Sid Meier’s Railroads

Annak idején imádtam az első résszel játszani – itt az “annak idején” nem az 1990-es eredeti kiadást jelenti, hanem a 2006-os Windows-os verziót. Ennek a folytatásait kerestem a Steamen, és mivel a review-k alapján a Sid Meier’s Railroads tűnt érdekesebbnek a Railroad Tycoon 3-nál, ezt próbáltam ki először. Azóta a rabja lettem, minden szabadidőmben csak vonatozok, és hogy a lelkesedést másokkal is megosszam, írtam róla egy teljes guide-ot is. Read more

Évértékelés, 2020.

Unalmas és szorongással teli év volt. Unalmas, mert a 2019-re megtalált mindhárom klassz hobbinkat, az osztálykirándulást, a salsát és a koncertfotózást is lenullázta a járvány, ezek helyett próbáltuk családi kirándulásokkal kitölteni az időt, illetve számítógépes játékokkal próbáltam elfoglalni magam. És szorongással teli, mert egész évben aggódtunk a saját és a családtagjaink egészsége miatt. Ezek nyilván 2021 elején is így maradnak még.

Ugyanakkor a szűkebb családban mindenki egészséges, megvan a munkánk, a csajoknak jól megy az iskola. A nyáron szórakozni is volt lehetőség, voltunk esküvőn, táborban a gyerekekkel, nyaralni a Balatonnál, fotóztam koncerteken és színházi előadásokon.

Rendszeresen eljártam kocogni, többször és többet futottam, mint 2011-et kivéve eddig bármikor. Odafigyeltem, hogy továbbra is sokat olvassak: lenyomtam a teljes Vének háborúja-sorozatot, és egy csomó rég keresett ritkaságot a könyvtárból.

Gondolkoztam, melyik dalt nevezzem ki az Év Slágerének. A Deezeren a Reggaetón Lento ment a legtöbbször, mert erre szoktunk salsázni Noémivel. A járványról az Európa 2020 szólt a legszebben – klassz volt a nyáron élőben, igazi koncerten is meghallgatni. De végül is a legtöbbször és a legszívesebben azt a dalt hallgattam, amire Palásthy Gyuri a 2019-es őszi salsa-táborban medencés zumbát tartott, szuper hangulattal. A dal azóta is nagy kedvencem, és idén ezt is szeretném élőben látni…

Két unalmas hónap

November elején azzal fejeztem be, hogy “jelenleg bőven kiegyeznék vele, ha a következő két hónap is csak ilyen unalmas lenne.” Hát, tényleg baromi unalmas volt. Az Idétlen időkig-ben éreztem magam, mert minden nap ugyanolyan volt: Noémi elment dolgozni, én elvittem a csajokat iskolába, munka itthon és már este van.

Nyilván próbáltam elfoglalni magam: az Age of Empires mellett megtaláltam a Steamen régi kedvencemet, az Elastomania-t, és újrakezdtem a Pharaoh-t is. A telefonon sakkoztam, időnként meglepően jól ment, a korábbi rekord Élő-pontszámomat majdnem százzal megjavítottam (aztán jöttek az óriási zuhanások). Előfizettünk az Amazon Prime-ra abban a reményben, hogy meg tudom nézni a Strike új részeit, de Magyarországon nem érhető el… van viszont Office, úgyhogy azt nézem újra sokadszorra, most a hetedik évadnál járok.

December 13-a hozott némi változást, amikor mindkét lányunk osztályfőnöke írt Facebookon, hogy az iskolában nagyon sok a covidos, három osztályt is karanténba küldtek. Úgyhogy a mi lányaink az utolsó tanítási hetet már kihagyták, így volt itthon társaságom és a vírus miatt is kevésbé kellett aggódni. Dórinak egyébként mindkét tanítónője covidos lett, szerencsére úgy tűnik, hogy enyhe tünetekkel, illetve tünetek nélkül megúszták.

Egy jó húzásom volt: karácsonyra vettünk XBox 360-at Kinecttel. Ahogy régen a Commodore Világban írták, egy játék kiadási éve nem feltétlenül befolyásolja az élményt, és tényleg, ez a 15(!) éves technológia most is tökéletes játékélményt nyújt. Az volt a cél, hogy a csajok ne csak tespedjenek a tévé előtt, és ez tökéletesen bejött: játszanak bowlingot, dartsot, teniszt, síelünk, van egy hét menetes parti verzió, óriási versenyek zajlanak a nappaliban. Az alsó szomszéd mondjuk lehet, hogy nem annyira értékeli. Én a Split/Second nevű autóversenyt is nyomom konzollal, ami egyrészt csodásan nyújtja az őrült száguldás élményét, másrészt szórakoztató, hogy mindenfélét fel lehet benne robbantani az ellenfelek kiütéséhez, például néha szembejön egy lezuhanó repülőgép…

A Kinect átadása érdekében még a karácsonyt is előre hoztuk: 19-én megvettük és feldíszítettük a fát, 20-án megvolt az ajándékozás, így négy nappal korábban kezdhettek el játszani. Azt hittem, a karácsony korai megtartása egyéni ötlet volt, de aztán Facebookon láttam, hogy sok más ismerősünk is ugyanígy járt el. Ha úgyis otthon dekkolsz a családdal ebben a szürkeségben, legalább a fa és az ajándékok dobják fel a hangulatot.

