Munkahely-váltás (OTP –> Aegon)

Az elmúlt egy év nem volt akkora sikertörténet a banknál: a három projekt, amiben részt vettem, nem jelentett komoly kihívást. A hangulat sem mindig volt jó, és a három napos irodai bejárás is felesleges volt: akivel együtt dolgoztunk, azzal nem ültünk együtt, akivel együtt ültünk, azzal csak zavartuk egymást. Így már nem éreztem jól magam és végül a váltás mellett döntöttem.

Az öt éves összkép viszont bőven pozitív: sokat tanultam, érdekes dolgokat csináltunk és sok kiváló kollégát ismertem meg. Az OTP Bank jó munkahely volt, korrekt és törődő, ahol emberi, szakmai és anyagi megbecsülésben volt részem – hálás vagyok, hogy ott dolgozhattam.

Az új állásom az Aegon budapesti irodájában lesz, ahol negyedéves ritmusban leszek manuális és automata tesztelő, illetve teszt koordinátor – az interjún ez nagyon izgalmasnak hangzott, reméljük, hogy tényleg az lesz majd.

Az Aegon irodája a Corvin-negyedben van, így a munkahely-váltás egyben búcsú a Gyöngyösi utcától is, ahol két munkahelyen 11 évet dolgoztam (mínusz a mindenkori home office). Még a Nuance-nál alakult ki az a rutin, hogy ebédidőben kijárunk az irodából, ami egy kellemes megszakítása a gép előtt ülésnek. A 13. kerületnek ez a része kifejezetten szép és rendezett: nyugatra a Duna-part, keletre a József Attila-park, északra a Gyöngyösi sétány – egy ebédidőbe az egyik irány bejárása fér bele. A város legjobb kínai étterme a Gyöngyösi sétány végén van, és bár kicsit csöves dolog, jó időben számtalanszor ebédeltem a környékbeli kis parkok padjain is.

Duna-part

Az első négy év az OTP-nél

Véget ért a projektünk az OTP banknál, amin a felvételem óta dolgoztunk. Novembertől új projekt, új csapat, új épületben, úgyhogy ideje egy kis visszatekintésnek.

2018-ban a Nuance-tól azért jöttem el, mert hat év után sem lettem QA lead – az OTP-nél négy hónapig tartott, hogy kinevezzenek… Dolgozott a projekten ugyanis hat tesztelő, és a projektvezető nem kívánt mindenkivel egyenként foglalkozni, kellett egy csoportvezető, ez lettem én, és maradtam is egészen a projekt végéig. A szakmai kompetenciám megvolt hozzá és úgy gondolom, hogy az emberi is, a kollégák elismertek, a vezetők támogattak, és én is szerettem velük dolgozni. Egészen kevés dolog van, amit ma már másképp csinálnék.

Nyilván rányomta a bélyegét az időszakra a járvány, de az OTP-ről ezzel kapcsolatban csak a legjobbakat tudom mondani. Amikor már látszott, hogy lezárások lehetnek a járvány miatt, kötelező volt kipróbálni a home office-t, és amikor tényleg beütött a dolog 2020. márciusban, a csapatunk fennakadás nélkül dolgozott tovább. Később is vigyáztak ránk, folyamatosan kaptunk gyorsteszteket, a home office lehetőség is végig fennállt – a bank hozzáállásának jelentős szerepe volt abban, hogy egészen a harmadik hullámig nem kaptam el a covidot, és akkor sem kollégáktól (hanem Noémitől, akinek a rendőrségnél egyáltalán nem volt home office…)

Az évek alatt persze volt némi fluktuáció a csapatban. A tesztelők között ez nem is okozott gondot, a projekt csapat egészében viszont furcsa volt, hogy a home office miatt sokakat alig ismertünk meg személyesen.

Klassz volt, hogy az eddigi karrierem legjobb irodájában dolgozhattunk: az egész hetedik emelet a projekt csapaté volt, és a projekt csapaton belül is a tesztelők helye volt a legjobb: tíz fős, kényelmes szoba, nagy ablakokkal, kilátással a budai hegyekre.

Rossz volt viszont az elhúzódó metrófelújítás, most is utálom, hogy kétszer át kell szállni, mire a munkahelyemhez érek. A járvány egyik pozitív mellékhatása volt, hogy amíg nem kellett bejárni, addig sem kellett metrópótlást igénybe vennem. Vágom a centit márciusig, mire újra végigmegy majd a 3-as metró a vonalán…

A projektnek aztán annak rendje-módja szerint vége lett, egyébként sikeresen. Egy ünneplő vacsora még hátravan belőle januárban, de már november óta az új csapatban dolgozok. Egy fejezet tehát megint lezárult, remélem, hogy a következő időszak is legalább ilyen jó lesz…

Fél év az OTP-nél

Amikor tavaly októberben beléptem az OTP-hez, nyitva hagytuk a kérdést, hogy tesztelő vagy business analyst leszek – mivel az utóbbi jobban hangzik, a közösségi oldalakra azt írtam ki. Napi szinten viszont, bár volt BA feladatom is, többségében egyértelműen tesztelő voltam, sőt, februárban kineveztek a projektben dolgozó 5 fős tesztelői csoport vezetőjének.

Tesztcsoport-vezető, angolul QA lead – évek óta ez akartam lenni, de a Nuance-nál nem nyílt rá lehetőség. Az OTP-nél viszont négy hónap alatt összejött, tehát mindenképpen megérte nekem a váltás. Nyilván most is vannak nehézségek, pénzügyi/bankszakmai ismeretem például semmivel sem lett több attól, hogy csoportvezető lettem, de a tesztelői tapasztalataimat már érvényesíteni tudom, és pontosan ez az, amire vágytam.

Munkahely-váltás (Nuance -> OTP)

Hat és fél év után eljöttem a Nuance-tól, és az OTP-nél dolgozok tovább, mint üzleti elemző, illetve igény szerint a tesztelésben is részt veszek majd.

A Nuance-nál már érett egy ideje a váltás: mindig is szerettem volna QA lead lenni, és amikor egy-egy projekt erejéig kb. ilyen pozíciót töltöttem be, mindig nagyon élveztem. Kinevezve viszont nem lettem, a menedzser-réteg a Nuance-nál is szűk, engineer szint felett fluktuáció abszolút nincs, előrejutás csak kihalásos alapon lehetséges. A manuális tesztelésből pedig az adott környezetben egy idő után már nem tudtam újat tanulni. Ezzel együtt is sokat tanultam hat és fél év alatt, sok új barátot szereztem, megbecsültek és jó dolgom volt, csak ennél jobban előrelépni már nem tudtam. Szerettem volna tanulni valami mást.

Ott van például a bankszakma. Az OTP-hez tesztelőnek interjúztam, de az interjú olyan sikeres volt, hogy végül business analyst pozícióba kerültem, azzal, hogy szükség esetén a tesztelésben is részt veszek. A legnagyobb hátrányom, hogy a bank szakmát még nem ismerem – de ezt élvezem a legjobban, hogy beletanulhatok, mert amúgy mindig is érdekelt.

Érdekesség, hogy a munkahelyem majdnem pont ugyanott van – a Nuance is az OTP-től bérli az irodát -, most mindössze egy bejárattal arrébb lépek be az ajtón.

Az egyik legnagyobb különbség az öltözködésben van. Egy szoftverfejlesztő cégnél ugye a megjelenésnek alig-alig van jelentősége, igazgatók is járnak pólóban, farmerben. Az OTP viszont egy bank, ahol minden férfi elegáns cipőben, hosszú nadrágban és hosszú ujjú ingben jár (és nyilván a nők is elegánsak). Ha a team színházba menne, senkinek sem kellene átöltöznie előbb…

Munkahely-váltás

Új munkahelyem van: az „Informatika a látássérültekért” Alapítványnál felmondtam, miután felvettek a Nuance-hoz QA-engineer, magyarul szoftvertesztelői munkakörbe. Az alapítványnál nem töltöttem ki a 30 napos felmondási időmet, hanem közös megegyezéssel ennél gyorsabban jöttem el, és április 5-én volt az első munkanapom a Nuance-nál.

Az alapítványnál ugyanakkor az volt a célom, hogy mindent rendben átadjak a kollégáknak. Az egyetlen terület, amit más kolléga nem tudott volna ilyen gyorsan átvenni, az a honlap szerkesztése, úgyhogy elvállaltam, hogy azt én szerkesztem tovább önkéntesként.

Szintén látássérültügyi információ, hogy befejeztem a könyvem kéziratát (tada.wav), az már a kiadónál van elbírálásra, meg ami kell még – én megírtam. Furcsának tűnhet, hogy akkor jelentetek meg könyvet, várhatóan „Informatika a látássérültekért” címmel, amikor éppen szakítok a látássérültügyi informatikával, de a kettőnek nincs köze egymáshoz, így jött ki a lépés. A könyvben összegzem az elmúlt tíz év szakmai tapasztalatait – a nagy részét a saját korábbi anyagaimból smitteltem össze, de pont az volt az egyik cél, hogy legyen egy átfogó, aktuális  összefoglalás a témában. A másik, hogy legyen egy könyv a polcon, amit én írtam, és ezután bármikor megemlíthessem, hogy könyvet is írtam erről, vagy hogy a könyvemben azt írtam erről… értitek.

Csütörtöktől pedig a Nuance-nál dolgozok mint a ShareScan szoftver egyik tesztelője, jó környezetben, szimpatikus munkatársakkal, anyagilag is előrelépve. Technikailag ezt azt jelenti, hogy nagyon sokat fogok metrózni ismét (mint a gimnázium alatt), sőt, a közelsége miatt még a BSE kajak-kenus vízitelepének a meglátogatása is felmerült, mint lehetőség…

Vak fiatalok látogatása a Nasa űrtáborában

Büszke vagyok erre a történetre. Persze személyesen nem az én érdemem: a MANT ötletéből, az NKTH támogatásával mehettek ki a srácok a táborba, ahová Szelinger Tomi kísérte el őket, és az alapítványnál is legalább két kolléga dolgozott még a projekten legalább annyit, mint én. Ugyanakkor (ez az én blogom, továbbá) én bíráltam el a látássérült fiatalok pályázatait, én adtam át nekik a díjat, én csekkoltam le, hogy milyen minőségben videózik az iPhone 4 (döbbenet egyébként), és én válogattam a kint elkészült videók közül is. Amelyekből aztán egy csomó bekerült a Fókuszba is, országos nagy kertévében, főműsoridőben. Az egyik srác édesapja mondta, hogy a mi alapítványunk olyan dolgokat csinál, aminek tényleg van értelme – valószínűleg nem ismer minket elég jól, de ez a projekt történetesen tényleg elég klassz volt.

Munkába járás vonattal

Tudom, hogy naponta sok ezer ember jár vonattal dolgozni vagy tanulni Budapestre, de bennem eddig még fel sem merült ez a lehetőség, főleg nem Budapesten belül. Pedig, amint apa felhívta a figyelmemet, Kőbánya-Kispest állomáshoz közel lakunk, Zugló állomáshoz pedig közel dolgozok, és a kettő között rengeteg vonat jár folyamatosan. Az ötlet másrészt onnan jött, hogy a bérlet árában, akarod-nem akarod, a MÁV-bérlet ára is benne van kötelezően, ennyi erővel tehát vonatra is szállhatok ugyanazzal a szelvénnyel, legálisan.

Úgyhogy kipróbáltam, és az eredmény döbbenetes volt. Egyrészt a vonatok ezen a részen rendkívül gyakran járnak. Az ország keleti feléből érkező vonatok mind a Kökin, mind Zuglóban megállnak, ezért szinte tetszőleges időpontban megállhattam eddig a peronon, egy-két perc múlva biztosan befutott mellém egy megfelelő vonat. Viccesen hangzik hogy pl. ma a lajosmizsei személyvonattal mentem dolgozni és a záhonyi gyorssal jöttem haza, tegnap a monori személyvonattal be és a szegedivel haza és így tovább, mégis működik, nekem ezek bármelyike tökéletesen megfelel. A vonatok a BKV-val bőven összemérhető sűrűséggel járnak errefelé.

A kényelem is megfelelő, a vasút a BKV szintjét mindenképpen megüti. Egy hete járok vonattal dolgozni és haza, ezalatt kétszer fordult elő, hogy nem volt ülőhely, de ha állni kell, az is tökmindegy, miután 8 perc a menetidő. Valamint nincsenek trollok a bejáratnál, és eddig még ellenőr sem zavart meg az utazásban.

És ami az egészben lenyűgöző, az egyszerűsége. A Kökihez kell kisétálni, ami 20 perc egészséges séta, ott felszállok a vonatra, 8 perc múlva leszállok, és újabb 5 perc alatt a munkahelyemen vagyok. Nincs kétszeri átszállás és várakozás, nincs tömeg, nincs lökdösődés, az első alkalommal olyan volt az egész, mint valami térugrás. Időben is nyerek, bár nem sokat, 5-10 percet, de ezt nem három, hanem csak egy járművel teszem meg.

Ezt a bejegyzést a BKV-sztrájktól függetlenül meg akartam írni, mert nem amiatt kezdtem el vonatozni, a sztrájk mégis adott egy aktualitást a megírásának. A főnököm például egy órával később jár be, hogy felférjen a hetes buszra, a tévében bemutatták az 50-es villamos hűlt helyét, engem viszont ez az egész egyáltalán nem érintett. Igaz, ma éppen MÁV-sztrájk is volt, de az 1 perc várakozás után beérkező lajosmizsei személyt a jelek szerint ez nem érintette.

Aminek viszont betett a vonatozás, az olvasás. Eddig a BKV alkalmából viszonylag sok időm volt olvasgatni, amíg a metrón vagy a villamoson dekkoltam, arányaiban messze a legtöbbet ott olvastam el a könyveimből. Most ez nincs, a 8 perces út alatt nincs sok értelme belekezdeni az olvasásba, igaz, van helyette viszont az egészséges gyaloglás. Kőbánya-Kispesttől elszakadni pedig úgy látszik, én már soha nem fogok, bár ha megépül végre a pláza, benne a mozival, különösebben talán nem is akarok.

Évértékelés 2009

Az idei év mindenekelőtt természetesen Zsófiról szólt, nagyobbrészt még Noémi hasában, aztán megszületve, és most már itt van velünk, eszik, alszik, aranyos, néha telerakja a pelenkát és egyebek. A második legfontosabb dolog a munkahelyváltásom volt, hogy visszamentem az alapítványhoz, valamint volt két esküvő, temetés egy sem, kopogjuk le, és a baráti körünk is ugyanaz maradt.

Az összes többi tulajdonképpen lényegtelen. A sorozatnézés hozott még viszonylag érdekes változást az életünkbe, klassz dolog nagyüzemben sorozatokat nézni itthon, megvolt hat évad 24 és öt évad Lost. Én még külön megnéztem négy és fél évad Magnumot, láttunk a tévében Jóbarátokat, Két pasi meg egy kicsit, Malcolmot, utóbbit algi fordításában.

A mozis felhozatal elég gyér volt, nehéz volt még a legjobb hármat is kinevezni, de ezek voltak: Made in Hungaria, Másnaposok, Harry Potter és a Félvér Herceg. Elolvastam 61 könyvet, ezekről néha írtam is.

Meghirdetem a Legjobb Vétel kategóriát, amelyet a még januárban vásárolt Acer Aspire One netbook nyert meg, nagyszerűen lehetett vele út közben dolgozni, szórakozni és kapcsolatot tartani, egyszer még prezentáltam is róla, igaz, az ötven fős közönségből kb. hárman láttak, de a lényeg az, hogy technikailag működött.

Ami viszont rossz volt 2009-ben, hogy nem tudtunk rendesen nyaralni, egy-egy hétvégi kiruccanásunk volt csak, a júniusi balatonfüredi hosszabb próbálkozásunkat elmosta az eső. Emiatt idegileg eléggé fáradt voltam az év jelentős részében, szerencsére most az év végén három teljes hétig pihentethettem az agyam.

A jövő évre vonatkozóan talán segít, ha nyilvánosan is leírom, hogy 2010 szándékaim szerint a megfelelő testsúly elérésének éve lesz. Volt egy felmérés, hogy a brit férfiak átlagosan 6 kilót híznak a feleségük terhessége alatt, és én pontosan hoztam az átlagot, sajnos. Nem mintha azelőtt, a tavalyi kiindulóponton valami Adonisz lettem volna: még le is írtam magamnak, hogy a cél: mínusz 22 kiló. Ebből lett plusz 6, úgyhogy 2010-re a cél a mínusz 28, szurkoljatok! Egyelőre az is egy sikerélmény, hogy december 14-én és január 4-én pontosan ugyanolyan súllyal mérlegeltem, pedig volt közte karácsony, szilveszter és három hét otthon tartózkodás iszonyú mennyiségű sütemény társaságában.

