Milánó első blikkre nagyon hasonlít Budapesthez: az épületek és az utcák olyanok, mint itthon – csak ők, velünk ellentétben sok pénzt költenek a tömegközlekedésre. A vonatok, metrók, buszok mindegyike pontos, tiszta és légkondícionált. Néha pont az okozott gondot, hogy adott helyre többféle útvonalon is el lehetett jutni, és mobilon nem volt könnyű áttekinteni az alternatívákat. De minden sűrűn jár: a Como-Milánó elővárosi vonat például vasárnap este negyedóránként, és amikor korán indultunk el a reggeli repülőgéphez, a buszok a szállásunknál öt percenként jöttek egymás után – hajnali fél 3-kor…
Valójában az volt furcsa, Milánó mennyire más, mint az általunk már megjárt tengerparti olasz városok. Sokkal vegyesebb az emberek bőrszíne, kevésbé barátságosak (bár kifejezetten bunkó senki nem volt), és sokkal többen beszélnek angolul.
Mi három éjszakát, érdemben két napot voltunk Milánóban, amiből az első nap elmentünk a Como-i tóhoz, ez Noémi régi álma volt. A tó körül minden irányban meredek, magas hegyek emelkednek, valóban gyönyörű hely.
Láttuk George Clooney házát is, személyesen George Clooney-t sajnos nem. Hajóval mentünk a Lecco-Bellagio, majd a Bellagio-Como útvonalon. Bellagio is nagyon szép, de tízezer, hozzánk hasonló turista nélkül még szebb lenne. A hajózással pedig az volt a probléma, hogy a többség vagy a hajó elején a tűző napon, a hajó tetején a tűző napon, vagy a hajó belsejében tud utazni órákon át, amíg a hajók bejárják az összes part menti kisvárost. Ezek az emberek 13-16 óra között végig itt ültek:
Másnap délelőtt a Sforze-kastélyt néztük meg, és a kapcsolódó parkban sétáltunk. Érdekesség, hogy itt nemsokára zenei fesztivált tartanak, és a kastély udvarán felépített színpad pont úgy nézett ki, mintha a Budapest Parkot beköltöztetnék a Karmelita kolostorba. Ezek az olaszok mit meg nem engednek maguknak!…
Délutánra jegyünk volt a Dómba, a tetőteraszra és a templomba. A tetőterasz szép, de egyrészt oda sem nyáron kellett volna menni, mert a tűző napon sétáltunk a betonon. Másrészt nem biztos, hogy megért annyit, amennyibe került – szép a sok díszes oszlop, de kb. ennyi, amit látsz, meg a város felülről.
A templom belülről abszolút jellegtelen – kiáltó az ellentét a belülről is csodálatos Sagrada Familiával. Nem véletlen, hogy mindenki csak a templom előtti térről posztol, az épület messze legszebb része a homlokzata.
Ráadásul a dóm volt az egyetlen hely, ahol szívóztak velünk, nem akarták beengedni a csajokat rövidnadrágban. Készültünk pedig, vállat eltakaró pulcsik voltak nálunk, de júniusban, 28 fokban a hosszúnadrág valahogy elmaradt… Bár a fazon szerencsére rájött, hogy ők még mindketten 12 év alatti gyerekek, nekik be szabad menni rövidnadrágban is…
Végül elvittük a csajokat a Space Dreamers nevű szelfi múzeumba, amihez a koppenhágai The Tube adta az ötletet. Ez is hasonló volt, csak van egy központi tematika, az űrutazás, és volt kilövés, 4D mozi, pózolás a Holdon stb, jól szórakoztunk mindannyian.