Szilveszteri buli

Gergőék minden évben sok meglepetéssel készülnek a szilveszteri bulira, idén egyebek között koktélokat készítettek nekünk, úgyhogy fél óra után mindenki ugyanazt a kék italt szopogatta. Megismertünk egy új kártyajátékot, Halli Galli a neve, és egy recepciókon használt csengőt kell csapkodni, ha két egyforma lap kerül az asztalra. Ezzel elütöttük az időt éjfélig, amikor is megpróbáltuk elrontani a visszaszámlálást, mint az avonos csajok a reklámban, de annyira kisebbségben voltunk, hogy a többiek szerintem észre sem vették. Éjfél után zenés, táncos mulatságot csaptunk, illetve szintén kártyázott, aki még tudott… (Vegyen digitális fényképezőgépet Ön is! A technika vívmányainak köszönhetően már másnap reggel visszanézhetik együtt a házibulin készült összes kellemetlen, kínos és kompromittáló képet!)

Egy havilap szerkesztése

Valószínűleg csak azért, mert még nem ismerem a hátulütőit, de régóta azt gondolom, hogy havonta megjelenő újságot tök jó lehet készíteni. A hetilaphoz képest nincs az az idegtépő hajsza, van idő megtervezni, előkészíteni, leszervezni a cikkeket, elolvasni, rakosgatni, tördelni őket.

Múlt pénteken írt egy e-mailt Hundzsa Hajni, hogy délután találkozzunk a pénz miatt, illetve kellene neki a BIT-be a két héttel korábban felajánlott cikk a radio.blogokról – vasárnapra. Vasárnap, Noémi ballagásáról hazaérve olvastam el ezt a levelet és nyilván nem álltam neki cikket írni, viszont szívélyes üdvözletem küldtem Hajninak, aki aztán kedden felhívott, hogy akkor ma estére mégis, ha lehetne.

Lehetett, a Delphi klub alatt megírtam a cikket, és örvendtem, hogy ha már az előzőből kimaradtam, legalább az utolsó BIT-ben benne leszek. Aztán eljött a következő péntek reggel, erre ismét keresett Hajni, hogy a Szektor című rovat vezetője az utolsó pillanatban passzolt, és nem tudnék-e írni valamit arra a két oldalra. A végső határidő szombat reggel – szóval ennyit a havonta megjelenő magazinok lapzártájáról. (Egyébként a WiW-ről írtam, ez volt az esti programom.)

Délután még bent jártam a Haliban, Márk megmutatta az új fényképezőgépét, valamint feltankoltam újságokból. A XXVIII/11-es Nyúz még nincs kint a weben, úgyhogy most láttam először a címlapot: az új fotós bemutatkozásként lefényképezte az iskola épületét, fölé a felhőtlen égre pedig Arial betűkkel kiírták, hogy ez lesz az iskolai napok helyszíne… Fantázia, ötletesség, grafikai tudás – ezek nincsenek benne, viszont némi tavaszi fáradtságot felfedezni vélek…

Sajtófotózás

Mióta az Év Embere lett a Magyar Hírlapnál, majdnem naponta készül interjú Misivel, és jellemző különbségek vannak az érkező újságíró-csapatok taglétszámai között. A TV2-től hárman jöttek egy egyperces Magellán-műsorrész kedvéért (operatőr, műsorvezető, technikus), a Magyar Hírlaptól ketten (riporter és fotós), a Sansz című civil témákkal foglalkozó újságtól pedig egyedül érkezett egy újságíró. Utóbbinak éppen elromlott a digitális fényképezőgépe, ezért engem kért meg, hogy csináljak képeket és küldjem el neki.

Úgyhogy ma reggel sajtófotókat készítettünk Misiről, először csak én, aztán Anikó is, akiről kiderült, hogy régebben elvégzett egy fotós tanfolyamot. Mondott is mindenféle szakszavakat, mint fókusz, meg zúm, de mint kiderült, a saját digitális gépemet ettől még én tudom jobban kezelni – azt viszont ő tudta jobban, hogy a háttérből érdemes lenne kivenni az ebédlőasztal közepén éktelenkedő, nejlonba csomagolt, használt monitort…

Kép Csobánkáról

Nagyot ebédeltem nagymamámnál Csobánkán. Andrassew Iván írta a naplójában, hogy az öccse olyan sok digitális képet készített már, hogy soha nem fogja tudni az egészet elrendezni, összeválogatni. Elhatároztam, hogy én is rendszeresen hordani fogom a fényképezőgépet, a képek a bloghoz is jól jönnek, úgyhogy íme, ezt látja nagymamám, ha körülnéz a teraszról: