Útmutató a cataniai buszközlekedéshez

Cataniában a tömegközlekedést legalább két dolog nehezíti. Az első, hogy a Google Maps nem ismeri az itteni buszok menetrendjét: mi sok helyen jártunk már, és Bulgária után Catania volt a második európai város, ahol nem tudtam a mindennapi utakat a Google Mapsben megtervezni.

A másik probléma a tájékoztatás hiánya. A Debrecen méretű városban öt(!) busztársaság működik, és kb. semmi fogódzód nincs ahhoz, hogy éppen melyiket kellene választanod. Az is vicces, hogy a turizmusból élő városban senki nem tud rendesen angolul, és kiírva sincs semmi angolul, minden kizárólag csak olaszul.

Tehát a busztársaságok:

Alibus (ALIB)

A reptéri járat, az ára 6 euró fejenként. Érkezésnél semmi gond: a reptéri kijáratnál van a megálló, ha ezt a képen látható Catania city sign-t látod, fordulj balra:

Noémi és én a Catania betűknél

A buszok húsz percenként indulnak és a sofőrnél is lehet jegyet venni kártyával. Lehet jegyet venni az épület melletti automatából is – de ott csak bedugott bankkártyával, no paypass, elszórakoztunk ezzel is egy ideig az utastársakkal.

Alibus útvonala térképenA hazaútra érdemes megérteni az útvonalat, amit bejár: a reptérről bejön a városba és megáll a központi buszpályaudvar kellős közepén. Ezután egy nagy kört tesz a városban, megállókkal. A kör végén megáll ugyanazon a központi buszpályaudvaron, de a térnek egy másik pontján, egy random büfé előtt, hogy aztán visszamenjen a reptérre. Sok sikert, hogy a menetrendből ezt kitaláld!

Viszont aggódni sem kell, mert a fentiek jelentése: bármelyik megálló jó neked, a busz gyakran jár és tényleg kivisz a reptérre, legfeljebb még megnézitek előtte a várost még egyszer, mint mi is…

AMTS

A városon belüli járatok háromjegyű számozással. Ezeknek a menetrendjét és útvonalát pontosan tudja a Google Maps is. Jegyet venni a központi pályaudvaron középen álló kis bódéban lehet („Info”), de erőszakosnak kell lenni: a hölgy nem tud angolul, nem segítőkész és nem akar kiszolgálni. Még szerencse, hogy nem a turizmusból él itt mindenki… Valószínűleg az interneten érdemesebb jegyet venni, de azt nem próbáltam.

A jegyen levő QR kódot az buszon levő automatának kell felmutatni, ilyenkor kicsit csipog, az hiszem ez volt az elfogadás jele, de nem vagyok biztos benne… A jegy 90 percig jó, tehát át is szállhatsz vele egyik buszról a másikra.

Interbus/Etna Transporti

Ezek a buszok a vidéki városok között járnak, mint nálunk a Volánbusz. Az interbus.it honlap jól használható, jól tudja a menetrendet és a megállókat is. A buszoknak rossz híre van, de nekünk jó tapasztalataink voltak: a buszok menetrend szerint, percre pontosan érkeztek, tiszták voltak és simán megjártuk velük Taorminát és Militellót oda és vissza is. Ez például egy látvány a taorminai Etna Transporti buszból, Taormina határából:

Taormina, mögötte az Etna

Jegyet a sofőrnél lehet venni kártyával, de nem szívesen adnak, inkább elküldenek a jegyirodába, ha hagyod, valamiért nem szeretnek a POS terminállal bajlódni.

AST

Messze a legolcsóbb eljutási lehetőség az Etnára, oda-vissza 7 euró fejenként. Viszont a napi 1db busz gyorsan megtelik. Az AST buszok megállói közül a 6-os megállóhoz kell menni, méghozzá minél korábban:

  • minden reggel 8.15-kor indul a busz,
  • február 27-én, aki 7:45-re érkezett, még feljutott, aki ezután érkezett, lemaradt (nyáron, csúcsidőben nyilván még korábban megtelik)
  • mi 7:05-kor már ott sorakoztunk és nem mi voltunk az elsők…

AST busz Catania főterén

Jegyet a sofőrnél lehet venni kártyával, vagy a szomszédos utcában az AST irodában (a narancssárga Rent a Car mellett), utóbbi reggel 7-kor nyit. Az interneten is lehet jegyet venni, de az nem csak az adott napra szól, nem garantálja, hogy lesz helyed a buszon.

