Mi legyen a címe John Scalzi új könyvének?

szpeti

John Scalzi: Csak a hold az égenÉrtekezlet az Agave Kiadóban. Jelen vannak: Velkei Zoltán kiadóvezető, a négy fordítóból ketten és egy titkárnő.

– Szerintetek mi a legyen a könyv magyar címe?
– Zolikám, most olvastam, hogy a könyv eredeti címe Amerikában egy dalszöveg, amit ott mindenki ismer. Ne válasszunk mi is egy dalszöveget?
– Miért ne, nagyon jó ötlet. De milyen magyar slágerben van benne a Hold?
– Készültem, figyelj: Reszket a Hold a tó vizén!
– Nem jó, ezer éves, és semmi köze a könyvhöz. Nincs valami újabb?
– Szállj el kismadár? Ezt mindenki ismeri. „Csak a hold az égen, csak a nap ragyogjon…”
– Ez jó lesz! Gondolom Holddal és sajttal egyszerre nincs valami?!
– A könyv arról szól, hogy egyszer csak sajtból van a Hold. Ilyen marhaságról ki írna bármit is?
– John Scalzi.
– Úgy értem, bárki más. Kinek jutna eszébe erről dalt írni?
– Ez igaz. Akkor legyen „Csak a hold az égen”. Gizike, keresd meg légyszíves a Republic együttest a jogok miatt. Mi meg menjünk ebédelni.

Még egyszer arról, milyen zenéket (nem) játszanak a DJ-k

szpeti

Igen, rinyáltam már erről két évvel ezelőtt is.

Csütörtök este volt, DR BRS zenélt a Plázson. Azaz… DR BRS olyasmit csinált, amire kevés DJ lenne képes: kifejezetten bulizni érkező embereknek olyan zenéket játszott, amire egyáltalán senki sem táncolt. How gee 1992-ből, Sweet Dreams-t 1983-ból… Az eszem megállt, és ahogy láttam, mások se voltak boldogabbak. De semmi gond, aznapra már amúgy is kiszórakoztuk magunkat Zoller Zsolt műsorán, visszamentünk a szállodába aludni.

Másnap is a Plázson voltunk, Majka koncertjén, de előzenekarként egy ismeretlen, de amúgy magyar DJ zenélt – régi, külföldi zenéket játszott (Eminemet például). Aztán harmadnap is a Plázson voltunk, a Halott pénz előtt DJ Revolution zenélt (ő is magyar), és nem hiszed el: régi külföldi zenéket játszott (Jump!). Breda Bia (szintén magyar) késő este ugyanott: régi külföldi zenék (Gasolina…)

Az egész bagázs valahogy az előző évezredben ragadt, a magyar zene pedig mintha ciki lenne. Mindegyik buliban a Can’t hold us volt a friss, trendi zene, amitől a közönség valamennyire lelkesedett – amúgy ez a szám hat évvel a covid előtt jelent meg.

Pedig az emberek nyilvánvalóan szeretik a mostani magyar zenéket. Rendszeresen tele van a Budapest Park, a Plázs, a Papp László, az MVM Dome, a fesztiválok. Ha a Valmarral lehet fényképezkedni, több száz tinédzser áll sorban a tűző napon. Koncertet ad a Parkban Azahriah társa – sold out. Visszatér maga Azahriah – telt házas az MVM Dome, háromszor. Zsófit és az osztálytársait viszem egy rendezvényre autóval – kívülről tudják a Csurran, cseppent. Szóval csak egy ötlet a DJ-knek: a mostani magyar zenéket is lehetne játszani, esetleg.

Szombat éjszaka aztán sétáltunk még egyet a Petőfi sétányon, és ezeket láttuk: szórakozóhely szeletelős technoval – kettő izmos fickó szeletelt. Villognak a fények és dübörög az Asereje – üres volt az épület. Dua Lipa és társai – erős fél ház. Két hely volt, ahol magyar zenéket játszottak: a Coctails & Dreamsben lakodalmast, és dugig tele volt a hely. Egy sötét lebujból Bruno X Spacc hallatszott – nem tudtunk bemenni, akkora volt a tömeg.

A nyár slágere is lám, a Mocskos Fidesz – nem rossz szám az se egyébként, de én a Mi amorra gondoltam volna: Dr. Mátyás első dala, imádom, de még egyszer se hallottam sehol, ha nem én játszottam le. Pedig erre aztán lehetne bulizni…

 

Fotózás a cirkuszban

szpeti

A cirkusz nem csak jó szórakozás, de kitűnő lehetőség a fotózás gyakorlására is. A Fővárosi Nagycirkuszban kifejezetten bátorítják a fotózást, és a műsor a jellegénél fogva rendkívül fotogén. Csodálatos testalkatú artisták, különleges pózokban, egyedül, ketten vagy csapatban. Néha nagyon jól megvilágítva, néha füstben, néha ellenfényben, néha vizes vagy tüzes környezetben. A fény jellege, erőssége és iránya is folyamatosan változik (de műsorszámonként biztosan). A szereplők néha mozdulatlanok, néha nagy sebességgel bejárják a teret vízszintesen és függőlegesen is.

Nagyszerű gyakorlási lehetőség egy hobbifotósnak. Vakuzni persze tilos, és a fotózásnak nyilván csak teleobjektívvel van értelme, full frame vázzal 100-300mm környékén. A rekesz nyilván mindig a maximumra nyitva kell legyen – a zársebesség eltalálása a kulcs. Meg a pillanatot eltalálni, meg a kompozíciót…

A jól sikerült képekkel pedig villoghatsz például Instán, pláne, ha megkeresed és taggeled az artistákat. A nevüket a cirkusz honlapján kiírják, aztán vagy megtalálod őket Instán, vagy nem… Őket például megtaláltam:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Péter Szatmári (@szpeti78) által megosztott bejegyzés

Miért van ekkora tömeg a Budapest Parkban?

szpeti

Évek óta fotózok koncerteket a Budapest Parkban a zene.hu számára. Fotósként bárhová állhatok, ahol nekem kényelmes, nincs okom panaszkodni – de azért nyilván látom, hogy telt házas koncerteken iszonyú a tömeg. Ezt az elmúlt hetekben sokan szóvá tették, amire már Pálffy András is reagált videóban is, interjúban is.

Nyilván vannak gazdasági, kulturális és más vonatkozásai a témának, én azon gondolkoztam, milyen térszerkezeti oka lehet. Gyorsan rá is lehet jönni, csak meg kell nézni a Parkot fentről (innen a kép).

A Budapest Park területe egy hegyesszögű háromszög. A színpad a legszűkebb sarokban van, a küzdőtér pedig az oldalt elhelyezkedő konténerek között, kb. a színpad szélességében, hosszúkás téglalap alakban helyezkedik el, ezt sárgával jelöltem. Nyilván mindenki a színpadhoz szeretne közel lenni, hogy lássa az előadót – de egyszerű geometriai okokból erre relatíve keveseknek van lehetősége:

Nézzük meg, hogyan helyezkedett el a tömeg például az EFOTT-on, 2020-ban (forrás). A küzdőtér jóval szélesebb, mint a színpad plusz kivetítők:

Ez még jobban látszik a Sziget Nagyszínpadnál 2022-ben (forrás):

Mit lehetne tenni? Ha nem akarjuk az egész Parkot átépíteni, már az is segítene, ha az oldalsó konténerek nem szűkítenék le a küzdőteret:

A geometriai szempontból ideális megoldáshoz pedig a színpadot oda kellene tenni, ahol a legnagyobb félkört lehetne rajzolni elé. Esetünkben a háromszög leghosszabb oldalára, az Összekötő út felé, így:

Szívesen!

(Igen, én is tudom, hogy Photoshopban szórakozni könnyű, az egész helyet kompletten újratervezni és átépíteni viszont iszonyú összegekbe kerülne. De ettől még geometriai szempontból ez lenne a jó megoldás.)

Fiatal fák locsolása Budapesten

szpeti

Milyen jó lenne, ha ez működne: Budapest főkertésze felhívást intézett Budapest lakossága felé, hogy öntözzük a fiatal fákat. Ha túlélik az aszályt, akkor árnyékot adnak, megfogják a port, tisztítják a levegőt. Kerestek és találtak egy környezetvédő szervezetet, akik az applikációban térképre tették, hol vannak ezek a fiatal fák Budapesten. Szerintem csodás ötlet: mindenki megnézheti a saját környékén hol vannak fák, amiket locsolni kellene. Versenyezni is lehet, ki locsolt többet.

Annyi unatkozó ember van, nyugdíjasok, vakációzó kamaszok, Facebook kommentelők. A teendő az lenne, hogy naponta egyszer ballagjanak oda egy ilyen fához egy vödör vízzel és locsolják meg.

Én az egyik kutyasétáltatást szánom erre minden nap. Macera, mert száz métert kell cipelni a vödör vizet, miközben a kutya is rángat… Az Üllői út melletti fák viszont, ha megmaradnak, évtizedeken át megfognak valamennyit abból a rettenetből, amit Vecsés, Üllő, Monor, Albertirsa stb. naponta Budapestre pöfögő része itt hagy nekünk (reggel befelé, este kifelé).

A projektnek és az applikációnak is vannak hibái. A projektnek, hogy koncentrált bulikat szerveznek ahelyett, hogy a földrajzi szétosztottságot hangsúlyoznák. Az applikáció meg olyan, hogy maga a locsolás semmi ahhoz képest, hogy adminisztráld a locsolás tényét… Általában percekig ott állok a meglocsolt fa mellett és szerencsétlenkedek a telefonnal. Meg az app szerint egy fának 50(!) liter kell hetente egyszer – de én honnan szedjek 50 litert, naponta egy vödör víz nem jó? Vagy ha éjszaka szakadt az eső, miért szomjas a fa még mindig? Vagy ha maga a Főkert meglocsolta?! Ezek a hibák annyira felbosszantottak, hogy jelentkeztem a Beeco-nál szoftvertesztelő önkéntesnek, meglátjuk, mi lesz belőle.

De téged ez nem kell zavarjon abban, hogy kiválassz egy fát és naponta odaballagj hozzá egy vödör vízzel.

Egyébként annak idején kerületi szervezésben is örökbe fogadtunk egy fát a csajoknak. Mivel pont útba esett munkába menet (ez még a covid előtt volt), minden reggel vittem magammal másfél liter vizet és ráöntöttem. A rendszeres locsolás nagyon sokat számít: azon a soron egyedül az a fa van életben máig is…

Milánó és a Como-i tó

szpeti

Milánó első blikkre nagyon hasonlít Budapesthez: az épületek és az utcák olyanok, mint itthon – csak ők, velünk ellentétben sok pénzt költenek a tömegközlekedésre. A vonatok, metrók, buszok mindegyike pontos, tiszta és légkondícionált. Néha pont az okozott gondot, hogy adott helyre többféle útvonalon is el lehetett jutni, és mobilon nem volt könnyű áttekinteni az alternatívákat. De minden sűrűn jár: a Como-Milánó elővárosi vonat például vasárnap este negyedóránként, és amikor korán indultunk el a reggeli repülőgéphez, a buszok a szállásunknál öt percenként jöttek egymás után – hajnali fél 3-kor…

Valójában az volt furcsa, Milánó mennyire más, mint az általunk már megjárt tengerparti olasz városok. Sokkal vegyesebb az emberek bőrszíne, kevésbé barátságosak (bár kifejezetten bunkó senki nem volt), és sokkal többen beszélnek angolul.

Mi három éjszakát, érdemben két napot voltunk Milánóban, amiből az első nap elmentünk a Como-i tóhoz, ez Noémi régi álma volt. A tó körül minden irányban meredek, magas hegyek emelkednek, valóban gyönyörű hely.

Láttuk George Clooney házát is, személyesen George Clooney-t sajnos nem. Hajóval mentünk a Lecco-Bellagio, majd a Bellagio-Como útvonalon. Bellagio is nagyon szép, de tízezer, hozzánk hasonló turista nélkül még szebb lenne. A hajózással pedig az volt a probléma, hogy a többség vagy a hajó elején a tűző napon, a hajó tetején a tűző napon, vagy a hajó belsejében tud utazni órákon át, amíg a hajók bejárják az összes part menti kisvárost. Ezek az emberek 13-16 óra között végig itt ültek:

Másnap délelőtt a Sforze-kastélyt néztük meg, és a kapcsolódó parkban sétáltunk. Érdekesség, hogy itt nemsokára zenei fesztivált tartanak, és a kastély udvarán felépített színpad pont úgy nézett ki, mintha a Budapest Parkot beköltöztetnék a Karmelita kolostorba. Ezek az olaszok mit meg nem engednek maguknak!…

Délutánra jegyünk volt a Dómba, a tetőteraszra és a templomba. A tetőterasz szép, de egyrészt oda sem nyáron kellett volna menni, mert a tűző napon sétáltunk a betonon. Másrészt nem biztos, hogy megért annyit, amennyibe került – szép a sok díszes oszlop, de kb. ennyi, amit látsz, meg a város felülről.

A templom belülről abszolút jellegtelen – kiáltó az ellentét a belülről is csodálatos Sagrada Familiával. Nem véletlen, hogy mindenki csak a templom előtti térről posztol, az épület messze legszebb része a homlokzata.

Ráadásul a dóm volt az egyetlen hely, ahol szívóztak velünk, nem akarták beengedni a csajokat rövidnadrágban. Készültünk pedig, vállat eltakaró pulcsik voltak nálunk, de júniusban, 28 fokban a hosszúnadrág valahogy elmaradt… Bár a fazon szerencsére rájött, hogy ők még mindketten 12 év alatti gyerekek, nekik be szabad menni rövidnadrágban is…

Végül elvittük a csajokat a Space Dreamers nevű szelfi múzeumba, amihez a koppenhágai The Tube adta az ötletet. Ez is hasonló volt, csak van egy központi tematika, az űrutazás, és volt kilövés, 4D mozi, pózolás a Holdon stb, jól szórakoztunk mindannyian.

Algero, Szardínia, Olaszország

szpeti

Fehér homok, kék tenger, és a TikTokról ismert lesétálás a Maria Pia strandra – ezek voltak a kiinduló ötletek Algherohoz.

Grotta di Nettuno

Első nap délelőtt megnéztük Neptunusz barlangját. Nem indult jól a reggel: szakadt az eső, és a hajónkra beszabadult kétszáz nyugdíjas a város mellett állomásozó Sky Princess hajóról, alig tudtunk leülni a hajó alsó (fedett) részében hat öregasszony közé. De aztán kisütött a nap, felmentünk a felső szintre, ahol már bőven volt hely és csak néztük a csodás szardínai partokat.

Szardínai partjai, egy sziklafal a hajóról nézve

Maga a barlang pont ugyanolyan, mint az aggteleki, csak kisebb, a túra talán 45 percig tartott – aki 2 órásnak írja, nem tudom, mit csinált odabent annyi ideig… Érdekes, hogy az aggteleki barlangban szigorúan el vagy választva a cseppkövektől – az olasz verzióban viszont néha olyan szűk az út, hogy muszáj a falhoz érned. Máshol meg ki van írva, hogy ne nyúlj hozzá, mégse szól rá senki a falakat végigtapogató mamira…

Érdemes tudni, hogy barlang alig a tengerszint felett van, így se bolt, se büfé, se WC nincs, mert elmosná az ár – a hajóról kilépve csak egy pultot találunk, ahol belépőt kell venni, ennyi az infrastruktúra. 654 lépcsővel feljebb, a szikla tetején valószínűleg van minden, de mi ott nem jártunk.

Stanley Tucci

Ballagunk vissza a kikötőből a szálláshoz, jön szembe egy pasi, és Noémi böködni kezd, hogy nézd már, ő az a pasi, tudod. Én is rájöttem, hogy kire gondol, úgyhogy utánaszóltam:

– Elnézést, nem maga a híres színész a filmből…
– Nem, nem én vagyok
– Nahát, pedig mennyire hasonlít!

