Ayn Rand: Atlas shrugged

Vannak könyvek, amiket adott ritmusban rendszeresen újraolvasok: a Harry Potter és Trónok harca mellett a Veszett világot is. Messze ez a legnehezebb a három közül, nyilván: 1200 oldal, néha tömény filozófia. Tíz éve azt írtam, hogy érdemes elolvasni, ha érteni szeretnéd, ami Magyarországon történik. Azóta tíz évvel beljebb vagyunk a történettel: vállalkozni már senki nem mer, a vasút, az oktatás és az egészségügy összeomlásban – innen is hiányoznak azok a szakemberek…

A könyv stílusáról azt gondolom, valaki szólhatott volna Randnek, hogy lazítson: ha jó a sztori, átjön a mondanivaló akkor is, ha nem rágja a szánkba. Hank Rearden rámosolyog a szerelmére – három bekezdésnyi magyarázat a mosolygás jelentőségéről. Dagny Taggart bólint – két oldalnyi magyarázat arról, mi mindent fejezett ki ezzel. John Galt rádióbeszédén pedig két évig dolgozott a szerző – ott sem szólt a szerkesztője, hogy ha ez tényleg lemenne a rádióban, akkor mégis inkább önként eldobnák az agyukat az emberek?! De én is fejlődök azért: Francisco d’Anconia monológját a pénzről érdeklődéssel, élvezettel olvastam végig, 14 ezer karakter, semmi az egész.

Harmadik nekifutásra egyébként nem annyira közéleti, mint inkább a személyes szempontok miatt volt érdekes a könyv, a szerelmi szálak, a barátságok, a bennük felmutatott értékek és a működésük magyarázatai miatt.

A könyv vége (a Galt rádióbeszéde utáni rész) viszont egyszerűen gyenge. Egyrészt hiteltelen: a hatalom birtokosai sosem ismernék be, hogy nem tudják a megoldást. Mintha Orbán Viktor felhívná Bokros Lajost a bécsi CEU campuson, hogy mitévő legyen. Az is zavaró, hogy a főhősök mennyire érzéketlenek az emberi életek iránt: Dagny kapcsolatban marad a bátyjával, miután öngyilkos lett a felesége, később pedig simán agyonlő egy őrt. Ahogy Galtot se zavarja, hogy rengeteg ember meghal a mániája miatt.

Azon gondolkoztam még, hogyan lehetne John Galt arcát elképzelni. A Wikipedia segít: Rand a férjéről mintázta őt, de a Lost újranézése közben az jutott eszembe, hogy a húsz évvel ezelőtti Josh Holloway gúnyos, vidám, semmit meg nem bánó arca is tökéletes John Galt lenne (keress rá Sawyerre a Lostban, vagy nézd meg őt mint Ellen Degeneres vendége)

Én angolul olvastam el a könyvet, de magyarul is elérhető, könyvtárban is, papíron is, e-könyvben is.

Siófoki program lehetőségek

Amíg a lányok táboroztak, Noémivel kimozdultunk három napra Siófokra. Kifogtuk a kánikula végét, csodás volt a víz, de nem sültünk meg, órákig tudtunk fürdeni. És mivel találtunk klassz programokat a parton is, megosztom az ötleteket:

Kálmán Imre Pavilon a Millenium Parkban

A Millenium Park pont a pályaudvar mellett van, ideális egy sétára, ha például vonatra várakozol. Van egy kis pavilon Kálmán Imre szobrával, ahol bele lehet hallgatni a mester műveibe. Csatlakozni kell a helyi wifire, és egy weboldalon el lehet indítani a legismertebb dalait. Aztán kb. 30 másodpercig együtt mulathatsz a szerzővel olyan slágerekre, mint a Hajmási Péter, Hajmási Pál…

Kálmán Imre Szabadtéri Színpad

Ahhoz képest, hogy a Plázs mennyire pörög, ez a szabadtéri színpad elhanyagoltnak tűnik. Eleve eldugott helyen van, fel se tűnik, ha elsétálsz mellette. Másrészt fura időpontokban vannak előadások, néha kedden, néha csütörtökön… Pedig eléggé adná magát az ötlet, hogy amíg a fiatalok a Plázson buliznak, a szülők beülhetnek egy színházi előadásra.

Mi a Szép nyári napot láttuk a Veres1 Színház előadásában, és ami a helyet illeti: elvileg nem lehet folyadékot bevinni, a kánikulában szerintem ez botrány, szerencsére Noémi hátizsákjába nem néztek bele… Rossz volt a technika: eleinte csak egyik oldalon szóltak a hangfalak. Illetve az este 9 órás kezdés nagyon későn van: a darab éjfél után ért véget, álmosak voltunk addigra.

A darabot rendező Böhm Györgyhöz is lennének kérdéseim. Miért kellett Somogyi Szilárd rendezésén egyáltalán változtatni? Miért vette ki a darabból a Nyár van című slágert? Miért kell ilyen erőltetett módon felvezetni dalokat? Mi szükség van a második pesti művészre? Amikor „lesben áll egy cápa”, és behoznak egy cápa alakú matracot, senki nem szólt, hogy ez mennyire kínos? Hogy fordulhat elő, hogy a pesti művésznő haja FEKETE? Ha az egész darabnak van ikonikus pontja, az Csepregi Éva szőkesége… A hétvégi motorozás poénja pedig, hogy a művésznőhöz beáll a tanárnő – és Rózsika is, de nem egy diák! És hogy került oda az asszonykórus és a Honky Tonk Woman?!

Bella Állatpark, Siófok

Ez egy kitűnő hely, sajnáltuk is, hogy a csajok nélkül voltunk, mert nekik is biztosan tetszett volna. Siófoknak a Balatontól távolabbi végén van a határban, túl az M7-es autópályán, szóval kocsival kell menni, vagy van egy kisbusz szolgáltatás, ami akár házhoz is megy.

Alapvetően egy kicsi, de hangulatos állatkert. A különlegessége, hogy a szelíd állatokat szabadon engedik az emberek között, amiről én például úgy értesültem, hogy a karám mögött néztük a tevéket, és jött felénk egy teve a karám innenső oldalán is! Neked nem odabenn kéne lenned? De nem, amelyik kint van, azzal lehet barátkozni, ha van merszed egy két méteres tevét nyaggatni. Nem sokaknak volt…

Én és a teve

Később szabadon engedtek néhány alpakát is, róluk mondjuk elolvastam addigra, hogy szelídek és háziasak, vagyis bátran oda lehet menni simogatni őket.

Plusz pénzért fel lehet ülni lóra, pónilóra és tevére, sajnos utóbbinál 100 kiló a súlyhatár, pedig befizettem volna…

Petőfi Sétány és Plázs

Ezeket nyilván nem kell bemutatni, csak a sorról két helyet emelnék ki: a Cocktails & Dreams nevű helyen, rögtön a Plázs bejáratától balra a múlt héten Zoller Zsolt lépett fel, és már máskor is láttunk itt érdekes fellépőket. A zene pedig a Havanna Bár & Grill nevű helyen a legjobb – ez egy kicsi hely, de mindig nagyon jó a buli, amikor arra járunk…

Cirkusz, légkondi nélkül a hőségben

Dóri ismét kitűnő tanuló lett, így ismét kapott ingyen jegyet a cirkuszba. Egyébként Zsófi is csak egy tantárgyból lett négyes – én is mindig utáltam a kémiát…

A cirkuszban a „Stars – like pins on the sky” című előadást láttuk. A milyenségéről a Népszavában volt egy recenzió. Elég jól leírták, hogy kevesebb az artista mutatvány, viszont több a színház és koncert jellegű rész. Ez nekem nem jött be: ahogy a múltkor az Operettben sem éreztem szerencsésnek, hogy a musicalt cirkuszi mutatványokkal keverik, a cirkuszt is gáz „koncerttel” keverni. Valójában csak kevesebb az artista mutatvány, cserébe két helyi, számunkra ismeretlen énekes énekel unalmas régi slágereket.

