Zsófi, tizenegyedik hónap

Miután Zsófi elindult szerte a lakásban, mindenfélét kénytelenek voltunk megtiltani neki. Konnektor, másik konnektor, tévé, zsinórok, számítógép, tilos, tilos, nem szabad. Lassan ment, de most már nagyjából tudja, mivel nem szabad szórakozni, és hol mászkálhat szabadon. Sőt, amikor a saját tempójában megtehette, megbarátkozott a porszívóval is. Eleinte nagyon félt tőle, mert azzal szívtuk az orrát és negatív élményei kötődtek hozzá, de amikor nem működött, szép lassan megközelítette és összebarátkoztak.

Zsófi megérinti a porszívót

Nagyjából ebben a hónapban jött rá, hogy ő egy önálló személyiség, aki többnyire egyedül is boldogul, és egyáltalán nem szereti, ha korlátozzuk, például ha a kezünk útban van. Ilyenkor simán eltolja a kezünket, arcunkat, mindent, ami útban van, vagy akár átmászik rajtunk keresztül, széklábon keresztül, Micimackón keresztül, és halad a célja felé. Ugyanakkor a szeretgetésre is van néha lehetőségünk, volt, hogy már magától odabújt hozzánk, ha fáradt volt.

A súlya nem sokat nőtt, elég keveset eszik és válogatós is, a bébiételt soha nem eszi meg, a gyümölcsöt csak néha, úgyhogy visszatértünk a napi ötszöri tápszer fogyasztására. Plusz eszik még a mi kajánkból is, mert az mindig érdekes, egyet apának, egyet a babának. Egyik nap például együtt reggeliztünk az ágyon, ő tápszert evett, én vajas-párizsis kenyeret. Mikor végzett a tápszerrel, szépen feltápászkodott és udvariasan leült velem szemben, hogy oké, innentől pedig folytassuk a reggelit az én kajámmal… Nem is lenne baj, csak kicsit többet kellene híznia, még mindig csak nyolc kiló. Viszont nyúlánk, könnyen lehet, hogy magas lesz, mint az apja, és vékony, mint az anyja – szerencsés alkat lenne egy lánynak.

Most már önállóan fel tud állni, ha van mire támaszkodni, és folyton csak áll, az asztalnál, a kanapénál, az ágynál. Altatásnál folyamatosan gondot okoz, hogy nagyon fáradtan szabad csak letenni, mert különben azonnal felpattan és a rácsba kapaszkodva néz kifelé ahelyett, hogy fekve maradna és lassan elaludna. Így:

Zsófi az ágyában állva, a rácsba kapaszkodva néz kifelé

Előrehaladni még csak négykézláb tud, bár meglepően nagy sebességgel, érdemben lehet vele például fogócskázni. Lábra állva csak lassan halad előre, ha nem támaszkodik semmire, akkor fogni kell a kezét felülről. Tuti, hogy hamarosan önállóan is elindul. Egy ideig gondot okozott neki a lefelé irány, vagyis a leülés, de most már erre is vannak módszerei, néha csak úgy lecsüccsen, néha pedig letámasztja a kezét és úgy ereszkedik vissza a földre.

Okosodik is, például folyamatosan beszél. Hogy mit, azt sajnos nem tudjuk, néha szégyellem is, hogy nem tudok válaszolni a kérdéseire, de majd csak megtanul magyarul is… Más gyerekekkel is kommunikál, játszik velük, illetve vendégségben és az uszodában is előfordult, hogy rájuk kiabált, ha nagyon visongtak – lett is csönd és hallgatás. Itt Jázminnal játszottak:

Jázmin és Zsófi játék közben

Az éjszakákat továbbra is átalussza, hála istennek, kétszer fordult csak elő ebben a hónapban, hogy éjszakázni kellett vele. Ilyenkor nem tudjuk, mi van: megnyugszik, letesszük, aztán fél perc múlva már megint nyög és beszél. Aztán sír, hogy fel kell venni megnyugtatni. Aztán így tovább, órákon keresztül, például hajnali egytől hajnali négyig, a szülei legnagyobb örömére. Bujon még csak-csak érthető volt, hogy az idegen környezet stresszelte, de itthon, a legnagyobb békességben, hogy mi baja volt…

Noémi tanul, úgyhogy sokat sétálunk kettesben, egyszer megnéztük például a Wekerlén a frissen felújított Kós Károly teret. Szép lett, csak kicsit szűknek éreztem: a fűre nem merek rálépni, az út viszont keskeny, és a játszótér is kevés a baba-mama párosok tömegéhez képest. A Zsófinak alkalmas hintára például semmi esélyünk nem volt sorra kerülni, úgyhogy Zsófi végül a félúton levő játszótéren hintázott. A következő kép nem sikerült túl jól, de sok mindent szemléltet: a teret, Zsófi új overallját, ami most még óriási nagy, de tavaszig kellene, hogy jó legyen rá, valamint azt is, hogy az első közös sétánkon talán túlöltöztettem kissé, két réteg volt rajta az overall alatt a biciklis srác rövid ujjú pólójához képest…

Zsófi a Kós Károly téri parkban babakocsiban, a háttérben biciklis srác

Futás

Tavaly ilyentájt testedzés-ügyben kitűztem magam elé a célt, hogy két órán belül ússzam át a Balatont. Erre tulajdonképpen fel is készültem tisztességgel, uszodában 1 óra 50 perc alatt megy az 5,2 kilométer. A Balatonban úszni persze más, nem egyértelmű, hogy gyorsabb vagy lassabb, de más, ha szombaton végre megtartják az átúszást, kiderül.

A magasabb célt, a fogyást viszont nem támogatta az úszás eléggé. Egyrészt nem sportoltam elég gyakran ehhez, 1-2 hetente sikerült csak eljutni az uszodába. Ráadásul úszni elég nagy macera, el kell jutni az uszodához, ott fizetni, átöltözni, ez legalább egy óra, majd két óra úszás és ugyanez hazafelé, szóval a fél nap elmegy vele. Keresni kellett tehát valami mást, és nyilvánvalóan adódott a futás, mint lehetőség. Ehhez nem kell uszoda, pénz, odautazás, csak kilép az ember a kapun és lehet is futni. Még partnerem is akadt, Trychydts, akivel kitűztük a közös célt: jövő tavasszal lefutni a félmaratont, azaz 21 kilométert.

Eddig úgy néz ki, hogy a futás alapvetően jó ötlet volt. Esténként mi sem egyszerűbb, mint felhúzni a cipőt, nadrágot, pólót és elmenni futni egyet. A futások másnapján a mérleg is nagyon kellemes értékeket mutat. Ha sikerül ezzel az intenzitással edzeni tovább, még az is elképzelhető, hogy tényleg sikerül lefogyni tavaszra.

Kisebb bonyodalmak azért eddig is adódtak, például nehéz volt a környéken terepet találni a futáshoz. Az első ötletem a közeli kiserdő volt, amit egy elhagyatott utca, a készülő Terminal Plaza és a Ferihegyi út vesz körül. De ez nem volt jó, egyrészt a terepet árkok szabdalják, ahol csak egyszer kell rosszul lépni a bokatöréshez. Másrészt nem lehet körbefutni az erdőt az út miatt, csak keresztül, ott viszont csövesek építettek maguknak városkát, és valószínűleg nem lenne jó ötlet rendszeresen arra szaladgálni. A közelben van a Wekerle-lakótelep, ami egy nagyon kellemes környezet, de a futás szempontjából beton beton hátán, ezért ez sem volt jó.

Trychydts mesélte, hogy ő egy pályán tud körbe-körbe futni, ami nagyon jól hangzott, csak a pálya hozzánk képest messze volt – gondoltam akkor. Aztán egyszer csak úgy szórakozásból elfutottam Trychydts lakása felé, és kiderült, hogy nincs is az olyan messze, sőt, 2,1 kilométer tulajdonképpen pont megfelel ahhoz, hogy fussak odáig, fussak a pályán, aztán fussak hazáig. A mostani 6-7 kilométeres kapacitásomnak ez tökéletesen megfelel. De mi lesz később?

Ezzel a módszerrel a félmaratont úgy lehet teljesíteni, hogy futás a pályáig és vissza, közben pedig 56 köröcskét kell futni a pályán. De ki a fene tud vagy akar ötvenhatszor körbefutni egy pályát? Körbenéztem a Google Maps-szel, és felmerült a kérdés, hol lehet 21 kilométert futni ebben a városban egyáltalán? Ha például beszaladok a munkahelyemre dolgozni, majd onnan rohanok haza, azzal a félmaratonnak még mindig csak a 80%-át futottam le, ráadásul két részletben, és a terep sem mondható ideálisnak az Üllői úttal és a Hungária körúttal, ha pedig a kertek alatt futok, a Hős utcai cigánytelep kecsegtet érdekes élményekkel.

El lehetne menni a Margit-szigetre futni 4 kört, ami pont egy félmaraton (úgy lett kialakítva), vagy akár a Hármashatár-hegyre, de akkor ott tartok, mint az úszásnál: egy óra az odaút, két óra a sport, egy óra a hazaút. Valószínűleg az lesz a megoldás, hogy a hétköznapokon a pályán fogok körözni, amíg bírom idegekkel, és néha rászánjuk az időt a Margit-szigetre és társaira, ide legalább Noémi és Zsófi is eljöhet majd sétálni, amíg én szaladgálok.

Kapcsolódó hivatkozás: Trychydts futással kapcsolatos bejegyzései