Szép nyári fotózások

Többé-kevésbé visszatértem a fotózáshoz: a Madách után a Papp László Sportaréna melletti kiülős helyet, a dekket avatta fel az Animal Cannibals, amit Noémivel kettesben néztünk meg. Annyira nagy tömeg nem volt, nyilván a rossz idő miatt:

Kevés ember az Aréna mellett

Utána pedig a Budai Szabadtéri Színházban, Csillebércen volt Szép nyári nap előadás a Magyarock Dalszínház művészeivel, erre még Zsófit is elvittük.

Annak idején a Szép nyári nap volt a kapudrog, ami először bevonzott minket a KERO-féle Operettszínházba. Négyszer láttuk összesen, nagyon sajnáltam, mikor aztán lekerült a műsorról. Igaz, utána még számtalan nagyszerű előadást láttunk, de a Neoton musical mindig hiányzott. Tudtam, hogy a Magyarock Dalszínház műsoron tartja, de csak most jött össze, hogy meg tudjuk nézni. A színészek közül Faragó András volt az egyetlen, aki az operettes szereposztásban és ebben is benne volt, a többieket nem ismertük. Énektudásban sajnos nem is hozták azt a szintet, de a hangulat jó volt, kitűnően szórakoztunk.

Arra viszont csak ott, a nézőtéren jöttem rá, hogy színházi előadást, mint olyat még sohasem fotóztam. Gyorsan elolvastam a DPS-ről egy vonatkozó cikket, de tulajdonképpen tudtam magamtól is: az érdekes pillanatokat kellene elkapni. Ebben sokat segített, hogy öt évvel ezelőtt négyszer láttam a darabot, és tudtam, hogy mikor mi fog történni – így bőven maradt időm élvezni is az estét. Voltak más fotósok is, egy úr mögöttem például egyfolytában össze-vissza kattintgatott, ő nyilván kevésbé tudta előre, mikor fog történni valami érdekes.

A Canon 250D is beválik – nem minden képe tökéletes, viszont nagyon keveset ront el teljesen. Vagyis sokkal több a használható kép, kevesebbet is kell exponálnom egy-egy buli alatt, hogy meglegyen az a szint és mennyiség, amit ilyenkor szükségesnek érzek. Szintén bevált a Canon 55-250-es teleobjektív, gyönyörű színeket produkál, és lehetővé teszi, hogy ne kelljen közel mennem a színpadhoz, ezzel elkerülhessem a tömeget a járvány alatt.

Vettem egy Canon 250D-t és a Madáchban fotóztam vele

Az új fényképező körüli tipródásnak, a “Canon 250D vagy RP” kérdésnek az lett a vége, hogy egy lány meghirdetett egy használt 250D-t a Facebookon, nagyon kedvező áron. Érdekesség, hogy fehér színű, amitől a képek nem lesznek jobbak, de mindenki szerint tök jól néz ki. Rákérdeztem, találkoztunk személyesen és megvettem, és azzal a lendülettel mentem is tovább a Madách színházba, a Színház, szerelem és Mamma mia című műsor fotós próbájára, amit már a szép új fényképezőmmel fényképeztem.

Én még nem voltam “fotós próba” nevű színházi rendezvényen, de nagyon érdekes, kizárólag a fotósok kedvéért előadják a darabot. Ez egy Musical Plusz jellegű műsor, szólók és duettek az előadók repertoárjából, benne öt dal csak a Mamma miából. Mindezt a tetőtéren, tehát szabad ég alatt, távolságtartással, szerintem járványügyi szempontból korrekten.

Az új fényképező érdekes módon a teleobjektívvel csinált jobb képeket – a drágább, nagyobb fényerejű Sigmához mintha kevésbé tudna alkalmazkodni, az ISO érzékenységet sokszor rosszul választotta ki. A teleobjektívvel viszont igazán bizonyított, a messzeségből is szép portrékat készítettem a színészekről.

Egy technikai problémát is sikerült megoldani: a Canon 250D által használt újabb RAW formátumát, a CR3 fájlokat az Adobe Photoshop Express nem tudja kezelni. A Canon saját szerkesztőprogramja igen, de nagyon rossz a felülete, sok kép gyors szerkesztésére az a program alkalmatlan. Hosszas keresgélés után kiderült, hogy a megoldás a Faststone Image Viewer, ami nagyon-nagyon gyors, az óriási méretű CR3 fájlokkal dolgozva is, és az összes szükséges funkciót tudja. Eddig egy “koncertnyi” fotó szerkesztése 2-3-4 órás szenvedés volt, ezzel szerintem egy fél óra lepörgetem majd…

István, a király a Teátrum Társalgóban

Teátrum Társalgó címmel fut egy sorozat a Youtube-on, ahol az Operettszínház színészei üldögélnek és erőltetett beszélgetést folytatnak egy-egy darabról. Érdemi mondanivalót, ne adj’ isten kritikát nyilván nem itt fejtenek ki, így például a legutóbbi részben Kerényi Miklós Máténak jutott a szerep, hogy dicsérje az István, a király rendezését.

Bármilyen színdarabot akkor érdemes bemutatni, ha a rendezőnek azzal modanivalója van, ami az István, a király esetében nyilván csak politikai mondanivaló lehet. Annak idején ezért is érdeklődve vártam, Székely Kriszta rendezését – de sajnos bármiféle mondanivalótól mentes, semmitmondó előadást rendezett. Most ezt, a rendezésnek az aktuálpolitikától való távolságtartását nevezi Kerényi 6:45-től “nagy találmánynak”… OK, nem is várható el Kis Kerótól, hogy itt mondja el az őszintét.

Megnézni a darabot pedig nem színdarabként, hanem koncertként érdemes, mert a zenéje ugyanolyan jó, és az operettes best of csapat énekli, óriási élmény. Ezt is illusztrálják a videóban: 12:10-től Gubik Petra, Dolhai Attila és Kemény Dénes elénekli az Elkésett a békevágyat. Szintén vegyük észre, hogy Kocsis Dini szakállt növesztett, Dolhai viszont levágta az övét – ezt pont fordítva kellene, fiúk (Noémi szerint is).

Még egy Instagramot indítottam

Annak idején adódott az ötlet, hogy az Instámat a koncertfotóimnak szenteljem – a zene.hu is megfelelően prezentálja őket, ugye a cikkekkel együtt, de miért ne népszerűsíteném őket magam is. Ha más nem, itt közvetlenül megtalálnak a zenekarok, kért már fotót tőlem a Scooter táncosa, Csonka András, Radics Gigi sajtósa, a zanzibaros Sidi stb.

Sajnos az elmúlt időszakban ez a téma kissé leült, koncertfotózásra kevés lehetőség adódott. Fotózgattam viszont a kirándulásaink közben, és néha összejött egy-egy jó kép, amit szívesen publikáltam volna. A meglevő Instám koncertfotós koncepcióját nem akartam felrúgni, idővel folytatni szeretném, úgyhogy végül csináltam egy új Instagram accountot a kirándulós képeknek. Az ilyesmit régen nem támogatta az Insta, most viszont már kényelmesen lehet váltogatni az oldalaid között.

Az új accountnak fantáziadúsan az szpeti_kirandulasok címet adtam, és virágok, fák, madarak és tájképek lesznek rajta. Van már három hónapnyi anyagom hozzá, úgyhogy naponta rakok ki egy-egy képet – mire behozom magam, talán a koncertfotózás is beindul újra…

Kirándulásaink a járvány alatt

A bezártság hónapjaiban lelkileg sokat segített, hogy a hétköznapok után hétvégenként nagyobb kirándulásokat tettünk a környéken. Régen (~B.C. – before coronavirus), ha kirándulásról volt szó, elsősorban a Kopaszi-gát – Gellért-hegy – Normafa vonalon mozogtunk, most viszont a járvány miatt kevésbé népes helyeket kellett keresni. Szerencsére minimális kereséssel nagyszerű helyeket találtunk – ha az ember hajlandó csak 10-20 perccel többet autózni, a budai hegyek másik oldalán és Budaörs körül is csodálatos helyek várják. A gyerekkel is megfelelő, 1-2 órás utakból egy válogatás, északról délre:

Budai-hegyek

  • Dévényi Antal-kilátó, Piliscsaba – a piliscsabai vasútállomáról érdemes elindulni, viszont az út meglepően meredek, ha öreg vagy kevésbé sportos vagy, nem ajánlom, ahogy babakocsival sem. Lefelé jövet viszont lehet röhögni az öreg és babakocsis szerencsétleneken. A kilátás fentről nagyon szép, talán az összes közül innen volt a legszebb:

Kilátás a Dévényi-kilátóból

  • Jági tanösvény, Pilisszentiván – ez egy laza és szép tanösvény, az Ördögsziklát ne felejtsd el útba ejteni (mint én). Megmaradt bennem a sértettség, amiért a járvány idején a buta és rosszindulatú polgármester megpróbálta lezárni az erdőt a városi turisták elől, de mivel a polgárőr gyerekek csak délelőtt 10 órától álltak ki az útra, mi már csak kifelé jövet láttuk őket…
  • levendulamező, Kevélyek, Egri vár másolat, Pilisborosjenő – a polgármester ott sem támogatta a pestiek megjelenését a faluban, ezért szerintem a helyes megoldás az lenne, ha Pilisborosjenő lakóit se engednénk be egy darabig Budapestre. De a környék amúgy szép, mi a Kevély-hegyi kőfülkéig ballagtunk fel, aztán le a várhoz, ez pont elég volt egy délelőttre.
  • Csergezán Pál-kilátó az Erzsébet büfétől indulva – nekem ez volt a kedvencem, egyrészt mert pont jó a nehézségi foka, kb. két óra hegymászás folyamatosan felfelé, de nem olyan durva meredekséggel, mint például Piliscsabán. Másrészt változatos és szép a táj, van erdő, fennsík, sziklák, fenyőerdő, bokrok, ritka is, sűrű is. Félúton a “Tarnai-pihenő felé” nevű helyen csodás a kilátás és fantáziadús fényképeket lehet készíteni, itt például beolvasok a Magasságosnak a koronavírus-járvány miatt:

Beolvasok az égnek a Tarnai pihenőnél

Budaörs környéke

  • Ördögorom park – itt ténylegesen Budapesten belül (Kelenföldről busz is jár ide) tudsz egy viszonylag néptelen erdőben kirándulni. Itt is van tanösvény, el lehet olvasni, hogy miért őrizték meg jótét lelkek ezt a helyet erdőnek a XII. kerület közepén (mert geológiailag értékes). Mi csak oda-vissza sétáltuk végig, de mivel ez a Budai hegyeknek egy nyúlványa, erdőn keresztül elérhető innen például a Normafa, nagyobb túrákat is lehet tenni innen indulva. Ilyen a kilátás Gazdagrét felé:

Kilátás az Ördögoromról

  • Budaörsi Szeplőtelen Fogantatás kápolna – ez egy domb Budaörsön, de szuper a látvány, és a gyerekkel jól lehet ide-oda járkálni a domb tetején. Mivel nincsenek fák, árnyék sincs, nagy melegben nem érdemes menni (meg a szél is fúj).

A kápolna a budaörsi dombon

  • Olimpia-park – Őrmezőtől keletre van egy erdős park, ami tök néptelen, akkor érdemes ide menni, ha semmiképpen sem akarsz emberekkel találkozni. Például ha kitör egy világjárvány vagy valami. A látnivaló 1db háborús bunker, de az jókedvű színesre van festve.
  • Kamaraerdő – itt is van tanösvény, 4km. Sétálni jó, de nincs semmi látnivaló, ezért a gyerekeknek unalmas volt

Távolabbi helyek

  • Beliczay-sziget, Érd – a Csergezán-kilátón kívül talán ez volt a legérdekesebb találatunk, Érd mellett egy dunai félsziget. Van benne gyönyörű erdő, patak, Duna-part, a limányban brekegő békák. Noémiről készítettem egy szinte festményszerűen szép képet:

Noémi az érdi Duna-parton

  • Nyakas-kő, Biatorbágy – ide már autópályán kell menni, de egyszer megéri, ismert és klassz kirándulóhely hegymászással. Figyelni kell, mert az út a sziklákon meredek és veszélyes – másnap, miután ott voltunk, egy férfi leesett és meghalt… A Nyakas-kőtől megpróbáltunk északra is tenni egy kanyart, de végül túl veszélyesnek ítéltük meg. Keletre, a hegy túloldalán viszont jópofa erdei kunyhókat lehet találni. Plusz a városban a viadukt, ha már arra jársz és ismered a történetét.