A másik probléma, hogy a Fővárosi Nagycirkusz 2024-ben nincs légkondícionálva. Kint is kánikula volt, bent ez párával és a több száz ember testmelegével fokozódott – iszonyú volt a hőség, én majdnem rosszul lettem. Vagy meg kellene oldaniuk a hűtést és a szellőztetést, vagy nem tartani előadásokat ilyen melegben.

Hogyan kellene a home office-t helyesen szabályozni a cégeknél

Volt egy hullám nemzetközileg és Magyarországon is, amiben visszarendelték az embereket az irodába, általában egy helyett három napot bejárni. Egy barátom mesélt egy munkahelyről, ahol ugyanez történt, egy helyett három nap iroda. Az intézkedést nem indokolták meg semmivel, ahogy nem mondtak semmit azokról sem, akik a covid alatt vidékre vagy az agglomerációba költöztek, akik szélsőségesen introvertáltak és nem tudnak egész nap emberek között lenni, ahogy azt sem nézték meg, a konkrét munkakörökben van-e értelme a bejárásnak.

Hogyan kellene jól csinálni? Nyilván vannak érvek a bejárás mellett: az intenzívebb kollaboráció, hatékonyabb problémamegoldás, amikor újat kell tanulni, illetve egyáltalán megismerni egymást.

A helyes megoldás, hogy akkor járunk be az irodába, ha a fentiek bármelyike éppen aktuális. Mert valóban fontos, hogy személyesen is megismerd a kollégáidat. Ha új kolléga érkezik, őt is be kell tanítani. Ha új projekt indul, ha új dolgokat kell megtanulni, ha új rendszert kell bevezetni. Ha problémák adódnak, feszültségek vannak, a szokásosnál nehezebb időszak van. Valóban hatékonyabb ezeket személyesen intézni, ezért bejárunk, amíg megismerjük, megbeszéljük, megtanuljuk, megoldjuk – aztán mindenki elmehet haza. Mert felesleges beparancsolni az irodába azt, aki tudja, hogy mi a dolga és képes is elvégezni.

Mindezt persze nem lehet vezérigazgatói szintű, egységes szabályzatba foglalni. Ehelyett önállóságot, döntési jogot kell adni a csapatvezetőknek, nekik pedig kompetensnek kell lenni annyira, hogy felismerjék a fenti szituációkat. Tisztázni kell, indokolni és megértetni a kollégákkal, miért kérjük a bejárást. Meghallgatni az ellenvéleményeket. Partnerként, felelős felnőttként kezelni egymást.

Az Aegonnál egyéként most lényegében ez történik: havonta egyszer mindenképpen bemegyünk találkozni egymással. Ha új projekt, oktatás, vezetői tájékoztató van, ha új kolléga érkezik: bemegyünk az irodába. Amikor a kollégáknak zűrösebb feladatai voltak, bementek és megharcoltak vele. Akinek hiányzik a szocializáció, az sokszor bejár, aki introvertált, az szinte soha. Egyébként meg home office. Nyilván nem minden tökéletes itt sem, de az nagyon jól látszik, hogy a kollégák vezérigazgatói utasítás nélkül is képesek okos, felelős felnőttként kezelni a home office – bejárás kérdést.

Megvan az új kedvenc DJ-m: DJ Alan Peruból

Gondoltam én, hogy ezt a csávót még látni kéne.

Évek óta aggaszt a probléma, hogy a latinos bulikban vagy „autentikus” salsa szól, ami nekem nem tetszik, vagy gagyi diszkó a Waka-waka, Let’s get loud vonalról, amire viszont nem lehet salsát táncolni. Két éve az MVM Dome-ban viszont, Enrique Iglesias koncertje előtt felfigyeltem arra, milyen jó zenéket játszik a warm-up DJ. Bekövettem Facebookon és elhatároztam, hogy elmegyünk majd egy bulijába. (A lenti képen aznap estéről DJ Alan, Enrique Iglesias és gondolom a felesége, Anna Kournikova)

Aztán elszaladt két év – DJ Alan rendszeresen, heti 2-3 alkalommal zenél pesti szórakozóhelyeken, de 23-24 órás kezdéssel, amihez mi már öregek vagyunk, legalábbis egy DJ kedvéért nem fogunk addig fent maradni.

Nemrég felfigyeltem viszont a raqpart nevű budapesti szórakozóhelyre, és lám, szerdánként DJ Alan is ott zenél, 22 órától. Ezt már megnéztük. A hely a Lánchíd pesti hídfője alatt van, az alapötlet nyilvánvalóan a közelben kószáló turisták bevonzása. Ingyenes a belépés, cserébe a büfében irgalmatlanul lehúznak: a kiírt árak is durvák, plusz pohár, felszolgálási díj és borravaló, készülj fel lelkileg.

A közönség értelemszerűen nemzetközi és meglepően fiatal, arab fiúk és indiai lányok buliznak együtt önfeledten, már szinte Európában éreztem magam – aztán felnéztem szemben a Karmelitára és az érzés elmúlt… Tömeg volt, de az egész hely nem nagy, kényelmes viszont, hogy ki-be lehet járkálni a Duna-part felé és van terasz is.

Fél nyolctól a La Movida Cuba zenekar játszott autentikus kubai salsát, DJ Alan pedig 22 órától következett. Mintha csak onnan folytatta volna, ahol az MVM-ben két éve abbahagyta: reggaeton slágereket játszott, Enrique Iglesiast, Daddy Yankee-t, Luis Fonsit, Ricky Martint, klassz kitérőkkel, mint a bachata blokk, a Macarena vagy a Bomba. Néhány dalt nem ismertünk, ismerték viszont a megjelent turisták – egy kislány konkrétan végig énekelte minden szám minden sorát. Amikor volt hely, akkor salsázni is tudtunk, és az egész este hangulata szuper volt – DJ Alan, találkozzunk még!

Carmen musical az Operettben

Ez nem a Bizet-opera volt, hanem Frank Wildhorn 2008-ban bemutatott musicalje. Vannak közös pontok, de más a sztori, más a zene.

A zene nagyon szép. Én nem szoktam a lassú dalokat szeretni, de ebben még a lassú dalok is varázslatosak voltak. Persze ilyen szereplőgárdával, mint Nádasi Veronika, Füredi Nikolett, Kocsis Dini – micsoda énekesek! Szulák Andrea külön is szenzációs a nagynéni szerepében, mert nem csak jól énekelt, hanem vicces is volt – mindent kihozott a mellékszerepéből.

A sztori viszont gyenge volt, ahogy a rendezés is. Nem látszott, hogy Homonnay Zsolt rendezőként bármit is gondolt volna a történetről, vagy a történet kapcsán a szereplőkről. Josét (Kocsis Dénes) szexuálisan kielégetetlenül hagyja a menyasszonya, és a frusztrált vőlegényt elcsábítja a cigánylány – lenne értelme, de míg a menyasszonyos részek explicitek, egyértelműek, az végül nem is derül ki, hogy José és a cigánylány konkrétan összejöttek-e. A kémia sincs meg köztük, érthetetlen, Kocsis Dini miért választja Széles Flóra helyett Nádasi Veronikát. A szexuálisan frusztrált vőlegény amúgy 36 éves, a szűz menyasszony 34, a strandon a bikinis tinédzsereket megszégyenítő cigánylány 46(!) – nem kéne inkább fiataloknak játszani ezt a darabot?! A Dolhai – Nádasi duettben bezzeg milyen jól működött a kémia!

Nyilván eszembe jutott Gubik Petra is, aki pont játszott már csábító cigánylányt ebben a színházban, amikor Esmeralda volt a Notre Dame-i toronyőrben, sőt még előtte a Fame-ben „Carmen” Diaz néven volt főszereplő… És persze a kémia is mindig megvolt köztük Kocsis Dénessel… de ebben a Carmenben Gubik Petra nem kapott szerepet a háromszoros(!) szereposztásban sem.

A Nagy Rendezői Húzás, hogy mivel a cigánylány egy cirkusszal érkezik a városba, alkalom nyílt a Fővárosi Nagycirkuszból néhány artistát felléptetni az Operettben is. Így a második felvonás elején kb. tíz percig cirkuszi számokat láttunk – ügyesek voltak, de ha cirkuszi mutatványokra vágyunk, akkor cirkuszba megyünk, az Operettben inkább énekeljenek, ha lehet. Bár az tény, hogy a cirkuszban is mindig szoktak énekelni is…

De volt még sok más érthetetlen vagy nem kifejtett szál is. Már az is erőltetett, hogy a késdobáló Dolhai Attila miért akarja megölni Josét – Carmen valószínűleg nem először volt hűtlen hozzá. A polgármester és a nagynéni konfliktusa elvarratlan marad – Szulák Andrea megfenyegette Szomor Györgyöt, hogy majd jól kiteregeti a szennyesét, de aztán nem történt semmi ezzel kapcsolatban. Füredi Nikolett is szép dalokat énekelt mint jósnő, igazi élmény volt látni a produkcióját, de a dalainak semmilyen kapcsolata nem volt a többi történéshez. Nekem az se esett le, hogy ő egy „jósnő”, mert a kezében tartott jósgömb a 14. sorból nem volt látható. Ahogy a gitáros fazon se adott hozzá semmihez semmit.

Színdarabként, drámaként tehát nem szám – úgy kell nézni, mint az István, a királyt: koncertként, mert a zene jó, az énekesek kiválóak, a látvány nagyszerű. Meghallgatható egyébként a Deezeren is, németül:

A harmadik (nyári) fotókiállításom a kispesti könyvtárban

Ahogy az előző két esetben, most is két helyen tudom kiállítani a fotóimat: az AKH után áthoztuk őket a kispesti könyvtárba is.

A képekről bővebben ebben a bejegyzésben tudsz olvasni.

Kispesti barátaim, könyvtár látogatásra fel! Tengerek, delfinek, B-Cool táncosok!

A nyári nyitvatartás:
Hétfő 12:00 – 19:00
Kedd 9:00 – 15:00
Szerda 13:00 – 19:00
Csütörtök 13:00 – 19:00
Péntek 9:00 – 15:00

A nyári képeim a könyvtárban

Mit adott nekem nyolc évnyi osztálykirándulás

2016-ban kezdte el Zsófi az általános iskolát. Holéczy Krisztina volt az osztályfőnöke, akiről fogalmam sincs már, hogy akkoriban mit gondoltam, valószínűleg semmi különöset. Az első tanév végén, 2017. júniusban aztán elvitték az osztályt az Állatkertbe kirándulni, és elmentem velük kísérő szülőnek. A program jól sikerült, a gyerekek aranyosak voltak, a tanárokkal is jól kijöttünk, és csináltam képeket emlékbe.

A következő szeptemberben elmentem velük az aktuális akadályversenyre a Péterhalmi erdőbe, majd pár héttel később egy buszos kirándulásra a Lázár Lovasparkba. Fikár Béla kollégám kölcsönadta a Canon 50mm F1.8-as objektívjét (nifty fifty!), és a lovasparkban Beniről készítettem egy mai szemmel is szinte tökéletes fényképet: elkaptam valami fontosat a kisfiú személyiségéből, a háttérben pedig ragyogott a napsütötte fű. Addig is érdekelt a fotózás, de onnantól kezdve még többet olvastam róla és foglalkoztam vele, és elkezdtem folyamatosan járni az osztállyal kirándulni.

2020-ban Zsófi felsős lett, és mivel a kamaszodó lányomnak ciki volt, hogy apuka kísérgeti, velük onnantól már kevesebbet jártam kirándulni (pedig az új osztályfőnöke is mindig hívott). Mentem viszont az első osztályt ugyanúgy Krisztinél kezdő Dóriékkal.

Most 2024 van, tegnap Zsófi elballagott az iskolából, Dóri pedig kijárta az alsó tagozatot. Lehet, hogy még mehetek velük kirándulni ősztől is, de az a korszak, hogy Holéczy Krisztina éppen aktuális osztályába jár egy lányom, mindenképpen lezárult, úgyhogy ideje összegezni ezt az időszakot.

Amit ő kapott tőlem nyolc év alatt, az nyilván némi segítség a gyerekekkel, a szórakoztató és intelligens társaságom, illetve fotók emlékbe. De mit kaptam én mindezért cserébe? (innen van a vicc).

Szép helyeken kirándultunk

Voltunk Pesten az Állatkertben, a Bonbonetti Gyárban, a Margit-szigeten, a Népligetben és több Sportágválasztón. Voltunk a vakvezető kutya kiképzőben kétszer, háromszor a városligeti korcsolyapályán, aztán robotkiállításon, Hármashatár-hegyen, Nemzeti Színházban, Tropicariumban, VR Parkban.

Nem mintha azelőtt itthon ülősek lettünk volna – az osztálykirándulásokkal viszont felkerült a horizontomra a város környéke is. Mert voltunk még a Lázár Lovasparkban Gödöllőn, a Sukorói Arborétumban, a Vácrátóti Arborétumban, Visegrádon, a Veresegyházi Medveotthonban, a Bory-várban, Csókakőn, Vértesszőlősön, Tatán, Diósjenőn, Kisbéren, Cegléden, Kétbodonyban, valamint fürödtünk és hajókáztunk is a Velencei-tavon.

A covid-időszakban szinte életmentő volt ismerni ezeket a helyeket, mert a hétköznapi bezártság után ki tudtunk menni a szabadba és felszabadulni egy kicsit. Akkor már saját ötleteim is lettek, hová kiránduljunk, mint a Csergezán-kilátó vagy Fót, de az osztálykiránduláson megismert helyekre is visszamentünk többször is.

Kilátás Csókakőről

Emberek megismerése

Tanárokat is, gyerekeket is megismertem az évek alatt. Elsőként nyilván Krisztit, aki pedagógusként olyan nekem, mint Németh Sanyi a tánctanításban: mérce, akihez mindenki mást hasonlítok. Hogy kizárólag a gyerekek érdekeit nézi. Hogy nem hagyja őket unatkozni. Hogy milyen szeretettel törődik velük. Hogy mindent észrevesz, hogy fáradhatatlan, hogy humora is van… Büki Katit, aki hihetetlen szívvel és erővel tanít – a táborokban az összes kísérőszülő régen elhullott, amikor ők ketten még aktívan odafigyeltek a gyerekekre. Mráz Zsuzsát, a felsős osztályfőnököt, akivel szintén azonnal megtaláltuk a közös hangot és a közös témákat.

Nyilván más tanárokat is megismertem valamennyire, és az iskola működését is. Mivel követem a híreket, sok meglepetés nem ért, de rossz volt közvetlenül látni, ahogy fogynak a tanárok, rossz állapotban van az épület, ahogy az egész folyamatosan leépül.

A gyerekek pedig aranyosak, a tanároknak szörnyű lehet megszeretni, aztán négyévente elveszteni őket, volt is sírás a ballagáson. Az évek alatt többször felmerült az ötlet, hogy érdemben foglalkozzak gyerekekkel, bár nyilván semmi garancia nincs arra, hogy bírnám türelemmel, idegekkel stb. Volt egy konkrét lehetőség kisegítőnek elmenni napközibe – csak aztán elhangzott az összeg, amit ezért fizetnek, és pont ötödannyi volt, mint az akkori OTP-s fizum egy délutánra vetítve, úgyhogy ezt elengedtem. De az igazi, jó pedagógusok sincsenek megfizetve, a rosszak nincsenek kiszűrve, és hogy ki jó és rossz tanár, arról senki se kéri ki a szülők véleményét.

Osztálykirándulás a Velencei-tónál

Fotózás

Egy idő után, például télen is zavart, hogy nincs elég osztálykirándulás, nincsenek új élmények és fotózási lehetőség. Azon gondolkoztam, végül is mi tetszik nekem a fotózásban. Az világos volt, hogy mi nem: a tájképek unalmasak, a makró érdektelen, a beállított portré unalmas, az utcakép pont nem érdekel stb.

