Négy éjszaka Dél-Olaszországban

Noémi 2020. elején nézte ki Dél-Olaszországot a következő utazásunk céljának. Részemről is rendben volt a dolog, de amikor konkretizálni kezdtük volna, beütött a járvány és csak most jött el az idő, hogy tényleg elmehessünk. Újdonságként a csajokat is magunkkal vittük, mert úgy éreztük, hogy Dóri is bírná már az utazással járó fáradalmakat. Kikértünk mindenkit mindenhonnan, és kb. elterveztem, hogy öt napig mihez kezdünk majd.

Az utazást tényleg bírta Dóri, semmi probléma nem volt. A most aktuális hányós-fosós vírus viszont sajnos pont Olaszországban, a második napon jött ki rajta… Hétfőtől péntekig tartott a nyaralás, ebből a keddet az apartmanban töltöttük Dóriért aggódva. Ha ugyanez itthon történik, nem para, láttunk már ilyet. De ha nem javul a helyzet és kórházba kell vinni, idegen országban gáz lett volna. Dóri szerencsére másnapra rendbejött, de azért a kedd elég hosszú volt mindenkinek.

Lama Monachile

Én már sok helyen jártam életemben: a gizai piramisoknál, az Eiffel-toronynál, a Buckingham Palotában, a Sixtus-kápolnában, meg Magyarországon is sokfelé. De ilyen szép helyet, mint a Lama Monachile még sohasem láttam. És amíg az összes többi hely olyan, hogy fotón szép, de személyesen nem olyan nagy szám, a Lama Monachile személyesen is hihetetlenül szép.

Mondjuk strandnak erősen kompromisszumos: bazi nagy kövek vannak a víz alatt, amiken bizonytalan minden lépés. Ha fúj a szél, akkor a méteres tengeri hullámok bejönnek az öbölbe is, fellöknek, és ha ráesel egy ilyen sziklára, simán benne van a pakliban egy csonttörés. Májusban pedig még hideg a víz, 18-20 fokos, kb. mint egy sportuszodában. Az a megoldás, ha beúszol a tenger felé, ahol már mély a víz és onnan nézel körül – elképesztően szép látvány. Arra viszont nem alkalmas, hogy a gyerekek önfeledten strandoljanak benne, mint mondjuk a Balatonban.

Lama Monachile egyik oldala

Tömegközlekedés Dél-Olaszországban

Mentünk ugye repülővel, aztán busszal a városba (Bari), vonattal tovább a másik városba ahol az apartman volt (Polignano a mare), és csütörtökön még tovább eggyel várost nézni (Monopoli). A repülőtéren kérték a beszállókártyát és a személyi igazolványt, és az apartmanban a személyimet. Ezeken kívül egész idő alatt senkit nem érdekelt semmilyen papírunk, igazolásunk, menetjegyünk.

Pedig a covid-oltásaink igazolását letöltöttem (EESZT app!), kinyomtattam papírra is (de minek), sőt Dórinak PCR tesztet csináltattunk indulás előtt (kidobott pénz volt).

Ugyanez a menetjegyekkel: a buszjegyért futnom kellett a Bari repülőtéren át, mert a busz már bent állt a megállóban, a buszjegy viszont a repülőtér átellenes végén levő Relay boltban kapható… Volt olyan utas, aki egyszerűen csak nem vett buszjegyet, ő csinálta jól, mert nem is kérte senki. Vonaton ugyanez: leírják, hogy a jegyet vedd meg és még az állomáson érvényesítsd a “yellow cab” nevű eszközzel. A yellow cab egyébként zöld… És a zöld színű yellow cabben érvényesített jegyeket sem kérte soha senki, egyik vonatút során sem.

Az utastájékoztatás pedig olyan, mint Magyarországon. Minden csak a helyi nyelven van kiírva, a vonatnak pedig csak a célállomása látható, ami nekünk semmit nem mondott, mert azt szerettük volna tudni, melyik áll meg Polignanoban. Megkérdeztem egy ilyen helyi vasutast, mondta, hogy 1-es vágány. Megjött, felszálltunk, és tíz perce ültünk az álló vonaton, amikor a belső monitoron kiírták az állomásokat – Polignano nem volt köztük… Megkérdeztem a kallert – ez tényleg nem áll meg ott, menjünk a 3-as vágányra… Leszálltunk… A 3-as vágányra pont jött a vonat, arra felszálltunk… az volt a jó, de hogy az utastájékoztatást mint problémát például Londonban simán meg tudták ugrani, elképesztő.

Ezek után nem gondolná az ember, de a vonatok pontosak, percre pontosan járnak, a Trenitalia honlapjának megfelelő menetrendben. A honlapot kell nézni, és ahhoz hozzánézni a helyi kiírást.

Az olasz emberek

Ez mondjuk vicces volt, az összes sztereotípiának megfeleltek. Az építőmunkások pizzát kajálnak délben. Mindenki hangosan és sokat beszél, és közben a kezével gesztikulál. Rengeteg a robogós, és ha a robogós srác a mögötte ülő barátnőjének magyaráz, akkor inkább elengedi a kormányt, csak hogy gesztikulálni tudjon… A vonaton jött velünk egy nagyobb iskolás csoport, hát képzelj el száz olasz kisgyereket egy helyen…

Az autózás mint sztereotípia is megvolt: egy életkor felett mindenki autóval jár, kicsi, ócska, összekarcolt Fiatokkal. Nincs elsőbbségadás, a zebrán simán átment előttünk egy csomó autó. Akkor állnak meg, ha konkrétan kimész eléjük az útra, akkor azért nem ütnek el.

Az viszont tetszett, hogy az idősek kiülnek a kapu elé és beszélgetnek, és a férfiak is, nem csak a nők. Relatíve sok az idős férfi, akik jó egészségi állapotban vannak, jól öltözöttek és aktív közösségi életet élnek.

Egy nyaralóvárosban elvártam volna, de csak kevesen beszélnek angolul, azok is rosszul. Mondjuk kedvesek és korrektek – érdekes módon sehol sincs borravalózás, mindenhol pontosan a kiírt összeget fizettük ki, étteremben is (és mindenhol kártyával, ez is alap).

Maxi pizza

Építészet

Polignano a mare pont úgy van elrontva, mint Kairó: minden tiszta kő. Nincs fű, nincsenek fák, csak fehér színű, márványszerű kő faltól falig. Iszonyatosan forró, nyilván. A járda pedig kb. fél méter mindkét oldalon, a családtagok csak egymás után sorakozhatnak, miközben az úttest két sávos: az autók része fontosabb.

Monopoli viszont kb. olyan, mint egy normális magyar város, vannak benne parkok, játszóterek, üzletek és a járdák is szélesebbek. Monopoliban csak a főtér olyan, mintha a polgármester apjának kőbányája lenne: térkövezve van a marha nagy tér, élmény lehet ott tartózkodni nyáron.

Monopoli térköves főtere

Mit érdemes vinni

Három jó ötletünk is volt, hogy mit vigyünk az útra:

  • Chromecast: az apartmanban volt tévé, kb. 3 olasz csatornával. A wifi viszont jó volt, így a Chromecasten keresztül ugyanúgy Netflixezhettünk, mint itthon,
  • vízálló mobil tok: egy ilyennel a vízben is veled lehet a telefonod, és elég jól lehet vele fényképeket is készíteni,
  • vízálló papucs: ez a köves tengerben volt nagyon hasznos, kíméli a lábadat és kevésbé vágod el, ha valami élesre lépsz.

Szintén nagyra értékeltük az európai roaming szabályozást: mindhármunknak (Dórinak még nincs saját előfizetése) végig volt rendes hálózata és internete is. A csajok digis mobilján mondjuk külön kérni kellett még itthon, meg az Andriodban engedélyezni, de ez nem nagy macera, és az utazás sokkal komfortosabb volt így.

Úgyhogy ez volt a nagy májusi nyaralás. Koncepcionálisan abban tévedtünk, hogy egy fürdős, strandolós útnak szántuk, de Dél-Olaszországnak ez a része erre alkalmatlan. A tenger hideg és mély, a part köves és sehol sincs kiépítve, nincs se árnyék, se büfé, se WC. A városnézés viszont a csajokat csak korlátozottan érdekli: a középkori kis utcák hangulatosak, de 8-12 évesen erre még nem fogékonyak annyira. Ezzel együtt jó volt, mert strandoltunk is, várost is néztünk, a Lama Monachile pedig bármelyik világcsodával felért.

Kirándulásaink a járvány alatt, 2. rész

Az előző résznek viszonylag sikere volt, többen is mondták, hogy érdekesnek találták, úgyhogy írok még egy kört. Egyébként sok programajánló oldal állt most rá a kirándulás-ajánlásra, például a We love Budapest vagy a Turista Magazin (OK, ők lehet, hogy nem csak most kezdtek el a témával foglalkozni…) érdemes ott is nézelődni vagy lájkolni őket Facebookon.

Az alábbiak mind relatíve távolabbi helyek, ahová mi autóval mentünk el. Mindenhová érdemes korán menni, mert a tömeg 10-12 óra között fokozatosan nő.

Két részre bontom a listát, először azokat gyűjtöm össze, amelyek tetszettek, majd amelyek csalódást okoztak.

Amik tetszettek

Fóti Somlyó

Kijelölt, gondozott, könnyen végigsétálható tanösvény, aminek az első fele réten vezet bokrokkal, a második fele erdő. Rengeteg a lepke – mi csak kevésbé szép feketéket láttunk, de tavasszal lehet, hogy változatosabb színűek is vannak. Egy ponton gyönyörű kilátás van Budapesttől kb. Szentendréig, és egy széles grafikán ki is van írva, mi mindent láthatsz. Ezt a cikket ajánlom, ha bővebben is érdekel.

Kilátás körbe a Fóti Somlyó hegyről

Katalinpuszta, Gyadai tanösvény

Ez egy szuper családi kirándulóközpont, a vírushelyzettől függően van kisvonat, büfé, játszótér, és messze a legjobb tanösvény, ahol eddig jártunk. Az a jó benne, hogy nem csak erdő van táblákkal, hanem olyan apróságok, amelyek a kirándulást érdekessé teszik a gyerekek számára is. Van például szénabála, amire fel lehet mászni, több helyen is deszkákból a talaj feletti járat, illetve valamelyik ide-oda mozog, így ügyességi játék, és persze a függőhíd.

Deszka-ösvény Katalinpusztán

Turul – Szelim barlang – Ranzinger Vince-kilátó (Tatabánya)

Ez is egy változatos délelőtt: a Turulról el lehet mondani a gyerekeknek a mesét, aztán a Szelim-barlang már önmagában is érdekes, de egyébként sztori is van hozzá a törökök elől itt bujkáló magyarokról. A kilátó pedig bazi magasan van, egy kisrepülő velünk egy szintben húzott el. Megjegyzés: a Turul és a kilátó között jól kiépített, könnyű út is van, a barlang után érdemes azt megkeresni (nem pedig árkon-bokron keresztül menni, mint mi).

A Turul alulnézetből

Pákozd-Sukorói Arborétum

Katalinpuszta mellett ez volt a legjobb hely, ahol mostanában voltunk: vannak állatok (emu, szarvas, páva, pulyka és még sok másféle madár), kilátó, erdő, rét és tó, játszótér és padok, amire le lehet ülni. Változatos és hangulatos, nagy területen van, tehát nincs tömeg, ajánlom.

Páva a sukorói arborétumban

Miska huszár szobra, Pákozd

Ide akkor érdemes elmenni, ha amúgy is a környéken jársz, például az arborétum után egy plusz látnivaló, vagy ha biciklivel mennél valahová… Bazi nagy, látványos szobor a falu szélén, ingyé… egynek jó.

Királyréti tanösvény

Nagyon jó a tanösvény: 2,5 kilométer hosszú és viszonylag könnyű, nincs nagy hegymászás, viszont vannak látnivalók. Az útvonal nincs jól kijelölve: a Hiúz ház mögött jobbra kell fordulni és onnan be az erdőbe, és utána a zöld plusz jelet kell követni. A fenyőerdő résznél zavaró, hogy a tanösvény elválik a kényelmes, széles úttól – valójában azzal párhuzamosan megy és vicces a zegzugos ösvény, idővel pedig visszavált a széles útra. Aztán tókerülés, az is nagyon szép és visszafelé már kiépített út van a horgásztó mentén a faluig. Balra van egy klassz játszótér, és ha még bírjátok, érdemes felmenni a kilátóba is, főleg, ha a fák már zöldek lesznek és nem feketék, mert Zsófit a Börzsöny fentről a Tiltott Rengetegre emlékeztette…

A Börzsöny, mint Tiltott Rengeteg

Sós-tó tanösvény, Székesfehérvár

Ez se rossz, kb. két órás séta, van nádas, palánkok, madárles és kilátó, kb. a Tüskevárnak megfelelő a feeling. A háttérben a Videoton-stadion elcsúfítja a látványt.

Szabolcsi Földvár

Ez nagyon messze van, persze mihez képest – ha például Tokajban jársz, akkor nincs is olyan messze. A Szabolcs nevű falu végén, a Tisza mellett maradt meg körben egy régi földsánc. Jópofa hely, körbe lehet a sáncon sétálni, belül például piknikezni… Én a helyiek helyében koncerteket rendeznék itt, mert körben a földsáncról pont úgy lehetne jobban látni a színpadot, mint a Budapest Parkban…

Ami nem tetszett

Tatai Fényes Tanösvény

Ezt mindenki nagyon dicséri, pedig nem nagy szám: a mocsár felett deszkákon járkálhatsz egy órát. A gyerekeknek konkrétan unalmas volt, az embereket pedig nem lehet rendesen kikerülni. Az egyetlen izgalmas rész a tavon való átkelés a csónakkal, ahol egy kötél mentén kell áthúzd magad. Volt, aki beborult, de sajnos mi csak hallottuk, nem láttuk… (van sima átjáró is, de akkor az egyetlen izgalmas dolgot is kihagytad a kirándulásból)

Mocsár Tata mellett

Alcsúti Arborétum

Ez is híres és a hóvirág-mező tényleg szép. De azon kívül egyáltalán semmi érdekes nincs benne, az egész semmivel sem érdekesebb, mint pl. a Népliget, és ahhoz képest a világ végén van és még drága is.

Bence-hegyi kilátó

Ez is csalódás volt. Egyrészt északra van a Velenci-tóhoz képest, vagyis minden napszakban szembesüt veled a nap. Szerintem maga a látvány sem nagy szám: síkság, a közepén egy tóval – én szeretem ezt a környéket, de mint panoráma, unalmas. A kilátóba is felesleges felmenni, mert

  • ugyanazt fogod látni, mint a parkolóból,
  • jól megvágnak (500 Ft/fő),
  • a járvány miatt várni kell, és
  • a jegyszedő egy bunkó, feleslegesen rászól a gyerekekre.

OK, ha a környéken jársz, a parkolóba esetleg érdemes felmenni szétnézni.

Kilátás a Bence-hegyi kilátóból

Naplás-tó

Ez is szép, de ugyanaz a baj vele, mint a többivel: nincs mit csinálni. Körbe lehet sétálni, élvezni a napsütést – felnőtteknek jó, a gyerekeknek unalmas. Előnye viszont, hogy autóval relatíve közel van (Pesten, Rákos és Cinkota között).

Kirándulásaink a járvány alatt

A bezártság hónapjaiban lelkileg sokat segített, hogy a hétköznapok után hétvégenként nagyobb kirándulásokat tettünk a környéken. Régen (~B.C. – before coronavirus), ha kirándulásról volt szó, elsősorban a Kopaszi-gát – Gellért-hegy – Normafa vonalon mozogtunk, most viszont a járvány miatt kevésbé népes helyeket kellett keresni. Szerencsére minimális kereséssel nagyszerű helyeket találtunk – ha az ember hajlandó csak 10-20 perccel többet autózni, a budai hegyek másik oldalán és Budaörs körül is csodálatos helyek várják. A gyerekkel is megfelelő, 1-2 órás utakból egy válogatás, északról délre:

Budai-hegyek

  • Dévényi Antal-kilátó, Piliscsaba – a piliscsabai vasútállomáról érdemes elindulni, viszont az út meglepően meredek, ha öreg vagy kevésbé sportos vagy, nem ajánlom, ahogy babakocsival sem. Lefelé jövet viszont lehet röhögni az öreg és babakocsis szerencsétleneken. A kilátás fentről nagyon szép, talán az összes közül innen volt a legszebb:

Kilátás a Dévényi-kilátóból

  • Jági tanösvény, Pilisszentiván – ez egy laza és szép tanösvény, az Ördögsziklát ne felejtsd el útba ejteni (mint én). Megmaradt bennem a sértettség, amiért a járvány idején a buta és rosszindulatú polgármester megpróbálta lezárni az erdőt a városi turisták elől, de mivel a polgárőr gyerekek csak délelőtt 10 órától álltak ki az útra, mi már csak kifelé jövet láttuk őket…
  • levendulamező, Kevélyek, Egri vár másolat, Pilisborosjenő – a polgármester ott sem támogatta a pestiek megjelenését a faluban, ezért szerintem a helyes megoldás az lenne, ha Pilisborosjenő lakóit se engednénk be egy darabig Budapestre. De a környék amúgy szép, mi a Kevély-hegyi kőfülkéig ballagtunk fel, aztán le a várhoz, ez pont elég volt egy délelőttre.
  • Csergezán Pál-kilátó az Erzsébet büfétől indulva – nekem ez volt a kedvencem, egyrészt mert pont jó a nehézségi foka, kb. két óra hegymászás folyamatosan felfelé, de nem olyan durva meredekséggel, mint például Piliscsabán. Másrészt változatos és szép a táj, van erdő, fennsík, sziklák, fenyőerdő, bokrok, ritka is, sűrű is. Félúton a “Tarnai-pihenő felé” nevű helyen csodás a kilátás és fantáziadús fényképeket lehet készíteni, itt például beolvasok a Magasságosnak a koronavírus-járvány miatt:

Beolvasok az égnek a Tarnai pihenőnél

Budaörs környéke

  • Ördögorom park – itt ténylegesen Budapesten belül (Kelenföldről busz is jár ide) tudsz egy viszonylag néptelen erdőben kirándulni. Itt is van tanösvény, el lehet olvasni, hogy miért őrizték meg jótét lelkek ezt a helyet erdőnek a XII. kerület közepén (mert geológiailag értékes). Mi csak oda-vissza sétáltuk végig, de mivel ez a Budai hegyeknek egy nyúlványa, erdőn keresztül elérhető innen például a Normafa, nagyobb túrákat is lehet tenni innen indulva. Ilyen a kilátás Gazdagrét felé:

Kilátás az Ördögoromról

  • Budaörsi Szeplőtelen Fogantatás kápolna – ez egy domb Budaörsön, de szuper a látvány, és a gyerekkel jól lehet ide-oda járkálni a domb tetején. Mivel nincsenek fák, árnyék sincs, nagy melegben nem érdemes menni (meg a szél is fúj).

A kápolna a budaörsi dombon

  • Olimpia-park – Őrmezőtől keletre van egy erdős park, ami tök néptelen, akkor érdemes ide menni, ha semmiképpen sem akarsz emberekkel találkozni. Például ha kitör egy világjárvány vagy valami. A látnivaló 1db háborús bunker, de az jókedvű színesre van festve.
  • Kamaraerdő – itt is van tanösvény, 4km. Sétálni jó, de nincs semmi látnivaló, ezért a gyerekeknek unalmas volt

Távolabbi helyek

  • Beliczay-sziget, Érd – a Csergezán-kilátón kívül talán ez volt a legérdekesebb találatunk, Érd mellett egy dunai félsziget. Van benne gyönyörű erdő, patak, Duna-part, a limányban brekegő békák. Noémiről készítettem egy szinte festményszerűen szép képet:

Noémi az érdi Duna-parton

  • Nyakas-kő, Biatorbágy – ide már autópályán kell menni, de egyszer megéri, ismert és klassz kirándulóhely hegymászással. Figyelni kell, mert az út a sziklákon meredek és veszélyes – másnap, miután ott voltunk, egy férfi leesett és meghalt… A Nyakas-kőtől megpróbáltunk északra is tenni egy kanyart, de végül túl veszélyesnek ítéltük meg. Keletre, a hegy túloldalán viszont jópofa erdei kunyhókat lehet találni. Plusz a városban a viadukt, ha már arra jársz és ismered a történetét.

Noémi kinéz a Nyakas-kő felől

  • Veresegyházi horgásztavak – ez is egy klassz séta, a három tóból kettőt körbesétálni is elég volt. A képen kacsa-mama a gyerekeit védi az én gyerekeimtől:

Kacsacsalád Veresegyházán

Közelebbi helyek

  • Halmierdő – ebben az időszakban már nem csak a salsa és a koncertek maradtak el, hanem az osztálykirándulások is, tovább fájdítva a szívemet. Úgyhogy visszamentem nosztalgiázni, fel tudom-e idézni az akadályversenyek útvonalát. Eddig háromszor jártuk végig az osztállyal, de nekem sosem állt össze földrajzilag, hogy merre mentünk pontosan (elég, ha a tanárok tudják…) Szerencsére sikerült eltalálni az elágazásokat, és most már térképen is látom, ahogy egyik végétől a másikig bejártuk az erdőt a két játszótér között. A táv 2,6km egyébként, ami nem tűnik soknak, de a buszozást és a játszótereket is beszámítva nem is kevés egy osztálynak…
  • Sportliget, Kőbánya – ez is nagy találat volt, mert közel van és nincsenek sokan. Ideális görkorcsolyához és biciklizéshez is, plusz van játszótér.
  • Népliget, északi rész – az északi rész kisebb, mint a déli, de sokkal változatosabb. És mivel ritkán állnak a fák, sokkal jobb esélyed van madarakat fotózni, mint egy sűrű erdőben.

A Római Strandfürdő, mint Állami Strand

Nyár van, strandolni mentünk, a Római Strandfürdőre, mint már tavaly is sokszor. Idén változás volt a jegyvásárlásban: a pénztárban nem karórát adnak, hanem QR-kóddal ellátott jegyet. Kiírták azt is, hogy odabent csak előzetesen feltöltött Festipay kártyával lehet fizetni mindenhol. Na, vettünk jegyet, feltöltöttünk Festipay kártyát. A QR- kódos jegyet leolvasták a bejáratnál, majd a bejárat után egy néni karszalagot tett a csuklónkra.

A karóra tavaly azért volt jobb, mert azzal lehetett üzemeltetni a csomagmegőrzőt is, ami egy kitűnő, kényelmes megoldás arra, hogy elzárd a pénzed, irataid és telefonod, de bármikor gyorsan elővehesd őket, ha kell (például a büféhez). Idén viszont a csomagmegőrző NEM MŰKÖDIK, mint az ki volt írva. Egy arra járó dolgozótól megkérdeztem, hová tehetném el az irataimat és hasonlókat, hát az Értékmegőrzőbe! A dobozok egyébként sem értékek megőrzésére valók! – kaptam a kioktatást. Bocsánat.

Elballagtam tehát az Értékmegőrzőbe, ahonnan továbbküldtek egy fizető bódéhoz, ahol előbb 600 forintért Értékmegőrző Jegyet kell venni. Elmentem tehát oda is, és mivel odabent ugye csak Festipay kártyával lehet fizetni, Festipay kártyával akartam fizetni. De nem, Értékmegőrző Jegyet csak készpénzért lehet venni vagy bankkártyával! A pénztáros kislánynak szóvá tettem, milyen bonyolult már ez az egész, mire neki állt feljebb és ő is kioktatott, hogy egyáltalán nem bonyolult, mi ebben a bonyolult, annál a bódénál még a bejáratnál vagyok, nem “bent”.

Foglaljuk össze az állami üzemeltetés felismert jellegzetességeit: amikor elromlik valami, nem megjavítják, hanem kiírják, hogy nem működik. Cserébe még jobban megvágnak, és ha nem értesz valamit, még jól le is szúrnak, hogy miért nem érted. A hideg vizes strandra a családi belépő egyébként 7.600 forint, értékmegőrzéssel 8.200, ezt csak úgy mondom.

Nyaralás Orfűn

Idén Orfűn nyaraltunk a családdal: van szép tó, strand, vízi élménypark… Meg volt két göthös gyerekünk, úgyhogy strandolásról szó sem lehetett. Aztán az indulás napján leszakadt az ég, de annyira, hogy félre kellett állni az úton, mert nem mertem haladni. Végül baleset miatt beállt az M0-ás… Nem mondhattuk, hogy nem vettük észre a figyelmeztető jeleket!

De aztán leértünk valahogy Orfűre, és minden szépen elrendeződött. Most először vettünk ki apartmant, egy tündéri kis nyaralót a hegyoldalban, ahol mindenünk megvolt: két szoba, konyha, terasz, udvar, wifi és minden, ami kell egy gyerekes családnak.

Orfű is gyönyörű hely, szép a tó, mellette rendezett a part, körben hegyek, és az egész falu nyugis és csendes – nyaralófaluhoz és július közepéhez képest kissé túl csendes is, de minket ez nem zavart.

Noémi az orfűi tó partján

A programok tekintetében Pécsben gondolkoztunk, ami Orfűhöz közel van. Azt az apróságot néztem el, hogy a kettő között még pont ott van a Mecsek… Úgyhogy délutánonként jobb híján beraliztunk Pécsre a kanyargós hegyi utakon. Itt rendezik ugye a Mecsek-ralit is, gondolom a ralisok itt a legnagyobb menők, ezért mindenki őket igyekszik utánozni, elképesztő sebességgel veszik az autósok a kanyarokat (korlátra tett virágcsokrok és koszorúk emlékeztetnek azokra, akik túl gyorsan mentek). Ha pedig valaki lassabban halad, például mert először jár arra, annak szigorúan közvetlenül a seggébe bújnak, szinte tolják előre, hátha akkor gyorsabban fog haladni (pedig nem).

Ez a vezetési stílus hazafelé az autópályán is megmaradt: alig hagytuk el Pécset, gyors egymásutánban három másik autós sem tudta elviselni, hogy az autópályán egy fehér Suzuki megelőzze. Addig jó volt nekik 125-tel menni, de mikor melléjük értünk 127-tel, rögtön fel kell gyorsítaniuk 130-ra és versenyezni…

A pécsi programok közül a Tettyei mészkőtufa barlang klassz, a gyerekeknek is, és érdemes felmenni a barlang feletti várromhoz, plusz a kettő közötti játszótér is nagyon bejött a csajoknak.

A Pécsi Állatkert szintén jó program, szerintem a legjobb állatkert az országban, pedig én voltam már a budapesti, a nyíregyházi és a veszprémi állatkertben is, ezek közül messze a pécsi a legjobb. Egyrészt relatíve kicsi, két óra alatt két gyerekkel kényelmesen be lehet járni. Másrészt van ajánlott útvonal, nem neked kell megfejteni, hogy merre indulj és mit nem láttál még. Az állatok is klasszak, rengeteg a fa (=árnyékos), és a kisállat-simogatóban a kecskéket tényleg lehet simogatni, nem szaladnak el azonnal.

Voltunk még a Vasarely Múzeumban, Zsófi már élvezte, Dóri még nem, és néhány kilátóban is. A tévétorony szerintem nem éri meg az árát: irgalmatlanul messzire ellátni belőle, de ezért kár ilyen messzire menni és ennyi pénzt kifizetni, a kisebb kilátók hangulatosabbak és közelebb is vannak. Végül a belváros: szép, csak a gyerekek nem tudnak mihez kezdeni vele – volt viszont egy csendes kis játszótér az egyik sarkon, aznapra az volt a nyerő megoldás…

Bécs

Az alapötlet az volt, hogy az autót avassuk fel egy bécsi kiruccanással, de aztán rájöttem, hogy 3-4 órányi vezetés után már fáradt lennék a városnézéshez, és hasonlóképpen a városnézés után fáradt lennék hazáig vezetni.

Evidenciának tűnt, hogy akkor menjünk vonattal, hiszen két óránként jár a Railjet, amit úgy hirdetnek, hogy gyors és kényelmes. A MÁV-nak van is egy weboldala, amin ezt hirdetik, van menetrend is, viszont a szövegből nem derül ki, hogy pontosan mennyit kellene fizetni. Mit kezdjek azzal, hogy 13 eurótól? A jegyvásárlós oldalra meg regisztrálni kell, tényleg? Aztán elmenni egy pályaudvarra, hogy a jegyet átvegyem, csak vigyázni kell, mert van nemzetközi és belföldi kioszk is?

Aztán a Fapados blogon volt egy hír a Flixbus vállalatról, akiknek a honlapját látva végre ismét 2018-ban éreztem magam. A Népliget hozzánk egyébként is közelebb van, mint a Keleti pályaudvar, a 3 órás menetidő csak 20 perccel több, mint vonattal, a jegy ára pedig normálisan ki van írva, 14 ezer kettőnknek oda-vissza, úgyhogy ez el is dőlt. Lefoglaltam, kifizettem, installáltam az appot, amiben benne volt a QR kód, tehát a székben ülve tíz perc alatt mindent elintéztem. Tanácsok: a jegyként működő QR-kódot az app nem tárolja offline, tehát internet legyen a telefonon, amikor utazni akarsz, vagy csinálj róla screenshotot. Maga a busz pedig modern, légkondícionált és tényleg nagy a lábtér. A wifi mondjuk csak a magyar határig tart, ez eléggé kisstílű, a WC-ben pedig se papír, se víz, ezekkel kell számolni.

Károly templom

Bécsben aztán végigsétáltunk a buszpályaudvar és a belváros közötti kastélyok és templomok során (fent a képen a Károly-templom), majd megtekintettük a Császári kriptát és a Hofburgot. A palotában az ezüstgyűjtemény kemény kihívás volt: OK, átjött az üzenet, ezek aztán nem kispályáztak az edényekkel (sem), de egy órán át csak evőeszközöket nézni mégiscsak túlzás (utána az Imperial Apartments már jó).

A Praterben én most jártam először, és annyira szomorú, hogy ehhez képest az ugyanúgy kétmilliós Budapest nem tud saját vidámparkot felmutatni. Ott csak barlangvasútból volt vagy hat, plusz százféle más játék minden korosztálynak, hullámvasutak, elvarázsolt kastély, két óriáskerék, kisvasút, planetárium(!) és persze Madame Tussauds.

Utóbbi kisebb és egyszerűbb, mint Londonban, nincs se nyomozás, se belső kisvasút, se 4D-s mozi, de az alapvető élmény a viaszbábukkal ugyanolyan jó. Érdekes, milyen sokan csak fényképezik a szobrokat, pedig a falon külön feliratban is biztatnak rá, hogy érintsd meg őket. Az élvezet része, hogy kapcsolatba kerülj a hírességekkel, és erről fényképek készüljenek.

Elvis Presley viaszszobrával pózolok

A szállásunk a Praterre nézett, a reggelihez pedig keresztül kellett sétálnunk a parkon a másfél kilométerre levő közértig. Soha rosszabb reggeli programot! Gyönyörű a park, az emberek kutyákat sétáltatnak, kocognak és bicikliznek.

Délután pedig átmetróztunk a Kaisermühlenre (ha jól értem, ez a félsziget neve), ahol először megcsodáltuk az épületeket, aztán sétáltunk egy másik gyönyörű parkban. Van egy 30 emeletes, széles társasház, amiben a lakások mindkét oldalra kinéznek. Ha délre nézel, akkor kizárólag betont látsz, ha északra, kizárólag fákat – érdekes hely. A parkban körbementünk a helyi kisvasúttal, jó volt látni, hányféle és milyen klassz szórakozási lehetőségeket nyújthat egy ilyen park a gyerekes családok számára.

Hazafelé pedig újra Flix, szegény Mercedes buszt és persze minket, szegény utasokat is szétráztak az autópálya hibái. OK, 2018-ban nem az M1-es autópálya Magyarország legnagyobb szégyene, de azért ott van a listán az is…

Párizs

Városnéző sorozatunk újabb állomásaként Párizsban töltöttük a hosszú hétvége nagyobb részét. Egy utat Párizsba könnyű megtervezni, mert a város tele van világhírű látnivalókkal, viszont annyiban nehéz, hogy a fapados repülők nem járnak olyan sűrűn, mint például Londonba. Végül egy két éjszakás hosszú hétvége jött ki a számolgatásból, és már régen megvettem a jegyeket, amikor rájöttünk, hogy ez húsvét hétvége lesz (ezért nem volt még semmilyen program a naptárban!), és az is jól jött, hogy a pénteket munkaszüneti nappá avatták kedves vezetőink.

Úgyhogy pénteken reggel huss, lassan kezdünk hozzászokni a repüléshez, bár amikor 500 méter magasan a repülőgép fékezni kezd, még mindig rám jön a frász, hogy le fogunk zuhanni. Azt is jegyezzük fel, hogy a falusi fapados reptéren a „buszra szállás” műveletét Párizsban mennyivel kulturáltabban oldották meg, mint Rómában: rendezett sor, minimális várakozással (Rómában tolakodni kellett). Igaz, a Porte Maillothoz ígért leszállóhely maximum a Porte Maillot környékén volt, de a modern helymeghatározó technológia segítségével sikerült megállapítani, hogy hol vagyunk és merre induljunk tovább.

Most először sikerült megugrani azt is, hogy működő mobiltelefon legyen nálam (Noéminél eddig is volt), sőt, internet-kapcsolat is! Ehhez külön SIM-kártyát szereztünk Nórától, Dominó(!), és már csak a Telekom ügyfélszolgálatát kellett felhívnom a Porte Maillot melletti McDonald’sból, hogy kiderüljön: a Dominó kártyákhoz a roamingot külön engedélyezni kell, nem ám, hogy csak úgy telefonálgatni kezdesz külföldről…

Ragyogó napsütéses időt fogtunk ki, igazi sétára valót: Diadalív, Palais de Chaillot, Eiffel-torony, ez egy kellemes sétatávolság. Az Eiffel-toronyba eredetileg fel akartunk menni, de a helyszínen megállapítottuk, hogy erre semmi esély, mert kilométeres sor állt, abszolút mozdulatlanul. Persze a többség eleve esélytelen: sokkal több ember van ott, mint amennyi a hely kapacitása. Négy lift jár fel és le a torony lábain (pénteken csak három működött), de mivel a torony magas, a liftek kicsik és lassúak, van egy matematikai korlátja annak, hogy adott idő alatt mennyien tudják a tornyot megjárni. Na, ennél kb. tízszer többen álldogáltunk odalenn, úgyhogy rövid szemlélődés után ezt a programot passzoltuk.

Párizsi látkép az Eiffel-toronnyal

Délután Louvre, amire alaposan rákészültem, hogy pontosan tudjuk, mit akarunk megnézni. Mona Lisa, Tintoretto – ugye Cinquecentóból, Avignon és Toulon között -, Tintoretto képei egyébként a Mona Lisával egy teremben vannak. Aztán Madame Récamiere és a többiek, klassz volt, de az az igazság, hogy ha csak úgy vaktában járkál valaki, akkor is bármerre jár, csodákat láthat végtelen mennyiségben.

A Louvre-ban volt először zavaró a franciák nyelv-nácisága, hogy mindent először franciául kell kiírni, ami hagyján, de néha kizárólag csak franciául. Na most a Louvre a világ leghíresebb múzeuma, és érdemes lenne felmérni, a látogatók milyen nyelveken értenek (esetleg a múzeum előtti néger gagyiárusoktól lehetne érdeklődni, mert ők mindenkitől megkérdezik, honnan jöttek, szerintem bármelyikük kapásból tudna pontos demográfiai adatokat mondani). Szóval egy Louvre-ban, egy központi helyen elhelyezett, gyönyörű szobor mellé csak franciául kiírni, hogy mit ábrázol, audio guide ide vagy oda, szerintem rövidlátó, korlátolt bunkóság.

A Lourve üvegpiramisa a naplementében

A látnivalók között metróval közlekedtünk, amiben sokat segített, hogy egy idő után sikerült a Google Maps tervezője és a falakon látható jelek között összefüggéseket találni. A legnagyobb rejtvény a „Sortie” felirat volt, amiről azt hittem, egy megálló neve, vagy a végállomás, vagy valami nagyon híres látnivaló, annyira hirdették mindenhol… (azt jelenti: kijárat…) Az utcai közlekedés sajátossága pedig, hogy amit a gyalogoslámpák mutatnak, piros ember kontra zöld ember, ez nem utasítás, csupán javaslat, ha nem jön autó, nyugodtan át lehet kelni a túloldalra bármikor.

Szombaton kivonatoztunk a Versailles-i kastélyhoz, amihez a jegyárus kislány ékes angolsággal adott eligazítást – beszélgetni azért még szabad angolul Párizsban. A kastély előtt aztán egy órát álltunk az esőben a sorban, de végül is megérte, gyönyörű volt, és elképzeltük, ahogy XIV., XV. és XVI. Lajos, valamint Vágó Bernedett Marie Antoinette ezek között a falak között élt és uralkodott… amíg le nem vágták a fejét, ugye.

Délután a Rodin Múzeumban voltunk, legalábbis a kertjében, mert az is elég volt: gyönyörű kert, romantikus séta, világhírű szobrok, később zuhogó eső… Estére pedig egy romantikus kis éttermet néztünk ki a Montmartre-n az Instagramról – a fotó annyira mesebeli volt, hogy egy ideig abban sem voltunk biztosak, hogy a hely valóban létezik. Pedig létezik, csak zárva volt, de a környék valóban nagyon szép. Balra az Insta-fotó, jobbra az enyém, jó szeműek felismerhetik Noémit a kapu előtt.

La Maison Rose kávézó

Vasárnapra esett az egyetlen komoly szívás: a Notre Dame tornyaiba előre megvettük a jegyet, és nem akartuk, hogy kárba vesszen a pénz. A bejutáshoz viszont 2 órát(!) kellett sorba állni… A sor a templom melletti utcán állt, hidegben, huzatban, teljesen összefagytunk, mire végre bejutottunk. Akkor aztán lépcsőzhettünk felfelé egy csomót, hogy megtekintsünk egy darab harangot (Quasimodo harangozott vele, ugye), majd körben Párizs látképét, ami nem sokban különbözött attól, mint amit előző este a Sacré Coeur mellől láttunk. Ezzel együtt megérte volna – ha nem kell 2 órát sorban állni…

Londonban ismét

Úgy döntöttünk, most már elég nagyok a csajok ahhoz, hogy elmehessünk nélkülük is két napra várost nézni. Csak szombat-vasárnapra mentünk, hogy az iskolába és a bölcsődébe azért mi vigyük el őket, és nyilván csak európai város jöhetett szóba. Noémi Párizsba szeretett volna eljutni, de fapadossal nem jó a menetrend, szombaton max. délután indulhattunk volna el, az meg semmire sem elég. Londonba viszont hajnalban is repül a WizzAir, ott már jártam is egyszer, ott is sok szép dolgot meg lehet nézni, úgyhogy maradtunk Londonnál.

Én voltam a szervezésben illetékes házastárs, és alaposan meg is terveztem mindent. A legnagyobb kérdés indulás előtt a vonat maradt, ami a közbeszéd szerint tízpercenként jár a Luton Airportról, de amikor leszállsz a gépről, mit kell ehhez pontosan csinálni? A kérdés láthatóan másokat is foglalkoztatott, hosszú sor állt az információnál, nekünk viszont volt insider-információnk Noémi ismerősétől arról, hogy ilyenkor az automatát kell keresni vonatjegyért. Meg is lett az automata, és onnan már sima ügy volt, vonattal és metróval mindig, mindenhová gyorsan eljutottunk, amiben persze a felkészülés is segített, a Google Maps végtelenül egyszerűvé teszi egy városnézés megtervezését. Azt is bírom, hogy az itthoni új bankkártyámmal fennakadás nélkül tudtam Londonban metrózni (ők Contactlessnek írják, én PayPassnak ismertem, de működött, hibátlanul), csak Noéminek kellett egy Oyster kártya.

Így az október másodikai népszavazás előtt rendkívül érdekes volt látni London sokszínűségét. A városban egyenlő eloszlásban voltak fehér, fekete, ázsiai és muszlim emberek, úgy a helyi közlekedők, mint a turisták körében is. Két közös pont volt mindenkiben, az egyik a brit akcentussal beszélt angol nyelv, imádtam, a másik az iPhone, mert Londonban mindenkinek, kivétel nélkül iPhone készüléke van.

Az én Huawei készülékem ennek megfelelően nem is működött Londonban, valószínűleg a Vodafone-tól számhordozott T-Mobile-os SIM kártya miatt, ahogy korábban Rómában, illetve három éve ugyanitt Londonban sem. Eddig azt hittem, hogy a készülék volt a hibás, de ezek szerint a SIM-kártya. Pedig adatroamingot is terveztem, hogy tudjak idegenvezetést tartani Noéminek Wikipedia-oldalak felolvasásával. Ehhez képest se hálózat, se internet, semmi. Noémi telefonálni tudott, de az internetezéshez az előfizetése nem volt megfelelő, ezúton is gratulálok a magyar szolgáltatóknak!

Két napba belesűrítettünk annyi látványosság megtekintését, amennyit csak lehetett, és sikerült is legalább 5-6 életre szóló élményt szerezni. A Tower Bridge például tényleg elképesztően szép élőben is, nem győztem betelni vele. A London Eye szerintem nem olyan nagy durranás, mint amennyibe kerül, magasból látni a várost, klassz, de ennyiért?! A Buckingham Palace The State Rooms attrakciója ehhez képest olcsó volt és valóban különleges, a termek, a festmények és a királynő kiállított ruhái is elegáns és szép élményt jelentettek.

Másnap reggel elsétáltunk az Abbey Roadra, hogy átkeljünk a zebrán, ahol annak idején a Beatles is. Nehezen sikerült pont olyan lépést fotózni, mint amilyet a fiúk csináltak, úgyhogy kitaláltam, hogy előadom a Hülye Járások Minisztériumát, egyszerre tisztelegve az angol kultúra két gyöngyszeme előtt, ugyebár. Aztán Madame Tussauds, ami életem egyik legjobb szórakozása volt. Nem annyira köztudott, de a szobrokat meg lehet fogni és szabad pózolni is velük, átölelni Emma Watsont, puszit adni Tom Cruise-nak, vállon veregetni Einsteint… Az sem köztudott szerintem, hogy a szobrokon kívül van egy kisvasút, Spirit of London címmel, valamint egy nyomozás Sherlock Holmes-szal – mindkettő elképesztő részletesen ki van dolgozva, és mindkettő elképesztően hangulatos. A végén pedig egy 4D-s mozi szuperhősökkel, jópofa volt az is, de mondjuk moziból nekünk nem olyan könnyű újat mutatni (a “4D” például sima parasztvakítás, a film se jobb, se rosszabb nem lesz tőle).

Végül arra is rájöttünk, hogy London – Luton vonatkozásban miért jobb a vonat a busznál: mert a busz megáll a Baker Streeten, de jegyet nem lehet rá venni, úgyhogy még mindig egyszerűbb volt a King’s Crosstól vonattal menni. Továbbá a vonat nem kerül dugóba… Lutonon belül, a vonattól a repülőtérig járó kisbusz viszont nem úszta meg a dugót, úgyhogy rohannunk kellett, de végül simán elértük a gépet és huss haza, áldja az ég a fapados cégeket, amiért ilyen olcsón és lazán lehet velük elmenni várost nézni, szerte Európában.

London 2016

Róma

Elmentünk Rómába egy kétnapos városnézésre – azért két napra, mert ennyi időre mertük Zsófit itthon hagyni szüleimnél. Mindenki azt mondta, hogy kevés lesz, de egyáltalán nem, a főbb nevezetességeket jó szervezéssel simán meg lehet nézni ennyi idő alatt. Persze ha valaki jobban el kíván mélyedni például Raffaello műveinek a csodálatában, azt is meg tudom érteni, de mi két nap alatt is nagyon sok szépet láttunk.

Először utazási irodával akarunk menni, de aztán láttam, hogy ők se csinálnak mást, mint hogy megrendelik a fapados repülőjegyet és lefoglalják a szállást, plusz a jutalékuk, a csoportos út pedig eleve fel se merült, hogy ne kelljen másokhoz igazodni. Meg annyian mások is simán leszervezik az ilyen útjaikat önállóan, nem lehet olyan nehéz, gondoltam, és tényleg nem is volt semmi gond. Az mondjuk feltűnő, hogy a Ryanair mennyivel durvább stílusban akarja lehúzni az utasokat, mint a Wizzair, és az is fontos tanulság, hogy ha szállást foglalsz az útra, vidd magaddal a foglalást, azon ugyanis praktikusan fel van tüntetve a szállásod pontos címe, de ezektől eltekintve minden simán ment.

A kulturális benyomásaink is jók voltak: amikor a pályaudvaron egy rosszul öltözött férfi leszólított minket, valójában csak útba akart igazítani, talán ez a munkája, amikor pedig egy utcasarkon álltunk kissé elveszve, egy ötöltönyös úr kifogástalan angolsággal felajánlotta a segítségét, és az okostelefonjával az interneten rákeresett a szállodánk nevére, hogy megadja nekünk a hiányzó házszámot. Maguk az utcák viszont koszosak, zsúfoltak, hangosak és minden nagyon drága, mégis érdemes elmenni, mert Róma minden más várost magasan ver a kis területen belül elhelyezkedő történelmi műemlékek tekintetében.

Ezek egy része korábbi kulturális élményeinkből is ismerős volt: a pápaválasztásokat és a Da Vinci-kódot (update: természetesen az Angyalok és démonokra gondoltam, az az igazi római városnézős film) gondolom nem is kell magyarázni, Az édes élet egy jelenete a Csinibaba egyik jelenetében szerepelt, Hipervándor a Colosseumban. Aztán Legyetek jók, ha tudtok – Loyolai Szent Ignácnak valami csodálatos templomot szenteltek Róma belvárosában, ahol turisták alig voltak, olasz katolikus hívők, több százan viszont hangulatos zenés misét tartottak. Még Néri Szent Fülöpnek is szenteltek valakik egy kis kápolnát az egyik metrómegállóban – OK, eleve méltatlan a hely és zárva is volt, de így is klassz volt véletlenül beleütközni a metrólépcsőn lefelé sétálva. Könyvben pedig nagy rajongója vagyok Steven Saylor Gordianus-sorozatának, ami az ókori Rómában játszódik. Az egyik emlékezetes jelenetben Gordianus felmászik a Palatinus dombra és körülnéz – hát mi is felmásztunk a Palatinus-dombra és körülnéztünk, nekünk is szép volt. Jártunk az épületnél, ahol a szenátus ülésezett, bár sajna zárva volt, végigjártuk viszont belülről is a Vesta-szüzek házát – annak idején bemenni is életveszélyes volt, mármint nem közvetlenül, hanem mert a szüzeket tényleg szűznek akarták megőrizni. Gordianus a vonatkozó regényben persze bejutott, és most bejutottunk mi is.

A Via Appia maradt csak ki a tervezett látványosságok közül – az időnkbe belefért volna, azzal nem számoltam csak, hogy milyen fáradtak leszünk. Szombat délután volt, hőség, nyolc órányi városnézés után ültünk a Circus Maximus szélén és néztük, ahogy a gladiátorok mérkőznek egymással (volt egy ilyen bemutató műsor éppen), és képtelenségnek tűnt, hogy még továbbmenjünk a külvárosba kirándulni. Megnéztük viszont a Szent Pál Bazilikát, és milyen jól tettük, nekem még jobban tetszett, mint a Szent Péter Bazilika, mert nincs túlbonyolítva, viszont óriási és gyönyörű.

Ha valaki szintén elmenne Rómába, pár apróság, amit a neten mások nem írtak meg:

  • a városon belüli útvonal megtervezéséhez a Google Maps tökéletesen megfelel, de legyen nálad offline is használható térkép,
  • a tervezéshez érdemes előre átolvasni a metrómegállók nevét, mert a legtöbb helyre azzal a legegyszerűbb eljutni: Ottaviano – San Pietro (Szent Péter tér), Spagna (Spanyol lépcső), Vittorio Emanuelle (a legszebb műemlék a városban), Colosseo, Circo Massimo, Basilico S. Paulo…
  • (szeptember közepén) se a Colosseumnál, se a Vatikáni Múzeumnál nincs nagy sor, a Szent Péter Bazilikánál van, de az is folyamatosan halad
  • mindenhol vannak pizzaárusok, de nem nagy szám, viszont a mangó fagyi eszméletlen finom – fagyizni érdemes sokat, nem pizzázni
  • ezt-azt bevásárolni a “Despar” üzletekben lehet – mi itthon is a Sparba járunk vásárolni, otthonos érzés volt
  • a csontszerű anyagból készült Colosseum makett bent a Colosseumban 14 euró, a repülőtéren 6 euró, az utcán többnyire 1 euró.

 

Londoni út

A múlt héten Londonban voltam dolgozni. Szakmai szempontból jól sikerült az út, emberileg is jól éreztem magam – ennél részletesebb beszámolónak viszont nem látom értelmét, ezért csak néhány érdekesség:

A Canon Europe irodái egy olyan parkban vannak, mint amilyen nálunk az Infopark, tehát eleve irodaépületek számára lett kialakítva. Gyönyörű hely – nyáron persze még jobban tetszett volna, de így is öröm volt itt sétálni, nézelődni.

london_irodapark

Londonban a kevésbé jól fizetett munkaköröket kizárólag indiaiak töltik be. Indiai például az összes taxisofőr és buszsofőr, a metróban az ajtónálló, az információs és az összes eladó. Az egyik sofőr konkrétan turbánban vezette a buszt. Az irodában a mérnöki állásokat kínaiak töltik be, illetve volt két indiai hölgy is – egy kezemen meg tudom számolni azokat, akikkel kapcsolatba kerültem és fehérek voltak.

A King's Crosson a 9 és 3/4. vágánynálVolt időm egy körre a belvárosban: Parlament, Big Ben, Westminster Apátság, Buckingham Palota – szép volt mindegyik, de a legjobban a parkok tetszettek, csodálatos parkok vannak a palota környékén. Jártam a 9 és 3/4. vágányon is a King’s Cross pályaudvaron. A képen vegyük észre a Mardekár/Slytherin sálját – lehetett választani a négy közül, de nem tudtam eldönteni, hogy zöldet vagy kéket válasszak a kabátomhoz, végül a karakteresebb zöld mellett maradtam… Az egyiptomi piramisoknak egyébként határozott előnye, hogy a Szaharában kiszámíthatóan jó az idő, például sohasem szakad az eső, ha meg akarod nézni őket…

Nyelvi problémáim szerencsére nem nagyon voltak, én legalábbis ki tudtam fejezni magam angolul, egyes beszélgetőpartereim hadarásával volt probléma: értem én az angol nyelvet, csak lassan beszéljék. Az akcentusok viszont mindenképpen szórakoztatóak, a szállodai recepciós például francia akcentussal beszélt és még affektált is, szerintem szándékosan utánozta Basil Fawlty-t, az irodai recepciós pedig csak simán affektált, de annyira, hogy eleinte egy szót sem értettem abból, amit mondott…

Azt pedig csak sejtettem, hogy a repülés a fapados szolgáltatóknak köszönhetően mennyire tömegközlekedés lett, de átélni még nem volt alkalmam. Odafelé még mindenki kimért üzletember volt, hazafelé viszont annyi gyereket hoztak a szüleik, hogy inkább játszóházban éreztem magam, mint repülőn. Zsófi egyébként még az út előtt, itthon kérdezte, hogy milyen repülőgéppel utazok majd, rózsaszínnel, lilával? Ezek a kedvenc színei, mindig ezek jutnak eszébe először. Nos…

Rózsaszínű és lila Wzzair repülőgép