Tavaly februárban, amíg itthon szürkeség volt, nyirkosság és hideg, csodás érzés volt húsz fokban a napsütötte barcelonai tengerparton sétálni. Ezért elhatároztuk, hogy a téli depressziót idén is megpróbáljuk valamilyen napsütéses helyen feloldani (más kérdés, hogy mire hazaértünk, itthon is ugyanolyan meleg lett, mint Máltán volt…)
Az időpontot úgy kellett kiválasztani, hogy Zsófi írásbeli felvételije után, de még az én negyedéves hajtásom előtt legyen. A déli, de még európai országok közül pedig Máltára volt olcsó repülőjegy, így oda mentünk a Ryanair menetrendnek megfelelő öt éjszakára (péntektől szerdáig).
A Ryanair 14 éves kortól külön ülteti a gyerekeket a szüleitől, gáz, hogy ilyen szemét módon próbálnak minket lehúzni. Zsófinak felajánlottuk, hogy kifizetjük, hogy Noémi mellett ülhessen, de nem tartott rá igényt (odafelé aztán sok hely volt és összeültünk mind a négyen, hazafelé meg átlósan mögötte ültem, ennél messzebb biztos nem talált helyet az algoritmus).
A szállást nehéz volt kiválasztani: a szállodáknak itt is, mint mindenhol, szinte csak 2 személyes szobáik vannak. Az apartmanok pedig az értékelések szerint hidegek, koszosak, sok helyen csótányokkal is osztozni kell a szobákon. Egyáltalán, melyik részén akarunk lakni a szigetnek? Bulgáriában utáltuk a kihaltságot, így a zsúfolt főváros és egy újabb építésű apartman mellett döntöttünk.
Az indulás napján…
… nem volt semmilyen komoly probléma, csak annyi, hogy végig bennem legyen az ideg:
- apukám vitt ki minket a reptérre, és az Opel motorja néha kihagyott és egy ideig csak lendületből gurultunk tovább… (aztán kiértünk rendben)
- a Ryanair Malta Air nevű leány-légitársaságával repültünk, egy Boeing 787 Max-szal, amin a vészkijárat sorába szólt a jegyem… (de szerencsére semmi gond nem volt, sőt a menetrendet is tartották oda és vissza is)
- a reptéri buszon elnéztem a leszállást és továbbmentünk két megállóval (még szokni kellett a rövid megállókat), sétálhattunk vissza a csomagokkal a máltai éjszakában
- az apartman bejáratánál kb. tíz percig kellett keresgélnem a kis szürke dobozt, amibe a kulcsot elrejtették…
Közlekedés Máltán
Tudni kell, hogy Málta (Olaszországhoz hasonlóan) autózás-központú. Például minden utca úgy néz ki, hogy vékony, kb. 1 méteres a járda mindkét oldalon, mellette mindkét oldalon parkolósáv, és középen kétsávos autóút, az autóknak tehát kb. ötször annyi helyet adnak, mint a gyalogosoknak. Növényt egész városrészeken keresztül nem látsz. Máshol, például Barcelonában túlléptek már ezen, élhető is lett a város, Máltán erre még várni kell.
Továbbá Máltán semmi sincs, ami sínen járna és ezért kényelmesebb lenne: se vonat, se villamos, se metró. Buszok vannak és autók. Utóbbiakat turistaként Uber/Bolt/taxi formában lehet igénybe venni, vagy bérelni, ha van idegrendszered idegen országban, nagy forgalomban, agresszív sofőrök között, bal oldalon vezetni, hát nekem például nincs, így maradtak a buszok.
A buszok alapvetően civilizáltak, például tényleg a Google Maps és a Tallinja app által is ismert menetrend szerint járnak. Van rajtuk légkondi (ha bekapcsolja a sofőr), használható wifi(!), relatíve tiszták, az utasok udvariasak egymással. A lányoknak érdekes kulturális tapasztalat volt, amikor mi voltunk az egyetlen fehér bőrű utasok a buszon.
Buszos út tervezési trükkök
A máltai buszokkal az a probléma, hogy a magyar személyvonatokhoz hasonlóan minden bokornál megállnak. A főváros és a Cirkewwa-i komp közötti út például a 41-es járattal 82 perc, és ezalatt 67(!) megállója van. A busz átvág Málta összes sikátorán, szakadt házak között halad, és percenként, kb. minden második utcánál megáll.
A megoldás, hogy hosszabb utakra az X-es (expressz) járatokkal kell menni, akár úgy, hogy az X-es járat megállójáig másik busszal mész el és ott átszállsz. Az expressz buszoknak ugyanis kevesebb megállója van, csak kb. 3 percenként állnak meg… Az átszállásos útvonalat azonban se a Google Maps, se a Tallinja app nem ajánlja fel alternatívaként, neked kell kigubizni a menetrendből.
Persze ez az ötlet sem mindig jó: február elején, a húsz fokos, szellős, kellemes időben simán elüldögéltünk a Luna nevű megállóban fél órát az átszálláshoz. De aztán belegondoltam, milyen lenne ugyanez nyáron. A megálló ugyanis így néz ki:
Nyáron itt kb. 60 fok lehet: 40 fok árnyékban, csak nincs árnyék, hősugárzó kövek és házak vannak, nyáron tehát lehet, hogy mégis inkább a 41-est választanánk, vagy bármi mást, ami elsőként arra jár és légkondícionált…
Egy másik napon, egy másik járatnak meg olyan szűk utcában is volt megállója, ahol nem volt járda, a busz is éppen csak elfért a falak között. A megálló egy ház kapuja előtt volt – a lakók, ha jól időzítenek, a kapuból egyből a buszra szállhatnak fel…
Plusz, néha mindkét irányba haladva ugyanott állnak meg a buszok, figyelni kell a végállomás nevét is, nem csak a járat számát. Meg a megálló nevén kívül a sorszámát is, mert néha abból is több van. Egy-két nap alatt simán bele lehet ezekbe jönni, utána én már csak akkor rontottam el, ha nagyon fáradt voltam…
Az öt napunk alatt előfordult még, hogy
- nem jött a busz egyáltalán, kimaradt egy járat, semmi gond, fél óra múlva jött a következő,
- olyan tömeg volt, hogy a sofőr nem engedett fel új utasokat…
- a sofőr szólt, hogy útlezárás miatt másfelé megy…
Végül csak egyszer lett elegem az egészből, amikor fáradt voltam és rossz buszra szálltunk. Szerencsére a busz egy ideig hazafelé vitt minket, de aztán elkanyarodott, ezért leszálltunk, és ott álltunk két gyerekkel egy külvárosi random helyen, a térkép szerint másfél kilométerre az apartmantól. Barcelonában ez egy fél órás kellemes séta hazáig, Máltán viszont a megoldás egy 6 eurós Uber lett. (folyt. köv.)