Az út az Etnára két óra, ebben benne van az is, hogy Nicolosi főterén megáll a busz 30 percre, ott a bárban lehet reggelizni, kávézni és a WC-t használni. A buszon van angol nyelvű guide, aki elmondja a tudnivalókat és lehet tőle kérdezni, de azt például rosszul tudta, hogy fog-e járni a felvonó… Azt is elmondja, hogy a busz mikor indul vissza (16:15-kor azon a napon, amikor mi mentünk). Felszállni ugyanott kellett, ahol leszálltunk, a busz nem is ment egész nap sehová, ott megvárt, de be volt zárva.

Indulás előtt onnan lehetett tudni, hogy még időben vagyunk, hogy a hotelben, ami előtt a busz parkolt, a sofőr szolgált ki a pultban kávéval…

Catania 4. nap: kirándulás Militelloból

A negyedik napon kirándultunk egyet: busszal mentünk Cataniából Militelloba, majd onnan gyalog sétáltunk el az Oxena vízeséshez és vissza. A februári szicíliai időjárás tökéletes volt: napsütés, lágy szellő, körben virágok, fák, dombok, a dombtetőn lovak legeltek. A távolban látszott Militello, mögötte az Etna:

Az út, a háttérben Militello, mögötte az Etna

Maga a vízesés egy völgy alján van, és volt néhány pad, ahol le lehetett ülni pihenni. Információ, WC, ivóvíz mondjuk nem volt. Militello-t elhagyva összesen két kertésszel találkoztunk egész nap. Egyikük megkérdezte, honnan jöttünk, hová megyünk, mosolyogtunk, de mivel én nem beszélek olaszul, ő nem beszélt angolul, ennyiben maradtunk…

Amikor visszaértünk Militelloba, éppen szieszta volt, ezt a hagyományt a jelek szerint februárban is megtartják. Jól teszik, mi viszont ebédelni szerettünk volna, nagy nehezen találtunk csak nyitva tartó kávézót.

Később a kis szicíliai falu végén, a buszmegállóban ültünk és totál üres volt a város, egy kicsit aggódtam, hogyan fogunk hazaérni… De ahhoz képest, hogy mennyien kritizálják a szicíliai buszokat, a miénk percre pontosan érkezett, a sofőrnél kártyával is lehetett fizetni, és minden gond nélkül hazaértünk Cataniába.

Catania 3. nap: városnézés

Csak a harmadik napon néztük meg magát Cataniát. Először is elmentünk a halpiacra, ahol tíz óra felé már alig volt élet. De így is láttunk még kidülledt szemmel bámuló hal-hullát, polipot és mindenféle más kincsét a tengernek – én ezeket nézni se bírom, szagolni pláne, de Noémit érdekelték ezek is.

Onnan továbbmentünk az ócskapiacra, ahol szerencsétlen, rossz sorsú idős emberek árulták a dolgaikat. Vehettünk volna egy-két apróságot, de mivel szokás szerint készpénz nélkül csináltuk végig az egész utat, az ócskapiacon meg nem volt bankkártyás fizetési lehetőség, végül nem vettünk semmit.

Megnéztük a két közeli bazilikát: a Basilica Cattedrale di Sant’Agataban megismerkedtünk Szent Ágota történetével, a Chiesa della Badia di Sant’Agata templomnak pedig felmentünk a tetejére a kilátás miatt.

Noémi és én a templom tetején, mögöttünk Catania

Ebéd, majd egy újabb görög-római színház rom, amiből Taormina mellett Cataniában is van egy, de sajnos össze se hasonlítható azzal. A cataniai színház valójában arra szomorú példa, mennyire magasról tesznek itt mindenre: a kétezer éves színházat kétszáz évvel ezelőtt elkezdték beépíteni bérházakkal, és ahelyett, hogy rendberaknák, még most is laknak itt emberek…

A cataniai ősi görög-magyar színházban ülve

A színház után elballagtunk a helyi tengerparti strandra, az odavezető fél órás út valami egészen elképesztően ocsmány putrin vezetett keresztül. Ha esetleg valaki Cataniában akarna nyaralni, még egyszer gondolja át… Hazafelé már taxival mentünk…

Este pedig még egyszer megemlékeztünk Szent Ágota tragikus történetéről, aki teljesen a vallásnak akarta szentelni az életét, a helyi nagyúr viszont magának akarta őt. Amikor nem adta magát, akkor elfogta, megkínozta, például levágta a mellét, és bár megjelent neki Szent Péter és begyógyította a sebét, a további kínzásokba belehalt. Halála után egy évvel kitört az Etna, de a helyi pap egy Agáta sírjából felhozott fátyollal vonult ki, és a lávafolyam megállt.

Szent Ágota tiszteletére máig is készítenek Cataniában egy sütemény-fajtát, ami a levágott melleit ábrázolja: fehér marcipán félgömb, a tetején cseresznye, belül pedig krém és tészta. A megemlékezés tehát annyit jelentett, hogy egy cukrászdában vettünk egy sütit, ahol lehetőségem volt elsütni azt a szóviccet is, hogy

How much is the csöcs…

Így nézett ki egyébként:

Szent Ágota mellei

Catania 2. nap: Etna

Az Etna vulkán nyilván minden szicíliai úton a legérdekesebb és legfontosabb célpont. Sok kép van róla az interneten, de a képek nem adják át, milyen hatalmas valójában. Például szétterül előtted Catania városa, és ha csak képen látod, nem feltétlenül tudatosul, hogy mögötte a vulkán nagyobb, mint a város.

Cataniai háztetők, mögöttük magasodik az Etna

A Cataniaból induló napi egy AST buszról minden idegenvezető megpróbál lebeszélni, mert rontja az üzletet, ugyanis ez messze a legolcsóbb feljutási lehetőség az Etnára (7 euró fejenként). Tény, hogy korán kell érkezni: a 8:15-ös buszra a 7:45-kor érkezők még éppen felfértek, aki utánuk érkezett, az lemaradt. Érdekesség, hogy a busz Catanián belül a Via Etnea-n halad, ami logikus, hiszen például Üllőre is az Üllői úton haladva lehet eljutni…

A leírások alapján azt sem tudtam igazán, a Funivia dell’Etnát, a felvonó alsó állomását hogyan képzeljem el: hát olyan, mint a Normafa vagy Galyatető, csak öttel szorozva. Van több étterem, hotel, szuvenír boltok és sok száz család, akik felviszik a gyereket szánkózni a vulkánra.

Mi quadozásra fizettünk be, szörnyű összeget, de legalább tényleg életre szóló élmény volt. Az egyik quadot Noémi vezette, mögötte ült Dóri, a másikat vezettem én, mögöttem ült Zsófi, és egy kb. tízes csoportban haladtunk két órán keresztül. Mentünk a felvezető autóúton lefelé, aztán egy gyönyörű erdőben, aztán puszta lávamezőn, néha rémisztő utakon – elképesztő, amit a terepmotorok kibírnak. A táj is elképesztő, amit közben látsz: az Etnáról belátod kb. fél Szicíliát, és közben néha erdő van, néha pedig teljesen kihalt, fekete-fehér táj.

Quadokkal haladunk az Etnán

Ezután fel akartunk menni a felvonóval még magasabbra az Etnán, de sajnos felhős idő lett és a felvonót leállították. Gondolkoztunk, hogy aki már felment, az vajon hogyan fog lejönni? Hát úgy, hogy amikor kitisztult az idő, a felvonót újraindították, de egy igazán menő csávó síelve jött le… A felvonó alatt egyébként rendes turista útvonal halad, annyira valószínűleg nem durva ott síelni, de azért látványos volt.

Mi pedig ebédeltünk, ott ettem először Arancini al Ragùt, ami lényegében rántott bolognai ragu, mindenhol árulják, érdemes megkóstolni. Ezután megnéztük a közeli Silvestri-krátereket, azok is látványosak voltak, ahogy az is, ahogy a felhők jöttek és mentek körülöttünk.

Látvány a Silvestri-kráterekről, alulról egy felhő érkezik

Felfedeztük a szuvenír boltokat is: érdekes módon ugyanazokat a dolgokat piaci verseny folytatásával, más-más áron adják el. Közös bennük, hogy ~10 euró alatt nem fogadnak el bankkártyát.

Végül visszaballagtunk a buszhoz, ami egyébként egy hotel mellett állt meg. Volt még időnk, bementünk egy kávéra, és nagyon röhögtem, mert a pultban a buszsofőr szolgált ki… Olasz férfi, nyilván le tud főzni egy kávét és odaadni a pultból egy fánkot, de azért vicces volt egy ilyen sokrétű tehetséget látni…

Catania, érkezés és 1. nap: Taormina

Öt éjszakát és öt napot töltöttünk el Cataniában, Szicíliában. Kicsit aggódtam, mit fogunk ennyi ideig csinálni, de az út végül sokkal jobban sikerült, mint vártam.

Két bőröndöt is feladtunk a WizzAirrel, talán ezért, de odafelé és visszafelé is egy sorban ültünk mind a négyen. Ha elég sok poggyászt feladsz, már nem szívóznak a szétültetéssel?!

Catania-ban volt a szállásunk, tipikus dél-olasz város, ahol már rögtön az első reggel láttam három tipikus olasz fazont:

  • aki kér egy espresso-t, a pultnál állva egy korttyal felhajtja, megköszöni és megy a dolgára,
  • umarellt, azaz idős urat, aki hátratett kézzel nézett egy építkezést,
  • barátkozó, segítőkész urat, aki szóba állt velünk a megállóban, nem nagyon törődve azzal, hogy mi nem beszélünk olaszul, ő meg nem beszél angolul…

Catania egyébként kifejezetten ronda város: koszos, szemetes, néhol büdös. Nyilvános szemetes nincs, a kutyaszart el sem tudom képzelni, hová dobják ki. Fák sincsenek, csak kő és beton mindenhol.

Az egész infrastruktúra az autózáshoz épült: a járdák keskenyek, minden felületet az autók borítanak be. A sofőrök vezetési stílusa borzasztó: nyomják neki ész nélkül, egymás seggében mennek, tolakodnak, bevágnak egymás elé, dudálnak, az úton levő gyalogosokat lendületből megkerülik – nagyon kell vigyázni magadra.

A sztenderd a turistáknak is az, hogy autót bérelnek és azzal járják be a városokat, én viszont nem vállaltam be az ezzel járó stresszt. Helyette utánanéztem a buszközlekedésnek, amiről külön is írok majd hiánypótló összefoglalót.

Taormina

Első nap Taorminába mentünk. A buszpályaudvar a hegy tetején van, relatíve közel a híres görög-római színház romjaihoz.

A színház elképesztően szép helyre épült: a hegyoldalba, ahol a nézőtérről látszik a tengerpart és az Etna is. Megkerestem a látószöget, ahonnan Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai című festményét készítette: a nézőtér tetejénél, kicsit jobbra állt, kb. ahol most egy meztelen nő szobra van. Az akusztika teszteléséhez Dóri előadta Bruno X Spacc: Aha-aha című számát – tényleg mindenhol jól lehetett hallani…

A görög-római színház Taorminában

A nézőtér felett az egyik oldalon látszik az Etna, a másik oldalon pedig egy tengerparti öböl, hát van egy hangulata. Érdemes a a Google Mapsen megnézni:

Taormina másik híres látványossága, a Villa Comunale kert sajnos zárva volt, úgyhogy leballagtunk a tengerpartra. Útközben megcsodáltuk a Byzantine Tomb nevezetességet, ezek tulajdonképpen korai keresztény emberek sírjai voltak.

Taorminára jellemző egyébként a járdák teljes hiánya, autóval lehet közlekedni, kész.

A tengerparton elballagtunk az Isola Bella nevű szigethez. Addigra feltörte a cipő a lábam, ezért áldom a nevét az ismeretlennek, aki egy Coca Cola széket helyezett el pont a szigettel szemben, élmény volt ott üldögélni a napsütésben, amíg a csajok kagylókat és köveket gyűjtöttek.

Üldögélek az Isola Bellával szemben a tengerparton

Ezután kissé elakadtunk: a tengerpartról fel kellett volna jutni a hegytetőre a buszvégállomáshoz, de a felvonó nem működött, a helyettesítő shuttle busz nem jött, a gyalogláshoz fáradtak voltunk, taxira nem volt nálam készpénz, még az ATM sem működött, hogy kivettem volna. Végül végiggyalogoltunk a taorminai tengerparti autóúton a falu másik oldalára, ahol a buszmegállóban 50 percet kellett várni a Cataniai buszra…

A tenger útja (The Salt Path), könyv és film

Van valami ezekben a hosszú túrákban: Bede Márton két kontinenst is bejárt (Dél-Amerikát és Ázsiát), Orosz Péter Japánt szántja fel, még Magyar Péter is az El Caminon világosodott meg… A tenger útja pedig egy mozifilm ugyanebben a témában, de előbb még elolvastam a film alapjául szolgáló könyvet is.

Ami tetszett benne, hogy a nehéz helyzetben a házaspár nem kezdte el ölni egymást, fel sem merült a szakítás. Ehelyett kitartottak egymás mellett betegségben, szegénységben, viharban és erős napsütésben…

Az angol tengerpart is nyilván nagyon szép… jó időben, legalábbis. Szerencsére se a könyv, se a film nem titkolja el, hogy az utazás során sokszor fújt a szél, esett az eső és alapvetően pocsék volt az időjárás. A könyvben meg is írta a szerző, hogy folyton vizes volt mindenük – érthetetlen, miért nem fáztak meg, kaptak tüdőgyulladást, reumát az út során. Miért nem mentek el kirándulni Thaiföldre inkább? Ott a kétheti 40 angol fontból is jobban kijöttek volna…

A film változat is szép, és Gillian Anderson csodálatosan lehozza, ahogy a rendezett életű és külsejű nő fokozatosan átmegy csövesbe: koszos lesz szegény, egyre inkább elkeseredett, és közben még büdös is… Lucius Malfoynak viszont érthetetlen módon az egész filmben rendezett a külseje, ápolt a szakálla, és bár folyton nyög, a sántikáláson kívül semmi jele a betegségének. A könyvben egyébként a pasi nem is sántikál – eleve ki lenne olyan idióta, hogy ezer kilométeres gyalogútra indul, ha fáj a lába?!… A film elején még örültem, hogy a nő nézőpontját kissé egyoldalúan bemutató könyv után a film a pasiról is szólni fog, de a nyögéseken kívül nem tett hozzá sajnos semmit.

A filmben a romantika sem látszik rajtuk: nem sokat beszélgetnek, nem fogják egymás kezét, talán egyszer csókolóznak, a film nagy részében 2-3 méterrel egymás után gyalogolva járják a vidéket.

Azon is gondolkoztam, hogy ha egy házaspár hirtelen nagy bajba kerül, tényleg ez az egyetlen lehetőség marad, hogy elmennek kirándulni? A rokonok, barátok, ismerősök közül senki nem fogadna be egy rendes, tisztességes házaspárt, amíg összeszedik magukat és találnak például állást? Vagy miért nem fordultak a nyilvánossághoz? Ez elvileg egy igaz történet! Nos, az Observer megírta a választ… Ha nem olvasol angolul: azért, mert valójában nem becsületes emberek voltak, hanem tolvajok és csalók. Ahogy egyébként a coritcobasalis degeneráció (CBD) betegséget sem mulasztja el egy hosszú kirándulás…

Évértékelés, 2025.

Nem volt kifejezetten könnyű év, bár panaszkodni sincs okunk. A home office-nak a rengeteg előnye mellett (kényelem, együttlét a családdal stb.) idén már több hátulütőjét is éreztem, rossz volt a bezártság és a szocializáció hiánya is. Lesz alkalmam kipróbálni valami mást: januártól én is heti 1 napot járok majd be az irodába…

Noémivel mindkettőnk munkahelyén voltak személycserék és változások, de csak körülöttünk, mert mindketten ugyanott és ugyanazt csináljuk, amit tavaly ilyenkor.

A csajoknak is hosszú évük volt: Zsófi az előkészítő év után most már rendes gimnáziumi elsős, tanulhatott szegény keményen, ahogy Dóri is harcol a hatodik osztállyal. Emellett táncoltak tovább egész évben, és bár tavasszal sérülésekkel küzdöttek, ősszel már rendesen versenyeztek ismét.

Csajok a Move táncversenyen

A néha nehézkes hétköznapokon túl viszont rengeteg jó élményben volt részünk. Sokat utaztunk külföldre: voltunk Nizzában és Monacoban, Algheroban, Milánóban és a Como-i tónál, Isztambulban, Rómában, valamint Ausztriában a Family Parkban és Haiden Henderson koncertjén. Plusz imádjuk Siófokot, ahol voltunk salsázni is, koncerteken is, simán nyaralni is. Itt például Rómában, a Forum Romanum felett szelfiztünk:

Szelfizünk a Forum Romanum felett

Átlagosan minden második héten voltunk valamilyen koncerten vagy színházban. Voltunk cirkuszban, a Sziget Fesztiválon, néhányszor moziban is. Tavasszal és ősszel jártunk cha-cha-cha tanfolyamra, illetve ősszel síoktatásra.

Januárban volt újra fotókiállításom az AKH-ban, és ha minden jól megy, 2026. februártól lesz ismét.

Itthon pedig megnéztük a Blacklistnek mind a tíz évadát – Raymond Reddington figurája abszolút zseniális, de a sorozat történetszálai a végén már nagyon erőltetettek voltak, tudni kellett volna időben befejezni. A kedvenc játékom ugyanaz maradt, bár a Valheim mellett néha játszottam a Civ6-tal és a Sid Meier’s Railroad Tycoonnal is.

2025 három legjobb pillanata:

  • közös Sziget fesztiválozás Zsófival, Rilés elképesztő koncertjével,
  • amikor a Family Parkban láttuk, hogy a csajok mennyire élik az összes pörgő-forgó mutatványt,
  • amikor Algheroban az utcazenész csak nekünk énekelte az Azzurrot…

Algheroban egy utcazenész nekünk énekli az Azzurrot

 

Azahriah Fedél nélkül interjúja elolvasható a Laptapíron is

Jó ötlet volt Azahriahtól, hogy öt oldalas nagyinterjút adott a Fedél nélkül újságnak: a várható érdeklődés az újságot készítő és áruló hajléktalan embereket segíti, ami különösen szép gesztus volt Karácsony előtt.

Ha viszont rajongó vagy és szeretnéd elolvasni az interjút… és már végigjártad az összes aluljárót, de sehol sem volt olyan hajléktalan, aki újságot akart eladni neked… íme egy ötlet:

A Fedél nélkül elérhető a Laptapír online szolgáltatásban is.

Ha beiratkozott olvasója vagy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárak bármelyikének, ingyen tudod használni a Laptapírt (bonyolult Windows proxy beállítások kellenek hozzá, itt vannak leírva)

A Fedél nélkül december 25-i száma már elérhető a Laptapíron, benne az Azahriah-interjúval:

Azahriah interjú a Fedél nélkülben

Az idegenvezetőnk Isztambulban: ChatGPT

Minden városnézésnél én vagyok az idegenvezető, a megtekintés közben szoktam mondani érdekességeket az adott látványosságról. Erre eddig úgy készültem fel, hogy honlapokról kimásoltam szövegeket, eltettem jegyzetbe és aztán a mobilomról felolvastam. A ChatGPT ezt az egész problémát múlt időbe tette.

Törökországban vagyunk, a Hagia Sofia bejáratánál. Legyél az idegenvezetőnk. Mit érdemes tudni róla, mielőtt bemegyünk?

Persze, szívesen leszek az idegenvezetőtök!

Itt állunk Isztambul egyik legikonikusabb épülete előtt, a Hagia Szophia (Ayasofya) kapujánál, úgyhogy pár fontos érdekesség jól jön, mielőtt belépünk. (…)

A ChatGPT tökéletes idegenvezető. Róma volt az utolsó, ahová még előkészített szövegekkel mentem, de az AI olyan jól bevált, hogy kb. semmit sem használtam fel belőle. Isztambulra már nem is készültem előre.

