Túl drága volt a Vidámpark

Bezárják a Vidámparkot – egy kissé sajnálom, de egyáltalán nem csodálkozom, hogy nem járt oda senki szórakozni. Érthetetlen, miért szabtak meg ilyen magas belépti díjakat ahelyett, hogy azokat a kereslethez és a konkurens kínálathoz igazították volna. Vegyünk néhány példát arra, hogy Zsófival és Noémivel hármasban, egy vasárnap délután elmennénk valahová szórakozni. Zsófi úgyis pont elérte a 90 centit, felülhetne a játékokra a Vidámparkban, de szereti az állatokat és szereti a játszóházakat is. Vagy töltheti a délutánt a nagyszüleinél, mi pedig elmehetnénk kettesben moziba. Melyiket válasszuk?

Az, hogy a Vidámpark kapujában 13 ezer forintot kifizessek, nem igazán életszerű. Nincsenek érvek, nincs olyan játék vagy élmény odabent, ami 13 ezer forint kiadását indokolná. Ha egy árban lenne az Állatkerttel, lehetne mérlegelni, vagy ha egy árban lenne a játszóházakkal, és még parkolni is lehetne, akár rendszeresen járhatnánk oda. Egy békebeli, családi szórakozás lehetne, amilyen az én gyerekkoromban is volt. Még ha van is egy múzeum jellege, ilyen balkáni, lelakott, ócska múzeumi jelleg, de legalább a miénk. A Vidámpark családi tradíció lehetett volna, nosztalgiázás a felnőtteknek, szórakozás egy kisgyereknek – ezt vette el az az idióta, aki a13 ezer forintot kitalálta. Nincs mit csodálkozni azon, hogy becsődölt.

Vavyan Fable: Tündértánc-kritikáim 2001/2002-ben a Nyúzban

Akkoriban Vavyan Fable-nek még kifejezetten jó könyvei is voltak, megvárásoltam tehát a Tündértánc címűt is, legalábbis az első kötetet, majd írtam róla egy kritikát a Nyúzba.

Ezután gondoltam egyet és megkerestem a kiadót, hogy cserébe, amiért írtam az első kötetről a Nyúzban, nem adnának-e egy második kötetet ingyé’, mert akkor írnék arról is. Mondták, hogy rendben, csak menjek el érte személyesen, és megadtak egy címet.

A cím történetesen a Budai Várban volt, egy magánlakás, rohadt nehéz volt odatalálni, a fél napom ráment, mire sikerült. A Budai Várban eget verő ingatlanárak vannak, ehhez képest a lakás meglehetősen lerobbant volt, máig sem értem, miért nem vettek a gazdái egy másikat, mert ennek az árából rendes lakásban is élhettek volna, igaz, nem a Várban.

A Nyúz-kritikát rituálisan átadtam, a második kötetet rituálisan átadták. Írtam kritikát arról is. Akkor úgy éltem meg, hogy az első még szinte recenzió-szintű bemutatás volt csak, a másodikban viszont már rendesen kiosztottam a regényt, de most úgy látom, hogy mindkettő korrekt kiosztás volt.

És itt jön a poén: érkezett egy hozzászólás a honlapomon, mely szerint “vegyem észre a jót is, ne csak a rosszat” – vagy valami ilyesmi. Nyilvánvalóan Vavyan Fable írta, bár a nevét nem vállalta fel, én viszont el voltam ájulva, hogy a titokzatos írónő figyelmet szentelt a kritikámnak.

A mai eszemmel vicces ez a naivitásom, és a tapasztalataim is ellenkezőek: mindenki, mindenhol elolvassa, amit írnak róla, ha rosszat, akkor szinte 100%-os eséllyel. Egy magyar művész pedig különösen – végül is hány orgánum foglalkozik érdemben egy-egy alkotással?

Multimédia rovat

Töltöm fel a cikkeimet WordPress alá, 2002 februárjában járok, lényegében végeztem a Multimédia rovattal. Ennek keretében az ELTE Médiatár CD-lemezeit recenzáltam, és visszatekintve is tetszik, milyen kulturált kis rovat volt ez. A 2001. szeptemberi félév előtt álltam elő Márknak azzal az ötlettel, hogy a Webarangolót kiegészítve, Multimédia néven, dupla terjedelemmel írnám tovább.

