Szatmári Péter

A nagy kenusok csoportja

Több legendás testvérpár is volt a kenusok között. A Kukonya-ikrek, akik párost indultak, de lemaradtak a mezőnytől, és hangosan kurvaanyázták egymást a Velencei-tó közepén, vagy a Budai-testvérek, akik KSI-sek voltak, mint mi, és miután Kanadába költöztek, világklasszis páros lett belőlük (persze lehet, hogy itthon is az lett volna). És persze a Sipos-testvérek, akik legendásan idióták voltak már kenusnak is, például elmentek Hermészt futni cipőben és fürdőnadrágban, de mire visszaértek, már csak cipő volt rajtuk… Vagy a sítábor, amikor a hidegbe, hóba szaladtak ki szintén egy szál cipőben…

Később velünk indult el a KSI-ben a kisebbik kenus csoport, a Sipos-testvérek pedig természetesen a nagyok közé tartoztak, úgyhogy sokszor nem találkoztunk, a két csoport közötti évek akkor még nagyon nagy különbséget jelentettek. Ennek ellenére Varga Győzőt, aki szintén a csapatukba tartozott, még versenyezni is láttam egy Budapest Bajnokságon. Emlékezetes volt, mert jött a mezőny, és aztán jött a Győző, tulajdonképpen így értettem meg, hogy attól, hogy valaki idősebb, még kenuzhat akár rosszul is. Sipos Tamás viszont ebben a cikkben arról beszél, hogy serdülőként és ifiként is nyert bajnokságot.

Az ő csapatuk ennek ellenére sem az eredményekről volt híres, hanem a csajozási és szexuális készségekről. Sipos Tomi pedig már akkor is nagyon jól nézett ki, és kb. harminc kilóval soványabb is volt. Egyszer hármasban beszélgettünk egy buliról, amiben Sipos megismerkedett egy lánnyal, és már a buliban is csókolóztak:

Bence: És, aztán volt valami még a csajjal?
S. Tamás: Nem, hazamentünk, nem volt semmi.
Bence: Semmi? De hát már a buliban összejöttetek…
S. Tamás: Ja, szex? Az volt…

Mi ekkor még a csajozás innenső felén jártunk, úgyhogy nagy lelkesedéssel fogadtuk a nagy kenusok történeteit, de amilyen az a csapat volt, annak a szintnek mi soha a közelébe sem jutottunk.

A KSI-ben csak 18 éves korig lehetett kenuzni, és amennyire tudom, sem a Sipos-testvérek, sem Varga Győző nem igazolt már át máshová, abbahagyták a kenuzást. Az Mirigy honlapján egyébként most is a kajak-kenu a kedvenc sportága és Kolonics György a kedvenc sportolója Sipos Tamásnak és Varga Györgynek is.

Mint az Irigy Hónaljmirigy tagjai

Úgyhogy ezután már csak az Irigy Hónaljmirigy tagjaiként hallottam róluk, és teljesen nyilvánvaló volt, hogy az ő humoruk, kinézetük és mentalitásuk tökéletesen alkalmassá teszi őket egy paródiazenekarban való részvételre. Ráadásul Sipos Péter hangjáról és előadói tehetségéről addig még fogalmam sem volt.

Urbival, az akkori legjobb barátommal nagyon gyorsan a rajongóik is lettünk, Mirigy-kazettákat hallgattunk a dizsi előtt, hogy jó hangulatunk legyen, és a zenekar által is emlegetett E-klubbeli koncerten is ott voltunk.

Az együttes története innentől közismert, de én már kevésbé voltam lelkes, mert a tévéműsoruk színvonala nagyon gyorsan csökkent, szerintem nem is lehet iparszerűen, havi műsor keretében viccesnek lenni. A zenei vonalat is elvitték a rockzenétől a mulatósig, a hakniműsorokon is Pákózás, Győzikézés, Fásy Ádámozás ment, szóval az amúgy is szánalmas celeb-vonal legalját parodizálták, nem a zenészeket, ami engem érdekelt volna. Aztán a tévéműsor is befejeződött, most éppen nem is nagyon tudni, hogy mihez kezdenek. Tegnap pedig 20 éves jubileumi nagykoncertet tartottak a BS-ben, valójában az egész bejegyzésnek ez az apropója.

