munka

Volt egy hullám nemzetközileg és Magyarországon is, amiben visszarendelték az embereket az irodába, általában egy helyett három napot bejárni. Egy barátom mesélt egy munkahelyről, ahol ugyanez történt, egy helyett három nap iroda. Az intézkedést nem indokolták meg semmivel, ahogy nem mondtak semmit azokról sem, akik a covid alatt vidékre vagy az agglomerációba költöztek, akik szélsőségesen introvertáltak és nem tudnak egész nap emberek között lenni, ahogy azt sem nézték meg, a konkrét munkakörökben van-e értelme a bejárásnak.

Hogyan kellene jól csinálni? Nyilván vannak érvek a bejárás mellett: az intenzívebb kollaboráció, hatékonyabb problémamegoldás, amikor újat kell tanulni, illetve egyáltalán megismerni egymást.

A helyes megoldás, hogy akkor járunk be az irodába, ha a fentiek bármelyike éppen aktuális. Mert valóban fontos, hogy személyesen is megismerd a kollégáidat. Ha új kolléga érkezik, őt is be kell tanítani. Ha új projekt indul, ha új dolgokat kell megtanulni, ha új rendszert kell bevezetni. Ha problémák adódnak, feszültségek vannak, a szokásosnál nehezebb időszak van. Valóban hatékonyabb ezeket személyesen intézni, ezért bejárunk, amíg megismerjük, megbeszéljük, megtanuljuk, megoldjuk – aztán mindenki elmehet haza. Mert felesleges beparancsolni az irodába azt, aki tudja, hogy mi a dolga és képes is elvégezni.

Mindezt persze nem lehet vezérigazgatói szintű, egységes szabályzatba foglalni. Ehelyett önállóságot, döntési jogot kell adni a csapatvezetőknek, nekik pedig kompetensnek kell lenni annyira, hogy felismerjék a fenti szituációkat. Tisztázni kell, indokolni és megértetni a kollégákkal, miért kérjük a bejárást. Meghallgatni az ellenvéleményeket. Partnerként, felelős felnőttként kezelni egymást.

Az Aegonnál egyéként most lényegében ez történik: havonta egyszer mindenképpen bemegyünk találkozni egymással. Ha új projekt, oktatás, vezetői tájékoztató van, ha új kolléga érkezik: bemegyünk az irodába. Amikor a kollégáknak zűrösebb feladatai voltak, bementek és megharcoltak vele. Akinek hiányzik a szocializáció, az sokszor bejár, aki introvertált, az szinte soha. Egyébként meg home office. Nyilván nem minden tökéletes itt sem, de az nagyon jól látszik, hogy a kollégák vezérigazgatói utasítás nélkül is képesek okos, felelős felnőttként kezelni a home office – bejárás kérdést.

Az elmúlt egy év nem volt akkora sikertörténet a banknál: a három projekt, amiben részt vettem, nem jelentett komoly kihívást. A hangulat sem mindig volt jó, és a három napos irodai bejárás is felesleges volt: akivel együtt dolgoztunk, azzal nem ültünk együtt, akivel együtt ültünk, azzal csak zavartuk egymást. Így már nem éreztem jól magam és végül a váltás mellett döntöttem.

Az öt éves összkép viszont bőven pozitív: sokat tanultam, érdekes dolgokat csináltunk és sok kiváló kollégát ismertem meg. Az OTP Bank jó munkahely volt, korrekt és törődő, ahol emberi, szakmai és anyagi megbecsülésben volt részem – hálás vagyok, hogy ott dolgozhattam.

Az új állásom az Aegon budapesti irodájában lesz, ahol negyedéves ritmusban leszek manuális és automata tesztelő, illetve teszt koordinátor – az interjún ez nagyon izgalmasnak hangzott, reméljük, hogy tényleg az lesz majd.

Az Aegon irodája a Corvin-negyedben van, így a munkahely-váltás egyben búcsú a Gyöngyösi utcától is, ahol két munkahelyen 11 évet dolgoztam (mínusz a mindenkori home office). Még a Nuance-nál alakult ki az a rutin, hogy ebédidőben kijárunk az irodából, ami egy kellemes megszakítása a gép előtt ülésnek. A 13. kerületnek ez a része kifejezetten szép és rendezett: nyugatra a Duna-part, keletre a József Attila-park, északra a Gyöngyösi sétány – egy ebédidőbe az egyik irány bejárása fér bele. A város legjobb kínai étterme a Gyöngyösi sétány végén van, és bár kicsit csöves dolog, jó időben számtalanszor ebédeltem a környékbeli kis parkok padjain is.

Véget ért a projektünk az OTP banknál, amin a felvételem óta dolgoztunk. Novembertől új projekt, új csapat, új épületben, úgyhogy ideje egy kis visszatekintésnek.

2018-ban a Nuance-tól azért jöttem el, mert hat év után sem lettem QA lead – az OTP-nél négy hónapig tartott, hogy kinevezzenek… Dolgozott a projekten ugyanis hat tesztelő, és a projektvezető nem kívánt mindenkivel egyenként foglalkozni, kellett egy csoportvezető, ez lettem én, és maradtam is egészen a projekt végéig. A szakmai kompetenciám megvolt hozzá és úgy gondolom, hogy az emberi is, a kollégák elismertek, a vezetők támogattak, és én is szerettem velük dolgozni. Egészen kevés dolog van, amit ma már másképp csinálnék.

