Az Év Slágere, 2016: Fame (finálé)

Nem készültem fel előzetesen a darabból: a történet ismertetőjét olvastam, a Nagy Slágert is ismertem, de nem olvastam róla kritikákat és nem néztem belőle videókat a neten.

De alapvetően szuper volt, egy könnyűzenés, fiatalokról szóló történet. A Nagy Sláger viszont, amit vártam, csak az első felvonás elején hangzott el, egy másik dal részeként. Úgyhogy amikor a darab végén a szereplők kórusban énekelték Carmen Diaz búcsúztatóját, némi hiányérzetem maradt, de lélekben már készülődtem a ruhatárba. Gondolom a közönségből mindenki más tudta, mi fog még következni, nekem viszont meglepetés volt: dübörgés, Emlékezz! Emlékezz! felkiáltások, majd a Carment játszó Gubik Petra Jézus-pózban ereszkedett le a színpad tetejéről, és bár dramaturgiailag halott volt, a fináléban megvalósult az álma, ő lett a nagy sztár, aki mindig is lenni akart.

Gubik Petra a Fame-ben

Banális történet, de ott és akkor ütős volt, annyira megérintett, hogy két nappal később jegyet vettünk a Fame-re újra, és októberben megnéztük még egyszer, illetve egész évben ezt a dalt hallgattam újra és újra és újra.

A jelenet pontosan abban a formában, ahogy mi láttuk, nem érhető el a neten – az Operettszínház ennyire még nem jár 2016-ban, nyilván azt gondolják, vegyünk rá jegyet újra, ha ismét látni akarjuk. Ezért innen-onnan szemezget az ember: az Echo tévé egyik operett-témájú tévéműsorának a végén például óvatlanul leadták, én pedig vettem a fáradtságot és letöltöttem az egész műsort tartalmazó mp4 fájlt a tévé honlapjáról, kivágtam belőle a vonatkozó részt és feltöltöttem újra, csak azt. Itt Muri Enikő játssza Carment, ami annyiban nem stimmel, hogy mi mindkétszer Gubik Petrával láttuk, de természetesen vele sem rossz:

Gubik Petra saját verzióját a DoktoRock Színtársulat 25. szülinapi gáláján rögzítették – elég hamisan énekel ezen a konkrét felvételen, de az energia átjön:

És amit egész évben végül is a legtöbbet hallgattam, az a színház saját videóklipje. Ebben mindenki énekel, viszont kifogástalan a hangminőség, ideális ahhoz, hogy mp3-ban letöltsem és minden eszközön meg tudjam hallgatni:

 

Vámpírok bálja

Amekkora várakozást keltenek a darab iránt a neten (“minden ízében különleges, lenyűgözően látványos, kultikussá vált”), akkora csalódás maga az előadás. Pontosabban minden eleme vagy nagyon jó vagy nagyon rossz:

Nagyon jó volt a zene és a látvány. Először csak néztem, hogy ebben ilyen slágerek vannak, mint a Total eclipse of the heart, aztán gyorsan kiderült, hogy nem ilyen, hanem ez a sláger van benne kb. nyolcszor. Később meghallgattam az egész darabot a Deezeren, németül, és még a nyelvtörő jelleg ellenére is nagyon szép volt, majd a színházban magyarul is. Hasonlóan bejött a látvány, elképesztően szépek a díszletek, varázslatosak a fények, a fogadó is klassz, a kastély is.

A történet viszont pocsék, ahogy a szereplők is. Nem a színészek, ők jók, hanem a karakterek, akiket eljátszanak. Mindenki egysíkú, csak egyvalamit akar, és azt vagy megkapja, vagy nem, kész. Nincs személyiségfejlődés és nincs dráma sem, ami egy két és fél órás színházi előadástól nagyon sovány teljesítmény. Ugye a meleg vámpírfiú az asszisztenst akarja, az asszisztens a lányt, a lány Drakulát Krolockot, mert vámpír akar lenni. Krolock a lányt akarja, a fogadós a szobalányt, a tudós meg információkat. Ezek közül a tudós az egyetlen, aki valami drámát kavarhatna, ehelyett röhejes az egész karakter, és nem vicces, nem fanyar, egyszerűen csak gáz.

Ugyanilyen gáz a Magyar Színház, ahol a darabot játsszák: mi az erkélyen ültünk, ahol kb. 42 centi volt a sorok között, végig szorosan magam alá kellett húzni a lábamat. Szeretném megérni, hogy a színházak is elérjenek a nézők kiszolgálásának arra a szintjére, ahová a mozik húsz éve eljutottak, és legyenek normális méretű, kényelmes székek. Az Operett nézőterén pl. nagyjából elviselhető a helyzet, de az erkély ott is rettenetes – a színházaknak kötelező kényelmetlennek lenni?

Összességében nem szórakoztunk rosszul, de nem hiszem, hogy például valaha megnéznénk újra – a zenét online is meg tudjuk hallgatni, a többi nem éri meg. A legjobb rész még az volt, amikor a második felvonás legelején végigéneklik a Total eclipse of the heartot, ez nagyon szép volt: