Vége a nyárnak és nem változott semmi

Amikor márciusban elkezdődött a lezárás, azt gondoltam, hogy a járvány nyárra nagyjából véget ér. A világ legokosabb emberei dolgoznak a probléma megoldásán, orvosok, kutatók, tudósok, úgyhogy júniusra okosabbak leszünk, addig kell kibírni.

A tanév végén aztán szörnyű volt rájönni, hogy semmivel se lettünk okosabbak, ugyanolyan bizonytalan minden, mint tavasszal. Egyetlen érdemi megfejtést találtam, egy Narancs-interjú nyomán egy New York Times-cikkben, mely szerint számít a dózis, hogy amikor megfertőződsz, mekkora adagot kapsz a vírusból. Szabadtéren, sőt nyitott ablaknál is kisebb a dózis és kevésbé leszel beteg. Így a nyáron el mertünk menni játszótérre, nyaralni, koncertekre és salsázni – nem úgy, nem oda, nem mindig azokkal és nem annyit, mint terveztük, de azért voltak programjaink, ki lehetett bírni.

Most viszont itt az ősz, és a járvány vége ugyanúgy nem látszik sehol. Oltás? Olcsó teszt? Gyógyszer? Mindegyikből van a hírekben, de hogy a gyógyszertárban mikor lesz, arról ugyanúgy nem tudunk semmit. Szabadtéri programból viszont egyre kevesebb lesz, ahogy romlik az idő, és ha a játszóház, a táncterem és a koncertterem is kiesik, iszonyatosan hosszú lesz ez a tél. Már ha a szórakozási lehetőségek hiánya lesz a legfőbb problémánk…

Szép nyári fotózások

Többé-kevésbé visszatértem a fotózáshoz: a Madách után a Papp László Sportaréna melletti kiülős helyet, a dekket avatta fel az Animal Cannibals, amit Noémivel kettesben néztünk meg. Annyira nagy tömeg nem volt, nyilván a rossz idő miatt:

Kevés ember az Aréna mellett

Utána pedig a Budai Szabadtéri Színházban, Csillebércen volt Szép nyári nap előadás a Magyarock Dalszínház művészeivel, erre még Zsófit is elvittük.

Annak idején a Szép nyári nap volt a kapudrog, ami először bevonzott minket a KERO-féle Operettszínházba. Négyszer láttuk összesen, nagyon sajnáltam, mikor aztán lekerült a műsorról. Igaz, utána még számtalan nagyszerű előadást láttunk, de a Neoton musical mindig hiányzott. Tudtam, hogy a Magyarock Dalszínház műsoron tartja, de csak most jött össze, hogy meg tudjuk nézni. A színészek közül Faragó András volt az egyetlen, aki az operettes szereposztásban és ebben is benne volt, a többieket nem ismertük. Énektudásban sajnos nem is hozták azt a szintet, de a hangulat jó volt, kitűnően szórakoztunk.

Arra viszont csak ott, a nézőtéren jöttem rá, hogy színházi előadást, mint olyat még sohasem fotóztam. Gyorsan elolvastam a DPS-ről egy vonatkozó cikket, de tulajdonképpen tudtam magamtól is: az érdekes pillanatokat kellene elkapni. Ebben sokat segített, hogy öt évvel ezelőtt négyszer láttam a darabot, és tudtam, hogy mikor mi fog történni – így bőven maradt időm élvezni is az estét. Voltak más fotósok is, egy úr mögöttem például egyfolytában össze-vissza kattintgatott, ő nyilván kevésbé tudta előre, mikor fog történni valami érdekes.

A Canon 250D is beválik – nem minden képe tökéletes, viszont nagyon keveset ront el teljesen. Vagyis sokkal több a használható kép, kevesebbet is kell exponálnom egy-egy buli alatt, hogy meglegyen az a szint és mennyiség, amit ilyenkor szükségesnek érzek. Szintén bevált a Canon 55-250-es teleobjektív, gyönyörű színeket produkál, és lehetővé teszi, hogy ne kelljen közel mennem a színpadhoz, ezzel elkerülhessem a tömeget a járvány alatt.

Vettem egy Canon 250D-t és a Madáchban fotóztam vele

Az új fényképező körüli tipródásnak, a “Canon 250D vagy RP” kérdésnek az lett a vége, hogy egy lány meghirdetett egy használt 250D-t a Facebookon, nagyon kedvező áron. Érdekesség, hogy fehér színű, amitől a képek nem lesznek jobbak, de mindenki szerint tök jól néz ki. Rákérdeztem, találkoztunk személyesen és megvettem, és azzal a lendülettel mentem is tovább a Madách színházba, a Színház, szerelem és Mamma mia című műsor fotós próbájára, amit már a szép új fényképezőmmel fényképeztem.

Én még nem voltam “fotós próba” nevű színházi rendezvényen, de nagyon érdekes, kizárólag a fotósok kedvéért előadják a darabot. Ez egy Musical Plusz jellegű műsor, szólók és duettek az előadók repertoárjából, benne öt dal csak a Mamma miából. Mindezt a tetőtéren, tehát szabad ég alatt, távolságtartással, szerintem járványügyi szempontból korrekten.

Az új fényképező érdekes módon a teleobjektívvel csinált jobb képeket – a drágább, nagyobb fényerejű Sigmához mintha kevésbé tudna alkalmazkodni, az ISO érzékenységet sokszor rosszul választotta ki. A teleobjektívvel viszont igazán bizonyított, a messzeségből is szép portrékat készítettem a színészekről.

Egy technikai problémát is sikerült megoldani: a Canon 250D által használt újabb RAW formátumát, a CR3 fájlokat az Adobe Photoshop Express nem tudja kezelni. A Canon saját szerkesztőprogramja igen, de nagyon rossz a felülete, sok kép gyors szerkesztésére az a program alkalmatlan. Hosszas keresgélés után kiderült, hogy a megoldás a Faststone Image Viewer, ami nagyon-nagyon gyors, az óriási méretű CR3 fájlokkal dolgozva is, és az összes szükséges funkciót tudja. Eddig egy “koncertnyi” fotó szerkesztése 2-3-4 órás szenvedés volt, ezzel szerintem egy fél óra lepörgetem majd…

István, a király a Teátrum Társalgóban

Teátrum Társalgó címmel fut egy sorozat a Youtube-on, ahol az Operettszínház színészei üldögélnek és erőltetett beszélgetést folytatnak egy-egy darabról. Érdemi mondanivalót, ne adj’ isten kritikát nyilván nem itt fejtenek ki, így például a legutóbbi részben Kerényi Miklós Máténak jutott a szerep, hogy dicsérje az István, a király rendezését.

Bármilyen színdarabot akkor érdemes bemutatni, ha a rendezőnek azzal modanivalója van, ami az István, a király esetében nyilván csak politikai mondanivaló lehet. Annak idején ezért is érdeklődve vártam, Székely Kriszta rendezését – de sajnos bármiféle mondanivalótól mentes, semmitmondó előadást rendezett. Most ezt, a rendezésnek az aktuálpolitikától való távolságtartását nevezi Kerényi 6:45-től “nagy találmánynak”… OK, nem is várható el Kis Kerótól, hogy itt mondja el az őszintét.

Megnézni a darabot pedig nem színdarabként, hanem koncertként érdemes, mert a zenéje ugyanolyan jó, és az operettes best of csapat énekli, óriási élmény. Ezt is illusztrálják a videóban: 12:10-től Gubik Petra, Dolhai Attila és Kemény Dénes elénekli az Elkésett a békevágyat. Szintén vegyük észre, hogy Kocsis Dini szakállt növesztett, Dolhai viszont levágta az övét – ezt pont fordítva kellene, fiúk (Noémi szerint is).

