Larry Manetti: Aloha, Magnum

Larry Manetti: Aloha, MagnumIlyet kellett volna írnia Bud Spencernek is. Mert amíg Bud Spencer könyve csapnivaló volt, ez csodás: gyakorlatilag semmi más, mint történetek, történetek és még egy csomó történet, a Ricket játszó Larry Manetti történetei a Magnum tévésorozat kapcsán. Az elején a könyv még gyanús volt, amikor Manetti a gyerek- és fiatalkoráról írt, de azért az is viszonylag változatos. Aztán találkozunk Elvis Presley-vel, és onnantól felhőtlenül szórakoztató az egész, kitűnő sztorik jönnek egymás után. Elvis például egy koncertje után volt egy társaságban Manettivel, és elkérte Larrytől a jópofa új óráját, ráadásul felkínálta cserébe a drága gyűrűjét. Ez a marha meg nem adta oda neki, pedig Elvis többször is kérte! Másnap aztán Elvis külön felhívatta a testőrével a közös haverjukat, hogy micsoda seggfej ez a pasas – tényleg, de a jelek szerint Elvis se lehetett kicsi.

A könyvben azért alapvetően a Magnum tévésorozatról van szó, amit Hawaii-on forgattak. A nyolc évad alatt állítólag 200 millió dollár plusz költség volt a stúdiónak Los Angeles helyett Honoluluban dolgoztatni a stábot, de azért nyilván megérte így is. Hawaii-nak mindenképpen, állítólag drasztikusan visszaesett a turizmus, miután befejezték a Magnum vetítését az amerikai tévékben. Hasonlóan felvitte a sorozat a Ferrari cég forgalmát is, Manetti maga is meglepően sok fazont látott akkoriban az utcán, aki nyitott Ferrarit vezetett, bajusszal az orra alatt…

A könyvben sokféle érdekes háttérinformáció van, ami a hozzám hasonló rajongókat érdekelheti. Például a két őrkutya valójában nem két kutya volt, hanem összesen nyolc, ezt mondjuk tudtam, de hogy Zeusz és Apolló szerepében néha két szukát láttunk… Sőt, néha egy epizódon belül is volt két szuka és egy kan, az egyik az emberekkel tudott jól együtt játszani, a másik jól tudott támadni, a harmadik mindkettőt, hát cserélgették őket. A sorozatban a kutyák vad, barátságtalan őrkutyákat játszottak, így a hitelesség kedvéért civilben sem nagyon bratyiztak velük, csak Hillerman és Selleck (Higgins és Magnum) töltött több időt velük – a többiek, az élen Manettivel meg fostak, ha csak a közelükbe mentek…

A színészekről is van szó a könyvben, de sajnos elsősorban csak Tom Selleckről, pedig nekem hozzá képest is inkább John Hillerman, azaz Higgins volt a kedvenc szereplőm. Hillerman állítólag civilben is pont olyan, mint a sorozatban, belassult öregúr, aki szereti a luxust, és simán eltölt egy-egy délutánt egy üveg pezsgővel és kaviárral a tengerparton üldögélve. Érdekes, hogy Texasban született, és a texasi akcentusát drága angol iskolákban küzdötte le – a sorozatban pedig született angol, akinek pont van egy texasi féltestvére… Roger E. Mosley is hasonlít TC-re, mert kosarazik, becsületes és szereti a gyerekeket, sőt helikoptert is megtanult vezetni, csak a producer tényleg felszállni a levegőbe már sohasem engedte… Tom Selleck pedig egy szent ember, aki rengeteget dolgozik, de minden rajongóra időt szán, a stábbal is kedves és nagylelkű, és egyáltalán, a könyvben kizárólag felsőfokon kerül szóba a neve, és hát elég sokat szóba kerül.

Képernyőképek a sorozat főcíméből a színészekkel

Larry Manetti lehetett végül a főszereplők között a rosszaság, akivel mindig van valami probléma. A könyv alapján úgy tűnik, az életét alapvetően éttermekben dőzsölve tölti, ahol mindenféle haverja akad, akikkel mindenféle kalandba bocsátkozik. Egyszer Tom Selleckkel és még két rajongó lánnyal vacsoráztak, Selleck azonban egy idő után unatkozni kezdett. Larry elővette hát a frissen vásárolt pisztolyát és kétszer a plafonba lőtt – onnantól már nem volt unalmas az este. A közönség az asztalok alá bújt, a tulajdonos viszont nem vette a szívére a lövöldözést, kirakott néhány korsót a bárpultra és közösen céllövészetet rendeztek. Aztán volt, hogy Larry meztelenül fürdőzött a saját hotelje medencéjében egy társasággal, csak kizárták magukat a hotelből. Larry visszamászott, hogy aztán egy szál semmiben szaladjon keresztül a szállodán a kulcsért, vicces látvány lehetett.

Máskor egy country-énekes barátja adott neki egy jegyet az esti koncertjére, amit örömmel megköszönt. Elmenni azonban esze ágában sem volt, utálja a country-zenét, a jegyet kicsit később kihajította az autója ablakán. Eljött az este, és a koncert egy pontján aztán az énekes bejelentette az est vendég sztárját, a Magnum, PI sorozatban szereplő Larry Manettit! A világosító ki volt tanítva és a megfelelő székhez irányította a reflektort, ahol egy megszeppent néger üldögélt, aki nem értette az egészet – ő találta meg a jegyet az utcán…

Aztán volt az az epizód, amikor Angliában, egy kastélyban nyomoz Magnum egy gyilkos után, és persze a társai ott is a segítségére vannak. Manetti nem a kastélyban lakott, ahol mindenki más és ahol a forgatás is zajlott, hanem egy haverjával egy hotelbe költöztek be. Azonban egyik este részegen kidobott egy pár cipőt az ablakon, és sajnos pont a portás fejét találta el, ezért onnan kidobták őket. A következő hotelben a haverja elment egy lánnyal, és amikor visszajött, szintén részegség miatt egy másik szobába ment be. Mivel nem találta a holmiját, bejelentette a rendőrségen, hogy kirabolták. A rendőrök ki is jöttek, majd kisvártatva megjött a szoba valódi vendége is… úgyhogy onnan is kidobták őket. Végül is Manetti beköltözött hát a kastélyba, a többiekhez. Rögtön másnap ott is berúgott, de amikor a társai be akarták adni neki, hogy a kastélyban szellemek vannak, azért nem vette be a hülye szöveget. Bezzeg amikor benyitott a szobába és szembejött vele egy szellem! És aztán még egy a fürdőszobában!

Szóval jó sztorik vannak a könyvben, szerencsés, hogy nem pl. Hillerman vagy a sorozat bármely más tagja írt könyvet a sorozatról, az nyilván kevésbé lett volna szórakoztató. Persze maga a tévésorozat is téma, hogy vicces, hogy izgalmas, látványos, nem beszélve a magas és szép férfiról… és persze a szexi, alacsony férfiakról…

(Én a Kindle-n olvastam, de papíron is meg lehet rendelni Larry Manetti honlapjáról.)

Magnum, a komplett sorozat(ot megnéztem)

Tavaly áprilisban írtam egy bejegyzést arról, hogy megszereztem a komplett sorozatot. Közben az akkor még hiányzó utolsó évad is meglett, és majdnem végig is néztem már az egészet, csak a hetedik évad utolsó két epizódja maradt ki, ami nem fért rá a DVD-kre. Ezeket kivéve tehát az összes epizódot láttam, és úgy érzem, ideje egy átfogó értékelésnek.

Amikor elkezdtem a Magnumot nézni, egy PDF-ben jelölgettem meg, hogy pontosan hol tartok, mely részeket láttam, illetve hogy melyik rész volt különösen jó. Ezt később sajnos elhagytam, pedig érdemes lett volna folytatni, mert minden évadban van 4-5 olyan epizód, ami sokkal jobb a többinél. Ezek viccesek, jól ki vannak találva, színvonalas a színészi játék és így tovább, a többi viszont csak egy lapos átlagot hoz, nem beszélve az ún. moralizáló részekről, amik kifejezetten fárasztóak.

Minden epizód egy-egy szereplő köré épül. Ez a szereplő lehet külsős, jellemzően Magnum megbízója, ezek általában elég jó részek, izgalmasak, változatosak, bár szinte mindig arra lyukadnak ki, hogy a megbízó is igyekezett átverni Magnumot. De ettől még jók. A “gyakori” szereplők is elég jók, a katonák, a rendőrök, még Ruther Gillis is, az első évadban kinyírt Mac visszahozása viszont rossz ötlet volt.

Feleslegesen sok epizód épül viszont az állandó szereplők köré, ezek közül sajnos csak a Higgins-orientált epizódok tetszettek. Egyrészt mert ő a legjobb karakter, másrészt mert John Hillerman a legjobb színész a sorozatban, ezeket a részeket imádtam, kivéve talán azt, amiben érthetetlen módon háborúzni kezdett a dzsungelben, az elég nagy homály volt. A többiek viszont mind gyengék, színészként is, karakterként is. TC a lelkiismeretes gyerekfelvigyázó, Rick a nők balekja, és mindketten elbaltázott üzletekbe fognak. Náluk csak Magnum saját lelkivilága rosszabb, az egész sorozatnak a mélypontja az a két rész, amiben kifejezetten Magnum gondolataira kellene koncentrálni (amikor elvész az óceánban, illetve beszorul egy repülő alá).

A főszereplők nőügyei is rendezetlenek és valószínűtlenek. Négy agglegény körül forog a történet, és bár mind a négyen kiváló férfiak, nyolc év alatt egyiküknek sem jön össze egy normális kapcsolat. A sorozatot eredetileg James Bond-szerűen szexistára tervezték, a legelső részben még vendégeskedik is két svéd stewardess a birtokon, akikkel Magnum együtt tölti az éjszakát. A főszereplő jellemét azonban Tom Selleck személyes konzervatív ízlése miatt végül tisztességesre formálták, ami szerintem sokat elvett a sorozat élvezeti értékéből.

Úgyhogy maradtak a poénok és az akció, amikor ezek vannak a sorozatban, akkor jól szórakoztam, amikor moralizálás van és wannabe-drámai színészkedés volt, akkor nem.

A partszakasz Hawaii-on, ahol a Magnum jeleneteit forgatták

Sokat elvett még az élvezetből a szinkronizálás. A magyar hangú változatban egyáltalán nem nyilvánvaló, miért olyan komolytalan figura Magnum, és miért olyan tekintélyes Higgins – rögtön nyilvánvaló lett viszont az eredeti hangot hallgatva. Tom Sellecknek ugyanis magas, vékony hangja van, ami eleve gyerekessé teszi a karakterét, és Higginsnél is ugyanez van, csak fordítva, mintha hordóból szólna, amit mond. Valahol olvastam, hogy a színészi játék 70%-a a hang, a megszólalás, ezt érdemes a Magnum esetében is eredetiben élvezni.

Az interneten böngészve még lehet találni néhány érdekességet a sorozatról, például hogy eredetileg Porschét akartak Magnum alá tenni, de a cég nem volt partner a dologban, a Ferrari viszont igen, csak az F308-as tetejét előbb le kellett vágni, hogy a 193 centis Tom Selleck beleférjen… Két autó volt egyébként, az egyik részbe viccesen bele is szőtték mind a kettőt, klassz ötlet volt. Zeusz és Apolló sem két kutya volt, hanem összesen nyolc. Larry Manetti írt még egy könyvet Aloha, Magnum címmel a kulisszatitkokról, de pillanatnyilag sajnálok kiadni rá nyolcezer forintot.

Úgyhogy Thomas Magnum kalandjairól egyelőre ennyit. Többnyire jól szórakoztam, de ezt a sorozatot felesleges intenzíven nézni végig, gyorsan egymás után a részeket, annyira nem jók. Csak néha-néha, ha nincs semmi se a tévében, se kiírva DVD-re, akkor lesz érdemes berakni egy-egy részt.

Évértékelés 2009

Az idei év mindenekelőtt természetesen Zsófiról szólt, nagyobbrészt még Noémi hasában, aztán megszületve, és most már itt van velünk, eszik, alszik, aranyos, néha telerakja a pelenkát és egyebek. A második legfontosabb dolog a munkahelyváltásom volt, hogy visszamentem az alapítványhoz, valamint volt két esküvő, temetés egy sem, kopogjuk le, és a baráti körünk is ugyanaz maradt.

Az összes többi tulajdonképpen lényegtelen. A sorozatnézés hozott még viszonylag érdekes változást az életünkbe, klassz dolog nagyüzemben sorozatokat nézni itthon, megvolt hat évad 24 és öt évad Lost. Én még külön megnéztem négy és fél évad Magnumot, láttunk a tévében Jóbarátokat, Két pasi meg egy kicsit, Malcolmot, utóbbit algi fordításában.

A mozis felhozatal elég gyér volt, nehéz volt még a legjobb hármat is kinevezni, de ezek voltak: Made in Hungaria, Másnaposok, Harry Potter és a Félvér Herceg. Elolvastam 61 könyvet, ezekről néha írtam is.

Meghirdetem a Legjobb Vétel kategóriát, amelyet a még januárban vásárolt Acer Aspire One netbook nyert meg, nagyszerűen lehetett vele út közben dolgozni, szórakozni és kapcsolatot tartani, egyszer még prezentáltam is róla, igaz, az ötven fős közönségből kb. hárman láttak, de a lényeg az, hogy technikailag működött.

Ami viszont rossz volt 2009-ben, hogy nem tudtunk rendesen nyaralni, egy-egy hétvégi kiruccanásunk volt csak, a júniusi balatonfüredi hosszabb próbálkozásunkat elmosta az eső. Emiatt idegileg eléggé fáradt voltam az év jelentős részében, szerencsére most az év végén három teljes hétig pihentethettem az agyam.

A jövő évre vonatkozóan talán segít, ha nyilvánosan is leírom, hogy 2010 szándékaim szerint a megfelelő testsúly elérésének éve lesz. Volt egy felmérés, hogy a brit férfiak átlagosan 6 kilót híznak a feleségük terhessége alatt, és én pontosan hoztam az átlagot, sajnos. Nem mintha azelőtt, a tavalyi kiindulóponton valami Adonisz lettem volna: még le is írtam magamnak, hogy a cél: mínusz 22 kiló. Ebből lett plusz 6, úgyhogy 2010-re a cél a mínusz 28, szurkoljatok! Egyelőre az is egy sikerélmény, hogy december 14-én és január 4-én pontosan ugyanolyan súllyal mérlegeltem, pedig volt közte karácsony, szilveszter és három hét otthon tartózkodás iszonyú mennyiségű sütemény társaságában.

Az év zárásaként pedig iderakom Zsófi eddigi legviccesebb fotóját, amint a nagyapját igyekszik éppen lekaratézni. Boldog új évet mindenkinek!

Zsófi a nagyapja kezében, mintha karatézna

Lost, két és fél évad után

Minden napra várjuk Zsófi megszületését, készen állnak a bútorai, ruhái és minden más, ami egy babához kell. A szerda éjszakánk már izgalmas volt, de a várakozást ettől eltekintve leginkább a Lost nézésével töltjük, most erről lesz szó.

Szeretem, ha egy film vagy sorozat szép helyen játszódik, ilyen volt a Mamma mia, a Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) és a Magnum is. A Lost azzal mindenképpen veri a konkurenciát, hogy hangsúlyt kapnak Hawaii szépségei, ellentétben például a Magnummal, amelyet főleg Honolulu sikátoraiban és kocsmáiban forgattak le. Az internet tele is van a Lost helyszíneit felkereső rajongókkal, amivel maximálisan azonosulni tudok, ha nyerünk a lottón, mi is egészen biztosan felkeressük a Magnum és a Lost híresebb helyszíneit Honoluluban.

Rajongók a Lost egyik gyönyörű helyszínén Hawaii-on

Annyiban viszont csalódás a Lost, így a harmadik évad kétharmadánál járva, hogy a sci-fi vonalat erősebbnek vártam. Azt hittem, mindenféle titokzatos tudományos csoda lesz majd, ehelyett szappanopera van, részenkénti jellemfejlődéssel, ami időnként jó, időnként fárasztó. Hurley előtörténete nagyon magasan veri a többiekét, Lock a második helyezett, annyira jó karakter, a mélypont viszont Michael, akinek egy béna brazil szappanopera szintje jutott.

Ami viszont meglepett, hogy a konzisztencia teljes hiánya milyen elviselhető. A Harry Potternek és például a Leslie L. Lawrence-regényeknek is beolvastam már, ha itt-ott lyukas volt a rendszer, a Lostban viszont nyoma sincs rendszernek, teljesen logikátlan minden, a történet mégis érdekes marad.

A konzisztencia teljes hiánya mellett a szálak elvarrása sem erőssége a Lostnak. A 24-ben minden epizód végén maradt pontosan egy elvarratlan szál, amivel tovább lehetett vinni az évadot, egészen a 24. rész végéig, amikor az utolsó bűnözőt is elfogták vagy fejbelőtték. Ezzel ki is lehetett békülni, a Lostban viszont szálak elvarrása szóba sem kerül, sőt már az is nagy sikerélmény, ha valami egy kicsit kevésbé homályossá válik. Teljesen kizárt, hogy akár a jövőre kezdődő záró évadban értelmes választ kapjunk a rejtélyek sokaságára, érdekes módon azonban ez a frusztráció is belefér – hiszen nyilván a Sziget akarta így.

Amire még figyelni kell, az az internetes keresgélés. A web érthető módon tele van a sorozat rejtélyeit taglaló írásokkal, de ezek egyben gigantikus spoilerek is, úgyhogy csak óvatosan. Én csak képeket keresgéltem ehhez a bejegyzéshez, de már a képek is árulkodóak vagy félrevezetőek. Itt van például a hatodik évad plakátja, ahol a képen látható szereplők közül legalább öten már most halottak, és C-ről is nehezen tudtam elképzelni, hogy túléli a harmadik évadot, de ezek szerint mégis eljut odáig.

A Lost stábja egy jelenet forgatása közben a dzsungelben

Magnum, a komplett sorozat

Újra megy a Magnum a Story tévén, de képtelen vagyok az este hét órás vetítési időponthoz alkalmazkodni. A fél kilences Jóbarátok még csak-csak összejön, de este hétkor néha még otthon sem vagyunk, vagy ezer más dologgal kell törődni, nem a Magnummal.

És egyáltalán, 2009-ben már túl öreg és kényelmes vagyok ahhoz, hogy én alkalmazkodjak a tévéhez, ezért kettő nappal a nagy warez razzia előtt sikeresen lehúztam a teljes Magnum-sorozatot a netről, szinkronosan, tökéletesen megfelelő minőségben.

A harmadik évados Magnum DVD borítójaEgy ilyen rendkívül hosszú, nyolc évadot megért, összesen 162 részes sorozat persze sok logisztikai problémát vet fel. Egyesekben például felmerülhet, hogy miért nem a boltban veszem meg: elsőként is mert eddig még nem fáradtak a megjelentetésével, csak az első évad kapható magyar szinkronnal a nyolcból.

Azt viszont legálisan, pénzt is kiadva kikölcsönöztem a könyvtárból. Mindjárt el is foglalta a fél lakást: nem értem, a forgalmazók miért pazarolják ennyire a lemezeket. Már a Csengetett Mylordnál sem értettem, amit most a Magnumnál sem, hogy miért kell egy több évtizeddel ezelőtt, televíziós sugárzásra készült, tehát nem valami hiper-szuper kép- és hangminőségű sorozatból csak három részt rátenni egy DVD-lemezre. Majd a lemezeket miért kell szigorúan külön-külön tokba becsomagolni? Talán mondanom sem kell, hogy a netre már ésszerűen, XviD-ben került fel a komplett sorozat, negyedakkora tárhely-igénnyel.

