gyárosok, az állam pedig az általuk teremtett értéket elrabolja és lerombolja – egy mondatban talán így lehetne a lényeget összefoglalni. A történetben a csavar, hogy a rombolás kezdetekor egy rejtélyes háttérember nem hagyja tönkretenni az értéket teremtő vállalkozókat, hanem kivonja őket a társadalomból. Ezzel rendkívül felgyorsítja az Amerikai Egyesült Államok összeomlását, amit a szerző kitűnő íráskészséggel fel is vázol előttünk.

Most pedig, hogy végigolvastam a könyvet, teljesen más érzés szétnézni a mai Magyarországon. Eddig is voltak persze magyarázatok, például, hogy a szocializmus addig tud működni, amíg van mit ellopni, de ez a rombolás menetét nem írja le. Ez a könyv viszont hajszálpontosan rámutat a lényegére annak, ami körülöttünk zajlik. Csak néhány példa az elmúlt néhány napból:

– bezárják azokat a trafikokat, amelyek túl jól mentek,

– “lehetőséget kell adni, és nem kell még jobban lenyomni azokat a cégeket, amelyek veszteségesek” – ez simán lehetne egy idézet a könyvből, pedig nem az, L. Simon államtitkár mondta a TV2-ről,

katasztrófa-forgatókönyv a metróhoz – a könyv főleg a vasútról szól, de logikus az eltérés, mivel Magyarországon a 3-as metrón többen utaznak, mint az összes vasútvonalon együttvéve,

– a kivonuló cégek márkáit államilag felvásárolni – a könyvben nem vásárolják, hanem rabolják őket, de ez csak dramaturgiai eltérés.

Érdekes látni azt is, ahogy az értékteremtő emberek kivonulnak: a leginkább talán Gattyán György, aki Luxemburgba telepíti a Docler Holdingot, és persze az orvosok, az építőipar, a fiatalok és így tovább.

Érdemes tehát elolvasni a Veszett világot, ha szeretnéd jobban érteni, ami Magyarországon történik, és ha érdekel, mit kellene tenni ehelyett. Tény, hogy nem könnyű olvasmány, 1200 oldal, és szavakban mérve is hosszabb, mint a harmadik, a negyedik és az ötödik Harry Potter együttvéve, de mindenképpen megéri. Igaz, egy Örményországról szóló blogban ez is le volt már írva…

Nyugat-Szahara történelmi helyzetéről (Élet és Tudomány)

Besenyő János: A nyugat-szaharai válság – Egy magyar békefenntartó szemévelA szerző, Besenyő János ENSZ-békefenntartó volt Nyugat-Szaharában, és a már megjelent tanulmányai után most egy kötetben foglalta össze a térséggel kapcsolatos eddigi tudását és személyes tapasztalatait. A könyv első része általános földrajzi áttekintés Nyugat-Szaharáról, az éghajlatáról, növény- és állatvilágáról és az ott élő nomád törzsek életéről. A második fejezet egy részletes történelemtankönyv a nyugat-szaharai nép sorsának korábbi fordulatairól: egymást követték a törzsi háborúk, a harcok a szomszédos országokkal, majd a gyarmatosítás után a spanyolok és a franciák ellen is. A szerző rendkívüli részletességgel dolgozta fel az ország történetét, számtalan kisebb-nagyobb háborút mutat be, magyarázatokkal kiegészítve a tényeket. Read more

Ki ellen is? – WikiLeaks-akták (Filmtekercs)

David Leigh – Luke Harding: WikiLeaks-akták – Julian Assange háborúja a titkosítás ellenTöbb szempontból is nagyon érdekes és jelentős könyv jelent meg a Guardian újságíróinak tollából, most már magyar nyelven is. Egyrészt összefoglalja Julian Assange és a Wikileaks történetét. A hírekből természetesen az információk nagy része ismert, mégis, valószínűleg csak kevesen vannak, akik a napi hírekből ilyen alaposan át tudnák látni a történet egészét. Másrészt a könyv vérprofi munka: élvonalbeli újságírók írták drámai, ráadásul megtörtént eseményekről. A könyv végig rendkívül filmszerű, a megírás módja és tulajdonképpen a történet is a maga fordulataival. Megfilmesítés után kiált – mondanám, ha nem lenne közismert, hogy valóban készül belőle film. Read more