De szerintünk csak nem volt kedve a turistákhoz, akik a nevét se tudják. Úgyhogy ha legközelebb Algheroban szembejön veled a szemüveges fazon a Pradából, tudjad a nevét: Stanley Tucci.

Maria Pia

Délután elmentünk a strandra Instagram fotókat és videókat készíteni: séta befelé, pózolás a parton bikiniben… A víz hideg volt, de én be tudtam menni úszni is. A tenger nagyon lassan mélyül és kellemes homokos az alja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szatmáriné Tóth Noémi (@toth.noemi86) által megosztott bejegyzés

Bicikli túra

Ez az én ötletem volt: párszor megkerültük már a Velencei-tavat kölcsönzött biciklivel és mindig élveztük, miért ne járnánk be ugyanígy Szardínia közeli részeit. A konkrét célunk az volt, hogy a Neptunusz barlanghoz menjünk vissza szárazföldön is, útba ejtve a szép, fehér homokos strandokat.

E-bike vagy hagyományos: a kölcsönző a drágább elektromosra akart rábeszélni, és végül hagytuk, mert az ismeretlen tájon hátha jól jön a rásegítés. És tényleg jól jött: amikor ~30 kilométer után rettenetesen fáj a segged, plusz fáj a vállad és a csuklód, leégett a könyököd és a térded, plusz kisebb napszúrást kaptál, határozottan segít, ha legalább maga a tekerés könnyű. Volt egy hosszú, meredek emelkedő, ahol egy hagyományos biciklit használó párost fütyürészve hagytunk le, csak néztem, ahogy szenvednek szegények…

Út közben megnéztünk két kisebb strandot (Fertilia, Punta Negra), két sziklás tengerpartot (Punta gel Gall, Spiaggetta del Rossa), aztán a Bombarde strandon kajáztunk, sőt megfürödtem a tengerben ott is. Aztán nekiindultunk a barlang felé vezető országútnak, de a hegyi szerpentin egy pontján, egy pihenőnél megbeszéltük, hogy sok lesz és visszafordultunk. Ezt láttuk a pihenőből:

Noémi nézi a tájat ott, ahol visszafordultunk

Tipp, ha biciklizni akarsz Algheroban és hozzánk hasonló amatőr vagy: a Bombarde strandot célozd meg, mert nagyon szép, ki van építve (homokos a part és van étterem, mosdó) és egészen Alghero kikötőjétől kezdve kiépített, jó minőségű kerékpárút vezet odáig (a Vicinale le Bombarde utcánál kell balra fordulni a tenger felé).

Éttermek

Vannak, akik egyik vagy másik éttermet ajánlják, de szerintünk mindegyik egyformán nagyon jó. A pincérek kedvesek, a pizza elképesztően finom, mindenhol lehet kártyával fizetni, és sehol se vernek át, bár volt, ahol az 5 eurós teríték valahogy a kisbetűs részbe került… 7-15 euró egy pizza, ami kettőnknek elég, plusz üdítő, pohár bor, kávé – kb. 25 euró, tízezer forint egy olasz tengerparti ebédért vagy vacsoráért…

Egy helyen megláttam ezt az ételt az étlapon: Penne all’ arabiata – nem tudtam, honnan ismerős. Aztán rájöttem: ez volt a menü a menzán, amikor Darth Vader kajálni ment. Én is ezt ettem: sajtos, paradicsomos penne, kicsit csípős, hét euró.

Info

  • Mindenhol tudtunk kártyával fizetni, készpénz nem is volt nálunk egyáltalán. Komolyabb strandolásnál a napernyőhöz (6 euró/nap), tusoláshoz (1 euró), utcai árusokhoz (sapi, hűtőmágnes, kulcstartó, esernyő…) kellhet készpénz.
  • Mindenki elképesztően kedves, és nem is tolakodóan.
  • Az autósok vigyáznak a gyalogosokra, a zebrákat – ha már leléptél – nagyon komolyan tiszteletben tartják.
  • Angolul alig beszél valaki, turistás helyen fura.
  • Mindenhol szól a zene: a boltokban és az éttermekben, olasz slágerek és reggaeton, az utcazenész Ciao Bellát és Azzurrot énekelt… Nagyon-nagyon szomorú voltam, hogy innen haza kellett jönni…

Pálmafa a naplementében az algheroi tengerparton

Mennyi idő alatt lesz kész a tesztelés?

szpeti

– hangzik el a kérdés a projektvezetőtől. A tesztelő vagy a tesztelési vezető ilyenkor kalkulálni kezd: a teszteseteket addigra megírjuk, egy teszteset végrehajtása egy óra, száz teszteset van, ketten csinálják, legyen egy hét.

Az időkeretet a legtöbbször az tolja el, ha a tesztelést nem lehet időben elkezdeni, mert a fejlesztés nem készült el. Egyszer egy ismerős csapatban már elrendelték a túlórákat a tesztelőknek, hogy a nagyon fontos, nagyon sürgős projekt tesztelése időben elkészüljön – csak a fejlesztés nem készült el. Ezért a tesztelők este hétig bent unatkoztak az irodában – a túlóra már el volt rendelve és nem merték hazaengedni őket… Ez persze szélsőséges hiba volt, a főnökök többsége meg tud hozni egy ilyen döntést önállóan (hogy hazaengedje, aki nem csinál semmit).

Ami hibát viszont tényleg sokan elkövetnek: nem hagynak buffert a megtalált hibák javítására, és a javítások újbóli ellenőrzésére. Ez kommunikációs feladat is, ugyanis nem lehet előre tudni, mennyi idő kell majd rá. Előfordulhat, hogy

  • minden rendben, és a tesztelés tényleg csak addig tart, amíg minden teszteset lefut,
  • találtok néhány hibát, ilyenkor a fejlesztőknek is kell két nap a javításra, és még egy nap nektek a bug re-checkre,
  • olyan hibákat találtok, amiket a fejlesztők belátható időn belül egyáltalán nem tudnak kijavítani.

A középső lehetőséget kell leírni a tervbe, az utolsót pedig világosan kommunikálni a projektvezető felé. Olyankor eszkaláció kell, túlóra kell, hétvégézés kell – legyen egy terv erre az esetre is, mert sem a hitetlenkedés, sem a pánikolás, sem a baszogatás nem fog segíteni.

Ha pedig az üzleti oldallal dolgozol, és rászánsz X napot az UAT-ra, egészen biztosan lesznek, akik az X-1. napon kezdik el a tesztelést. Nyilván nekik lesz a legtöbb problémájuk és ők találják meg  legtöbb hibát, amit az utolsó napon kell kapkodva javítani és újratesztelni. Ezért két terv fog kelleni: egy nyilvános és egy valódi. Ha X nap alatt akarsz letudni egy UAT-ot,

  • X-3 napot írj a nyilvános tervbe és ezt is kommunikáld az üzlet felé, így lesz esélyed
  • hibajavítással, újrateszteléssel, dokumentálással együtt X nap alatt tényleg befejezni.

Zsófi sérülése és ahogy manuál terapeuta kezelte

szpeti

Még április elején Zsófi lesérült egy edzésen: akrobatika végén a padló helyett a társa lábára érkezett és onnan kiment a bokája. Az akrobatikus rock and roll veszélyes sportág, az ilyen sérüléseket sajnos nem lehet kizárni. Mire hazaért, bedagadt a bokája, úgyhogy Heim Pál, röntgen: részleges szalagszakadás, 6 hétig bokafix, ne mozgassa, jegelje, aztán majd meglátjuk. Másnap vettünk bokafixet, és hogy tudjon a lábát kímélve közlekedni, kaptunk kölcsön két mankót.

Egy mankózó kislányt mindenki megsajnál, és az egyik szomszéd nagyon kedvesen adott egy tippet, egy manuál terapeuta számát. Amint a ChatGPT elmagyarázta, a manuál terapeuta egy továbbképzett gyógytornász, aki nem csak gyakorlatokat ír elő, hanem maga is aktívan kezeli az érintett testrészt. Kaptunk időpontot, elmentünk hozzá.

Kiderült, hogy a doki néni egy fiatal lány, maga is rockyzott régebben és pont a hasonló sérülések miatt választotta ezt a szakirányt. A kezelés alapvetően nyomkodást jelentett, gyakorlatilag visszanyomkodta a sérült szalagot a helyére, meg az egész lábában átgyúrta az izmokat. Viszont tök más utasításokat adott: igenis mozgassa a lábát, álljon rá, sétáljon. A mankót, a bokafixet és a jegelést pedig felejtsük el! Pont az a cél, hogy az izmok újratanulják a korábbi működést, a keringését pedig ne akadályozza semmi…

Tény, hogy Zsófi mankóval ment be a rendelőbe és a saját lábán sétált ki onnan. De azért imádjuk, amikor a szakemberek egymást hülyézik, miközben a felelősség a miénk. Főleg, hogy másnapra tiszta kék volt Zsófi lába, a térdétől a lábujjakig tele véraláfutással…

De fájni nem fájt neki, járni tudott, iskolába is. A kék foltok pedig lassan múlni kezdtek… Visszamentünk még egy kezelésre, újabb gyúrás, újabb kék foltok, újabb előírt gyakorlatok…

Most a sérülése utáni negyedik hétben vagyunk: ha azt csináljuk, amit a Heim Pálban mondtak, még hordaná a bokafixet, még jegelnénk, még nem lenne szabad mozgatni. Ehhez képest jelenleg semmilyen panasza nincs, se folt, se fájdalom. Pénteken együtt felmásztunk az Oszoly sziklához, szombaton táncos rendezvényen volt a barátnőjével, hétfőn pedig újra edzeni kezdett (ha nem is teljes értékűen, az akrobatikával még óvatosak).

A tanulság: a Heim Pál ügyelete nagyon fontos hely, életmentő lehet, hogy a gyerekedet időben lássa orvos. De utána, ha időben és anyagilag belefér, érdemes szétnézni, ki foglalkozik még hasonló problémával, és elvinni magánrendelésre is…

A tesztelők az utolsók a sorban

szpeti

Minden szervezetben adott, milyen sorrendben foglalkoznak a problémákkal a szakemberek. A döntéshozó eldönti, hogy belevágunk a projektbe. Az architekt tervez, a designer rajzol, a rendszerszervezők specifikálnak és felveszik a kapcsolatot a társterületekkel, a vezető fejlesztő megtervezi a fejlesztés menetét, a fejlesztők elkezdenek kódot írni, mindenki pörög ezerrel.

– A tesztelőkkel nem kéne beszélni valakinek? – kérdezi valaki.

– Hol van még a tesztelés… – érkezik a válasz.

A tesztelő csak unatkozik, miközben a projekt már pörög

A helyes megoldás persze az lenne, ha a tesztelők a teljes folyamatot végig kísérnék: bent ülnének a meetingeken, minden anyagot megkapnának, és elvárás lenne, hogy mindenről érdemben adjanak visszajelzést. Én tíz év alatt eddig egyszer tudtam elérni, hogy a specifikációt is tesztelhessük, ott Confluence-en, kommentekben jeleztük a hibákat, még mielőtt a fejlesztőknek elküldték volna – de ez egyedi eset maradt.

Tény, hogy a tesztelők csak azzal dolgoznak, ami valamilyen szinten már elkészült, de a tesztelők felelősek azért, hogy addigra viszont már felkészüljenek a témából. Ehhez szükséges:

  • a kezdetektől figyelemmel kísérni, ami történik: beülni a meetingekre, figyelni, kérdezni,
  • azonnal, érdemben megnézni mindent, ami elkészült: terveket, specifikációt, félig sem működő buildeket,
  • megírni a test scripteket előre.

Tesztelőnek lenni relatíve kényelmes pozíció, hiszen nem vagyunk felelősek azért, hogy a dolog elkészüljön, sőt ami elkészült, azt is csak kritizálni kell, majd a mások által elkészített javítást is újra kritizálni. Az ehhez szükséges felkészültség és alaposság az, ami mégis a tesztelők felelőssége – a kritizálásnak is van saját minősége.