Munkahely-váltás (OTP –> Aegon)

Az elmúlt egy év nem volt akkora sikertörténet a banknál: a három projekt, amiben részt vettem, nem jelentett komoly kihívást. A hangulat sem mindig volt jó, és a három napos irodai bejárás is felesleges volt: akivel együtt dolgoztunk, azzal nem ültünk együtt, akivel együtt ültünk, azzal csak zavartuk egymást. Így már nem éreztem jól magam és végül a váltás mellett döntöttem.

Az öt éves összkép viszont bőven pozitív: sokat tanultam, érdekes dolgokat csináltunk és sok kiváló kollégát ismertem meg. Az OTP Bank jó munkahely volt, korrekt és törődő, ahol emberi, szakmai és anyagi megbecsülésben volt részem – hálás vagyok, hogy ott dolgozhattam.

Az új állásom az Aegon budapesti irodájában lesz, ahol negyedéves ritmusban leszek manuális és automata tesztelő, illetve teszt koordinátor – az interjún ez nagyon izgalmasnak hangzott, reméljük, hogy tényleg az lesz majd.

Az Aegon irodája a Corvin-negyedben van, így a munkahely-váltás egyben búcsú a Gyöngyösi utcától is, ahol két munkahelyen 11 évet dolgoztam (mínusz a mindenkori home office). Még a Nuance-nál alakult ki az a rutin, hogy ebédidőben kijárunk az irodából, ami egy kellemes megszakítása a gép előtt ülésnek. A 13. kerületnek ez a része kifejezetten szép és rendezett: nyugatra a Duna-part, keletre a József Attila-park, északra a Gyöngyösi sétány – egy ebédidőbe az egyik irány bejárása fér bele. A város legjobb kínai étterme a Gyöngyösi sétány végén van, és bár kicsit csöves dolog, jó időben számtalanszor ebédeltem a környékbeli kis parkok padjain is.

Duna-part

Megbüntettek Rácz Gergő koncertjén, amiért nem úgy öltöztem, ahogy szerintük kellett volna

Rácz Gergő koncert volt az A38 hajón, és volt egy kérése Gergőnek, hogy mindenki öltözzön a kedvéért pirosba (amilyen az ő melegítője a Mostantól című slágerben). Ezt még egy ötlettel megtoldotta Gergő: hogy aki viszont nem öltözik pirosba, az kapjon valamilyen büntetést.

Eljött a nagy nap, telt ház volt, és el is kezdődött a koncert. A harmadik szám után Gergő mindenkinek megköszönte, aki pirosban jött. Egyébként tényleg a legtöbben pirosba öltöztek – de nem mindenki! Pont engem kiszúrt a tömegben, hogy én nem voltam pirosban, és ezért fel kellett mennem a színpadra, hogy az énekes lányok, Orsovai Reni és Szakács Sziszi bilincsbe verjenek…

Megbilincselnek a színpadon

Reméltem, hogy hátravisznek a backstage-be, és ott jól megbüntetnek… De nem, az volt a büntetés, hogy meg kellett tapsoltatnom a közönséget… Úgyhogy képzeld el (mert videót nyilván nem teszek ki róla), amint a habtestemmel a telt házas A38 színpadán, bilincsbe verve ugrálok és tapsra bíztatom a közönséget… Egyébként vette az adást mindenki, spontán bíztatások érkeztek a tömegből, volt nagy taps, így rászolgáltam, hogy Gotthy, a zenekar tagja levegye rólam a bilincset, amíg Gergőék belekezdtek a következő dalba.

Gergőnek utólag visszajelezték, milyen szerencsésen választott ki engem a közönségből, hogy így együttműködtem – én azt hittem, nyilvánvaló lesz, hogy előre megbeszéltük…

A képeket nagyon köszönöm Herman Péternek –> Peter Herman photography

 

 

 

Utószezoni nyaralás Burgaszban

Az alapötlet az volt, hogy tengerparton nyaraljunk, de lehetőleg olcsón. Így választottuk ki a szeptemberi, tehát utószezoni Bulgáriát. A konkrét időpontot a WizzAir menetrendjéhez igazítottuk (hétfőtől péntekig), lett szállás, a csajokat kikértük az iskolából, magunkat a munkahelyünkről.

