Tanácsok a Fényvillamos fotózásához

A Fényvillamos Facebook-oldalon kiírják, hogy pontosan mikor és merre jár, így könnyű elkapni és lefényképezni a kivilágított villamost. Néhány tanács a fényképezéshez:

  • keress olyan helyet, ahol nem lóg be a képbe se autó, se fa, se ember,
  • legyen viszont bármi más látnivaló, például egy templom – az üres utcán érkező Fényvillamos olyan… snassz,
  • távolról fényképezd, közelről nem néz ki jól, túlságosan látszik, hogy csak egy ócska villamos, amire égőket szereltek.

Azt reméltem, hogy a veresegyházi kacsánál hétköznapibb, unalmasabb fotótémám már nem lesz az idén. Erre tessék, a legjobb program-ötletem erre a hétvégére az volt, hogy megtekintsük a 42-es villamost… hát ez van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti_kirandulasok) által megosztott bejegyzés

Szép nyári fotózások

Többé-kevésbé visszatértem a fotózáshoz: a Madách után a Papp László Sportaréna melletti kiülős helyet, a dekket avatta fel az Animal Cannibals, amit Noémivel kettesben néztünk meg. Annyira nagy tömeg nem volt, nyilván a rossz idő miatt:

Kevés ember az Aréna mellett

Utána pedig a Budai Szabadtéri Színházban, Csillebércen volt Szép nyári nap előadás a Magyarock Dalszínház művészeivel, erre még Zsófit is elvittük.

Annak idején a Szép nyári nap volt a kapudrog, ami először bevonzott minket a KERO-féle Operettszínházba. Négyszer láttuk összesen, nagyon sajnáltam, mikor aztán lekerült a műsorról. Igaz, utána még számtalan nagyszerű előadást láttunk, de a Neoton musical mindig hiányzott. Tudtam, hogy a Magyarock Dalszínház műsoron tartja, de csak most jött össze, hogy meg tudjuk nézni. A színészek közül Faragó András volt az egyetlen, aki az operettes szereposztásban és ebben is benne volt, a többieket nem ismertük. Énektudásban sajnos nem is hozták azt a szintet, de a hangulat jó volt, kitűnően szórakoztunk.

Arra viszont csak ott, a nézőtéren jöttem rá, hogy színházi előadást, mint olyat még sohasem fotóztam. Gyorsan elolvastam a DPS-ről egy vonatkozó cikket, de tulajdonképpen tudtam magamtól is: az érdekes pillanatokat kellene elkapni. Ebben sokat segített, hogy öt évvel ezelőtt négyszer láttam a darabot, és tudtam, hogy mikor mi fog történni – így bőven maradt időm élvezni is az estét. Voltak más fotósok is, egy úr mögöttem például egyfolytában össze-vissza kattintgatott, ő nyilván kevésbé tudta előre, mikor fog történni valami érdekes.

A Canon 250D is beválik – nem minden képe tökéletes, viszont nagyon keveset ront el teljesen. Vagyis sokkal több a használható kép, kevesebbet is kell exponálnom egy-egy buli alatt, hogy meglegyen az a szint és mennyiség, amit ilyenkor szükségesnek érzek. Szintén bevált a Canon 55-250-es teleobjektív, gyönyörű színeket produkál, és lehetővé teszi, hogy ne kelljen közel mennem a színpadhoz, ezzel elkerülhessem a tömeget a járvány alatt.

Vettem egy Canon 250D-t és a Madáchban fotóztam vele

Az új fényképező körüli tipródásnak, a “Canon 250D vagy RP” kérdésnek az lett a vége, hogy egy lány meghirdetett egy használt 250D-t a Facebookon, nagyon kedvező áron. Érdekesség, hogy fehér színű, amitől a képek nem lesznek jobbak, de mindenki szerint tök jól néz ki. Rákérdeztem, találkoztunk személyesen és megvettem, és azzal a lendülettel mentem is tovább a Madách színházba, a Színház, szerelem és Mamma mia című műsor fotós próbájára, amit már a szép új fényképezőmmel fényképeztem.

Én még nem voltam “fotós próba” nevű színházi rendezvényen, de nagyon érdekes, kizárólag a fotósok kedvéért előadják a darabot. Ez egy Musical Plusz jellegű műsor, szólók és duettek az előadók repertoárjából, benne öt dal csak a Mamma miából. Mindezt a tetőtéren, tehát szabad ég alatt, távolságtartással, szerintem járványügyi szempontból korrekten.

Az új fényképező érdekes módon a teleobjektívvel csinált jobb képeket – a drágább, nagyobb fényerejű Sigmához mintha kevésbé tudna alkalmazkodni, az ISO érzékenységet sokszor rosszul választotta ki. A teleobjektívvel viszont igazán bizonyított, a messzeségből is szép portrékat készítettem a színészekről.

Egy technikai problémát is sikerült megoldani: a Canon 250D által használt újabb RAW formátumát, a CR3 fájlokat az Adobe Photoshop Express nem tudja kezelni. A Canon saját szerkesztőprogramja igen, de nagyon rossz a felülete, sok kép gyors szerkesztésére az a program alkalmatlan. Hosszas keresgélés után kiderült, hogy a megoldás a Faststone Image Viewer, ami nagyon-nagyon gyors, az óriási méretű CR3 fájlokkal dolgozva is, és az összes szükséges funkciót tudja. Eddig egy “koncertnyi” fotó szerkesztése 2-3-4 órás szenvedés volt, ezzel szerintem egy fél óra lepörgetem majd…

Még egy Instagramot indítottam

Annak idején adódott az ötlet, hogy az Instámat a koncertfotóimnak szenteljem – a zene.hu is megfelelően prezentálja őket, ugye a cikkekkel együtt, de miért ne népszerűsíteném őket magam is. Ha más nem, itt közvetlenül megtalálnak a zenekarok, kért már fotót tőlem a Scooter táncosa, Csonka András, Radics Gigi sajtósa, a zanzibaros Sidi stb.

Sajnos az elmúlt időszakban ez a téma kissé leült, koncertfotózásra kevés lehetőség adódott. Fotózgattam viszont a kirándulásaink közben, és néha összejött egy-egy jó kép, amit szívesen publikáltam volna. A meglevő Instám koncertfotós koncepcióját nem akartam felrúgni, idővel folytatni szeretném, úgyhogy végül csináltam egy új Instagram accountot a kirándulós képeknek. Az ilyesmit régen nem támogatta az Insta, most viszont már kényelmesen lehet váltogatni az oldalaid között.

Az új accountnak fantáziadúsan az szpeti_kirandulasok címet adtam, és virágok, fák, madarak és tájképek lesznek rajta. Van már három hónapnyi anyagom hozzá, úgyhogy naponta rakok ki egy-egy képet – mire behozom magam, talán a koncertfotózás is beindul újra…

Esküvőfotózás Canon 760D-vel

A lakással, autóval és sok más dologgal ellentétben a fényképezőgépeket alaposan ki lehet próbálni előzetesen, akár többféle típust is. Így jöttem rá, hogy a Canon M100 nekem túl kicsi, hogy az RP tökéletes, csak iszonyú drága, a következő kör témája pedig ez volt: mit tudnak a modern, crop szenzoros, tükrös Canon fényképezők?

A Canon 250D-t néztem ki, mert a kategória többi szereplője nagyobb, nehezebb és drágább. Konkrétan 250D-t viszont sajnos sehol sem lehet bérelni, ezért a műszakilag hasonló 760D-t béreltem ki egy hétre. Nóra esküvője volt az alkalom a tesztelésre, és hogy ne az esküvőn derüljenek ki a problémák, előzetes fotózásokat tartottunk. A közeli parkban csináltunk jegyesfotózást, ahol Noémi játszotta a vőlegényt és Dóri a menyasszonyt, nagyon kedves képek lettek. Aztán körbefényképeztem Zsófi iskoláját az évzáró videóhoz, a változó helyszínek és fényviszonyok miatt ez is jó tapasztalat volt. Elméleti felkészülésként pedig a Digital Photography School megfelelő cikkeit olvastam el – a DPS minden fotós témához, így az esküvőfotózáshoz is megfelelő eligazítást nyújt.

