Városnézés Bergenben, 2. rész: látnivalók

Ulriken

Mivel szép volt az idő, rögtön az első délután nekiindultunk az egyik hegynek. A felvonó tetejétől az Ulriksvarden nevű, egy kilométeres, húsz perc alatt megtehető, családbarát útnak vágtunk neki. A norvég „családbarát” út sziklás hegyoldalakon való mászást jelent, ahol minden lépésedre figyelni kell, hogy ki ne törd a bokád, miközben sár van és erősen fúj a szél. De 45 perc alatt feljutottunk, további 45 perc alatt vissza, de a kilátás miatt amúgy megérte: kissé zord, de gyönyörű hely.

Az Ulriken hegy tetején ülök a sziklákon

Mivel a felvonó 17 ezer forint egy irányba, lefelé inkább lejöttünk gyalog az Oppstemten nevű lépcsősoron. Ez 1400 lépcsőből áll, felfelé már a házigazdák is inkább csak „aktív” gyerekeknek és családoknak ajánlják… A valóságban főleg olyan sportolók jöttek szembe, akik délutáni edzés keretében futottak fel az Ulrikenre. Magasak voltak, izmosak és szőkék, drága edzőcuccokban, ilyen tizenéves Erling Haalandok. Turisták is jöttek szembe, de ők láthatóan régen megbánták, hogy belevágtak a dologba… Nekünk az 1400 lépcső lefelé is kemény volt, Noémi vádlija és az én combom még két nappal később is izomlázas volt.

Mostraumen fjord

Ez egy, három órás, naponta többször induló hajóút Bergenből a Mostraumen fjord végéig, mi a délelőtt 10 órás turnusban vettünk részt. A hajó nagyon erős villanymotorral van felszerelve, kétszáz emberrel a fedélzeten is 50-60 kilométeres sebességgel száguld a tengeren, miközben rendkívül csendes. A lenti leülős rész tágas, kényelmes, és nyilván tökéletesen tiszta. A táj pedig gyönyörű, víz, hegyek, sziklák, erdők minden irányban. A környék a Valheim Mistlands biomjára emlékeztetett, mint amikor a játékban megérkezel oda hajóval.

Érkezés a hajón a fjordba

Tipp: érdemes indulás előtt fél órával érkezni, hogy ablak melletti helyed legyen és rossz idő esetén is élvezhesd a kilátást.

Floyen hegy

A hajóút utáni délután mentünk fel a Floyen hegyre. A vonatkozó weboldal tíz különböző útvonalat is ajánl, amerre odafenn kirándulni lehet. Én a 2-es és a 3-as alapján kitaláltam egy sajátot: a Skomakerdiket, Revurtjern és a Blåmansveien tavak megkerülését.

Az Ulriksvarden sziklamászós élménye után aggódtunk egy kicsit, de a Floyen a mi sztenderdjeink szerint is családbarát: van fent állatsimogató, játszótér, troll szobor, büfé, mosdó, valamint az út valóban kényelmes, 4-5 méter széles, akár autó is elférne rajta, de nem jött egy se.

A tavak körül már nem volt ilyen jó a helyzet: sáros, vacak ösvényeken lehetett volna megkerülni a tavakat, így végül maradtunk a széles főúton, elballagtunk a szombat délután 4-kor érthetetlen módon zárva tartó Brushytten kabinhoz, majd visszafordultunk és hazamentünk, ez így kb. 5 kilométer volt. A képen a Blåmansveien tó a Brushytten kabin felől nézve:

Fantoft Stave Church

Ez egy viszonylag híres templom, Bergenből könnyen megközelíthető villamossal, majd gyalog. Érdekes története van, és tényleg jól néz ki, ahogy feketén, a tetőn négy irányba néző sárkányokkal ott áll az erdőben. Tökéletes helyszín egy black metal koncerthez… Sajnos mi csak körbejárni tudtuk, aztán mentünk is vissza a hotelbe, mert az egész napos szakadó esőben elkezdtek beázni a ruháink.

Egyéb látnivalók:

  • Troll Múzeum – a trollok mitológiáját mutatják be, ahogy a mesékben szerepelnek. Nem nagy szám, kevés az igazi attrakció benne, de egy órát el lehet tölteni vele
  • Bergenhus Fortress – egy időben itt lakott a norvég király. Nos, mi már jártunk Versailles-ban, a Buckingham Palotában, a Budai Várban és a Vatikánban – ha választani kellene, semmiképpen sem Norvégiában lennék középkori király!
  • Bryggens Museum – régészek csináltak egy ásatást Bergenben, de nem a kiásott cuccokat vitték el egy múzeumba, hanem múzeumot építettek az ásatás fölé. Tulajdonképpen érdekes, főleg amikor bemutatja Bergen történetét. Szerintem ez a sztori ihlette a Gyalog Galopp „mocsárra épült vár” jelenetét: felépítették a várost, de leégett, tehát felépítették még egyszer, az is leégett, és ez így ment ötszáz éven át…
  • Thon Hotel Rosenkrantz – ez nem látnivaló, de valószínűleg ez volt a legjobb szállásunk valaha: az alap dolgokon kívül ingyenes kávéautomata a hallban, csodás svédasztalos reggeli, Bose hangszóró a szobában, konditerem, déli 12 órás checkout, ajánlom őket másnak is.

 

Városnézés Bergenben, 1. rész: első benyomások és az időjárás

Ismét Noémi kollégáival utaztunk együtt, akikkel Koppenhágában és Isztambulban is voltunk. Jó ez a kis kollektíva, mert társaságban utazni jó, a városnézést mindenki a saját tempójában intézi, de közben megosztjuk az információkat Messengeren, néha véletlenül összefutunk a városban, este pedig együtt bandázunk.

Most olvastam a Kis tüzek mindenütt című regényt, és Bergen olyan volt, mint Shaker Heights, ha nagyváros lenne: minden abszolút tökéletes benne. Egy hétvége alatt még nem tudtam eldönteni, hogy ez tetszik-e vagy inkább idegesít. Nyilván kényelmes és biztonságos: a villamosok és buszok öt percenként járnak, minden tökéletesen tiszta, mindenhol villámgyors az internet, és fel sem merül, hogy éjfél után ne sétálhatnánk ki a néptelen kikötőbe. Ugyanakkor mintha kényszeres is lenne, hogy az autóba, hajóba, felvonóba villanymotor kell, a pázsit mindenhol pontosan 10-15 centiméteresre van nyírva, minden épület tiszta, eldobott szemetet pedig abszolút nem látsz.

Dél-Olaszországban bárkivel szóba állsz, mindenki azonnal a legjobb barátod, akár beszéltek közös nyelvet, akár nem. Bergenben mindenki tud angolul, és mindenki udvarias, de egyáltalán nem közvetlenek, inkább csak néznek, ha mondasz valamit a szükséges minimumon kívül. Például kiderült, hogy a szállodai checkout déli 12 óra a szokásos 10 óra helyett, és a recepción lelkesedtem, hogy ez milyen kényelmessé teszi a napot. Olaszban a recepciós együtt ünnepelt volna velem és felsorolta volna, mi mindenre lesz még időnk, itt meg a szőke kislány csak nézett rám nagy szemekkel.

Irgalmatlan gazdagok: szuper autókkal járnak, a szállodai szobában Bose hangszóró van zenehallgatáshoz, és minden minimum háromszor annyiba kerül, mint nálunk.

Az időjárás olyan, hogy az óceán mellett bármikor eshet az eső, ez ott a napi rutin része. A ruháik ezért olyan jó minőségűek, hogy tényleg megvédik őket az esőtől, és annyiba is kerülnek. Nem mintha nálunk nem lehetne Hally Hansen és North Face cuccokat kapni, de aki nem kirándul sokat az erdőben, annak nincs szüksége ilyen szintű minőségre és védelemre – ott viszont ez az alap, mert szükség is van rá.

