Munkába járás vonattal

Tudom, hogy naponta sok ezer ember jár vonattal dolgozni vagy tanulni Budapestre, de bennem eddig még fel sem merült ez a lehetőség, főleg nem Budapesten belül. Pedig, amint apa felhívta a figyelmemet, Kőbánya-Kispest állomáshoz közel lakunk, Zugló állomáshoz pedig közel dolgozok, és a kettő között rengeteg vonat jár folyamatosan. Az ötlet másrészt onnan jött, hogy a bérlet árában, akarod-nem akarod, a MÁV-bérlet ára is benne van kötelezően, ennyi erővel tehát vonatra is szállhatok ugyanazzal a szelvénnyel, legálisan.

Úgyhogy kipróbáltam, és az eredmény döbbenetes volt. Egyrészt a vonatok ezen a részen rendkívül gyakran járnak. Az ország keleti feléből érkező vonatok mind a Kökin, mind Zuglóban megállnak, ezért szinte tetszőleges időpontban megállhattam eddig a peronon, egy-két perc múlva biztosan befutott mellém egy megfelelő vonat. Viccesen hangzik hogy pl. ma a lajosmizsei személyvonattal mentem dolgozni és a záhonyi gyorssal jöttem haza, tegnap a monori személyvonattal be és a szegedivel haza és így tovább, mégis működik, nekem ezek bármelyike tökéletesen megfelel. A vonatok a BKV-val bőven összemérhető sűrűséggel járnak errefelé.

A kényelem is megfelelő, a vasút a BKV szintjét mindenképpen megüti. Egy hete járok vonattal dolgozni és haza, ezalatt kétszer fordult elő, hogy nem volt ülőhely, de ha állni kell, az is tökmindegy, miután 8 perc a menetidő. Valamint nincsenek trollok a bejáratnál, és eddig még ellenőr sem zavart meg az utazásban.

És ami az egészben lenyűgöző, az egyszerűsége. A Kökihez kell kisétálni, ami 20 perc egészséges séta, ott felszállok a vonatra, 8 perc múlva leszállok, és újabb 5 perc alatt a munkahelyemen vagyok. Nincs kétszeri átszállás és várakozás, nincs tömeg, nincs lökdösődés, az első alkalommal olyan volt az egész, mint valami térugrás. Időben is nyerek, bár nem sokat, 5-10 percet, de ezt nem három, hanem csak egy járművel teszem meg.

Ezt a bejegyzést a BKV-sztrájktól függetlenül meg akartam írni, mert nem amiatt kezdtem el vonatozni, a sztrájk mégis adott egy aktualitást a megírásának. A főnököm például egy órával később jár be, hogy felférjen a hetes buszra, a tévében bemutatták az 50-es villamos hűlt helyét, engem viszont ez az egész egyáltalán nem érintett. Igaz, ma éppen MÁV-sztrájk is volt, de az 1 perc várakozás után beérkező lajosmizsei személyt a jelek szerint ez nem érintette.

Aminek viszont betett a vonatozás, az olvasás. Eddig a BKV alkalmából viszonylag sok időm volt olvasgatni, amíg a metrón vagy a villamoson dekkoltam, arányaiban messze a legtöbbet ott olvastam el a könyveimből. Most ez nincs, a 8 perces út alatt nincs sok értelme belekezdeni az olvasásba, igaz, van helyette viszont az egészséges gyaloglás. Kőbánya-Kispesttől elszakadni pedig úgy látszik, én már soha nem fogok, bár ha megépül végre a pláza, benne a mozival, különösebben talán nem is akarok.

Kultúr-kalauz a vonaton

Vonattal mentünk Bujra ismét, és bár készültem filmekkel, természetesen se oda, se vissza, egyik kocsiban sem voltak konnektorok – azt hittem, ennél azért több vonatra felszerelték már.

Hazafelé volt viszont egy négy tagú holland család, anyuka, nagymama és két kisgyerek, akik Hajdúszoboszlóról jöttek Pestre. Vettek jegyet is, de helyjegyet nem, gondolom a pénztáros nem szólt, hogy szükség lesz rá, vagy ők szálltak fogalmatlanul Intercity vonatra. A lényeg, hogy nem volt már szabad ülőhely, ezért az ülések közötti folyosón álldogáltak, pedig volt még jó két óra Pestig.

Mit vártam én a kalauztól? Magyarországon vagyunk, MÁV-járaton, ezért vállvonogatást vártam, és hogy hagyják a két gyereket Pestig állni. BKV-s viszonylaton még leordították volna a fejüket, anyukát esetleg meg is verik, a gyerekeket felpofozzák.