20 éves jubileumi koncert

A koncert pedig nagyszerű volt, értékeltem, hogy a zenekar nem playbackezett csak a szereplés kedvéért, hanem a frontemberek énekeltek, a háttéremberek doboltak, gitároztak, billentyűztek, igazi élő zenekarként szerepeltek. A dalszövegeket a rossz akusztika miatt nem nagyon lehetett érteni, de a többségét úgyis ismertem már, és a hangulat enélkül is teljesen jó volt. Egy hibát követtek el, hogy össze-vissza keverték a zenei stílusokat, a lakodalmas, a pop- és a rockzene váltogatta egymást, lehetett volna valami ívet húzni ezek között.

Zseniális nagy pillanatok is voltak, például amikor egy dalon belül versenyeztették a cigányzenét a rockzenével, vagy MCDC rappelése a Whiskey-s üvegek alatt, ezeket nagyon jó lenne még viszontlátni, ha kiadnák vagy ha felvette valaki. Az is nagy volt, amikor a zenekar egyik tagja egyedül megmozgatott 15 ezer embert a BS-ben a hullámzás által, vagy hogy Abaházi Csabával azért is elénekeltették, hogy Halál a májra.

Azt viszont egymástól függetlenül megállapítottuk Noémivel, hogy ebből a Mirigy-témából kb. ennyit lehetett kihozni, nagyon sokáig már nem kellene erőltetniük a fiúknak. Az átvezető részeken például csak cigányoztak vagy szegény, szerencsétlen embereket parodizáltak, ebben semmi vicces nincs, ahogy abban sem, ha férfiak nőnek öltöznek, ezek a részek már a tévéműsorban is nagyon kellemetlenek voltak. A nagy meglepetés pedig azt hiszem, a Bad romance parodizálása lett volna, ami fáradt, kínos ötlet szerintem. Ez egy két éves dal, és alighanem a Világ Legelcsépeltebb Zeneszáma, már Lady Gagának is két újabb slágere volt azóta. Ezt meglepetésnek előadni, hát, ráadásul a parodizálás is csak annyiból állt, hogy vicces magyar dalszöveget írtak hozzá, a színpadon annyi történt, hogy a klipben látható koreográfiát elismételték a Zoltán Erika Táncstúdió növendékei. Mennyivel ötletesebb, amikor az előadásmóddal is parodizálják például Ákos Messianizmusát (Neo-ruhában, Mátrix-környezetben), vagy Demjén Ferenc alkoholizmusát…

Úgyhogy a tegnap estét én egyfajta búcsúkoncertnek éltem meg, de annak nagyszerű élmény volt, köszönjük DZs-nek és a Coca-Colának a jegyeket, a Sipos-testvéreknek pedig kívánom, hogy találjanak még egy olyat területet, ahol a kétségtelen tehetségük kibontakozhat. A végére pedig itt van a Lady Gaga paródia, a közönség úgy nézett ki, mint a csillagos ég, annyian felvették telefonnal, számítottam is rá, hogy valaki felteszi a Youtube-ra:

Kultúra kellene ehhez is, nyilván, hogy a koncertek hangerejét a józan ész határozza meg, ne az összehordott technika képességei. Biztosan büszkék most a Bókay-kert munkatársai, amiért olyan hangtechnikát szereztek, ami a Népstadionba is elegendő lett volna, így ők nem csak a Bókay-kertet, de fél Pestlőrincet is behangosíthatták a Szeptember Fesztivál alkalmából.

Mi Tóth Vera, a Zanzibar és a Hooligans műsorát néztük meg, vagyis Tóth Vera kivételével hangos rockzenét kívántunk hallgatni, úgyhogy ha halk a zene, nyilván az sem tetszett volna, de a tényleges hangerő minden határon túlment. A Hooligans például engem már nem is szórakoztatott, hanem stresszelt, ott idegeskedtem, pedig maga a műsor nem lett volna rossz. Noémit egyébként nem zavarta a dolog, ő élvezte a koncerteket, de azt ő is elismerte, hogy a hangzás torz is volt, egyszerűen nem értem, hogy az okos technikusok ezt miért nem vették észre.

A Zanzibaron videózgattam, két számot is egymás után (Normális vagyok, Nem szeretsz):

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=0TTmett1Lc4]

Nehéz nyarunk volt az idén: meghalt egy rokonunk, lakást kerestünk, állást változtattam, szóval nem sok alkalmunk volt kikapcsolódni, egy-két mozin kívül nem is voltunk sehol. Úgyhogy különösen sokat jelentett volna egy agymosós, zúzós koncert, például a Zanzibar a Zöld Pardonban.

Július 17-én volt is, a legjobbkor, természetesen ott voltunk. A koncert tök jól indult, jó formában volt a zenekar, minden stimmelt, amikor fellegek lepték el az eget… de olyan sötét, fekete felhők, hogy a lányok (Nóra is ott volt) szolid (…) unszolására azonnal útnak indultunk hazafelé. Így éppen sikerült megúszni az óriási vihart, ami persze simán elmosta a koncertet is. Úgyhogy a nyári jó sorozatunk ott sem szakadt meg.

A koncert egyébként a Rockabilivel kezdődött, nagyjából így, mint április 30-án a Csabdi falunapon. Ezt persze nem én vettem fel, csak most találtam a youtube-on:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=qeptrD9rD-M]

A hétvégén Szeptember Feszt rendezvény volt a lőrinci Bókay-kertben, ahol Zséda mellett és Emilio fellépését tekintettük meg. Emilio viszonylag jó bulit csinált, de még jobbat csinálhatott volna, ha nem lenne ilyen szörnyű igénytelen a produkciója. Ott van mindjárt az öltözködés. A srác iszonyatosan kövér, egy dagadt disznó – de az új klipjében, lásd a bejegyzés végén, ehhez képest jól néz ki öltönyben és napszemüvegben. A szombati fellépésén is viselt napszemüveget, de azon kívül csak egy szakadt farmert, és atlétatrikót, az összes hája kilátszott alóla.

De legalább jó hangja van, próbálnám mentegetni, csakhogy az ilyenkor szokásos fél-playback helyett ráénekelt a saját hangjára. Ilyenkor hallatszik a lemezen éneklő Emilio, meg a helyszínen levő is, és pont annyi különbség mindig van a kettő között, hogy zavaró legyen az interferencia, magyarul torz és kellemetlen az egész. Állítólag mindig így lép fel, valaki szólhatna neki, hogy ez mennyire gáz.

Az pedig már szót sem érdemel, hogy legalább az átkötő szövegek erejéig megbarátkozhatna a magyar nyelvtan szabályaival. Lehet, hogy a hétköznapok során elvan nélkülük, de egy színpadi műsorban égő, ha nem tud két épkézláb mondatot mondani.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=NSP5dlLfzSE]

Életem legprofibb popkoncertjét láttam tegnap Szekeres Adrientől (egy n-el!?) és csapatától, gyakorlatilag hibátlan és nagyon látványos koncertet adtak. A négytől tízezer forintig terjedő jegyár (egy magyar popkoncertért!) erősen sznob közönséget sejtetett, és tényleg, mindenki színházhoz volt öltözve. Igaz, kaptak is valamit a pénzükért, gyönyörű volt a díszlet, profik a táncosok és a zenészek, és minden nagyon hangulatos volt.

A Sportaréna viszont alkalmatlan arra, hogy 180 centi felettiek hosszabb időt töltsenek a lelátón, a lábamat szorosan összecsukva, magam alá húzva kellett tartani két és fél óráig, ráadásul tériszonyom is volt, mintha egy szakadék szélén ültünk volna.

Szekeres Adrien szimpatikus volt, talán az átvezető szövegei lehetettek volna érdekesebbek, de a váratlan szituációkra nagyon kedves humorral tudott reagálni. A hangja is nagyon szép, mondjuk a dalai elég egyformák, főleg a koncert eleji öt-hat számot volt nehéz megkülönböztetni egymástól. A slágerei viszont jók voltak, a sztárvendégek is, különösen a Bebével közösen előadött The time of my life volt klassz a Dirty dancingből. A vége felé pedig már a saját számai is izgalmasabbá válták, szóval ha 4-7-10 ezer forintért nem is, de olyan mozi-árban akár meg is érné Szekeres Adrien-koncertre járni (mi a Fool Moon vendégei voltunk, ezúton is kösz, fiúk!).

A Zanzibar a kezdetektől fogva ugyanazt, ugyanúgy adja elő, ami végeredményét tekintve nem rossz, de időnként lehetne valami változatosságot vinni a koncertjeikbe. Hajós András például csak az átvezető szövegek segítségével be tudott futni, de aki verbálisan nem olyan szórakoztató típus, az is tud mondani pár szót a következő dalról. Terecskei Rita viszont tegnap egyáltalán semmilyen átvezető szöveget nem mondott, vagy amit néha mégis, az inkább hervasztó volt, mint szórakoztató. Valakinek boldog születésnapot kívánt, üdvözölte különböző személyes ismerőseit, az viszont, hogy melyik szám következik, semmiből nem derült ki.