Vannak egyébként hibái a warez-verziónak is, a legkínosabb, hogy a nyolcadik évad egyáltalán nem volt még fent. Egy-egy rész a korábbi évadokból is hiányzik, persze lehet, hogy csak én töltögettem figyelmetlenül, de a számozás is mintha hibás lenne, és nem lejátszható részt is találtam már. De ilyen mennyiségnél, ilyen áron ez még tolerálható, a szabadidőmben majd sorban ellenőrzöm a részeket megtekintés által. Ha csak két-három naponta meg tudok nézni egy részt (ahogyan most a Mylordot nézem), a következő egy-másfél évre már megvan a szórakozásom.

Hősök

Eddig elsősorban esténként néztünk sorozatokat, Jóbarátok van most a Viasaton, Rém rendes család a Coolon, pont jók arra, hogy elalvás előtt lazítsunk egy kicsit. Azt viszont nehéz volt elképzelni, hogy hosszabb időt, például egy egész hétvégét sorozatok megtekintésével töltsünk. Filmeket eddig is néztünk, de mi értelme lenne egymás után több, lényegében egyforma Vészhelyzetet vagy Magnumot berakni? A megoldás az, hogy a filmszerű sorozatok közül kell választani, amelyeknek van eleje és vége, korábban például a Csengetett, M’lord? volt ilyen, azzal már előfordult, hogy fél napokon keresztül néztem, és 26 rész után az is kifutott valamilyen megoldásra.

Letöltöttem tehát hat részt a Hősökből, és egy szombati ebéd után megnéztük az első részt. Aztán a másodikat is. Aztán sorban az első hatot, majd a következő két hétvégén a további tizenvalahányat. Baromi izgalmas a történet, nagyon jól felépítették, imádjuk a szereplőket is. Az egész olyan, mint egy hosszúra vágott film, és teljes odaadással vártuk, hogy a 23. részben hogyan oldódik meg a hosszasan bevezetett konfliktus. Sajnos a megoldás nagyon gyenge lett, semmi katarzis vagy fordulat, de ettől még a korábbi 22 részt nagyon élveztük.

Rajz, aminek a Hősökben fontos szerepe volt, kis ember harcol a sárkány ellen

Azóta elkezdtük a második évadot is, de sokkal gyengébb az elsőnél, jobb lett volna, ha egy jobban kitalált 23. résszel befejezik az egészet. Azért biztosan megnézzük majd, a második évad úgyis csak 11 részes, a kérdés, hogy azután mivel folytassuk: Lost, Jericho, Dexter? Heroes harmadik évad? Egyéb tipp esetleg?

Felforgatókönyv

Valami átverés lehet a dologban, mert mindenhol jó kritikája volt ennek a baromságnak, a porton, és többé-kevésbé a Népszabiban is. Dustin Hoffmann kiváló, az ő játéka mindig egy élmény, de a többiek… Emma Thompson, az írónő dögunalmas, Will Ferrel szintén, nem is csinál semmit, csak áll az egész filmben, mint egy idióta. Egyfajta jellemfejlődést kellene felmutatnia, de végig ugyanúgy viselkedik.

Az Indexen a forgatókönyvet frankózták, pedig a forgatókönyv siralmas, mindenféle stílust belekatyvasztottak, néha röhögni kellene, néha megijedni, néha meg izgulni a szereplők sorsa miatt, de főleg csak kínlódni lehet.

Magnum és Higgins a Magnum című sorozatbólA Magnum sorozatban Higgins, a gondnok nagy mesélő, aki folyton a háborús történeteivel untat mindenkit. Amikor mesélni kezd, mindenki unja, valójában azonban kerek mondatokban, egységes, letisztult stílusban, szerintem megdöbbentően jól mesél, talán ő Robin Masters, a híres író – vagyis ami a sorozatban irodalomként szerepel, az valóban irodalmi igényességgel lett megírva. Ehhez képest a Felforgatókönyvben végig egy regényből hallunk részleteket, de a szöveg iszonyatosan pocsék, nevetséges a témája és a szövegezése is. Röhejes, ahogy az irodalom professzora (Dustin Hoffmann) azt az írónő főművének értékeli. Eleve hogy lehet egy regénynek ezt a címet adni: “A halál és az adók“?