Szatmári Péter

Tizenkét évvel ezelőtt voltunk már Rómában, Noémi azóta is emlegeti, mennyire tetszett neki a történelmi emlékekkel teli város. Úgyhogy amikor felmerült, hogy anyósomékkal és a csajokkal együtt menjünk el várost nézni, illetve a tengerhez, Rómát választottuk ismét.

WizzAir odaút

Noémi szülei még nem ültek repülőn ezelőtt, úgyhogy a WizzAir megragadta az alkalmat és bemutatkozott nekik. Kezdésnek a 6:10-es gépet átraktak délután 13:45-re, de mivel még előző este értesítettek, ez csak annyiban okozott gondot, hogy fél napot vesztettünk a városnézésből.

Fél kettőkor fent is ültünk a gépen, ami viszont nem kapott felszállási engedélyt… Egy óra kellett, mire a kifutópálya elejéhez értünk, erre valaki rosszul lett… Taxizás vissza a terminálhoz, jött a mentő, a hölgyet elvitték. De nem ám elindultunk végre: egy leállított gépet újra át kell vizsgálni, meg kell tankolni, ellenőrizni – fél 5-kor már három órája ültünk a gépen, de még mindig nem hagytuk el Ferihegyet. Gondolom az volt a szerencsénk, hogy a személyzet olasz volt és inkább haza akartak jutni ahelyett, hogy töröljék a járatot… Este hatkor szálltunk le végül a Fiumicino reptéren – kértem már a törvényesen járó kártérítést, kíváncsi leszek, 10 órányi késés(!) produkálása után lesz-e a WizzAirnek arca szívózni vele. Update: kifizették a kártérítést, az igény benyújtása után két héttel, gond nélkül.

Ostia

Az eredeti tervünk az volt, hogy még vasárnap délután megnézzük a tengert, aztán busszal megyünk tovább Rómába. De eddigre késő volt, elfáradtam, a Fiumicino túl nagy és bonyolult repülőtér, a piros 10-es busz mibenlétét sem sikerült tisztázni. Jegyet vettem egy Costral buszra, de ki gondolta volna, hogy a Costral társaság többfelé is működtet járatokat Olaszországban… Így jutottunk el Róma helyett Ostiába.

Eddigre kezdtem eléggé szétesni, ami azért baj, mert külföldön mindig az én dolgom tájékozódni. Szerencsére az ostiai vonatjegy árus segített újra felvenni a fonalat: a 72 órás bérlet, amivel úgyis közlekedni akartunk, érvényes az ottani helyi érdekű vasútra, így megvettük a bérletet és simán eljutottunk Rómába, majd a szállásra.

Első nap: tömeg, Bazilika és tengerpart

Rómában klasszikus, irgalmatlan tömegturizmus van. Mindenki azt tanácsolja, hogy ha el akarod kerülni a tömeget, akkor korán kell menni – de két nap alatt két helyre tudsz korán menni, utána nap közben, a többi helyre már csak a tömeggel együtt. Mi első nap a Szent Péter Bazilikával kezdtünk, és 9 körül még simán besétáltunk, szép volt, kifelé jövet pedig láttuk, hogy egy helyben áll a tömeg az utcán…

A Vatikáni Múzeumba elfelejtettem előre jegyet venni, ez hiba volt, a több száz méteres sorba már be sem álltunk. Továbbmentünk inkább ugyanazon az útvonalon, amin 12 évvel ezelőtt is: Angyalvár, Angyalhíd, Piazza Navona. A Panthenonnál szintén hosszú sorok álltak, de 12 éve már voltunk bent, nem olyan nagy szám, most kihagytuk. Loyolai Szent Ignác temploma a kamu boltívvel nagyon érdekes, a tükör előtti 40 méteres sor viszont érthetetlen, az a szelfi nem ér annyit. Trevi kút – iszonyatos tömeg. Az alsó részhez kialakítottak egy sort, de a felügyelők folyamatosan sípoltak a rendetlen turisták miatt, kellemetlen és kényelmetlen volt az egész.

