Robert Galbraith (J.K. Rowling): The Cuckoo’s Calling

The Cuckoo's Calling

J.K. Rowling előző könyvét, az Átmeneti üresedést talán a negyedéig tudtam elolvasni angolul, annyira nehézkes és érdektelen volt, magyarul pedig még el se kezdtem. Adtam azért egy esélyt ennek az újnak is, amit álnéven írt, és az egyik legjobb könyv volt, amit idén eddig olvastam!

A nyelvezetével mondjuk ennek is megszenvedtem: Rowling eleve brit angol nyelven ír és nekem inkább az amerikaiban van gyakorlatom, ráadásul olyan szókinccsel, hogy az elején mindössze egy csaj megy az utcán, nekem mégis egyfolytában szótáraznom kellett. Kb. a könyv harmadára lett élvezetes az olvasás, a végére pedig csak úgy pörgettem – idővel azért hozzá lehetett szokni a szóhasználatához. Az is nehezítette az olvasást, hogy a szálak csak a könyv végén futottak össze, és nem mindig tudtam, pontosan mire kell koncentrálni.

A történet viszont iszonyú jó: egy féllábú magánnyomozó egy belevaló új titkárnő segítségével nyomoz egy szupermodell halála után. Minden szereplő fantasztikusan élő és érdekes, pont mint a Harry Potterben, és a jelenetek izgalmasak, romantikusak, szerintem ez a könyv legnagyobb erénye. Furcsa persze egy Londonban játszódó krimit romantikusnak gondolni, de a regényt pont úgy áthatja az emberek, a közöttük levő kapcsolatok és a London iránti szeretet, mint például az Anna-sorozatban volt.

A nyomozás meglehetősen szerteágazó: Strike, a főszereplő magánnyomozó egyesével beszél minden érintettel, és időnként nehéz számon tartani, melyik szereplővel az eset melyik részét vizsgálja és az miért érdekes. De közben együtt járkálunk vele Londonban, látjuk a privát szféráját, együtt élünk vele néhány száz oldal erejéig, és Cormoran Strike az egyik legérdekesebb főhős, akiről valaha könyvet olvastam.

Köztudomású, hogy amíg ki nem derült, hogy a könyvet Rowling írta, nem volt túl sikeres. Ebben a bejegyzésben elég jól össze van foglalva, hogy miért: egyből kemény kötésben adták ki, ami “első könyves” szerzőnél nem szerencsés, nagyon rossz a cím (a könyv feléig ki sem derül, Cuckoo egyáltalán kicsoda – ez a meggyilkolt modell beceneve egyébként), rossz a borító (nem nyomozásra, hanem csajos, szerelmes történetre utal), és a történet sem akciódús, hanem ide-oda járkálós. Mindezek persze engem már nem befolyásoltak: a nyomozás fordulatos, a szereplők izgalmasak és minden jelenet külön-külön nagyon hangulatos: az Átmeneti üresedést felejtsük el, szerintem ez az a regény, amivel J.K. Rowling méltón visszatért!

Évértékelés 2010

Jó évünk volt, természetesen, nekem valószínűleg életem legjobb éve volt 2010. A világot ugyan nem sikerült megváltani, de az influenzát kivéve egész évben egészségesek voltunk, boldogságban és békességben töltöttük az időt és neveltük a kislányunkat. A részleteket tekintve természetesen Zsófi kívánkozna előre, de a szokásos havi beszámolók után sokat már nem tudok írni, talán azt, hogy pontosan a tankönyvi adatok szerint növekszik, Gabi mondta, hogy Zsófi ilyen EU-szabvány kisgyerek. Nagyon érdekes, ahogy viselkedni kezdett, meg jár, totyog fel és alá, majd az lesz még ennél is érdekesebb, amikor beszélni kezd.

A munkahelyemen is elég jó évünk volt, csak az ősz lett zűrösebb a kelleténél, de végül is pont azért mentem vissza az alapítványhoz, hogy ne unatkozzak. Plusz, hogy a vezetéssel foglalkozzak, ne csak szakmai kérdésekkel, ez így is történt, úgyhogy ez is rendben volt.

Ami rossz volt, hogy meghalt nagymamám. Viszont 90 éves volt, szerető családi körben hunyt el, és még találkozott a dédunokájával, úgyhogy azt hiszem, ennél sokkal többet senki sem kívánhat. Az esküvők és a temetések aránya 2009-ben 2:0, 2010-ben 0:2 volt, remélem, 2011-ben ismét esküvőből lesz több. Nem tudom, a keresztelőket ide lehet-e számítani, idén Zsófié volt, és jövőre is kinéz néhány.

Én nem fogadalmakat, hanem célkitűzéseket tettem tavaly, de mióta szeptemberben összefoglaltam őket, tulajdonképpen nem sok minden változott meg ezek ügyében sem. Anyagilag kijöttünk, a Balaton-átúszást azóta sem rendezték meg, lefogyni sem sikerült, a Harry Pottereket viszont kissé elszórakoztam. Elkezdtem ugyanis a hetedik részt még szeptemberben, de ez az utolsó sajnos angolul is sokkal gyengébb az előzőeknél, úgyhogy nem volt kedvem hozzá és abbahagytam. Decemberben gondoltam meg, hogy ha már ez volt az egyik 2010-es Nagy Célkitűzésem, igazán elolvashatnám mégis. Csakhogy a december hónap a jellegéből adódóan alkalmatlan egy ilyen hosszú és angol nyelvű könyv elolvasására, úgyhogy most, január 1-jén este a 660. oldalon járok. Holnap vagy hétfőn nyilván befejezem, és akkor ki lehet pipálni ezt is a listán, összességében tehát a fogyókúra volt az egyetlen igazi kudarc.

A kissé könyvmolynak tűnő Isolde valamikor leírta, hány könyvet olvasott el az előző évben, és kíváncsi voltam, hozzá képest én mennyit olvasok. Le is írtam, hogy 2009-ben 61 darab könyvet olvastam ki – és annyira tudtam, hogy Trychydts is be fog szállni. És el is vitte a Legnagyobb Könyvmoly címet, ami nem baj, nekem sokkal inkább futásban kellene tartani vele a lépést.

2010-ben a legjobb könyv, amit olvastam, a PreZENtáció volt és a Harry Potterek – nem volt nagy mezőny. A legjobb filmek a Vasember 2, az Eredet és a Terhes társaság voltak, a legjobb zenéje pedig Lady Gagának volt, amit azért tartok fontosnak közölni, mert önmagában a csaj körüli felhajtás még nem lenne elég ahhoz, hogy az ő számait hallgassuk meg a legtöbbször a számítógépen, az autóban és a tévében is.

Célkitűzések 2011-re:

  1. Lefogyni 12 kilót – ez talán reálisabb cél, mint a tavalyi 28.
  2. A félmaraton, 21km lefutása (4 kör a Margit-szigeten)
  3. Pénz megtakarítása
  4. Könyvírás (több ötletem is van)
  5. Angol nyelven is olvasni könyveket (legyen a cél: három könyv).

Kevésbé fontos célok, de azért legyenek itt:

  1. Átúszni a Balatont 2 órán belüli idővel – ha sikerül leszervezni.
  2. Újságcikkek megjelentetése a Vakok Világán kívül is.
  3. Fejlődni a fotózásban, a videózásban és az írásban.

Gondoltam, hogy keresek ide egy eddig nem publikált, frappáns képet, de végül is nincs kedvem csak ezért végignyálazni kétezer fotót, mert kb. ennyi készült rólunk az idén (ebből 1700 csak Zsófiról). Van viszont egy, amit keretben is kiraktunk itthon, meg az ajándék fotókönyvek címlapjára is ez került, úgyhogy azt hiszem, elég jól kifejezi 2010 családi harmóniáját. Trychydts készítette, ez is jellemző egyébként.

Noémi, Zsófi és én, családi fotó

Célkitűzések

Soha nem tettem még újévi fogadalmakat, most sem, viszont megfogalmaztam és leírtam négy célt, amit az idén el szerettem volna érni. A célkitűzések azt hiszem, elég jól sikerültek, irányukat tekintve mindenképpen…

Megtakarítás

Valamiért azt gondoltam, hogy Zsófi érkezése anyagilag is komoly változásokat hoz. Egy kb. nyolc éves, elfoglalt iskolás lány lebegett a szemem előtt, amint cipőben(!), ruhában(!) viszi a tankönyveit(!) és megy a különórákra(!). Remélem, hogy így is lesz – hét év múlva, de a valóságban Zsófira most még egyáltalán nem kell sokat költeni. Sokkal nagyobb érvágás, hogy Noémi fizetés helyett GYES-t kap, a gyerekvállalásban ez egyelőre sokkal többet számít.

Figyelemre méltó a lakáshitelünk törlesztése is, ugye svájci frankban. Erről a híroldalak néha félrevezető címeket szoktak közölni, tegnap például Matolcsy miniszter közlése nyomán “erősödött” a forint. Ez félrevezetés nélkül úgy hangzott volna, hogy egy kisebb, de ugyanúgy nagyon durván kurva magas rekordárfolyamra érkezett meg. Szemléltetésként itt van a K&H Bank eladási II. CHF árfolyama 2008 novemberétől mostanáig, mi ezt fizetjük. Sárga pont jelzi a Bajnai-kormány hivatalba lépését, a 2010-es parlamenti választásokat, majd az Orbán-kormány hivatalba lépését.

Svájci frank árfolyam 2008 novembertől máig

Balaton-átúszás két óra alatt

Ez végül teljesen elmaradt, az idén nem rendezték meg. Elég ciki az éves nagy célkitűzést olyan sportesemény teljesítésében meghatározni, amit aztán a hideg víz vagy a hideg levegő miatt mások lefújnak. Más kérdés, hogy uszodában többször is 1:50 körül úsztam le ugyanazt az 5,2 km-es távolságot. De amint már írtam erről, jövőre okosabb leszek, és egyszerűen a 21 kilométernyi futás lesz a cél, amit akár a Margit-szigeten, tökegyedül is tudok teljesíteni.

Fogyás

Mínusz négy kiló – lehet ezzel már dicsekedni? Az viszont már most is határozottan látszik, hogy a futás sokkal hatásosabb fogyókúrás sport, mint az úszás, szomorú is vagyok, hogy az utóbbi két hétben csak egyszer jutottam el a pályára.

Harry Potterek angolul

Végül egy szellemi kihívás: az angoltudásom fejlesztése érdekében arra gondoltam, hogy angolul fogom elolvasni mind a hét Harry Pottert. Sajnos közbejött az az apróság, hogy gyakorlatilag nem tudok mikor olvasni: korábban a BKV-n olvastam sokat, most viszont nem járok BKV-val. De ha van alkalom, azért a Pottereket olvasom, angolul is élvezem őket, Harry és Dumbledore most kezdte el Voldemort gyermekkorát elemezni.

Tegnap aztán kiderült, hogy az angol nyelvű hatodik részt nem csak én akarom pont most elolvasni a családból, de azért remélem, hogy Zsófi érdeklődése a Félvér Herceg iránt a 2010-es Éves Nagy Célkitűzésem teljesítését még nem fogja érdemben befolyásolni…

Zsófi Harry Pottert olvas

Avatar

Nagyon gyér a mozis kínálat mostanában, mi viszont ki akartunk mozdulni, úgyhogy megnéztük a híres Avatárt. Maga a történet egy primitív baromság, dedós párbeszédekkel, de ezt lehetett előre tudni, ez be volt kalkulálva. Most először láttunk viszont teljes filmet 3D-ben, de ettől sem voltunk elájulva, egyáltalán nem éreztem teljesebbnek a filmet attól, hogy a figurák egymáshoz képest előre vagy hátra helyezkednek el.

Korábban a Harry Potter és a Félvér Herceg elejét láttuk 3D-ben és IMAX-ben, na az jó volt, a hatalmas vászon, és a Harry Potter film mint a vizualitás egyfajta csúcsteljesítménye tényleg megújította a mozizás élményét. Aztán megnéztük a Pottert otthon is a tévén, és csodák csodája, otthon is működött, amiből számomra az a tanulság, hogy továbbra is a történet szépsége a fontos, nem a látványé.

Zoe SaldanaEbben az Avatárban például lehet, hogy minden pixelt évek hosszú munkájával tettek a helyére, de ettől még a hülyén megrajzolt farkas csak hülyén megrajzolt farkas maradt, az orrszarvú orrára pedig cápaorrot tettek. A sárkányok távolról úgy néztek ki, mint a kacsák, a kék pasassal együtt mintha Nils Holgersson repkedett volna Márton lúd hátán. A félmeztelen indiánlány volt az egyetlen pozitívum, végig azon töprengtem, ki lehetett az eredetije (Zoe Saldana, akit én főleg a Csajom apja ideges c. filmben láttam).

A mozizás élményét pedig számomra igazán az újítaná meg, ha nem lennének mindig olyan nézők, akik végigdumálják a filmet. Ebben az esetben egy szerencsétlen kisfiút és kislányt hozott magával két anyuka, és a gyerekek totál nem értettek meg semmit a filmből, inkább végigröhögcsélték az egészet. (Más kérdés, hogy otthon is gyakran megzavar minket egy síró kisbaba, de ezért aztán igazán nem lehet mást hibáztatni.)

Évértékelés 2009

Az idei év mindenekelőtt természetesen Zsófiról szólt, nagyobbrészt még Noémi hasában, aztán megszületve, és most már itt van velünk, eszik, alszik, aranyos, néha telerakja a pelenkát és egyebek. A második legfontosabb dolog a munkahelyváltásom volt, hogy visszamentem az alapítványhoz, valamint volt két esküvő, temetés egy sem, kopogjuk le, és a baráti körünk is ugyanaz maradt.

Az összes többi tulajdonképpen lényegtelen. A sorozatnézés hozott még viszonylag érdekes változást az életünkbe, klassz dolog nagyüzemben sorozatokat nézni itthon, megvolt hat évad 24 és öt évad Lost. Én még külön megnéztem négy és fél évad Magnumot, láttunk a tévében Jóbarátokat, Két pasi meg egy kicsit, Malcolmot, utóbbit algi fordításában.

A mozis felhozatal elég gyér volt, nehéz volt még a legjobb hármat is kinevezni, de ezek voltak: Made in Hungaria, Másnaposok, Harry Potter és a Félvér Herceg. Elolvastam 61 könyvet, ezekről néha írtam is.

Meghirdetem a Legjobb Vétel kategóriát, amelyet a még januárban vásárolt Acer Aspire One netbook nyert meg, nagyszerűen lehetett vele út közben dolgozni, szórakozni és kapcsolatot tartani, egyszer még prezentáltam is róla, igaz, az ötven fős közönségből kb. hárman láttak, de a lényeg az, hogy technikailag működött.

Ami viszont rossz volt 2009-ben, hogy nem tudtunk rendesen nyaralni, egy-egy hétvégi kiruccanásunk volt csak, a júniusi balatonfüredi hosszabb próbálkozásunkat elmosta az eső. Emiatt idegileg eléggé fáradt voltam az év jelentős részében, szerencsére most az év végén három teljes hétig pihentethettem az agyam.

A jövő évre vonatkozóan talán segít, ha nyilvánosan is leírom, hogy 2010 szándékaim szerint a megfelelő testsúly elérésének éve lesz. Volt egy felmérés, hogy a brit férfiak átlagosan 6 kilót híznak a feleségük terhessége alatt, és én pontosan hoztam az átlagot, sajnos. Nem mintha azelőtt, a tavalyi kiindulóponton valami Adonisz lettem volna: még le is írtam magamnak, hogy a cél: mínusz 22 kiló. Ebből lett plusz 6, úgyhogy 2010-re a cél a mínusz 28, szurkoljatok! Egyelőre az is egy sikerélmény, hogy december 14-én és január 4-én pontosan ugyanolyan súllyal mérlegeltem, pedig volt közte karácsony, szilveszter és három hét otthon tartózkodás iszonyú mennyiségű sütemény társaságában.