Noémi kinéz a Nyakas-kő felől

  • Veresegyházi horgásztavak – ez is egy klassz séta, a három tóból kettőt körbesétálni is elég volt. A képen kacsa-mama a gyerekeit védi az én gyerekeimtől:

Kacsacsalád Veresegyházán

Közelebbi helyek

  • Halmierdő – ebben az időszakban már nem csak a salsa és a koncertek maradtak el, hanem az osztálykirándulások is, tovább fájdítva a szívemet. Úgyhogy visszamentem nosztalgiázni, fel tudom-e idézni az akadályversenyek útvonalát. Eddig háromszor jártuk végig az osztállyal, de nekem sosem állt össze földrajzilag, hogy merre mentünk pontosan (elég, ha a tanárok tudják…) Szerencsére sikerült eltalálni az elágazásokat, és most már térképen is látom, ahogy egyik végétől a másikig bejártuk az erdőt a két játszótér között. A táv 2,6km egyébként, ami nem tűnik soknak, de a buszozást és a játszótereket is beszámítva nem is kevés egy osztálynak…
  • Sportliget, Kőbánya – ez is nagy találat volt, mert közel van és nincsenek sokan. Ideális görkorcsolyához és biciklizéshez is, plusz van játszótér.
  • Népliget, északi rész – az északi rész kisebb, mint a déli, de sokkal változatosabb. És mivel ritkán állnak a fák, sokkal jobb esélyed van madarakat fotózni, mint egy sűrű erdőben.

A harmadik hónap után

Ahogy számítani lehetett rá, távoktatásban ért véget Zsófinak a tanév, szegény március óta nem találkozott a társaival. Magát az oktatást néhány kezdeti döccenő után simán levezényelte az osztályfőnökük, aki a qubit cikke alapján úgy tűnik, az átlagosnál jóval többet tett a gyerekekért azzal, hogy naponta tartott nekik órát a Zoomon. Itthon is tudtunk ehhez igazodni, kialakult egy ritmusa a napoknak az én meetingjeim és Zsófi 10 órás Zoomja körül – sőt, Zsófi idén ismét kitűnő lett.

Dórinak az volt a rossz, amikor Zsófi és én is elfoglaltuk voltunk, olyankor vele nem játszott senki. Ő sem találkozott a társaival március óta, úgyhogy csak a logopédus és a tánctanár oldotta fel az egyhangúságot – a járvánnyal közülünk talán Dóri járt a legrosszabbul, bár végig megértően viszonyult. Ő is lezárt most egy korszakot, legalábbis nem hiszem, hogy idén nyáron még visszamegy az óvodába, ősztől pedig iskolás lesz.

Lazítottunk mi is a korlátozásokon, a szüleimmel rendszeresen találkozunk most már, vigyázhatnak is a csajokra, illetve játszótérre is járunk. A legnagyobb esemény pedig Nóráék esküvője volt, járványügyi szempontból kissé aggódtam is, de nem lett belőle probléma. Tömegbe vagy nagyobb társaságba azért ezután sem megyünk majd, pedig hiányoznak a salsa órák és a koncertek is. Hétfőtől pedig én is bejárok dolgozni – iszonyú furcsa három hónap home office után.

Esküvőfotózás Canon 760D-vel

A lakással, autóval és sok más dologgal ellentétben a fényképezőgépeket alaposan ki lehet próbálni előzetesen, akár többféle típust is. Így jöttem rá, hogy a Canon M100 nekem túl kicsi, hogy az RP tökéletes, csak iszonyú drága, a következő kör témája pedig ez volt: mit tudnak a modern, crop szenzoros, tükrös Canon fényképezők?

A Canon 250D-t néztem ki, mert a kategória többi szereplője nagyobb, nehezebb és drágább. Konkrétan 250D-t viszont sajnos sehol sem lehet bérelni, ezért a műszakilag hasonló 760D-t béreltem ki egy hétre. Nóra esküvője volt az alkalom a tesztelésre, és hogy ne az esküvőn derüljenek ki a problémák, előzetes fotózásokat tartottunk. A közeli parkban csináltunk jegyesfotózást, ahol Noémi játszotta a vőlegényt és Dóri a menyasszonyt, nagyon kedves képek lettek. Aztán körbefényképeztem Zsófi iskoláját az évzáró videóhoz, a változó helyszínek és fényviszonyok miatt ez is jó tapasztalat volt. Elméleti felkészülésként pedig a Digital Photography School megfelelő cikkeit olvastam el – a DPS minden fotós témához, így az esküvőfotózáshoz is megfelelő eligazítást nyújt.

Az esküvő és a fotózása is jól sikerült. Nóra fotógén menyasszony, Laci fotogén vőlegény, Noémi pedig csinos tanú volt a piros ruhájában. A Canon 760D-vel pedig nagyon egyszerű dolgozni – előre tudtam, melyik 2-3 beállítást fogom használni, és azokkal simán végig is fotóztam a napot. Az 1100D-hez képest sokkal szebb színe van a képeknek, mélyebbek és valószerűbbek a színek, sokkal több kép sikerült jól, mint a régivel sikerült volna. Viszont ISO 1600 felett ugyanúgy megfigyelhető a zajosodás, ami azért ciki, mert a váltás alapvetően a túl sok képzaj miatt kezdett foglalkoztatni.

A tanulság, hogy nagy méretben is hibátlan, profi képeket csak iszonyú drága eszközökkel lehet készíteni, az én fotóimnak viszont nem szükséges ilyen szinten tökéletesnek lennie. A sima modernizáció viszont érdekes lehet: szebb színek, nagyobb felbontás, vezeték nélküli képletöltés – és azért a Canon 250D sem kifejezetten olcsó. De ha legalább lenne mit fotózni ismét rendszeresen… (sóhaj)

View this post on Instagram

#wedding #justmarried #esküvő

A post shared by Szűcsné Tóth Nóra (@tothnora89) on

A második hónap után…

Két hónapja dekkolunk itthon. Mondják, hogy hatvan nap szükséges egy új szokás elsajátításához – vagyis innen már visszaállni lesz furcsa. Továbbra sincs jogom panaszkodni: senki nem beteg, megvan az állásunk, és beálltunk egy rutinra, ami talán fenntartható még egy darabig. Ez a cikk: “Te sem bírod már a home office-t gyerekkel? Nem vagy egyedül” szerintem elég jól leírja a szülők helyzetét.

A múlt hónaphoz képest két változtatásunk volt, az első, hogy minden reggel felöltözünk és lemegyünk a csajokkal görkorizni – egész más úgy leülni a gép elé dolgozni, hogy addigra már levegőztünk, sétáltunk, és egyáltalán, kint voltunk a lakásból. A másik, hogy maszkban és kesztyűben, de találkozunk a szüleimmel, ez szociálisan jót tett mindenkinek.

Az ismerőseink közül viszont már többen is elvesztették az állásukat, másoknak pedig a gyerek-felvigyázásra használt szabadsága fogyott el. És senki sem tudja, hogyan telik majd a nyár. A gyerekek egy részét más választás híján visszaadják a közösségbe, ami az általános lazítással és a tesztelés teljes hiányával együtt nem sok jót ígér. Úgyhogy most egyszerre utálom a bezártságot, és egyszerre szeretném mégis, hogy egy ideig még fenn tudjuk tartani…

Too Hot to Handle

Éden Hotel-klón reality, nagy publicitást kapott nálunk is, legalábbis az Index és a 24.hu is vállvetve hirdette, milyen jó. Csodás tengerparti villa, szexi nők és pasik, kiváló karanténműsor. Tizenvalahány szereplő van, a kihívás pedig, hogy tilos a szex bármilyen formája, még a csók is tilos, sőt a játékosoknak magukhoz nyúlni is tilos. A szabály megszegése pénzbüntetést von maga után, a 100 ezer dolláros nyereményalapot csökkenti. Az önuralom betartását “fejlesztésnek” hívják, és a játékosok az interjúszobában teljesen komoly arccal vezetik elő, mennyire szeretnének fejlődni…

A műsor rendkívül pörgős, például az Éden Hotelhez képest szinte semmi nincs arról, ahogy a játékosok esznek, isznak, alszanak, élvezik a tengert. Kizárólag az került műsorba, ami az “önfejlesztés” szempontjából releváns – négy hétnyi nyaralásból vágtak össze 8*40 percet, az egész valójában kifejezetten rövid. Ez nekem nem feltétlenül tetszett: a játékosok közül csak a főszereplőket ismerjük meg igazán, nem érezni át a hangulatot, én jobban élveztem a 20-30 részes Éden Hotelt. Ott a játékosok közötti bizalom kiépítése is lassabb volt, és a drámák is mélyebbek, érdekesebbek voltak. A szex megvonása nem annyira izgalmas téma, a szereplők személyiségének a fejlődése pedig egy baromság.

De így is jól szórakoztunk: nyolc részt végül is kitölt, ahogy a szereplők próbálnak szexelés helyett elmélyültebb kapcsolatokat kialakítani: valami minimális szinten elgondolkozni azon, hogy a szexen kívül miért is lennének együtt a másikkal…

View this post on Instagram

❤️🙈

A post shared by Francesca Farago (@francescafaraago) on

Tiltás és lazítás

A tiltásról

A helyi politikusaink képességeiről sokat elmond, ahogy megpróbálták lezárni az erdőt. Eleve, hogy az egyetlen ötletük és eszközük a tiltás. Kerpel-Fronius Gábor próbálkozott azzal, hogy a Margit-szigetre és a Hajógyári-szigetre belépőket akár meg is lehetne számolni, hogy ne legyenek ott túl sokan. A Füvészkert és például a Tesco áruház is képes volt ezt megugrani, de végül maradt az ennél sokkal egyszerűbb teljes lezárás.

Megpróbálták lezárni az erdőket és a hegyeket is – el nem tudom képzelni, minek, már azon kívül, hogy a hatalmukban áll. Hiszen megkapták a jogot a tiltásra! A valóságban persze az erdőket és a hegyeket nehéz ténylegesen lezárni. A Hármashatár-hegyen például lezárták a Fenyőgyöngye parkolóját, a Hárs-hegyen pedig a Szépjuhásznét – de a hegy, mint olyan ettől még elérhető maradt…

Pilisszentiván polgármestere pedig lezárta a falunak azt a végét, amelyik mögött az erdő van. Nehogy már az emberek kirándulni menjenek! Az erdőhöz vezető utcában délelőtt 10 órától ott állt két polgárőr gyerek, és nem engedték be, aki nem ott lakott – de nyilván a Pilis hegységbe sem kizárólag a Sport(!) utcán keresztül lehet bejutni…

A lazításról

Sokan vannak, az ismerőseink között is, akik a járvány elleni védekezésnek azt a részét, hogy csökkentsük a találkozásaink számát, vagy matematikailag nem értik vagy politikai akciónak tartják. Nem azért nem szerveznek találkozókat, mert veszélyes, hanem mert tilos. Úgyhogy amikor bejelentették a Lazítást, már aznap mindkét tánctanárunk nyári táborokról kezdett el beszélni, ahogy a Csillebérci Szabadtéri Színház is elkezdett kalkulálni, hogy előadásonként csak 500 jegyet adhatnak el. Hiszen most már szabad lesz ezeket megrendezni! (Legalábbis aznap még úgy tűnt.)

Nyilván néhányan el is mennének táborozni vagy színházba. A valóságban azonban attól, hogy Orbán engedélyez valamit, a vírusfertőzés veszélye nem múlik el. A kórházakban lehet, hogy nincsenek olyan sokan és jutna lélegeztetőgép – de ettől még én személyesen nem szeretnék rákerülni egyre. Egyéni szinten a kockázat változatlan maradt: a vírusfertőzés potenciálisan halálos veszély, és ezzel a munkád elvesztését, az anyagi veszteséget szembe lehet állítani, de a tánctábort, a színházat, vagy például a strandot nem.

Egyéni szinten az jelentene változást, ha a vírusfertőzés már nem lenne életveszélyes. Ha például az egyik gyógyszer működne, és Amerikából nem az lenne a hír, hogy a betelt hullaházak mellé hűtőkamionokat kell rendelni a holttesteknek, vagy ha valamelyik oltás megbízhatóan működne, és ezt egy szavahihető szakember is megerősítené. Ilyesmiről azonban egyelőre nincs hír, úgyhogy a politikusok beszélhetnek lazításról, nyitásról, újraindításról – nekem…