Zsófi és Dóri, 2016. július

Dóri szobatiszta lett! Nézte, ahogy mindenki WC-re jár, kérte, hogy ő is mehessen, és kiderült, hogy tényleg vissza tudja tartani, amíg odaér. Történtek persze balesetek, és éjszakára is kell még rá pelenka, de általában csak szól, hogy “Menjünk WC-re!”. Olyankor rohanunk, és Dóri szépen ügyintéz, nagyon büszkék vagyunk rá.

Kivették a füléből a tubust, ami újabb kórházi tartózkodást jelentett. Ez csak kisebb altatás volt, de azért kórház, altatással. Az egyik tubusról a műtét közben kiderült, hogy már ki is volt esve és Dóri dobhártyája is benőtt a tubus mögött, a másikat kellett csak kiműteni. Most azt várjuk, hogy a másik dobhártyája is begyógyuljon, és aztán tudna végre fürdeni, és a hajmosásnál sem kéne rá vigyázni. Egész gyerekkorokat rontanak el ezek a fül-orr-gégészeti betegségek, úgyhogy most azon dolgozunk, hogy megtanuljon Dóri orrot fújni, mert az viszont egyből megoldaná az egész problémakört. Szerencsénk van, mert néha már az is sikerül neki, úgyhogy szobatisztaság és orrfújás megvan, lassan mehet államvizsgázni.

Dóri és én

Zsófi ovijának most már tényleg vége lett. Július elején, amikor egyrészt beteg volt, másrészt közös csoportok alakultak, tehát nem a saját óvó nénijük volt, valamint fürdetni és napoztatni kezdték őket, gondolkoztunk, hogy lefújjuk az egész óvoda-témát, úgysem érzi annyira jól magát és nehogy a hideg víztől megfázzon. De aztán mindenki járt tovább, járattuk hát őt is, és fürdés se volt már. De bárhogy húztuk, július végén eljött az Utolsó Nap Az Óvodában, és Zsófi lányunk azóta iskolásnak mondja magát, ha felmerül ez a kérdés. Annak mondjuk kevésbé örültünk, hogy az utolsó héten még elterjedt bent egy torokgyulladás, de szerencsére mire nyaralni mentünk, az is elmúlt és Dóri sem kapta el.

Voltunk Zsófival esküvőn, Pisti és Szimonetta házasodtak össze. Addig maradtunk a lagziban, amíg Zsófi bírta, végül a 11 órás tortázás után jöttünk csak haza. Végig jól érezte magát, táncolt, mulatott, voltak társai is, jól sikerült az egész (amúgy a felnőtteknek is).

Megnéztük a Szenilis Szenilla nyomábant, amire elvittük magunkkal Milánt is. Először vittem el moziba másik gyereket is, de nem volt semmi gond, Milán igazán jól viselkedett, a film is jó volt, 3D-ben néztük meg, popcornnal, hazafelé pedig megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett, mi nem tetszett, ki volt a kedvenc belőle.

Aztán eljött a nyaralás ideje, és mivel a tervezett hosszabb nyaralás nem jött össze, két kuponnal mentünk két helyre, 2-2 éjszakára. Megtekintettük a veszprémi állatkertet, ami tíz év múlva fasza árnyékos park lesz, most viszont 2 órán át aszalódtunk a tűző napon, kis árnyékból kis árnyékba menekülve. Aztán megszálltunk a csopaki Holiday Hotelben, ami abszolút teljesít minden elvárást, ami 30 éve a szocializmusban felmerült igényként. Van például konnektor, kettő is a szobában, meg fürdőszoba, sőt TV is! Nincs ellenben hűtő, nincs légkondi, a WC/fürdőnek nincs szellőzése (a szobába párásodik és büdösödik minden), nincs az ablakon szúnyogháló, a WC pucoló és a pincér ugyanaz a személy, a hét órás reggelihez pedig még nincs virsli, vaj vagy kávé, ezekre még várni kell, míg elkészülnek. A szomszéd erkélyen este tízkor két részeg nő beszélgetett és dohányzott… Összességében nem volt nagy gáz, de akkor is, it’s 2016.

A lányok és én a tapolcai tó partján

Másnap rossz idő volt, úgyhogy elmentünk Tapolcára barlangot nézni, de két órát kellett volna sorba állni. Úgyhogy sétáltunk, majd elmentünk a Sümegi Várba, ami egyébként egy Anna-Peti-Gergő sztori is. Ez volt messze a legjobb programunk: nyilazós bemutató volt, aztán zsonglőrök, aztán ettünk kürtőskalácsot, mint Annáék a mesében. Majd meglátogattuk unokatesómékat, akik a közelben laknak és pont mindannyian otthon voltak. Másnap boboztunk Fűzfőn, úgyhogy végül is jól sikerült az út. Másoknak kevésbé: a párás meleg megbolondította az autósokat, és út közben három balesetet is élőben láttam – egyikben sem sérült meg senki, de az összetörő autókat sem volt jó érzés nézni.

Just for the record: Dóri az autóban állandóan a Jégvarázsból a Legyen hót, akarja hallgatni. Azt kiabálja: Anna, Anna! – amíg el nem indítom neki a számot. Az hagyján, hogy nem is Anna, hanem Elsa énekel benne, de legyen bármilyen Oscar-díjas szám, most már a könyökömön jön ki.

Zsófi és Dóri, 2016. június

Dóra lányunk két éves lett, és ezzel párhuzamosan a viselkedése is látványosan megváltozott: nyugisabb, okosabb és barátságosabb lett. Sokkal jobban lehet vele beszélgetni, játszani, szórakozni, és sokkal jobban megértjük egymást. Megtartottuk a születésnapját is, Noémi szüleinél, az én szüleimnél és itthon is, és itthon meghívtuk a buliba Milánt, a szomszéd kisfiút is. Ő ugye technikailag Zsófi csoporttársa, de Dórival is barátok, úgyhogy hármasban szórakoztak együtt.

Dóri, Zsófi és Milán

Érdekesség, hogy Dóri nagyon szereti a zöldségeket, répa, uborka, paprika, paradicsom mehet neki minden mennyiségben, viszont bizalmatlan a nyári gyümölcsökkel szemben, dinnye, cseresznye, barack, meg se kóstolja egyiket se…

A programokkal teli május után a június már nyugisabb volt Zsófinak, bár ebben a hónapban is akadt fellépése: egy telepi mulatságon az óvodás csoportok voltak a műsorszám, és ugyanazt a táncot adták elő, mint az Arany Napon. Ismét láttuk Gryllus Vilmos műsorát is, most a Belvárosi Fesztiválon, és a szabadtéri előadás sokkal jobban bejött Zsófinak, végig táncolt és ugrált, teljesen elfáradt a végére. Voltunk a Gyerek Szigeten is, ami szintén klassz volt, falat mászott, kötélen táncolt, lovagolt egy bazi nagy lovon, volt ugrálóvár is…

Hosszú idő után sajnos ismét betegek is voltak a csajok: előbb Zsófinak volt súlyos arcüreg-gyulladása, és három napig nyomta az ágyat lázasan. Mire meggyógyult, Dóri is elkapta, de ő sokkal hamarabb kapott antibiotikumot, így ő gyorsabban átesett ugyanazon a betegségen. Viszont kapott mellé egy vírusfertőzést is, úgyhogy kb. egy hétig tiszta kiütés volt mindenhol, de aztán szerencsére teljesen rendbejött.

Vámpírok bálja

Amekkora várakozást keltenek a darab iránt a neten (“minden ízében különleges, lenyűgözően látványos, kultikussá vált”), akkora csalódás maga az előadás. Pontosabban minden eleme vagy nagyon jó vagy nagyon rossz:

Nagyon jó volt a zene és a látvány. Először csak néztem, hogy ebben ilyen slágerek vannak, mint a Total eclipse of the heart, aztán gyorsan kiderült, hogy nem ilyen, hanem ez a sláger van benne kb. nyolcszor. Később meghallgattam az egész darabot a Deezeren, németül, és még a nyelvtörő jelleg ellenére is nagyon szép volt, majd a színházban magyarul is. Hasonlóan bejött a látvány, elképesztően szépek a díszletek, varázslatosak a fények, a fogadó is klassz, a kastély is.

A történet viszont pocsék, ahogy a szereplők is. Nem a színészek, ők jók, hanem a karakterek, akiket eljátszanak. Mindenki egysíkú, csak egyvalamit akar, és azt vagy megkapja, vagy nem, kész. Nincs személyiségfejlődés és nincs dráma sem, ami egy két és fél órás színházi előadástól nagyon sovány teljesítmény. Ugye a meleg vámpírfiú az asszisztenst akarja, az asszisztens a lányt, a lány Drakulát Krolockot, mert vámpír akar lenni. Krolock a lányt akarja, a fogadós a szobalányt, a tudós meg információkat. Ezek közül a tudós az egyetlen, aki valami drámát kavarhatna, ehelyett röhejes az egész karakter, és nem vicces, nem fanyar, egyszerűen csak gáz.

Ugyanilyen gáz a Magyar Színház, ahol a darabot játsszák: mi az erkélyen ültünk, ahol kb. 42 centi volt a sorok között, végig szorosan magam alá kellett húzni a lábamat. Szeretném megérni, hogy a színházak is elérjenek a nézők kiszolgálásának arra a szintjére, ahová a mozik húsz éve eljutottak, és legyenek normális méretű, kényelmes székek. Az Operett nézőterén pl. nagyjából elviselhető a helyzet, de az erkély ott is rettenetes – a színházaknak kötelező kényelmetlennek lenni?

Összességében nem szórakoztunk rosszul, de nem hiszem, hogy például valaha megnéznénk újra – a zenét online is meg tudjuk hallgatni, a többi nem éri meg. A legjobb rész még az volt, amikor a második felvonás legelején végigéneklik a Total eclipse of the heartot, ez nagyon szép volt:

 

 

Zsófi és Dóri, 2016. május

Noemi: Ó, már a… (elharapta)

Dóri: … picsába!

Sokat bővült Dóri szókincse az elmúlt időszakban, de szerencsére nem csak káromkodásokkal… Időnként nagyon szép, kerek mondatokban beszél, könnyebben meg is érteti magát, ha el tudja mondani, hogy mit akar, és utólag is mindenfélét el tud mesélni.

Zsófinak versmondós hónapja volt: ballagásra és anyák napjára egy csomó verset meg kellett tanulnia. Szerencsére olyan típus, hogy szeret verselni, otthon is egyfolytában mondta-mondta a verseket. Aztán a ballagási műsoron is szépen elmondta őket, a dadusos verssel Izával megsiratták Zsuzsa nénit, aztán itthon megsiratta a verseivel mindkét dédnagymamát is anyák napján…

Iszonyú zsúfolt volt egyébként a május, tele volt programokkal. Voltunk Baluéknál, ahol babáztunk és kirándultunk, később Anitáék jöttek hozzánk, akikkel szintén babáztunk. Szeretik a lányok a babákat, nézegetik őket, simogatják, ha szabad, és játszanak velük a földön, vagy Zsófi ölbe veszi őket.

Voltunk rokonlátogatóban is, Bujon Noémi szüleinél és Miklóson Noémi keresztszüleinél. Aztán voltunk Gryllus Vilmos koncerten, amit előnyös helyen, a második sorból tekintettünk meg. Zsófi abban a korban van, amikor egy helyben ülnie teljes képtelenség, egy koncertet például csak akkor élvez igazán, ha táncolhat közben – úgyhogy a Gryllus koncerten például a széksorok közötti minimális helyen táncikált ide-oda. Más rendezvényeken ő maga adott műsort a társaival, ilyen volt a ballagás, az Arany nap az oviban, és a táncbemutatójuk is. Zsófi imád fellépni, mindegyik műsorban öröm volt nézni, hogy élvezi a szereplést. Az Arany napon megvolt a híres lufi-elengedés is, amikor az ősszel iskolába távozók elengednek az égbe egy-egy lufit:

Zsófiék az égen nézik a repülő lufikat

Voltunk még a Zoo Caféban, ami egy jópofa hely a belvárosban, a fogyasztás mellé minden asztalhoz jár egy szabadon választható állat, amit a gondozók odahoznak nekünk, és lehet őket cserélgetni is. Mi kértünk kaméleont, nyulat, kígyót és sünit, a gyerekek nagyon élvezték, hogy lehet ismerkedni és játszani velük. A hellyel egy probléma van, az odajutás: a környéken képtelenség parkolni, autó nélkül meg metrózhatsz és gyalogolhatsz. Én egyáltalán nem vagyok hozzánőve az autóhoz, de a budapesti tömegközlekedés annyira gyerekellenes, hogy ha csak lehet, a csajokat mindenhová autóval visszük. Azzal meg ugye parkolni kellene – sok sikert hozzá a Kálvin tér környékén…

Volt még szülői értekezlet az iskolában, ahol kiderült az osztályok beosztása: Zsófi és Milán sajnos külön osztályba került, amit nagyon sajnálunk, mert rengeteg előnye lett volna, ha a szomszéd kisfiúval egy osztályba járnak. Összekerült viszont kb. az összes lánnyal az ovis csoportból, plusz Danikával is, szóval a Mókus csoport jelentős részt vállal az elsős osztály kialakításában. Reményeink szerint megkönnyíti majd az első napokat, hogy Zsófi kezdettől fogva barátokkal lesz körülvéve.

És persze voltunk még Visegrádon egy hosszú hétvégére, alapvetően az is jól sikerült, csak a környék gyerek nem kifejezetten gyerekbarát, de erről külön bejegyzést is írtam.

Közösségi vitáink

Közgyűlés, Zsófiék ballagása – voltak vitás ügyek körülöttünk a hónapban. Ki végezze a felújítást, hová tegyük a babakocsit, ki mondja a verset Zsuzsa néninek… Az általános vitakultúránkon gondolkoztam, és arra jutottam, hogy egy vita kulturált és hatékony lefolytatásához három lépést kellene megtenni mindannyiunknak:

  1. A másik fél tisztelete, amelynek részeként feltételezzük, hogy ő is jót akar,
  2. a másik fél álláspontjának a tisztázása és megértése,
  3. keresni valamit, bármit, amiben egyetértünk, hogy aztán kellemes légkörben meg tudjuk vitatni azt is, amiben nem.

A módszer szemléltetésére eszembe jutott egy jelenet Az elnök emberei 1. évad 21. részéből. Ez egy rövid, de abszolút zseniális jelenet, amelyben Bartlet elnökhöz érkezik Max Lobell republikánus szenátor, akivel Bartlet a kampány-finanszírozás reformjáról kíván tárgyalni. Köszönnek, leülnek, majd ezután:

BARTLET: We agree on nothing, Max.
LOBELL: Yes, sir.
BARTLET: Education, guns, drugs, school prayer, gays, defense spending, taxes, you name it, we disagree.
LOBELL: You know why?
BARTLET: ‘Cause I’m a lily-livered, bleeding-heart, liberal, egg head, communist.
LOBELL: Yes, sir. And I’m a gun-totin’, redneck son-of-a-bitch.
BARTLET: Yes, you are.
LOBELL: We agree on that.
BARTLET: We also agree on campaign finance.
LOBELL: Yes, sir.
BARTLET: So, Max.
LOBELL: Yes, sir?
BARTLET: Let’s work together on campaign finance.

(A szöveget a The West Wing Searchable Episode Transcripts nevű oldalról másoltam ki, de maga is jelenet is megtekinthető itt, vagy itt, kb. 34:50-től.)

Visegrád – nem gyerekbarát környék

Vannak kifejezetten gyerekbarát helyek az országban, az iskolapélda a Velence Spa játszóházzal, játszótérrel, gyerekmedencével, foglalkozásokkal, éjjel-nappali játszósarokkal (bár viszonylag drágán). Vagy az Erzsébet Park Hotel, ahol szintén van játszósarok, a medencét is imádta Zsófi, az udvaron játszótér… Visegrád viszont, beleértve a Royal Hotelt, a Fellegvárat, a Bobpályát és az esztergomi Bazilikát is, szinte egyáltalán nem készültek fel arra, hogy családokat fogadjanak, gyerekekkel.

Royal Hotel, Visegrád

Egy szállodának persze nem kötelessége kényeztetni a gyerekes családokat, ezt nem lehet számon kérni, de nagyon kis odafigyelés kellene csak, hogy felhőtlen legyen az öröm. A medencékből például kínos kitiltani a gyerekeket este hét után, mondván, hogy az idős vendégek is tudjanak pihenni… Nincs se játszótér, se játszósarok, pedig mennyibe kerülne berendezni, és hihetetlenül sokat számítana, ha a szobán kívül, de a szállodán belül lenne még egy második hely, ahol a gyerekekkel létezni lehetne, amíg mások alszanak.

Tegyük hozzá: a gyerekek ingyen tartózkodtak a szállodában, az étteremben volt gyerekülés, valamint nagy, két szobás lakosztályt kaptunk. Az elhelyezésünk tehát jó volt, csak arra nem gondolnak, hogy két kisgyereket muszáj elfoglalni is valamivel.

