Kenuzás, ismét

Huszonvalahány évesen kenuztam utoljára, és mindig visszavágytam, de sosem volt időm újrakezdeni. Munka, család, gyerekek, eleve hová mehetnék, mindig volt kifogás. Nehezebb lett jó kifogást találni, mióta a Nuance-nál dolgozok, hiszen az iroda a vízitelepekre vezető út végén van, tíz percre a Dunától… De azért sikerült: kövér vagyok, béna lennék, beborulnék, elsüllyednék, mindenki kiröhögne és haza lennék zavarva.

Idén augusztusban viszont megbeszéltük egy kollégával, hogy elmegyünk túrakenuzni az egyik közeli vízitelepre. Így is történt, utána pedig, mivel mindenki kedves volt, és eleve sok kezdő felnőtt volt körülöttünk, összeszedtem a bátorságomat és kikértem a telep egyetlen versenykenuját kipróbálásra. Ez egy kifogástalan állapotú „csepeli” C-1 volt, én pedig rövid és ócska lapáttal, a biztonság kedvéért szemüveg nélkül, de beszálltam és nem süllyedtem el, sőt nem is borultam be! A kolléga túrakajakban jött mellettem, így eljutottunk az öböl feléig, ott sikerült megfordulni és baj nélkül visszaértünk a stéghez.

Innen már simán ment minden: elhoztam szüleimtől a régi lapátomat és térdeplőmet, megérdeklődtem a KSI-ben a kondíciókat, és kiderült, hogy a régi hajóm is megvan még! Ez anno a KSI hajóépítő műhelyében készült, én választottam ki magamnak, majd négy évig edzettem és versenyeztem benne. Nyertem vele egy csomó versenyt, eveztem benne Horvátországban, Szlovákiában és itthon is szerte az országban, szóval a szívemhez nőtt. Most is jó állapotban van, egy kezdő srác evezget benne, de amikor öt óra után végez, én is elvihetem. Ami pont olyan, mintha ismét 16 éves lennék… aztán a derekam figyelmeztet, de így is jó érzés, 1+1 Öböl-körre simán jó vagyok benne még most is…

Kenuzok a régi hajómban

Az én Irigy Hónaljmirigy-sztorim

Több legendás testvérpár volt a kenusok között, például a Kukonya-ikrek, akik párosban lemaradtak a mezőnytől, és hangosan kurvaanyázták egymást a Velencei-tó közepén. Vagy a Budai-testvérek, akik KSI-sek voltak, és miután Kanadába költöztek, világklasszis kenusok lettek, és persze a Sipos-testvérek, akik közismerten idióták voltak már kenusnak is. Elmentek futni cipőben és fürdőnadrágban, de mire visszaértek, már csak cipő volt rajtuk, vagy amikor a sítáborban kiszaladtak a hóba, szintén egy szál cipőben…

Nálunk idősebbek voltak, így a „nagyok” közé tartoztak, de például Varga Győzőt, aki szintén a csapatukba tartozott, még láttam versenyezni egy Budapest Bajnokságon. Emlékezetes volt, mert jött a mezőny, aztán szünet, és aztán érkezett be Győző, tulajdonképpen ott értettem meg, hogy attól, hogy valaki idősebb, még kenuzhat akár rosszul is. Sipos Tamás viszont egy cikkben azt nyilatkozta, hogy serdülőként és ifiként is nyert bajnokságot… Ő már akkor is nagyon jól nézett ki, kb. harminc kilóval soványabb is volt, mint most, úgyhogy nagyon sokat csajozott, mindig felnéztünk rá…

Amikor paródiazenekart indítottak, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a kinézetük és a mentalitásuk erre tökéletesen alkalmassá teszi őket, és akkor Sipos Péter hangjáról még fogalmam sem volt. A történetük innentől közismert, bár nekem sose tetszett, hogy iparszerűen, havi tévéműsor keretében próbálnak meg viccesnek lenni, és a zenei vonalat sem kellett volna elvinniük a rockzenétől a mulatós felé. Aztán a tévéműsor is befejeződött, tegnap pedig húsz éves jubileumi nagykoncertet adtak a BS-ben.

A koncert nagyszerű volt, értékeltem, hogy élőben zenéltek, viszont kár volt össze-vissza keverni a zenei stílusokat, lehetett volna például blokkokat csinálni belőlük. Zseniális nagy pillanatok is voltak, például amikor egy dalon belül versenyeztették a cigányzenét a rockzenével, MCDC rappelése a Whiskey-s üvegek alatt, amikor Sipos Péter egyedül megmozgatott 15 ezer embert a BS-ben, és persze Abaházi Csabától a Halál a májra…

Azt viszont egymástól függetlenül megállapítottuk Noémivel, hogy ebből a Mirigy-témából kb. ennyit lehetett kihozni, nagyon sokáig már nem kellene erőltetniük a fiúknak. Az átvezető részekben például cigányoztak vagy szegény, szerencsétlen embereket parodizáltak, ebben semmi vicces nincs, ahogy abban sem, ha férfiak nőnek öltöznek, ezek már a tévéműsorban is nagyon kínosan rosszak voltak. A nagy meglepetés pedig a Bad romance parodizálása lett volna, ami fáradt és szintén kínos volt. Eleve ez egy két éves dal, egyben a Világ Legelcsépeltebb Dala, ezt meglepetésnek előadni… A parodizálás is csak egy vicces magyar dalszövegből állt, a színpadon a klipben látható koreográfiát ismételték el a Zoltán Erika Táncstúdió növendékei. Úgyhogy a tegnap estét én egyfajta búcsúkoncertnek éltem meg, de annak jó volt, köszönjük a Coca-Colának, illetve az ott dolgozó ismerősnek a jegyeket, ez volt egyébként a Lady Gaga paródia:

Tíz kilométernél

Másodszor is elhalasztották a Balaton-átúszást, hogy a fene vigye el, egy éve készültem rá, edzettem, vártam, erre lefújják, mert hideg a víz… Miközben hideg vízben jó úszni, mert kevésbé fárasztó, mint meleg vízben. Ráadásul az új időpont nem egy vagy két hét, hanem egy hónap múlva lesz, és ennek az okát nem a címlapon, hanem a Facebook-bejegyzés 59. hozzászólásában magyarázzák meg a szervezők, hogy aztán ne bosszankodjon az ember… (update: megmagyarázták a címlapon is)

Még nem tudom, augusztus 28-án ráérek-e átúszni a Balatont, de most már jobban érdekel a félmaraton-futás. Ma délelőtt szörnyű fájdalmak és szenvedések közepette, egy dinamikus öregasszony sétatempójában sikerült lefutni tíz kilométert. Tudni kell, hogy Trychydts tegnap nagyon kitette az indexet, amikor tíz kilométert futott egy óra alatt, úgyhogy ha már az úszás elmaradt, gondoltam, valamilyen sportteljesítményt én is leteszek az asztalra.

Délelőtt fél tízkor, a legnagyobb melegben mentem el futni, gondoltam, jót tesz a fogyókúrának. El is jutottam a pályáig, ahol el is kezdtem körözni, és három kör után tisztán éreztem, hogy kész vagyok, a minimális hat kör után kénytelen leszek hazafelé venni az irányt. Aztán a hatodik körben elkezdtem zenét hallgatni, ami segített, jobban telik az idő zenével, az egyik ZZ Top-számra például két kört is majdnem sikerült lefutni. Érdekes, de most nem csak a dinamikus rockzene jött be, hanem a nyálas popzene is, a lassú kocogáshoz, illetve a puszta túléléshez ez is megfelelő volt. Nagyon-nagyon lassan futottam, hogy bírjam szuflával. Az első hat után 12 kört tűztem ki célul, aztán 16-ot, ami már 9 kilométert jelentett volna. Aztán gondoltam, egy életem, egy halálom, futok húsz kört, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Mert nem a 20 kör a probléma, hanem hogy akkor még ott vagyok két lakótelep távolságra az otthonomtól, és illene hazafelé is futva haladni.