Titkok helyett – Tony Blair: Utazás (Filmtekercs)

Tony Blair: Utazás (borító)Nemrég nagy sikert aratott a Szellemíró című regény és film, amelynek fiktív főhőse memoárt írt a szintén fiktív brit miniszterelnök nevében, és közben egyre-másra fedezett fel titokzatos jelenségeket. Végül szörnyű titkok nyomára bukkant, amiért a film végén megölték, a titok tehát a történet szerint rejtve maradt – bár az olvasó azért megismerhette. Ennek a lényege, hogy a miniszterelnök csupán egy báb, egy színész, aki valójában csak a CIA érdekeit képviseli Nagy-Britanniában. Érdekes módon a valódi Blair vette a fáradtságot és valódi memoárjában reflektált a felvetésre, szentelt egy bekezdést a Szellemíró által felvetett lehetőségnek, amikor is világos érvekkel, röviden cáfolta. Read more

Molnár Lajos: Miért lettem antipatikus?

Azzal akartam kezdeni, milyen ritka a magyar politikusok között, aki írásban is képes és hajlandó kifejteni az álláspontját, legalább utólag. Aztán a kezembe került egy júniusi Népszabadság, amiben a Hiányzó memoárok című cikk tökéletesen kitárgyalja ezt a témát, úgyhogy ebbe én már nem is megyek bele, tessenek ott folytatni, aztán vissza ide.

Tehát a mégis meglevő memoárok közül Horn Gyuláét próbáltam meg annak idején elolvasni, de szörnyű önfényezés volt az egész, olvashatatlan volt. Elolvastam viszont Bill Clinton visszatekintő könyvét, az egy teljesen más szint, és ide sorolnám Bokros Lajostól a Verseny és szolidaritást is, mert szintén összegző, magyarázó jellegű.

Molnár Lajos: Miért lettem antipatikus, címlapA fenti koordináták szerint Molnár Lajos könyve nagyon jó, jól van megírva és kitűnően van megszerkesztve. A szerző nem fényezi magát túlságosan, ugyanakkor, és ez a könyvvel a legnagyobb probléma, nem mutat rá a saját baklövéseire sem. Talán három alkalommal vallja be, hogy egyáltalán hibát követett el, két rossz kompromisszum történt és egy rossz személyzeti döntés, tíz hónap alatt ennyi hibája volt összesen. Minden mást jól csinált. A saját hibái helyett arról ír, hogy Gyurcsány sokáig támogatta őt, de a szocialistáknak általában semmi elképzelésük nem volt az egészségügyről, a reformoktól pedig összecsinálták magukat. Ez lényegében valószínűleg így is volt, de hogy ő maga semmilyen hibát nem követett el ezek ügyében, semmi mást nem csinálhatott volna jobban…

Az mondjuk látszik, hogy volt egy világos és határozott elképzelése arról, hogyan kellene megváltoztatni a magyar egészségügyet. Ennek érdekében dolgozott, és ezt képviselte, amíg lehetősége volt rá. Részletesen kifejti a tíz hónap alatt megszületett öt darab egészségügyi törvény értelmét és történetét, de főleg az értelmét, vagyis az egész inkább Bokros érvelő, magyarázó jellegű könyvére hasonlít. Nyilván nem véletlen, hogy egy konferencián rájött, nem csak a bajuszban hasonlítanak egymáshoz…