Ehhez képest a kalauz, fiatal nő egyébként, angol nyelven(!) kezdett kommunikációba, és elmondta, hogy a felmutatott jegyük jó, de helyjegyet is venniük kellett volna. Ezután nem büntette meg őket(!), hanem eladott négy darab helyjegyet, arról nyugtát adott(!), és megmutatta, hol találnak maguknak ülőhelyet(!). Nem rossz, nem rossz, hát még ha konnektor is lett volna.

Gyermekvasút

Akadt végre egy szabadnapunk, gondoltuk, megnézzük, mi maradt mára az úttörővasútból. Már nem úttörő-, hanem gyermekvasútnak hívják, de megvan, kellemes meglepetés, hogy a honlapjuk kellően informatív az aktuális jegyárakat és a menetrendet is beleértve. A nap végül az átszállások napja lett, HÉV, 12-es busz, 61-es villamos, 22-es busz, fogaskerekű, így értünk a vasút Széchenyi-hegyi végállomásáig.

A gyermekvasút végállomása

A végállomáson bementem vécére, és ott olyasmit láttam, amit eddig még csak filmekben, személyesen soha: szopólyukat fúrtak a WC falába. Eddig azt gondoltam, az ilyesminek, ha egyáltalán, a férfi és női vécék közötti falban van több értelme, de itt két férfivécé között volt. A másik, amit nem hittem volna, hogy a Gyermekvasút mellékhelyiségében látok majd ilyet először. Mit tanítanak itt a gyerekeknek? Engem a vécé hagyományos célú használatában is zavart egy ilyen lyuk a falon.

De lépjünk tovább, a vonat menetrend szerint, pontosan érkezik és indul, a gyerekek 10-12 évesek, aranyosak, csókolommal köszönnek és a kalauz minden megálló előtt kétszer bekiabálja a fülkébe a megállók nevét (aztán durr, becsapja az ajtót). Bónusz, hogy a kisvonatról jó átszállási lehetőség van a libegőre, de a nagy szél miatt ezt most kihagytuk.

Megúsztam!

A Balatonfüred-Tihany öbölátúszáson az úszás volt a legkevésbé fárasztó. Eleve nem úsztam, inkább csak lubickoltam, mivel némi hezitálás után mégsem hagytam egyedül Takács Petit az öböl közepén, az általa diktált tempó viszont igazán nem volt megerőltető. Az időjárás persze betett: a tegnapi és a mai idő miatt kurva hideg volt a víz, végig attól féltem, be ne görcsöljön a lábam vagy a kezem, és teljesen átfagytam már az elején.

Dicsérni szeretném még a szervezést, kifogástalan volt, látszik, hogy rutinosan csinálják. Mondjuk rögtön a célba érkezés után a Sportpiac című sajtóterméket talán tudtam volna nélkülözni, a póló viszont annyira jól áll, amennyire egy fehér alapú póló csak jó lehet rám.

A vízben is voltak jó arcok, például egész csomóan résztávoztak, azaz hol gyorsan, hol lassabban úsztak. Ez egy nagyon értelmes dolog egyébként, de volt, aki a pihenéshez mindig belekapaszkodott az aktuális vitorlás kötelébe…. Egy kopasz úr is váltogatta a tempót, kifogástalanul úszott gyorson, a mellúszásnál viszont akkorákat fejelt a vízbe, hogy komolyan aggódni kezdtem érte. Mi, huszonhét éves veteránok eleinte egy energikus hatvanas hölggyel versenyeztünk, mármint ő simán lehagyott minket, de aztán lassanként behoztuk, majd lehagytuk. Szóval az úszás önmagában egy klassz élmény volt.

Az eredményt példás gyorsasággal közölték. Hét másodperccel győztem le Takács Petit, aki egyébként 1977-es, csak rondán írtam le az adatait a jelentkezési lapra. Ezúton is elnézést.

Amit utáltam, az a vonatozás. Állítólag a Balaton és környéke egy turisztikai szempontból kiemelt területe az országnak, Balatonfüred pedig egy különösen menő üdülőhely. Miért a legócskább, legmocskosabb másodosztályú személyvonatokkal lehet csak lejutni ide és vissza is? Miért nincs egy balatonfüredi vonaton első osztály? Miért nincs óránként Intercity? Ma összesen nyolc órát töltöttem utazással, ebből hatot a műbőr üléseken, ez jóval keményebb volt, mind a két óra úszkálás.