Két hónap alatt egy olyan programunk volt, ahová talán járvány nélkül is elmentünk volna, a gödöllői Karácsonyház meglátogatása, ez nagyon hangulatos volt. Kirándultunk is erre-arra, például Tatán a Fényes ösvényen, a Naplás-tónál, a Remete-szurdokban, egyszer egyedül is felballagtam a Csergezán-kilátóhoz. De az időjárás külön is csalódás volt, egész novemberben és decemberben ez a szürke, nyálkás fos, hogy kimenni se legyen kedve az embernek…

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti_kirandulasok) által megosztott bejegyzés

Útmutató okoskarkötő választásához

Tobzódunk az okoskarkötőkben: Noémi lecserélte az övét, mert rossz volt, Zsófi kért egyet a születésnapjára, Dóri pedig lenyúlta az enyémet, úgyhogy én is kaptam újat. Most négyen négyféle okoskarkötőt hordunk, így teljes áttekintést tudok adni a lehetőségekről.

A kicsik: Samsung Galaxy Fit e / Honor Band 4 running

Noémi vékonyabb kezére mini okoskarkötőt vettünk. A fenti kettőben közös, hogy nem színes a kijelzőjük és funkcionalitásban is elmaradnak a nagyobb társaiktól. De számolják a lépéseket, mérik az alvást, jelzik az üzenet érkezését, tehát az alapokat ugyanúgy tudják.

A különbség, hogy a Samsung egy fos, teljesen rossz típus. Kb. egy hónap után mindegyik példány elkezd automatikusan újraindulni, és mielőtt betöltődne, ismét újraindul és így tovább pörög. Ebből a ciklusból még ki lehet hozni, de ezután elveszíti a kapcsolatot a telefonnal és soha többé nem fogod tudni használni. 6 (hat!!!) példányt vittünk vissza a Samsung bemutatóterembe, mire nem kicserélték, hanem visszaadták a pénzt. Kerüld el messziről!

Vettünk inkább Honor Band 4 running típust Noéminek, lényegében ugyanolyan, ugyanazt tudja, viszont megbízhatóan működik.

A nagyok: Xiaomi Mi Band 4 / Huawei Band 4 / Samsung Galaxy Fit 2

Mindegyiknek kb. 1″-os a kijelzője, színes, pulzust mér, időjárást mutat, zenét vezérelhetsz vele,  és az üzeneteket nem csak az app ikonjával (SMS/Messenger/Viber/…) jelzi, hanem konkrétan kiírja a képernyőre.

A Xiaomi Mi Band 4 egy kissé bumszli, ezért női, illetve gyerek kézre kevésbé illik – mondjuk ehhez képest a hatéves Dóri és sok nő is simán hordja. A másik kettő jobban ráfekszik a kézre. A Xiaomi különlegessége, hogy saját képet, akár fotót is ki tudsz rakni a képernyőre. Azt is tapasztalatból tudom, hogy kb. elpusztíthatatlan (lehet, hogy a másik kettő is, de még nincsenek meg régóta). Hátránya viszont, hogy töltéshez az órát ki kell pattintani a helyéről.

A három közül szerintem a Samsung Galaxy Fit 2 a jó választás a quick reply miatt: előre bekészített szövegek közül választva közvetlenül az óráról is válaszolni lehet üzenetekre. Amíg a Xiaomi volt az enyém, mindig zavart, hogy az üzenetet el tudom olvasni az órán, de ha válaszolni akarok, elő kell venni és fel kell oldani a telefont, tök macera csak azért, hogy egy “OK”-t  visszaküldjek. Ezt most már közvetlenül az órán is meg tudom tenni. Szintén csak a Samsung tudja kirakni a naptárt – csak a következő 1 eseményt írja ki, de ez is valami. Szintén csak a Samsungot nem kell szétszedni töltéshez. Továbbá a Samsung szoftver a legjobb fej, minden apró mozgásért megdicsér. Beadom a csajokat az iskolába és hazajövök – kiváló edzés! Elmegyek a boltba egy rendelésért – csak így tovább! Sőt, futásnál mér “fordulatszámot”, hogy hányat lépek 1 perc alatt – ki hitte volna, hogy átlagosan 148-at…

A Samsung óraszámlapjai viszont bénák, én maradtam is a legegyszerűbbnél. Abban is béna a Samsung, hogy két külön applikáció kell hozzá a telefonon: a Wearable kezeli az órát, de a Health tárolja az adatokat hosszabb távon.