Mesélj a Kék meccset előtti téren levő kettő obeliszkről

A Kék Mecset előtti nagy téren — ami valójában az egykori Bizánci Hippodrom hosszan elnyúló tengelye — két híres oszlop áll egymástól nem messze. Ezek az Obeliszk (Theodosius-oszlop) és a Kőbe falazott oszlop (Walled Obelisk). Mindkettő több mint ezer éve itt áll, és lenyűgöző történetük van. (…)

Isztambulban az egyiptomi obeliszk előtt állva

Nyilván szükség van feltöltött mobilra, roamingos adatkapcsolatra, de 2025-ben ezt már nem olyan nehéz megugrani – mondom nagyképűen, de pl. Noémi ex-digis SIM kártyája egyáltalán nem működött Isztambulban…

Hajózunk Isztanbulban, először az Arany Szarvon, aztán a Boszporuszon. Ha mondom, mit látok a parton, tudnál róla egy-egy rövid ismertetőt mondani, érdekességekkel?

Persze! Mondjad csak, mit látsz éppen a parton, és adok róla egy rövid, érdekes ismertetőt.

Dolmabache palace

A Dolmabahçe-palota (Dolmabahçe Sarayı) a Boszporusz egyik legpazarabb épülete, a 19. századi oszmán birodalmi reprezentáció csúcsa. I. Abdülmecid szultán építtette 1843–1856 között, amikor az Oszmán Birodalom a nyugati stílusú modernizáció felé fordult. A palota ennek megfelelően európai (barokk–rokokó–neoreneszánsz) és oszmán elemek keveréke.

Dolmabahçe palota

A legjobb a ChatGPT rugalmassága: tud hosszabban, rövidebben bemutatni, sztorizni, mindig ott és akkor és olyan témában, ahogy éppen szükség van rá. Néha persze téved, a Hagia Szofia mozaikjait is összekeverte: a város és a templom makettjeit nem fent, hanem lent adják át Jézusnak a helyi erők, de ez volt az egyetlen hiba, amin rajtakaptam.

Isztambul, második és harmadik nap

Pierre Loti kilátó

Ez a hely nagyon hasonlít a Gellért-hegyre, csak nem Budapestet látod a tetejéről, hanem Isztambult, az Aranyszarv-öböl felsőbb részénél.

A hegyre felvonóval lehet felmenni, vagy ha nincs kedved két órát sorban állni, akkor a hegyoldalban elhelyezkedő temetőn keresztül gyalog. 15-20 perces hegymászás, ki lehet bírni, gondoltam én – aztán út közben megtámadtak minket a kóbor kutyák… Nem volt komoly támadás, csak négy kutya erősen ugatott, mi meg szaladtunk az ellenkező irányba, és egy másik úton mentünk fel a hegy tetejére.

Odafent van kiépített kilátóterasz, valóban elképesztő a kilátás. Illetve vannak kávézók, ahol az asztalok első sorából csodálatos a kilátás Isztambulra, vagy ha későn érkezel, a második sorból nézheted az első sorban ülők hátát. Korán kell érkezni, ahogy mi is tettük, hogy baklava, kávé és limonádé mellől élvezzük a látványt.

Kilátás a Pierre Loti kilátóból

Balat negyed

Színes házak, klasszul kidíszített kávézók – Isztambul addigi durva hangulatához képest meglepő volt a környék kedvessége. Viszont ha a térképen „Coloured Houses” néven megjelölt helynél csak egy utcával feljebb mész, egyből a gettóban találod magad, gyors az átmenet a lenti Woodstockhoz képest…

Én sajnos pont belefáradtam a hegymászásba és az állandó iszonyatos embertömegbe, úgyhogy innen hazafelé vettük az irányt. Isztambul javára írom, hogy bárhol voltunk, mindig volt olyan villamos- vagy buszjárat, ami átszállás nélkül visszavitt minket közvetlenül a szállodához.

