Esküvők

Noémi és én Ildiék esküvőjén az önkormányzat előttJúliusban két esküvőre is hivatalosak voltunk, Ildi és Zoli, majd Zsófi és Balu házasodott össze. A kettő pont kiegészítette egymást: egyiken a rokonokkal találkoztunk, önkormányzati esküvő volt és utána lagzi, a másikon barátokkal lehetett találkozni, katolikus nászmise volt és utána fogadás. (Ami a képet illeti: én is inkább a két pár egyikéről vagy a násznépekről raktam volna fel fotót vagy akár videót, de vegyük észre, hogy például Balu még a saját esküvői blogbejegyzését is csak arc nélküli fotóval illusztrálta. Pedig jól néztek ki ők is, meg Ildiék is.)

Ildiék esküvője a miénkhez hasonlított, az önkormányzati házasságkötés után mulattunk, ez volt a negyedik esküvő a családnak kb. ugyanazzal a tagjaival, és mindegyik nagyon jól sikerült. Baluék esküvőjéről pedig a családi koncert marad emlékezetes: apuka, anyuka, kishúg és még négy öccs, összesen heten koncertet adtak az ifjú párnak, ami alighanem a legszebb családi esemény volt, amit valaha láttam. Ajánlom még Trychydts és Balu saját beszámolóit is.

Nekem mindkét esemény videós szempontból is emlékezetes marad: mindkettőn videózgattam, és mindkétszer sikerült egy csomó amatőr hibát elkövetni. Ildiéknél az önkormányzatnál például a rossz oldalra helyezkedtem: a másik oldalon volt a felkért önkormányzati videós, és gondoltam, hogy egyikünk majd mindig a jó oldalon lesz. De nem, az anyakönyvvezető rutinosan a kollégája felé orientálta az eseményeket, én pedig felvehettem, ha akartam, a résztvevők háta közepét. Az állvány használatát is tanulni kell még, ahhoz viszont csak józan ész kellett volna, hogy ha le van merülve az akkumulátor, időben elkezdjem feltölteni. Az is fontos tanulság, hogy a kamera nagyon jó minőségben vesz fel – ha van hozzá elegendő fény. Fény hiányában viszont zizis lesz a kép, amit a konverzió csak tovább ront, és az elmúlt években sajnos a legritkább esetben állt rendelkezésre elegendő fény a fontos események felvételéhez.

Jobban sikerült viszont életem első állványról fotózása: a gép a várakozásnak megfelelően nagyon szép élesen felvette a mozdulatlan tárgyakat és a viszonylag mozdulatlan Pistiéket, elmosódottak lettek viszont a mozgó táncosok.

Állványról készített fotó Pistiék eskövőjén, elmosódott táncosokkal

Esküvő, 4. rész

Videózás

Sokáig agyaltunk, hogy ki videózzon: Pistiék esküvőjén én jó felvételeket készítettem, de a sajátunkról nehéz lett volna. Gabi végül önként jelentkezett, és a barátjával, Lacival nagyon jól meg is oldották a feladatot, minden fontos jelenetről, eseményről, résztvevőről van videónk.

Fotózás

A fotózással úgy voltunk, hogy mindenkinek van már digitális fényképezőgépe, szokott is mindenki fényképezgetni, majd begyűjtjük ezeket és kiválogatjuk a jó képeket. A saját gépünkkel mindig a legközelebb álló vendég fényképezett, ezek többsége nem lett nagy szám, mert aki nem ismeri, nem tud jó képet készíteni vele. Gabiék fotói között lettek nagyon jók, ezeket már meg is kaptuk, ahogy nyilván a többiek fotói között is, de azokat még nem.

Kiemelkedően sok és jó képet készített viszont Veronika, Trychydts és Balu, akiket nem kifejezetten fotózni hívtunk, viszont ha már Lectusptoho néven most alakítottak fotós vállalkozást, presztízsokokból igazán kitettek magukért. Nem is gondoltam volna, amíg nem látom, hogy pontosan mi a különbség egy amatőr és egy profi között: mi néha csinálunk egy-egy jól sikerült képet, lett is összesen talán harminc jó köztük, ők viszont összehoztak százötven olyat, ami nem csak jó minőségű, tehát nincs alul- vagy felülexponálva, nem homályos és nem maradt le semmi, de még egy-egy érdekes pillanatot is el tudtak kapni. Ehhez mindig megkeresték a megfelelő szöget, tornamutatványokat végeztek, illetve szükség esetén lebontották akár a templomot is – Balu és Trychydts is legalább egyszer belerúgtak a templom szószékébe menet közben… Az eddigi bejegyzéseket illusztráló képeket mind ők készítették (a bejegyzés végi indafotós album már vegyes).

Vonatozik a család

Hibákat is követtünk el

Kettő komolyabb hibát vétettünk a szervezés során. Az egyik, hogy legalább három további ismerőst is meg kellett volna még hívni, ezt sajnálom, ígérem, hogy az ezüstlakodalomra ők is meghívást kapnak. A másik, hogy a táskámban mindennek pontosan megvan a helye – de most nem volt nálam táska. Ezért mindent annak adtam oda, aki éppen a legközelebb állt, és a lagzi végefelé igyekeztem mindent egyenként visszaszerezni. Fényképezőgép, kamera, telefon, pénz, majdnem minden megvolt, egyvalami nem: a lakáskulcsot hagytam anyukámnál, de mivel erre csak a házunk előtt jöttem rá, hajnali fél négykor még volt egy vidám utunk a szüleimhez. Nesze neked nászéjszaka!

Esküvő, 3. rész

Volt még néhány fontos dolog, amire gondolni kellett: a zenész, a vőfély, a menyasszonyi torta, a vidéki rokonok elszállásolása, most tehát róluk, illetve holnap még a fotózásról és videózásról, meg ami még eszembe jut.

Zenész

Balogh Jenő cigányzenész a lagzinA zenész kiválasztása sima ügy volt: Pistiék esküvőjén is Balogh Jenő úr zenélt, mi is őt kértük fel. Rutinos öreg róka, minden dalt és szokást ismer, mindenhez rögtön alkalmazkodik. Szóba került még MC. Hawer és Tekknő fellépése, és utólag úgy látom, jó lett volna meghívni őket is. De elég későn kerültek szóba, és amikor erről dönteni kellett volna, nekem már nem volt erőm az ő fellépésükkel járó szervezést, egyeztetést is végigcsinálni.

Vőfély

Az viszont a legeslegjobb húzásunk volt, hogy felkértük Zolit vőfélynek. Zoli az apósom unokatestvérének az élettársa, Gabiék esküvőjén szintén vőfélykedett már, és most is jól csinálta. A legjobb pillanatokban dobta fel a hangulatot és tök jó játékokat talált ki, az egyikben például párok táncoltak úgy, hogy a lányoknak lufi volt kötve a bokájára, azt a többieknek el kellett taposni. Az nyert, akinek a lufija utolsónak megmaradt, felejthetetlen az ugrálás, amit a párok produkáltak – volt alkalmam nézni, mert Noémivel az elsők között estünk ki…

Az esküvő előtt még húztam a szám, hogy némelyik játék talán megalázó lesz, de erről szó sem volt, a legkritikusabb “cipőből pezsgőzést” is megúsztam, raktak a cipőbe egy poharat, Noémi ugyanis nem akarta, hogy összepezsgőzzék a cipőjét… Nagyon hálásak vagyunk Zolinak a közreműködésért, illetve mivel nyilván nem egyedül készült fel, a családjának, Ildinek és Pistikének is.

Szállás, virágok, torta

A rokonságból összesen hatan voltak, akiknek szállást kellett biztosítani, és végül nagyon közel, a híd túloldalán találtunk egy panziót, amelynek pont három darab kétágyas kiadó szobája volt. A panzió nagyon szép helyen, egy Duna-holtág partján áll, és mint kiderült, minden szobához volt fürdőszoba, szóval ezzel is szerencsénk volt.

A virágokat egyszerűen a Csepel Plázában rendeltük meg. Ott követtünk el hibát, hogy a narancssárga virágokra csak kézzel rámutattunk, a megrendelőlapra simán “sárga” került – naná, hogy az összes csokor citromsárga lett. De ezek is szépek voltak, és talán nem sokaknak tűnt fel az étterem narancssárga díszítése…

Mi és az esküvői tortánkA menyasszonyi tortát a szigetszentmiklósi Páratlan Cukrászdából rendeltük. Bennük az irántunk tanúsított bizalom volt szimpatikus, hogy az ötezer forintos előleg fejében elkészítették és kiszállították a kész tortát az étterembe, nekünk csak később kellett visszavinni a tálcát és kifizetni a pénz nagyobbik részét. Ez utóbbi műveletet viszont lerontotta, hogy az egyik tanuló lány a végösszegből nem akarta levonni az előleget, ott számolgatta újra és mutogatta, hogy hát benne van minden tétel, annyit kell fizetni, neki azt mondták. Én viszont nem az összeadás helyességét vitattam, hanem hogy abból már ötezer forintot kifizettünk – végül a másik csajt kellett felhívni, akinél a rendelést leadtuk. Így már elismerték, hogy fizettünk előleget, csak még egy bocsánatkérés jólesett volna, mindegy, a tortát amúgy időben kivitték, szép és finom is volt.

Érdekesség, hogy a különböző helyeken különböző összegeket fizettünk ki előlegként, de az előlegről sem a virágosnál, sem a panzióban nem nagyon akartak elismervényt adni, a cukrászdában pedig egy kockás lapra írt szöveget kaptunk bizonylatként. Viszont mi is kitettünk magunkért: a különböző időpontokban, amikorra a hátralevő összegek kifizetése esedékessé vált, egyik ilyen bizonylatot sem vittünk magunkkal, de a cukrászdán kívül szerencsére sehol nem volt ezzel gond és ott is megoldottuk. Hasonlóképpen az önkormányzati esküvőn meg személyi igazolvány nem volt Noéminél, de ebből sem lett gond, az anyakönyvvezető miatt aztán akárkit is feleségül vehettem volna…

Esküvő, 2. rész

Önkormányzati esküvő

Esküvő az önkormányzatnál, gratulációkÚgy gondoltuk, hogy a templom után majd rohanni kell, mert csak egy órával később volt az önkormányzati esküvőnk. Végül nem kellett, amiben nagy szerepe volt György atyának, akivel negyedórával előbbre hoztuk a templomi szertartást, így kényelmesen odaértünk az önkormányzathoz is.

A polgári esküvőnk szerintem egy kissé össze lett csapva. Az anyakönyvvezető hölgy eleve kissé negédesen beszélt, és a zenétől eltekintve az egész olyan volt, mint egy hivatalban: nyilatkoztunk, aláírtunk és jöttünk. Illetve itt gratuláltak nekünk a vendégek, az mondjuk jó volt, mert akkor éreztem meg először azt, hogy ez a rengeteg ember csak a mi kedvünkért jött el és velünk együtt ünnepel.

Az étterem kiválasztása

A lagzi megszervezése volt a legnehezebb előzetes feladat, elsősorban is éttermet kellett választani. Gabiéktól vettük a módszert, hogy minden kiszemelt étterembe elmentünk ebédelni, hogy benyomásokat szerezzünk. Sikeresen végig is kajáltuk Csepel összes létező éttermét, de egyszerűen egyik sem volt elfogadható. Az egyik megszűnt, a másik drága volt, ráadásul negyven fő kedvéért a lagzi nem lett volna zártkörű: “nekünk törzsvendégeink vannak” – hát mi nem leszünk azok… Az Árvay Csárda tulajdonosa lyukat beszélt a hasunkba, és ismerősök mesélték, hogy a rendezvényük végén meglepően sokat kellett fizetniük, a Munkásotthonban működő étterem kinézete meg a hetvenes évek színvonalán áll még mindig.

Ennél is nagyobb probléma volt, hogy egyiknél sem lehettünk biztosak abban, hogy a fix áras kaják mellett az alkohollal mennyire vágnak majd át. Ebből a szempontból sem tűnt megbízhatónak egyik tulaj sem – kivéve azt az éttermet, amelyik sajnos nem Csepelen, hanem a világ végén található, viszont már kétszer is bizonyított a családban. Gabiék és Pistiék esküvője is a Palkó Csárdában volt, de a távolság miatt az első körben még nem vettük számításba. Ám mivel korábban annyira jól bevált, végül bevállaltuk az autós közlekedés leszervezését.

Lagzi a Palkó Csárdában

És nem is csalódtunk immár harmadszor sem, a Palkó Csárda tökéletes választás volt minden szempontból. Együttműködtek a házi sütemények kiosztásában, finom volt a vacsora, folyamatosan hozták a teli és vitték az üres üvegeket, a lagzi végén a pincér korrektül végigszámolta a fogyasztásunkat, és kihozott egy olyan alacsony végösszeget, hogy eszembe sem jutott bárminek is utánaszámolni. Nagyon-nagyon sokat számít, hogy hajnali háromkor, az esküvőd és a lakodalmad után át még akar-e verni a pincér, a Palkó Csárdában pedig immár három esküvőt bonyolított le a család úgy, hogy nem akart, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek.

Esküvő, 1. rész

Noémi és én a templom előttHat év ismeretség, valamint több mint két és fél évnyi együttélés után szombaton összeházasodtunk Noémivel. Ezt én nagyjából úgy éltem meg, mint a szerelmünk ünnepét. Sok más értelmezés is lehetséges, de ezek egyike sem helytálló, és nagyon jól esett az a rengetet szeretet és ünneplés, amiben részünk lehetett. Most elsősorban a szervezésről akarok írni, és mert hosszú lesz, több részben. Az illusztráló képeket Veronika és Trychydts készítették – erről külön is írok majd.

Házassági előkészítő tanfolyam

A templomi esküvő egyik érdekes velejárója, hogy a megtartásához előbb egy ún. házasság előtti felkészítő tanfolyamra kell járni. Kérdés persze, hogy ez mennyire kötelező, valószínűleg enélkül is összeadott volna minket a pap, de nyilván jó néven vette, hogy eljártunk.

A tanfolyam minden pénteken este hét órától volt, amely időpont sajnos alkalmatlan arra, hogy a résztvevő párok, itt mindannyian dolgozó emberek, érdemben oda tudjanak figyelni. A másik, tartalmi hiba az volt, hogy a tanfolyam nem reflektált az esetleges tényleges problémáinkra. Kérdés persze, hogy hajlandóak lennénk-e ott beszélni róluk, így viszont, hogy az atya vagy példás házasságban élő párok beszéltek virtuális problémákról és azok megoldásáról, nem sok hasznát vettük az egésznek. Mi és a többi pár is régóta együtt élünk, a felvetett problémáknak szinte mindegyikével találkoztunk már és több-kevesebb súrlódással meg is oldottuk azokat – ezért lett az együttélésből esküvő, nem pedig különélés.

Három tényleges haszna volt a tanfolyamnak: jobban megismerkedtünk a pappal, a szomszédokat is sikerült jobban megismerni, mert az egyik példaadó házaspár a mi házunkban lakik, illetve a természetes családtervezésről tanultunk egy érdekes módszert, amivel meg lehet tervezni, hogy a gyerekünk fiú vagy lány legyen. Ez utóbbi módszer az aktuális mintaadó házaspárnak (nem a házbelieknek, egy másiknak) annyira bejött, hogy mind a négy gyermekük az általuk választott nemű lett (lány-fiú-fiú-lány, ahogy akarták). Czeizel Endre állítólag 80%-osnak tartja a módszert, úgyhogy kipróbáljuk majd mi is, ha eljön az ideje.

Templomi esküvő

Az esküvő három helyszínen zajlott, de a templom, az önkormányzat és az étterem képviselői közül az atya volt az egyetlen, aki normálisan megmondta, mennyibe fog a házasságkötés kerülni: a templomi esküvő 15 ezer volt, a padok feldíszítése virágokkal plusz 10 ezer.

A templomi szertartást előzetesen el is próbáltuk, ott tudtam meg például, hogy a feltett kérdésekre először igent kell mondani, aztán a mondat eleji igét (ígérem, akarom stb.), ezt élesben is csak egyszer rontottam el. György atya egyébként sokkal szebben beszélt, mint később az anyakönyvvezető, súgással segített a szertartás közben, előzetesen tippeket adott a fotózáshoz, megigazította a nyakkendőmet, szóval igazán kitett magáért.

A templomi esküvő