Nekünk például két napig szép időnk volt, de a következő két napban folyamatosan, megállás nélkül zuhogott az eső. Készültünk erre, és a decathlonos kis esőcuccaink szerencsére elég jól szerepeltek, de Noémi Sinsayről rendelt bakancsa a hetedik óra után mégiscsak beázott, az én Shaq cipőm pedig a nyolcadik óra után szintén, ahogy a Quechua dzsekim is. A norvég időjárásban ráadásul lehetséges egyszerre fázni és izzadni, úgyhogy egy átlagos városnézés után minden cuccod egyszerre vizes kívülről is és belülről is, nagyon gáz, a norvégok meg ebben élnek egész évben…

AboutYou: hazudnak, terelnek és jó esetben is képtelenek elküldeni egy cipőt

Dóri kinézett magának egy cipőt, és a konkrét típust csak az AboutYou honlapján találtuk meg. Megrendeltem, kifizettem, ez történt július 31-én.

Két hét telt el, a rendszerben a cipő státusza végig ezt volt: „Összekészítés alatt”. Két hét alatt nem sikerült összekészíteni egy pár cipőt?! Mivel augusztus 7-én volt hír, hogy „kiszivároghattak” tőlük adatok, nyilván a rendszerük feltörése miatt voltak nehézségeik.

Augusztus 13-án a honlapon chateltem, majd dühömben telefonáltam is az ügyfélszolgálatnak. A rendelésünk valódi helyzetéről fogalmuk sem volt. De ezt nem vallották be, ehelyett mellébeszéltek, a raktárban valami problémát emlegettek, illetve azt hazudták, hogy biztos a GLS a hibás (miközben még át sem adták a csomagot szállításra). Írtam e-mailt is az ügyfélszolgálatra, nyilván arra sem válaszoltak.

Egyébként ha egy cégnek nehézségei vannak, arról illene nyíltan, őszintén, és egyáltalán: kommunikálni, nem szerencsétlen ügyfélszolgálatost megbízni azzal, hogy hazudozzon a vevőknek.

Röhejes bénázás a GLS-sel

Augusztus 25-én(!) viszont átadták a cipőt a GLS-nek, ez a GLS független rendszerében is látszott. A GLS betárolta azt, majd a cipő ott dekkolt két hétig. Telefonáltunk a GLS-nek is, hogy mi van már, mire kiderült, hogy „a megadott automata megtelt” – valójában az egy csomagpont, egy papírbolt, ami az iskolakezdés alatti nagyobb terhelés miatt most valóban nem fogad GLS csomagokat.

Annyi esze a GLS-nek nem volt, hogy egy másik, közeli automatába hozza el a cipőt, pedig van a környéken egy pár, a Foxpost és a többiek is ezt szokták tenni hasonló helyzetben. Ehelyett e-mailt(!) írtak a megadott kapcsolattartási címre, hogy akkor mi legyen – de az AboutYou nem minket írt be kapcsolatnak, hanem saját magát, az e-mailre nyilván senki sem reagált, mire a GLS visszaküldte nekik a cipőt…

Kézbesíthetetlen küldemény

Mindkét társaságnak gratulálunk ezúton is: az AboutYou-nak a hatékony kríziskezeléshez, majd hogy a GLS-el együtt képtelenek voltak elküldeni nekünk egy cipőt. Miből élnek ezek egyáltalán?

Egyébként még ezen a ponton is nyilván lenne megoldás: feladni a cipőt expressz szállítással, bocsánatkéréssel és kárpótlásként valami kuponnal. Ehelyett írtak e-mailt, hogy hát akkor visszaküldik majd a pénzt, vagy ha továbbra is „igényt tartunk a termékre”, akkor új rendelést kell rá leadnunk. De mivel közben emelkedett az ára, ehhez adnak egy kupont, hogy mi még ugyanazon az áron tudjuk megrendelni… Hálásan köszönjük, nyilván szeretném megrendelni a cipőt tőlük ismét!

Hát, így nem lett Dórinak menő Adidas cipője, nem hogy augusztusra, de még az iskolakezdésre se, és ebben a percben még a pénzt sem kaptuk vissza. Update: azóta visszaküldték, anyagi veszteség nem ért minket.

