Málta, 2. rész: látnivalók

A szigeten belüli utazás tehát elég nyűgös volt (ld. Málta, 1. rész), de a látnivalók és a programok nagyon jók voltak.

Blue Lagoon

Noémi alapvető elvárása volt, hogy ide menjünk el, úgyhogy ez volt az első napi programunk. A buszról messziről látható a nagy és szép komp – amiről kiderült, hogy a távolabbi Comó szigetre megy, a Blue Lagoonhoz viszont egy félreeső helyen, egy jóval kisebb hajóra kell felszállni.

A Blue Lagoon tényleg baromi szép, az Instagram fotók nem hazudnak, a fotók kötelező kellékét, az ananászt pedig a büfében lehet megvenni. Valójában koktélt veszel, csak kivágják hozzá egy ananász belsejét és abba öntik bele a koktélt, klassz, és például az alkoholmentes pina colada 8 euró, nem is vészesen drága. Szép és tiszta a víz, valamint a hangos zenére bulizó fiatalok és a bikinis lányok is feldobják a hangulatot.

A kérdés az volt, mit fogunk itt csinálni, miután a tenger 15 fokos volt, tehát a fürdés kizárva (egyébként a bikinis lányok is csak az Instagram kedvért vettek fürdőruhát, konkrétan úszni csak néhány őrült ment be a vízbe). Kirándultunk tehát, a közeli Santa Marija bástyához, 45 perc séta oda és vissza is, csodás látvánnyal körben, bokrokkal és sziklákkal a lábunk alatt (maga a bástya pedig zárva volt).

A Blue Lagoon Comino szigetről fotózva

 

Mediterraneo Marine Park

Ez volt életünk egyik legjobb élménye. Ez egy kis állatkert, viszont nem csak körbejárni lehet, hogy alvó állatokat nézz, hanem szórakoztatják az embert. Óránként vannak prezentációk, ahol egyrészt bemutatják az állatokat, másrészt amelyikkel ez lehetséges, különféle attrakciókat csinálnak. A papagájok például mindenféle trükköket tudnak, átrepülnek a fejünk felett, összetörik a csőrükkel a diót, sőt egyikükkel a gondozó itt a piros, hol a pirost játszott…

Itt a pirost, hol a pirost játszó papagáj

Egy delfin show megtekintése szerintem mindenki álmaiban szerepel, és itt kettő is volt, mármint két külön show, 3-3 delfinnel. Mondjuk egyik sem volt nagyszabású, a delfinek csak néhány trükköt tudtak, de ettől még szuper volt és életre szóló élmény. Lehetett fényképezkedni is delfinnel, ez külön szervezett program volt: a medence mellett, amikor kitartottad a tenyered a víz fölé, a delfin odaúszott és alulról böködte, és erről fotók készültek, amit utólag lehetett kinyomtatva megvásárolni. Sőt konkrétan be is lehet menni hozzájuk úszni, csak 160 eurót sokalltam érte.

Vízből kiugró delfinek

 

Popeye Village

1980-ban Robin Williams főszereplésével, Máltán forgatták a Popeye című zenés filmet. Előző este megnéztük – elég gyenge sajnos, de a programot jobban élveztük így, hogy tudtuk, miről van szó.

A forgatás után ugyanis a díszlet-falut meghagyták és látványosságot csináltak belőle, ide mentünk el a harmadik napon. A faluban körbe lehet járni a díszlet-házakat, és ott is vannak programok: filmforgatás a civil látogatókkal, részlet a musicalből, dokumentumfilm a forgatásról a helyi kis moziban, kockadobás alapú sorverseny…

A Popeye-falu felülről

Limestone Heritage

Sárga mészkőből épült fel kb. egész Málta, ennek szenteltek egy múzeumot egy kis falu határában. Rövid mozi bevezetőnek, aztán kiállítás sziklákkal, kövekkel, meg figurákkal, akik mutatják, hogyan vágták ki a mészkő-sziklákat a házakhoz. Egynek elment, de ami igazán szép volt, az a vízesés, illetve a liget, ami tele van dúsan termő citromfákkal, és én még sohase láttam citromfát. További szerény összegért lehetett mészkövet faragni saját kezűleg, egy kis kőbe faragtuk bele a máltai keresztet, ez is érdekes program volt.

Citromfa Máltán

Mdina, Fontanella

Mdina a régi főváros, középkori várral, aminek az egyik várfalán működik a Fontanella nevű cukrászda. Innen elképesztő a kilátás: Málta kis ország, és a Fontanella teraszáról belátni kb. a felét, mögötte a tengerrel. OK, ugyanez látszik 50 méterrel odébb is a sima várfal mögül, de ott nincs se szék, se asztal, se kávé, se sütemény. Érdekesség, hogy a pincér először a zárt pincehelységbe akart minket ültetni, nem bírom, amikor hülyére akarnak venni…

A képen ez Valletta, a jelenlegi főváros, ahogy a Fontanella teraszáról látható:

Kilátás a Fontanellából Vallettára

Three cities

Ez sajnos csalódás volt. Bár sokan szeretik a régi várak hangulatát, amelyek történelmi események helyszínei, és szeretnek sétálni a középkori falak között. Mi mondjuk pont nem szeretünk, semmi érdekeset nem találunk benne, ezért a Three citiesben a Hajózási Múzeumot gondoltunk megnézni, de zárva volt.

Szintén megnéztük volna a Csodák Palotája helyi verzióját („Esplora Interactive Science Centre”), ami egy negyedik, szomszédos cityben volt, sajnos buszjárat nélkül. A Google Maps szerint ez egy húsz perces séta a komptól, csak a középkori várfalak pont útban voltak, máshol meg éppen utat építettek, és amikor a kerülő utakon harmadszor futottunk zsákutcába, hagytuk a fenébe az egészet.