Az év zárásaként pedig iderakom Zsófi eddigi legviccesebb fotóját, amint a nagyapját igyekszik éppen lekaratézni. Boldog új évet mindenkinek!

Zsófi a nagyapja kezében, mintha karatézna

Vissza az alapítványhoz

Szeptembertől visszajöttem dolgozni az alapítványhoz. Valójában nem is szakadtam el végleg: Misivel végig kapcsolatban álltunk, nem beszélve három, hozzá köthető szerződéses melóról és két konferenciáról, és a visszatérésem is mindig beszédtéma volt. A KSZF-hez menni annak idején anyagilag volt előnyös, most visszatérni pedig szakmailag lesz az, remélem: az alapítvány ügyvezető helyettese leszek (értsd: Misi helyettese).

Természetesen a KSZF-nél töltött év is sok tapasztalattal szolgált. Elsősorban is megismertem sok kedves és érdekes embert, akikkel jó volt együtt dolgozni és sok érdekeset tanultam tőlük. Szakmailag viszont visszalépés volt a KSZF-es munkakör: honlapokat szerkesztettem, de ez sokkal inkább mechanikus adatfeltöltés volt, mint valódi szerkesztés – egy idő után iszonyú unalmas napi három, „Tisztelt kollégák!” kezdetű Word dokumentumot kapni és feltölteni. És ezek legalább a kommunikáló kollégák voltak, mert a szervezet egészére máskülönben, hogy finoman fogalmazzak, nem igazán jellemző a kommunikáció. Ezen kívül a KSZF egésze ellátó, beszerző, gyakorlatilag gondnoki jellegű szervezet, ez az informatikusok vonatkozásában rendszergazdai munkát jelent, ami viszont mindig is távol állt tőlem. Én azt szeretem, ha egy gépet be lehet kapcsolni és jól működik, például a hozzáférési jogok beállítását is mindig utáltam.

Egy nagy szervezet működtetéséről viszont sokat tanultam, a jó és a rossz megoldásokból is. Az államigazgatás működésében a kontraszelekció és a bürökrácia egészen döbbenetes, meg az is, amikor államtitkári kérésre azonnal felrúgunk minden szabályt, miközben naívan azt hinnénk, őnekik kellene ezeket a leginkább tiszteletben tartani. Persze pozitív példákat is láttam, a call-center például az adott körülmények között példaszerűen működött, ahogy a feladatok szétosztása is. A sok megismert kolléga, karrierút és munkamódszer is érdekes volt, ennyi tapasztalatot egy kisebb szervezetnél ennyi idő alatt képtelenség lenne megszerezni.

Úgyhogy a lehetőségért mindenképpen hálás vagyok a KSZF-nek, de az alapítványnál ugyanazért a fizetésért, magasabb pozícióban, nagyobb felelősséggel járó munkát végezni jelenleg jobb lehetőségnek látszik. Augusztus végére még kivettem az arányosan járó szabadnapjaimat, erről majd külön írok, mától pedig ismét az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány munkatársa vagyok.

Munkahely-váltás

Új munkahelyem lesz: az „Informatika a látássérültekért” Alapítványnál felmondtam, miután engem választottak ki a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Informatikai és Telekommunikációs Főosztályán a website operátori állására. Péntekig dolgozok még az alapítványnál, majd augusztus 1-jén kezdek a KSZF-nél. A váltás legfontosabb oka a pénz: lényegesen magasabb lesz a fizetésem az eddigihez képest.

Augusztustól tehát új munkahely, új közösség, új kihívások, a kormányzati szféra megismerésének lehetősége – izgalmas lesz, várom már. Ami pedig a vakügyi informatikát illeti, hogy az elmúlt öt évnek a már említett tapasztalatai ne vesszenek kárba, egyrészt nem zárom ki, hogy a munkaidőmön kívül még valaha ilyen szakértői munkát végezzek, másrészt publikálni fogom az amúgy is publikálásra szánt anyagaimat (ezt amúgy is terveztem, csak soha nem jutott rá idő).