Játszótér

De az egész város se más. Kerestünk például játszóteret, és van is egy fizetős játszópark, Mátyás király témájú – de tisztességes szocialista, állami múzeumhoz méltón hétfőn zárva van. Lehet találgatni, melyik napon akartuk játszótérre vinni a gyerekeket… Nyilvános játszóteret pedig egy sportpálya elkerített részén találtunk, és csak egy helyi lakos biztatására mertük elhinni, hogy oda bárki bemehet játszani.

Bobpálya

A bobpálya előtti autós parkolót az önkormányzat üzemelteti, és rend kedvéért jól megvágják, aki bobozni akar: hétvégén ezer(!) forint a parkolási díj, hétköznap pedig nyolcszáz. A bobpálya tulajdonosai odabent külön táblán magyarázzák el, hogy nem ők tehetnek róla – ezúton is gratulálok az önkormányzat és a helyi vállalkozás sikeres együttműködéséhez.

Bobozni kettő pályán lehet, a téli rendben van, az biztonságos. A nyáriból viszont majdnem kiestem, az egyik kanyar után csak a pályára könyökölve tudtam a kocsiban tartani magam, és a fém pálya leégette a bőrt az alkaromról. Még szerencse, hogy nem borultunk fel, ugyanis Zsófi is ott ült a bobban előttem… Egy srác ugyanott, ugyanúgy szintén csak a könyöke segítségével tudta a kocsiban tartani magát, egy lány pedig simán kiesett, mindezt egy hétfő délelőtt, amikor a pálya szinte kihalt volt – hányan törik össze magukat itt egy forgalmas napon?

Van viszont játszótér: egy darab mászóka és egy darab hinta, Dórit legalább lefoglalta egy darabig… Van homokozó is – de ki visz magával homokozójátékot egy bobpályára? Szóval homokozó van, de játszani benne nincs mivel…

Fellegvár

OK, arról nem a jelenlegi önkormányzat tehet, hogy a vár a hegy tetején van. De az oda vezető utat nem lehetne leaszfaltozni? Ahogy például Sirok városában is sikerült? Hogy babakocsival se legyen kín felmenni, és a gyereket ne rázza szét a macskakő? És a várban fent is kiépíteni néhány lépcsőmentes utat esetleg?

Esztergom, Bazilika

Ide is szigorúan macskakő vezet, Dóri szegény szét lett rázva pár nap alatt rendesen. Aztán kalandvágyból felmentünk a kupolába – hülye ötlet volt egy kétéves gyerekkel. 412 lépcső vezet fel, Dórit végig cipelnem kellett, felfelé és aztán lefelé is, még szerencse, hogy a babakocsit külön kérésre lent hagyhattuk a pénztárban, egy lépcső alatt…

A legjobb pedig az volt, amikor Dóri egy piros kötéllel elkerített területre akart bemenni, pedig mondtam, hogy nem szabad, és kihúztam onnan. Azt csinálta, amit ilyenkor szokott: sírni kezdett, és amikor Dóri sír, akkor nem valami pityergésre kell gondolni, hanem hangos sírásra, vagy inkább üvöltésre, zengett és visszhangzott tőle az esztergomi Bazilika…

Zsófi és Dóri, 2016. április

“Sandokan és Zorro ismerik egymást? Csak mert mindketten az igazságért harcolnak…”

Zsófinak okos kérdései vannak, és ez volt az egyik legjobb a hónapban. Sandokannak főleg a zenéjét szerette, a magyar verziót a Neoton Família előadásában, de aztán annyit hallgattuk, hogy már ő is megunta. Szerencsére addigra rákapott Dóri is… Zorrót pedig rajzfilmben adták a Minimaxon, de Zsófi nézte a Youtube-on is a sorozatot – és tényleg, mindketten az igazságért harcolnak, igazán ismerhetnék egymást…

Voltak kirándulni az óvodával, és mivel ez volt Zsófi első kirándulása, nagy eseménynek számított (a csoport tavaly is kirándult már, de ő arról hiányzott). Szerencsére nagyon jól sikerült, Zsófi teljesen feldobva érkezett meg utána. Busszal mentek el a Budaörsi Vadasparkba, ahol megnézték az állatokat, játszottak, ettek és ittak, és szép volt az idő is, úgyhogy lelkesen várja a következő kirándulást, nyilván már az iskolával. Nekünk szülőknek külön öröm volt, hogy Zsuzsa néni nap közben is posztolt róluk a Facebookra. Ilyenkor aggódunk az égvilágon minden miatt, például az időjárásnak megfelelő-e az öltözködése, elég-e a kaja, az innivaló, a biztonság, úgyhogy jó volt látni, hogy jól vannak és jól szórakoznak.

A csoporttal a vadasparkban

Felvették Zsófit az iskolába, Dórit a bölcsibe, mindkettő hivatalos, és mivel a két épület egymás mellett van, reggelente viszonylag könnyű lesz bevinnem őket (legalábbis a távolság nem jelent majd gondot). Zsófiék osztályokba sorolásáról nincs még hír, ez majd csak a május végi szülői értekezleten lesz kihirdetve.

Zsófi és Milán a biciklipályánA jó időnek köszönhetően sokat tudunk a játszótérre járni, nagy-nagy könnyebbség, ha a csajok nem a lakásban vezetik le az energiájukat. A nagyok a kicsiket, így Dórit is sokszor bevonják a játékba. Dóri persze nem mindig bírja az iramot – az óvodások fogócskáját nézni is fárasztó -, de néha szépen együtt játszanak vele is. Otthon pedig ismét Noémi fürdeti mindkét kiscsajt, mert Dóri nagyon anyás, Zsófinál pedig ő jobban odafigyel az apró részletekre (pl. hogy az arca is meg legyen mosva). És mivel se a vacsorához, se a fürdetéshez nem kellek különösebben, én eljárhatok futni – idén időarányosan eddig többet futottam már, mint a 2011-es, abszolút rekordot jelentő évben. Persze nem biztos, hogy egész évben tudok majd ennyit futni, de egyelőre nagyon jól esik, és fogyókúrának is hasznos a sok-sok kilométer.

Megint volt a Sparban Garfield-matrica gyűjtési lehetőség. Zsófi is elszórakozik vele, de a gyűjtés nélkülözi a korábbi romantikát: a szülők olyan hatékony csere-kapcsolatokat építettek ki, amelyek segítségével pillanatok alatt meglesz az összes matrica. Az óvónők, az ovis csoporttársak szülei, a munkahely, az internet – nem ám, hogy keresgélni kell és várakozni, ellenkezőleg, napok alatt Zsófi kezébe tudjuk adni az összeset. Annyira viszont nem izgatja, hogy napi 10-15 matricát is beragasszon, úgyhogy legközelebb már kihagyjuk az egészet, még szerencse, hogy a párhuzamosan zajló jégvarázsos gyűjtésbe eleve bele sem kezdtünk…

Zsófi és Dóri, 2016. március

Felvették Dórit a bölcsődébe, ahová szerettük volna – bár ez még nem hivatalos, csak telefonon adtak tájékoztatást. De azért örülni már lehet, főleg, hogy Zsófit annak idején nem vették fel ide helyhiány miatt, ezért másfél évig villamosozhattunk vele. Túléltük, de ez a bölcsi sokkal közelebb van, és pont útbaesik munkába menet is.

Zsófit a bölcsivel szomszédos iskolába akarjuk járatni, ahol körzetes, úgyhogy az ő felvétele miatt nem aggódtunk, viszont kérdés volt, hogy a lányok “fitness” csoportjába is bekerülhet-e. Ez egy minden nap, tornaóraként tartott ritmikus sportgimnasztika-szakkör, és a negyedikesek bemutató órája után úgy gondoltuk, járhatna rá Zsófi is. Felmérték az ügyességét és pszichológiai szempontból is megfelelt – ahogy egyébként az ovis csoportjukból a többi lány is, aki felvételizett. Mindegyikük jár táncórákra, ezért annyira nem volt meglepetés, hogy megfeleltek, mozgékony, ügyes lányok mindannyian.

Március elején Zsófit otthon tartottuk két hétig, mert egyszerre két járvány is tombolt a városban, illetve az óvodában. Állítólag minden gyereket, aki elkapta, a szokásosnál jobban megviselte a betegség, ezért arra gondoltunk, hogy Zsófi inkább egészségesen legyen otthon két hétig, mint betegen, és persze Dórira is gondolni kellett. Szerencsére be is jött a taktika, egyik lány se lett beteg, és mire megjött a jobb idő, a járvány is elmúlt.

Ami pedig a szórakozást illeti, mindannyian nagyon vártuk a Zootopia bemutatását a mozikban. Ennél a lajháros jelenetnél nem tudom, láttam-e már viccesebbet életemben:

A teljes film sem okozott csalódást, bár a készítők jobban koncentráltak a felnőtteknek szóló poénokra, a gyerekeknek szóló tanulságot túlságosan szájba rágták. Viszont ez a film is gyönyörűen volt megrajzolva – annak idején a Jégvarázs is nagyon szép volt, és most ez is. Amikor Judy Hops beutazik vonattal a városba, az a sok látkép…

Márciusban Lacika születésnapjára volt Zsófi hivatalos, amit a Kac-Kacban tartottak. Mi is gondolkoztunk annak idején ebben a helyszínben, de az érdeklődő e-mailemre egyszerűen nem kaptam választ. Lacikának viszont klassz bulit tartottak itt, animátorokkal, kajával és színpadi tánccal.

Voltunk Noémi szüleinél a hosszú hétvégén, és Bujról tettünk egy nagyobb kirándulást a tiszadobi Andrássy-kastélyba. Nagyon szép hely, Zsófi el volt varázsolva, hogy ez egy igazi kastély… A hátsó udvaron volt labirintus, akkora falakkal, hogy Dóri pont átlátott felettük, úgyhogy szabadon kószálhatott benne. Aztán itt Budapesten is voltunk a Vasúttörténeti Parkban, ahol életében először Dóri is kipróbálta a vonatozást – az alagút előtt kicsit félt, de amúgy nagyon élvezte, megyünk majd máskor is.

Zsófi és Pici cicaZsófi pedig legyőzte az egyik legfurább gyerekkori félelmét, a félelmet a beöltözött mesefiguráktól. Játszóházban, rendezvényeken, itt-ott láttunk eddig mesefigurának beöltözött animátorokat, és Zsófi mindig félt tőlük. Most viszont megbarátkozott a gondolattal, hogy ezek csak beöltözött felnőttek, és bátran fényképezkedett a minimaxos Pici cicával az Europark születésnapján, és később Scooby Doo-val is a Vasúttörténeti Parkban.

Szintén Zsófi elkezdett érdemben segíteni a háztartásban, székre térdelve elkezdett ugyanis mosogatni. És szívesen csinálja! Úgyhogy igyekszünk gyakran lehetőséget biztosítani neki… Illetve anyukám segítségével megtanult varrni, és ráadásul elfogadható minőségben, meg is varrta egy zoknimat és egy nadrágomat…

Zsófi és Dóri, 2016. február

Elkezdtünk megismerkedni Zsófi leendő iskolájával: minden szerdán van iskolanyitogató program, ahol a tanító nénik tartanak foglalkozásokat. Van számítógépes óra, tornaóra, körtánc, játék, mindig két helyszínen, kétszer fél óra. Hasznos, mert a tanítók és a gyerekek elkezdhetik megismerni egymást, illetve a gyerekek az épületet és a termeket, hogy szeptemberre ismerősek legyenek. Két elsős osztály indul majd, és mi már mindkét tanító nénivel és napközis tanító nénivel találkoztunk, szimpatikusak voltak, úgyhogy eddig bizakodóak vagyunk. Egyébként sokkal több gyerek jár a foglalkozásokra, mint ahányan tényleg bejuthatnak majd. Nekünk könnyű, mert körzetesek vagyunk, de szurkolunk Zsófi csoporttársainak is, hogy ősztől is együtt maradhassanak a legjobb barátaival.

Februárban volt Réka születésnapja, akinek különleges ünnepséget szerveztek: az otthoni tortázás és ünneplés után elvitték a gyerekeket lovagolni. Réka egyébként is jár lovagolni, versenyt is nyert már, és most a vendégeket, köztük Zsófit is elvitték magukkal. Jól sikerült a program, Zsófi azóta is szeretne lovagolni menni még…

Zsófi Réka születésnapján lovagol

Megtartották az oviban a farsangot, ahol Zsófi hercegnőnek öltözött – pont ugyanúgy, mint Linda, mivel ők is ugyanúgy a sarki Lidl-ben vették a ruhát, de nagyon aranyosak voltak összeöltözve. A farsangi buli keretében tartottak vicces versenyeket is, ahol Zsófi kétszer is nyert az aktuális négy versenyző között, előbb a “Ki tud előbb megenni egy joghurtot?”, majd a “Ki tud előbb meginni egy kétdecis üdítőt” versenyszámban…

Dórinak pedig névnapja volt, és mivel Dóri a vacsorához mindig Noddy-t néz a Youtube-on, vettünk neki egy Noddy plüssbabát. Először megijedt tőle… de aztán megszerette. Mondjuk nem sokat játszik vele, mert nem tud még szerepjátékozva babázni, inkább az jött be neki, amikor én szórakoztam vele, és Noddy beszélt neki, nézelődött, elesett, jópofáskodott…

Zsófi és Dóri, 2016. január

Januárban a legnagyobb problémánk a bezártság volt: a nedves, hideg időben nem könnyű kimozdulni a lányokkal. Pláne Noéminek egyedül, és pláne úgy, hogy kettejük sebessége ennyire eltérő. Zsófi ezerrel szalad fel és alá, Dóri pedig gyök kettővel döcög előre, és gyakran megáll szemlélődni, elmélkedni. Néha már külön sétálunk velük, Noémi elmegy Zsófival például vásárolni, én pedig körbeballagok Dórival a ház körül, plusz még egy sarok esetleg, Dórinak ez bőven elég. Ilyenkor minden fánál megállunk, kivárom, hogy nézelődjön, vagy amíg a közeli közösségi ház lejtős bejáratánál 17 alkalommal körbedöcög – ha neki most ez az érdekes… (közben pedig tudok olvasni).

Otthon se könnyű velük: szeretik egymást és szeretnek együtt játszani, de ez általában csak annyit jelent, hogy nyúzzák, kergetik és ölik egymást, plusz kiabálnak. Mindez sajnálatosan messze van attól, amit mi Noémivel kulturált játéknak gondolnánk. Csendesebben kellene játszaniuk és nem csak egymást nyúzni, hanem valami konkrét játékkal játszani, és ez még elég ritkán sikerül. Azt is tanulniuk kell még, hogy tiszteletben tartsák a másik elfoglaltságát, például ha Dóri pont jól elvan valamivel, Zsófi már ne zavarja meg őt és fordítva. Erre volt egy módszer, hogy Zsófi felvonulhatott az emeletes ágy felső szintjére és ott nyugodtan lehetett egyedül, mert Dóri úgyse tudott felmenni hozzá… legalábbis egy hónapja még nem. Most viszont egyszer csak rémülten láttuk, hogy Dóri ott üldögél fent Zsófi mellett… Lemászni viszont még nem tudna, úgyhogy egyelőre mindketten le vannak tiltva onnan, nehogy Dóri ismét felmásszon és aztán leessen.

Zsófinak volt egy elfoglalt hétvégéje ismét: pénteken moziba vitték szüleim, szombat délelőtt bábszínház, délután Mimi születésnapja, vasárnap pedig fellépés a tánciskolával. Ki is készült vasárnap délutánra: azt hittük, beteg lesz, de csak elfáradt, nem is csodálom. A fellépésük egyébként ismét jól sikerült, a Marcipán királyra táncoltak, ami régi kedvenc, és jól is ment neki a tánc. A rákövetkező hétvégén pedig a Tropicariumban voltunk, ez Dórinak jelentett nagy élményt, mert eddig sosem látott pl. halat élőben (persze krokodilt és teknőst sem).

tropicarium_dori_2016

Ismét megkavartam a fürdetést: fárasztó volt már külön lefürdetni Dórit, ugye kis kád, játék, mosdás, szárazra törlés, öltöztetés, aztán Zsófival újra az egész. Két változást is kezdeményeztem, először azt, hogy Zsófi most már egyedül fürödhet szinte teljesen. A kezébe adom a kellékeket, majd csak álldogálok, amíg ő zuhanyzik, szappanoz, törülközik, nem kellek én már ahhoz, hogy a hat éves nagylány megfürödjék. És ha már ilyen önálló, rájöttem, hogy odaviszem mellé Dórit is, aki ebből az alkalomból szintén megismerkedett a zuhanyozás szépségeivel. Volt olyan verzió is, hogy ülhessenek együtt a kádban, de ez kevésbé higiénikus és számomra fárasztóbb is, a fenti módszerrel viszont tíz perc alatt tudok kettő darab tiszta, pizsamába öltöztetett kiscsajt produkálni – így azért már mindjárt más.

Ősszel Zsófi iskolába megy, Dóri pedig bölcsődébe. Zsófinak elég könnyen választottunk iskolát, a körzeti ugyanis pont megfelelőnek tűnik, az ovis csoportjából is többen akarnak ide bekerülni (csak ők nem mind körzetesek). Dóri jelentkezését is beadtuk – nála viszont nagyon szurkolunk, hogy felvegyék abba a bölcsibe, ami Zsófi iskolájának a szomszédjában van…