Szép nyári fotózások

Többé-kevésbé visszatértem a fotózáshoz: a Madách után a Papp László Sportaréna melletti kiülős helyet, a dekket avatta fel az Animal Cannibals, amit Noémivel kettesben néztünk meg. Annyira nagy tömeg nem volt, nyilván a rossz idő miatt:

Kevés ember az Aréna mellett

Utána pedig a Budai Szabadtéri Színházban, Csillebércen volt Szép nyári nap előadás a Magyarock Dalszínház művészeivel, erre még Zsófit is elvittük.

Annak idején a Szép nyári nap volt a kapudrog, ami először bevonzott minket a KERO-féle Operettszínházba. Négyszer láttuk összesen, nagyon sajnáltam, mikor aztán lekerült a műsorról. Igaz, utána még számtalan nagyszerű előadást láttunk, de a Neoton musical mindig hiányzott. Tudtam, hogy a Magyarock Dalszínház műsoron tartja, de csak most jött össze, hogy meg tudjuk nézni. A színészek közül Faragó András volt az egyetlen, aki az operettes szereposztásban és ebben is benne volt, a többieket nem ismertük. Énektudásban sajnos nem is hozták azt a szintet, de a hangulat jó volt, kitűnően szórakoztunk.

Arra viszont csak ott, a nézőtéren jöttem rá, hogy színházi előadást, mint olyat még sohasem fotóztam. Gyorsan elolvastam a DPS-ről egy vonatkozó cikket, de tulajdonképpen tudtam magamtól is: az érdekes pillanatokat kellene elkapni. Ebben sokat segített, hogy öt évvel ezelőtt négyszer láttam a darabot, és tudtam, hogy mikor mi fog történni – így bőven maradt időm élvezni is az estét. Voltak más fotósok is, egy úr mögöttem például egyfolytában össze-vissza kattintgatott, ő nyilván kevésbé tudta előre, mikor fog történni valami érdekes.

A Canon 250D is beválik – nem minden képe tökéletes, viszont nagyon keveset ront el teljesen. Vagyis sokkal több a használható kép, kevesebbet is kell exponálnom egy-egy buli alatt, hogy meglegyen az a szint és mennyiség, amit ilyenkor szükségesnek érzek. Szintén bevált a Canon 55-250-es teleobjektív, gyönyörű színeket produkál, és lehetővé teszi, hogy ne kelljen közel mennem a színpadhoz, ezzel elkerülhessem a tömeget a járvány alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük