Úgy látszik, most ez lesz, folytatásokat írok a saját bejegyzéseimhez. Most ehhez: Látod, hogy gáz van, de csak egy tesztelő vagy
A helyzet az, hogy hasonló eset nem csak a munkahelyeden, hanem a magánéletedben is előfordulhat. Nekem például néhány területen szerencsém volt megismerni olyan szakembereket, akiknek a működése példaszerű – és ha valaki láthatóan rosszabb minőségben dolgozik náluk, frusztráló, hogy nincs lehetőséged a jobbító szándékú javaslataidat átadni. Magyarul, senki sem kíváncsi a véleményedre…
Ott van például a csajok alsós osztályfőnöke. Valahol természetes kéne legyen, hogy a tanító néni szereti a gyerekeket, hogy mindig az ő érdeküket nézi, hogy törődik velük, hogy folyamatosan, aktívan odafigyel rájuk. Aztán megismersz sok más pedagógust is, a többségükkel nincs nagy baj, de azért világos, hogy másik kategóriába tartoznak. A frusztáló az, hogy a jelenlegi iskolarendszerben akkor se tudsz szólni, ha az illető kifejezetten gáz – abszolút senki nem kíváncsi a szülők véleményére.
A tánctanárokkal ugyanez van. Valahol természetes kellene legyen a lépések, a figurák részletes elmagyarázása, a ritmusképletek ismerete, a helyes vezetéstechnika ismertetése, a kellő mennyiségű gyakorlás, és hogy mindezt bátorító hangnemben adjuk elő a falábú bandának. Aztán elmész néha másik tánciskolába is… Ha a tanár egy paraszt, sajnos láttunk ilyet, nyilván ott hagyjuk. De a többség alapvetően kedves, csak néha rosszul tudnak dolgokat, és ilyenkor sajnos nem állhatok elő azzal, hogy azt nem úgy kéne csinálni! Egy-egy lánynak csendben megmutatom a jó megoldást és learatom az elismerést. Olyan is volt, hogy haladó órán a tanár egyszerűen nem tudta, hogyan kellene a fiúknak az adott figurát levezetni – mondott egy megoldást, de nem volt kényelmes, és csak szerencse kérdése volt, melyik lányt verjük majd fejbe könyökkel. Én elmondtam a jó megoldást – de sajnos nem hitték el…
Illetve: neked volt már jó főnököd? Valahol természetes kellene legyen, hogy azt nevezik ki főnöknek, aki ért az adott szakterülethez, emberséges, eligazodik a vállalati viszonyokban, képes időben kiadni feladatokat, számonkérni az elvégzésüket és megoldani a felmerült problémákat. Nekem volt már ilyen főnököm, és amikor én főnök lettem, próbáltam én is hasonlítani hozzá, ugyanúgy fésültem a hajam például 😉 A mostani főnököm is több pontban hasonlít. De amit néha lát vagy hall az ember…
Azon gondolkoztam még, hogy mi a közös ezekben a hosszú évek során megismert, kiemelkedően jó szakemberekben. Az egyik közös jellemzőjük a nyugalom, hogy szinte sohasem idegeskednek semmin. Minden, az adott területen felmerülő nehézséget vagy előre látnak, vagy a tapasztalatukból merítve hatékonyan meg tudnak oldani. Aztán: sohasem személyeskednek. Sohasem kapkodnak. Sőt, néha kifejezetten lassan dolgoznak – mégis messzebbre jutnak, mint a kollégáik.
Fenyő Miklós könyve ékes, tankönyvi példája annak, miért lenne szükség a könyvkiadásban szigorúbb szerkesztőkre: rendberakni az időrendet, kihúzni a felesleges részeket, javítani a stílushibákat…
Értekezlet az Agave Kiadóban. Jelen vannak: Velkei Zoltán kiadóvezető, a négy fordítóból ketten és egy titkárnő.