2018. decemberben viszont Bereczki Zoltán adott zenekaros koncertet a KMO-ban, és egy nő fényképezte oldalról, akkor esett le, hogy hát persze, a koncertek! Ahol szintén érdekes embereket, az előadó sztárokat lehet fényképezni! Ahol szintén mozgás van és történés, ahol a zenészek ahhoz hasonló nyüzsgést és feszültséget csinálnak, mint 25 gyerek a kiránduláson, és persze fények minden mennyiségben. Jelentkeztem is a zene.hu főszerkesztőjénél, azóta fotóztam is legalább száz koncertet, és a koncertfotózás legalább annyira az életem része lett, mint nyolc éven át az osztálykirándulások voltak.

Nem tudom még, hogy mi lesz szeptembertől – azt például tudom, hogy mindkét lányomnak férfi lesz az osztályfőnöke, de ez nem jelent semmit, csak érdekesség. A fontos, hogy ezt a nyolc évet már se tőlem, se a fent felsoroltaktól nem lehet elvenni – köszönet érte ezúton is!

 

Daniel Kehlmann: Mozgókép

Daniel Kehlmann: MozgóképAz elmúlt hónapokban csak könnyebb olvasmányaim voltak: a Csontbrigád, Csáki Judit beszélgetése Alföldi Róberttel, illetve a kifejezetten gagyi Zéró protokoll. A Mozgókép viszont a könyvtárban állva olyasminek tűnt, amiről Dege Sanyi szokott írni az olvaslak.hu-n: Magvető kiadás, második világháború, szépirodalom.

Egy filmrendezőről szól, aki 1941-ben a családjával együtt Amerikából visszatér a náci Németországba. Az egyik legerősebb jelenet, amikor a család a pályaudvaron az üres vonaton ül, ami Németországba befelé halad, a másik irányban, kifelé viszont dugig van minden kocsi, és akit leszállítanak, az nagyon-nagyon szomorú.

Emlékezetes karakter a gondnok, aki a náci párt helyi kiskirálya lesz, ettől nyeregben érzi magát és kiélheti a gonoszságát. Szintén emlékezetes a főszereplő látogatása Goebbelsnél. A színházjelenet viszont, amire az egész könyv fel van építve, nekem annyira nem volt drámai, mint ahogy a rendező asszisztense megéli, ahogy az utolsó fordulat sem olyan nagy szám, mert éppen, hogy nem is lesz belőle fordulat.

Az a baj a könyvvel, hogy az alapvető mondanivalója gyenge: a náci Németországban még az is szenvedett, akinek nem kellett se harcolni, se a holokausztban részt venni, sőt a szakmájában dolgozhatott. Sajnáljuk őket is, de azért az áldozatokat jobban…

G.W. Pabst, a főszereplő rendező egyébként valós személy volt, bár én még sosem hallottam róla ezelőtt. A könyv nem követi történelmi hűséggel az életét.

Google Adsense hirdetések itt a blogon

Eladó volt a zene.hu, ezért megérdeklődtem az árát. A tulajdonossal korrekten átbeszéltünk mindent, de aztán nemet mondtam, mert bár folyamatában valószínűleg plusszosan tudnám üzemeltetni az oldalt, a legelső költséget, a vételárat nem láttam, hogy mikor keresném vissza.

Volt ehhez egy költségvetési tervem, ahol a bevételi oldalon szerepelt a Google Adsense. És mivel hetekig tipródtam ezen a témán, most már ki akarom próbálni, meg akarom tanulni, hogyan működik ez. Hogyan lehet felhegeszteni az AdSense-et egy WordPress weboldalra, mennyire lesz ízléstelen az eredmény (vagy hogyan lehet ezt elkerülni), látni, ahogy gyűlik a pénz, viszontlátni a saját számlámon, adózni utána stb.

Most az első verzióban teljesen ráhagytam a Google-re, hová és milyen reklámokat tesz ki. A címlapon levő tíz bejegyzésből hétnek a kellős közepébe szúrt be reklámot, ez mondjuk elég gáz… Majd próbálok még ezen finomítani.