Én különben ezekkel az emberekkel egyetértek. Eleve szimpatikus, ha valaki írásban részletezi az elképzeléseit, de ettől függetlenül is, ha alakulna egy Bokros-Molnár-Gyurcsány párt, nyilván őrájuk szavaznék. De jelenleg nem valószínű, hogy ezzel sokan lennénk így. És én arra lennék kíváncsi, hogy ennek mi az oka. Miért buktatták meg a szocialisták a biztosítási reformot? Miért nem azzal kezdte a munkáját Molnár, ha az volt a legfontosabb? Miért kell a fontos reformokat ebben az országban mindig rohammunkában csinálni? Nyilván van véleményem ezekről, csakhogy engem Molnár Lajos véleménye érdekelt volna. Ez nincs, helyette a négy éves törvények jól megírt magyarázata van, végül is ez is több, mint a semmi. Kuncze Gábor vagy Magyar Bálint nem készülne memoárokat írni?

The West Wing – Az elnök emberei

Hét évados sorozat, ezt nézzük mostanában. A Fehér Házban játszódik, Josiah Bartlett elnöksége alatt. A díszletek, a szereplők és a történet is rendkívül valósághű, Fehér Házi szakértők is segítették a stábot a munkában, a kész sorozathoz pedig három amerikai elnök is gratulált. Köztük Bill Clinton, ami annyiban természetes, hogy a sorozat mintha az ő elnökségének dramatizált változata lenne. Rabin és Arafat kézfogását például konkrétan beleírták a sorozatba más nevekkel, és persze a fehér házi belső előzményekre koncentrálva. Szexbotrány is van, gyakornok lánnyal, csak nem az elnök keveredik bele… Sőt, a balra látható színész sorozatbeli szerepét az akkori Illinois-állambeli fiatal szenátor, Barack Obama inspirálta…

A sorozat egyik szereplője és az igazi Obama

A legjobban talán az tetszett a sorozatban, hogy a politizálás és egy ország vezetése nem szükségszerűen undorító dolog, sőt. Mi itt arra vagyunk kondicionálva, elég csak a pártfinanszírozásra gondolni, hogy minden vezető politikus szükségszerűen és nyilvánvalóan korrupt, törvényszegő disznó. Ott viszont a politikai vezetők, pláne akik a fehér házi szintre eljutottak, azok tisztességes, okos és nagyszerű emberek, akik nagyszerű célokért küzdenek. És még a politikai ellenfelek sem hazaáruló bűnözők, hanem szintén nagyszerű, becsületes emberek, akikkel mindenekelőtt vitatkozni szokás, és csak ezt követően hozni döntéseket a demokratikus felhatalmazás alapján. Meglepően sokszor az a szereplők első reakciója, hogy személyesen is megkeresik a politikai ellenfelet és vitatkozás útján próbálják meg tisztázni az ellentéteket.

A politizálást persze dramatizálták a sorozat kedvéért, és zseniális, illetve zseniálisan szórakoztató ötleteket láthatunk a szereplőktől. A világpolitika, Izrael és Palesztina, az oroszok, Kína stb. is szerepelnek a sorozatban, és teljesen magánjellegű részek is vannak, nekem azok a részek jöttek be leginkább, amelyek egyszerre politizálnak és személyesek is. Például amikor Donna egy vizsgálóbizottság előtt elhallgatja, hogy naplót ír, de a bizottság vezetője egy randiból kifolyólag tudja az igazat – erre a főnöke, Josh valami egészen zseniális megoldást talál ki. Érdekesség az is, hogy a sajtószóvivő általában őszinte és igazat mond, és az is nagyon érdekes, ahogy a szereplők alárendelik a személyes céljaikat az elnök céljainak – és mégis gerinces, tisztességes emberek maradnak. Így is lehet?!

