(Update: a történetnek azóta folytatása is lett: Kalózkodás könyvekkel, illetve Kindle, az első tapasztalatok)
Az elmúlt hónapokban sokat gondolkoztam egy Amazon Kindle e-könyv olvasó vásárlásán. Jelenleg úgy gondolom, mégsem fogok venni, mégis érdemesnek tűnik összeszedni a mellette és ellene szóló érveket.
A kiindulópont legyen Trychydts, akinek van már ilyen készüléke és aktívan használja is, az ő példája azt mutatja, hogy a Kindle praktikus, kényelmes eszköz a hétköznapok során az olvasáshoz. Könnyű, vékony, bármikor elővehető – ugyanakkor nagyon kell vigyázni rá. Egy vékony és könnyű szerkezet ugyanis törik, ahogy ő is tört már el Kindlét, de ez még nem egy döntő momentum.
Sokkal fontosabb kérdés a választék, hogy el tudom-e olvasni rajta a könyveket, amiket papíron is elolvasnék. A válasz: nem, itt mindenféle kompromisszumokat kellene kötni. Az olvasnivaló 90%-át a Központi Szabó Ervin Könyvtárból hozom ki, a többit kölcsönbe kapom vagy a polcról veszem le. Utóbbiak nyilván ezután is rendelkezésemre állnának, a KK választékával viszont az elektronikus választék össze sem mérhető. Gyakorlatilag nincs is semmilyen választék. A Magyar Elektronikus Könyvtár például egy fontos kulturális vívmány, de egyáltalán semmi köze ahhoz, amit napi szinten olvasni szoktam. Dennis Lehane, Hunter S. Thompson, JK Rowling, helló!
Nézzük csak meg, amit Trychydts olvas: klasszikusok a MEK-ről, klasszikusok a Project Gutenbergről, meg amit az Amazonról vásárol. Nick Hornbytól a Meztelen Juliet című könyvet például fél dollárral olcsóbban lehet megvenni a Kindlére, mint papíron, ez röhej, és persze angolul van, ami megint egy kompromisszum. Ugyanezt a könyvet magyarul tegnapelőtt hoztam ki a KK-ból ingyen, pontosabban ha az éves kölcsönzési díjat leosztom, kétszáz forint körüli áron, vagyis tizenötször olcsóbban fogom elolvasni, mint Trychydts.
Kifejezetten a nyelvtanulásra persze nagyon jó a Kindle, egyrészt az óriási angol nyelvű választék, másrészt a beépített angol-angol szótár miatt. Ez a szempont egyértelműen a Kindle mellett szól.
Vannak még az illegális források, aminek a tájékozódás miatt szintén utánanéztem. Érdekes módon 5-6 nagyon érdekes művet is be tudtam szerezni, amelyek még a KK-ban sincsenek meg, de azért az arány még mindig nem összemérhető.
Mire jó még egy ilyen olvasó? A többség szerintem óriási tévedésben van, amikor csak a könyvekre koncentrál. Ott vannak például az újságok. Én a Magyar Narancsot, valamint az Élet és Irodalmat is számítógépen, az interneten olvasom, bár egy-egy hosszabb cikket sokkal szívesebben olvasnék papíron – vagy e-papíron. Ahogy át lehetne küldeni a Kindlére az Index, az Origó vagy a Hírszerző egy-egy hosszabb cikkét is, az Amazon külön szolgáltatást üzemeltet a kényelmes konverzió érdekében. Vagyis a hosszú cikket egyszerűen elküldöm az Amazonnak, ők elküldik a Kindlének wifin, és kényelmesen el tudom olvasni a cikket az eszközre optimalizált formában.
Vagy elolvashatom közvetlenül a honlapon is: a Kindlének beépített böngészője van, Trychydts készülékén például Népszabadságot is olvastam már, blogokat is, állítólag gmailezni is lehet vele. És ezen a ponton fordult meg a gondolkozásom: régóta szeretném megoldani, hogy ha meg akarok nézni valamit a neten, ahhoz ne kelljen bekapcsolni a számítógépet. E-mailek, blogok, moziműsor, ki ez a színész Johnny Depp mellett, ehhez mindig bekapcsolni a gépet, ami zúg, áramot fogyaszt, fél óráig bootol, oda kell ülni és a többi. Erre állítólag a Kindle is jó – de a telefonok is!
Rossz volt tehát a kiindulópont – nem a kütyüt kell vizsgálni, hanem a problémát, amit meg akarok oldani, és ez a művelet mindkét eszközzel megoldható. A Kindle és a Samsung Galaxy 3 egyaránt kb. 30 ezer forintba kerül, csakhogy amíg a Kindle január végére érne ide, a telefon azonnal elhozható a T-Mobile üzleteiből, ezért úgy döntöttem, inkább az utóbbit fogom kérni karácsonyi ajándéknak. Az olvasást pedig megoldom papírról: a KK-ból a múltkor egészen parádés zsákmánnyal jöttem el: Flow – Az áramlat, Meztelen Juliet és egy vadiúj Lawrence Block. Plusz egy Jane Austen Noéminek és egy Aczél Endre apának – a Kindle történetesen ezt se tudja.
(A Kindle ára egyébként egy másik vicces momentum: minimum 60 ezer forint egy gagyi e-könyv olvasó, ha Magyarországon veszed meg, illetve ha egy magyar weboldalról rendeled meg. Ha az angol nyelvű Amazonról rendelsz Amerikából, 32 ezer forintért egy világklasszis Kindle készüléket hoznak, ugyanúgy a lakásodig.)
Ezúttal tehát én voltam a modell, ami különösebb meglepetést nem hozott, öltönyben kellett megjelennem a már ismert stúdióban. Ott pedig egyszerűen követtem az instrukciókat, ez sem okozott problémát, bár ahhoz, hogy ezek a képek válltól felfelé ilyenek legyenek, válltól lefelé néha meglepően idióta testtartásba kényszerültem. A Telesport műsorvezetői jutottak eszembe, akik az asztal felett látható öltönyhöz az asztal alatt néha rövidnadrágot viseltek, itt is csak az volt a fontos, ami felül látszott.
„Ma voltam először egyedül Petiéknél, tulajdonképpen munkaügyben, de aztán kedvesen ottmarasztaltak még egy darabig. Petiékben azt szeretem, hogy bizonyos értelemben ők a legfelnőttebb ismerőseim. Ha más ismerőseimhez megyek (vagy haza) úgy érzem magam, mint amikor még fiatalkorunkban jártunk át egymáshoz vagy amikor meglátogattam valakit a koleszben. Petiék lakása részben édesanyám lakására emlékeztet, részben meg azokra a helyekre, ahová még gyerekként jártam családi programok keretében. Petiék úgy is viselkednek, mint a felnőttek, úgy beszélnek, mint a felnőttek, rend van a lakásukban, fényképek vannak a polcokon, egy gyerek van a kisszobában. A gyerek amúgy hihetetlenül aranyos, csendes és szép. Amikor mentem el, bekukucskáltam hozzá, éppen aludt, és egy kicsit mocorgott álmában, épp csak egy nagyon kicsit helyezkedett, olyan nagyon szép és emberi gesztus volt. Peti állítólag megpróbálta neki megtanítani, hogy „Trychydts”, amit külön értékeltem. Igen nagy részben az akadálymentes honlapokról beszélgettünk, kaptam pár érdekes tippet – mindig érdekes látni, hogy azok az emberek, akikkel együtt kezdtem dolgozni a Nyúznál, azok mennyire kompetensek lettek egy-egy témában. Ráadásul Petit nem érdekli a Linux, 30 másodperc próbálkozás után képes volt feladni anno. Nehéz szavakba önteni, mennyire megnyugtatóan hat mindez az ember idegeire egy-egy szombat délutánon (ezúton is kösz mindenért), amely már így is túl volt telítve izgalmakkal.”
Júliusban két esküvőre is hivatalosak voltunk, Ildi és Zoli, majd Zsófi és Balu házasodott össze. A kettő pont kiegészítette egymást: egyiken a rokonokkal találkoztunk, önkormányzati esküvő volt és utána lagzi, a másikon barátokkal lehetett találkozni, katolikus nászmise volt és utána fogadás. (Ami a képet illeti: én is inkább a két pár egyikéről vagy a násznépekről raktam volna fel fotót vagy akár videót, de vegyük észre, hogy például Balu még a saját 
Földi pályafutásom során közösséget én még nem láttam így odaállni az egyik tag egyéni sikere mögé. Mindenki a magáénak érezte a díjat, Balut, a cikket, a Mozizóna rovatot, a sikert, a Nyúzt. És persze végtelenül kellemes ilyenkor főszerkesztőnek lenni, például eleve én beszéltem rá a szerénységnek ezt a két méteres szobrát, hogy elinduljon a pályázaton. Aztán egy napsütéses tavaszi délelőttön én adtam meg Balu telefonszámát a MESE-nek, és mivel nem kérdeztem rá, hogy mit akarnak tőle, nekem is csak Yeti adta le a drótot a szerkesztőségi levlistán, hogy a pályázati győzelemhez gratuláltak neki. Másnap, pénteken én szedhettem szét a bekeretezett oklevelet scannelés céljából, hogy berakjuk az aktuális számba, és én kérhettem fel Márkot, hogy méltassa Balut ezerötszáz karakterben. És ott ült, állt, szerkesztett egy csomó nyúzos, és mindenki annyira boldog volt, hogy nehéz lett volna kiválasztani, végeredményben melyikünk is nyerte az Év Írása pályázatot.