István, a király Baján, az Operettszínház művészeivel

A legendás rockopera, abszolút csúcs-szereposztással, ezért érdemes lehet kirándulni egyet Bajára. Nem is csalódtunk, a Kálvária-templom szép, a naplemente a Duna-parton szintén. Az előadás pedig…

Rendezés

Székely Kriszta rendezőnő a darabról adott interjúban az 1983-as előadásra hivatkozik, szerintem szándékosan elkerülve, hogy az Alföldi-féle rendezésről nyilatkoznia kelljen. Pedig azon egyértelműen látszott a rendező világképe, amit gondolt rólunk magyarokról és a darabról. Székely Kriszta viszont István vívódásait kívánta megmutatni és a fiatalok számára “filmes” látványt nyújtani… vagyis fordítok: se mondanivalója, se véleménye, se sajátos világképe nincs, amit a darab kapcsán meg akarna mutatni, vannak viszont “fiatalos” látványelemek, néhány egészen extrém WTF momentummal:

  • Az Áldozatunk fogadjátok című dalban Szomor György óriási, szétszaggatja a színpadot, szétszaggatja a hangszálait, teljes a transz. Erre, a színpad bal oldalán becammog egy szőrös jeti, kicsit sétálgat, aztán kimegy. Ez mi volt? Aztán ugyanez a dal, és a háttérben egy emelvényen megjelenik egy kövér nő és erősen integet. Mit tetszik ott csinálni, kérem?
  • Vége a szünetnek, várjuk a Szállj fel szabad madárt. Erre zümm-zümm, motorosok hangját halljuk, azt hittem, a helyi motoros banda trollkodik. De nem, ez az előadás része, krosszmotorosok ugratnak és trükköket mutatnak be a színpadtól jobbra, végül Dolhai Attila úgy tesz, mintha ő ült volna a motoron… gondolom, ez az egyik “fiatalos” ötlet, hogy Koppány “vagánynak” tűnjön.
  • A díszlet pedig maga a teljes ötlettelenség. Először két “pogány” szobor van a színpadon, aztán ugye, érzékeltetni kell, ahogy teret nyer a kereszténység. Kriszta hogyan oldjuk ezt meg? Tegyünk ki például egy nagy, világítós keresztet a háttérbe? És ez történik! Általános iskola, alsós szintű ötlet, amit onnan tudok, hogy tavaly Zsófiék is előadták ezt a darabot, és a tornateremben szintén egy háttérbe felragasztott kereszt volt a díszlet. Ott ez rendjén is volt, ez viszont egy nagy költségvetésű, sztárokkal készülő szuperprodukció. Háttérként ugyanúgy kiraktak egy keresztet…
    Istvánok, a háttérben keresztekkel

Dramaturgia

A dramaturgia külön is rossz volt, például nem lehetett tudni, mikor kell tapsolni. Ha néha volt egy kis csönd, akkor a nézők tapsolni kezdtek, erre mindig elkezdődött a következő szám. A színészek kicsi, elszórt tapsokat kaptak a darab közben, biztosan nagyon örültek neki.

A végén Himnusz, és nyilván az volt a terv, hogy ahhoz mindenki feláll, és mivel utána már a finálé van és tapsrend, a nézők majd állva maradnak és állva tapsolnak a színészeknek. De nem, a Himnusz után mindenki leült (aztán a tapsrend alatt csak-csak felálltunk ismét, amúgy is kezdett hideg lenni).

A fináléban még egy példa volt a színészek jól összehangolt, közös munkájára: tapsolni kellett volna, mindenkinek ugyanabban a ritmusban, mutatni a ritmust a nézőknek is. Noémi készített erről videót: középen áll a karmester fehér pólóban, szerintem őt például lehetett volna utánozni, de nem, mindenki össze-vissza tapsol:

Színészek

A rendező egyetlen mentsége, hogy Kocsis Dénest és Dolhai Attilát hagyta játszani. Dini nyilatkozta is, hogy a szerepének a megfejtése a szenvedés, neki ez az egész dolog rossz, öldöklés van, nem jöhet össze a szerelmével, Noémivel azon viccelődtünk, hogy mit siránkozik, a végén ő lesz a király… Kocsis színészi játéka csodálatos, mindent átélünk vele, a hangja is nagyon szép, új etalon van István szerepében.

Dolhai ugyanez a négyzeten: kigyúrta magát és szakállt növesztett a szerep kedvéért, és mindenkit lemos a színpadról, erős, tiszta, tökéletes. Azon gondolkoztam, milyen lenne egy Vikidál – Stohl – Dolhai castingot látni Koppány szerepére. Dolhai elővezeti bármelyik dalt: Gyula, András, köszönjük, talán a Madách Színházban próbálkozzatok tovább…

A többiekkel az a baj, hogy sztárokkal akkor érdemes telerakni egy produkciót, ha mindenkinek van alkalma kibontakozni. Itt viszont a fenti háromhoz képest (István, Koppány, Torda) mindenki más a darab jellegéből adódóan csak mellékszereplő. Ez Kis Keró esetében volt a legszomorúbb: énekelt két dalt, aztán kinyírták, Kocsis Dini hosszasan babusgatta még a holttestét (“Sajnálom, haver, ez a szerep ennyi erővel a tiéd is lehetne…”). Gubik Petra dettó: lehet ő bármekkora istennő a Fame-ben vagy a Note Dame-i toronyőrben, ha Dolhai Attila éppen Koppányt játssza melletted, nem sok esélyed lesz kibontakozni.

MÁZS legalább a helyén van a magyar úr szerepében, ez a ripacskodás abszolút neki való. Szabó P. Szilveszter viszont egy alkatilag és viselkedésre is karót nyelt fazon, aki ebben a darabban is bármit el tudna játszani Koppánytól kezdve, Tordán és a papokon át a német lovagig, de nem, neki részegeskednie és komolytalankodnia kell MÁZS mellett, senkinek nem tűnik fel, hogy ez méltatlan hozzá?

Büfé, időjárás

Mellékes, de a rendezők helyében, ha háromezer embert akarnék kiszolgálni egy büfében frissítőkkel 20 perc alatt, ahhoz nagyon-nagyon profi büfések kellenek – az itteniek nem voltak azok. Például a bal oldali büfében két nő szolgált ki, de csak az egyik nyúlhatott a pénzhez… Mi Noémivel rutinosan rohantunk ki a büfébe a szünet elején és az első 10-ben szolgáltak ki minket, de több százan maradtak szomjan a büfések lassúsága miatt.

Továbbá röviditalokat kiszolgálni egy színházi előadás közben egyszerűen ízléstelen, még ha vidéken és szabadtéren is vagyunk. Hazafelé volt olyan lány, aki már nem tudott járni, csak dülöngélt. Remélem, a darab azért tetszett neki!

Az időjárás viszont kegyes volt hozzánk: nyári meleg, napsütés, naplemente, az előadás alatt kellemes szellő. Amikor visszaértünk a szállásra, az udvaron csöpp-csöpp… Éjszaka pedig elkezdődött az ősz, ezúton is köszönjük, hogy kivárta az István, a király végét!

A Madách, mint Állami Színház

A Madách Színházban 2014 óta fut a Mamma Mia. Óriási siker, nemrég volt a 300. előadás, nem lehet rá jegyet kapni, három szereposztásban játsszák a színház legjobbjai. Most nyáron bemutatták a mozifilm második részét, ami tovább növeli az érdeklődést.

Szerintem az lenne logikus, ha a színház a lehető legnagyobb mértékben kiaknázná az érdeklődést és a sikert. A színházban naponta kétszer a Mamma Mia menne, minden más előadást, bemutatókat, próbálkozást félre lehet tenni, csak jöjjenek az emberek és dőljön a pénz. A mozik esetében például a Star Wars újabb részei voltak hasonló nagy sikerek, olyankor minden moziban, minden teremben Star Wars ment, ahogy az ún. kereslet indokolta.