Josh és Chandler az Elnök embereibenA színészek kitűnőek, kivéve az idegesítő Josh és Donna párost, a sorozat egy részében ők mintha nem is dolgoznának a Fehér Házban, csak egymást és a nézőket idegesítik. De aztán ez észrevétlenül elmúlt, az ötödik évadra kifejezetten jó szerepe lesz mindkettejüknek. Sajnálatos, hogy a hatodik évadra kicserélődött Toby Ziegler magyar hangja, az első sokkal jobb volt, mint amilyen fa hangja a hatodiktól lesz. Viccesek még a vendégszereplők, Chandler a Jóbarátokból mint jogász, John Goodman mint házelnök, illetve Ed O’Neil – Al Bundy mint demokrata elnökjelölt – először meg sem ismertem, zseniális!

Nagyon tetszett még a beszédíró szakma, tök jó érzés lehet, hogy az általad írt szöveget az amerikai elnök elmondja. Én is írtam már olyan beszédet, amit valaki elmondott, és valaki a meghatottságtól sírva fakadt rajta… Az alapítványnál is napi rutin, hogy én írok meg hivatalos leveleket, és én ezt szeretem csinálni, a sorozat pedig megmutatta, mi ennek a foglalkozásnak a perspektívája.

Ajánlom még a sorozat kitűnő, magyar nyelvű Wikipedia-szócikkét.

Célkitűzések

Soha nem tettem még újévi fogadalmakat, most sem, viszont megfogalmaztam és leírtam négy célt, amit az idén el szerettem volna érni. A célkitűzések azt hiszem, elég jól sikerültek, irányukat tekintve mindenképpen…

Megtakarítás

Valamiért azt gondoltam, hogy Zsófi érkezése anyagilag is komoly változásokat hoz. Egy kb. nyolc éves, elfoglalt iskolás lány lebegett a szemem előtt, amint cipőben(!), ruhában(!) viszi a tankönyveit(!) és megy a különórákra(!). Remélem, hogy így is lesz – hét év múlva, de a valóságban Zsófira most még egyáltalán nem kell sokat költeni. Sokkal nagyobb érvágás, hogy Noémi fizetés helyett GYES-t kap, a gyerekvállalásban ez egyelőre sokkal többet számít.

Figyelemre méltó a lakáshitelünk törlesztése is, ugye svájci frankban. Erről a híroldalak néha félrevezető címeket szoktak közölni, tegnap például Matolcsy miniszter közlése nyomán “erősödött” a forint. Ez félrevezetés nélkül úgy hangzott volna, hogy egy kisebb, de ugyanúgy nagyon durván kurva magas rekordárfolyamra érkezett meg. Szemléltetésként itt van a K&H Bank eladási II. CHF árfolyama 2008 novemberétől mostanáig, mi ezt fizetjük. Sárga pont jelzi a Bajnai-kormány hivatalba lépését, a 2010-es parlamenti választásokat, majd az Orbán-kormány hivatalba lépését.

Svájci frank árfolyam 2008 novembertől máig

Balaton-átúszás két óra alatt

Ez végül teljesen elmaradt, az idén nem rendezték meg. Elég ciki az éves nagy célkitűzést olyan sportesemény teljesítésében meghatározni, amit aztán a hideg víz vagy a hideg levegő miatt mások lefújnak. Más kérdés, hogy uszodában többször is 1:50 körül úsztam le ugyanazt az 5,2 km-es távolságot. De amint már írtam erről, jövőre okosabb leszek, és egyszerűen a 21 kilométernyi futás lesz a cél, amit akár a Margit-szigeten, tökegyedül is tudok teljesíteni.

Fogyás

Mínusz négy kiló – lehet ezzel már dicsekedni? Az viszont már most is határozottan látszik, hogy a futás sokkal hatásosabb fogyókúrás sport, mint az úszás, szomorú is vagyok, hogy az utóbbi két hétben csak egyszer jutottam el a pályára.

Harry Potterek angolul

Végül egy szellemi kihívás: az angoltudásom fejlesztése érdekében arra gondoltam, hogy angolul fogom elolvasni mind a hét Harry Pottert. Sajnos közbejött az az apróság, hogy gyakorlatilag nem tudok mikor olvasni: korábban a BKV-n olvastam sokat, most viszont nem járok BKV-val. De ha van alkalom, azért a Pottereket olvasom, angolul is élvezem őket, Harry és Dumbledore most kezdte el Voldemort gyermekkorát elemezni.

Tegnap aztán kiderült, hogy az angol nyelvű hatodik részt nem csak én akarom pont most elolvasni a családból, de azért remélem, hogy Zsófi érdeklődése a Félvér Herceg iránt a 2010-es Éves Nagy Célkitűzésem teljesítését még nem fogja érdemben befolyásolni…

Zsófi Harry Pottert olvas

Romano Rácz Sándor: Cigány sor

Ezt a könyvet egymás után ajánlotta a Népszabadság kulturális rovatában Papp Sándor Zsigmond újságíró, interjúban Sólyom László köztársasági elnök, és a blogjában Gyurcsány Ferenc (akkor még) miniszterelnök, és felkeltette a figyelmemet ez a sok magas szintű méltatás. A dicséret alapja mindhármuknál, hogy a könyvből megismerhetőek a cigány kultúra alapjai, és ha elolvassuk, egészen máshogy fogjuk majd látni a cigány embereket. De ez nem így van.

Romano Rácz Sándor: Cigány-sor, a könyv borítójaA könyv alapvetően önéletrajz, és a szerző, hogy a saját életének eseményeit megmagyarázza, megismerteti az olvasót a cigány kultúra egyes elemeivel. Ezekből azonban a cigány kultúrának csak egyes kiragadott részeit ismerhetjük meg (amelyek a szerző életében szerepet játszottak), távolról sem az egészet. És a kiemelt részeket is csak felszínesen. Két lényeges elemet ismételget, az egyik a csoportban élés, amit a szerző az ősközösségből eredeztet, és néhány érdekességet is megemlít ezzel kapcsolatban, például hogy egy udvarra (közösségi térre) néz az összes ajtó, amelyeket nem zárnak be, vagy hogy megosztják egymással a javakat. De ez nem egy tudományos igényű bemutatás! Rengeteg lényeges kérdés merül fel, amit a szerző meg sem említ, nem hogy tisztázna. Például mit jelent náluk a magántulajdon? Hogyan kezelik a pénzt? Hogyan zajlik a magánélet? A szocializáció? A döntéshozás? A másik sokat emlegetett elem pedig a csoportok dinamikája, ahogy a csoportok szerveződnek, oszlanak, harcolnak egymással. Nem derül ki azonban, hogyan működik egy ilyen csoport, hogyan születnek a döntések, hogyan osztják meg a feladatokat.

Úgyhogy a könyv rámutat egy-két sajátosságra, de semmit sem magyaráz meg, és semmiféle segítséget nem ad sem magánéleti, sem társadalmi szinten ahhoz, hogy mit lehetne a cigány emberekkel kezdeni. Például hogy milyen munkát lehetne adni nekik: a munkához való hozzáállásuk más, mint a többségé, mert nagyobb a vonatkozó “szabadság-igényük”. És akkor? Vagy hogy hogyan lehetne sikeresen oktatni őket. A közösségi létforma megismeréséből biztosan következne néhány jó módszer, de a könyv nem módszertani útmutató, hanem önéletrajz, módszerekről nem szól, úgyhogy egyszerűen érthetetlen, miért hirdette ki Sólyom és Gyurcsány is, hogy a cigányok megismerését a könyv elolvasásával ki lehet pipálni.

Ráadásul a könyvnek is csak az elejében vannak ilyen életmód-bemutatások, a második rész a szerző sikertelen politikai és szakmai pályafutását írja le. Mert az általa “képviselt” cigányokat mindig elutasítják, átverik, kihasználják – fel sem merül, hogy a szerző saját magában is keresse a hibát a kudarcaiért.