A gitáros (Gabszi) meg rászokott az éneklésre, pedig borzasztóan semmi hangja nincs, az énekesnő ellenben néha elfelejti a dalszöveget és lalázik helyette. Én szeretem ezt a zenét, és mivel rendszerint ingyenes koncerteken látjuk a Zanzibart, egy szavam se lehet, de nem is csinálnak nagy kedvet a fizetős koncertjeikhez.

A pénzről még annyit, hogy kifelé, a bejárat előtt megállított egy fiatal pár azzal, hogy kellene nekik még ötven forint. Jól öltözöttek, kulturált kinézetűek voltak, talán részegek, elég ciki, hogy a száz forintos belépőhöz lejmolniuk kell. Mivel összesen kétszáz forintot vittünk a belépőre, nem tudtam kisegíteni, amin megsértődött, és még utánunk is szólt, hogyan vehetem ennyire félvállról a sorsát…

Pénzt nem nagyon, kamerát viszont vittünk, úgyhogy kivételesen up to date lesz a blogom. Mivel soha nem mondták be, mi következik, véletlenszerűen vettem fel a Szeremről szó sem volt című számot, amit a nyálas rádiós verzió helyett a koncerteken szerintem nagyon klasszul, így szoktak játszani:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=JJc9nrOYAmA]

Régen szórakoztam ilyen jól, élmény volt az élő zene, a vendégek szereplése, és az olyan apró, szórakoztató ötletek, mint a két klip levetítése. A többit Noémi is tök jól megírta, át is adom a szót:

“Mindenki sajnálhatja, aki kimaradt belőle, fergeteges buliban volt részünk Gergő lemezbemutató koncertjén. Kicsit félve ültem be, mert az internetes helyfoglalásokat látva azt hittem, családias lesz a hangulat, de a kezdésre egészen megtelt a nézőtér. Eleinte legalább annyira izgultam, ahogy Gergő érezhette magát. Az első pár dalnál ökölben volt a kezem, görcsben a gyomrom, csak egy idő után jöttem rá, hogy lazítanom kellene, mert ezzel nem segítek senkin, csak nekem lesz másnapra izomlázam. Aztán kiderült, hogy nem volt szüksége a szorításunkra, a másfél órás koncertet úgy végigénekelte, hogy csak néztünk.

Szinte mindegyik dalt elénekelte az új lemezéről, kivéve azt, amit vártam, csalódott is voltam miatta. Vendég volt Rakonczai Viktor, a Fool Moon és Lola, Viktorral régi V.I.P. dalokat játszottak (sokkal jobb volt, mint az eredeti), a Fool Moonnal pedig a capellát énekeltek (a szokásos jó hangulatban), Lolával pedig a lemezen található duettet adták elő. Sokkal vagányabb volt a hangszerelése a daloknak, mint a lemezen, ezért szerintem a duett volt a legütősebb. Lolától sokan odáig vannak meg vissza, nekem viszont az volt a benyomásom, hogy hiába múlt el 18, még mindig elég kislányosan viselkedik. A Mélyen érzed egy vagány, felelgetős dal lenne, de Lola nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, igaz, a hangja hibátlan volt.

A rajongók örülhettek, mert ott volt az egész V.I.P. is. Alex sokat változott, mióta nem láttuk, szerintem előnyére, a Rakonczai testvéreket pedig amúgy is lehet látni. A koncert után bekukkantottunk a színpad mögé, hogy gratulálhassunk Gergőnek. Sokan voltak még ott és mindenki vele akart beszélni, sorban gratuláltak neki a barátok, ismerősök, jó volt látni a sikerét.“

Rita a Citibankban dolgozik, és meghívott minket is a cég szokásos éves Halloween partyjára. Még ő sem volt soha, ezért nem tudtuk pontosan, hogyan kell készülni, például hogy hányan fognak beöltözni. Mi mindenesetre készültünk, én először vak koldus akartam lenni, kértem volna fehér botot valakitől, aztán a Tesco kínálata alapján mégis ördög lettem, Noémi még farkat is készített nekem. Ő maga boszorkány lett, varázslósüveggel, nagy orral, lepellel és kölcsönkért seprűvel.

A party a Vasúttörténeti Múzeumban volt. Hangulatosan előkészítették hozzá a parkot, gyertyák vezettek a hangárig és félelmetes hangok szóltak a hangszórókból. Két kísértetlány megpróbált ránk ijeszteni egy vonat mögül, sikoltoztak, de elég gyér volt, aztán egy bokor mögül egy csontváz ugrott elő kiabálva, attól viszont majd’ beszartunk.