Mit tesz ehhez képest a Madách Színház? Ha például megnéznéd a Mamma Mia előadásukat…

  • még most augusztusban – semmi.
  • szeptemberben – Rocksuli (WTF?)
  • október – Operaház fantomja, ami már évekkel ezelőtt is fáradt volt
  • november – Anna Karenina
  • december – Mary Poppins
  • január – Rocksuli

2019 februárban lesz ismét Mamma mia előadásuk! A színház vezető sikerét, amiről mindenki beszél, amire abszolút minden jegy azonnal elkel, öt hónapig egyáltalán nem tűzik műsorra. Gratulálok!

(Na, nem mintha a KERO-tlanított Operett más lenne: a Notra Dame-i toronyőrt valószínűleg megnéztük volna negyedszer is, plusz Vágó Zsuzsival az Én és a kisöcsémet – mindkettőt levették a műsorról. Szerencsére van helyettük Apácashow és István, a király… érdemes megfigyelni, hogy gyakorlatilag minden nagyszínpados előadásra bőven van még jegy, ami a KERO-féle időkben legalábbis szokatlan lett volna.)

Amiért KERO rendezései tetszettek

A zaklatás minden formáját elutasítom – alább a véleményem nem Kero viselkedéséről, hanem a rendezéseiről, a színpadon látható darabokról szól.

Ami elsőként feltűnt, hogy mindig rengeteg a résztvevő. Ez nyilván pénz és épület kérdése is (az Operettszínház, és főleg annak színpada nagyobb, mint máshol), hogy az énekes-színészek mellett mindig számtalan táncos is fent van a színpadon, akik aktív résztvevői a jeleneteknek. Ez lehet imitált Neoton koncert, diszkó (Fame finálé) vagy akár Párizs teljes felégetése (A Notre Dame-i toronyőrben), a közös bennük, hogy jó a zene, mindenki táncol, ha úgy tetszik: óriási buli van. Érdemes megnézni ebben a videóban is, 2:04-től indul, hogy hányféle jelenetben mekkora tömeg mozog a színpadon (egy fazon beszél közben, a képet kell nézni):

Kero arra is mindig figyelt, hogy minden, a színpadon tartózkodó színész részt vegyen a jelenetben. Amikor a Notre Dame-i toronyőrt az első sorból néztük, egyszer megfigyeltem, Gubik Petra mit csinál, ha nem ő van a központban. Cigánybál volt, MÁZS dalolt a bolondkirály-választásról, és eközben Gubik Petra a színpad sarkán nem csak álldogált, hanem tenyérjósolt a többieknek. Ehhez képest a Madách Színház csúcs-darabjában, a Mamma Miában nem hogy a mellékszereplők, de még a főszereplő is végig csak áll egy helyben a színpadon, mint egy cövek. Ez a videó a próbán készült, de közönség előtt is pont ugyanez történik:

Végül a témaválasztás: volt ugye a szocializmus cikizése (Szép nyári nap), egy iskolás lány sorsa addig, amíg elveszve, megerőszakolva, kábítószer-túladagolásban meghal (Fame), egy pap beleőrül a szexuális kielégületlenségbe (Notre Dame-i toronyőr), a Rómeó és Júlia második része pedig komplett kivégzés-sorozat gyásszal és sírással.

Ezekhez képest az Operettben jövőre lesz István, a király, hagyományos formában, ehhez mekkora bátorság kell? Mennyire lesz izgalmas? Ezekkel a sztárokkal nyilván megnézi az ember, de a rendezés egyáltalán megpróbál felnőni az Alföldi-féléhez? Gubik Petra népviselete nagy izgalmakat nem ígér…

 

Mamma Mia! musical a Madách Színházban

A darab, amire nem lehet jegyet kapni. Noémi viszont még tavaly októberben rákészült, és a meghirdetés utáni órákban bonyolult böngésző-műveletekkel, a hosszú virtuális sort türelmesen kivárva vett jegyeket idén áprilisra. Anyukám közben jelezte, hogy ő is szívesen megnézné, ezért úgy készültem, hogy hasonló átfutási idővel, kb. idén őszre talán neki is tudok majd jegyeket szerezni.