A Huawei kb. a középút, egyik felsorolt különlegességet sem tudja, viszont ennek az alakja illik a legjobban a gyerekkézre – Zsófi éjjel-nappal hordja…

Tanácsok a Fényvillamos fotózásához

A Fényvillamos Facebook-oldalon kiírják, hogy pontosan mikor és merre jár, így könnyű elkapni és lefényképezni a kivilágított villamost. Néhány tanács a fényképezéshez:

  • keress olyan helyet, ahol nem lóg be a képbe se autó, se fa, se ember,
  • legyen viszont bármi más látnivaló, például egy templom – az üres utcán érkező Fényvillamos olyan… snassz,
  • távolról fényképezd, közelről nem néz ki jól, túlságosan látszik, hogy csak egy ócska villamos, amire égőket szereltek.

Azt reméltem, hogy a veresegyházi kacsánál hétköznapibb, unalmasabb fotótémám már nem lesz az idén. Erre tessék, a legjobb program-ötletem erre a hétvégére az volt, hogy megtekintsük a 42-es villamost… hát ez van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmári Péter (@szpeti_kirandulasok) által megosztott bejegyzés

Két nyugodt hónap

A szeptember és az október nekünk kb. eseménytelen volt. A családból még senki nem kapta el a koronavírust, az ismeretségi körünkben viszont az elmúlt napokban egyre többen lettek lázasak… A tágabb ismeretségi körünkben pedig már sajnos haláleset is történt. A korábbi szabadidős programokkal teljesen leálltunk – érdekes látni, hogy amúgy vannak még koncertek, színházi előadások, mozik és működő tánciskolák, józan ésszel nekem teljesen érthetetlen, hogy ezekre eljárnak emberek. Mi inkább kirándulni járunk, vettünk autópálya-matricát, így eggyel távolabbi helyekre is eljutunk, klassz volt például az osztálykirándulásról ismert Katalinpusztára most a családdal visszatérni. Meg újrakezdtem az Age of Empirest, valamint az elmúlt hetekben kifejezetten keményen kellett dolgoznom, néha estig, ezekkel is telt az idő.

Dóri elsős lett, szerencsére simán beilleszkedett az osztályába, a régiek mellett új barátokat szerzett és a tanulásban is helytáll. Érdeklődve figyeljük, ahogy a kötelességekkel és feladatokkal birkózik, és persze támogatjuk, ha kell. Zsófiéknak a felső tagozat érezhetően zordabb, mint az alsó volt, mert minden tantárgyat új, időnként szigorúbb tanárok tanítanak. A szülők egyáltalán nem léphetnek be az iskola épületébe, úgyhogy Zsófi új osztályfőnökét például nem is ismerjük személyesen, Facebookon van vele kapcsolatunk (ott viszont korrekt). Érdekes látni, hogy egyik osztályban sincsenek problémás szülők, senki nem csinál nagy ügyet semmiből – a koronavírus beütésének a lehetősége is annyira nyomasztó, hogy apróságokon senki nem izgatja fel magát.

Én már idén nem fogok bejárni dolgozni, a csajok egyelőre igen. Így állunk, és jelenleg bőven kiegyeznék vele, ha a következő két hónap is csak ilyen unalmas lenne.

Vége a nyárnak és nem változott semmi

Amikor márciusban elkezdődött a lezárás, azt gondoltam, hogy a járvány nyárra nagyjából véget ér. A világ legokosabb emberei dolgoznak a probléma megoldásán, orvosok, kutatók, tudósok, úgyhogy júniusra okosabbak leszünk, addig kell kibírni.

A tanév végén aztán szörnyű volt rájönni, hogy semmivel se lettünk okosabbak, ugyanolyan bizonytalan minden, mint tavasszal. Egyetlen érdemi megfejtést találtam, egy Narancs-interjú nyomán egy New York Times-cikkben, mely szerint számít a dózis, hogy amikor megfertőződsz, mekkora adagot kapsz a vírusból. Szabadtéren, sőt nyitott ablaknál is kisebb a dózis és kevésbé leszel beteg. Így a nyáron el mertünk menni játszótérre, nyaralni, koncertekre és salsázni – nem úgy, nem oda, nem mindig azokkal és nem annyit, mint terveztük, de azért voltak programjaink, ki lehetett bírni.