Az év zárásaként pedig iderakom Zsófi eddigi legviccesebb fotóját, amint a nagyapját igyekszik éppen lekaratézni. Boldog új évet mindenkinek!

Zsófi a nagyapja kezében, mintha karatézna

Lost, két és fél évad után

Minden napra várjuk Zsófi megszületését, készen állnak a bútorai, ruhái és minden más, ami egy babához kell. A szerda éjszakánk már izgalmas volt, de a várakozást ettől eltekintve leginkább a Lost nézésével töltjük, most erről lesz szó.

Szeretem, ha egy film vagy sorozat szép helyen játszódik, ilyen volt a Mamma mia, a Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) és a Magnum is. A Lost azzal mindenképpen veri a konkurenciát, hogy hangsúlyt kapnak Hawaii szépségei, ellentétben például a Magnummal, amelyet főleg Honolulu sikátoraiban és kocsmáiban forgattak le. Az internet tele is van a Lost helyszíneit felkereső rajongókkal, amivel maximálisan azonosulni tudok, ha nyerünk a lottón, mi is egészen biztosan felkeressük a Magnum és a Lost híresebb helyszíneit Honoluluban.

Rajongók a Lost egyik gyönyörű helyszínén Hawaii-on

Annyiban viszont csalódás a Lost, így a harmadik évad kétharmadánál járva, hogy a sci-fi vonalat erősebbnek vártam. Azt hittem, mindenféle titokzatos tudományos csoda lesz majd, ehelyett szappanopera van, részenkénti jellemfejlődéssel, ami időnként jó, időnként fárasztó. Hurley előtörténete nagyon magasan veri a többiekét, Lock a második helyezett, annyira jó karakter, a mélypont viszont Michael, akinek egy béna brazil szappanopera szintje jutott.

Ami viszont meglepett, hogy a konzisztencia teljes hiánya milyen elviselhető. A Harry Potternek és például a Leslie L. Lawrence-regényeknek is beolvastam már, ha itt-ott lyukas volt a rendszer, a Lostban viszont nyoma sincs rendszernek, teljesen logikátlan minden, a történet mégis érdekes marad.

A konzisztencia teljes hiánya mellett a szálak elvarrása sem erőssége a Lostnak. A 24-ben minden epizód végén maradt pontosan egy elvarratlan szál, amivel tovább lehetett vinni az évadot, egészen a 24. rész végéig, amikor az utolsó bűnözőt is elfogták vagy fejbelőtték. Ezzel ki is lehetett békülni, a Lostban viszont szálak elvarrása szóba sem kerül, sőt már az is nagy sikerélmény, ha valami egy kicsit kevésbé homályossá válik. Teljesen kizárt, hogy akár a jövőre kezdődő záró évadban értelmes választ kapjunk a rejtélyek sokaságára, érdekes módon azonban ez a frusztráció is belefér – hiszen nyilván a Sziget akarta így.

Amire még figyelni kell, az az internetes keresgélés. A web érthető módon tele van a sorozat rejtélyeit taglaló írásokkal, de ezek egyben gigantikus spoilerek is, úgyhogy csak óvatosan. Én csak képeket keresgéltem ehhez a bejegyzéshez, de már a képek is árulkodóak vagy félrevezetőek. Itt van például a hatodik évad plakátja, ahol a képen látható szereplők közül legalább öten már most halottak, és C-ről is nehezen tudtam elképzelni, hogy túléli a harmadik évadot, de ezek szerint mégis eljut odáig.

A Lost stábja egy jelenet forgatása közben a dzsungelben

Mosolyalbum

Megnéztük az In Brugest (Erőszakik), és tényleg tök jó film, csak túl sok az üresjárat, mert szép az a város, de a moziba nem azért ülünk be, hogy percekig semmi mást ne mutassanak. Az ilyen üresjáratok alatt általában azon agyaltam, hol láttam már ezt a csajt, de még a film végén, a neve (Clémence Poésy) alapján sem ugrott be.

Clémence Poésy az In Bruges című filmben

Pedig még Lord Voldemort is ott nyomult a filmben – Noémi még őt sem ismerte fel, szerintem kicsit fáradtak lehettünk. A lány egyébként Fleur Delacour volt a Harry Potter és a tűz serlegében, és van még egy ide tartozó képem, tetszik, amikor Halálos Ellenségekről ilyen mosolyalbum-fotó jelenik meg:

Voldemort, Beatrix, Dumbledore és Harry Potter mosolyog egymás mellett

Harry Potter és a Halál Ereklyéi

Lélekben már lemondtam arról, hogy a februári hivatalos megjelenés előtt elolvassam az új, egyben utolsó Harry Pottert. Az Index által bereklámozott oldal megszűnt, aztán tudtam két felhasználót, akiknek biztosan megvolt, de nem méltattak válaszra (mostanában senki sem szokott). Az internetes keresés azért volt nehéz, mert mindenfelé spoilerekbe ütköztem, mindezek után pedig elég váratlan volt, hogy kérés és minden előzetes nélkül egyszer csak felbukkan majd a postaládámban…

Két kalóz fordította le a könyvet kb. 90-10%-os megoszlásban. Kalóz1 (a 90%-os) gyakorlatilag Tóth Tamás Boldizsár szintjén fordított, az olvasószerkesztés hiánya miatt értelemszerűen egy-egy elütéssel, helyesírási hibával, de ez cseppet sem volt zavaró. Kalóz2 viszont magyarul sem tud, helyesen írni sem, gépelni sem, fogalmazni sem, a francnak próbálkozik az ilyen, és miért adja ki a kezéből az utolsó Harry Pottert anélkül, hogy akár csak egyszer is átolvasná, mit produkált (ezeket a részeket arról lehet felismerni, hogy a párbeszédek idézőjelezve vannak, nem kötőjelezve). Ráadásul a közepén megismétlődik vagy tíz fejezet, kereshettem, hol folytatódik, úgyhogy a kalózfordítás olvasását senkinek sem ajánlom, csökkenti a mű élvezeti értékét, várjátok meg a februárt és vegyétek meg a hivatalos fordítást!

Harry Potter and the Deathly HallowsÉn is megveszem majd, ha már az első hat részt megvettem, de a hetedik rész egyébként abba a kategóriába tartozna, amit némi fejcsóválás után visszaviszek a könyvtárba és szóra sem méltatok a blogomban. Trychydts írta: “a drámai felállás minden bizonnyal meghaladja Rowling írói kvalitásait.” És mivel “a mesék _alapvető jellegzetessége_ az abszolút, áthághatatlan, kiskapukat nem ismerő koherencia.“, óriási csalódás, hogy a történet koherenciája szétesik a végére.

A varázslatokról például eddig tudni lehetett, hogy van köztük könnyű (amit gyerekek is el tudnak végezni), nehéz (amit csak felnőttek), illetve különlegesen nehéz (amit csak Dumbledore vagy Voldemort). Ehhez képest mint Stephen King a Mobilban: mindig éppen az a nehéz vagy könnyű, amit éppen kell ahhoz, hogy a történet tovább tudjon vánszorogni.

A fordulatok is esetlegesek. Minden korábbi részben hinni lehetett abban, hogy az aktuális fordulatnak valamilyen mélyebb oka van a háttérben, például Harry különleges tehetsége, vagy hogy Dumbledore amúgy is így akarta, valami titokzatos, amit csak a hetedik részben tudhatunk majd meg. Meg is tudjuk, de sajnos egy baromság, az utolsó rész saját fordulatai pedig nélkülözik az egyéni ötleteket, korábban elképzelhetetlen lett volna például, hogy a halálfalók köréből a hősök éppen csak ki tudjanak csusszanni, csak mert éppen szerencséjük volt.

A gyér átfogó magyarázaton kívül valamiféle megváltó fordulatot, poént, flasht vártam még, amitől hirtelen minden jóra vagy rosszra fordul, de ilyesmiről szó sincs, a történet fordulat nélkül kifut a végéig és kész. Van egy, talán fordulatnak szánt jelenet, de az egy jobb szappanoperában sem menne el. A nagy fordulatot különben is Piton kellett volna végrehajtsa, azt vártam, hogy a fél regény róla szól majd, de erről szó sincs, egy összecsapott kis fejezetben kapunk magyarázatot az egész  sorozat legérdekesebb szereplőjének sorsáról.

A könyv elején örömteli volt még, hogy nem a régi szálak elvarrása történik, hanem új szálakat is felvesz Rowling, legalábbis ilyennek tűnt Krum felbukkanása. De mint kiderült, tök felesleges volt, amit Krum elmondott, akárki elmondhatta volna, azt pedig nélküle is tudtuk, hogy Ron szerelmes Hermionéba.

Az utolsó fejezet az epilógus, egy jelenet a valódi történet végéhez képest 19 évvel később. Ettől azt vártam, hogy kiderül, hosszabb távon kiből mi lesz, már a túlélők közül, a főhősökből például miniszter, igazgató vagy tanár tetszőleges elosztásban. Röhej, de egyik sem derül ki: ha valaki ilyesmire kíváncsi, chatelnie kell JK Rowlinggal (persze a spoilerek miatt csak a könyv elolvasása után érdemes).

A regény megjelenése után azon csodálkoztam, hogy alig-alig spoilerezték el a végét a médiában, így utólag úgy tűnik, valószínűleg túl bonyolult lett volna például egy Blikk-főcímben megírni a lényeget, de a lényeg egyszerűen nem is elég érdekes ehhez. Abban reménykedem még, hogy az alternatív Star Wars-történetekhez hasonlóan egyszer írnak a Harry Potterből is egy színvonalas hetedik részt, a találgatásokból már régen látszott, mennyi izgalmasat ki lehetett volna hozni az első hat részből kiindulva.

Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg

Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg című könyve több szempontból is felkeltette a figyelmemet. Egyrészt a címadáshoz szolgáló Shakespeare-idézetet a harmadik Harry Potter-filmbe is beleszőtték, sőt azzal reklámozták a trailerben. Ezen kívül az író két másik művéről nevezte el Montag a blogját (Marsbéli krónikák és Fahrenheit 451), tehát nyilván sokat jelentettek neki az író művei.

Ilyen komoly felvezetés után ilyen pocsék könyvet még életemben nem olvastam. Ray Bradbury folyamatosan elköveti azt a hibát, amelyet Stephen King úgy nevezett, hogy a határozószavak felesleges halmozása. Bizonyára roppant lírikusnak tűnik például ez a mondat: “Fehér, pihelágyságú lepkék kukucskáltak be egy üres üzlet ablakán,…“, de az miért fontos, hogy mennyire puhák a lepkék? Sőt az egész mondat felesleges, a könyv nem a lepkékről szól, szerepük sincs, és a könyvben rengeteg ehhez hasonló rész van, amelyek csak zavarnak, nehezítik az olvasást és lassítják a történetet.

Persze fene tudja: ezért a történetért nem is kell sietni. Az eleje még izgalmas lenne, ha a lírikus vatta nem fárasztana le. Szerencsére a közepén a líra finoman véget ér, ekkor viszont a történet ül le, a vége pedig teljes egészében baromság.

A könyv egyetlen értékének az édesapa monológjai tűnnek, amelyek, ha kiragadjuk a környezetükből, tartalmaznak érdekes gondolatokat. De azért vegyük észre, hogy apuka tizenhárom éves srácoknak filozofál a Bűn és a Rossz természetéről. Még meg is kérdezi:

-Értitek, amit mondok?
-Nem nagyon.

De apuka azért simán folytatja tovább…