Ahogy számítani lehetett rá, távoktatásban ért véget Zsófinak a tanév, szegény március óta nem találkozott a társaival. Magát az oktatást néhány kezdeti döccenő után simán levezényelte az osztályfőnökük, aki a qubit cikke alapján úgy tűnik, az átlagosnál jóval többet tett a gyerekekért azzal, hogy naponta tartott nekik órát a Zoomon. Itthon is tudtunk ehhez igazodni, kialakult egy ritmusa a napoknak az én meetingjeim és Zsófi 10 órás Zoomja körül – sőt, Zsófi idén ismét kitűnő lett.

Dórinak az volt a rossz, amikor Zsófi és én is elfoglaltuk voltunk, olyankor vele nem játszott senki. Ő sem találkozott a társaival március óta, úgyhogy csak a logopédus és a tánctanár oldotta fel az egyhangúságot – a járvánnyal közülünk talán Dóri járt a legrosszabbul, bár végig megértően viszonyult. Ő is lezárt most egy korszakot, legalábbis nem hiszem, hogy idén nyáron még visszamegy az óvodába, ősztől pedig iskolás lesz.

Lazítottunk mi is a korlátozásokon, a szüleimmel rendszeresen találkozunk most már, vigyázhatnak is a csajokra, illetve játszótérre is járunk. A legnagyobb esemény pedig Nóráék esküvője volt, járványügyi szempontból kissé aggódtam is, de nem lett belőle probléma. Tömegbe vagy nagyobb társaságba azért ezután sem megyünk majd, pedig hiányoznak a salsa órák és a koncertek is. Hétfőtől pedig én is bejárok dolgozni – iszonyú furcsa három hónap home office után.

Két hónapja dekkolunk itthon. Mondják, hogy hatvan nap szükséges egy új szokás elsajátításához – vagyis innen már visszaállni lesz furcsa. Továbbra sincs jogom panaszkodni: senki nem beteg, megvan az állásunk, és beálltunk egy rutinra, ami talán fenntartható még egy darabig. Ez a cikk: “Te sem bírod már a home office-t gyerekkel? Nem vagy egyedül” szerintem elég jól leírja a szülők helyzetét.

A múlt hónaphoz képest két változtatásunk volt, az első, hogy minden reggel felöltözünk és lemegyünk a csajokkal görkorizni – egész más úgy leülni a gép elé dolgozni, hogy addigra már levegőztünk, sétáltunk, és egyáltalán, kint voltunk a lakásból. A másik, hogy maszkban és kesztyűben, de találkozunk a szüleimmel, ez szociálisan jót tett mindenkinek.

Az ismerőseink közül viszont már többen is elvesztették az állásukat, másoknak pedig a gyerek-felvigyázásra használt szabadsága fogyott el. És senki sem tudja, hogyan telik majd a nyár. A gyerekek egy részét más választás híján visszaadják a közösségbe, ami az általános lazítással és a tesztelés teljes hiányával együtt nem sok jót ígér. Úgyhogy most egyszerre utálom a bezártságot, és egyszerre szeretném mégis, hogy egy ideig még fenn tudjuk tartani…

A tiltásról

A helyi politikusaink képességeiről sokat elmond, ahogy megpróbálták lezárni az erdőt. Eleve, hogy az egyetlen ötletük és eszközük a tiltás. Kerpel-Fronius Gábor próbálkozott azzal, hogy a Margit-szigetre és a Hajógyári-szigetre belépőket akár meg is lehetne számolni, hogy ne legyenek ott túl sokan. A Füvészkert és például a Tesco áruház is képes volt ezt megugrani, de végül maradt az ennél sokkal egyszerűbb teljes lezárás.

Megpróbálták lezárni az erdőket és a hegyeket is – el nem tudom képzelni, minek, már azon kívül, hogy a hatalmukban áll. Hiszen megkapták a jogot a tiltásra! A valóságban persze az erdőket és a hegyeket nehéz ténylegesen lezárni. A Hármashatár-hegyen például lezárták a Fenyőgyöngye parkolóját, a Hárs-hegyen pedig a Szépjuhásznét – de a hegy, mint olyan ettől még elérhető maradt…

Pilisszentiván polgármestere pedig lezárta a falunak azt a végét, amelyik mögött az erdő van. Nehogy már az emberek kirándulni menjenek! Az erdőhöz vezető utcában délelőtt 10 órától ott állt két polgárőr gyerek, és nem engedték be, aki nem ott lakott – de nyilván a Pilis hegységbe sem kizárólag a Sport(!) utcán keresztül lehet bejutni…

A lazításról

Sokan vannak, az ismerőseink között is, akik a járvány elleni védekezésnek azt a részét, hogy csökkentsük a találkozásaink számát, vagy matematikailag nem értik vagy politikai akciónak tartják. Nem azért nem szerveznek találkozókat, mert veszélyes, hanem mert tilos. Úgyhogy amikor bejelentették a Lazítást, már aznap mindkét tánctanárunk nyári táborokról kezdett el beszélni, ahogy a Csillebérci Szabadtéri Színház is elkezdett kalkulálni, hogy előadásonként csak 500 jegyet adhatnak el. Hiszen most már szabad lesz ezeket megrendezni! (Legalábbis aznap még úgy tűnt.)

Nyilván néhányan el is mennének táborozni vagy színházba. A valóságban azonban attól, hogy Orbán engedélyez valamit, a vírusfertőzés veszélye nem múlik el. A kórházakban lehet, hogy nincsenek olyan sokan és jutna lélegeztetőgép – de ettől még én személyesen nem szeretnék rákerülni egyre. Egyéni szinten a kockázat változatlan maradt: a vírusfertőzés potenciálisan halálos veszély, és ezzel a munkád elvesztését, az anyagi veszteséget szembe lehet állítani, de a tánctábort, a színházat, vagy például a strandot nem.

Egyéni szinten az jelentene változást, ha a vírusfertőzés már nem lenne életveszélyes. Ha például az egyik gyógyszer működne, és Amerikából nem az lenne a hír, hogy a betelt hullaházak mellé hűtőkamionokat kell rendelni a holttesteknek, vagy ha valamelyik oltás megbízhatóan működne, és ezt egy szavahihető szakember is megerősítené. Ilyesmiről azonban egyelőre nincs hír, úgyhogy a politikusok beszélhetnek lazításról, nyitásról, újraindításról – nekem…

Egy hónapja dekkolunk itthon. Eléggé összefolyik az egész: van különbség a munkanapok és a hétvége/ünnepnapok között, de nem sok. Eddig nagyon szerencsések voltunk: senki sem beteg és az állásunk is megvan, tudok itthon dolgozni, Zsófi tud itthon tanulni, sőt online táncórája is volt már mindenkinek. Nincs igazán jogom panaszkodni – ami sajnos mégis az agyamra megy, hogy most végzik el a házban az évek óta tologatott felújítást. Légkalapáccsal törnek fel négy emeletnyi burkolatot, hozzá fúrnak, kalapálnak és flexelnek – miközben nincs hová menni itthonról…

Másfajta tapasztalat, hogy a nyolcórás iskolakezdés mennyire nem passzol a nagyobb gyerekek élettani működéséhez. Mióta nem kell bejárni az iskolába, Zsófi egyszer sem kelt fel nyolc óra előtt… A korai iskolakezdés egészségtelen és kimerítő a nagyobb gyerekek számára (függetlenül attól, hogy a szülők munkahelye mennyire tudna tolerálni egy későbbi időpontot).

Vegyük észre, milyen kreatív módszerekkel szórakoztat minket mindenki:

• John Oliver az otthonából készít “Last Week Tonight” show-t – kicsit fura a röhögés hiánya, de a szöveg ugyanolyan jó,
• James Cordennek is vannak jó pillanatai, például amikor a monológot Zoomon próbálta el a stábja előtt,
• Fallonnak, amikor a kutyájával interjúzott,
• az Irigy Hónaljmirigy home videóban parodizálta Gergőéket,
• az Operettszínház klassz videókat vágott össze, például a “Férfi kell” című dalról Gubik Petrával, vagy a Neoton musicalből(!) egy dalt,
• Kocsis Dénes Facebook Live-ja egy Musical Plusz műsornak is elment volna, Mozarttal, István a királlyal, Taligással,
• Dolhai a kertkapuban énekelte el a Nemzeti Dalt, majd bent a házban a Ha volna két életemet,
• kettővel magasztosabb lett a kelleténél, de nekem bejön az Európa 2020,
• és a Neked írom a dalt is,
• és a Várj, míg felkel majd a nap is,
• a Sugarloaf komplett élő koncertet adott,