Még egy Instagramot indítottam

Annak idején adódott az ötlet, hogy az Instámat a koncertfotóimnak szenteljem – a zene.hu is megfelelően prezentálja őket, ugye a cikkekkel együtt, de miért ne népszerűsíteném őket magam is. Ha más nem, itt közvetlenül megtalálnak a zenekarok, kért már fotót tőlem a Scooter táncosa, Csonka András, Radics Gigi sajtósa, a zanzibaros Sidi stb.

Sajnos az elmúlt időszakban ez a téma kissé leült, koncertfotózásra kevés lehetőség adódott. Fotózgattam viszont a kirándulásaink közben, és néha összejött egy-egy jó kép, amit szívesen publikáltam volna. A meglevő Instám koncertfotós koncepcióját nem akartam felrúgni, idővel folytatni szeretném, úgyhogy végül csináltam egy új Instagram accountot a kirándulós képeknek. Az ilyesmit régen nem támogatta az Insta, most viszont már kényelmesen lehet váltogatni az oldalaid között.

Az új accountnak fantáziadúsan az szpeti_kirandulasok címet adtam, és virágok, fák, madarak és tájképek lesznek rajta. Van már három hónapnyi anyagom hozzá, úgyhogy naponta rakok ki egy-egy képet – mire behozom magam, talán a koncertfotózás is beindul újra…

Kirándulásaink a járvány alatt

A bezártság hónapjaiban lelkileg sokat segített, hogy a hétköznapok után hétvégenként nagyobb kirándulásokat tettünk a környéken. Régen (~B.C. – before coronavirus), ha kirándulásról volt szó, elsősorban a Kopaszi-gát – Gellért-hegy – Normafa vonalon mozogtunk, most viszont a járvány miatt kevésbé népes helyeket kellett keresni. Szerencsére minimális kereséssel nagyszerű helyeket találtunk – ha az ember hajlandó csak 10-20 perccel többet autózni, a budai hegyek másik oldalán és Budaörs körül is csodálatos helyek várják. A gyerekkel is megfelelő, 1-2 órás utakból egy válogatás, északról délre:

Budai-hegyek

  • Dévényi Antal-kilátó, Piliscsaba – a piliscsabai vasútállomáról érdemes elindulni, viszont az út meglepően meredek, ha öreg vagy kevésbé sportos vagy, nem ajánlom, ahogy babakocsival sem. Lefelé jövet viszont lehet röhögni az öreg és babakocsis szerencsétleneken. A kilátás fentről nagyon szép, talán az összes közül innen volt a legszebb:

Kilátás a Dévényi-kilátóból

  • Jági tanösvény, Pilisszentiván – ez egy laza és szép tanösvény, az Ördögsziklát ne felejtsd el útba ejteni (mint én). Megmaradt bennem a sértettség, amiért a járvány idején a buta és rosszindulatú polgármester megpróbálta lezárni az erdőt a városi turisták elől, de mivel a polgárőr gyerekek csak délelőtt 10 órától álltak ki az útra, mi már csak kifelé jövet láttuk őket…
  • levendulamező, Kevélyek, Egri vár másolat, Pilisborosjenő – a polgármester ott sem támogatta a pestiek megjelenését a faluban, ezért szerintem a helyes megoldás az lenne, ha Pilisborosjenő lakóit se engednénk be egy darabig Budapestre. De a környék amúgy szép, mi a Kevély-hegyi kőfülkéig ballagtunk fel, aztán le a várhoz, ez pont elég volt egy délelőttre.
  • Csergezán Pál-kilátó az Erzsébet büfétől indulva – nekem ez volt a kedvencem, egyrészt mert pont jó a nehézségi foka, kb. két óra hegymászás folyamatosan felfelé, de nem olyan durva meredekséggel, mint például Piliscsabán. Másrészt változatos és szép a táj, van erdő, fennsík, sziklák, fenyőerdő, bokrok, ritka is, sűrű is. Félúton a “Tarnai-pihenő felé” nevű helyen csodás a kilátás és fantáziadús fényképeket lehet készíteni, itt például beolvasok a Magasságosnak a koronavírus-járvány miatt:

Beolvasok az égnek a Tarnai pihenőnél

Budaörs környéke

  • Ördögorom park – itt ténylegesen Budapesten belül (Kelenföldről busz is jár ide) tudsz egy viszonylag néptelen erdőben kirándulni. Itt is van tanösvény, el lehet olvasni, hogy miért őrizték meg jótét lelkek ezt a helyet erdőnek a XII. kerület közepén (mert geológiailag értékes). Mi csak oda-vissza sétáltuk végig, de mivel ez a Budai hegyeknek egy nyúlványa, erdőn keresztül elérhető innen például a Normafa, nagyobb túrákat is lehet tenni innen indulva. Ilyen a kilátás Gazdagrét felé:

Kilátás az Ördögoromról

  • Budaörsi Szeplőtelen Fogantatás kápolna – ez egy domb Budaörsön, de szuper a látvány, és a gyerekkel jól lehet ide-oda járkálni a domb tetején. Mivel nincsenek fák, árnyék sincs, nagy melegben nem érdemes menni (meg a szél is fúj).

A kápolna a budaörsi dombon

  • Olimpia-park – Őrmezőtől keletre van egy erdős park, ami tök néptelen, akkor érdemes ide menni, ha semmiképpen sem akarsz emberekkel találkozni. Például ha kitör egy világjárvány vagy valami. A látnivaló 1db háborús bunker, de az jókedvű színesre van festve.
  • Kamaraerdő – itt is van tanösvény, 4km. Sétálni jó, de nincs semmi látnivaló, ezért a gyerekeknek unalmas volt

Távolabbi helyek

  • Beliczay-sziget, Érd – a Csergezán-kilátón kívül talán ez volt a legérdekesebb találatunk, Érd mellett egy dunai félsziget. Van benne gyönyörű erdő, patak, Duna-part, a limányban brekegő békák. Noémiről készítettem egy szinte festményszerűen szép képet:

Noémi az érdi Duna-parton

  • Nyakas-kő, Biatorbágy – ide már autópályán kell menni, de egyszer megéri, ismert és klassz kirándulóhely hegymászással. Figyelni kell, mert az út a sziklákon meredek és veszélyes – másnap, miután ott voltunk, egy férfi leesett és meghalt… A Nyakas-kőtől megpróbáltunk északra is tenni egy kanyart, de végül túl veszélyesnek ítéltük meg. Keletre, a hegy túloldalán viszont jópofa erdei kunyhókat lehet találni. Plusz a városban a viadukt, ha már arra jársz és ismered a történetét.

Noémi kinéz a Nyakas-kő felől

  • Veresegyházi horgásztavak – ez is egy klassz séta, a három tóból kettőt körbesétálni is elég volt. A képen kacsa-mama a gyerekeit védi az én gyerekeimtől:

Kacsacsalád Veresegyházán

Közelebbi helyek

  • Halmierdő – ebben az időszakban már nem csak a salsa és a koncertek maradtak el, hanem az osztálykirándulások is, tovább fájdítva a szívemet. Úgyhogy visszamentem nosztalgiázni, fel tudom-e idézni az akadályversenyek útvonalát. Eddig háromszor jártuk végig az osztállyal, de nekem sosem állt össze földrajzilag, hogy merre mentünk pontosan (elég, ha a tanárok tudják…) Szerencsére sikerült eltalálni az elágazásokat, és most már térképen is látom, ahogy egyik végétől a másikig bejártuk az erdőt a két játszótér között. A táv 2,6km egyébként, ami nem tűnik soknak, de a buszozást és a játszótereket is beszámítva nem is kevés egy osztálynak…
  • Sportliget, Kőbánya – ez is nagy találat volt, mert közel van és nincsenek sokan. Ideális görkorcsolyához és biciklizéshez is, plusz van játszótér.
  • Népliget, északi rész – az északi rész kisebb, mint a déli, de sokkal változatosabb. És mivel ritkán állnak a fák, sokkal jobb esélyed van madarakat fotózni, mint egy sűrű erdőben.

A harmadik hónap után

Ahogy számítani lehetett rá, távoktatásban ért véget Zsófinak a tanév, szegény március óta nem találkozott a társaival. Magát az oktatást néhány kezdeti döccenő után simán levezényelte az osztályfőnökük, aki a qubit cikke alapján úgy tűnik, az átlagosnál jóval többet tett a gyerekekért azzal, hogy naponta tartott nekik órát a Zoomon. Itthon is tudtunk ehhez igazodni, kialakult egy ritmusa a napoknak az én meetingjeim és Zsófi 10 órás Zoomja körül – sőt, Zsófi idén ismét kitűnő lett.

Dórinak az volt a rossz, amikor Zsófi és én is elfoglaltuk voltunk, olyankor vele nem játszott senki. Ő sem találkozott a társaival március óta, úgyhogy csak a logopédus és a tánctanár oldotta fel az egyhangúságot – a járvánnyal közülünk talán Dóri járt a legrosszabbul, bár végig megértően viszonyult. Ő is lezárt most egy korszakot, legalábbis nem hiszem, hogy idén nyáron még visszamegy az óvodába, ősztől pedig iskolás lesz.

Lazítottunk mi is a korlátozásokon, a szüleimmel rendszeresen találkozunk most már, vigyázhatnak is a csajokra, illetve játszótérre is járunk. A legnagyobb esemény pedig Nóráék esküvője volt, járványügyi szempontból kissé aggódtam is, de nem lett belőle probléma. Tömegbe vagy nagyobb társaságba azért ezután sem megyünk majd, pedig hiányoznak a salsa órák és a koncertek is. Hétfőtől pedig én is bejárok dolgozni – iszonyú furcsa három hónap home office után.

Esküvőfotózás Canon 760D-vel

A lakással, autóval és sok más dologgal ellentétben a fényképezőgépeket alaposan ki lehet próbálni előzetesen, akár többféle típust is. Így jöttem rá, hogy a Canon M100 nekem túl kicsi, hogy az RP tökéletes, csak iszonyú drága, a következő kör témája pedig ez volt: mit tudnak a modern, crop szenzoros, tükrös Canon fényképezők?

A Canon 250D-t néztem ki, mert a kategória többi szereplője nagyobb, nehezebb és drágább. Konkrétan 250D-t viszont sajnos sehol sem lehet bérelni, ezért a műszakilag hasonló 760D-t béreltem ki egy hétre. Nóra esküvője volt az alkalom a tesztelésre, és hogy ne az esküvőn derüljenek ki a problémák, előzetes fotózásokat tartottunk. A közeli parkban csináltunk jegyesfotózást, ahol Noémi játszotta a vőlegényt és Dóri a menyasszonyt, nagyon kedves képek lettek. Aztán körbefényképeztem Zsófi iskoláját az évzáró videóhoz, a változó helyszínek és fényviszonyok miatt ez is jó tapasztalat volt. Elméleti felkészülésként pedig a Digital Photography School megfelelő cikkeit olvastam el – a DPS minden fotós témához, így az esküvőfotózáshoz is megfelelő eligazítást nyújt.

Az esküvő és a fotózása is jól sikerült. Nóra fotógén menyasszony, Laci fotogén vőlegény, Noémi pedig csinos tanú volt a piros ruhájában. A Canon 760D-vel pedig nagyon egyszerű dolgozni – előre tudtam, melyik 2-3 beállítást fogom használni, és azokkal simán végig is fotóztam a napot. Az 1100D-hez képest sokkal szebb színe van a képeknek, mélyebbek és valószerűbbek a színek, sokkal több kép sikerült jól, mint a régivel sikerült volna. Viszont ISO 1600 felett ugyanúgy megfigyelhető a zajosodás, ami azért ciki, mert a váltás alapvetően a túl sok képzaj miatt kezdett foglalkoztatni.

A tanulság, hogy nagy méretben is hibátlan, profi képeket csak iszonyú drága eszközökkel lehet készíteni, az én fotóimnak viszont nem szükséges ilyen szinten tökéletesnek lennie. A sima modernizáció viszont érdekes lehet: szebb színek, nagyobb felbontás, vezeték nélküli képletöltés – és azért a Canon 250D sem kifejezetten olcsó. De ha legalább lenne mit fotózni ismét rendszeresen… (sóhaj)

View this post on Instagram

#wedding #justmarried #esküvő

A post shared by Szűcsné Tóth Nóra (@tothnora89) on

A második hónap után…

Két hónapja dekkolunk itthon. Mondják, hogy hatvan nap szükséges egy új szokás elsajátításához – vagyis innen már visszaállni lesz furcsa. Továbbra sincs jogom panaszkodni: senki nem beteg, megvan az állásunk, és beálltunk egy rutinra, ami talán fenntartható még egy darabig. Ez a cikk: “Te sem bírod már a home office-t gyerekkel? Nem vagy egyedül” szerintem elég jól leírja a szülők helyzetét.

A múlt hónaphoz képest két változtatásunk volt, az első, hogy minden reggel felöltözünk és lemegyünk a csajokkal görkorizni – egész más úgy leülni a gép elé dolgozni, hogy addigra már levegőztünk, sétáltunk, és egyáltalán, kint voltunk a lakásból. A másik, hogy maszkban és kesztyűben, de találkozunk a szüleimmel, ez szociálisan jót tett mindenkinek.

Az ismerőseink közül viszont már többen is elvesztették az állásukat, másoknak pedig a gyerek-felvigyázásra használt szabadsága fogyott el. És senki sem tudja, hogyan telik majd a nyár. A gyerekek egy részét más választás híján visszaadják a közösségbe, ami az általános lazítással és a tesztelés teljes hiányával együtt nem sok jót ígér. Úgyhogy most egyszerre utálom a bezártságot, és egyszerre szeretném mégis, hogy egy ideig még fenn tudjuk tartani…

Too Hot to Handle

Éden Hotel-klón reality, nagy publicitást kapott nálunk is, legalábbis az Index és a 24.hu is vállvetve hirdette, milyen jó. Csodás tengerparti villa, szexi nők és pasik, kiváló karanténműsor. Tizenvalahány szereplő van, a kihívás pedig, hogy tilos a szex bármilyen formája, még a csók is tilos, sőt a játékosoknak magukhoz nyúlni is tilos. A szabály megszegése pénzbüntetést von maga után, a 100 ezer dolláros nyereményalapot csökkenti. Az önuralom betartását “fejlesztésnek” hívják, és a játékosok az interjúszobában teljesen komoly arccal vezetik elő, mennyire szeretnének fejlődni…

A műsor rendkívül pörgős, például az Éden Hotelhez képest szinte semmi nincs arról, ahogy a játékosok esznek, isznak, alszanak, élvezik a tengert. Kizárólag az került műsorba, ami az “önfejlesztés” szempontjából releváns – négy hétnyi nyaralásból vágtak össze 8*40 percet, az egész valójában kifejezetten rövid. Ez nekem nem feltétlenül tetszett: a játékosok közül csak a főszereplőket ismerjük meg igazán, nem érezni át a hangulatot, én jobban élveztem a 20-30 részes Éden Hotelt. Ott a játékosok közötti bizalom kiépítése is lassabb volt, és a drámák is mélyebbek, érdekesebbek voltak. A szex megvonása nem annyira izgalmas téma, a szereplők személyiségének a fejlődése pedig egy baromság.

De így is jól szórakoztunk: nyolc részt végül is kitölt, ahogy a szereplők próbálnak szexelés helyett elmélyültebb kapcsolatokat kialakítani: valami minimális szinten elgondolkozni azon, hogy a szexen kívül miért is lennének együtt a másikkal…

View this post on Instagram

❤️🙈

A post shared by Francesca Farago (@francescafaraago) on