Munkába járás vonattal

Tudom, hogy naponta sok ezer ember jár vonattal dolgozni vagy tanulni Budapestre, de bennem eddig még fel sem merült ez a lehetőség, főleg nem Budapesten belül. Pedig, amint apa felhívta a figyelmemet, Kőbánya-Kispest állomáshoz közel lakunk, Zugló állomáshoz pedig közel dolgozok, és a kettő között rengeteg vonat jár folyamatosan. Az ötlet másrészt onnan jött, hogy a bérlet árában, akarod-nem akarod, a MÁV-bérlet ára is benne van kötelezően, ennyi erővel tehát vonatra is szállhatok ugyanazzal a szelvénnyel, legálisan.

Úgyhogy kipróbáltam, és az eredmény döbbenetes volt. Egyrészt a vonatok ezen a részen rendkívül gyakran járnak. Az ország keleti feléből érkező vonatok mind a Kökin, mind Zuglóban megállnak, ezért szinte tetszőleges időpontban megállhattam eddig a peronon, egy-két perc múlva biztosan befutott mellém egy megfelelő vonat. Viccesen hangzik hogy pl. ma a lajosmizsei személyvonattal mentem dolgozni és a záhonyi gyorssal jöttem haza, tegnap a monori személyvonattal be és a szegedivel haza és így tovább, mégis működik, nekem ezek bármelyike tökéletesen megfelel. A vonatok a BKV-val bőven összemérhető sűrűséggel járnak errefelé.

A kényelem is megfelelő, a vasút a BKV szintjét mindenképpen megüti. Egy hete járok vonattal dolgozni és haza, ezalatt kétszer fordult elő, hogy nem volt ülőhely, de ha állni kell, az is tökmindegy, miután 8 perc a menetidő. Valamint nincsenek trollok a bejáratnál, és eddig még ellenőr sem zavart meg az utazásban.

És ami az egészben lenyűgöző, az egyszerűsége. A Kökihez kell kisétálni, ami 20 perc egészséges séta, ott felszállok a vonatra, 8 perc múlva leszállok, és újabb 5 perc alatt a munkahelyemen vagyok. Nincs kétszeri átszállás és várakozás, nincs tömeg, nincs lökdösődés, az első alkalommal olyan volt az egész, mint valami térugrás. Időben is nyerek, bár nem sokat, 5-10 percet, de ezt nem három, hanem csak egy járművel teszem meg.

Ezt a bejegyzést a BKV-sztrájktól függetlenül meg akartam írni, mert nem amiatt kezdtem el vonatozni, a sztrájk mégis adott egy aktualitást a megírásának. A főnököm például egy órával később jár be, hogy felférjen a hetes buszra, a tévében bemutatták az 50-es villamos hűlt helyét, engem viszont ez az egész egyáltalán nem érintett. Igaz, ma éppen MÁV-sztrájk is volt, de az 1 perc várakozás után beérkező lajosmizsei személyt a jelek szerint ez nem érintette.

Aminek viszont betett a vonatozás, az olvasás. Eddig a BKV alkalmából viszonylag sok időm volt olvasgatni, amíg a metrón vagy a villamoson dekkoltam, arányaiban messze a legtöbbet ott olvastam el a könyveimből. Most ez nincs, a 8 perces út alatt nincs sok értelme belekezdeni az olvasásba, igaz, van helyette viszont az egészséges gyaloglás. Kőbánya-Kispesttől elszakadni pedig úgy látszik, én már soha nem fogok, bár ha megépül végre a pláza, benne a mozival, különösebben talán nem is akarok.

Kultúr-kalauz a vonaton

Vonattal mentünk Bujra ismét, és bár készültem filmekkel, természetesen se oda, se vissza, egyik kocsiban sem voltak konnektorok – azt hittem, ennél azért több vonatra felszerelték már.

Hazafelé volt viszont egy négy tagú holland család, anyuka, nagymama és két kisgyerek, akik Hajdúszoboszlóról jöttek Pestre. Vettek jegyet is, de helyjegyet nem, gondolom a pénztáros nem szólt, hogy szükség lesz rá, vagy ők szálltak fogalmatlanul Intercity vonatra. A lényeg, hogy nem volt már szabad ülőhely, ezért az ülések közötti folyosón álldogáltak, pedig volt még jó két óra Pestig.

Mit vártam én a kalauztól? Magyarországon vagyunk, MÁV-járaton, ezért vállvonogatást vártam, és hogy hagyják a két gyereket Pestig állni. BKV-s viszonylaton még leordították volna a fejüket, anyukát esetleg meg is verik, a gyerekeket felpofozzák.

Ehhez képest a kalauz, fiatal nő egyébként, angol nyelven(!) kezdett kommunikációba, és elmondta, hogy a felmutatott jegyük jó, de helyjegyet is venniük kellett volna. Ezután nem büntette meg őket(!), hanem eladott négy darab helyjegyet, arról nyugtát adott(!), és megmutatta, hol találnak maguknak ülőhelyet(!). Nem rossz, nem rossz, hát még ha konnektor is lett volna.

Vonatjegy és egyebek vásárlása

A Kökin jegyet akartam venni a holnapi útra, ezúttal Misivel ketten megyünk Szombathelyre. Mostanában olyan sokszor veszek vonatjegyet, hogy a gyakorlatból kifolyólag egy darab, nyelvtanilag helyes magyar mondatba tudom rendezni a jegyre vonatkozó pontos igényeimet, megkönnyítve ezzel a pénztáros dolgát is. Most viszont kifogtam egy jó képességű, zilált hajú, középkorú hölgyet. Előadtam a megfelelő mondatot, majd…

Pénztáros: – Kelenföldről?! Miért?
Én: – Tessék? Mert úgy tartja úri kedvem.
Pénztáros: – Na de Kelenföldről…

Ezután öt teljes percig túrta a papírjait, gondolom a titokzatos Bp., Kelenföld állomás kódját kutatta. Végül elkészült a jegy, ami összesen 71cm hosszú lett, lemértem.

Szüleimnek erre egész sor saját sztorijuk volt, például apa Békéscsabán dolgozott, és egyszer autózás közben kiszórta a hamut a hamutartóból, de kiejtette a kezéből az útra, ahol ráment egy kamion. Bement az autósboltba és kért egy hamutartót, mire a boltos: – Uram, én huszonöt éve dolgozok itt, de még soha senki nem kért tőlem Skodába hamutartót. Ha kéri megrendelem, de akkor jöjjön el érte…

Anyám egy fazékba akart új tésztaszűrőt venni, de mindenhol fennakadtak azon, hogy mi lett az előzővel… Nem mindegy nekik? A legjobb sztori pedig nem családi, hanem kabaré, szóval anno meghirdették, hogy mindenki egy jeggyel mehet otthonról Japánig. A fazont először a Nyugatihoz küldték, onnan az Ibuszba, onnan még valahová, amíg végre elintézte a dolgot. Aztán Japánból jött volna hazafelé, odament az első pénztárhoz és kért jegyet a japán vonatra a repülőtérig, onnan Budapestre, majd esetleg Gödig. Japán pénztáros ütögeti a gépet és megkérdi: – Alsó- vagy Felső Gödig kéri?