Lillafüred, negatívumok

Lillafüreden töltöttük az augusztus 20-i hosszú hétvégét. Jól éreztük magunkat és jó programokat csináltunk: libegő, Oxigén tanösvény, vízesés, függőkert, kisvasút, pisztráng telep, Zsófia kilátó, csónakázó tó – sok szép helyen jártunk, és a panzió is rendben volt, ahol megszálltunk.

Noémi és én a Fehér kőnél

Innen már csak a negatívumok jönnek: nekem folyamatosan feltűnt és zavart, hogy a város adottnak veszi a turisták áradatát: lehúzzák rólunk, amit lehet, és közben eszükbe sem jut élhetővé vagy kényelmessé tenni a települést. Adódik az összehasonlítás a Normafával, ami szintén nem tökéletes, de lényegesen élhetőbb, előbbre járnak a fejlesztésében.

Kezdve a közlekedéssel: Lillafüred egy picike falu, mégis hagyják, hogy elöntsenek mindent az autók, egymás hegyén-hátán álljanak mindenhol. A parkolási díj 440 Ft/óra, ami inkább hívogató, mint riasztó. Az egészet meg kellene állítani még a falu előtt (mint a Normafánál), és olyan óradíjat szedni, amitől az emberek inkább a tömegközlekedést választják.

Buszok is járnak ide, de például Miskolcról érkezve három járat (5, 15, Volánbusz) közül kellene tudni, hogy éppen melyik fog indulni, melyik megállóba kellene menni, miközben a menetrend olyan, hogy a Volánbusz két óránként jár, a másik kettő 45 percenként… Az ütemes menetrend innovációja ide még nem jutott el, pedig példát vehetnének a Széll Kálmánról folyamatosan induló 21-esről.

Talán a legnagyobb hiba, hogy nem használják ki, ami Lillafürednek van, Normafának nincs: a kiépített sín a várostól. Ezen jelenleg a híres kisvonat jár, ami lassú, kényelmetlen és hangos, de így is túl sokan mentek vele, úgyhogy nosztalgia felkiáltással luxusjáratot csináltak belőle: a retúr jegy felnőtteknek 5.200 forint, gyerekeknek 3.800, tehát egy négyfős család 18 ezer forintot fizet, ha azzal akar Miskolcról Lillafüredre menni, majd onnan haza. Nem csoda, hogy a többség az autót választja…

A lillafüredi kisvasút az alagúthoz közelít

Lillafüred belső felépítése is olyan, hogy van az autóút, a gyalogosok pedig majd eljutnak a kívánt helyre, ahogy akarnak. Például a Zsófia kilátóhoz jól kiépített szerpentinen lehet feljutni – kár, hogy maga a szerpentin az országút szélén kezdődik, ezen a kényelmesen, biztonságosan megközelíthető helyen:

A Zsófia kilátóhoz vezető szerpentin eleje

A kastély meg úgy terpeszkedik a völgy közepén, mintha semmi más nem számítana. Ha például a kisvasúttól átmennél a vízeséshez, az légvonalban száz méter lenne, ehelyett négyszáz méteres kört kell tenni a kastély körül, a szent autóút melletti 80 centi széles járdán. Nem ám, hogy megnyissák a kastélykertet a pórnép előtt, vagy legalább a gazdasági bejáratot, vagy például a kert külső részén egy sétálót kialakítani… A tavat is minden irányból autóút veszi körül, így fürdésről, napozásról szó sem lehet.

A helyi árusok pedig mintha nem akarnának adót fizetni: a legtöbb kisboltban nem fogadnak el bankkártyát, csak készpénzt, vagy lehet még utalni is… Köszönjük.

Ebben a kanyarban egyszerre látható majdnem az összes hiba:

  • itt kell nagy körben megkerülni a kastélyt, ha a kisvonattól lemennél a vízeséshez,
  • a bal oldalon kellemes a járdát tovább szűkítő lámpaoszlop,
  • ha lemennél csónakázni az út túloldalán levő tóra, ebben a jól belátható kanyarban kell megsaccolnod, jönni fog-e autó, mielőtt átérsz,
  • zebra nincs, szerintem egész Lillafüreden nincs egy se,
  • a képen látható boltban pont elfogadnak bankkártyát, csak a blokkot kellett külön követelnie Noéminek, hogy lássa, mennyit fizetett valójában…

Lillafüredi kanyar

Popbázis néven elindítottam a saját zenei oldalamat

Az elmúlt hét évben legalább száz koncerten fotóztam és/vagy írtam cikket a zene.hu számára. Van egy jól működő, bejáratott struktúra a kollégákkal és a koncertek szervezőivel, a koncertfotózást pedig kényelmesen hozzá tudom igazítani a családi- és munkahelyi elfoglaltságokhoz, valamint a többi szabadidős programunkhoz is. A koncertfotózás maga a Tökéletes Hobbi.

Csepregi Éva és Végvári Ádám a Plázson a Neoton koncerten

De közben legalább ennyi ideje foglalkoztat a zenei újságírás, mint eszmény: hogyan kellene ezt jobban csinálni, ki milyen hibákat követ el, milyen versenyzők vannak a piacon stb. Sokat gondolkoztam, hogy személyesen nekem milyen szerepem lehetne ebben, beszélgettem is emberekkel, akik kedvesen és nyíltan elmondták a véleményüket és sok hasznos tanácsot adtak. Voltak kevésbé sikeres próbálkozásaim is, de a kedvemet ezek se vették el.

Nyilván vannak szempontok, amelyek egyértelműek. Ilyen szempont a stílus: engem a magyar, mainstream popzene érdekel, és nem is látok ilyet profilú újságot a piacon a Telex Afteren kívül (aminek viszont jóval szélesebb a spektruma). Világos a formátum is: én fotókkal kiegészített blogbejegyzésekkel, tehát írásban szeretem kifejezni magam (ezért nem indítok podcastet vagy TikTok csatornát).

Nagyjából itt jártam és görcsöltem ezen a témán már évek óta, de Noémi addig rugdosta a seggem, hogy CSINÁLD MEG PETI, aztán majd kiderül, hogy nekiálltam:

  • Név: hónapokig ötleteltünk Noémivel és a Geminivel, hogy mi legyen a neve, de a legjobb domain-nevek persze foglaltak már. Aztán beugrott, hogy amikor a kilencvenes években megpróbálták koncertekkel megmenteni a Velencei-tónál a fehér épületeket, amiben régen Arató diszkó és ifjúsági kemping volt, azt Hifi-Popbázisnak hívták. A „Popbázis” a csajoknak is tetszett, akkor legyen ez.
  • Weboldal: a domain és a tárhely megvásárlása simán ment, a WordPress telepítése is. A dizájnt, valamint a hozzá tartozó CSS és PHP kódot teljes egészében a Gemini rakta össze nekem – elképesztő, milyen profi webdesigner az AI.

A Popbázis oldal dizájnja jelenleg

  • Tartalom: már vannak rajta beszámolók, fotók, kritikák, vélemény cikkek. Én írtam őket. Vannak másoktól kapott sajtóanyagok is, ezeknél más a szerző („sajtoanyag”), és kis (x)-et raktam a cím fölé. A zenei magazinok nagy részét egyébként az album kritikák töltik ki, úgyhogy még májusban megerőltettem magam és írtam egyet én is, de nem hiszem, hogy hosszabb távon is ez lesz a zsánerem…

Amit jelenleg a legkevésbé látok magam előtt, hogyan lehetne eljutni oda, hogy nem blogot írok, hanem egy magazint szerkesztek. Jelenleg nem tudom még, hogyan találhatnék olyan arcokat, akik szintén szívesen foglalkoznának ezzel… Értsd: ha érdekel a dolog, írj: info@popbazis.hu

Ez pedig maga az oldal: www.popbazis.hu

 

Futócipő választás AI-jal és teszt a Nyúlcipőboltban

Kollégám, Geri hívta fel a figyelmem, amikor a futásról beszélgettünk, hogy a pihepuha Skechers helyett valószínűleg inkább „stabil” cipőben kellene futnom, ami jobban megtartja a lábfejemet.

Megkérdeztem a Geminit, és kiderült, hogy az AI egészen kiváló abban, hogy

  • elmagyarázzon összetett koncepciókat,
  • személyre szabott tanácsokat adjon,
  • hülye kérdésekre is udvariasan válaszoljon,
  • hetek alatt se fáradjon bele ugyanabba a beszélgetésbe,
  • lelkesedjen, ha teszek valamit az egészségemért.

Először felvázoltam neki a helyzetet: túlsúly, lúdtalp és korábbi sarokfájás, ezeket „megértette” és a hosszú, több hetes beszélgetés során végig figyelembe vette.  Elmagyarázta a stabil futócipő koncepcióját, és hogy melyik gyártó melyik konkrét típusa lenne jó nekem és melyik nem.

Elmentem a Spuri cipőboltba egy futógépes vizsgálatra, ahol pontosan ugyanazt látták, amit a Gemini is sejtett, hogy befelé dől a lábam („pronáció”), és pontosan ugyanazokat a cipőket is ajánlották, amiket fel is lehetett próbálni. Ha láttál egy nagydarab fickót a Sugár földszintjén kocogni, akár én is lehettem…

Nyúlcipőbolt, teszt lehetőség

De egy tíz méteres folyosói kocogás a plázában biztosan nem ér fel azzal, hogy konkrétan elmész futni oda, ahol egyébként is szoktál. A Nyúlcipőbolt pontosan ezt a lehetőséget nyújtja idén márciustól Tesztcenter néven. Több csomag van, amiben 1, 3 vagy végtelen cipőt próbálhatsz ki – de csak egyesével, és csak a tesztkollekcióban levő típusokból. További nehézség, hogy a cipőkért el kell menni az újbudai üzletbe (bár van postázási szolgáltatás is), majd két nap után visszavinni. Én a két nap alatt mindig kétszer is futottam az adott cipőben, hogy több tapasztalatot szerezzek… Szóval azért van vele macera, rá kell szánni az időt és az energiát.

De nyilván megéri: a Hoka Gaviota cipő ahhoz hasonlóan masszírozta a lábam, mint a Decathlonban kapható masszírozó henger, miközben tartotta, és rögtön első alkalommal 6 perccel(!) jobb időt futottam, mint idén eddig bármikor. A Brooks Glycerin GTS-ben még ennél is jobb időt futottam, de érzésre nyeklett-nyaklott kifelé és hátra, ami elég idegesítő volt. Végül a Mizuno Wave Inspire szintén nem volt elég széles, és masszírozás helyett csak nyomta a talpam középen. Ezek mind stabil, az én esetemre ajánlott, speciális, baromi drága cipők, szóval megérte előzetesen kipróbálni őket.

Egyszer valahol a New Balance Fresh Foam x 860-at próbálnám még ki, mert jól néz ki, a Spuriban is jónak tűnt, de a Nyúlcipőbolt sajna nem forgalmaz New Balance cipőket. Úgyhogy most vettem egy Hoka Gaviota 6-ot, és a saját cipőmben rögtön újra rekordot döntöttem. Amúgy nincs rekord-fétisem, az időeredmény csak visszaigazolta, amit éreztem, hogy sokkal erőteljesebben megy a kocogás, és nem fáradok bele a 7 kilométerem végére se.

Amon Gergőnek ezúton is köszönet a tanácsért, és mivel Geri a futás meleltt hobbiszinten énekel is, hálából iderakom a tavaly megjelent videoklipjét:

 

 

 

Megnyertem a céges ping-pong bajnokságot

Az Aegon budapesti irodájában sokféle vonzó programmal csinálnak kedvet az irodai jelenléthez. Van jégkrém nap, társasjáték délután, többféle közös sportolás… És lezajlott a második ping-pong bajnokság is, amit én nyertem meg.

A céges ping-pong bajnokság nekem persze nem új élmény: pont tíz éve tartottunk egyet a Nuance-nál is. Nagy siker volt, komoly érdeklődés, színvonalas lebonyolítás – máig is őrzöm az F. Zsófi elleni meccsem videófelvételét. Amúgy nem szerepeltem jól, de az egész bajnokság egy tök jó közösségi élmény volt.

Most az Aegonnál nagyon hasonló volt az egész, például itt is az ebédlőben van az asztal, aminél játszunk, és lebonyolítás is hasonló rendszerben történt. Aztán rögtön az első körben Mo (Mohamed) elvert, akkor el is engedtem az egész bajnokságosdit, majd játszunk privátban, ha lesz időnk…

De a lebonyolítási rendszer és a szervező kolleganő lehetővé tette a továbblépést vigaszágon, és végül nekem jött ki a lépés: a következő két fordulóban nyertem, aztán a csoportmeccseken egyszer nyertem, egyszer veszítettem, de legalább a legjobb négybe bekerültem. Ott legyőztem a másik csoport első helyezettjét, végül a döntőben Mo-t, akivel amúgy is mindig együtt játszunk, így pontosan ismertem a gyenge pontjait…

A nyeremény Decathlon-utalvány, a dicsőség, és hogy ismét megismertünk olyan kollégákat, akikkel simán munkaügyben talán sose kerültünk volna kapcsolatba.

Mohamed és én a bajnoki döntő után

Vámpíros fotózáson voltunk a Disney Channel jóvoltából

Még márciusban történt, hogy a Telekom meghirdetett egy játékot Facebookon, amin egy Disney Channel által támogatott, vámpíros témájú fotózást lehetett nyerni. Ma sem teljesen értjük, miért a Telekom hirdette a Disney nyereményjátékot. Kedves rokonunk, Klári kommentezett és nyert, de mivel ő maga nem tudta igénybe venni a négy főnek szánt fotózást, az egészet átadta nekünk.

Noémi egyeztette a részleteket a szervezőkkel és a megbeszélt vasárnap reggel megjelentünk az újpesti fotóstúdióban. Volt profi sminkes: Radnóti Virág és profi fotós csapat: a Fotóművek, plusz a Disney küldött egy videóst, teljes volt a felhajtás… Az egész történet kb. négy órán át tartott. Virág sorban kisminkelt minket vámpírnak, Karaba Tündi pedig mindenkiről készített egyéni és közös fotókat. Nekik is voltak ötleteik és nekünk is, mindegyiket megvalósíthattuk.

Vámpirini stílusú képen csak én

Az eredmény szerintünk egészen zseniális, a csajok gyönyörűek, a képek hangulatosak és tökéletes minőségűek. Más kérdés, hogy miután kiraktuk Instára, Facebookra, mihez kezdjünk velük – semmit, de egy klassz emlék lesz.

Vámpirina stílusú fotón a család

Jesoloi nyaralás, 3. rész: Burano és Murano

A jesoloi nyaralásunk utolsó teljes napján mentünk el ide: Burano és Murano a Velence körüli lagúna két kis gyöngyszeme, és ha eldugott, nem turistáktól hemzsegő, autentikus olasz életérzésre vágysz… akkor nyilván ne olyan helyre menj, ahová húsz percenként érkezik hajó Velencéből, illetve a Punta Sabbionin keresztül Lido di Jesolo felől. De Burano így is élvezhető, egy Margit-sziget méretű hely élénk színekre festett házakkal, plusz a sziget túloldalán érdekességnek van egy ferde tornyú templom.

A következő megállónk Murano volt, a híres üveggyárral és millió üzlettel, ahol a muranoi üvegből készült dolgokat árulták. Valóban szépek, csak praktikus hasznuk nincs, és bármit veszel, a drága üvegtárgyat nehéz úgy hazavinni, hogy el ne törjön. Egy muranoi üveg vázát például teljesen elképzelhetetlen fapados repülővel hazavinni. Kisebb ékszereket lehet venni, de azok annyira azért nem különlegesek. Klassz viszont a demonstráció: egy húsz perces műsor keretében egy üvegfúvó ember a szemünk láttára készített el egy muranoi üveg vázát, illetve formázott meg egy lovat, szintén üvegből.

A trevisoi repülőtérhez hasonlóan Muranoban is szívás volt a tömegközlekedés: két külön helyszínen van összesen hat kikötő, amiből a Google Maps szerint a „B” hajóval kellene menni, csak közben a vaporettók számokkal vannak jelölve (és nem, nem kevertem össze a kikötők jelölésével, a Google keveri össze). A helyi kiírások se segítenek, az információs bódéban dolgozó okostojás pedig mint a ChatGPT, magabiztosan állít olyasmit, ami egyáltalán nem igaz. Mi végül random szálltunk fel egy, a „B” kikötőbe érkező hajóra, remélve, hogy olyan helyre visz minket, ahonnan már rendesen hazatalálunk… A 7-es hajó a Szent Márk térre vitt, ahonnan már tudtuk, hogy a 14-essel kell továbbmenni.

A Velence körüli vaporetto-rendszer amúgy romantikus hajókázásnak hangzik, valójában jól szervezett, de fárasztó tömegközlekedés, műanyag székekkel, hullámzással, néha tömeggel, az emberek is néha bunkók, és az egész még drága is. Nekünk viszonylag szerencsénk volt, minden hajóúton le tudtunk ülni, és Noémi is csak egyszer akarta visszaadni az ebédre elfogyasztott fél pizzát a tengernek…

Jesoloi nyaralás, 2. rész: Velence

Sokszor voltam már a Fejér megyei Velencei-tónál, vonattal egyből Kápolnásnyék után. De az igazi Velence nekem egy misztikum maradt: lagúnák, gondolák, a Szent Márk tér, a Sóhajok hídja… Úgy gondoltam rá, mint ami csak a művészetekben létezik, és ahová csak a szerencsések juthatnak el, és egyébként is tömve van turistákkal, akiket a helyiek utálnak és ki akarnak szorítani a városból. A jesoloi nyaralást tervezve tudatosodott, hogy most mi is elmehetnénk ebbe az igazi Velencébe.

A valóságban nyilván csak pénz kérdése az egész. Egy Szentendre méretű városon áttolnak évente harmincmillió embert, tehát a rendszer jól le van szervezve. Lido di Jesolo felől például a Punta Sabbioni kikötőn keresztül érdemes érkezni a 14-es számú kishajóval, ami a Szent Márk térnél köt ki.

A Dózse-palota a tenger felől

Igyekeztünk korán érkezni, hogy a tömeg előtt bejussunk a Dózse-palotába. Ez sikerült, még lazítani is volt idő, a csajok táncoltak a palota udvarán… Az megvan, hogy a palota festményeit nagyrészt a Tizennégy karátos autóból ismert Tintoretto festette? A Sóhajok hídján is átballagtunk, ami mondjuk ahhoz képest, hogy világhírű turisztikai látványosság, belülről megmaradt börtönfolyosónak, két csupasz fal, a róla szóló romantikus sztorikat neked kell hozzáképzelni.

A másik nagy álmom a gondolázás volt. Ha már ott vagy Velencében, ez is csak pénzkérdés, gondolások mindenfelé vannak, beszélnek angolul, a gondolák pedig egyformák és meglepően elegánsak. Azt kellett csak megbeszélni, hogy mindenképpen menjünk át a Sóhajok hídja alatt, úgyhogy a kis csatornákon elbolyongtunk odáig, és hát elképesztően hangulatos volt a házak között a gondolával menni. Az út végén pedig tényleg áthajóztunk a Sóhajok hídja alatt, úgyhogy most már örök szerelem és boldogság vár ránk Noémivel, majd a Dózse-palota előtt szálltunk ki.

Gondolával a Sóhajok hídja alatt

Ezután városnézés végett az 1-es vaporettóval végighajóztunk a Grand Canalon, aminek azért volt egy tömegközlekedés jellege, de mégis más úgy tömegközlekedni, hogy közben Velence van körülötted… Elsétáltunk a Giardini Papadopoli nevű parkba, ahol nem tudtunk leülni, mert minden pad foglalt volt. Végül az 5.1-es és 14-es járatokkal visszahajóztunk a Punta Sabbionihoz és busszal Jesoloba – hosszú nap volt, de milyen élményekkel teli…