Az előző esti szívás viszont adott egy jó ötletet: Ostiába mentünk vissza a tengerhez, ha már érvényes oda a bérlet. Ez egy klassz délután lett, lazítottunk a tengerparton, aztán ettünk egy klasszikus olasz tengerparti kaját tésztával, pizzával, rántott hússal, kinek mihez volt kedve. Este pedig spanyol lépcső, ahol a nagy tömeg miatt megtiltották a leülést – miközben a hely lényege a kényelmes fórumozás, lazulás lenne…

Második nap: Forum Romanum és környéke

Másnap Forum Romanum: a bejutás oda is vicces volt, a titok, hogy ha öt bejárat van minden égtáj felől, akkor talán ne a Colosseum felőlit válasszad… Odabent viszont már eloszlik a tömeg, kényelmesen körbe tudsz járni és mindent megnézni, le is lehet ülni pihenni. Ajánlom megtekintésre például a Rostrumot, ami nem feltűnő hely, csak egy pódium, ahonnan mások mellett Cicero és Julius Caesar tartott beszédeket… Vagy a kis szentély, ahol a Vesta-szüzek őrizték a tüzet…

A Palatinus-hegy pedig a legjobb hely Rómában: gyönyörű park tele történelmi emlékekkel, Romulus és Remus itt alapította meg a várost, később pedig a leggazdagabb emberek palotái álltak itt. Valamiért azt hittem, még mindig lesznek itt paloták, de már csak romok vannak, de így is szép. Megnéztük a Circus Maximust felülről, ahonnan annak idején a császárok is nézték a versenyeket.

12 éve kihagytuk, most belefért az időbe A Haza Oltára, ami vagy II. Emanuel, vagy Olaszország egyesítése, vagy a világháború katonáinak emlékére készült attól függően, hol keresel rá. Még régebben olvastam egy könyvet arról, hogy a történelem során minden diktátornak mániája volt a bazi nagy épületek építése – ez egy jó példa száz évvel ezelőttről. Irgalmatlan nagy, templomszerű épület hófehér márványból, gyönyörű szép, ingyen bejárható – és semmi értelme azon kívül, hogy a Colossuem, a Forum Romanum és a Capitolium Hill mögött is versenyképesnek tűnik, vagyis feltűnőbb és nagyobb azoknál…

Végül a Colosseum, ami másodszorra sajnos csalódás volt: belépőt vesz ide naponta 19 ezer, évente 7 millió ember, mégsem tudnak tiszta WC-t üzemeltetni benne, nem tudják rendesen kiírni, merre menjél, és egész az épület tiszta kosz. Igazából pont úgy leszarják az egészet, mint az egyiptomiak a piramisokat. Nem lehetne például csak 1-2 szektort visszaépíteni úgy, hogy látsszon, hogyan nézett ki és hogyan üzemelt eredetileg?!

A WizzAir pedig hazafelé is produkált: lett volna egy olyan speciális igényünk, hogy néhányan egymás mellé ülnénk, és ezért pénzt is fizettünk volna. De túl későn csekkoltam be, és sajnos nem volt már szabad hely, legalábbis ez látszott az appban. A gépen viszont csomó hely üres volt, köztük a teljes 40. sor, illetve a 39A és a 39F ülések, mégis, pénzért sem tudtam volna oda helyet foglalni. Átültem hát ingyé… Lefényképeztem a Balatont a gépről:

Idén nem volt hosszabb nyaralásunk, csak hosszú hétvégék, gondoltuk, csináljunk még egyet, mielőtt véget ér a nyár.

Esterházy-kastély, Fertőd

A rózsakertben a lugast emelném ki: gyönyörű és megnyugtató hely, a közepén padokon lehet üldögélni és Haydn-t hallgatni, esetleg aludni egyet, ha elfáradtál a vezetésben…

Sopron

Mások mellett bloggerek és újságírók szülővárosa, a hűség városa stb. Mi csak kiindulópontnak használtuk északra a Family Parkba és délre a hajtányozáshoz. De az első nap estéjén azért felballagtunk a tűztoronyba és a kisvonat jellegű kisbusszal is körbevitettük magunkat a városban, klassz volt.