Noémi az isztambuli Balat negyedben

Hajózás a Boszporuszon

Ez is standard turista műsorszám, legalább 40-50 hajóval csinálják, hogy két óra alatt kis kanyart tesznek az Aranyszarv-öböl külső részén, majd felvisznek a Boszporuszon a második hídig és vissza. Eközben hajótól és árszinttől függően adnak műsort és vacsorát, vagy mint a mi esetünkben, a hajón volt büfé…

Út közben egy fickó törökül és angolul váltogatva beszélt arról, amit a parton éppen látni lehetett. Ez eléggé zavart, mert figyelni kellett volna, mikor vált törökről éppen angolra. A kapott brosúrán ráadásul tökéletesen rajta volt, hogy miket fogunk látni, ezekről a ChatGPT tökéletes leírásokat adott, szóval jól szórakoztunk, valóban csodaszép épületek vannak a parton, és amikor a fickó végre elhallgatott, tök jó zenéket játszottak.

Valahol olvastam és nagyon hasznos tipp volt: a hajó bal oldalára kell ülni, mert minden látnivaló a hajó bal oldalán van. A jobb oldalon ülők nem láttak kb. semmit, voltak, akik kártyázni kezdtek…

Én és a hajó

Topkapi Palota

Én és a Topkapi Palota őreMielőtt Isztambulba utaztunk, az volt a legnagyobb problémám, hogy sehol nem írták le érthetően, melyik látványosság megtekintése kb. mennyi ideig tart, hol mennyi időt töltesz el. A két legismertebb mecsetről (Hagia Szofia és Kék mecset) például nyilván akármeddig lehet sztorizni, de technikailag egyterű épületek, amelyeknek a bejárása semeddig se tart, és az Elsüllyedt Palotában se tudsz 40-50 percnél többet eltölteni.

A Topkapi viszont akár egész napos program lehet. Van előtte egy gyönyörű kert, ahol az emberek kocognak, a papagájok rikoltoznak. Bent a palotában van két nagy udvar, körben az épületekben van berendezve a múzeum. Egy-egy blokk a konyhának, ruháknak, vallási ereklyéknek, ékszereknek, és egy ilyen blokk a hárem is plusz hétezer forintért fejenként. Ezeket tetszőleges sorrendben és tempóban járhatod be, de ha nem mész elég korán, az ékszerek és az ereklyék előtt kalkulálj kb. 2-2 óra sorban állással (vagy ezeket ki is hagyhatod). A hátsó teraszról ismét elképesztő, a Pierre Lotihoz hasonló kilátás van a városra és a Boszporuszra.

Nekünk az építészeti megoldások tetszettek, például a boltívek és a csempék, illetve az egész hely nyitottsága, egyszerűsége. Nem az az igazi luxus, ha mindened aranyból van, hanem ha a hálószoba, az ebédlő és a tárgyaló között egy gyönyörű kerten mész keresztül minden nap, zúg a tenger és csicseregnek a madarak. Nyilván nem mindenki érezte szerencsésnek magát, ha itt élhetett, például a rabszolgaként idehurcolt háremhölgyek se, de önmagában az épület ettől még szép, a szultánoknak jobb élete volt, mint a zárt várakban, kastélyokban élő uralkodóknak.

Galata Tower

Szabolcs ötlete nyomán ide nem mentünk fel, hanem a mellette levő rooftop kávézót választottuk. Jó ötlet volt, mert lényegesen kevesebb pénzért a kilátás majdnem ugyanolyan jó volt, lifttel vittek fel minket (a Galata towerben lépcsőzni kellett volna), leülhettünk, és kaptunk sütit és kávét…

Museum of Illusion

Koppenhágában és Milánóban is voltunk hasonló szelfimúzeumban, és mikor volt még két óránk a repülőtérre indulásig, megnéztünk ezt a helyet Isztambulban is. Ez a verzió kisebb gyerekeknek készült, kisebb, kevésbé színes és kevésbé látványos, mint a dán vagy olasz társai voltak. Hülyén éreztük magunkat a sok kisgyerek között, akik ráadásul neveletlenek is, tolakodnak, bejönnek a képbe, a szülők meg persze nem szólnak rájuk. Egynek azért elment, elszórakoztunk egy órát…