Barack Obama: Vakmerő remények

Barack Obama: Vakmerő remények

Némileg csalódott vagyok: ezzel a könyvvel ugyanaz a baj, mint ami Clinton könyvével is volt, hogy bár eredetileg gondolom személyesen írta be Obama egy szövegszerkesztőbe, utána egész csapat szerkesztő, PR-os, politológus és ügyvéd rágta át minden egyes szavát (a külön köszönet rovat szereplőiből két focicsapat is kijönne). Ettől még a könyv olvasható és színvonalas maradt, de szinte minden eredetiséget sikerült kilúgozni belőle.

Így például Obama három fejezetben is történelem-tankönyvet írt, nagyjából középiskolás szinten. Ezek közül az első az alkotmányról szól, amihez kétségtelenül ért, középiskolások számára is közérthetően tud írni róla, ez az egyik legszínvonalasabb fejezet. Máskor viszont végigmeséli az amerikai gazdaság egész történetét is, feleslegesen, igaz, a végén legalább kilyukad valahová (hogy a kormánynak szükség esetén be kell avatkoznia a gazdasági folyamatokba). A külpolitikai visszatekintés viszont tényleg csak a középiskola ismétlése, amíg eljut Irakhoz, onnantól a közismert álláspontját részletezi.

Ennél is zavaróbb, hogy a tényleges politikai állásfoglalásai nélkülöznek mindenféle eredetiséget. Nagyra értékeli az amerikai értékeket és a megosztottság helyett azok mentén kíván politizálni – klassz, de sajnos nem derül ki, hogyan.

De nagyon sok pozitívuma is van a könyvnek, az egyik a Lehetőségek című fejezet, amelyben kitűzi azt a három célt, amelyekért küzdeni kíván (oktatás, technológia és energiafüggetlenség), ezek tökéletesen megfelelő és vállalható célok a kétezres években egy felvilágosult politikustól (kérdés persze, hogy ő választotta ezeket személyes meggyőződésből vagy a PR-osok, mert azonosulásra alkalmasak, de bármelyik is, nekem megfelelnek).

Rengeteg érdekes dologról ír továbbá, amelyek nem a saját forradalmi meglátásai, de én ebben a könyvben olvastam először. Az első ilyet ki is másoltam, annyira illik a magyar politikára is:

Ami engem ma a leginkább aggaszt, az annak a szakadéknak a nagysága, amely az előttünk álló óriási kihívások és politizálásunk kicsinyessége között tátong. Az aggaszt, hogy milyen könnyen eltérítenek minket a piti, mindennapos ügyek a valódi feladatoktól, hogy mennyire ódzkodunk a nehéz döntések meghozatalától, s hogy mennyire képtelenek vagyunk konszenzusra jutni bármilyen jelentős, de akár kevésbé jelentős kérdésben is.

Legalább ennyire illik a magyar sajtóra, de ezek szerint Amerikában is jellemző, hogy objektív újságírásnak képzelik azt, ha visszahangozzák a demokrata, majd utána a republikánus álláspontot – értelmezés nélkül. És a politizálás alkalmazkodott ehhez, rövid, leegyszerűsített üzenetekkel operálnak mindkét oldalon – a könyvnek ebben a részében simán ki lehetne cserélni a pártok nevét a magyar megfelelőkkel. A következtetés viszont zseniális, Obama Louis Brandeis bírót idézi, mely szerint egy demokráciában a legfontosabb tisztség: az állampolgári poszt.

Ír még a vallásosságáról, ami nem nagyon érdekelt, ezután viszont gyönyörűen levezeti, miért szükséges elválasztani az államot és az egyházat, ez a rész is kötelező. A Rassz című fejezet inkább csak amerikaiaknak érdekes, az viszont vicces, hogy Obamát is követték korábban áruházi biztonsági őrök, nehogy lopjon, kutatták már át az autóját rendőrök minden különösebb ok nélkül, és dobták már oda neki autó kulcsát, hogy parkoljon le vele, miközben az étterem előtt a pincérre várt. Megnézném az illető arcát, ha megsúgják neki, hogy éppen a leendő amerikai elnököt nézte parkolófiúnak…