A koncertfotós kiállításom a kispesti könyvtárban

Az AKH-ban február közepén lejárt az időm, érkezett a következő kiállító a nagyterembe, ezért a megbeszéltek szerint leszedtük a fotóimat a falról. Adódott a kérdés, hogy mihez kezdjek egy nagy doboz A3-as koncertfotóval.

Az Üllői úti Szabó Ervin könyvtárba gyerekkorom óta járok, persze változó intenzitással. Például amikor 22 évesen beiratkoztam zenés CD-ket kölcsönözni, azt már visszatérésként értem meg. Aztán eltelt újabb tíz év, és könyvtárnak apró, de konkrét szerepe lett abban, hogy ideköltöztünk: jobban érzem magam olyan környéken, ahol könyvtár van a közelben, mint például ahol kocsma. De ez is több mint tíz éve volt, azóta állandó olvasó vagyok, a lányok is rendszeres kölcsönzők, voltunk itt Télapó-ünnepségen, adományoztam nekik egy rakás felesleges könyvet otthonról stb.

A fotóim a recepció mögötti falon

Valamennyire ismernek tehát, és amikor felvetettem, hogy nem tarthatnék-e fotókiállítást a koncertfotós képeimből, azonnal kedvesen beleegyeztek. Az AKH-hoz képest annyi volt az eltérés, hogy itt nem volt kiépített infrastruktúra fotókiállításhoz, apukám segített és fúrt lyukakat, majd csavarozott csavarokat a falba. Egyébként a képek ugyanazok, csak itt a kispesti ismerőseim is könnyebben megnézhetik őket…

Tehát a helyszín a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti tagkönyvtára, 1191 Budapest, Üllői út 255., a képek rögtön a bejárattal szemben, illetve a kölcsönző pult körül vannak a falon. A nyitvatartási idő: H: 12-19, K: 9-15, Sze: 13-19, CS: 9-15, P: 13-19, Szo: 9-13 ( vagyis H-Sze-P délután, K-CS-Szo délelőtt).

Sipos Péter és konfettieső

Fotókiállításom nyílt az AKH-ban

Évek óta járunk salsázni az Albertfalvai Közösségi Ház nagytermébe, ahol mindig is voltak festmények vagy fotók kirakva a falra. Amikor a helyi amatőr énekkarról kerültek ki fotók, amelyeken idős emberek énekeltek, akkor jutott eszembe, hogy itt Pintér Sanyinak is bőven lenne esélye kiállítást rendezni. Ő kitűnő salsa táncos és kitűnő amatőr fotós, a salsa táborokban évek óta készített képeket, így a tánciskola révén a helyi kötődés is adott lett volna. Felvetettem az ötletet és mindenki lelkes volt – kivéve Pintér Sanyit, aki túl szerény volt ahhoz, hogy saját kiállítást akarjon rendezni.

Eddigre viszont megtudtam, ki a témában a kulcsember: Balázs Józsi, aki egyrészt szintén kiváló salsa táncos, másrészt az AKH gondnoka és technikusa. Felvetettem neki, hogy ha Sanyi nem, akkor én szívesen kiraknám a fotóimat… Támogatta ezt az ötletet is és mindenben segített: bevitt például Farkas Zsolt szakmai referenshez, aki szintén támogatta az ötletet. Józsi megjelölte az időpontot: 2022. január és február. Továbbá elmondta, hogy van nyomdánál ismerőse, ahol jó minőségben, olcsón lehetne kinyomtatni a képeket.

Sipos Péter és konfettieső

A következő dilemma a képek kiválasztása volt. Adott volt kb. 1500 fotó, amit az addigi 40 koncerten készítettem. Csakhogy a koncertfotók műfaji sajátossága, hogy a rajongóknak szólnak – melyiket érdemes az AKH-ban kiállítani? Ott ugyanis sokféle ember megfordul, de csak véletlenszerűen lehet köztük popzenei rajongó. Végül Noémi adta meg a megfelelő szempontokat:

  • amin nagyon szépek a fények (egy fotónál ez sosem árt),
  • valami izgalmas történik,
  • a rajta szereplő sztár abszolút közismert.

Kiválasztottam 44 képet, ami szóba jöhetett és felkértem két ismerőst, hogy zsűrizzék meg őket. Nagyjából ugyanazt mondták, amit Noémi is, úgyhogy simán kiválasztottam azt a tízet, ami egyértelműen baromi jó és ki akarom állítani. Sajnos a többi egyáltalán nem volt olyan egyértelmű, úgyhogy agyaltam és szenvedtem, melyik legyen még…

4 koncertfotóm a falon

Aztán rendeltem két képkeretet az IKEA-ból, hogy a kiállítást fizikailag is el tudjuk képzelni, valamint Józsi is kinyomtatott két képet próbaképpen. Az derült ki, hogy a keretek és a nyomtatás is jó lesz, viszont A3-ban lehetne gondolkozni A4 helyett, pénzben nem olyan nagy különbség és sokkal jobban néz ki. Csak ma derült ki, milyen jó, hogy A3-ban nyomtattunk, mert a nagy teremben éppen csak nem túl kicsik így a képek – A2-ben még jobbak lettek volna (ez persze pénzkérdés is). További apró nehézség volt, hogy a nyomdai A3-as képekből még alul 2 centit le kellett vágni, hogy az IKEA 30*40-es keretébe beférjenek… de a téli szünetbe belefért.

Az is egy dilemma volt, hogy a képeken szereplő előadóktól kérjek-e előzetesen engedélyt a képek kiállításához. Ezek már publikált képek, egyrészt a zene.hu-n, másrészt az Instagramon, nem tudom, jogilag mennyire más, ha a XI. kerületi művház falára kinyomtatva rakjuk ki őket. Nem gondolnám, hogy az érintettek közül bárki pereskedni kezdene, azt viszont illendőnek éreztem, hogy az előadók a kiállítás tényéről ne utólag értesüljenek. Úgyhogy telefonálgatni kezdtem, és a többség e-mailben, azonnal, köszönettel engedélyezte az adott kép kiállítását. Csak a magyarokat kerestem meg – Noémi üzeni, hogy ha a Backstreet Boys reklamálni szeretne, közvetlenül hozzá forduljanak…

A kiállításom az AKH nagytermében

A képeket ma kiraktuk a falra. A cím: Albertfalvai Közösségi Ház, 1116 Budapest, Gyékényes utca 45–47. A nagyterem egyből a bejárattal szemben van. A belépés ingyenes, de csak olyankor tudsz bemenni, amikor nincs valamilyen foglalkozás. Mi kedd esténként, fél 8-tól járunk oda salsázni…

Végül köszönet: Balázs Józsinak, a kiállítást alapvetően neki köszönhetem, és köszönet rajta kívül mindenki másnak is, aki fotózás ügyben valaha segített, inspirált, kritizált, engedélyt adott.

Tanácsok a Fényvillamos fotózásához

A Fényvillamos Facebook-oldalon kiírják, hogy pontosan mikor és merre jár, így könnyű elkapni és lefényképezni a kivilágított villamost. Néhány tanács a fényképezéshez:

  • keress olyan helyet, ahol nem lóg be a képbe se autó, se fa, se ember,
  • legyen viszont bármi más látnivaló, például egy templom – az üres utcán érkező Fényvillamos olyan… snassz,
  • távolról fényképezd, közelről nem néz ki jól, túlságosan látszik, hogy csak egy ócska villamos, amire égőket szereltek.

Azt reméltem, hogy a veresegyházi kacsánál hétköznapibb, unalmasabb fotótémám már nem lesz az idén. Erre tessék, a legjobb program-ötletem erre a hétvégére az volt, hogy megtekintsük a 42-es villamost… hát ez van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti_kirandulasok) által megosztott bejegyzés

Szép nyári fotózások

Többé-kevésbé visszatértem a fotózáshoz: a Madách után a Papp László Sportaréna melletti kiülős helyet, a dekket avatta fel az Animal Cannibals, amit Noémivel kettesben néztünk meg. Annyira nagy tömeg nem volt, nyilván a rossz idő miatt:

Kevés ember az Aréna mellett

Utána pedig a Budai Szabadtéri Színházban, Csillebércen volt Szép nyári nap előadás a Magyarock Dalszínház művészeivel, erre még Zsófit is elvittük.

Annak idején a Szép nyári nap volt a kapudrog, ami először bevonzott minket a KERO-féle Operettszínházba. Négyszer láttuk összesen, nagyon sajnáltam, mikor aztán lekerült a műsorról. Igaz, utána még számtalan nagyszerű előadást láttunk, de a Neoton musical mindig hiányzott. Tudtam, hogy a Magyarock Dalszínház műsoron tartja, de csak most jött össze, hogy meg tudjuk nézni. A színészek közül Faragó András volt az egyetlen, aki az operettes szereposztásban és ebben is benne volt, a többieket nem ismertük. Énektudásban sajnos nem is hozták azt a szintet, de a hangulat jó volt, kitűnően szórakoztunk.

Arra viszont csak ott, a nézőtéren jöttem rá, hogy színházi előadást, mint olyat még sohasem fotóztam. Gyorsan elolvastam a DPS-ről egy vonatkozó cikket, de tulajdonképpen tudtam magamtól is: az érdekes pillanatokat kellene elkapni. Ebben sokat segített, hogy öt évvel ezelőtt négyszer láttam a darabot, és tudtam, hogy mikor mi fog történni – így bőven maradt időm élvezni is az estét. Voltak más fotósok is, egy úr mögöttem például egyfolytában össze-vissza kattintgatott, ő nyilván kevésbé tudta előre, mikor fog történni valami érdekes.

A Canon 250D is beválik – nem minden képe tökéletes, viszont nagyon keveset ront el teljesen. Vagyis sokkal több a használható kép, kevesebbet is kell exponálnom egy-egy buli alatt, hogy meglegyen az a szint és mennyiség, amit ilyenkor szükségesnek érzek. Szintén bevált a Canon 55-250-es teleobjektív, gyönyörű színeket produkál, és lehetővé teszi, hogy ne kelljen közel mennem a színpadhoz, ezzel elkerülhessem a tömeget a járvány alatt.

Vettem egy Canon 250D-t és a Madáchban fotóztam vele

Az új fényképező körüli tipródásnak, a “Canon 250D vagy RP” kérdésnek az lett a vége, hogy egy lány meghirdetett egy használt 250D-t a Facebookon, nagyon kedvező áron. Érdekesség, hogy fehér színű, amitől a képek nem lesznek jobbak, de mindenki szerint tök jól néz ki. Rákérdeztem, találkoztunk személyesen és megvettem, és azzal a lendülettel mentem is tovább a Madách színházba, a Színház, szerelem és Mamma mia című műsor fotós próbájára, amit már a szép új fényképezőmmel fényképeztem.

Én még nem voltam “fotós próba” nevű színházi rendezvényen, de nagyon érdekes, kizárólag a fotósok kedvéért előadják a darabot. Ez egy Musical Plusz jellegű műsor, szólók és duettek az előadók repertoárjából, benne öt dal csak a Mamma miából. Mindezt a tetőtéren, tehát szabad ég alatt, távolságtartással, szerintem járványügyi szempontból korrekten.

Az új fényképező érdekes módon a teleobjektívvel csinált jobb képeket – a drágább, nagyobb fényerejű Sigmához mintha kevésbé tudna alkalmazkodni, az ISO érzékenységet sokszor rosszul választotta ki. A teleobjektívvel viszont igazán bizonyított, a messzeségből is szép portrékat készítettem a színészekről.

Egy technikai problémát is sikerült megoldani: a Canon 250D által használt újabb RAW formátumát, a CR3 fájlokat az Adobe Photoshop Express nem tudja kezelni. A Canon saját szerkesztőprogramja igen, de nagyon rossz a felülete, sok kép gyors szerkesztésére az a program alkalmatlan. Hosszas keresgélés után kiderült, hogy a megoldás a Faststone Image Viewer, ami nagyon-nagyon gyors, az óriási méretű CR3 fájlokkal dolgozva is, és az összes szükséges funkciót tudja. Eddig egy “koncertnyi” fotó szerkesztése 2-3-4 órás szenvedés volt, ezzel szerintem egy fél óra lepörgetem majd…

Még egy Instagramot indítottam

Annak idején adódott az ötlet, hogy az Instámat a koncertfotóimnak szenteljem – a zene.hu is megfelelően prezentálja őket, ugye a cikkekkel együtt, de miért ne népszerűsíteném őket magam is. Ha más nem, itt közvetlenül megtalálnak a zenekarok, kért már fotót tőlem a Scooter táncosa, Csonka András, Radics Gigi sajtósa, a zanzibaros Sidi stb.

Sajnos az elmúlt időszakban ez a téma kissé leült, koncertfotózásra kevés lehetőség adódott. Fotózgattam viszont a kirándulásaink közben, és néha összejött egy-egy jó kép, amit szívesen publikáltam volna. A meglevő Instám koncertfotós koncepcióját nem akartam felrúgni, idővel folytatni szeretném, úgyhogy végül csináltam egy új Instagram accountot a kirándulós képeknek. Az ilyesmit régen nem támogatta az Insta, most viszont már kényelmesen lehet váltogatni az oldalaid között.

Az új accountnak fantáziadúsan az szpeti_kirandulasok címet adtam, és virágok, fák, madarak és tájképek lesznek rajta. Van már három hónapnyi anyagom hozzá, úgyhogy naponta rakok ki egy-egy képet – mire behozom magam, talán a koncertfotózás is beindul újra…

Esküvőfotózás Canon 760D-vel

A lakással, autóval és sok más dologgal ellentétben a fényképezőgépeket alaposan ki lehet próbálni előzetesen, akár többféle típust is. Így jöttem rá, hogy a Canon M100 nekem túl kicsi, hogy az RP tökéletes, csak iszonyú drága, a következő kör témája pedig ez volt: mit tudnak a modern, crop szenzoros, tükrös Canon fényképezők?

A Canon 250D-t néztem ki, mert a kategória többi szereplője nagyobb, nehezebb és drágább. Konkrétan 250D-t viszont sajnos sehol sem lehet bérelni, ezért a műszakilag hasonló 760D-t béreltem ki egy hétre. Nóra esküvője volt az alkalom a tesztelésre, és hogy ne az esküvőn derüljenek ki a problémák, előzetes fotózásokat tartottunk. A közeli parkban csináltunk jegyesfotózást, ahol Noémi játszotta a vőlegényt és Dóri a menyasszonyt, nagyon kedves képek lettek. Aztán körbefényképeztem Zsófi iskoláját az évzáró videóhoz, a változó helyszínek és fényviszonyok miatt ez is jó tapasztalat volt. Elméleti felkészülésként pedig a Digital Photography School megfelelő cikkeit olvastam el – a DPS minden fotós témához, így az esküvőfotózáshoz is megfelelő eligazítást nyújt.

Az esküvő és a fotózása is jól sikerült. Nóra fotógén menyasszony, Laci fotogén vőlegény, Noémi pedig csinos tanú volt a piros ruhájában. A Canon 760D-vel pedig nagyon egyszerű dolgozni – előre tudtam, melyik 2-3 beállítást fogom használni, és azokkal simán végig is fotóztam a napot. Az 1100D-hez képest sokkal szebb színe van a képeknek, mélyebbek és valószerűbbek a színek, sokkal több kép sikerült jól, mint a régivel sikerült volna. Viszont ISO 1600 felett ugyanúgy megfigyelhető a zajosodás, ami azért ciki, mert a váltás alapvetően a túl sok képzaj miatt kezdett foglalkoztatni.

A tanulság, hogy nagy méretben is hibátlan, profi képeket csak iszonyú drága eszközökkel lehet készíteni, az én fotóimnak viszont nem szükséges ilyen szinten tökéletesnek lennie. A sima modernizáció viszont érdekes lehet: szebb színek, nagyobb felbontás, vezeték nélküli képletöltés – és azért a Canon 250D sem kifejezetten olcsó. De ha legalább lenne mit fotózni ismét rendszeresen… (sóhaj)

View this post on Instagram

#wedding #justmarried #esküvő

A post shared by Szűcsné Tóth Nóra (@tothnora89) on

Videó arról, hogy a koncertet fotózok

Készült egy videó arról, ahogy koncertet fotózok: múlt nyáron az Arénábban Luis Fonsi Radics Gigivel együtt énekelte el az Échame La Culpa című slágert. A közönségből valaki pont olyan szögben vette fel, hogy én is beférjek a jobb oldalon, amint fotózok (00:30-tól). Nincs benne semmi extra, csak egy szép emlék, 2019 egyik legjobb bulija volt.

(Az eseményről Noémi írt beszámolót, az én fotóim pedig az Instán itt vannak)

 

Teleobjektívvel a Népligetben

Januárban vettem egy Canon 55-250-es teleobjektívet azzal a tudattal, hogy ritkán fog kelleni, de olyankor nagyon. Ez így is lett, már aznap este a Táncdalfesztivál koncerten az Arénában csak azzal fotóztam, mert közvetlenül a színpad elé nem volt szabad bemenni. Később az ABBA Tribute koncerten használtam, aztán egy ideig nem voltak jó koncertek, most pedig már se jók, se rosszak nincsenek.

A természetfotózás nálam sokáig szóba sem jöhetett, mert szerintem egy teljesen érdektelen dolog. A természet maga csodálatos, én is szeretek kirándulni, a jó levegőt stb. De ha a drága felszerelésedet oda is cipeled, vársz, koncentrálsz, és sikerül elkapni technikailag és kompozícióban is a pillanatot, akkor is van egy képed egy cinkéről, egy mókusról vagy egy virágról. Ki a fenét érdekel?

Megihletett viszont ennek az amerikai madárfotósnak a videója, mert a koronavírusból kifolyólag embereket úgyse lehet most fényképezni. Úgyhogy amikor kimozdultunk a családdal a Népligetbe, én is nekiálltam természetfotókat készíteni, és lettek is fényképeim ilyenekről, mint cinke, mókus, virág… Végül is jól szórakoztam – Szakács Gergő akusztikus koncertje az Akváriumban azért valószínűleg jobb lett volna, de hát ez van.

Egy másik érdekes tapasztalatot is szereztem a teleobjektívvel: messziről jól lehet “candid” (~őszinte, nyílt, természetes) képeket készíteni így a gyerekekről, mert nincs műmosoly, nincs beállított póz, hanem el lehet kapni a természetes arckifejezéseiket, viselkedésüket. A tavaszi napsütés, a tágas rét és a kis méretű Canon 55-250-es jó összeállítás egy kiránduláshoz.

Canon EOS RP-vel fotóztam a hétvégén

A múltkori M100-as (mint alsó kategória) után egy felső kategóriás gépet is ki akartam próbálni. Mit tudnék produkálni nagyon drága eszközökkel? A full frame-es érzékelőnek óriási mítosza van, úgyhogy kikölcsönöztem a világ legkisebb és legolcsób (újonnan csak ~400 ezer forint) full frame-es fényképezőgépét, a Canon EOS RP-t és hozzá egy RF 24-105 F4-es objektívet.

Egymás mellé téve a mostani és a bérelt szett szinte pont egyforma. Más technológia, más generáció és vételár, de kézbe venni és használni kb. ugyanúgy lehet őket. Az RP-nek persze mindenféle sajátos jellemzői vannak: a nézőkébe épített monitor például tényleg klassz, és azt is sikerült megfejteni, hogyan lehet a képeket gyorsan átvenni mobilra. De például nincs rajta vaku, ami hétköznapi helyzetekben gáz. Az akkumulátor miatt is aggódtam, szerencsére feleslegesen, mert az RP simán kibír egy-egy koncertet.

A fő kérdés persze a képminőség, és az az igazság, hogy az RF-objektívvel készített fotóim baromi jók lettek. Fenyő Miklóst fotóztam az Arénában, és a színek, a részletgazdagság, a sötét színek közötti átmenetek, tényleg látszik, hogy ez egy másik minőség.

Két nappal később a Halott pénz koncertjén az RP váz + Sigma 17-50 F2.8 kombinációt használtam, mert anyagilag egyáltalán nem mindegy, hogy az RP váz csak RF-es objektívvel tud-e csodát tenni. Ezek a képek relatíve rosszak lettek, legalábbis semmivel sem jobbak, mint amit a saját vázammal is produkáltam volna. Adódna a következtetés, hogy az objektívvel lehet a gond, valójában azonban Fenyő jól ki volt világítva, a Halott pénz pedig relatíve sötétben koncertezett, és más fotósok képei sem lettek különösebben jobbak.

A hajamat téptem viszont, amiért a Canon megújította a RAW fájlok formátumát. A CR3 kiterjesztésű fájlokat a Photoshop Express nem ismeri fel. Az Adobe konvertáló szoftvere az én gépemen nem indult el. A Canon saját szoftvere pedig kényelmetlen és rossz: másnap, amikor úgyis keveset aludtam és amúgy is unalmas 100-200 képet végigbogarászni, kifejezetten gáz, hogy a szerkesztés ilyen nehézkes.

A tanulság, hogy az RP előrelépés lehetne a képminőségben, míg a gép mérete, súlya hasonló marad, továbbra sem kellene egy féltéglát cipelni a kirándulásokon. De ennyiért? Egyelőre elviselem inkább azt a kis zajt…