Hesz Máté járt az eszemben, aki Leányfaluról vagy honnan járt edzeni a Római-partra. Leevezett Budapestig, edzett, aztán még hazaevezett, és ő lett az első magyar kajakos világbajnok. Aztán Pulai Imre, aki mielőtt egyéni világbajnok lett, ugyanezt az ötletet dolgozta fel, és elkezdett minden edzés után futni még egy órát. Mert az edzést végigcsinálni egy dolog, de utána még rátenni egy lapáttal, az tolja ki igazán az ember határait, na így voltam a Trychydts-féle pályával a huszadik kör után én is, teljesen készen, de aztán még el kellett futni hazáig.

Valahogy sikerült – a Wekerlének a keresztben levő része iszonyú hosszú volt eddig is, de most aztán különösen, és a végére minden lépéshez külön erőt kellett venni magamon. Fájt a bokám, a vádlim, a derekam, a vállam, de végül is sikerült: a félmaratonnak a felét már le tudom futni.

Kozmann György – Kaszala Claudia: Koló árnyékában

Természetes, hogy Kozmann Gyuri története foglalkoztatja a közvéleményt, hiszen Kolonics György szinte szó szerint mellette halt meg a hajóban, majd a Kolonicsot váltó Kiss Tamással harmadikok lettek az olimpián. Az is természetes, hogy el akarja mesélni, amit átélt, de legyen bár világklasszis sportoló, az írásos önkifejezés talán nem az erőssége. Adódik az ötlet, hogy együttműködjék valakivel, akinek viszont igen, ez történt korábban például a Magyar Narancsban megjelent interjú esetében is, amelyet Simon Andrea készített „Miattunk színészkedik mindenki” címmel: kitűnő cikk volt, őszinte, mély és érdekes, méltán nyert Minőségi Újságírásért-díjat.

Kozmann-Kaszala: Koló árnyékában, a könyv borítójaA decemberben megjelent könyv formátuma is interjú, a hasonlóságok azonban itt sajnos véget is érnek. A legnagyobb, egyben legszomorúbb különbség, hogy ennek a szerzője, Kaszala Claudia egyszerűen nem tud írni. Rákerestem, hogy ki ő, régebben gyorskorcsolyázó volt, később téli olimpiákat közvetített a tévében, majd a TV2-nek készített sztárinterjúkat például Schumacherrel és Beckhammel. De ki engedte őt billentyűzet közelébe?…

Kaszala Claudia ugyanis a könyv kedvéért az élő beszédet megpróbálta „irodalmivá” változtatni, és ezért teljesen átírta azt. Felesleges határozószavakkal és felnőtt férfiaktól idegen kifejezésekkel zsúfolta tele, ahogy az írott szöveget egy tévés bulvárújságírónő elképzeli. Mert nekem senki ne mondja, hogy Kozmann a lemenő hawaii-i nap bíborvörös fényét emlegette volna, a Magyar Narancs-interjúban sem csinált ilyesmit. A könyvben többször megnyilatkozó Györe Attilával pedig egy évig csapattársak voltunk, ő a legvagányabb és legnagyobb szájú kenus, akit valaha ismertem, kizárt, hogy valaha csak hasonlót kiejtett volna a száján, hogy „a szívemben az iránta érzett hálát és tiszteletet szomorúság és fájdalom járja át„.

És rengeteg további hiba van még. A szóismétlés elkerülésére például figyelni kell, de akkor sem szabad olyan szinonimát használni, amit valódi kenus még szintén soha ki nem ejtett a száján, így az evezésre a lapátolást – ahányszor ezt a szót hallom, mindig úgy érzem, szájba kellene vágni, aki használta.

Aztán az interjú jellegű szövegek esetében az elmúlt száz évben tökéletesen megfelelő volt, ha az alany egyenesen a szerzőnek mesélt, ezt az egyszerű és jól bevált szituációt felesleges tovább bonyolítani. Itt viszont azt a nyakatekert helyzetet próbálták felépíteni, hogy Kozmann nem Kaszalának Claudiának, hanem Andreas Dittmer német kenusnak mesél a hawaii-i reptéren, ami egy darab sztori előadásához még életszerű szituáció lehet, de egy mély lelki feltárulkozáshoz semmiképpen sem.