Family Park

Nagyon gáz, hogy egész Magyarországon nincs rendes vidámpark, Ausztriába kell menni az élményért. Messze van és drága is, de nyilván ezzel nyilván kalkulálni lehet előre.

Maga a park nagy, és a sok fának köszönhetően árnyékos. Az attrakciók ára benne van a belépőben, a kaja viszont nincs, és az is drága: két mirelit rántott sajt sült krumplival 15 euró, vagyis négy adag ~24 ezer forint. Van sima virsli is, alig olcsóbban. Kávé vagy fél literes üdítő: 4 euró (ivóvíz szerencsére van a mosdókban). Az attrakciókra várni kell, de nem vészesen sokat, általában 10-15 percet, a népszerűbb hullámvasutakra 30-40 percet. A nap végére, összességében azért 3-4 órát álldogálsz a sorokban…

Az attrakciók jók, a csajok minden őrülten forgó dologra felültek, néha többször is. Én a durvábbak közül a lenti képen látható hullámvasúttal mentem egy kört, az jó volt, ahogy a hódvár is klassz volt, csak tiszta víz lett mindenki. Noémivel a szolidabb dolgokra ültünk fel: kacsa, malac, kakas, sárkány, traktor… Délután még egy körhintát is bevállaltam Zsófival, de ez rossz ötlet volt, mert az uzsonnára elfogyasztott kolbászt majdnem visszaadtam a körben álló nézőközönségnek mustárral és kenyérrel együtt… azután már inkább nem ültem fel semmire, a csajok viszont zárásig pörögtek, amin csak lehetett.

Sonnenland hajtányozás

A másnapi programhoz Tiktokról szedtem az ötletet: két osztrák kisváros között megszűnt a vasút, és szerveztek rá egy hajtány szolgáltatást. 23 kilométert kell tekerni, páros napokon az egyik, páratlan napokon a másik irányba a két város között.

A szolgáltatás az volt, amit ígértek, nincs benne semmi átverés, de az élmény mégsem volt olyan jó, mint vártam. Eleve nem nyáron kellett volna menni: az út kisebb része fut erdőben, nagyobb részt pusztaságban haladsz, a tűző napon égve. A hajtányon nincs váltó, túl sokat kell tekerni ahhoz képest, milyen lassan haladsz.

És a kultúra hiánya: egy sín van, amin a hajtányok utolérik egymást, és az állomások között nincs lehetőség előzésre. Úgyhogy a vadidegen másik társaság ott fog jönni közvetlenül a seggedben kilométereken át, mert az osztrák kultúrában se a féktávolság, se a személyes tér nem létezik. Az előzéshez amúgy le kell venni a hajtányt a sínről – három vén faszból végül annyira elegünk lett, hogy az erdő közepén cibáltam le azt a szart a sínről, csak menjenek már a picsába el. Angolul káromkodva szidtam a türelmetlen vén hülyéket – németek voltak, nem értették, úgyhogy ennyi erővel magyarul is mondhattam volna, mindegy.

Az állomásoknál is volt rossz élményünk: a Lackenbachnál levő Bahnhofsbäckerei nevű cukrászdában 2 euro/liter áron adják az ivóvizet – kedves gesztus augusztus közepén, főleg, hogy a WC-ben folyó víz pedig nem iható. Ehhez képest a Markt St. Martin állomásnál levő elegáns étteremben a pincér kérés nélkül vette ki a kezemből a kulacsokat és töltötte meg vízzel – így is lehet?!

Az viszont jó ötlet volt, hogy vittünk Bluetooth hangszórót és út közben zenét hallgattunk, ez feldobta az élményt. Hangosat kell vinni, mert a hajtány önmagában is elég hangos.

Külön kell fizetni azért, hogy a célállomásról kisbusszal visszavigyenek a kiindulóponthoz… De legalább kényelmes, légkondicionált kisbusszal visznek, a sofőrrel eldumáltuk az időt.

Összességében a rettentő hőség és mások bunkósága miatt mégsem volt jó az élmény, a Sonnenland Draisinentourt nem ajánlom másoknak.