Volt svédasztalos kaja, meg üdítők ingyé, ettünk, ittunk, beszélgettünk, aztán éjfél körül kezdődött a műsor. Az első fellépő nevét nem jegyeztem meg, de a Citibank HR-es vezetője volt. Rap műsort adott elő, és minden számhoz adni kellett neki két kulcsszót. Erre spontán felépített egy komplett rap-szöveget, marha jól csinálta, mint Eminem a 8 mérföldben, csak itt nem párbajozni kellett, hanem összehozni például Korda Gyuri pókerezését a hálókocsival, az autópályát nem tudom mivel, és mindezt rögtönözve, nagyon szórakoztató volt. Az utolsó számnál bekapcsolódott a megasztáros Boogie, szintén Citibank-alkalmazott, aki aztán önálló műsort is adott blues, rock és egyéb stílusú slágerekből.

Itt a jó idő és az első szabadtéri koncert, Zanzibár a ZP-ben. Ugyanez tavaly siralmasan sikerült, és most is lenne mit fikázni: Gabszinak semmi hangja nincsen, ezért nem kellene énekelnie, hervasztóak az átvezető szövegek, fülsértő volt a hangosítás és a ZP-ben a közönséget világítják szembe a zenekar helyett.

De az az igazság, hogy a koncert közepén megjött a kedvem, nagyon jó volt a zene, és véletlenül még egy poént is elkövettek, ha nem is direkt és nem is aknázták ki. Rita mikrofonjával történt valami, és amíg rendbehozták, a zenekar lazán játszotta tovább az Ilyen az élet című slágert, a közönség pedig fennakadás nélkül énekelt Rita helyett is. A hab a tortán A dal, ami rólad szól című szám volt, amit én még tavalyelőtt kértem, biztosan most értek oda a blogom archívumában, köszönöm, és remélem, a hallásom is hamarosan visszatér.

Minden évben megrendezik a buji falunapot. Ezen sokrétűen érintettek voltunk, Noémi nagymamája például a nyugdíjasklubbal részt vett a lecsófőző versenyen (nyertek is egy ajándékcsomagot), a keresztapja részt vett a tizenegyes-rúgó versenyen, a volt osztálytársa, Ancsa pedig énekes műsorral lépett fel.

Ancsa fellépése, és az összes többi színpadi műsor is félresikerült kissé, Ancsa esetében például a hangosítás volt borzasztó. Nem lenne szabad olyat a hangtechnikához engedni, aki nem érti, hogy a műsornak elsőként jól, és csak azután kellene hangosan szólnia, magyarul ha hangos, de torzít, az inkább taszító, mint kellemes. Ancsa egyébként nagyon jól énekelt operetteket, az illett hozzá, a popdalokat viszont megspórolhatta volna.

Este férfi sztriptíz volt, amihez a fellépő srác felhívott magához egy lányt a színpadra. Ott az ölébe ült, a lány tapizhatta stb. Azaz csak tapizhatta volna, mert sajnos nagyon rosszul választott: egy nyolcadikos kiscsajt, aki még túl fiatal volt ehhez, és nemhogy kihasználta volna a lehetőséget, inkább idegenkedett és csak húzta el a kezét, vetkőztetni meg egyáltalán nem akarta a srácot.

Ezután a “GROOVEHAUSE” együttes lépett fel. Szerintem annyira ciki, ha a szervezők nem tudják leírni a meghívott együttes nevét. Régebben Gézáék régebben “MC. Hawer feat. Tekknő” néven futottak, amit gyakorlatilag egyetlen vidéki diszkó plakátjára sem tudtak ugyanígy kiírni. Volt McHaver (mekhaver), volt Teknő (egy “k”-val), azt pedig, hogy “feat.” például gyakorlatilag sehol nem tudták leírni.

Szóval a Groovehouse együttes műsora szintén túl volt hangosítva, és nem volt kontrolljuk sem, azaz csak érzésre énekeltek rá a zenei alapokra, és még a saját hangjukra is. A Groovehouse az egyik legrégebben működő magyar popegyüttes, ilyen haknik ezreit csinálhatták már végig, érthetetlen, miért nincs egy CD-jük, amin csak a zenei alapok vannak rajta, a saját hangjuk nem. Úgyhogy volt egyszer a CD-felvétel, arra kissé elcsúszva az élő hang, mindez kissé torzan, szóval nagy élmény volt.

Este volt még tűzijáték, az jól sikerült, a legszebb az volt, amikor kifejezetten a nép fölé lőtték a petárdákat és a fények szinte beterítették az égboltot.