Most viszont itt az ősz, és a járvány vége ugyanúgy nem látszik sehol. Oltás? Olcsó teszt? Gyógyszer? Mindegyikből van a hírekben, de hogy a gyógyszertárban mikor lesz, arról ugyanúgy nem tudunk semmit. Szabadtéri programból viszont egyre kevesebb lesz, ahogy romlik az idő, és ha a játszóház, a táncterem és a koncertterem is kiesik, iszonyatosan hosszú lesz ez a tél. Már ha a szórakozási lehetőségek hiánya lesz a legfőbb problémánk…

Szép nyári fotózások

Többé-kevésbé visszatértem a fotózáshoz: a Madách után a Papp László Sportaréna melletti kiülős helyet, a dekket avatta fel az Animal Cannibals, amit Noémivel kettesben néztünk meg. Annyira nagy tömeg nem volt, nyilván a rossz idő miatt:

Kevés ember az Aréna mellett

Utána pedig a Budai Szabadtéri Színházban, Csillebércen volt Szép nyári nap előadás a Magyarock Dalszínház művészeivel, erre még Zsófit is elvittük.

Annak idején a Szép nyári nap volt a kapudrog, ami először bevonzott minket a KERO-féle Operettszínházba. Négyszer láttuk összesen, nagyon sajnáltam, mikor aztán lekerült a műsorról. Igaz, utána még számtalan nagyszerű előadást láttunk, de a Neoton musical mindig hiányzott. Tudtam, hogy a Magyarock Dalszínház műsoron tartja, de csak most jött össze, hogy meg tudjuk nézni. A színészek közül Faragó András volt az egyetlen, aki az operettes szereposztásban és ebben is benne volt, a többieket nem ismertük. Énektudásban sajnos nem is hozták azt a szintet, de a hangulat jó volt, kitűnően szórakoztunk.

Arra viszont csak ott, a nézőtéren jöttem rá, hogy színházi előadást, mint olyat még sohasem fotóztam. Gyorsan elolvastam a DPS-ről egy vonatkozó cikket, de tulajdonképpen tudtam magamtól is: az érdekes pillanatokat kellene elkapni. Ebben sokat segített, hogy öt évvel ezelőtt négyszer láttam a darabot, és tudtam, hogy mikor mi fog történni – így bőven maradt időm élvezni is az estét. Voltak más fotósok is, egy úr mögöttem például egyfolytában össze-vissza kattintgatott, ő nyilván kevésbé tudta előre, mikor fog történni valami érdekes.

A Canon 250D is beválik – nem minden képe tökéletes, viszont nagyon keveset ront el teljesen. Vagyis sokkal több a használható kép, kevesebbet is kell exponálnom egy-egy buli alatt, hogy meglegyen az a szint és mennyiség, amit ilyenkor szükségesnek érzek. Szintén bevált a Canon 55-250-es teleobjektív, gyönyörű színeket produkál, és lehetővé teszi, hogy ne kelljen közel mennem a színpadhoz, ezzel elkerülhessem a tömeget a járvány alatt.

Vettem egy Canon 250D-t és a Madáchban fotóztam vele

Az új fényképező körüli tipródásnak, a “Canon 250D vagy RP” kérdésnek az lett a vége, hogy egy lány meghirdetett egy használt 250D-t a Facebookon, nagyon kedvező áron. Érdekesség, hogy fehér színű, amitől a képek nem lesznek jobbak, de mindenki szerint tök jól néz ki. Rákérdeztem, találkoztunk személyesen és megvettem, és azzal a lendülettel mentem is tovább a Madách színházba, a Színház, szerelem és Mamma mia című műsor fotós próbájára, amit már a szép új fényképezőmmel fényképeztem.

Én még nem voltam “fotós próba” nevű színházi rendezvényen, de nagyon érdekes, kizárólag a fotósok kedvéért előadják a darabot. Ez egy Musical Plusz jellegű műsor, szólók és duettek az előadók repertoárjából, benne öt dal csak a Mamma miából. Mindezt a tetőtéren, tehát szabad ég alatt, távolságtartással, szerintem járványügyi szempontból korrekten.

Az új fényképező érdekes módon a teleobjektívvel csinált jobb képeket – a drágább, nagyobb fényerejű Sigmához mintha kevésbé tudna alkalmazkodni, az ISO érzékenységet sokszor rosszul választotta ki. A teleobjektívvel viszont igazán bizonyított, a messzeségből is szép portrékat készítettem a színészekről.

Egy technikai problémát is sikerült megoldani: a Canon 250D által használt újabb RAW formátumát, a CR3 fájlokat az Adobe Photoshop Express nem tudja kezelni. A Canon saját szerkesztőprogramja igen, de nagyon rossz a felülete, sok kép gyors szerkesztésére az a program alkalmatlan. Hosszas keresgélés után kiderült, hogy a megoldás a Faststone Image Viewer, ami nagyon-nagyon gyors, az óriási méretű CR3 fájlokkal dolgozva is, és az összes szükséges funkciót tudja. Eddig egy “koncertnyi” fotó szerkesztése 2-3-4 órás szenvedés volt, ezzel szerintem egy fél óra lepörgetem majd…