Két hibát követtünk el. Az egyik, hogy előbb a külvárosi szállást fizettük ki, mint hogy a programokat megterveztük volna, ezért buszozni kellett, ha a városba akartunk jutni. A másik hiba az volt, hogy a Bookingon nem olvastam el elég figyelmesen a medencéről szóló kommenteket. Az volt a terv, hogy délelőtt kirándulunk vagy strandolunk, a délutánt pedig a szállodai medencében töltjük. Csakhogy a medencében a víz olyan hideg volt, hogy ha egyáltalán be tudtunk menni, 10-15 percnél többet semmiképpen nem lehetett benne tölteni…

Az utazás jól ment: a WizzAir odafelé összeültetett minket, pedig nem fizettünk érte, és hazafelé is csak két sor távolság volt köztünk (Barcelonából hazafelé a Ryanair képes volt a 2. és 39. sorba ültetni minket Noémivel). Érdekesség, hogy az embereknek még mindig tanulni kell, hogy a gyors utascsere nem kapitalista ármány, hanem mindannyiunk, sőt az utánunk jövők érdeke is. Vacakolni a csomaggal, illetve más helyére ülni, hogy aztán várni kelljen rád, mindenkivel szemben illetlenség.

A burgaszi tengerpart napernyőkkel

A homokos tengerpart nagyon bejött: szép és biztonságos volt, sokáig leért a lábunk, Dórit is be lehetett engedni egyedül. Szarafovóban a „központi” beachen, illetve Burgaszban is mindenhol volt tiszta mosdó.

Az utószezon miatt viszont minden kihalt volt – valószínűleg a Sunny Beach nevű helyre kellett volna menni nyaralni, húsz kilométerre északra, ott talán nagyobb élet van még ilyenkor is. Az a baj, hogy se előtte, se azóta nem jöttem rá, hogyan lehet oda eljutni. Vonat nincs, busz jár állítólag, de erről semmilyen információ nincs sehol. Én eddig minden nyaralásunkat, minden nyugati városban, minden programunkat a Google Mapsben meg tudtam szervezni – a bulgáriai járatok viszont nincsenek oda feltöltve…

A fürdésen kívül járkáltunk tehát Szarafovóban és Burgaszban. Szarafovó igazából olyan, mint Balatonboglár lehet így szeptemberben (kihalt), Burgasz pedig mint Nyíregyháza – egy délutánt el lehet sétálgatni, de ennyi.

A burgaszi tengerpart a móló felől

Az árak olcsóbbak, mint itthon, például minden nap étteremben tudtunk ebédelni. Egyszer ért csak meglepetés, amikor a kikötői Dalyana étteremben a húshoz nem értették hozzá a köretet: sült húst kértünk és azt is hoztak, csak körülötte nem volt semmi… Angol nyelvtudás, illetve kártyaelfogadás az éttermekben van, de sehol máshol nincs (fagyizó, busz, cukrászda: cash kell, meg mutogatás). Még szerencse, hogy az összes mobil és az adatroaming működött (kösz, Brüsszel!)

Úgyhogy nem volt rossz, sőt négyesben együtt nyaralni kifejezetten jó volt, a homokos tengerpart is egy élmény – de ha legközelebb repülünk, valami izgalmasabb helyet fogunk választani.

EFOTT, 2023.

2022 egyik legjobb estéje volt, amikor kijutottam az EFOTT-ra: szabadság, jó koncertek és sok-sok sztár fotózni. Szerettem volna 2023-ban ezt kimaxolni, vagyis minden nap kimenni tudósítani, és már hónapokkal korábban izgalomban voltam miatta. És nagyrészt sikerült is, kisebb bukkanókkal.

A szállás: idén is szülő kísérő lehettem a B-Cool Dance Team tánctáborban, innen is köszönet érte Mészáros Gábornak. Az egész ötlet alapja ugyanis, hogy a csajok edzőtábora és az EFOTT pont egyidőben került megrendezésre 2022-ben és 2023-ban is. Nyilván segítettem a táborban is, amit kellett, fotóztam például, de minden érintettel meg volt beszélve, hogy esténként kijárok majd a fesztiválra. Fotós akkreditáció is kellett, ez szintén meglett, köszönet érte Tardi Hajninak a zene.hu-tól.

Rögtön az első nap elmentem a fontos emberek sajtótájékoztatójára, egyrészt stréberségből, másrészt nem volt más dolgom. Pont olyan volt, mint amire számítani lehetett, köszöntöttek mindenkit, és láthattam L. Simon sukorói lakost rövidnadrágban. Majd eljött az első este, ami rögtön nagyon erős volt, fotóztam egy csomót, szelfiztem a Valmarral és most először láttam élőben a BSW-t.