Eljött a nap, megnéztük a darabot, taps, megvolt ez is. Este aztán gondoltam, nézzünk jegyet akkor anyukámnak is. Felmentem a Madách honlapjára, és ekkor csoda történt: másnap estére volt még 6(!) szabad hely. Kettőt abban a pillanatban lefoglaltam, és ilyenkor van még 15 perc, amíg konkrétan fizetni kell. Ezalatt lebeszéltem Noémivel és anyával: igen, holnap meg fogom nézni még egyszer.

A darabban a nők csodálatosak. Gallusz Niki fantasztikus Donna Sheridan, énekhang, mozgás, alkat, tehetség, minden együtt van. Muri Enikő és Tóth Angelika is szuper Sophie szerepében – nekem Tóth Angelika jobban tetszett, mert az alkata jobban illik a szerephez, de Muri Enikő is szuper jó volt. A barátnőik is jók, a táncosok, a díszlet, a hangzás, tényleg megéri. A végén videóztam a hangulat miatt:

Amit nem értettem, az a férfi szereplők kiválasztása. Eleve, minden főszereplő nő magasabb minden főszereplő férfinél. Nyilván előfordul, hogy a szerelmespárból a lány a magasabb, valamint hogy egy lány magasabb (mindhárom) apjánál, de nem ez a jellemző.

Aztán Stohl András, akinek egyrészt nincs énekhangja, valamint láthatóan unja és utálja az egészet, pofákat vágva játssza végig a darabot. OK, a szerepe is ilyesmi, bizonytalan, sértett, de én egy percig sem láttam rajta, hogy például örülne a régi szerelmének, sőt kifejezetten idegesíti minden találkozás. Az egyetlen jelenet, amiben hiteles, amikor Sophie-nak kiosztja az észt, hogy a házasság mekkora gáz (Knowing me, knowing you), abban az utálata és pofavágásai pont hitelesek. Egyébként meg csak folyton áll, mint egy cövek, béna zakóban és farmerben, ami nyilván a rendező hibája, de akkor is.

Hajdú Steve és Szerednyei meg… másban biztos jók, de ehhez a szinthez se énektudás, se semmi, mondjuk Hajdúnak legalább a magassága megvan, hogy Sophie apja legyen. Weil Róbert az egyetlen férfi szereplő, aki odaillik, mert vicces, tud énekelni és láthatóan élvezi a szerepet. A Sky-t játszó srácok is simán felejthetőek.

Az a furcsa, hogy két villamosmegállóval arrébb, az Operettszínház ehhez képest mennyire tele van nagyszerű férfi énekes színészekkel: Veréb Tamás, Kocsis Dénes, Szerényi László, Cseh Dávid Péter, Kerényi Miklós Máté, eggyel idősebb Homonnay, MÁZS, Dézsy Szabó, Faragó, Csonka, és ezek csak akiket én láttam már. A Mamma Mia! férfi stábja az Operettben harmadik, negyedik szereposztás se lehetne. Képzeljük el a darabot egy Dolhai-Homonnay/MÁZS-Dézsy Szabó felállásban, felrobbanna a színház, és például Szerényi László is milyen jó Sky lenne:

Az Év Slágere, 2016: Fame (finálé)

Nem készültem fel előzetesen a darabból: a történet ismertetőjét olvastam, a Nagy Slágert is ismertem, de nem olvastam róla kritikákat és nem néztem belőle videókat a neten.

De alapvetően szuper volt, egy könnyűzenés, fiatalokról szóló történet. A Nagy Sláger viszont, amit vártam, csak az első felvonás elején hangzott el, egy másik dal részeként. Úgyhogy amikor a darab végén a szereplők kórusban énekelték Carmen Diaz búcsúztatóját, némi hiányérzetem maradt, de lélekben már készülődtem a ruhatárba. Gondolom a közönségből mindenki más tudta, mi fog még következni, nekem viszont meglepetés volt: dübörgés, Emlékezz! Emlékezz! felkiáltások, majd a Carment játszó Gubik Petra Jézus-pózban ereszkedett le a színpad tetejéről, és bár dramaturgiailag halott volt, a fináléban megvalósult az álma, ő lett a nagy sztár, aki mindig is lenni akart.