Az eredményt a későbbi Természet-Tudomány-Technikához tudnám hasonlítani: nagy terjedelmű, ELTE-kötődésű és olvasmányos volt, büszke vagyok rá, ahogy visszaolvasom. És persze isteni érzés volt két teljes oldalon megjelenni, ez később is csak a Vakok Világában sikerült (ami persze sokkal kisebb terjedelmet jelent a nagy betűk miatt).

A multimédiás CD-ROM mint formátum létjogosultsága persze már akkor is kérdéses volt az internethez képest, ma pedig már teljesen értelmetlen lenne ilyesmit kiadni. Cikktémának viszont ideálisak voltak, hosszasan lehetett írogatni földrészekről, állatokról, emberekről.

Régi cikkek, Webarangolók

Rakosgatom fel WordPress alá a régi cikkeimet, és egészen vállalható darabok is vannak köztük (és persze sok vállalhatatlan is). Amit Zsuzsi svédországi tanulmányairól írtam, ma is teljesen vállalható, ahogy a Peet könyvéről írt recenzióm is. Az első Webarangolók is vállalhatóak lennének, jól látszik rajtuk az a törekvésem, hogy a weboldalak bemutatása olvasmányként is érdekes legyen egy-egy előadás között a szünetben. Most újraközölni őket ugyanakkor mégsincs sok értelme: a kulturális misszió ebben a formában már nehezen lenne értelmezhető, a hivatkozott weboldalak többsége pedig már nem is létezik.

Én magam viszont elég jól szórakozom azon, hogy akkoriban milyen dolgokkal szórakoztam. Cikket írtam például arról, hogy a MAHASZ lemezeladási toplistájának első 13 helyét mind Zámbó Jimmy foglalta el – Zámbó Jimmy megnevezése nélkül. Visszaemlékszem a “valerie.inf.elte.hu” szerverünkre, amit az akkori Tanulmányi Osztály kedves és népszerű vezetőjéről, X. Valériáról neveztek el – rengeteget dolgoztunk és leveleztünk azon a gépen. Volt a rovatomban Bérgyilkos a szomszédom, budapesti webkamera, homokvárak, Harry Potter, airdale terrier kutyus, illetve a berekfürdői hamburgeres honlapja, aminek már akkor sem értettem, miért készítettek honlapot. Vagy az akkor 19 éves, zongorista György Ádám, akinek a lemezét a bátyja az Ismeretlen(?) Zongorista művésznévvel igyekezett népszerűsíteni, és valamilyen okból a Tétékás Nyúzban való megjelenést különösen fontosnak tartotta.

Csinálták a fesztivált

Az Old’s-os korszakom óta szeretem a régi számokat, úgyhogy bejöttek ezek a feldolgozások is. Persze nem is itt élnénk, ha nem playbackről ment volna a döntőt kivéve az egész sorozat, ha a döntőben megkímélnek Dolly és Aradszky László fellépésétől, vagy ha sikerült volna normális műsorvezetőket választani. Utóbbi azért volt probléma, mert az M1 nálunk a 11-es csatornán van, ami már nem “egy gombos”, és nehéz volt ide-oda kapcsolgatni, hogy megnézzem, még mindig ez a két észlény beszél-e.

Az viszont jó volt, hogy nem sztárokat, hanem énekeseket kértek fel szerepelni, családunk gyakori beszédtémája volt, hogy sikerült-e szebben elénekelni a dalokat most, mint eredetileg. Tóth Vera, Péter Szabó Szilvia és Szolnoki Péter hangja például bármilyen dalnál egy élmény, Csonka Andrást viszont kihagytam volna, mert ebben a mezőnyben nagyon gyéren szerepelt. Az is jó ötlet volt, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán vette át a Holnap hajnalig előadását, meg is nyerték vele a versenyt, és nekem is ez volt a kedvencem. És ezek is jók voltak még:

Szolnoki Péter: Elmegyek
Tóth Vera: Úgy szeretném meghálálni
Péter Szabó Szilvia: Mindenkinek van egy álma
Péter Szabó Szilvia: Tölcsért csinálok a kezemből
Péter Szabó Szilvia: Ha én rózsa volnék
Stohl András: Óh, kisleány

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=Pca6LJHWVeE]

Sírásás

Vidám, szórakoztató délutánom volt: megástam a kutyám sírját. Szegény Lédi tulajdonképpen még él, de nincs jól, alig hall, alig lát, nekimegy a falnak, leesik a lépcsőről, és bár valamennyit eszik, csont és bőr az egész kutya, hány, fosik, meg ilyesmi, és nagymamám el akarja altatni. Lehet, hogy ez már a héten esedékes, ezért még el akartam búcsúzni tőle, plusz ha valakinek sírt kell ásni neki, legalább én legyek az. Ott voltam akkor is, amikor pár hetes korában kiválasztottuk a testvérei közül, ez tizennégy éve történt, azóta volt félig az én kutyám is. Szerintem ma nem volt annyira rosszul, legalábbis nem szenved, kajálta a csontokat, amiket vittem neki, csóválta a farkát, ivott, egyszer még pacsit is adott. Amikor jöttem elfele, még kijött a házából elbúcsúzni, és amikor megsimogattam a fejét, ahogy tizennégy év alatt mindig is szoktam, alighanem mindketten tudtuk, hogy ez volt az utolsó ilyen alkalom.

Lédi

Másodosztály útikalauz

A barátnőm egy Nyíregyháza melletti faluban lakik, így az utóbbi időben gyakran utazok le hozzá vonattal. Az Intercity-járatok helyett egy ideje a gyorsvonatok első osztályát részesítem előnyben, ezek a légkondi hiányától eltekintve kényelmesebbek és olcsóbbak is az Intercity-nél, és a menetidő különbsége is elhanyagolható. Legutóbb kipróbáltam a gyorsvonat másodosztályát, amivel 244 forintot spóroltam, a minőség és a kényelem viszont…

Read more

Knézy Jenő emlékműsorok

Knézy Jenő emlékműsorok voltak a három nagy csatornán. Az RTL előresietett, de meglehetősen ötlettelenül csak az Esti Showderből mutattak részleteket (legalábbis amikortól én néztem). A TV2-n kollégákat és sportvezetőket szólaltattak meg, változó színvonalon (a mélyponton Szívós János megosztotta velünk, nézőkkel az információt, hogy Knézy Jenőnek volt “egy sajátos beköszönése is”).

Végig azt a kabaréjelenetet vártam, amiben Antal Imre és Kudlik Júlia kettéfűrészeli Knézyt. A műsor előtt egy díszletmunkás összeszögelte a dobozokat, így Kudliknak és Antalnak izomból fűrészelnie kellett (“Ne feszíts Jenő!” :)). A jelenet végén pedig Knézy Jenő már kimászott a dobozból, a “lába” mégis kilóg a doboz végén, és úgy próbálják visszarugdosni…

Az MTV színvonalas műsorába be is került ez a jelenet Knézy Jenő más fellépéseivel és közvetítéseivel együtt. Ő közvetítette, ahogy olimpiai bajnok lett Kovács Ági, a női kajak négyes, a vizilabda-válogatott, és bemutatták a Ferencváros-Grasshoppers meccs góljait is. Olyan jó ezeket viszontlátni, még a focit is, jó lenne gyakrabban, és nem csak ilyen szomorú alkalomból.

Címlapsztori

Ennyire azért – gondolom – nem vagyunk érdekesek, mégis, a XXIII. félévfolyamot lapozgatva szinte végtelenül áradtak a szerkesztőségi és HÖK-ös, belsős, de talán másoknak is érdekes sztorik, legendák. Közben a kar beköltözött a mai helyére, alakult az ETR és a kari struktúraváltás – de kit érdekel ez az új Főzőcske-rovatvezetőhöz képest? 🙂

Read more