Hét évados sorozat, ezt nézzük mostanában. A Fehér Házban játszódik, Josiah Bartlett elnöksége alatt. A díszletek, a szereplők és a történet is rendkívül valósághű, Fehér Házi szakértők is segítették a stábot a munkában, a kész sorozathoz pedig három amerikai elnök is gratulált. Köztük Bill Clinton, ami annyiban természetes, hogy a sorozat mintha az ő elnökségének dramatizált változata lenne. Rabin és Arafat kézfogását például konkrétan beleírták a sorozatba más nevekkel, és persze a fehér házi belső előzményekre koncentrálva. Szexbotrány is van, gyakornok lánnyal, csak nem az elnök keveredik bele… Sőt, a balra látható színész sorozatbeli szerepét az akkori Illinois-állambeli fiatal szenátor, Barack Obama inspirálta…
A legjobban talán az tetszett a sorozatban, hogy a politizálás és egy ország vezetése nem szükségszerűen undorító dolog, sőt. Mi itt arra vagyunk kondicionálva, elég csak a pártfinanszírozásra gondolni, hogy minden vezető politikus szükségszerűen és nyilvánvalóan korrupt, törvényszegő disznó. Ott viszont a politikai vezetők, pláne akik a fehér házi szintre eljutottak, azok tisztességes, okos és nagyszerű emberek, akik nagyszerű célokért küzdenek. És még a politikai ellenfelek sem hazaáruló bűnözők, hanem szintén nagyszerű, becsületes emberek, akikkel mindenekelőtt vitatkozni szokás, és csak ezt követően hozni döntéseket a demokratikus felhatalmazás alapján. Meglepően sokszor az a szereplők első reakciója, hogy személyesen is megkeresik a politikai ellenfelet és vitatkozás útján próbálják meg tisztázni az ellentéteket.
A politizálást persze dramatizálták a sorozat kedvéért, és zseniális, illetve zseniálisan szórakoztató ötleteket láthatunk a szereplőktől. A világpolitika, Izrael és Palesztina, az oroszok, Kína stb. is szerepelnek a sorozatban, és teljesen magánjellegű részek is vannak, nekem azok a részek jöttek be leginkább, amelyek egyszerre politizálnak és személyesek is. Például amikor Donna egy vizsgálóbizottság előtt elhallgatja, hogy naplót ír, de a bizottság vezetője egy randiból kifolyólag tudja az igazat – erre a főnöke, Josh valami egészen zseniális megoldást talál ki. Érdekesség az is, hogy a sajtószóvivő általában őszinte és igazat mond, és az is nagyon érdekes, ahogy a szereplők alárendelik a személyes céljaikat az elnök céljainak – és mégis gerinces, tisztességes emberek maradnak. Így is lehet?!
A színészek kitűnőek, kivéve az idegesítő Josh és Donna párost, a sorozat egy részében ők mintha nem is dolgoznának a Fehér Házban, csak egymást és a nézőket idegesítik. De aztán ez észrevétlenül elmúlt, az ötödik évadra kifejezetten jó szerepe lesz mindkettejüknek. Sajnálatos, hogy a hatodik évadra kicserélődött Toby Ziegler magyar hangja, az első sokkal jobb volt, mint amilyen fa hangja a hatodiktól lesz. Viccesek még a vendégszereplők, Chandler a Jóbarátokból mint jogász, John Goodman mint házelnök, illetve Ed O’Neil – Al Bundy mint demokrata elnökjelölt – először meg sem ismertem, zseniális!
Nagyon tetszett még a beszédíró szakma, tök jó érzés lehet, hogy az általad írt szöveget az amerikai elnök elmondja. Én is írtam már olyan beszédet, amit valaki elmondott, és valaki a meghatottságtól sírva fakadt rajta… Az alapítványnál is napi rutin, hogy én írok meg hivatalos leveleket, és én ezt szeretem csinálni, a sorozat pedig megmutatta, mi ennek a foglalkozásnak a perspektívája.
Ajánlom még a sorozat kitűnő, magyar nyelvű Wikipedia-szócikkét.