Gubik Petra a Fame-ben

Banális történet, de ott és akkor ütős volt, annyira megérintett, hogy két nappal később jegyet vettünk a Fame-re újra, és októberben megnéztük még egyszer, illetve egész évben ezt a dalt hallgattam újra és újra és újra.

A jelenet pontosan abban a formában, ahogy mi láttuk, nem érhető el a neten – az Operettszínház ennyire még nem jár 2016-ban, nyilván azt gondolják, vegyünk rá jegyet újra, ha ismét látni akarjuk. Ezért innen-onnan szemezget az ember: az Echo tévé egyik operett-témájú tévéműsorának a végén például óvatlanul leadták, én pedig vettem a fáradtságot és letöltöttem az egész műsort tartalmazó mp4 fájlt a tévé honlapjáról, kivágtam belőle a vonatkozó részt és feltöltöttem újra, csak azt. Itt Muri Enikő játssza Carment, ami annyiban nem stimmel, hogy mi mindkétszer Gubik Petrával láttuk, de természetesen vele sem rossz:

Gubik Petra saját verzióját a DoktoRock Színtársulat 25. szülinapi gáláján rögzítették – elég hamisan énekel ezen a konkrét felvételen, de az energia átjön:

És amit egész évben végül is a legtöbbet hallgattam, az a színház saját videóklipje. Ebben mindenki énekel, viszont kifogástalan a hangminőség, ideális ahhoz, hogy mp3-ban letöltsem és minden eszközön meg tudjam hallgatni:

 

Vámpírok bálja

Amekkora várakozást keltenek a darab iránt a neten (“minden ízében különleges, lenyűgözően látványos, kultikussá vált”), akkora csalódás maga az előadás. Pontosabban minden eleme vagy nagyon jó vagy nagyon rossz:

Nagyon jó volt a zene és a látvány. Először csak néztem, hogy ebben ilyen slágerek vannak, mint a Total eclipse of the heart, aztán gyorsan kiderült, hogy nem ilyen, hanem ez a sláger van benne kb. nyolcszor. Később meghallgattam az egész darabot a Deezeren, németül, és még a nyelvtörő jelleg ellenére is nagyon szép volt, majd a színházban magyarul is. Hasonlóan bejött a látvány, elképesztően szépek a díszletek, varázslatosak a fények, a fogadó is klassz, a kastély is.

A történet viszont pocsék, ahogy a szereplők is. Nem a színészek, ők jók, hanem a karakterek, akiket eljátszanak. Mindenki egysíkú, csak egyvalamit akar, és azt vagy megkapja, vagy nem, kész. Nincs személyiségfejlődés és nincs dráma sem, ami egy két és fél órás színházi előadástól nagyon sovány teljesítmény. Ugye a meleg vámpírfiú az asszisztenst akarja, az asszisztens a lányt, a lány Drakulát Krolockot, mert vámpír akar lenni. Krolock a lányt akarja, a fogadós a szobalányt, a tudós meg információkat. Ezek közül a tudós az egyetlen, aki valami drámát kavarhatna, ehelyett röhejes az egész karakter, és nem vicces, nem fanyar, egyszerűen csak gáz.

Ugyanilyen gáz a Magyar Színház, ahol a darabot játsszák: mi az erkélyen ültünk, ahol kb. 42 centi volt a sorok között, végig szorosan magam alá kellett húzni a lábamat. Szeretném megérni, hogy a színházak is elérjenek a nézők kiszolgálásának arra a szintjére, ahová a mozik húsz éve eljutottak, és legyenek normális méretű, kényelmes székek. Az Operett nézőterén pl. nagyjából elviselhető a helyzet, de az erkély ott is rettenetes – a színházaknak kötelező kényelmetlennek lenni?

Összességében nem szórakoztunk rosszul, de nem hiszem, hogy például valaha megnéznénk újra – a zenét online is meg tudjuk hallgatni, a többi nem éri meg. A legjobb rész még az volt, amikor a második felvonás legelején végigéneklik a Total eclipse of the heartot, ez nagyon szép volt: