Barcelona

Még januárban terveztünk Sevillába utazni, de sajnos covidos lettem és nem voltam olyan állapotban, hogy külföldre utazzak. Buktuk a repülőjegy árát, meg az élményt is.

Legyen akkor február és legyen Barcelona. Repülőjegy, szállás, programterv megvan. Az utazás előtti nap reggelén 38 fokos lázzal ébredtem… Ennyire nem lehetünk szerencsétlenek! Másfél napom volt, hogy kigyógyuljak, de lényegében sikerült, másnap fent voltunk a gépen, lázmentesen.

Felkészülés

Mindig felkészülők előre a városból, ahová megyünk. Ezúttal nagyon könnyű dolgom volt: az Utazás, nyaralás, infó portálnak ezen a két oldalán tökéletesen le van írva minden:

Amit a közlekedéshez hozzá tudok tenni: a legolcsóbb lehetőségek is teljesen jók. A vonat és a metró csak olyan szokásos, mármint Nyugat-Európában szokásos, de a buszok újak, tiszták, pontosak és mindenhová járnak. Az éjszakai repülőtéri busz például vadiúj volt, hibrid (néha csak árammal ment), és USB töltő volt a korláton – és ez a csóró járat volt, 1 eurós T-Casual jeggyel igénybe vehető. Mondjuk sok helyen megállt – az Aerobus és a reptéri metró nyilván gyorsabb, 5 euróért… Mi végül az egész városnézésünket lehoztuk két T-Casual 10 darabos tömbjeggyel, bármilyen kényelmetlenség nélkül.

A város

Barcelonában az a varázslatos, hogy hangulatában mediterrán, de kultúrájában európai. Az emberek hangosan beszélnek és közben gesztikulálnak, a személyes tér mint fogalom nem létezik, és a nők táncra perdülnek a tengerparton. De közben a meleg férfi párok kézenfogva járnak az utcán, a római katolikus misén Ukrajnáért imádkoznak, és mindenhol lehet bankkártyával fizetni.

Olaszországhoz képest a legnagyobb különbség a közlekedésben van. Barcelonában megszűnt az autós közlekedés szentsége, a belvárosban is az élhetőség a szempont. Szélesek a járdák, és le vannak vágva az utcasarkok. Emiatt minden sarok egyben egy tér, ahol kiülős éttermek vannak – de tényleg minden egyes kereszteződésnél van egy étterem. (Ez nyilván azért is volt, mert turistás helyen laktunk, 10 percre a Sagrada Familiától, ahol nyáron megjelenik plusz egymillió ember, akik enni akarnak.)

Az utcák egyirányúak. Minden úton van biciklisáv is. Minden sarkon van lámpa, így autóval minden sarkon várakozni kell. Ezt az egészet az autósok elfogadják, nem sietnek, nem nyomják neki, mint az olaszok vagy akár a magyarok. Ez Rómához is, Budapesthez képest is óriási kulturális különbség. Ide kellene eljutni nekünk is.

Güell Park

Egy sajátos épületekkel kiépített park a hegy tetején. Gaudí ugye csak elkezdte kiépíteni, így az igazán érdekes dolgok középen vannak, pont ott, ahol 11 óra után a sok száz ázsiai turista is tolakszik – érdemes korán menni. Körben viszont egy sima park, 1-1 érdekes terasszal. Egy romantikus sétára teljesen jó, az épületek is klasszak és a színes kaméleon is, de ha mondjuk legközelebb ki kéne hagyni valamit a programból, ezt hagynám ki, főleg, hogy még hegyet is kell mászni hozzá.

Barcelona tájkép a Güell parkból

Sagrada Familia

Ez viszont abszolút kötelező, tényleg egy világcsoda. Néhány hozzáadott tipp a fenti weboldalhoz képest.

Itt rendszeresen tartanak rendes katolikus misét, az időpont fent van a honlapon. Nem a templomban van, hanem jobbra hátul, lent a kriptában, ez ilyen eldugott, helyieknek szóló, szektás dolog. De ha a biztonsági őrrel el tudod hitetni, hogy hívő vagy, ingyen bemehetsz a Sagrada Familiába és eltölthetsz ott egy órát. A kripta látványa is megéri, a misén gitározó lány énekhangja is megéri – az egyik legjobb barcelonai ötletem volt, hogy menjünk el misére a Sagrada Familiába.

A jegyvásárlás valóban kihívás. A helyszínen szerintem semmi esély, előre meg kell venni a hivatalos oldalon, és ott is gyorsan elfogynak. Aztán időben kell érkezni, de ha várakozni kell, kényelmesen lehet szemben a parkban, vagy oldalt van Meki-BK-KFC, pizzéria, boltok stb.

Ajánlják és tényleg szenzációsan jó a hivatalos app, azon belül az audio giude, magyarul is. Egy ilyen épület bonyolult, ha csak megnézed, nem fogod meg is érteni. Az audio guide viszont jól szerkesztett és jól érthető, kényelmesen végigvezet az egész épületen. Lépésről lépésre elmagyarázza, hogy mit látsz. Kezdi a makettel (van egy a bejáratnál), aztán a három bejárat bemutatásával – és lám, a sok kavargó elemből kirajzolódik a kép és az elképzelés. Ugyanez folytatódik bent. Elképesztő az emberi tehetség, ami ebben a templomban megtestesül, hogy minden apró részlet mögött milyen ötletek vannak, mennyi tudás és tapasztalat. Mekkora dráma az is, hogy Gaudí milyen kis részét látta személyesen elkészülni. A benti fényjáték pedig az egyik legszebb dolog, amit valaha láttam.

Sagrada Familia hátsó oldala

Parc de la Ciutadella

Egy egy kényelmes délutáni séta: Diadalív, a Trevi-kút mintájára készült Cascada, igény szerint állatkert. A Diadalívnél éppen Putyin-ellenes tüntetés volt. De ami ennél érdekesebb: zsebtolvajokat fogtak a rendőrök!

Barcelonáról ugye mindenhol az írják, hogy biztonságos, de sok a zsebtolvaj. Ahogy sétáltunk a Diadalív mögött, elsietett mellettünk néhány fiatal suttyó, szakadt melegítőnadrágban, szakadt kabátban, na mondom, ezek tuti zsebtolvajok. Előttünk jártak, amikor egy civil ruhás rendőr lány, egy 160 centis, vékony kislány megragadta egyiket és kirángatta oldalra, egy férfi meg a másikat. Leültették őket, a zsebekből telefonok kerültek elő, a rendőrök zsebéből meg bilincs – tényleg zsebtolvajok voltak! Ezek szerint legalább küzdenek ellenük, klassz.

Egy hibát követtünk el, hogy innen sétáltunk le a tengerpartra. Fáradtak is voltunk, és az út hosszú és kényelmetlen ebből az irányból. Sajnos a várost és a tengerpartot elválasztja a vasút és a metró, amik itt a felszínen haladnak. Van egy felüljáró, de elég gettós környék – nem volt félelmetes, csak ronda. És fárasztó. A tengerpartot így már nem is annyira élveztük, üldögéltünk kicsit, aztán mentünk haza busszal.

Reggeli a 365-ben

A külföldi városnézés egyik legjobb része a beülős reggelizés. Ha arra jársz, ezúton is ajánlom a 365 nevű pékséglánc C/ de Sant Antoni Maria Claret, 157, 08025 Barcelona, Spanyolország cím alatti üzletét. Csodás szendvicseik és süteményeik vannak. Nyitva van 7-22 óra között minden nap.

Museo de Cera

Én nagy rajongója vagyok Madame Tussauds-nak, szerintem a világ egyik legjobb szórakozása a viaszbábukkal közös, vicces fotókat készíteni. És bár Barcelonában sajnos nincs Madame Tussauds panoptikum, van Museo de Cera, azaz Viaszmúzeum! Itt a koncepció ugyanaz, mint a Madame-nál, hírességekről készítettek élethű szobrokat viaszból. Ezeket megfelelően feldíszített szobákban, jelenetekben helyezték el, ahol meg lehet őket nézni és közös fotókat készíteni.

Tény, hogy ez a barcelonai változat gagyibb, főleg az arcok voltak sokkal bénábbak. Talán az élethűség Madame Tussauds copyrightos? Meg vaku sem volt nálam, pedig a fotózáshoz jól jött volna… De így is jól szórakozunk!

A rémisztő szakaszt Noémi külön is ajánlja… Én csak röhögtem, amikor a zombi kislány megindult felénk, és akartam kérni Noémit, hogy csináljon rólunk közös képet… de Noémi nem volt sehol! Elszaladt!

A Beatles és én a Viaszmúzeumban

Montjuic

Ez pont olyan, mint a Gellért-hegy, sétálgatni tökéletes, a várat, múzeumokat, olimpiai falut viszont kihagytuk, eddigre elég volt belőlük. Főleg, hogy február volt és 20 fok – átlibegőztünk inkább a tengerpartra. A kikötő és a tenger feletti libegőzés sem mindennapi élmény!

Barceloneta Beach

Itt döntöttem el, hogy ha egyszer valamiért elköltözünk, Barcelonában szeretnék élni. Egyrészt mert végtelenül európai és kulturált. Másrészt mert a februári szombat délután nem szürke depivel telik, hanem a barcelonai lakosok kisétálnak a tengerpartra, ahol 20 fok van, utcazenészek zenélnek, az emberek táncolnak, a kutyák szaladgálnak, a sirályok sírnak és repkednek, a tenger hullámzik. Volt, aki fürdőruhát vett és fürdött a tengerben. Volt, aki leterített egy törülközőt, lefeküdt és elaludt. Noémi kövekből szobrot épített.

Mondjuk mielőtt költözünk, még át kell gondolni, mi lehet itt május és október között: plusz egymillió ember, 30 fok és egyáltalán semmi árnyék, se a tengerparton, se a városban. A kutyák kizárólag kövön tudnak sétálni – a kispesti lakótelepünkön jóval több a fű és a fa, mint Barcelonában. Úgyhogy azt hiszem, mégis inkább csak telente fogunk ott élni…

Barcelona tengerpart

 

Lockwood & Co. a Netflixen

2013-ban jelent meg a Lockwood-könyvsorozat első része magyarul, A sikító lépcső esete címmel. Akkoriban az Animus kiadó kérés nélkül(!) küldött új könyveket, hogy az olvaslak.hu-n írjunk róluk, köztük ezt a Sikító lépcsőt is. Elolvastam, recenzáltam és vártam a folytatást. A folytatás sajnos nem jött, mármint nem csak nem küldték el, hanem nem is adták ki a további részeket, gondolom az első nem volt akkora siker, hogy megérje.

Akkoriban viszont már tudtam annyira angolul, hogy a további részeket eredetiben olvassam végig, és bár egyenetlen volt a színvonal, azért szórakoztató és emlékezetes olvasmány volt. A vége mondjuk annyira nyomasztó és félelmetes, hogy gyerekeknek semmiképpen nem ajánlanám, kamaszkortól felfelé viszont simán.

Erről csinált sorozatot a Netflix, egyelőre nyolc rész érhető el. Ez lényegében az első két kötet megfilmesítése, a tükrös sztori végéig jutnak el. A hangulat szuper, a szereplők is jók, viszont a könyvek humora sajnos szinte teljesen hiányzik… Pedig a könyvek egyik legnagyobb erénye, hogy viccesek és rémisztőek, a Netflix-sorozat viszont csak rémisztő, tinihorrort csináltak a Lockwoodból, könyörgöm. Erre a legjobb példa a koponya, aki a könyvekben sokkal többet beszél, folyamatosan dumál, orientálja a csapatot és tök jó beszólásai vannak, a tévében viszont csak néha hörög valamit. Lucy és Lockwood csak az utolsó rész egyik utolsó jelenetében kezd el poénkodni, nem lenne rossz, ha a folytatásban is megmaradna a humoruk…

A történethez hozzáírt szálak viszont jók, Lucy előzmény-története is, a Fairfax-szál is, bár nem emlékszem, a könyvben ez pontosan hogy volt. Érdekesség, hogy Flo egyáltalán nem látszik büdösnek a tévében, csinos, jól ápolt lány. Az egyes jelenetek is jók, hangulatosak, a humor hiányától eltekintve tök jó a tévében is látni a történetet.

Kíváncsian várom a folytatást, illetve hogy a Netflix-sorozat esetleges sikerén felbuzdulva kiadják-e a könyvsorozat többi részét is magyarul (öt részes egyébként + egy kiegészítő kisregény).

A zenei ízlésünk 1996-ban maradt (?)

Negyven felett már nyilván elég kínos, de szoktunk néha zenés-táncos bulikba járni. Ez lehet szórakozóhely (a Park koncert után), tánciskola által szervezett salsa és diszkó, privát házibuli, de ami közös: a negyven pluszos közönségnek minden DJ a kilencvenes évek magyar diszkózenéjét veszi elő, hogy szórakoztasson minket. Valóban nagy slágerek születtek akkor: Jött egy felhő, mi leszállt közénk, Titkos üzenet, Tanga, Hajnal, Kozmix a házban – ezekből van egy fix 15-20 dal, ami ilyenkor elhangzik. Mindig, de MINDIG ugyanaz a húsz dal, DJ-től, megyétől, időjárástól függetlenül, az adott előadónak sincs 2. számú slágere, amit elő lehetne venni, a külföld sem merül fel, mint ahonnan meríteni lehetne, ahogy semmi más sem, ami 2000 óta született.

Találgattam, mi lehet ennek az oka, mit gondolnak rólunk a DJ-k:

  • mivel felnőttünk és dolgozni kezdtünk, nem volt lehetőségünk az újabb zenéket figyelemmel követni, az újabb slágereket már nem ismerjük,
  • a zenei ízlésünk 1996-ban maradt, az Álomhajónál bonyolultabb zenét nem tudunk befogadni,
  • az interneten mindenki másmilyen zenét hallgat, nincsenek nagy, közös slágerek, amiket mindenki ismer (kivéve az Úristent).

Ezért elhatároztam, hogy ötlethiányban szenvedő DJ barátainknak összeírok száz olyan dalt…

  • amire bulizni lehet,
  • később született, mint A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe,
  • amit mindenki ismer (aki a Hip Hop Boyzt is ismerné)
  • minden előadótól csak egyet(!), hogy ne bonyolítsam el.

A házi feladat minden előadótól találni még 2-3 slágert a playlistre…

(Ez egy playlist a Deezeren, de Zsófi összekattintgatta Spotify-on is, ezúton is köszi!)

Gyerek portrék – megnyílt a második fotókiállításom az AKH-ban

Az első kiállításom után Józsi (az AKH gondnoka, egyben kiváló salsa táncos) mindig kérdezte, mikor lesz a második, sőt egy idő után a 2023-as, év eleji időpont is realizálódni látszott.

Kérdés volt, hogy milyen képeket állítsak ki egyáltalán. Koncertfotóim vannak, nagyon jók is, de snassz lett volna ugyanazt az ötletet megcsinálni még egyszer. Az osztálykirándulás a másik téma, amit fotózni szoktam, de amikor kiválogattam 20 nekem fontos és szép emléket, rá kellett jönnöm (Noémi is segített…), hogy attól, hogy nekem mond valamit egy kép, nem biztos, hogy másnak is fog, mivel mások nem ismerik a képen szereplő gyerekeket, nem ismerik a képek mögötti történeteket.

Volt viszont egy csomó arckép a gyerekekről, és kutyasétáltatás közben jött egy ötlet, hogy a portrék fekete-fehérben talán érdekesek lennének. Gyorsan letöltöttem mobilra a csukott szemű Korinna fotóját, átraktam fekete-fehérbe és elküldtem Noéminek, akinek tetszett, így tulajdonképpen kész is volt a koncepció. Nyilván szükség volt az összes érintett szülő hozzájárulására, ezt be is szereztem, érdekes módon csak egy fiú volt, aki nem akart szerepelni.

A többi már sima ügy volt, a konvertálás megfelelő méretre, nyomtatás, keretezés, kiakasztás az AKH falára és megnyílt a második fotókiállításom. A cím: Albertfalvai Közösségi Ház, 1116 Budapest, Gyékényes utca 45–47., a nagyterem egyből a bejárattal szemben van. A belépés ingyenes, de érdemes előre érdeklődni: ha nincs foglalkozás, az AKH sincs mindig nyitva, foglalkozás közben pedig nem tudsz bemenni a terembe. Praktikusan a foglalkozások elejét érdemes megcélozni, pl. a péntek esti salsa órák elejét…

Évértékelés, 2022.

Nem volt rossz évünk, szavunk se lehet rá – a környezetünkben viszont sajnos elég sok barátunknak és ismerősünknek volt rossz éve: válás, szakítás, betegségek, anyagi nehézségek, szinte mindenkinek voltak komoly problémái.

Ami nekem személyesen meglepő volt, hogy milyen sok szeretetet és támogatást kaptunk a környezetünktől. Többen is dicsérték a házasságunkat Noémivel, a gyerekeket, a kutyát… Szinte bárhová mentünk, szeretet és kedvesség vett körül minket. Szinte mindig támogató volt a munkahelyem is, a salsás társaság is nagyon kedves, ezekre mondjuk számítani lehetett. De például Zsófi osztályáról valamiért azt hittem, hogy ronda, utálatos kamaszok lettek, erre tök jó fejek voltak, amikor együtt kirándultunk. A Budapest Park biztonsági főnöke is mosollyal és kézfogással üdvözölt, amikor a sokadik alkalommal megjelentem koncertet fotózni. A kutyás gazdik is szinte mind kedves és normális emberek.

A munkahelyemen lezárult a sok éves projektünk, sikerrel, ez jó volt. Előreléptem a salsa táncban, a bulikban a lányok néha már konkrétan keresik a lehetőséget, hogy táncolhassanak velem, ez is klassz. Kudarc viszont, hogy évek óta nem bírok lefogyni, pedig nagyon utálok ilyen dagadt disznó lenni.

Idén először voltunk a csajokkal külföldön, májusban nyaraltunk 5 napig Dél-Olaszországban, aztán másodszor is, a Csorba-tónál. Illetve egy éve van velünk Lokker Jenő, a kiskutyánk, de ezekről mind írtam már bővebben.

Könyvek és színház

Idén 24 könyvet olvastam el, ami 15 éve a legkisebb szám. Valószínűleg Loki az oka, mert a déli és esti időszak régen tipikusan olvasással telt, most viszont nincs idő ilyesmire, menni kell le a kutyával. Amikor mégis volt időm, idén sok magyar popzenei témájú könyvet olvastam el. A Halott Pénzről szóló könyv mondjuk csak arra volt jó példa, miért ne rajongóval írass magadról könyvet (mert nyálas lesz), de a Hernádi-Tarján könyv a maga sajátos anya-lánya témájában érdekes és jó volt. Presser Gábor könyve intelligens és szórakoztató, Alapi Istváné mondjuk inkább csak szórakoztató, de az se kevés – jól megírt és jól szerkesztett kötet volt mindegyik.

Voltunk színházban is néhányszor: a Centrálban a Függöny fel! sírva röhögős volt, a Büszkeség és balítélet két színészre szintén bejött, a Network viszont túl szájbarágós – meg hát aki beül Alföldire, annak talán már pont nem kell magyarázni. Volt Oscar a Tháliában, István, a király és Lili bárónő az Operettben – utóbbiban Kiskeró sajnos fullba nyomta a kretént, így Dancs Annamari volt a legjobb az előadásban. Moziban jó volt a Top Gun, a Beugró a paradicsomba, Elvis és az Avatar is.

Zenék, koncertek

Idén is voltunk egy rakás koncerten, amelyek közül elsőként a Delta volt kiemelkedő, mert először láttuk őket és oltári nagy bulit csináltak. Szintén kiemelkedően jó volt az EFOTT, mert az első fesztivál-fotózásom volt, és imádom, amikor sok sztárt fotózhatok egy este alatt, nem csak egyet. Különleges volt még Bruno X Spacc T. Danny előtt a Budapest Parkban, mert bár kifejezetten csak Zsófi kedvéért mentünk el, végül mi is nagyon jól szórakoztunk Noémivel (sztárvendégek: Valmar, BSW, Manuel, Curtis, szóval itt is sok sztárt lehetett fotózni). Idén fordult elő először, hogy nem csak én formáltam Zsófi zenei ízlését, hanem ő is az enyémet, úgyhogy volt alkalmam felfedezni ezeket az összetartó, fiatal rap együtteseket.

Nagy felfedezésem volt még idén a Knapik Tamás-Kocsis Renáta-féle Fiesta együttes. Eleve szimpatizálok a magyar nyelvű, latin stílusú popzenével, kifejezetten keresni szoktam, hogy milyen magyar dalokra lehet salsázni. Hát ezekre aztán lehet:

  • Mézédes nyár – ez a legjobb szám, szép romantikus szövege van,
  • A szerelemre nincs orvosság – ez is tök jó szám, de a klipben az áhítatos tekintetű, atlétatrikós Knapik Tamás kicsit sok nekem,
  • Regressa mi amor – ennek a legjobb a klipje, színesre fújt falak, rappelő spanyol faszi, táncoló fiatalok, az egész nyilvánvalóan Daddy Yankee: Dura című klipjének a nyúlása, de azt is imádom…
  • Létezem – ez cha-cha-cha, amit meg akarunk egyszer tanulni rendesen, annyira jó cha-cha-cha zenék vannak a világban…

De ami a leges-leginkább bejött, azt Sajó Dávidnak, a Telex állandóan bennfenteskedő zenei újságírójának köszönhetem. Annyira görcsösen próbálta lehúzni ezt a dalt, hogy muszáj volt felfigyelnem rá. Annyira felfigyeltem, hogy végül ez lett az idei kedvenc zeném, amit messze a legtöbbször hallgattam meg, a BSW és a Tankcsapda: BAZ+ című dalát. A káromkodások miatt egy dilemma volt, hogy a gyerekek előtt szabad-e hallgatni. Végül megbeszéltük Dórival, hogy igen, ebben káromkodnak, előfordul ilyesmi, nem olyan nagy ügy. Zsófi meg ennél durvábbakat hallgat már amúgy is…

 

Két nap a Csorba-tónál

Az úgy volt, hogy karácsonyra és szilveszterre már volt programunk, de a közte levő hétre nem, Noémi pedig folyamatosan rágta a fülemet, hogy havas helyre vágyik. Magyarországon semmi esély nem volt havazásra, egy barátunk viszont mesélte, hogy január elején elviszi a gyerekeit Donovaly-ba síelni, amit tök jó ötletnek gondoltam. Csak mi nem síelünk, Donovaly-ban pedig a hóágyúzott sípályán kívül nincs hó… Eszembe jutott viszont a Csorba-tó, ahol harminc évvel ezelőtt nyaraltunk a szüleimmel, nagyon szép volt már akkor is, és speciel hó is éppen volt.

Csorba-tó a partról nézve, háttérben a Magas-Tátra csúcsai

A Csorba-tó az elmúlt évtizedekben népszerű síközpont lett, vagyis elképesztően drágák a szállodák, viszont a közeli kis nyaralófaluban, Vysné Hágy-ban volt egy olcsó, kétszobás apartman, ami tökéletesen megfelelt nekünk. Az volt a terv, hogy a villamosvasúttal járunk majd ide-oda a települések között, kirándulunk és megnézzük, amit éppen meg lehet.

A terv része volt, hogy autóval megyünk, és bár tudom, hogy másoknak a nyolc-tíz órás vezetés meg sem kottyan, én az anyósomékhoz vezető 2,5 óra után is mindig kész vagyok. De végül is kibírtam, ugye majdnem végig autópályán mentünk, csak a kassai, városon belüli E50 főúton volt WTF érzésem, a váltakozó 90-es, 70-es, meg jelzőlámpás(!) részektől…

Az első egész napon a Csorba-tótól a Fátyol-vízeséshez kirándultunk. A környezet nagyon szép, ugye jobbra-balra havas hegycsúcsok, fenyők, aztán csak bokrok, aztán csak a hó, gyönyörű volt. A nehézség, hogy az úton a turisták letaposták a havat, így jég lett belőle. Mármost az én Nike Air sportcipőm tökéletes például kutyát sétáltatni itt a házak között, a Magas-Tátrában a jégen viszont csúszott, mint az állat, és a csajok sem jártak sokkal jobban, pedig ők bakancsban voltak. Szöges cipő kellett volna ehhez a melóhoz.

Kis családom a tátrai kiránduláson

Másnap a Csorba-tó – Poprádi-tó útvonalon indultunk el, amit családoknak ajánlanak, babakocsival, meg öregeknek. Noémi tíz méter után érezte úgy, hogy ezt nem kéne, de ott még meggyőztem, hogy a kis jeges emelkedő majd elmúlik és jobb lesz az út. Később tényleg jobb lett, mesebeli havas fenyőerdőben jártunk. Aztán az ösvény keskenyebb lett, újra jeges, és a jobb oldalon óriási szakadék várta az érdeklődőket… Ott visszafordultunk. Aztán még aznap a lanovkázást délután kettőkor egyszerűen lekéstük, olyankor már nem visznek fel a hegyre, mert a 16 órai sötétedésig nem érnénk le, a tarajkai jégdóm pedig technikai okokból zárva volt – a programszervezés most kevésbé sikerült jól.

De a környezet végig szép volt a felettünk magasodó hegyekkel, a csajok is tudtak csúszkálni, ettünk, ittunk, kirándultunk, jó volt kimozdulni ismét.

Látkép a Fátyol-vízeséstől lefelé jövet

Tippek: Szlovákiában néhány kivételtől eltekintve senki nem beszél angolul, semmi sincs kiírva angolul, és sehol nem lehet bankkártyával fizetni. Utoljára már a Normafánál a rétest is kártyával fizettem ki, ehhez képest a Csorba-tó nemzetközi síközpontban „cash only” a büfé, a lakást átadó hölgy pedig ékesen, hosszasan karattyolt nekünk szlovákul, biztos fontos dolgokat mondott, egy szót sem értettünk belőle. A híres tátrai kisvasút viszont tényleg jó, olcsó, pontos, tiszta és hangulatos, elképesztő a kilátás egyik oldalon a Magas-, a másik oldalon a távolban az Alacsony-Tátrára.

Az első négy év az OTP-nél

Véget ért a projektünk az OTP banknál, amin a felvételem óta dolgoztunk. Novembertől új projekt, új csapat, új épületben, úgyhogy ideje egy kis visszatekintésnek.

2018-ban a Nuance-tól azért jöttem el, mert hat év után sem lettem QA lead – az OTP-nél négy hónapig tartott, hogy kinevezzenek… Dolgozott a projekten ugyanis hat tesztelő, és a projektvezető nem kívánt mindenkivel egyenként foglalkozni, kellett egy csoportvezető, ez lettem én, és maradtam is egészen a projekt végéig. A szakmai kompetenciám megvolt hozzá és úgy gondolom, hogy az emberi is, a kollégák elismertek, a vezetők támogattak, és én is szerettem velük dolgozni. Egészen kevés dolog van, amit ma már másképp csinálnék.

Nyilván rányomta a bélyegét az időszakra a járvány, de az OTP-ről ezzel kapcsolatban csak a legjobbakat tudom mondani. Amikor már látszott, hogy lezárások lehetnek a járvány miatt, kötelező volt kipróbálni a home office-t, és amikor tényleg beütött a dolog 2020. márciusban, a csapatunk fennakadás nélkül dolgozott tovább. Később is vigyáztak ránk, folyamatosan kaptunk gyorsteszteket, a home office lehetőség is végig fennállt – a bank hozzáállásának jelentős szerepe volt abban, hogy egészen a harmadik hullámig nem kaptam el a covidot, és akkor sem kollégáktól (hanem Noémitől, akinek a rendőrségnél egyáltalán nem volt home office…)

Az évek alatt persze volt némi fluktuáció a csapatban. A tesztelők között ez nem is okozott gondot, a projekt csapat egészében viszont furcsa volt, hogy a home office miatt sokakat alig ismertünk meg személyesen.

Klassz volt, hogy az eddigi karrierem legjobb irodájában dolgozhattunk: az egész hetedik emelet a projekt csapaté volt, és a projekt csapaton belül is a tesztelők helye volt a legjobb: tíz fős, kényelmes szoba, nagy ablakokkal, kilátással a budai hegyekre.

Rossz volt viszont az elhúzódó metrófelújítás, most is utálom, hogy kétszer át kell szállni, mire a munkahelyemhez érek. A járvány egyik pozitív mellékhatása volt, hogy amíg nem kellett bejárni, addig sem kellett metrópótlást igénybe vennem. Vágom a centit márciusig, mire újra végigmegy majd a 3-as metró a vonalán…

A projektnek aztán annak rendje-módja szerint vége lett, egyébként sikeresen. Egy ünneplő vacsora még hátravan belőle januárban, de már november óta az új csapatban dolgozok. Egy fejezet tehát megint lezárult, remélem, hogy a következő időszak is legalább ilyen jó lesz…

Loki egy éves lett

Egy éves lett a kiskutyánk: két hónaposan vettük, plusz tíz hónapja van nálunk. A kezdeti összeszokás óta semmi problémánk nincs vele: szobatiszta (néhány balesettől eltekintve), nem rágja össze a dolgokat (ha nem hagyjuk egyedül otthon), és nem eszik meg mindent, amit az utcán talál (néhány kivételtől eltekintve).

Kiskutya maradt, öt és fél kiló, ezzel a lakótelepi középmezőnyhöz tartozik. Fura, hogy vannak nála is kisebb kutyák. Még mindig extrém barátságos, az iskolánál szoktak is barátkozni vele a gyerekek, meg az utcán a járókelők. Nagyon szereti más kutyák társaságát is, ha meglát egy másik kutyát, akkor azonnal rohan, teljesen függetlenül attól, hogy például úttesten kell ehhez átkelni, vagy éppen két harci kutya jött szembe a házak között… Akkor is erőlteti a barátkozást, ha a másiknak nincs kedve hozzá, és nem is adja fel, akárhogy is morognak rá… Aki viszont szívesen játszik vele, azzal jól elvannak. Többen is mondták már, hogy a kutyájuk más kutyákkal nem tud ilyen jól eljátszani, és valóban cuki, ahogy pattog, szaladgál, igény szerint birkózik, valamint a szexben is benne lenne, fiúval, lánnyal, ivartalanítás ide vagy oda, de azt nem szoktuk hagyni.

Loki egy ping-pong asztalon állva

Még tavasszal ivartalaníttattuk egyébként, sajnáltam érte, de békésebb így a világ, és még így is meg akar mászni minden kutyát a telepen…

A csajokkal is odáig vannak egymásért, ha otthon vannak, Loki általában hozzájuk telepszik be. Nagyon jól beilleszkedett a kanapé párnái közé is, és mivel azok is fehérek és puhák, vigyázni kell, melyikre ülünk rá…

A legfontosabb feladata az ébresztés: reggelente berakom őt a csajok ágyába és addig nyalogatja és zaklatja őket, amíg fel nem kelnek – legalább nem engem utálnak az ébresztésért… Valamennyire a házat is őrzi, legalábbis az ajtón át meg szokta ugatni a szomszédokat, ha elmennek a folyosón.

Az egyedüllétre eddig még nem szoktattuk rá, ha nem vagyunk itthon vele, akkor általában leadjuk szüleimhez. Ők is szeretik és Loki is jól érzi magát náluk. Ha viszont 1-1 órára mégis egyedül marad, akkor mindent el kell pakolni, mert könyörtelenül rágni kezd, még ha tudja is, hogy ki fog kapni érte.

Általában naponta ötször sétáltatjuk, általában ötből négyszer én, ez nyáron nem is volt gond, most viszont a novemberi hidegben néha eléggé utálok naponta ötször komplett téli ruhát venni. És még milyen hosszú lesz az igazi tél…

Négy éjszaka Dél-Olaszországban

Noémi 2020. elején nézte ki Dél-Olaszországot a következő utazásunk céljának. Részemről is rendben volt a dolog, de amikor konkretizálni kezdtük volna, beütött a járvány és csak most jött el az idő, hogy tényleg elmehessünk. Újdonságként a csajokat is magunkkal vittük, mert úgy éreztük, hogy Dóri is bírná már az utazással járó fáradalmakat. Kikértünk mindenkit mindenhonnan, és kb. elterveztem, hogy öt napig mihez kezdünk majd.

Az utazást tényleg bírta Dóri, semmi probléma nem volt. A most aktuális hányós-fosós vírus viszont sajnos pont Olaszországban, a második napon jött ki rajta… Hétfőtől péntekig tartott a nyaralás, ebből a keddet az apartmanban töltöttük Dóriért aggódva. Ha ugyanez itthon történik, nem para, láttunk már ilyet. De ha nem javul a helyzet és kórházba kell vinni, idegen országban gáz lett volna. Dóri szerencsére másnapra rendbejött, de azért a kedd elég hosszú volt mindenkinek.

Lama Monachile

Én már sok helyen jártam életemben: a gizai piramisoknál, az Eiffel-toronynál, a Buckingham Palotában, a Sixtus-kápolnában, meg Magyarországon is sokfelé. De ilyen szép helyet, mint a Lama Monachile még sohasem láttam. És amíg az összes többi hely olyan, hogy fotón szép, de személyesen nem olyan nagy szám, a Lama Monachile személyesen is hihetetlenül szép.

Mondjuk strandnak erősen kompromisszumos: bazi nagy kövek vannak a víz alatt, amiken bizonytalan minden lépés. Ha fúj a szél, akkor a méteres tengeri hullámok bejönnek az öbölbe is, fellöknek, és ha ráesel egy ilyen sziklára, simán benne van a pakliban egy csonttörés. Májusban pedig még hideg a víz, 18-20 fokos, kb. mint egy sportuszodában. Az a megoldás, ha beúszol a tenger felé, ahol már mély a víz és onnan nézel körül – elképesztően szép látvány. Arra viszont nem alkalmas, hogy a gyerekek önfeledten strandoljanak benne, mint mondjuk a Balatonban.

Lama Monachile egyik oldala

Tömegközlekedés Dél-Olaszországban

Mentünk ugye repülővel, aztán busszal a városba (Bari), vonattal tovább a másik városba ahol az apartman volt (Polignano a mare), és csütörtökön még tovább eggyel várost nézni (Monopoli). A repülőtéren kérték a beszállókártyát és a személyi igazolványt, és az apartmanban a személyimet. Ezeken kívül egész idő alatt senkit nem érdekelt semmilyen papírunk, igazolásunk, menetjegyünk.

Pedig a covid-oltásaink igazolását letöltöttem (EESZT app!), kinyomtattam papírra is (de minek), sőt Dórinak PCR tesztet csináltattunk indulás előtt (kidobott pénz volt).

Ugyanez a menetjegyekkel: a buszjegyért futnom kellett a Bari repülőtéren át, mert a busz már bent állt a megállóban, a buszjegy viszont a repülőtér átellenes végén levő Relay boltban kapható… Volt olyan utas, aki egyszerűen csak nem vett buszjegyet, ő csinálta jól, mert nem is kérte senki. Vonaton ugyanez: leírják, hogy a jegyet vedd meg és még az állomáson érvényesítsd a „yellow cab” nevű eszközzel. A yellow cab egyébként zöld… És a zöld színű yellow cabben érvényesített jegyeket sem kérte soha senki, egyik vonatút során sem.

Az utastájékoztatás pedig olyan, mint Magyarországon. Minden csak a helyi nyelven van kiírva, a vonatnak pedig csak a célállomása látható, ami nekünk semmit nem mondott, mert azt szerettük volna tudni, melyik áll meg Polignanoban. Megkérdeztem egy ilyen helyi vasutast, mondta, hogy 1-es vágány. Megjött, felszálltunk, és tíz perce ültünk az álló vonaton, amikor a belső monitoron kiírták az állomásokat – Polignano nem volt köztük… Megkérdeztem a kallert – ez tényleg nem áll meg ott, menjünk a 3-as vágányra… Leszálltunk… A 3-as vágányra pont jött a vonat, arra felszálltunk… az volt a jó, de hogy az utastájékoztatást mint problémát például Londonban simán meg tudták ugrani, elképesztő.

Ezek után nem gondolná az ember, de a vonatok pontosak, percre pontosan járnak, a Trenitalia honlapjának megfelelő menetrendben. A honlapot kell nézni, és ahhoz hozzánézni a helyi kiírást.

Az olasz emberek

Ez mondjuk vicces volt, az összes sztereotípiának megfeleltek. Az építőmunkások pizzát kajálnak délben. Mindenki hangosan és sokat beszél, és közben a kezével gesztikulál. Rengeteg a robogós, és ha a robogós srác a mögötte ülő barátnőjének magyaráz, akkor inkább elengedi a kormányt, csak hogy gesztikulálni tudjon… A vonaton jött velünk egy nagyobb iskolás csoport, hát képzelj el száz olasz kisgyereket egy helyen…

Az autózás mint sztereotípia is megvolt: egy életkor felett mindenki autóval jár, kicsi, ócska, összekarcolt Fiatokkal. Nincs elsőbbségadás, a zebrán simán átment előttünk egy csomó autó. Akkor állnak meg, ha konkrétan kimész eléjük az útra, akkor azért nem ütnek el.

Az viszont tetszett, hogy az idősek kiülnek a kapu elé és beszélgetnek, és a férfiak is, nem csak a nők. Relatíve sok az idős férfi, akik jó egészségi állapotban vannak, jól öltözöttek és aktív közösségi életet élnek.

Egy nyaralóvárosban elvártam volna, de csak kevesen beszélnek angolul, azok is rosszul. Mondjuk kedvesek és korrektek – érdekes módon sehol sincs borravalózás, mindenhol pontosan a kiírt összeget fizettük ki, étteremben is (és mindenhol kártyával, ez is alap).

Maxi pizza

Építészet

Polignano a mare pont úgy van elrontva, mint Kairó: minden tiszta kő. Nincs fű, nincsenek fák, csak fehér színű, márványszerű kő faltól falig. Iszonyatosan forró, nyilván. A járda pedig kb. fél méter mindkét oldalon, a családtagok csak egymás után sorakozhatnak, miközben az úttest két sávos: az autók része fontosabb.

Monopoli viszont kb. olyan, mint egy normális magyar város, vannak benne parkok, játszóterek, üzletek és a járdák is szélesebbek. Monopoliban csak a főtér olyan, mintha a polgármester apjának kőbányája lenne: térkövezve van a marha nagy tér, élmény lehet ott tartózkodni nyáron.

Monopoli térköves főtere

Mit érdemes vinni

Három jó ötletünk is volt, hogy mit vigyünk az útra:

  • Chromecast: az apartmanban volt tévé, kb. 3 olasz csatornával. A wifi viszont jó volt, így a Chromecasten keresztül ugyanúgy Netflixezhettünk, mint itthon,
  • vízálló mobil tok: egy ilyennel a vízben is veled lehet a telefonod, és elég jól lehet vele fényképeket is készíteni,
  • vízálló papucs: ez a köves tengerben volt nagyon hasznos, kíméli a lábadat és kevésbé vágod el, ha valami élesre lépsz.

Szintén nagyra értékeltük az európai roaming szabályozást: mindhármunknak (Dórinak még nincs saját előfizetése) végig volt rendes hálózata és internete is. A csajok digis mobilján mondjuk külön kérni kellett még itthon, meg az Andriodban engedélyezni, de ez nem nagy macera, és az utazás sokkal komfortosabb volt így.

Úgyhogy ez volt a nagy májusi nyaralás. Koncepcionálisan abban tévedtünk, hogy egy fürdős, strandolós útnak szántuk, de Dél-Olaszországnak ez a része erre alkalmatlan. A tenger hideg és mély, a part köves és sehol sincs kiépítve, nincs se árnyék, se büfé, se WC. A városnézés viszont a csajokat csak korlátozottan érdekli: a középkori kis utcák hangulatosak, de 8-12 évesen erre még nem fogékonyak annyira. Ezzel együtt jó volt, mert strandoltunk is, várost is néztünk, a Lama Monachile pedig bármelyik világcsodával felért.

Társadalmi problémák: szemetelés és válások

Nyilván vannak nagyobb problémák is a világban, de az elmúlt hónapokban ez a kettő volt olyan, hogy zavart engem, de máshol nem volt róla szó.

Szemetelés

Sörösdoboz a fűbenA kutya miatt átlagosan napi másfél órát töltök az utcán sétálva, és valami elképesztő, hogy mennyi a szemét. Az épített környezetünk amúgy se nagy szám, beton beton hátán, és még jobban tönkretesszük az elszórt szeméttel. Az emberek hiszik, hogy az utca senkié, miért kellene rá vigyázni, holott az utca is a miénk, ugyanúgy kéne vigyázni rá, mint a lakásra. Két jól azonosítható réteg a bűnös: a dohányosok és a részegek.

A dohányosok mindenféle kontroll nélkül dobálják szét a csikkeket. Elszívja, eldobja, egyáltalán nem érdekli, hogy az utca hogyan néz ki utána. Legszívesebben összeszedném a fűből az összes szemetet és kidobálnám sorban a járda közepére. A járda közepén zavaróbb, mint a fűben? Ha a fűben van, az miért nem zavar?

A részegekkel pedig az a baj, hogy a kiürült üveget eldobják, pedig mennyibe telne elvinni a legközelebbi szemetesig, még részegen is. Ha aztán az üveg széttörik, mert valaki rálép vagy eleve a betonfalhoz vágják, az üvegszilánkok kb. örökké ott maradnak a fűben. Loki még nem vágta el a lábát ilyenen, de láttam már kutyát, amelyik igen. Loki védelmében ezeket néha megfogom zsebkendővel és kidobom, a földbe taposott darabokat viszont hónapokig lehetne gyűjtögetni.

Válások

Ismert a statisztika, hogy a házasságok fele válással végződik. Amit az ismerősi körünkben látok, az lényegében megfelel ennek az aránynak, mégis minden alkalommal szomorú látni. Érdekes, hogy a gyerekeken mennyire nem venni észre – ha viszont véletlenül megismerem egy-egy gyerek családi hátterét, néha rémisztő dolgokat látni, például hogy milyen sok gyereknek nincs szinte semmilyen kapcsolata az apjával.

A szülők elválásának az időpontja is érdekes. Ha gyereket vállal egy pár, az kb. húsz éves projekt az elhatározástól kezdve, ennyi időre vállalsz napi szintű felelősséget érte. Ha egy tinédzser szülei válnak el, akkor a szülők kb. 15 évet töltöttek együtt, ez tulajdonképpen elég sok idő. De a bölcsődében, óvodában, alsó tagozatban miért vannak elvált szülők gyerekei? Bevállaltak egy vagy két(!) gyereket, de három év után már nem bírják ki egymást, ennyi időre sikerült előre tekinteni?

Az egyedül maradt szülőkön sem mindig látszik, hogy a helyzetük milyen magányos és szomorú, csak ha jobban megismered őket. Apuka általában azonnal újra összejön egy másik nővel és ezt mindenképpen megmutatja a Facebookon, anyukát meg látom reggel iskolába menet, Noémi látja iskola után délután, meg látjuk őt a szülőin, az ünnepségen, a hétvégén, a sport versenyen…