A könyv továbbá rövid: nagy betűkkel nyomtatták, sok-sok üres oldalt visznek el a fejezetek közötti szünetek, és hasonlóan nagy terjedelmet igényel a fenti szituáció kínkeserves megteremtése is. De mi marad? Néhány történet Kolonicsról, nettóban nem sokkal több, mint ami a Narancs-interjúból is kiderült. Hisztis fazon volt, de minden idők legjobb magyar kenusaként ezt elnézték neki. De legalább nem szállt el magától, kedves volt és önbizalom-hiányos.

Általában a kenuzásról is van egy-két jó sztori benne, például az ifiből a felnőtt versenyzésbe való átmenetet Kozmann nagyon jól érzékelteti. Aztán ahogy egy előfutamban először versenyzett Kolonics ellen, majd amikor először párost mentek, aztán ahogy először átérezte a felnőttek profizmusát Dél-Afrikában… Nyilvánvaló, hogy lenne a fiúknak mesélnivaló története bőven – hiú remény, de egyszer talán majd épkézláb tálalásban is elolvashatjuk őket.

Kozmann és Kiss bronzérmes

Sosem tanultam meg csapathajóban evezni – egyesben nagyon jó eredményeket értem el, és bár Kozmann Gyurit sosem győztem le, ha éppen távol volt, sokszor győztem is, például itt:

Hárman a dobogón, én az első helyen

 

Kozmann Gyuri viszont már akkor is jól ment párosban is, de amikor Kolonics halála után összeálltak Kiss Tamással három héttel az olimpia előtt, semmi esélyt nem láttam arra, hogy jó eredményt érjenek el. Sok időbe telik, amíg egy párosban össze tudnak szokni, gyakorolni kell, igaz viszont, hogy legalább ott lehet az olimpián és versenyezhet. Nagyon komoly eredménynek tartottam, hogy bejutottak a döntőbe. Majd amikor harmadikok lettek, az újságírók mindenféle jelzőt kerestek, de például sem az edzőjük, sem a szövetségi kapitány nem tudott nyilatkozni a sírástól. Szerintem Jules mondta jól a Ponyvaregényben:

Ez csoda volt, bazdmeg.

Kiss és Kozmann a bronzéremmel

Sajnos, ahogy Jules a filmben, Kozmann Gyuri is visszavonul a csoda megtörténte után, én is kevesebbet dicsekedhetek majd, hogy valaha ellene versenyeztem. Ezen a képen például az egyik velencei diákolimpián gratulálok neki, és mivel Vajda Laci lett a harmadik, arra következtetek, hogy valószínűleg az ötszáz egyes eredményhirdetése volt. Gratulálok Kozmann Gyurinak most is!

Eredményhirdetés Velencén, Kozmann az első, én a második

Meghalt Kolonics György

Nekem még éppen csak elkezdett menni a kenuzás, tizenöt éves voltam, amikor Kolonics először világbajnok lett. Aztán a 78-asok között Kozmann Gyuri lett a legnagyobb ellenfelem, nagyon sokat versenyeztünk egymás ellen, de végig ő maradt a jobb. 19 évesen abbahagytam a kenuzást, egyetemre jártam, dolgozni kezdtem, megházasodtam, nemrég elmúltam harminc éves. Eközben Kolonics még mindig világbajnok volt, és éppen Kozmann Gyurival mentek volna párost az olimpián, világbajnoki címvédőként. Nem nagyon lehet most mit mondani, ez az indexes videó viszont szép.

Kenus sikerek a világbajnokságon

Balázs Peti tizenegy évesen került a KSI-s csapatunkba, azaz jóval fiatalabb volt nálunk, de gyorsan beilleszkedett a haverjával együtt. Egyest és párost is mentek, gondolom nyertek is ezt-azt, de bevallom, nem nagyon figyeltem oda az eredményeikre. Peti most kétszeres világbajnok lett négyesben, ráadásul zseniális fotót készítettek róluk a befutó után, Peti a hajóban az első, aki fekszik és ujjong, miközben a többiek még a halálukon vannak:

Balázs Petiék világbajnok kenu négyese

Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok, tizenvalahányszoros világbajnok, a kenuzásába nem szólnék bele – blogot írni viszont úgy kellene, hogy rendszeresen új bejegyzéseket tesz közzé, nem pedig abbahagyja három után. Ráadásul amit abban a háromban írt, még vicces is, például amikor Kozmann szimpatizánsai írtak kommenteket, így reagált:

A „Kozi”- féle rajongóknak annyit üzenek, igazuk van. Nem is tudom, mivel érdemeltem Őt ki. Brilliáns ember, segítőkész partner és még eveznem sem kell mögötte a hajóban. Megold mindent. Remélem fel tudok majd nőni hozzá, ezért küzdök nap, mint nap. Mivel nekünk nem kellett Szegeden válogatózni, ezért ma reggel is vele edzhettem. Fantasztikus volt!!!

Róluk is van kép, szintén a világbajnokság megnyerése után.

Kolonics György, Kozmann György a világbajnokság megnyerése után

Végül Vajda Attila, akiről annyit tudok, hogy állítólag értelmesen tud nyilatkozni. Vegyük észre, hogy jövőre olimpia, és ő most az egyik olimpiai szám világ- és Európa-bajnoka. Valamint vegyük észre Garfieldot is a hajója elején…

Vajda Attila világbajnok

Falu végin bádog Isten, a KENUSNAK párja nincsen! (az k…isten!)

(szerkesztett verzió)

„Az MTI tudósításából:Az arcok ünnepélyességet sugároznak. Mindenki tudja, hogy valami nagyon fontos fog ma történni. Ipacs László megborotválkozott, kifogástalan fekete öltönyében áll, nem vett a gatyájára rá egy rövid pizsamanadrágot, megfésülködött. Szabó Sándor úr nem tart kiselőadást fennhangon kajakos edzői pályafutásáról. Banai Ádám nem szellent fennhangon. Ökrös Zsolt ma egész nap úgy viselkedik, mintha betöltötte volna a 4. életévét, még nem vette elő a bréjét megmutatni.

„Most pedig fáradjon a mikrofonhoz egy úriember. Ő ezelőtt 10 évvel kisgyermekként egy borongós téli estén úgy határozott, hogy ellátogat a BSE-sporttelepére, hogy beiratkozzon kenuzni. Anyjával ment, és az egyesületben Somogyi „Tax” várta őket futásból megtérve, az állandóan rajta levő nemzeti hosszúujjúban, a taknya-nyála egybefolyt. Ezt a kisfiút ez a látvány sem rettentette el. Azóta sok-sok víz lefolyt a Dunán. Elérte pályája csúcsát. Ez akkor történt, amikor egy emlékezetes Budapesti Diákolimpián a Népsziget tömege előtt megverte Weszl Miklóst, falapáttal, a BSE 66-os kenujával. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, fogadják szeretettel Simor Miklós Urat!”

Amíg az eloadó a hátsó sorokból elindul a pulpitushoz, Bozsik Attila szeretetből Balogh „Pityukám” járomcsontjára mért ökölcsapás hallatszik a teremben, amire Banai sem rest, szintén egy gigantikus erejű ütést mér szintén Balogh combjára. Ezalatt Mocsári „Kisjokó” Dávid Banai Eszter belső combját paskolta meg. Mindhárom csattanás egy-egy bátortalan tapsként hangzott az ünnepélytől révült állapotban lévő tömegen, ezért mivel mindenki azt hitte, hogy a másik tapsol, maga is elkezdte ezt a cselekedetet, aminek a következtében Simort őrjöngő tapsvihar fogadja, mire dobogóhoz ért. Szóra emeli ajkát, és emígyen szól:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves BSE-s barátaim!

A paraszt minden vasárnap betereli az akolba a barmát, hogy kipihenje az egész heti fáradalmakat. (…)”

Forrás: http://www.freeweb.hu/bozsikcucu/

Kajak-kenu VB közvetítése

Kajak-kenu világbajnokságot közvetítenek az MTV1-en. Kucserát utáltuk a BSE-ben, de azért örülök, hogy világbajnok lett. A többiek is így vagy úgy megállták a helyüket, a közvetítés viszont elképesztően alacsony szintű. Egyrészt a riporter kizárólag lexikális adatok közlésére szorítkozik, a hangját sem emeli meg, miközben Janics és Kovács több mint egy hajóval veri el a mezőnyt. Az sem hangzik el, hogy az olimpián még Janics ült elől – miért cseréltek helyet azóta? A női kajak négyes győzelmét csak besorolja a másik kettő közé, kész. Bár lexikális adat, mégsem tudja, hogy Kucseráék győzelme is történelmi, mert a magyarok emberemlékezet óta soha semmit nem nyertek K2 ezer méteren.

A riporter a Budai-testvéreket kétszer is megemlíti, egyszer érném meg, hogy egy riporter a magyarságukra való célozgatásnál többet tudjon róluk. (Tessék: a Honvédban kenuztak, amíg az apjuk Kanadába nem költözött. Ott is folytatták a kenuzást, sőt, egy év alatt legalább húsz centit nőttek, és felnőttkoruk óta folyamatosan döntősök a világbajnokságokon. Ennél többet talán az olimpiai- és világbajnok Pulai Imre, vagy a régebben riporterkedő Ábrahám Attila tudna mesélni róluk, mindkettő honvédos volt, igaz, Ábrahám kajakos.)

A kajak négyesünk kétszeres olimpiai bajnok, itt döntőbe sem jut, a riporternek erről annyi jut eszébe, hogy nem akar állást foglalni. A fentiek után talán jobb is, de kérhetne állásfoglalást mondjuk egy szakembertől, a szövetségi kapitány például kifejezetten ezért van ott.

Végül ismert, hogy a kajak-kenu kissé nehezen követhető tévében, mert ha a kamera nem pont oldalról mutatja a mezőnyt, nehéz felmérni a helyzetet. Csakhogy ott vannak a pályát kijelölő bólyák is, azok pont keresztben vannak, és a szép sima víznek köszönhetően a tévében is jól lehet látni őket, azokhoz viszonyítva én kitűnően követni tudom a verseny állását. Ehhez képest a riporter… Andreas Dittmer, a világ jelenlegi legjobb kenusa például kétszáz méterrel a cél előtt látványos, tanítani való hajrába kezdett, a barátunk viszont csak a célban vette észre, hogy nyert…

Janics és Ljubek, kajakos alakok

Naményi József: Kajakos alakok című könyvéből egy részlet arról, amikor Jugoszlávia kajak-kenu VB-t rendezett:

„Az első rendezésük alkalmával örültek a hazaiak, ha egyáltalán döntőbe jutottak. A második alkalommal Ljubek már nyert egy bronzot, a harmadik alkalommal Ljubek is, Janics is világbajnok lett. Nem kell sok logika annak belátásához, hogy a rendezés költségei sokszorosan megtérülnek, ha anyagiakban nem is, erkölcsiekben mindenképp. Vajha nekünk magyaroknak is lenne egy versenypályánk, ha nem is négy, de legalább egy világbajnokságot rendezhetnénk! Nálunk vajon hány „Ljubek”, hány „Janics” bukkanna fel?”

Ez a könyv 1983-ban jelent meg. Azóta lett nemzetközi verseny rendezésére alkalmas kajak-kenu pályánk Szegeden, ahol 1998-ban világbajnokságot rendeztünk. Idővel felbukkant egy Janics is, szerencsére valóban nálunk, az idézetben említett, jugoszláv kajakos világbajnok, Milan Janics lánya, Natasa. És hogy kerek legyen a történet, félig-meddig Ljubekünk is lett, amikor az említett Matija Ljubek fia pár évvel ezelőtt nálunk, velünk edzőtáborozott. Nikola Ljubek azóta VB-ezüstérmes, olimpián döntős volt.

Az apját viszont pár hónapja lelőtték egy kocsmai verekedés során. Nagyon sajnálom, mert kedveltem az öreget, akit akkor ismertünk meg, amikor ezdőtáborban voltunk Horvátországban. Az étkezéseknél a Wichmann Tamás révén magyarul egész jól beszélő, amúgy olimpiai bajnok öreg Ljubek fordította nekünk az ételek nevét, amire azért volt szükség, mert az étlap horvát nyelvű volt, mi viszont utáltuk a halakat és a tengeri herkentyűket. Mindig csak azt kérdeztük, melyik kaja nem hal, és ott szültem azt a nyelvi leleményt is, hogy a halevést hallásnak mondjuk. Például: szerinted ez milyen étel, nem akarok megint hallani!