Beültünk egy Bembow nevű büfébe ebédelni, az viszont jó volt, mert 2 Unlimited és társai mentek háttérzenének – jó ebédhez szólt a nóta, meg egyébként a kaja is jó volt. A komphoz visszafelé menet fogadott minket ez a látvány:

Three cities látkép

Végül még Vallettában megtekintettük az MSC World Europe nevű óceánjárót, a delfinek és a citromfa mellett ilyet se láttunk még. Elképesztő méretű egy ilyen hajó – nagyobb volt, mint maga a város. Megnéztem volna, ahogy elindul, de sajnos nem tudtuk megvárni, mert nekünk meg a repülőgépünk indult… Hazafelé nem 787 Max-szal, hanem egy régebbi Boeinggel jöttünk, hallhatóan rozogább is volt, mint a Max, jó pont viszont, hogy a menetrendet azzal is simán tudták tartani.

MSC World Europe óceánjáró hajó

Málta, 1. rész: közlekedés busszal

Tavaly februárban, amíg itthon szürkeség volt, nyirkosság és hideg, csodás érzés volt húsz fokban a napsütötte barcelonai tengerparton sétálni. Ezért elhatároztuk, hogy a téli depressziót idén is megpróbáljuk valamilyen napsütéses helyen feloldani (más kérdés, hogy mire hazaértünk, itthon is ugyanolyan meleg lett, mint Máltán volt…)

Az időpontot úgy kellett kiválasztani, hogy Zsófi írásbeli felvételije után, de még az én negyedéves hajtásom előtt legyen. A déli, de még európai országok közül pedig Máltára volt olcsó repülőjegy, így oda mentünk a Ryanair menetrendnek megfelelő öt éjszakára (péntektől szerdáig).

A Ryanair 14 éves kortól külön ülteti a gyerekeket a szüleitől, gáz, hogy ilyen szemét módon próbálnak minket lehúzni. Zsófinak felajánlottuk, hogy kifizetjük, hogy Noémi mellett ülhessen, de nem tartott rá igényt (odafelé aztán sok hely volt és összeültünk mind a négyen, hazafelé meg átlósan mögötte ültem, ennél messzebb biztos nem talált helyet az algoritmus).

A szállást nehéz volt kiválasztani: a szállodáknak itt is, mint mindenhol, szinte csak 2 személyes szobáik vannak. Az apartmanok pedig az értékelések szerint hidegek, koszosak, sok helyen csótányokkal is osztozni kell a szobákon. Egyáltalán, melyik részén akarunk lakni a szigetnek? Bulgáriában utáltuk a kihaltságot, így a zsúfolt főváros és egy újabb építésű apartman mellett döntöttünk.

Az indulás napján…

… nem volt semmilyen komoly probléma, csak annyi, hogy végig bennem legyen az ideg:

  • apukám vitt ki minket a reptérre, és az Opel motorja néha kihagyott és egy ideig csak lendületből gurultunk tovább… (aztán kiértünk rendben)
  • a Ryanair Malta Air nevű leány-légitársaságával repültünk, egy Boeing 787 Max-szal, amin a vészkijárat sorába szólt a jegyem… (de szerencsére semmi gond nem volt, sőt a menetrendet is tartották oda és vissza is)
  • a reptéri buszon elnéztem a leszállást és továbbmentünk két megállóval (még szokni kellett a rövid megállókat), sétálhattunk vissza a csomagokkal a máltai éjszakában
  • az apartman bejáratánál kb. tíz percig kellett keresgélnem a kis szürke dobozt, amibe a kulcsot elrejtették…

A Malta Air Boeing 787 Max repülőgépe

Közlekedés Máltán

Tudni kell, hogy Málta (Olaszországhoz hasonlóan) autózás-központú. Például minden utca úgy néz ki, hogy vékony, kb. 1 méteres a járda mindkét oldalon, mellette mindkét oldalon parkolósáv, és középen kétsávos autóút, az autóknak tehát kb. ötször annyi helyet adnak, mint a gyalogosoknak. Növényt egész városrészeken keresztül nem látsz. Máshol, például Barcelonában túlléptek már ezen, élhető is lett a város, Máltán erre még várni kell.

Továbbá Máltán semmi sincs, ami sínen járna és ezért kényelmesebb lenne: se vonat, se villamos, se metró. Buszok vannak és autók. Utóbbiakat turistaként Uber/Bolt/taxi formában lehet igénybe venni, vagy bérelni, ha van idegrendszered idegen országban, nagy forgalomban, agresszív sofőrök között, bal oldalon vezetni, hát nekem például nincs, így maradtak a buszok.

A buszok alapvetően civilizáltak, például tényleg a Google Maps és a Tallinja app által is ismert menetrend szerint járnak. Van rajtuk légkondi (ha bekapcsolja a sofőr), használható wifi(!), relatíve tiszták, az utasok udvariasak egymással. A lányoknak érdekes kulturális tapasztalat volt, amikor mi voltunk az egyetlen fehér bőrű utasok a buszon.

Látkép a buszmegállóból

Buszos út tervezési trükkök

A máltai buszokkal az a probléma, hogy a magyar személyvonatokhoz hasonlóan minden bokornál megállnak. A főváros és a Cirkewwa-i komp közötti út például a 41-es járattal 82 perc, és ezalatt 67(!) megállója van. A busz átvág Málta összes sikátorán, szakadt házak között halad, és percenként, kb. minden második utcánál megáll.

A megoldás, hogy hosszabb utakra az X-es (expressz) járatokkal kell menni, akár úgy, hogy az X-es járat megállójáig másik busszal mész el és ott átszállsz. Az expressz buszoknak ugyanis kevesebb megállója van, csak kb. 3 percenként állnak meg… Az átszállásos útvonalat azonban se a Google Maps, se a Tallinja app nem ajánlja fel alternatívaként, neked kell kigubizni a menetrendből.

Persze ez az ötlet sem mindig jó: február elején, a húsz fokos, szellős, kellemes időben simán elüldögéltünk a Luna nevű megállóban fél órát az átszálláshoz. De aztán belegondoltam, milyen lenne ugyanez nyáron. A megálló ugyanis így néz ki:

Luna buszmegálló Máltán

Nyáron itt kb. 60 fok lehet: 40 fok árnyékban, csak nincs árnyék, hősugárzó kövek és házak vannak, nyáron tehát lehet, hogy mégis inkább a 41-est választanánk, vagy bármi mást, ami elsőként arra jár és légkondícionált…

Egy másik napon, egy másik járatnak meg olyan szűk utcában is volt megállója, ahol nem volt járda, a busz is éppen csak elfért a falak között. A megálló egy ház kapuja előtt volt – a lakók, ha jól időzítenek, a kapuból egyből a buszra szállhatnak fel…

Plusz, néha mindkét irányba haladva ugyanott állnak meg a buszok, figyelni kell a végállomás nevét is, nem csak a járat számát. Meg a megálló nevén kívül a sorszámát is, mert néha abból is több van. Egy-két nap alatt simán bele lehet ezekbe jönni, utána én már csak akkor rontottam el, ha nagyon fáradt voltam…

Az öt napunk alatt előfordult még, hogy

  • nem jött a busz egyáltalán, kimaradt egy járat, semmi gond, fél óra múlva jött a következő,
  • olyan tömeg volt, hogy a sofőr nem engedett fel új utasokat…
  • a sofőr szólt, hogy útlezárás miatt másfelé megy…

Végül csak egyszer lett elegem az egészből, amikor fáradt voltam és rossz buszra szálltunk. Szerencsére a busz egy ideig hazafelé vitt minket, de aztán elkanyarodott, ezért leszálltunk, és ott álltunk két gyerekkel egy külvárosi random helyen, a térkép szerint másfél kilométerre az apartmantól. Barcelonában ez egy fél órás kellemes séta hazáig, Máltán viszont a megoldás egy 6 eurós Uber lett. (folyt. köv.)

Évértékelés, 2023.

Zsúfolt évünk volt, végiggondolni is nehéz, mi mindent történt. Mindketten munkahelyet változtattunk: Noémi márciusban, én novemberben, és mindketten jól jártunk vele anyagilag is, szakmailag is, hangulatát tekintve is, ahogy a home office lehetőség is nagyszerű. Dóri csak simán negyedikes, Zsófi viszont nyolcadikos, úgyhogy készül a felvételire, szerencsére ezt az iskolában is támogatják és segítik.

Voltunk kettesben Barcelonában, nyaraltunk négyesben Bulgáriában, Siófokon és a Velencei-tónál. Voltunk három salsa-táborban. Erdei táboroztunk Dóriékkal. Fesztiváloztunk Noémivel az EFOTT-on. Zsófi az osztályával volt Erdélyben. Összejártunk Sanáékkal, Bencéékkel és néha Zsófi/Szilviékkel, akikkel társasoztunk, salsáztunk, színházba mentünk és kirándultunk. Tényleg nehéz összeszámolni is.

B-Cool

Különösen jó évünk volt a tánciskolával:

  • sporteredményeket tekintve: Zsófi eddig is rendszeresen ért el jó eredményeket (értsd: győzött) csapattal is, párosban is. Dóriék is mindig ügyesek voltak – de ők még soha nem tudtak nyerni. Öt ezüstérmük volt már Martinnal, ami eléggé frusztráló volt – de annál nagyobb volt a boldogság, amikor az év utolsó versenyén végre ők nyerték a kategóriájukat!
  • nekem jól sikerült a velencei edzőtábor és az EFOTT összekötése
  • fontos, hogy a tánciskolai közösség támogató és elfogadó, ami a viharosan kamaszodó gyerekeknek nagyon sokat számít,
  • valamint volt gála, vidéki fellépések és kulturális programok (színház és cirkusz).

Valheim

Még 2021-ben egy Telex-cikk nyomán vettem meg a Valheimet a Steamen, de az előző laptopom még nagyon gyenge volt hozzá. 2022-ben lett új laptopom, és 2023-ban kipróbáltam, élvezhetőbb-e rajta a játék, és totál beleragadtam. Nagyon szép és hangulatos játék, tele izgalmas kalandokkal… Mivel végső soron az új laptop sem egy gamer gép, viszont az internetünk gyors, így egy ideje a felhőben játszok vele, a GeForce NOW-ra előfizetve csak a Valheim kedvéért, full HD felbontásban, maximális grafikai élménnyel…

Valheim képernyőkép

Koncertek

Rekord mennyiségben: 23 koncerten + az EFOTT-on voltunk idén (ahol 7 nagykoncertet néztem és fotóztam végig). Ezek közül amit ki lehetne emelni:

  • Zsófi év elején még Azahriah rajongó volt, úgyhogy a híres márciusi telt házas Papp Lászlóban is ott voltunk már, majd nyáron a Parkban is,
  • Dóri Valmar rajongó, úgyhogy a Valmarnak idén négy(!) zenekaros koncertjét láttuk (májusban Red Bull, júniusban Park, júliusban EFOTT, augusztusban Holy Beach) – nyilván megyünk január 20-án az Arénába is,
  • idén már láttam élőben is a BSW-t, kétszer is (EFOTT és Akva),
  • kétszer Gergőt (A38 tavasszal és ősszel),
  • felfedeztük ByeAlexet (EFOTT + Park),
  • közelről láttunk olyan legendákat, mint Samantha Fox (Park) vagy Korda Gyuri bácsi (szintén Park).

Az év fotója

Még az EFOTT-on lőttem egy szelfit a Valmarral, de alig mertem megmutatni Dórinak, nehogy szomorú legyen, amiért én találkoztam velük, ő meg nem. Nem volt szomorú, de szerencsére egy hónappal később neki is lett közös fotója Marics Perivel. Nagy kaland volt: sztárok közelébe jutni nekem sikerül gyakrabban, most viszont Noémi ismerősének az ismerőse volt, aki egy Valmar koncert után két percre, csak a fotók kedvéért bevitt minket a backstage-nek is egy belső, zenészek számára elzárt részébe, ahol tudtunk Marics Petivel közös képet készíteni…

Közös kép Marics Petivel

Munkahely-váltás (OTP –> Aegon)

Az elmúlt egy év nem volt akkora sikertörténet a banknál: a három projekt, amiben részt vettem, nem jelentett komoly kihívást. A hangulat sem mindig volt jó, és a három napos irodai bejárás is felesleges volt: akivel együtt dolgoztunk, azzal nem ültünk együtt, akivel együtt ültünk, azzal csak zavartuk egymást. Így már nem éreztem jól magam és végül a váltás mellett döntöttem.

Az öt éves összkép viszont bőven pozitív: sokat tanultam, érdekes dolgokat csináltunk és sok kiváló kollégát ismertem meg. Az OTP Bank jó munkahely volt, korrekt és törődő, ahol emberi, szakmai és anyagi megbecsülésben volt részem – hálás vagyok, hogy ott dolgozhattam.

Az új állásom az Aegon budapesti irodájában lesz, ahol negyedéves ritmusban leszek manuális és automata tesztelő, illetve teszt koordinátor – az interjún ez nagyon izgalmasnak hangzott, reméljük, hogy tényleg az lesz majd.

Az Aegon irodája a Corvin-negyedben van, így a munkahely-váltás egyben búcsú a Gyöngyösi utcától is, ahol két munkahelyen 11 évet dolgoztam (mínusz a mindenkori home office). Még a Nuance-nál alakult ki az a rutin, hogy ebédidőben kijárunk az irodából, ami egy kellemes megszakítása a gép előtt ülésnek. A 13. kerületnek ez a része kifejezetten szép és rendezett: nyugatra a Duna-part, keletre a József Attila-park, északra a Gyöngyösi sétány – egy ebédidőbe az egyik irány bejárása fér bele. A város legjobb kínai étterme a Gyöngyösi sétány végén van, és bár kicsit csöves dolog, jó időben számtalanszor ebédeltem a környékbeli kis parkok padjain is.

Duna-part

Megbüntettek Rácz Gergő koncertjén, amiért nem úgy öltöztem, ahogy szerintük kellett volna

Rácz Gergő koncert volt az A38 hajón, és volt egy kérése Gergőnek, hogy mindenki öltözzön a kedvéért pirosba (amilyen az ő melegítője a Mostantól című slágerben). Ezt még egy ötlettel megtoldotta Gergő: hogy aki viszont nem öltözik pirosba, az kapjon valamilyen büntetést.

Eljött a nagy nap, telt ház volt, és el is kezdődött a koncert. A harmadik szám után Gergő mindenkinek megköszönte, aki pirosban jött. Egyébként tényleg a legtöbben pirosba öltöztek – de nem mindenki! Pont engem kiszúrt a tömegben, hogy én nem voltam pirosban, és ezért fel kellett mennem a színpadra, hogy az énekes lányok, Orsovai Reni és Szakács Sziszi bilincsbe verjenek…

Megbilincselnek a színpadon

Reméltem, hogy hátravisznek a backstage-be, és ott jól megbüntetnek… De nem, az volt a büntetés, hogy meg kellett tapsoltatnom a közönséget… Úgyhogy képzeld el (mert videót nyilván nem teszek ki róla), amint a habtestemmel a telt házas A38 színpadán, bilincsbe verve ugrálok és tapsra bíztatom a közönséget… Egyébként vette az adást mindenki, spontán bíztatások érkeztek a tömegből, volt nagy taps, így rászolgáltam, hogy Gotthy, a zenekar tagja levegye rólam a bilincset, amíg Gergőék belekezdtek a következő dalba.

Gergőnek utólag visszajelezték, milyen szerencsésen választott ki engem a közönségből, hogy így együttműködtem – én azt hittem, nyilvánvaló lesz, hogy előre megbeszéltük…

A képeket nagyon köszönöm Herman Péternek –> Peter Herman photography

 

 

 

Utószezoni nyaralás Burgaszban

Az alapötlet az volt, hogy tengerparton nyaraljunk, de lehetőleg olcsón. Így választottuk ki a szeptemberi, tehát utószezoni Bulgáriát. A konkrét időpontot a WizzAir menetrendjéhez igazítottuk (hétfőtől péntekig), lett szállás, a csajokat kikértük az iskolából, magunkat a munkahelyünkről.

Két hibát követtünk el. Az egyik, hogy előbb a külvárosi szállást fizettük ki, mint hogy a programokat megterveztük volna, ezért buszozni kellett, ha a városba akartunk jutni. A másik hiba az volt, hogy a Bookingon nem olvastam el elég figyelmesen a medencéről szóló kommenteket. Az volt a terv, hogy délelőtt kirándulunk vagy strandolunk, a délutánt pedig a szállodai medencében töltjük. Csakhogy a medencében a víz olyan hideg volt, hogy ha egyáltalán be tudtunk menni, 10-15 percnél többet semmiképpen nem lehetett benne tölteni…

Az utazás jól ment: a WizzAir odafelé összeültetett minket, pedig nem fizettünk érte, és hazafelé is csak két sor távolság volt köztünk (Barcelonából hazafelé a Ryanair képes volt a 2. és 39. sorba ültetni minket Noémivel). Érdekesség, hogy az embereknek még mindig tanulni kell, hogy a gyors utascsere nem kapitalista ármány, hanem mindannyiunk, sőt az utánunk jövők érdeke is. Vacakolni a csomaggal, illetve más helyére ülni, hogy aztán várni kelljen rád, mindenkivel szemben illetlenség.

A burgaszi tengerpart napernyőkkel

A homokos tengerpart nagyon bejött: szép és biztonságos volt, sokáig leért a lábunk, Dórit is be lehetett engedni egyedül. Szarafovóban a „központi” beachen, illetve Burgaszban is mindenhol volt tiszta mosdó.

Az utószezon miatt viszont minden kihalt volt – valószínűleg a Sunny Beach nevű helyre kellett volna menni nyaralni, húsz kilométerre északra, ott talán nagyobb élet van még ilyenkor is. Az a baj, hogy se előtte, se azóta nem jöttem rá, hogyan lehet oda eljutni. Vonat nincs, busz jár állítólag, de erről semmilyen információ nincs sehol. Én eddig minden nyaralásunkat, minden nyugati városban, minden programunkat a Google Mapsben meg tudtam szervezni – a bulgáriai járatok viszont nincsenek oda feltöltve…

A fürdésen kívül járkáltunk tehát Szarafovóban és Burgaszban. Szarafovó igazából olyan, mint Balatonboglár lehet így szeptemberben (kihalt), Burgasz pedig mint Nyíregyháza – egy délutánt el lehet sétálgatni, de ennyi.

A burgaszi tengerpart a móló felől

Az árak olcsóbbak, mint itthon, például minden nap étteremben tudtunk ebédelni. Egyszer ért csak meglepetés, amikor a kikötői Dalyana étteremben a húshoz nem értették hozzá a köretet: sült húst kértünk és azt is hoztak, csak körülötte nem volt semmi… Angol nyelvtudás, illetve kártyaelfogadás az éttermekben van, de sehol máshol nincs (fagyizó, busz, cukrászda: cash kell, meg mutogatás). Még szerencse, hogy az összes mobil és az adatroaming működött (kösz, Brüsszel!)

Úgyhogy nem volt rossz, sőt négyesben együtt nyaralni kifejezetten jó volt, a homokos tengerpart is egy élmény – de ha legközelebb repülünk, valami izgalmasabb helyet fogunk választani.

EFOTT, 2023.

2022 egyik legjobb estéje volt, amikor kijutottam az EFOTT-ra: szabadság, jó koncertek és sok-sok sztár fotózni. Szerettem volna 2023-ban ezt kimaxolni, vagyis minden nap kimenni tudósítani, és már hónapokkal korábban izgalomban voltam miatta. És nagyrészt sikerült is, kisebb bukkanókkal.

A szállás: idén is szülő kísérő lehettem a B-Cool Dance Team tánctáborban, innen is köszönet érte Mészáros Gábornak. Az egész ötlet alapja ugyanis, hogy a csajok edzőtábora és az EFOTT pont egyidőben került megrendezésre 2022-ben és 2023-ban is. Nyilván segítettem a táborban is, amit kellett, fotóztam például, de minden érintettel meg volt beszélve, hogy esténként kijárok majd a fesztiválra. Fotós akkreditáció is kellett, ez szintén meglett, köszönet érte Tardi Hajninak a zene.hu-tól.

Rögtön az első nap elmentem a fontos emberek sajtótájékoztatójára, egyrészt stréberségből, másrészt nem volt más dolgom. Pont olyan volt, mint amire számítani lehetett, köszöntöttek mindenkit, és láthattam L. Simon sukorói lakost rövidnadrágban. Majd eljött az első este, ami rögtön nagyon erős volt, fotóztam egy csomót, szelfiztem a Valmarral és most először láttam élőben a BSW-t.

Szelfi a Valmarral

Kitérő: amikor elkezdtem koncerteket fotózni, elhatároztam, hogy soha, semmin nem fogok megsértődni. Pénzem, státuszom nem múlik ezen, megköszönöm, amit kapok, megteszem én is, amit lehet, kész. Most viszont a nagyszínpados biztonsági őrön mégis megsértődtem. A színpad elé ugyanis a korlátsor adott pontjánál lehetett bemenni, ahonnan jól látszott a színpad, ezért volt ott ezer ember, rajongók, tömeg, hisztéria. Kérdeztem, nem-e lehetne ugyanennyi erővel a korlát végénél bejárni, mert ott nem volt senki, onnan ugyanis nem látszik a színpad. Hát, nem… oké.

Aztán másnap este sajnos rögtön újra megsértődtem, mert a kisebbik nagyszínpad elé már egyáltalán nem engedtek be fotózni. Előző este tényleg nagy volt a színpad előtt a nyüzsi, amit úgy oldottak meg, hogy onnantól senki sem mehetett be, a vonatkozó szabályzaton nagy fekete filccel át volt húzva minden színű karszalag. De a fotósok se?! A tömegből csináljak képeket? Aznap már nem is fotóztam semmit, aztán leszakadt az ég, mentem haza aludni.

Harmadnapra Noémi is csatlakozott, ez szuper volt, együtt menni, szórakozni, véleményt alkotni. A fotózással kapcsolatban pedig bevettem a Leszarom tablettát és vittem teleobjektívet, ezzel a testalkattal tudok én fotózni a tömegből is… És tényleg tudtam, amíg az utolsó este, Azahriah előtt az igazi nagy tömeg össze nem gyűlt és Noémi rosszul nem lett. Kimentünk olyan messzire, ahol a tömeg már elviselhető volt – onnan viszont már tényleg nem sok jó képet lehetett csinálni… Mondjuk ez jó lett azért:

Azahriah az EFOTT fesztiválon

A másik probléma természetesen a kialvatlanság volt. A szokásos nyolc órám helyett öt-hat órákat aludtam, és nappal sem sikerült a többit bepótolni – lehetőségem lett volna rá, de nem tudok nap közben ennyit aludni. Úgyhogy a harmadik és negyedik estére már kicsit fásultak voltunk, akármilyen jó is volt a műsor.

Amire büszke vagyok: az esős napot kivéve minden napról született beszámoló fotókkal (szerda, péntek, szombat). Nagyobb hibák nélkül lemenedzseltük, hogy végig ott legyünk (Noémi csak péntektől). Láttuk Bruno X Spacc, a BSW, a Valmar, a Wellhello, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és Azahriah nagykoncertjét, plusz a hakni sátorban Csordás Tibit, Josh és Bettit, Kozsót, a Kozmixot, Kefírt és a ShyGys-t(!)… Úgyhogy nehéz volt leszervezni és fárasztó volt végigcsinálni, mégis a fesztivál tudósítás alighanem a legklasszabb feladat ebben a műfajban.

Lánykérés a szállodai szobánkban

Gyuri és Timi a tavalyi, siófoki salsa táborban, a diszkóhajón ismerkedtek össze, és a buli után, a 801-es szállodai szoba erkélyén csókolóztak először. Azóta is boldog párt alkotnak, úgyhogy Gyuri eltervezte, hogy az évfordulón, ugyanebben a salsa táborban, ugyanezen az erkélyen meglepetésszerűen fogja megkérni Timi kezét.

Felmerült az ötlet, hogy az idei táborra eleve a 801-es szobát kérje maguknak, de akkor kisebb lett volna a meglepetés. Egy random másik szobát kaptak, a 801-es erkélyét pedig kölcsön akarta kérni a mostani lakóktól. Ehhez először is kapcsolatba kellett lépni velük – a nehézség azonban, hogy egy salsa táborban relatíve nehéz feltűnés nélkül órákra elszakadni a partneredtől. Így Gyurinak egy barátja vállalta, hogy segít és ki is derítette, hogy ki lakik a szobában – mi laktunk benne Noémivel. A Facebook-profilképem alapján sikeresen megtalált a parton, elmesélte a szituációt, és kérte, hogy a lánykérés céljára az ifjú pár használhassa az erkélyünket. Benne voltunk, nyilván.

Ezután kétszer kerültünk majdnem bajba: először, amikor a nálunk hagyott gyűrűt majdnem leöntöttem kávéval, szerencsére a hanyagul kihajított kapszula kb. 1 centivel elzúgott a gyűrű mellett. Aztán az esti vacsoránál Timi spontán a mi asztalunkhoz ült… Gyuri leszegett fejjel jött mögötte, mi pedig leszegett fejjel kajáltunk, ugye mi elvileg nem ismertük egymást…

Aztán este tíz óra, egy fiatal pár bekopogott, hogy spontán elkérnék az erkélyt évfordulós csók céljára. Mi spontán éppen el akartunk menni úgyis máshová, miért is ne engednénk be két idegent smárolni, ez természetes. Fél óra múlva visszatértünk, teljes volt a siker és a boldogság, Timi igent mondott, így mi lehettünk az elsők, akik gratulálnak és koccintanak.

Sok boldogságot kívánunk innen is, ha pedig jövőre esetleg a nászéjszaka lebonyolításában kell segítség, csak szóljatok, megoldjuk!

Barcelona

Még januárban terveztünk Sevillába utazni, de sajnos covidos lettem és nem voltam olyan állapotban, hogy külföldre utazzak. Buktuk a repülőjegy árát, meg az élményt is.

Legyen akkor február és legyen Barcelona. Repülőjegy, szállás, programterv megvan. Az utazás előtti nap reggelén 38 fokos lázzal ébredtem… Ennyire nem lehetünk szerencsétlenek! Másfél napom volt, hogy kigyógyuljak, de lényegében sikerült, másnap fent voltunk a gépen, lázmentesen.

Felkészülés

Mindig felkészülők előre a városból, ahová megyünk. Ezúttal nagyon könnyű dolgom volt: az Utazás, nyaralás, infó portálnak ezen a két oldalán tökéletesen le van írva minden:

Amit a közlekedéshez hozzá tudok tenni: a legolcsóbb lehetőségek is teljesen jók. A vonat és a metró csak olyan szokásos, mármint Nyugat-Európában szokásos, de a buszok újak, tiszták, pontosak és mindenhová járnak. Az éjszakai repülőtéri busz például vadiúj volt, hibrid (néha csak árammal ment), és USB töltő volt a korláton – és ez a csóró járat volt, 1 eurós T-Casual jeggyel igénybe vehető. Mondjuk sok helyen megállt – az Aerobus és a reptéri metró nyilván gyorsabb, 5 euróért… Mi végül az egész városnézésünket lehoztuk két T-Casual 10 darabos tömbjeggyel, bármilyen kényelmetlenség nélkül.

A város

Barcelonában az a varázslatos, hogy hangulatában mediterrán, de kultúrájában európai. Az emberek hangosan beszélnek és közben gesztikulálnak, a személyes tér mint fogalom nem létezik, és a nők táncra perdülnek a tengerparton. De közben a meleg férfi párok kézenfogva járnak az utcán, a római katolikus misén Ukrajnáért imádkoznak, és mindenhol lehet bankkártyával fizetni.

Olaszországhoz képest a legnagyobb különbség a közlekedésben van. Barcelonában megszűnt az autós közlekedés szentsége, a belvárosban is az élhetőség a szempont. Szélesek a járdák, és le vannak vágva az utcasarkok. Emiatt minden sarok egyben egy tér, ahol kiülős éttermek vannak – de tényleg minden egyes kereszteződésnél van egy étterem. (Ez nyilván azért is volt, mert turistás helyen laktunk, 10 percre a Sagrada Familiától, ahol nyáron megjelenik plusz egymillió ember, akik enni akarnak.)

Az utcák egyirányúak. Minden úton van biciklisáv is. Minden sarkon van lámpa, így autóval minden sarkon várakozni kell. Ezt az egészet az autósok elfogadják, nem sietnek, nem nyomják neki, mint az olaszok vagy akár a magyarok. Ez Rómához is, Budapesthez képest is óriási kulturális különbség. Ide kellene eljutni nekünk is.

Güell Park

Egy sajátos épületekkel kiépített park a hegy tetején. Gaudí ugye csak elkezdte kiépíteni, így az igazán érdekes dolgok középen vannak, pont ott, ahol 11 óra után a sok száz ázsiai turista is tolakszik – érdemes korán menni. Körben viszont egy sima park, 1-1 érdekes terasszal. Egy romantikus sétára teljesen jó, az épületek is klasszak és a színes kaméleon is, de ha mondjuk legközelebb ki kéne hagyni valamit a programból, ezt hagynám ki, főleg, hogy még hegyet is kell mászni hozzá.

Barcelona tájkép a Güell parkból

Sagrada Familia

Ez viszont abszolút kötelező, tényleg egy világcsoda. Néhány hozzáadott tipp a fenti weboldalhoz képest.

Itt rendszeresen tartanak rendes katolikus misét, az időpont fent van a honlapon. Nem a templomban van, hanem jobbra hátul, lent a kriptában, ez ilyen eldugott, helyieknek szóló, szektás dolog. De ha a biztonsági őrrel el tudod hitetni, hogy hívő vagy, ingyen bemehetsz a Sagrada Familiába és eltölthetsz ott egy órát. A kripta látványa is megéri, a misén gitározó lány énekhangja is megéri – az egyik legjobb barcelonai ötletem volt, hogy menjünk el misére a Sagrada Familiába.

A jegyvásárlás valóban kihívás. A helyszínen szerintem semmi esély, előre meg kell venni a hivatalos oldalon, és ott is gyorsan elfogynak. Aztán időben kell érkezni, de ha várakozni kell, kényelmesen lehet szemben a parkban, vagy oldalt van Meki-BK-KFC, pizzéria, boltok stb.

Ajánlják és tényleg szenzációsan jó a hivatalos app, azon belül az audio giude, magyarul is. Egy ilyen épület bonyolult, ha csak megnézed, nem fogod meg is érteni. Az audio guide viszont jól szerkesztett és jól érthető, kényelmesen végigvezet az egész épületen. Lépésről lépésre elmagyarázza, hogy mit látsz. Kezdi a makettel (van egy a bejáratnál), aztán a három bejárat bemutatásával – és lám, a sok kavargó elemből kirajzolódik a kép és az elképzelés. Ugyanez folytatódik bent. Elképesztő az emberi tehetség, ami ebben a templomban megtestesül, hogy minden apró részlet mögött milyen ötletek vannak, mennyi tudás és tapasztalat. Mekkora dráma az is, hogy Gaudí milyen kis részét látta személyesen elkészülni. A benti fényjáték pedig az egyik legszebb dolog, amit valaha láttam.

Sagrada Familia hátsó oldala

Parc de la Ciutadella

Egy egy kényelmes délutáni séta: Diadalív, a Trevi-kút mintájára készült Cascada, igény szerint állatkert. A Diadalívnél éppen Putyin-ellenes tüntetés volt. De ami ennél érdekesebb: zsebtolvajokat fogtak a rendőrök!

Barcelonáról ugye mindenhol az írják, hogy biztonságos, de sok a zsebtolvaj. Ahogy sétáltunk a Diadalív mögött, elsietett mellettünk néhány fiatal suttyó, szakadt melegítőnadrágban, szakadt kabátban, na mondom, ezek tuti zsebtolvajok. Előttünk jártak, amikor egy civil ruhás rendőr lány, egy 160 centis, vékony kislány megragadta egyiket és kirángatta oldalra, egy férfi meg a másikat. Leültették őket, a zsebekből telefonok kerültek elő, a rendőrök zsebéből meg bilincs – tényleg zsebtolvajok voltak! Ezek szerint legalább küzdenek ellenük, klassz.

Egy hibát követtünk el, hogy innen sétáltunk le a tengerpartra. Fáradtak is voltunk, és az út hosszú és kényelmetlen ebből az irányból. Sajnos a várost és a tengerpartot elválasztja a vasút és a metró, amik itt a felszínen haladnak. Van egy felüljáró, de elég gettós környék – nem volt félelmetes, csak ronda. És fárasztó. A tengerpartot így már nem is annyira élveztük, üldögéltünk kicsit, aztán mentünk haza busszal.

Reggeli a 365-ben

A külföldi városnézés egyik legjobb része a beülős reggelizés. Ha arra jársz, ezúton is ajánlom a 365 nevű pékséglánc C/ de Sant Antoni Maria Claret, 157, 08025 Barcelona, Spanyolország cím alatti üzletét. Csodás szendvicseik és süteményeik vannak. Nyitva van 7-22 óra között minden nap.

Museo de Cera

Én nagy rajongója vagyok Madame Tussauds-nak, szerintem a világ egyik legjobb szórakozása a viaszbábukkal közös, vicces fotókat készíteni. És bár Barcelonában sajnos nincs Madame Tussauds panoptikum, van Museo de Cera, azaz Viaszmúzeum! Itt a koncepció ugyanaz, mint a Madame-nál, hírességekről készítettek élethű szobrokat viaszból. Ezeket megfelelően feldíszített szobákban, jelenetekben helyezték el, ahol meg lehet őket nézni és közös fotókat készíteni.

Tény, hogy ez a barcelonai változat gagyibb, főleg az arcok voltak sokkal bénábbak. Talán az élethűség Madame Tussauds copyrightos? Meg vaku sem volt nálam, pedig a fotózáshoz jól jött volna… De így is jól szórakozunk!

A rémisztő szakaszt Noémi külön is ajánlja… Én csak röhögtem, amikor a zombi kislány megindult felénk, és akartam kérni Noémit, hogy csináljon rólunk közös képet… de Noémi nem volt sehol! Elszaladt!

A Beatles és én a Viaszmúzeumban

Montjuic

Ez pont olyan, mint a Gellért-hegy, sétálgatni tökéletes, a várat, múzeumokat, olimpiai falut viszont kihagytuk, eddigre elég volt belőlük. Főleg, hogy február volt és 20 fok – átlibegőztünk inkább a tengerpartra. A kikötő és a tenger feletti libegőzés sem mindennapi élmény!

Barceloneta Beach

Itt döntöttem el, hogy ha egyszer valamiért elköltözünk, Barcelonában szeretnék élni. Egyrészt mert végtelenül európai és kulturált. Másrészt mert a februári szombat délután nem szürke depivel telik, hanem a barcelonai lakosok kisétálnak a tengerpartra, ahol 20 fok van, utcazenészek zenélnek, az emberek táncolnak, a kutyák szaladgálnak, a sirályok sírnak és repkednek, a tenger hullámzik. Volt, aki fürdőruhát vett és fürdött a tengerben. Volt, aki leterített egy törülközőt, lefeküdt és elaludt. Noémi kövekből szobrot épített.

Mondjuk mielőtt költözünk, még át kell gondolni, mi lehet itt május és október között: plusz egymillió ember, 30 fok és egyáltalán semmi árnyék, se a tengerparton, se a városban. A kutyák kizárólag kövön tudnak sétálni – a kispesti lakótelepünkön jóval több a fű és a fa, mint Barcelonában. Úgyhogy azt hiszem, mégis inkább csak telente fogunk ott élni…

Barcelona tengerpart

 

Lockwood & Co. a Netflixen

2013-ban jelent meg a Lockwood-könyvsorozat első része magyarul, A sikító lépcső esete címmel. Akkoriban az Animus kiadó kérés nélkül(!) küldött új könyveket, hogy az olvaslak.hu-n írjunk róluk, köztük ezt a Sikító lépcsőt is. Elolvastam, recenzáltam és vártam a folytatást. A folytatás sajnos nem jött, mármint nem csak nem küldték el, hanem nem is adták ki a további részeket, gondolom az első nem volt akkora siker, hogy megérje.

Akkoriban viszont már tudtam annyira angolul, hogy a további részeket eredetiben olvassam végig, és bár egyenetlen volt a színvonal, azért szórakoztató és emlékezetes olvasmány volt. A vége mondjuk annyira nyomasztó és félelmetes, hogy gyerekeknek semmiképpen nem ajánlanám, kamaszkortól felfelé viszont simán.

Erről csinált sorozatot a Netflix, egyelőre nyolc rész érhető el. Ez lényegében az első két kötet megfilmesítése, a tükrös sztori végéig jutnak el. A hangulat szuper, a szereplők is jók, viszont a könyvek humora sajnos szinte teljesen hiányzik… Pedig a könyvek egyik legnagyobb erénye, hogy viccesek és rémisztőek, a Netflix-sorozat viszont csak rémisztő, tinihorrort csináltak a Lockwoodból, könyörgöm. Erre a legjobb példa a koponya, aki a könyvekben sokkal többet beszél, folyamatosan dumál, orientálja a csapatot és tök jó beszólásai vannak, a tévében viszont csak néha hörög valamit. Lucy és Lockwood csak az utolsó rész egyik utolsó jelenetében kezd el poénkodni, nem lenne rossz, ha a folytatásban is megmaradna a humoruk…

A történethez hozzáírt szálak viszont jók, Lucy előzmény-története is, a Fairfax-szál is, bár nem emlékszem, a könyvben ez pontosan hogy volt. Érdekesség, hogy Flo egyáltalán nem látszik büdösnek a tévében, csinos, jól ápolt lány. Az egyes jelenetek is jók, hangulatosak, a humor hiányától eltekintve tök jó a tévében is látni a történetet.

Kíváncsian várom a folytatást, illetve hogy a Netflix-sorozat esetleges sikerén felbuzdulva kiadják-e a könyvsorozat többi részét is magyarul (öt részes egyébként + egy kiegészítő kisregény).