Az esküvő és a fotózása is jól sikerült. Nóra fotógén menyasszony, Laci fotogén vőlegény, Noémi pedig csinos tanú volt a piros ruhájában. A Canon 760D-vel pedig nagyon egyszerű dolgozni – előre tudtam, melyik 2-3 beállítást fogom használni, és azokkal simán végig is fotóztam a napot. Az 1100D-hez képest sokkal szebb színe van a képeknek, mélyebbek és valószerűbbek a színek, sokkal több kép sikerült jól, mint a régivel sikerült volna. Viszont ISO 1600 felett ugyanúgy megfigyelhető a zajosodás, ami azért ciki, mert a váltás alapvetően a túl sok képzaj miatt kezdett foglalkoztatni.

A tanulság, hogy nagy méretben is hibátlan, profi képeket csak iszonyú drága eszközökkel lehet készíteni, az én fotóimnak viszont nem szükséges ilyen szinten tökéletesnek lennie. A sima modernizáció viszont érdekes lehet: szebb színek, nagyobb felbontás, vezeték nélküli képletöltés – és azért a Canon 250D sem kifejezetten olcsó. De ha legalább lenne mit fotózni ismét rendszeresen… (sóhaj)

View this post on Instagram

#wedding #justmarried #esküvő

A post shared by Szűcsné Tóth Nóra (@tothnora89) on

Videó arról, hogy a koncertet fotózok

Készült egy videó arról, ahogy koncertet fotózok: múlt nyáron az Arénábban Luis Fonsi Radics Gigivel együtt énekelte el az Échame La Culpa című slágert. A közönségből valaki pont olyan szögben vette fel, hogy én is beférjek a jobb oldalon, amint fotózok (00:30-tól). Nincs benne semmi extra, csak egy szép emlék, 2019 egyik legjobb bulija volt.

(Az eseményről Noémi írt beszámolót, az én fotóim pedig az Instán itt vannak)

 

Teleobjektívvel a Népligetben

Januárban vettem egy Canon 55-250-es teleobjektívet azzal a tudattal, hogy ritkán fog kelleni, de olyankor nagyon. Ez így is lett, már aznap este a Táncdalfesztivál koncerten az Arénában csak azzal fotóztam, mert közvetlenül a színpad elé nem volt szabad bemenni. Később az ABBA Tribute koncerten használtam, aztán egy ideig nem voltak jó koncertek, most pedig már se jók, se rosszak nincsenek.

A természetfotózás nálam sokáig szóba sem jöhetett, mert szerintem egy teljesen érdektelen dolog. A természet maga csodálatos, én is szeretek kirándulni, a jó levegőt stb. De ha a drága felszerelésedet oda is cipeled, vársz, koncentrálsz, és sikerül elkapni technikailag és kompozícióban is a pillanatot, akkor is van egy képed egy cinkéről, egy mókusról vagy egy virágról. Ki a fenét érdekel?

Megihletett viszont ennek az amerikai madárfotósnak a videója, mert a koronavírusból kifolyólag embereket úgyse lehet most fényképezni. Úgyhogy amikor kimozdultunk a családdal a Népligetbe, én is nekiálltam természetfotókat készíteni, és lettek is fényképeim ilyenekről, mint cinke, mókus, virág… Végül is jól szórakoztam – Szakács Gergő akusztikus koncertje az Akváriumban azért valószínűleg jobb lett volna, de hát ez van.

Egy másik érdekes tapasztalatot is szereztem a teleobjektívvel: messziről jól lehet “candid” (~őszinte, nyílt, természetes) képeket készíteni így a gyerekekről, mert nincs műmosoly, nincs beállított póz, hanem el lehet kapni a természetes arckifejezéseiket, viselkedésüket. A tavaszi napsütés, a tágas rét és a kis méretű Canon 55-250-es jó összeállítás egy kiránduláshoz.

Koncertfotózás a nappaliban

Erre a hétvégére azt terveztem, hogy kibérelek egy Canon 760D-t a Camera Kft-től, mert a bérelhető eszközök közül, a műszaki paraméterek alapján az hasonlít leginkább a kinézett Canon 250D-re. A Mystery Ganget akartam fotózni az Akváriumban, szombaton mindkét csajszinak táncversenye lett volna, az is jó fotózási lehetőség, majd Republic koncert az Arénában. Az eredménytől függően eldöntöttem volna, hogy a modern, crop szenzoros Canonok is elég jók-e nekem koncert- és eseményfotózáshoz, vagy ki akarok adni egy kisebb vagyont a full frame RP-re.

Na, ez a dilemma egyelőre megoldódott: se koncert, se táncverseny egy darabig – nagyon helyesen egyébként, de mégiscsak lehangoló. Egy vérbeli fotóst azonban semmi nem tarhat vissza: gondolkoztam, milyen itthoni projektet lehetne csinálni. Rengeteg ilyen ötlet van a neten, nekem a tévét bámulva jutott eszembe, hogy a tévé fényeivel lehetne a koncertek reflekorait szimulálni. Rocksztár Barbie is van itthon…

Canon EOS RP-vel fotóztam a hétvégén

A múltkori M100-as (mint alsó kategória) után egy felső kategóriás gépet is ki akartam próbálni. Mit tudnék produkálni nagyon drága eszközökkel? A full frame-es érzékelőnek óriási mítosza van, úgyhogy kikölcsönöztem a világ legkisebb és legolcsób (újonnan csak ~400 ezer forint) full frame-es fényképezőgépét, a Canon EOS RP-t és hozzá egy RF 24-105 F4-es objektívet.

Egymás mellé téve a mostani és a bérelt szett szinte pont egyforma. Más technológia, más generáció és vételár, de kézbe venni és használni kb. ugyanúgy lehet őket. Az RP-nek persze mindenféle sajátos jellemzői vannak: a nézőkébe épített monitor például tényleg klassz, és azt is sikerült megfejteni, hogyan lehet a képeket gyorsan átvenni mobilra. De például nincs rajta vaku, ami hétköznapi helyzetekben gáz. Az akkumulátor miatt is aggódtam, szerencsére feleslegesen, mert az RP simán kibír egy-egy koncertet.

A fő kérdés persze a képminőség, és az az igazság, hogy az RF-objektívvel készített fotóim baromi jók lettek. Fenyő Miklóst fotóztam az Arénában, és a színek, a részletgazdagság, a sötét színek közötti átmenetek, tényleg látszik, hogy ez egy másik minőség.

Két nappal később a Halott pénz koncertjén az RP váz + Sigma 17-50 F2.8 kombinációt használtam, mert anyagilag egyáltalán nem mindegy, hogy az RP váz csak RF-es objektívvel tud-e csodát tenni. Ezek a képek relatíve rosszak lettek, legalábbis semmivel sem jobbak, mint amit a saját vázammal is produkáltam volna. Adódna a következtetés, hogy az objektívvel lehet a gond, valójában azonban Fenyő jól ki volt világítva, a Halott pénz pedig relatíve sötétben koncertezett, és más fotósok képei sem lettek különösebben jobbak.

A hajamat téptem viszont, amiért a Canon megújította a RAW fájlok formátumát. A CR3 kiterjesztésű fájlokat a Photoshop Express nem ismeri fel. Az Adobe konvertáló szoftvere az én gépemen nem indult el. A Canon saját szoftvere pedig kényelmetlen és rossz: másnap, amikor úgyis keveset aludtam és amúgy is unalmas 100-200 képet végigbogarászni, kifejezetten gáz, hogy a szerkesztés ilyen nehézkes.

A tanulság, hogy az RP előrelépés lehetne a képminőségben, míg a gép mérete, súlya hasonló marad, továbbra sem kellene egy féltéglát cipelni a kirándulásokon. De ennyiért? Egyelőre elviselem inkább azt a kis zajt…

Canon M100-al fotóztam a hétvégén

Néhány hónapja szemezek a Canon EOS M100-as fényképezőgéppel: kicsi, modern és nem vészesen drága, talán szeretném lecserélni rá a jelenlegi 1100D-t.

A Media Marktban kézbe lehetett venni: gagyinak tűnt, komolytalan kis vacaknak. De mivel a műszaki tartalma elvileg magasan veri a mostaniét, továbbra is birizgálta a fantáziámat: tükör nélküli felépítés, ugyanakkora (ASP-C) érzékelő, de három generációval modernebb képfeldolgozó processzor, vezeték nélküli csatlakozási lehetőség, érintőképernyő… A Camera Kft-nél lehet ilyet bérelni, úgyhogy egy eseménydúsnak ígérkező hétvégén rászántam a hétvégi bérlés árát.

Először itthon fényképeztem vele, este, lámpafénynél, és azonnal látszott, hogy nagyon zajos képeket csinál. 24 megapixel túl sok egy ekkora érzékelőre. Összehasonlításként: az 1100D érzékelője csak 12 megapixeles – a 24 megapixel eléréséhez az egyes képppontok az M100-on kb. 40 százalékkal kisebbek lettek. Emiatt magasabb érzékenységet kell beállítani, így a képek sokkal zajosabbak – ennyit a modernebb technikáról.

A vaku segít, de az M100-as készüléken a vaku nem csak gagyinak néz ki, hanem valószínűleg tényleg nagyon gagyi, vékony kis műanyag pálcikák pattognak, végig féltem, hogy véletlenül letöröm, aztán fizethetek.

A vezeték nélküli csatlakozás működik, de macerás: a telefonra külön appot kell telepíteni, és aztán kezdeményezni, hogy a fényképező és a telefon kapcsolatot teremtsen egymással. Ha jól értem, bluetooth-on veszik fel a kapcsolatot, hogy aztán a telefon a gép wifijéhez csatlakozzon. Végül sikerült letölteni a képeket, de csak hosszas próbálkozás és szenvedés árán.

Másnap vendégségben voltunk, ahol világos napfényben fényképeztem vele, azok a képek szépek lettek.

Harmadnap Zsófi születésnapi buliját fotóztam, egy tornateremben csináltak cirkuszi gyakorlatokat (tök jó volt egyébként). Sok gyerek, nyüzsgés, mozgás, változó fényviszonyok. Ott az okozott gondot, hogy az M100-as túl kicsi, és mivel a tükörreflexesnél megszokott fogási pozíció nem használható, kb. mint egy telefont kell a gépet magam előtt tartani. Ez egyáltalán nem egy stabil helyzet, a képek jelentős része bemozdult. Az érintőképernyő is csak zavart: többször is akaratlanul megváltoztattam a beállításokat.

Tehát ami a legjobban számít, a képek minősége nem jobb, mint a mostani gépen: 24 megapixel túl sok, a képek túl zajosak. A kis mérete és a felépítése sem előny, inkább hátrány. Biztosan meg tudnék barátkozni vele, de tükörreflexes gépről erre váltani nem éri meg.

Az esti Zanzibar koncertre már el sem vittem, mert ott még kevésbé örültem volna, ha észrevétlenül megváltoztatja a beállításokat. Igaz, a régi géppel készült képek is zajosak lettek, mert baromi sötét volt, de az eredmény szerintem elfogadható és rendkívül hangulatos lett – egyelőre maradok ennél. (Pontosabban a 250D-vel is szemezek, de azt nem lehet bérelni, kipróbálás nélkül pedig nem adok ki rá ennyi pénzt.)