Szelfi a Valmarral

Kitérő: amikor elkezdtem koncerteket fotózni, elhatároztam, hogy soha, semmin nem fogok megsértődni. Pénzem, státuszom nem múlik ezen, megköszönöm, amit kapok, megteszem én is, amit lehet, kész. Most viszont a nagyszínpados biztonsági őrön mégis megsértődtem. A színpad elé ugyanis a korlátsor adott pontjánál lehetett bemenni, ahonnan jól látszott a színpad, ezért volt ott ezer ember, rajongók, tömeg, hisztéria. Kérdeztem, nem-e lehetne ugyanennyi erővel a korlát végénél bejárni, mert ott nem volt senki, onnan ugyanis nem látszik a színpad. Hát, nem… oké.

Aztán másnap este sajnos rögtön újra megsértődtem, mert a kisebbik nagyszínpad elé már egyáltalán nem engedtek be fotózni. Előző este tényleg nagy volt a színpad előtt a nyüzsi, amit úgy oldottak meg, hogy onnantól senki sem mehetett be, a vonatkozó szabályzaton nagy fekete filccel át volt húzva minden színű karszalag. De a fotósok se?! A tömegből csináljak képeket? Aznap már nem is fotóztam semmit, aztán leszakadt az ég, mentem haza aludni.

Harmadnapra Noémi is csatlakozott, ez szuper volt, együtt menni, szórakozni, véleményt alkotni. A fotózással kapcsolatban pedig bevettem a Leszarom tablettát és vittem teleobjektívet, ezzel a testalkattal tudok én fotózni a tömegből is… És tényleg tudtam, amíg az utolsó este, Azahriah előtt az igazi nagy tömeg össze nem gyűlt és Noémi rosszul nem lett. Kimentünk olyan messzire, ahol a tömeg már elviselhető volt – onnan viszont már tényleg nem sok jó képet lehetett csinálni… Mondjuk ez jó lett azért:

Azahriah az EFOTT fesztiválon

A másik probléma természetesen a kialvatlanság volt. A szokásos nyolc órám helyett öt-hat órákat aludtam, és nappal sem sikerült a többit bepótolni – lehetőségem lett volna rá, de nem tudok nap közben ennyit aludni. Úgyhogy a harmadik és negyedik estére már kicsit fásultak voltunk, akármilyen jó is volt a műsor.

Amire büszke vagyok: az esős napot kivéve minden napról született beszámoló fotókkal (szerda, péntek, szombat). Nagyobb hibák nélkül lemenedzseltük, hogy végig ott legyünk (Noémi csak péntektől). Láttuk Bruno X Spacc, a BSW, a Valmar, a Wellhello, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és Azahriah nagykoncertjét, plusz a hakni sátorban Csordás Tibit, Josh és Bettit, Kozsót, a Kozmixot, Kefírt és a ShyGys-t(!)… Úgyhogy nehéz volt leszervezni és fárasztó volt végigcsinálni, mégis a fesztivál tudósítás alighanem a legklasszabb feladat ebben a műfajban.

Lánykérés a szállodai szobánkban

Gyuri és Timi a tavalyi, siófoki salsa táborban, a diszkóhajón ismerkedtek össze, és a buli után, a 801-es szállodai szoba erkélyén csókolóztak először. Azóta is boldog párt alkotnak, úgyhogy Gyuri eltervezte, hogy az évfordulón, ugyanebben a salsa táborban, ugyanezen az erkélyen meglepetésszerűen fogja megkérni Timi kezét.

Felmerült az ötlet, hogy az idei táborra eleve a 801-es szobát kérje maguknak, de akkor kisebb lett volna a meglepetés. Egy random másik szobát kaptak, a 801-es erkélyét pedig kölcsön akarta kérni a mostani lakóktól. Ehhez először is kapcsolatba kellett lépni velük – a nehézség azonban, hogy egy salsa táborban relatíve nehéz feltűnés nélkül órákra elszakadni a partneredtől. Így Gyurinak egy barátja vállalta, hogy segít és ki is derítette, hogy ki lakik a szobában – mi laktunk benne Noémivel. A Facebook-profilképem alapján sikeresen megtalált a parton, elmesélte a szituációt, és kérte, hogy a lánykérés céljára az ifjú pár használhassa az erkélyünket. Benne voltunk, nyilván.

Ezután kétszer kerültünk majdnem bajba: először, amikor a nálunk hagyott gyűrűt majdnem leöntöttem kávéval, szerencsére a hanyagul kihajított kapszula kb. 1 centivel elzúgott a gyűrű mellett. Aztán az esti vacsoránál Timi spontán a mi asztalunkhoz ült… Gyuri leszegett fejjel jött mögötte, mi pedig leszegett fejjel kajáltunk, ugye mi elvileg nem ismertük egymást…

Aztán este tíz óra, egy fiatal pár bekopogott, hogy spontán elkérnék az erkélyt évfordulós csók céljára. Mi spontán éppen el akartunk menni úgyis máshová, miért is ne engednénk be két idegent smárolni, ez természetes. Fél óra múlva visszatértünk, teljes volt a siker és a boldogság, Timi igent mondott, így mi lehettünk az elsők, akik gratulálnak és koccintanak.

Sok boldogságot kívánunk innen is, ha pedig jövőre esetleg a nászéjszaka lebonyolításában kell segítség, csak szóljatok, megoldjuk!

Barcelona

Még januárban terveztünk Sevillába utazni, de sajnos covidos lettem és nem voltam olyan állapotban, hogy külföldre utazzak. Buktuk a repülőjegy árát, meg az élményt is.

Legyen akkor február és legyen Barcelona. Repülőjegy, szállás, programterv megvan. Az utazás előtti nap reggelén 38 fokos lázzal ébredtem… Ennyire nem lehetünk szerencsétlenek! Másfél napom volt, hogy kigyógyuljak, de lényegében sikerült, másnap fent voltunk a gépen, lázmentesen.

Felkészülés

Mindig felkészülők előre a városból, ahová megyünk. Ezúttal nagyon könnyű dolgom volt: az Utazás, nyaralás, infó portálnak ezen a két oldalán tökéletesen le van írva minden:

Amit a közlekedéshez hozzá tudok tenni: a legolcsóbb lehetőségek is teljesen jók. A vonat és a metró csak olyan szokásos, mármint Nyugat-Európában szokásos, de a buszok újak, tiszták, pontosak és mindenhová járnak. Az éjszakai repülőtéri busz például vadiúj volt, hibrid (néha csak árammal ment), és USB töltő volt a korláton – és ez a csóró járat volt, 1 eurós T-Casual jeggyel igénybe vehető. Mondjuk sok helyen megállt – az Aerobus és a reptéri metró nyilván gyorsabb, 5 euróért… Mi végül az egész városnézésünket lehoztuk két T-Casual 10 darabos tömbjeggyel, bármilyen kényelmetlenség nélkül.

A város

Barcelonában az a varázslatos, hogy hangulatában mediterrán, de kultúrájában európai. Az emberek hangosan beszélnek és közben gesztikulálnak, a személyes tér mint fogalom nem létezik, és a nők táncra perdülnek a tengerparton. De közben a meleg férfi párok kézenfogva járnak az utcán, a római katolikus misén Ukrajnáért imádkoznak, és mindenhol lehet bankkártyával fizetni.

Olaszországhoz képest a legnagyobb különbség a közlekedésben van. Barcelonában megszűnt az autós közlekedés szentsége, a belvárosban is az élhetőség a szempont. Szélesek a járdák, és le vannak vágva az utcasarkok. Emiatt minden sarok egyben egy tér, ahol kiülős éttermek vannak – de tényleg minden egyes kereszteződésnél van egy étterem. (Ez nyilván azért is volt, mert turistás helyen laktunk, 10 percre a Sagrada Familiától, ahol nyáron megjelenik plusz egymillió ember, akik enni akarnak.)

Az utcák egyirányúak. Minden úton van biciklisáv is. Minden sarkon van lámpa, így autóval minden sarkon várakozni kell. Ezt az egészet az autósok elfogadják, nem sietnek, nem nyomják neki, mint az olaszok vagy akár a magyarok. Ez Rómához is, Budapesthez képest is óriási kulturális különbség. Ide kellene eljutni nekünk is.

Güell Park

Egy sajátos épületekkel kiépített park a hegy tetején. Gaudí ugye csak elkezdte kiépíteni, így az igazán érdekes dolgok középen vannak, pont ott, ahol 11 óra után a sok száz ázsiai turista is tolakszik – érdemes korán menni. Körben viszont egy sima park, 1-1 érdekes terasszal. Egy romantikus sétára teljesen jó, az épületek is klasszak és a színes kaméleon is, de ha mondjuk legközelebb ki kéne hagyni valamit a programból, ezt hagynám ki, főleg, hogy még hegyet is kell mászni hozzá.

Barcelona tájkép a Güell parkból

Sagrada Familia

Ez viszont abszolút kötelező, tényleg egy világcsoda. Néhány hozzáadott tipp a fenti weboldalhoz képest.

Itt rendszeresen tartanak rendes katolikus misét, az időpont fent van a honlapon. Nem a templomban van, hanem jobbra hátul, lent a kriptában, ez ilyen eldugott, helyieknek szóló, szektás dolog. De ha a biztonsági őrrel el tudod hitetni, hogy hívő vagy, ingyen bemehetsz a Sagrada Familiába és eltölthetsz ott egy órát. A kripta látványa is megéri, a misén gitározó lány énekhangja is megéri – az egyik legjobb barcelonai ötletem volt, hogy menjünk el misére a Sagrada Familiába.

A jegyvásárlás valóban kihívás. A helyszínen szerintem semmi esély, előre meg kell venni a hivatalos oldalon, és ott is gyorsan elfogynak. Aztán időben kell érkezni, de ha várakozni kell, kényelmesen lehet szemben a parkban, vagy oldalt van Meki-BK-KFC, pizzéria, boltok stb.

Ajánlják és tényleg szenzációsan jó a hivatalos app, azon belül az audio giude, magyarul is. Egy ilyen épület bonyolult, ha csak megnézed, nem fogod meg is érteni. Az audio guide viszont jól szerkesztett és jól érthető, kényelmesen végigvezet az egész épületen. Lépésről lépésre elmagyarázza, hogy mit látsz. Kezdi a makettel (van egy a bejáratnál), aztán a három bejárat bemutatásával – és lám, a sok kavargó elemből kirajzolódik a kép és az elképzelés. Ugyanez folytatódik bent. Elképesztő az emberi tehetség, ami ebben a templomban megtestesül, hogy minden apró részlet mögött milyen ötletek vannak, mennyi tudás és tapasztalat. Mekkora dráma az is, hogy Gaudí milyen kis részét látta személyesen elkészülni. A benti fényjáték pedig az egyik legszebb dolog, amit valaha láttam.

Sagrada Familia hátsó oldala

Parc de la Ciutadella

Egy egy kényelmes délutáni séta: Diadalív, a Trevi-kút mintájára készült Cascada, igény szerint állatkert. A Diadalívnél éppen Putyin-ellenes tüntetés volt. De ami ennél érdekesebb: zsebtolvajokat fogtak a rendőrök!

Barcelonáról ugye mindenhol az írják, hogy biztonságos, de sok a zsebtolvaj. Ahogy sétáltunk a Diadalív mögött, elsietett mellettünk néhány fiatal suttyó, szakadt melegítőnadrágban, szakadt kabátban, na mondom, ezek tuti zsebtolvajok. Előttünk jártak, amikor egy civil ruhás rendőr lány, egy 160 centis, vékony kislány megragadta egyiket és kirángatta oldalra, egy férfi meg a másikat. Leültették őket, a zsebekből telefonok kerültek elő, a rendőrök zsebéből meg bilincs – tényleg zsebtolvajok voltak! Ezek szerint legalább küzdenek ellenük, klassz.

Egy hibát követtünk el, hogy innen sétáltunk le a tengerpartra. Fáradtak is voltunk, és az út hosszú és kényelmetlen ebből az irányból. Sajnos a várost és a tengerpartot elválasztja a vasút és a metró, amik itt a felszínen haladnak. Van egy felüljáró, de elég gettós környék – nem volt félelmetes, csak ronda. És fárasztó. A tengerpartot így már nem is annyira élveztük, üldögéltünk kicsit, aztán mentünk haza busszal.

Reggeli a 365-ben

A külföldi városnézés egyik legjobb része a beülős reggelizés. Ha arra jársz, ezúton is ajánlom a 365 nevű pékséglánc C/ de Sant Antoni Maria Claret, 157, 08025 Barcelona, Spanyolország cím alatti üzletét. Csodás szendvicseik és süteményeik vannak. Nyitva van 7-22 óra között minden nap.

Museo de Cera

Én nagy rajongója vagyok Madame Tussauds-nak, szerintem a világ egyik legjobb szórakozása a viaszbábukkal közös, vicces fotókat készíteni. És bár Barcelonában sajnos nincs Madame Tussauds panoptikum, van Museo de Cera, azaz Viaszmúzeum! Itt a koncepció ugyanaz, mint a Madame-nál, hírességekről készítettek élethű szobrokat viaszból. Ezeket megfelelően feldíszített szobákban, jelenetekben helyezték el, ahol meg lehet őket nézni és közös fotókat készíteni.

Tény, hogy ez a barcelonai változat gagyibb, főleg az arcok voltak sokkal bénábbak. Talán az élethűség Madame Tussauds copyrightos? Meg vaku sem volt nálam, pedig a fotózáshoz jól jött volna… De így is jól szórakozunk!

A rémisztő szakaszt Noémi külön is ajánlja… Én csak röhögtem, amikor a zombi kislány megindult felénk, és akartam kérni Noémit, hogy csináljon rólunk közös képet… de Noémi nem volt sehol! Elszaladt!

A Beatles és én a Viaszmúzeumban

Montjuic

Ez pont olyan, mint a Gellért-hegy, sétálgatni tökéletes, a várat, múzeumokat, olimpiai falut viszont kihagytuk, eddigre elég volt belőlük. Főleg, hogy február volt és 20 fok – átlibegőztünk inkább a tengerpartra. A kikötő és a tenger feletti libegőzés sem mindennapi élmény!

Barceloneta Beach

Itt döntöttem el, hogy ha egyszer valamiért elköltözünk, Barcelonában szeretnék élni. Egyrészt mert végtelenül európai és kulturált. Másrészt mert a februári szombat délután nem szürke depivel telik, hanem a barcelonai lakosok kisétálnak a tengerpartra, ahol 20 fok van, utcazenészek zenélnek, az emberek táncolnak, a kutyák szaladgálnak, a sirályok sírnak és repkednek, a tenger hullámzik. Volt, aki fürdőruhát vett és fürdött a tengerben. Volt, aki leterített egy törülközőt, lefeküdt és elaludt. Noémi kövekből szobrot épített.

Mondjuk mielőtt költözünk, még át kell gondolni, mi lehet itt május és október között: plusz egymillió ember, 30 fok és egyáltalán semmi árnyék, se a tengerparton, se a városban. A kutyák kizárólag kövön tudnak sétálni – a kispesti lakótelepünkön jóval több a fű és a fa, mint Barcelonában. Úgyhogy azt hiszem, mégis inkább csak telente fogunk ott élni…

Barcelona tengerpart

 

Lockwood & Co. a Netflixen

2013-ban jelent meg a Lockwood-könyvsorozat első része magyarul, A sikító lépcső esete címmel. Akkoriban az Animus kiadó kérés nélkül(!) küldött új könyveket, hogy az olvaslak.hu-n írjunk róluk, köztük ezt a Sikító lépcsőt is. Elolvastam, recenzáltam és vártam a folytatást. A folytatás sajnos nem jött, mármint nem csak nem küldték el, hanem nem is adták ki a további részeket, gondolom az első nem volt akkora siker, hogy megérje.

Akkoriban viszont már tudtam annyira angolul, hogy a további részeket eredetiben olvassam végig, és bár egyenetlen volt a színvonal, azért szórakoztató és emlékezetes olvasmány volt. A vége mondjuk annyira nyomasztó és félelmetes, hogy gyerekeknek semmiképpen nem ajánlanám, kamaszkortól felfelé viszont simán.

Erről csinált sorozatot a Netflix, egyelőre nyolc rész érhető el. Ez lényegében az első két kötet megfilmesítése, a tükrös sztori végéig jutnak el. A hangulat szuper, a szereplők is jók, viszont a könyvek humora sajnos szinte teljesen hiányzik… Pedig a könyvek egyik legnagyobb erénye, hogy viccesek és rémisztőek, a Netflix-sorozat viszont csak rémisztő, tinihorrort csináltak a Lockwoodból, könyörgöm. Erre a legjobb példa a koponya, aki a könyvekben sokkal többet beszél, folyamatosan dumál, orientálja a csapatot és tök jó beszólásai vannak, a tévében viszont csak néha hörög valamit. Lucy és Lockwood csak az utolsó rész egyik utolsó jelenetében kezd el poénkodni, nem lenne rossz, ha a folytatásban is megmaradna a humoruk…

A történethez hozzáírt szálak viszont jók, Lucy előzmény-története is, a Fairfax-szál is, bár nem emlékszem, a könyvben ez pontosan hogy volt. Érdekesség, hogy Flo egyáltalán nem látszik büdösnek a tévében, csinos, jól ápolt lány. Az egyes jelenetek is jók, hangulatosak, a humor hiányától eltekintve tök jó a tévében is látni a történetet.

Kíváncsian várom a folytatást, illetve hogy a Netflix-sorozat esetleges sikerén felbuzdulva kiadják-e a könyvsorozat többi részét is magyarul (öt részes egyébként + egy kiegészítő kisregény).

A zenei ízlésünk 1996-ban maradt (?)

Negyven felett már nyilván elég kínos, de szoktunk néha zenés-táncos bulikba járni. Ez lehet szórakozóhely (a Park koncert után), tánciskola által szervezett salsa és diszkó, privát házibuli, de ami közös: a negyven pluszos közönségnek minden DJ a kilencvenes évek magyar diszkózenéjét veszi elő, hogy szórakoztasson minket. Valóban nagy slágerek születtek akkor: Jött egy felhő, mi leszállt közénk, Titkos üzenet, Tanga, Hajnal, Kozmix a házban – ezekből van egy fix 15-20 dal, ami ilyenkor elhangzik. Mindig, de MINDIG ugyanaz a húsz dal, DJ-től, megyétől, időjárástól függetlenül, az adott előadónak sincs 2. számú slágere, amit elő lehetne venni, a külföld sem merül fel, mint ahonnan meríteni lehetne, ahogy semmi más sem, ami 2000 óta született.

Találgattam, mi lehet ennek az oka, mit gondolnak rólunk a DJ-k:

  • mivel felnőttünk és dolgozni kezdtünk, nem volt lehetőségünk az újabb zenéket figyelemmel követni, az újabb slágereket már nem ismerjük,
  • a zenei ízlésünk 1996-ban maradt, az Álomhajónál bonyolultabb zenét nem tudunk befogadni,
  • az interneten mindenki másmilyen zenét hallgat, nincsenek nagy, közös slágerek, amiket mindenki ismer (kivéve az Úristent).

Ezért elhatároztam, hogy ötlethiányban szenvedő DJ barátainknak összeírok száz olyan dalt…

  • amire bulizni lehet,
  • később született, mint A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe,
  • amit mindenki ismer (aki a Hip Hop Boyzt is ismerné)
  • minden előadótól csak egyet(!), hogy ne bonyolítsam el.

A házi feladat minden előadótól találni még 2-3 slágert a playlistre…

(Ez egy playlist a Deezeren, de Zsófi összekattintgatta Spotify-on is, ezúton is köszi!)

Gyerek portrék – megnyílt a második fotókiállításom az AKH-ban

Az első kiállításom után Józsi (az AKH gondnoka, egyben kiváló salsa táncos) mindig kérdezte, mikor lesz a második, sőt egy idő után a 2023-as, év eleji időpont is realizálódni látszott.

Kérdés volt, hogy milyen képeket állítsak ki egyáltalán. Koncertfotóim vannak, nagyon jók is, de snassz lett volna ugyanazt az ötletet megcsinálni még egyszer. Az osztálykirándulás a másik téma, amit fotózni szoktam, de amikor kiválogattam 20 nekem fontos és szép emléket, rá kellett jönnöm (Noémi is segített…), hogy attól, hogy nekem mond valamit egy kép, nem biztos, hogy másnak is fog, mivel mások nem ismerik a képen szereplő gyerekeket, nem ismerik a képek mögötti történeteket.

Volt viszont egy csomó arckép a gyerekekről, és kutyasétáltatás közben jött egy ötlet, hogy a portrék fekete-fehérben talán érdekesek lennének. Gyorsan letöltöttem mobilra a csukott szemű Korinna fotóját, átraktam fekete-fehérbe és elküldtem Noéminek, akinek tetszett, így tulajdonképpen kész is volt a koncepció. Nyilván szükség volt az összes érintett szülő hozzájárulására, ezt be is szereztem, érdekes módon csak egy fiú volt, aki nem akart szerepelni.

A többi már sima ügy volt, a konvertálás megfelelő méretre, nyomtatás, keretezés, kiakasztás az AKH falára és megnyílt a második fotókiállításom. A cím: Albertfalvai Közösségi Ház, 1116 Budapest, Gyékényes utca 45–47., a nagyterem egyből a bejárattal szemben van. A belépés ingyenes, de érdemes előre érdeklődni: ha nincs foglalkozás, az AKH sincs mindig nyitva, foglalkozás közben pedig nem tudsz bemenni a terembe. Praktikusan a foglalkozások elejét érdemes megcélozni, pl. a péntek esti salsa órák elejét…

Évértékelés, 2022.

Nem volt rossz évünk, szavunk se lehet rá – a környezetünkben viszont sajnos elég sok barátunknak és ismerősünknek volt rossz éve: válás, szakítás, betegségek, anyagi nehézségek, szinte mindenkinek voltak komoly problémái.

Ami nekem személyesen meglepő volt, hogy milyen sok szeretetet és támogatást kaptunk a környezetünktől. Többen is dicsérték a házasságunkat Noémivel, a gyerekeket, a kutyát… Szinte bárhová mentünk, szeretet és kedvesség vett körül minket. Szinte mindig támogató volt a munkahelyem is, a salsás társaság is nagyon kedves, ezekre mondjuk számítani lehetett. De például Zsófi osztályáról valamiért azt hittem, hogy ronda, utálatos kamaszok lettek, erre tök jó fejek voltak, amikor együtt kirándultunk. A Budapest Park biztonsági főnöke is mosollyal és kézfogással üdvözölt, amikor a sokadik alkalommal megjelentem koncertet fotózni. A kutyás gazdik is szinte mind kedves és normális emberek.

A munkahelyemen lezárult a sok éves projektünk, sikerrel, ez jó volt. Előreléptem a salsa táncban, a bulikban a lányok néha már konkrétan keresik a lehetőséget, hogy táncolhassanak velem, ez is klassz. Kudarc viszont, hogy évek óta nem bírok lefogyni, pedig nagyon utálok ilyen dagadt disznó lenni.

Idén először voltunk a csajokkal külföldön, májusban nyaraltunk 5 napig Dél-Olaszországban, aztán másodszor is, a Csorba-tónál. Illetve egy éve van velünk Lokker Jenő, a kiskutyánk, de ezekről mind írtam már bővebben.

Könyvek és színház

Idén 24 könyvet olvastam el, ami 15 éve a legkisebb szám. Valószínűleg Loki az oka, mert a déli és esti időszak régen tipikusan olvasással telt, most viszont nincs idő ilyesmire, menni kell le a kutyával. Amikor mégis volt időm, idén sok magyar popzenei témájú könyvet olvastam el. A Halott Pénzről szóló könyv mondjuk csak arra volt jó példa, miért ne rajongóval írass magadról könyvet (mert nyálas lesz), de a Hernádi-Tarján könyv a maga sajátos anya-lánya témájában érdekes és jó volt. Presser Gábor könyve intelligens és szórakoztató, Alapi Istváné mondjuk inkább csak szórakoztató, de az se kevés – jól megírt és jól szerkesztett kötet volt mindegyik.

Voltunk színházban is néhányszor: a Centrálban a Függöny fel! sírva röhögős volt, a Büszkeség és balítélet két színészre szintén bejött, a Network viszont túl szájbarágós – meg hát aki beül Alföldire, annak talán már pont nem kell magyarázni. Volt Oscar a Tháliában, István, a király és Lili bárónő az Operettben – utóbbiban Kiskeró sajnos fullba nyomta a kretént, így Dancs Annamari volt a legjobb az előadásban. Moziban jó volt a Top Gun, a Beugró a paradicsomba, Elvis és az Avatar is.

Zenék, koncertek

Idén is voltunk egy rakás koncerten, amelyek közül elsőként a Delta volt kiemelkedő, mert először láttuk őket és oltári nagy bulit csináltak. Szintén kiemelkedően jó volt az EFOTT, mert az első fesztivál-fotózásom volt, és imádom, amikor sok sztárt fotózhatok egy este alatt, nem csak egyet. Különleges volt még Bruno X Spacc T. Danny előtt a Budapest Parkban, mert bár kifejezetten csak Zsófi kedvéért mentünk el, végül mi is nagyon jól szórakoztunk Noémivel (sztárvendégek: Valmar, BSW, Manuel, Curtis, szóval itt is sok sztárt lehetett fotózni). Idén fordult elő először, hogy nem csak én formáltam Zsófi zenei ízlését, hanem ő is az enyémet, úgyhogy volt alkalmam felfedezni ezeket az összetartó, fiatal rap együtteseket.

Nagy felfedezésem volt még idén a Knapik Tamás-Kocsis Renáta-féle Fiesta együttes. Eleve szimpatizálok a magyar nyelvű, latin stílusú popzenével, kifejezetten keresni szoktam, hogy milyen magyar dalokra lehet salsázni. Hát ezekre aztán lehet:

  • Mézédes nyár – ez a legjobb szám, szép romantikus szövege van,
  • A szerelemre nincs orvosság – ez is tök jó szám, de a klipben az áhítatos tekintetű, atlétatrikós Knapik Tamás kicsit sok nekem,
  • Regressa mi amor – ennek a legjobb a klipje, színesre fújt falak, rappelő spanyol faszi, táncoló fiatalok, az egész nyilvánvalóan Daddy Yankee: Dura című klipjének a nyúlása, de azt is imádom…
  • Létezem – ez cha-cha-cha, amit meg akarunk egyszer tanulni rendesen, annyira jó cha-cha-cha zenék vannak a világban…

De ami a leges-leginkább bejött, azt Sajó Dávidnak, a Telex állandóan bennfenteskedő zenei újságírójának köszönhetem. Annyira görcsösen próbálta lehúzni ezt a dalt, hogy muszáj volt felfigyelnem rá. Annyira felfigyeltem, hogy végül ez lett az idei kedvenc zeném, amit messze a legtöbbször hallgattam meg, a BSW és a Tankcsapda: BAZ+ című dalát. A káromkodások miatt egy dilemma volt, hogy a gyerekek előtt szabad-e hallgatni. Végül megbeszéltük Dórival, hogy igen, ebben káromkodnak, előfordul ilyesmi, nem olyan nagy ügy. Zsófi meg ennél durvábbakat hallgat már amúgy is…