Nyilván rányomta a bélyegét az időszakra a járvány, de az OTP-ről ezzel kapcsolatban csak a legjobbakat tudom mondani. Amikor már látszott, hogy lezárások lehetnek a járvány miatt, kötelező volt kipróbálni a home office-t, és amikor tényleg beütött a dolog 2020. márciusban, a csapatunk fennakadás nélkül dolgozott tovább. Később is vigyáztak ránk, folyamatosan kaptunk gyorsteszteket, a home office lehetőség is végig fennállt – a bank hozzáállásának jelentős szerepe volt abban, hogy egészen a harmadik hullámig nem kaptam el a covidot, és akkor sem kollégáktól (hanem Noémitől, akinek a rendőrségnél egyáltalán nem volt home office…)

Az évek alatt persze volt némi fluktuáció a csapatban. A tesztelők között ez nem is okozott gondot, a projekt csapat egészében viszont furcsa volt, hogy a home office miatt sokakat alig ismertünk meg személyesen.

Klassz volt, hogy az eddigi karrierem legjobb irodájában dolgozhattunk: az egész hetedik emelet a projekt csapaté volt, és a projekt csapaton belül is a tesztelők helye volt a legjobb: tíz fős, kényelmes szoba, nagy ablakokkal, kilátással a budai hegyekre.

Rossz volt viszont az elhúzódó metrófelújítás, most is utálom, hogy kétszer át kell szállni, mire a munkahelyemhez érek. A járvány egyik pozitív mellékhatása volt, hogy amíg nem kellett bejárni, addig sem kellett metrópótlást igénybe vennem. Vágom a centit márciusig, mire újra végigmegy majd a 3-as metró a vonalán…

A projektnek aztán annak rendje-módja szerint vége lett, egyébként sikeresen. Egy ünneplő vacsora még hátravan belőle januárban, de már november óta az új csapatban dolgozok. Egy fejezet tehát megint lezárult, remélem, hogy a következő időszak is legalább ilyen jó lesz…

Amikor tavaly októberben beléptem az OTP-hez, nyitva hagytuk a kérdést, hogy tesztelő vagy business analyst leszek – mivel az utóbbi jobban hangzik, a közösségi oldalakra azt írtam ki. Napi szinten viszont, bár volt BA feladatom is, többségében egyértelműen tesztelő voltam, sőt, februárban kineveztek a projektben dolgozó 5 fős tesztelői csoport vezetőjének.

Tesztcsoport-vezető, angolul QA lead – évek óta ez akartam lenni, de a Nuance-nál nem nyílt rá lehetőség. Az OTP-nél viszont négy hónap alatt összejött, tehát mindenképpen megérte nekem a váltás. Nyilván most is vannak nehézségek, pénzügyi/bankszakmai ismeretem például semmivel sem lett több attól, hogy csoportvezető lettem, de a tesztelői tapasztalataimat már érvényesíteni tudom, és pontosan ez az, amire vágytam.

Hat és fél év után eljöttem a Nuance-tól, és az OTP-nél dolgozok tovább, mint üzleti elemző, illetve igény szerint a tesztelésben is részt veszek majd.

A Nuance-nál már érett egy ideje a váltás: mindig is szerettem volna QA lead lenni, és amikor egy-egy projekt erejéig kb. ilyen pozíciót töltöttem be, mindig nagyon élveztem. Kinevezve viszont nem lettem, a menedzser-réteg a Nuance-nál is szűk, engineer szint felett fluktuáció abszolút nincs, előrejutás csak kihalásos alapon lehetséges. A manuális tesztelésből pedig az adott környezetben egy idő után már nem tudtam újat tanulni. Ezzel együtt is sokat tanultam hat és fél év alatt, sok új barátot szereztem, megbecsültek és jó dolgom volt, csak ennél jobban előrelépni már nem tudtam. Szerettem volna tanulni valami mást.

Ott van például a bankszakma. Az OTP-hez tesztelőnek interjúztam, de az interjú olyan sikeres volt, hogy végül business analyst pozícióba kerültem, azzal, hogy szükség esetén a tesztelésben is részt veszek. A legnagyobb hátrányom, hogy a bank szakmát még nem ismerem – de ezt élvezem a legjobban, hogy beletanulhatok, mert amúgy mindig is érdekelt.

Érdekesség, hogy a munkahelyem majdnem pont ugyanott van – a Nuance is az OTP-től bérli az irodát -, most mindössze egy bejárattal arrébb lépek be az ajtón.

Az egyik legnagyobb különbség az öltözködésben van. Egy szoftverfejlesztő cégnél ugye a megjelenésnek alig-alig van jelentősége, igazgatók is járnak pólóban, farmerben. Az OTP viszont egy bank, ahol minden férfi elegáns cipőben, hosszú nadrágban és hosszú ujjú ingben jár (és nyilván a nők is elegánsak). Ha a team színházba menne, senkinek sem kellene átöltöznie előbb…