Málta, 2. rész: látnivalók

A szigeten belüli utazás tehát elég nyűgös volt (ld. Málta, 1. rész), de a látnivalók és a programok nagyon jók voltak.

Blue Lagoon

Noémi alapvető elvárása volt, hogy ide menjünk el, úgyhogy ez volt az első napi programunk. A buszról messziről látható a nagy és szép komp – amiről kiderült, hogy a távolabbi Comó szigetre megy, a Blue Lagoonhoz viszont egy félreeső helyen, egy jóval kisebb hajóra kell felszállni.

A Blue Lagoon tényleg baromi szép, az Instagram fotók nem hazudnak, a fotók kötelező kellékét, az ananászt pedig a büfében lehet megvenni. Valójában koktélt veszel, csak kivágják hozzá egy ananász belsejét és abba öntik bele a koktélt, klassz, és például az alkoholmentes pina colada 8 euró, nem is vészesen drága. Szép és tiszta a víz, valamint a hangos zenére bulizó fiatalok és a bikinis lányok is feldobják a hangulatot.

A kérdés az volt, mit fogunk itt csinálni, miután a tenger 15 fokos volt, tehát a fürdés kizárva (egyébként a bikinis lányok is csak az Instagram kedvért vettek fürdőruhát, konkrétan úszni csak néhány őrült ment be a vízbe). Kirándultunk tehát, a közeli Santa Marija bástyához, 45 perc séta oda és vissza is, csodás látvánnyal körben, bokrokkal és sziklákkal a lábunk alatt (maga a bástya pedig zárva volt).

A Blue Lagoon Comino szigetről fotózva

 

Mediterraneo Marine Park

Ez volt életünk egyik legjobb élménye. Ez egy kis állatkert, viszont nem csak körbejárni lehet, hogy alvó állatokat nézz, hanem szórakoztatják az embert. Óránként vannak prezentációk, ahol egyrészt bemutatják az állatokat, másrészt amelyikkel ez lehetséges, különféle attrakciókat csinálnak. A papagájok például mindenféle trükköket tudnak, átrepülnek a fejünk felett, összetörik a csőrükkel a diót, sőt egyikükkel a gondozó itt a piros, hol a pirost játszott…

Itt a pirost, hol a pirost játszó papagáj

Egy delfin show megtekintése szerintem mindenki álmaiban szerepel, és itt kettő is volt, mármint két külön show, 3-3 delfinnel. Mondjuk egyik sem volt nagyszabású, a delfinek csak néhány trükköt tudtak, de ettől még szuper volt és életre szóló élmény. Lehetett fényképezkedni is delfinnel, ez külön szervezett program volt: a medence mellett, amikor kitartottad a tenyered a víz fölé, a delfin odaúszott és alulról böködte, és erről fotók készültek, amit utólag lehetett kinyomtatva megvásárolni. Sőt konkrétan be is lehet menni hozzájuk úszni, csak 160 eurót sokalltam érte.

Vízből kiugró delfinek

 

Popeye Village

1980-ban Robin Williams főszereplésével, Máltán forgatták a Popeye című zenés filmet. Előző este megnéztük – elég gyenge sajnos, de a programot jobban élveztük így, hogy tudtuk, miről van szó.

A forgatás után ugyanis a díszlet-falut meghagyták és látványosságot csináltak belőle, ide mentünk el a harmadik napon. A faluban körbe lehet járni a díszlet-házakat, és ott is vannak programok: filmforgatás a civil látogatókkal, részlet a musicalből, dokumentumfilm a forgatásról a helyi kis moziban, kockadobás alapú sorverseny…

A Popeye-falu felülről

Limestone Heritage

Sárga mészkőből épült fel kb. egész Málta, ennek szenteltek egy múzeumot egy kis falu határában. Rövid mozi bevezetőnek, aztán kiállítás sziklákkal, kövekkel, meg figurákkal, akik mutatják, hogyan vágták ki a mészkő-sziklákat a házakhoz. Egynek elment, de ami igazán szép volt, az a vízesés, illetve a liget, ami tele van dúsan termő citromfákkal, és én még sohase láttam citromfát. További szerény összegért lehetett mészkövet faragni saját kezűleg, egy kis kőbe faragtuk bele a máltai keresztet, ez is érdekes program volt.

Citromfa Máltán

Mdina, Fontanella

Mdina a régi főváros, középkori várral, aminek az egyik várfalán működik a Fontanella nevű cukrászda. Innen elképesztő a kilátás: Málta kis ország, és a Fontanella teraszáról belátni kb. a felét, mögötte a tengerrel. OK, ugyanez látszik 50 méterrel odébb is a sima várfal mögül, de ott nincs se szék, se asztal, se kávé, se sütemény. Érdekesség, hogy a pincér először a zárt pincehelységbe akart minket ültetni, nem bírom, amikor hülyére akarnak venni…

A képen ez Valletta, a jelenlegi főváros, ahogy a Fontanella teraszáról látható:

Kilátás a Fontanellából Vallettára

Three cities

Ez sajnos csalódás volt. Bár sokan szeretik a régi várak hangulatát, amelyek történelmi események helyszínei, és szeretnek sétálni a középkori falak között. Mi mondjuk pont nem szeretünk, semmi érdekeset nem találunk benne, ezért a Three citiesben a Hajózási Múzeumot gondoltunk megnézni, de zárva volt.

Szintén megnéztük volna a Csodák Palotája helyi verzióját („Esplora Interactive Science Centre”), ami egy negyedik, szomszédos cityben volt, sajnos buszjárat nélkül. A Google Maps szerint ez egy húsz perces séta a komptól, csak a középkori várfalak pont útban voltak, máshol meg éppen utat építettek, és amikor a kerülő utakon harmadszor futottunk zsákutcába, hagytuk a fenébe az egészet.

Beültünk egy Bembow nevű büfébe ebédelni, az viszont jó volt, mert 2 Unlimited és társai mentek háttérzenének – jó ebédhez szólt a nóta, meg egyébként a kaja is jó volt. A komphoz visszafelé menet fogadott minket ez a látvány:

Three cities látkép

Végül még Vallettában megtekintettük az MSC World Europe nevű óceánjárót, a delfinek és a citromfa mellett ilyet se láttunk még. Elképesztő méretű egy ilyen hajó – nagyobb volt, mint maga a város. Megnéztem volna, ahogy elindul, de sajnos nem tudtuk megvárni, mert nekünk meg a repülőgépünk indult… Hazafelé nem 787 Max-szal, hanem egy régebbi Boeinggel jöttünk, hallhatóan rozogább is volt, mint a Max, jó pont viszont, hogy a menetrendet azzal is simán tudták tartani.

MSC World Europe óceánjáró hajó

Málta, 1. rész: közlekedés busszal

Tavaly februárban, amíg itthon szürkeség volt, nyirkosság és hideg, csodás érzés volt húsz fokban a napsütötte barcelonai tengerparton sétálni. Ezért elhatároztuk, hogy a téli depressziót idén is megpróbáljuk valamilyen napsütéses helyen feloldani (más kérdés, hogy mire hazaértünk, itthon is ugyanolyan meleg lett, mint Máltán volt…)

Az időpontot úgy kellett kiválasztani, hogy Zsófi írásbeli felvételije után, de még az én negyedéves hajtásom előtt legyen. A déli, de még európai országok közül pedig Máltára volt olcsó repülőjegy, így oda mentünk a Ryanair menetrendnek megfelelő öt éjszakára (péntektől szerdáig).

A Ryanair 14 éves kortól külön ülteti a gyerekeket a szüleitől, gáz, hogy ilyen szemét módon próbálnak minket lehúzni. Zsófinak felajánlottuk, hogy kifizetjük, hogy Noémi mellett ülhessen, de nem tartott rá igényt (odafelé aztán sok hely volt és összeültünk mind a négyen, hazafelé meg átlósan mögötte ültem, ennél messzebb biztos nem talált helyet az algoritmus).

A szállást nehéz volt kiválasztani: a szállodáknak itt is, mint mindenhol, szinte csak 2 személyes szobáik vannak. Az apartmanok pedig az értékelések szerint hidegek, koszosak, sok helyen csótányokkal is osztozni kell a szobákon. Egyáltalán, melyik részén akarunk lakni a szigetnek? Bulgáriában utáltuk a kihaltságot, így a zsúfolt főváros és egy újabb építésű apartman mellett döntöttünk.

Az indulás napján…

… nem volt semmilyen komoly probléma, csak annyi, hogy végig bennem legyen az ideg:

  • apukám vitt ki minket a reptérre, és az Opel motorja néha kihagyott és egy ideig csak lendületből gurultunk tovább… (aztán kiértünk rendben)
  • a Ryanair Malta Air nevű leány-légitársaságával repültünk, egy Boeing 787 Max-szal, amin a vészkijárat sorába szólt a jegyem… (de szerencsére semmi gond nem volt, sőt a menetrendet is tartották oda és vissza is)
  • a reptéri buszon elnéztem a leszállást és továbbmentünk két megállóval (még szokni kellett a rövid megállókat), sétálhattunk vissza a csomagokkal a máltai éjszakában
  • az apartman bejáratánál kb. tíz percig kellett keresgélnem a kis szürke dobozt, amibe a kulcsot elrejtették…

A Malta Air Boeing 787 Max repülőgépe

Közlekedés Máltán

Tudni kell, hogy Málta (Olaszországhoz hasonlóan) autózás-központú. Például minden utca úgy néz ki, hogy vékony, kb. 1 méteres a járda mindkét oldalon, mellette mindkét oldalon parkolósáv, és középen kétsávos autóút, az autóknak tehát kb. ötször annyi helyet adnak, mint a gyalogosoknak. Növényt egész városrészeken keresztül nem látsz. Máshol, például Barcelonában túlléptek már ezen, élhető is lett a város, Máltán erre még várni kell.

Továbbá Máltán semmi sincs, ami sínen járna és ezért kényelmesebb lenne: se vonat, se villamos, se metró. Buszok vannak és autók. Utóbbiakat turistaként Uber/Bolt/taxi formában lehet igénybe venni, vagy bérelni, ha van idegrendszered idegen országban, nagy forgalomban, agresszív sofőrök között, bal oldalon vezetni, hát nekem például nincs, így maradtak a buszok.

A buszok alapvetően civilizáltak, például tényleg a Google Maps és a Tallinja app által is ismert menetrend szerint járnak. Van rajtuk légkondi (ha bekapcsolja a sofőr), használható wifi(!), relatíve tiszták, az utasok udvariasak egymással. A lányoknak érdekes kulturális tapasztalat volt, amikor mi voltunk az egyetlen fehér bőrű utasok a buszon.

Látkép a buszmegállóból

Buszos út tervezési trükkök

A máltai buszokkal az a probléma, hogy a magyar személyvonatokhoz hasonlóan minden bokornál megállnak. A főváros és a Cirkewwa-i komp közötti út például a 41-es járattal 82 perc, és ezalatt 67(!) megállója van. A busz átvág Málta összes sikátorán, szakadt házak között halad, és percenként, kb. minden második utcánál megáll.

A megoldás, hogy hosszabb utakra az X-es (expressz) járatokkal kell menni, akár úgy, hogy az X-es járat megállójáig másik busszal mész el és ott átszállsz. Az expressz buszoknak ugyanis kevesebb megállója van, csak kb. 3 percenként állnak meg… Az átszállásos útvonalat azonban se a Google Maps, se a Tallinja app nem ajánlja fel alternatívaként, neked kell kigubizni a menetrendből.

Persze ez az ötlet sem mindig jó: február elején, a húsz fokos, szellős, kellemes időben simán elüldögéltünk a Luna nevű megállóban fél órát az átszálláshoz. De aztán belegondoltam, milyen lenne ugyanez nyáron. A megálló ugyanis így néz ki:

Luna buszmegálló Máltán

Nyáron itt kb. 60 fok lehet: 40 fok árnyékban, csak nincs árnyék, hősugárzó kövek és házak vannak, nyáron tehát lehet, hogy mégis inkább a 41-est választanánk, vagy bármi mást, ami elsőként arra jár és légkondícionált…

Egy másik napon, egy másik járatnak meg olyan szűk utcában is volt megállója, ahol nem volt járda, a busz is éppen csak elfért a falak között. A megálló egy ház kapuja előtt volt – a lakók, ha jól időzítenek, a kapuból egyből a buszra szállhatnak fel…

Plusz, néha mindkét irányba haladva ugyanott állnak meg a buszok, figyelni kell a végállomás nevét is, nem csak a járat számát. Meg a megálló nevén kívül a sorszámát is, mert néha abból is több van. Egy-két nap alatt simán bele lehet ezekbe jönni, utána én már csak akkor rontottam el, ha nagyon fáradt voltam…

Az öt napunk alatt előfordult még, hogy

  • nem jött a busz egyáltalán, kimaradt egy járat, semmi gond, fél óra múlva jött a következő,
  • olyan tömeg volt, hogy a sofőr nem engedett fel új utasokat…
  • a sofőr szólt, hogy útlezárás miatt másfelé megy…

Végül csak egyszer lett elegem az egészből, amikor fáradt voltam és rossz buszra szálltunk. Szerencsére a busz egy ideig hazafelé vitt minket, de aztán elkanyarodott, ezért leszálltunk, és ott álltunk két gyerekkel egy külvárosi random helyen, a térkép szerint másfél kilométerre az apartmantól. Barcelonában ez egy fél órás kellemes séta hazáig, Máltán viszont a megoldás egy 6 eurós Uber lett. (folyt. köv.)

Utószezoni nyaralás Burgaszban

Az alapötlet az volt, hogy tengerparton nyaraljunk, de lehetőleg olcsón. Így választottuk ki a szeptemberi, tehát utószezoni Bulgáriát. A konkrét időpontot a WizzAir menetrendjéhez igazítottuk (hétfőtől péntekig), lett szállás, a csajokat kikértük az iskolából, magunkat a munkahelyünkről.

Két hibát követtünk el. Az egyik, hogy előbb a külvárosi szállást fizettük ki, mint hogy a programokat megterveztük volna, ezért buszozni kellett, ha a városba akartunk jutni. A másik hiba az volt, hogy a Bookingon nem olvastam el elég figyelmesen a medencéről szóló kommenteket. Az volt a terv, hogy délelőtt kirándulunk vagy strandolunk, a délutánt pedig a szállodai medencében töltjük. Csakhogy a medencében a víz olyan hideg volt, hogy ha egyáltalán be tudtunk menni, 10-15 percnél többet semmiképpen nem lehetett benne tölteni…

Az utazás jól ment: a WizzAir odafelé összeültetett minket, pedig nem fizettünk érte, és hazafelé is csak két sor távolság volt köztünk (Barcelonából hazafelé a Ryanair képes volt a 2. és 39. sorba ültetni minket Noémivel). Érdekesség, hogy az embereknek még mindig tanulni kell, hogy a gyors utascsere nem kapitalista ármány, hanem mindannyiunk, sőt az utánunk jövők érdeke is. Vacakolni a csomaggal, illetve más helyére ülni, hogy aztán várni kelljen rád, mindenkivel szemben illetlenség.

A burgaszi tengerpart napernyőkkel

A homokos tengerpart nagyon bejött: szép és biztonságos volt, sokáig leért a lábunk, Dórit is be lehetett engedni egyedül. Szarafovóban a „központi” beachen, illetve Burgaszban is mindenhol volt tiszta mosdó.

Az utószezon miatt viszont minden kihalt volt – valószínűleg a Sunny Beach nevű helyre kellett volna menni nyaralni, húsz kilométerre északra, ott talán nagyobb élet van még ilyenkor is. Az a baj, hogy se előtte, se azóta nem jöttem rá, hogyan lehet oda eljutni. Vonat nincs, busz jár állítólag, de erről semmilyen információ nincs sehol. Én eddig minden nyaralásunkat, minden nyugati városban, minden programunkat a Google Mapsben meg tudtam szervezni – a bulgáriai járatok viszont nincsenek oda feltöltve…

A fürdésen kívül járkáltunk tehát Szarafovóban és Burgaszban. Szarafovó igazából olyan, mint Balatonboglár lehet így szeptemberben (kihalt), Burgasz pedig mint Nyíregyháza – egy délutánt el lehet sétálgatni, de ennyi.

A burgaszi tengerpart a móló felől

Az árak olcsóbbak, mint itthon, például minden nap étteremben tudtunk ebédelni. Egyszer ért csak meglepetés, amikor a kikötői Dalyana étteremben a húshoz nem értették hozzá a köretet: sült húst kértünk és azt is hoztak, csak körülötte nem volt semmi… Angol nyelvtudás, illetve kártyaelfogadás az éttermekben van, de sehol máshol nincs (fagyizó, busz, cukrászda: cash kell, meg mutogatás). Még szerencse, hogy az összes mobil és az adatroaming működött (kösz, Brüsszel!)

Úgyhogy nem volt rossz, sőt négyesben együtt nyaralni kifejezetten jó volt, a homokos tengerpart is egy élmény – de ha legközelebb repülünk, valami izgalmasabb helyet fogunk választani.

Barcelona

Még januárban terveztünk Sevillába utazni, de sajnos covidos lettem és nem voltam olyan állapotban, hogy külföldre utazzak. Buktuk a repülőjegy árát, meg az élményt is.

Legyen akkor február és legyen Barcelona. Repülőjegy, szállás, programterv megvan. Az utazás előtti nap reggelén 38 fokos lázzal ébredtem… Ennyire nem lehetünk szerencsétlenek! Másfél napom volt, hogy kigyógyuljak, de lényegében sikerült, másnap fent voltunk a gépen, lázmentesen.

Felkészülés

Mindig felkészülők előre a városból, ahová megyünk. Ezúttal nagyon könnyű dolgom volt: az Utazás, nyaralás, infó portálnak ezen a két oldalán tökéletesen le van írva minden:

Amit a közlekedéshez hozzá tudok tenni: a legolcsóbb lehetőségek is teljesen jók. A vonat és a metró csak olyan szokásos, mármint Nyugat-Európában szokásos, de a buszok újak, tiszták, pontosak és mindenhová járnak. Az éjszakai repülőtéri busz például vadiúj volt, hibrid (néha csak árammal ment), és USB töltő volt a korláton – és ez a csóró járat volt, 1 eurós T-Casual jeggyel igénybe vehető. Mondjuk sok helyen megállt – az Aerobus és a reptéri metró nyilván gyorsabb, 5 euróért… Mi végül az egész városnézésünket lehoztuk két T-Casual 10 darabos tömbjeggyel, bármilyen kényelmetlenség nélkül.

A város

Barcelonában az a varázslatos, hogy hangulatában mediterrán, de kultúrájában európai. Az emberek hangosan beszélnek és közben gesztikulálnak, a személyes tér mint fogalom nem létezik, és a nők táncra perdülnek a tengerparton. De közben a meleg férfi párok kézenfogva járnak az utcán, a római katolikus misén Ukrajnáért imádkoznak, és mindenhol lehet bankkártyával fizetni.

Olaszországhoz képest a legnagyobb különbség a közlekedésben van. Barcelonában megszűnt az autós közlekedés szentsége, a belvárosban is az élhetőség a szempont. Szélesek a járdák, és le vannak vágva az utcasarkok. Emiatt minden sarok egyben egy tér, ahol kiülős éttermek vannak – de tényleg minden egyes kereszteződésnél van egy étterem. (Ez nyilván azért is volt, mert turistás helyen laktunk, 10 percre a Sagrada Familiától, ahol nyáron megjelenik plusz egymillió ember, akik enni akarnak.)

Az utcák egyirányúak. Minden úton van biciklisáv is. Minden sarkon van lámpa, így autóval minden sarkon várakozni kell. Ezt az egészet az autósok elfogadják, nem sietnek, nem nyomják neki, mint az olaszok vagy akár a magyarok. Ez Rómához is, Budapesthez képest is óriási kulturális különbség. Ide kellene eljutni nekünk is.

Güell Park

Egy sajátos épületekkel kiépített park a hegy tetején. Gaudí ugye csak elkezdte kiépíteni, így az igazán érdekes dolgok középen vannak, pont ott, ahol 11 óra után a sok száz ázsiai turista is tolakszik – érdemes korán menni. Körben viszont egy sima park, 1-1 érdekes terasszal. Egy romantikus sétára teljesen jó, az épületek is klasszak és a színes kaméleon is, de ha mondjuk legközelebb ki kéne hagyni valamit a programból, ezt hagynám ki, főleg, hogy még hegyet is kell mászni hozzá.

Barcelona tájkép a Güell parkból

Sagrada Familia

Ez viszont abszolút kötelező, tényleg egy világcsoda. Néhány hozzáadott tipp a fenti weboldalhoz képest.

Itt rendszeresen tartanak rendes katolikus misét, az időpont fent van a honlapon. Nem a templomban van, hanem jobbra hátul, lent a kriptában, ez ilyen eldugott, helyieknek szóló, szektás dolog. De ha a biztonsági őrrel el tudod hitetni, hogy hívő vagy, ingyen bemehetsz a Sagrada Familiába és eltölthetsz ott egy órát. A kripta látványa is megéri, a misén gitározó lány énekhangja is megéri – az egyik legjobb barcelonai ötletem volt, hogy menjünk el misére a Sagrada Familiába.

A jegyvásárlás valóban kihívás. A helyszínen szerintem semmi esély, előre meg kell venni a hivatalos oldalon, és ott is gyorsan elfogynak. Aztán időben kell érkezni, de ha várakozni kell, kényelmesen lehet szemben a parkban, vagy oldalt van Meki-BK-KFC, pizzéria, boltok stb.

Ajánlják és tényleg szenzációsan jó a hivatalos app, azon belül az audio giude, magyarul is. Egy ilyen épület bonyolult, ha csak megnézed, nem fogod meg is érteni. Az audio guide viszont jól szerkesztett és jól érthető, kényelmesen végigvezet az egész épületen. Lépésről lépésre elmagyarázza, hogy mit látsz. Kezdi a makettel (van egy a bejáratnál), aztán a három bejárat bemutatásával – és lám, a sok kavargó elemből kirajzolódik a kép és az elképzelés. Ugyanez folytatódik bent. Elképesztő az emberi tehetség, ami ebben a templomban megtestesül, hogy minden apró részlet mögött milyen ötletek vannak, mennyi tudás és tapasztalat. Mekkora dráma az is, hogy Gaudí milyen kis részét látta személyesen elkészülni. A benti fényjáték pedig az egyik legszebb dolog, amit valaha láttam.

Sagrada Familia hátsó oldala

Parc de la Ciutadella

Egy egy kényelmes délutáni séta: Diadalív, a Trevi-kút mintájára készült Cascada, igény szerint állatkert. A Diadalívnél éppen Putyin-ellenes tüntetés volt. De ami ennél érdekesebb: zsebtolvajokat fogtak a rendőrök!

Barcelonáról ugye mindenhol az írják, hogy biztonságos, de sok a zsebtolvaj. Ahogy sétáltunk a Diadalív mögött, elsietett mellettünk néhány fiatal suttyó, szakadt melegítőnadrágban, szakadt kabátban, na mondom, ezek tuti zsebtolvajok. Előttünk jártak, amikor egy civil ruhás rendőr lány, egy 160 centis, vékony kislány megragadta egyiket és kirángatta oldalra, egy férfi meg a másikat. Leültették őket, a zsebekből telefonok kerültek elő, a rendőrök zsebéből meg bilincs – tényleg zsebtolvajok voltak! Ezek szerint legalább küzdenek ellenük, klassz.

Egy hibát követtünk el, hogy innen sétáltunk le a tengerpartra. Fáradtak is voltunk, és az út hosszú és kényelmetlen ebből az irányból. Sajnos a várost és a tengerpartot elválasztja a vasút és a metró, amik itt a felszínen haladnak. Van egy felüljáró, de elég gettós környék – nem volt félelmetes, csak ronda. És fárasztó. A tengerpartot így már nem is annyira élveztük, üldögéltünk kicsit, aztán mentünk haza busszal.

Reggeli a 365-ben

A külföldi városnézés egyik legjobb része a beülős reggelizés. Ha arra jársz, ezúton is ajánlom a 365 nevű pékséglánc C/ de Sant Antoni Maria Claret, 157, 08025 Barcelona, Spanyolország cím alatti üzletét. Csodás szendvicseik és süteményeik vannak. Nyitva van 7-22 óra között minden nap.

Museo de Cera

Én nagy rajongója vagyok Madame Tussauds-nak, szerintem a világ egyik legjobb szórakozása a viaszbábukkal közös, vicces fotókat készíteni. És bár Barcelonában sajnos nincs Madame Tussauds panoptikum, van Museo de Cera, azaz Viaszmúzeum! Itt a koncepció ugyanaz, mint a Madame-nál, hírességekről készítettek élethű szobrokat viaszból. Ezeket megfelelően feldíszített szobákban, jelenetekben helyezték el, ahol meg lehet őket nézni és közös fotókat készíteni.

Tény, hogy ez a barcelonai változat gagyibb, főleg az arcok voltak sokkal bénábbak. Talán az élethűség Madame Tussauds copyrightos? Meg vaku sem volt nálam, pedig a fotózáshoz jól jött volna… De így is jól szórakozunk!

A rémisztő szakaszt Noémi külön is ajánlja… Én csak röhögtem, amikor a zombi kislány megindult felénk, és akartam kérni Noémit, hogy csináljon rólunk közös képet… de Noémi nem volt sehol! Elszaladt!

A Beatles és én a Viaszmúzeumban

Montjuic

Ez pont olyan, mint a Gellért-hegy, sétálgatni tökéletes, a várat, múzeumokat, olimpiai falut viszont kihagytuk, eddigre elég volt belőlük. Főleg, hogy február volt és 20 fok – átlibegőztünk inkább a tengerpartra. A kikötő és a tenger feletti libegőzés sem mindennapi élmény!

Barceloneta Beach

Itt döntöttem el, hogy ha egyszer valamiért elköltözünk, Barcelonában szeretnék élni. Egyrészt mert végtelenül európai és kulturált. Másrészt mert a februári szombat délután nem szürke depivel telik, hanem a barcelonai lakosok kisétálnak a tengerpartra, ahol 20 fok van, utcazenészek zenélnek, az emberek táncolnak, a kutyák szaladgálnak, a sirályok sírnak és repkednek, a tenger hullámzik. Volt, aki fürdőruhát vett és fürdött a tengerben. Volt, aki leterített egy törülközőt, lefeküdt és elaludt. Noémi kövekből szobrot épített.

Mondjuk mielőtt költözünk, még át kell gondolni, mi lehet itt május és október között: plusz egymillió ember, 30 fok és egyáltalán semmi árnyék, se a tengerparton, se a városban. A kutyák kizárólag kövön tudnak sétálni – a kispesti lakótelepünkön jóval több a fű és a fa, mint Barcelonában. Úgyhogy azt hiszem, mégis inkább csak telente fogunk ott élni…

Barcelona tengerpart

 

Két nap a Csorba-tónál

Az úgy volt, hogy karácsonyra és szilveszterre már volt programunk, de a közte levő hétre nem, Noémi pedig folyamatosan rágta a fülemet, hogy havas helyre vágyik. Magyarországon semmi esély nem volt havazásra, egy barátunk viszont mesélte, hogy január elején elviszi a gyerekeit Donovaly-ba síelni, amit tök jó ötletnek gondoltam. Csak mi nem síelünk, Donovaly-ban pedig a hóágyúzott sípályán kívül nincs hó… Eszembe jutott viszont a Csorba-tó, ahol harminc évvel ezelőtt nyaraltunk a szüleimmel, nagyon szép volt már akkor is, és speciel hó is éppen volt.

Csorba-tó a partról nézve, háttérben a Magas-Tátra csúcsai

A Csorba-tó az elmúlt évtizedekben népszerű síközpont lett, vagyis elképesztően drágák a szállodák, viszont a közeli kis nyaralófaluban, Vysné Hágy-ban volt egy olcsó, kétszobás apartman, ami tökéletesen megfelelt nekünk. Az volt a terv, hogy a villamosvasúttal járunk majd ide-oda a települések között, kirándulunk és megnézzük, amit éppen meg lehet.

A terv része volt, hogy autóval megyünk, és bár tudom, hogy másoknak a nyolc-tíz órás vezetés meg sem kottyan, én az anyósomékhoz vezető 2,5 óra után is mindig kész vagyok. De végül is kibírtam, ugye majdnem végig autópályán mentünk, csak a kassai, városon belüli E50 főúton volt WTF érzésem, a váltakozó 90-es, 70-es, meg jelzőlámpás(!) részektől…

Az első egész napon a Csorba-tótól a Fátyol-vízeséshez kirándultunk. A környezet nagyon szép, ugye jobbra-balra havas hegycsúcsok, fenyők, aztán csak bokrok, aztán csak a hó, gyönyörű volt. A nehézség, hogy az úton a turisták letaposták a havat, így jég lett belőle. Mármost az én Nike Air sportcipőm tökéletes például kutyát sétáltatni itt a házak között, a Magas-Tátrában a jégen viszont csúszott, mint az állat, és a csajok sem jártak sokkal jobban, pedig ők bakancsban voltak. Szöges cipő kellett volna ehhez a melóhoz.

Kis családom a tátrai kiránduláson

Másnap a Csorba-tó – Poprádi-tó útvonalon indultunk el, amit családoknak ajánlanak, babakocsival, meg öregeknek. Noémi tíz méter után érezte úgy, hogy ezt nem kéne, de ott még meggyőztem, hogy a kis jeges emelkedő majd elmúlik és jobb lesz az út. Később tényleg jobb lett, mesebeli havas fenyőerdőben jártunk. Aztán az ösvény keskenyebb lett, újra jeges, és a jobb oldalon óriási szakadék várta az érdeklődőket… Ott visszafordultunk. Aztán még aznap a lanovkázást délután kettőkor egyszerűen lekéstük, olyankor már nem visznek fel a hegyre, mert a 16 órai sötétedésig nem érnénk le, a tarajkai jégdóm pedig technikai okokból zárva volt – a programszervezés most kevésbé sikerült jól.

De a környezet végig szép volt a felettünk magasodó hegyekkel, a csajok is tudtak csúszkálni, ettünk, ittunk, kirándultunk, jó volt kimozdulni ismét.

Látkép a Fátyol-vízeséstől lefelé jövet

Tippek: Szlovákiában néhány kivételtől eltekintve senki nem beszél angolul, semmi sincs kiírva angolul, és sehol nem lehet bankkártyával fizetni. Utoljára már a Normafánál a rétest is kártyával fizettem ki, ehhez képest a Csorba-tó nemzetközi síközpontban „cash only” a büfé, a lakást átadó hölgy pedig ékesen, hosszasan karattyolt nekünk szlovákul, biztos fontos dolgokat mondott, egy szót sem értettünk belőle. A híres tátrai kisvasút viszont tényleg jó, olcsó, pontos, tiszta és hangulatos, elképesztő a kilátás egyik oldalon a Magas-, a másik oldalon a távolban az Alacsony-Tátrára.

Négy éjszaka Dél-Olaszországban

Noémi 2020. elején nézte ki Dél-Olaszországot a következő utazásunk céljának. Részemről is rendben volt a dolog, de amikor konkretizálni kezdtük volna, beütött a járvány és csak most jött el az idő, hogy tényleg elmehessünk. Újdonságként a csajokat is magunkkal vittük, mert úgy éreztük, hogy Dóri is bírná már az utazással járó fáradalmakat. Kikértünk mindenkit mindenhonnan, és kb. elterveztem, hogy öt napig mihez kezdünk majd.

Az utazást tényleg bírta Dóri, semmi probléma nem volt. A most aktuális hányós-fosós vírus viszont sajnos pont Olaszországban, a második napon jött ki rajta… Hétfőtől péntekig tartott a nyaralás, ebből a keddet az apartmanban töltöttük Dóriért aggódva. Ha ugyanez itthon történik, nem para, láttunk már ilyet. De ha nem javul a helyzet és kórházba kell vinni, idegen országban gáz lett volna. Dóri szerencsére másnapra rendbejött, de azért a kedd elég hosszú volt mindenkinek.

Lama Monachile

Én már sok helyen jártam életemben: a gizai piramisoknál, az Eiffel-toronynál, a Buckingham Palotában, a Sixtus-kápolnában, meg Magyarországon is sokfelé. De ilyen szép helyet, mint a Lama Monachile még sohasem láttam. És amíg az összes többi hely olyan, hogy fotón szép, de személyesen nem olyan nagy szám, a Lama Monachile személyesen is hihetetlenül szép.

Mondjuk strandnak erősen kompromisszumos: bazi nagy kövek vannak a víz alatt, amiken bizonytalan minden lépés. Ha fúj a szél, akkor a méteres tengeri hullámok bejönnek az öbölbe is, fellöknek, és ha ráesel egy ilyen sziklára, simán benne van a pakliban egy csonttörés. Májusban pedig még hideg a víz, 18-20 fokos, kb. mint egy sportuszodában. Az a megoldás, ha beúszol a tenger felé, ahol már mély a víz és onnan nézel körül – elképesztően szép látvány. Arra viszont nem alkalmas, hogy a gyerekek önfeledten strandoljanak benne, mint mondjuk a Balatonban.

Lama Monachile egyik oldala

Tömegközlekedés Dél-Olaszországban

Mentünk ugye repülővel, aztán busszal a városba (Bari), vonattal tovább a másik városba ahol az apartman volt (Polignano a mare), és csütörtökön még tovább eggyel várost nézni (Monopoli). A repülőtéren kérték a beszállókártyát és a személyi igazolványt, és az apartmanban a személyimet. Ezeken kívül egész idő alatt senkit nem érdekelt semmilyen papírunk, igazolásunk, menetjegyünk.

Pedig a covid-oltásaink igazolását letöltöttem (EESZT app!), kinyomtattam papírra is (de minek), sőt Dórinak PCR tesztet csináltattunk indulás előtt (kidobott pénz volt).

Ugyanez a menetjegyekkel: a buszjegyért futnom kellett a Bari repülőtéren át, mert a busz már bent állt a megállóban, a buszjegy viszont a repülőtér átellenes végén levő Relay boltban kapható… Volt olyan utas, aki egyszerűen csak nem vett buszjegyet, ő csinálta jól, mert nem is kérte senki. Vonaton ugyanez: leírják, hogy a jegyet vedd meg és még az állomáson érvényesítsd a „yellow cab” nevű eszközzel. A yellow cab egyébként zöld… És a zöld színű yellow cabben érvényesített jegyeket sem kérte soha senki, egyik vonatút során sem.

Az utastájékoztatás pedig olyan, mint Magyarországon. Minden csak a helyi nyelven van kiírva, a vonatnak pedig csak a célállomása látható, ami nekünk semmit nem mondott, mert azt szerettük volna tudni, melyik áll meg Polignanoban. Megkérdeztem egy ilyen helyi vasutast, mondta, hogy 1-es vágány. Megjött, felszálltunk, és tíz perce ültünk az álló vonaton, amikor a belső monitoron kiírták az állomásokat – Polignano nem volt köztük… Megkérdeztem a kallert – ez tényleg nem áll meg ott, menjünk a 3-as vágányra… Leszálltunk… A 3-as vágányra pont jött a vonat, arra felszálltunk… az volt a jó, de hogy az utastájékoztatást mint problémát például Londonban simán meg tudták ugrani, elképesztő.

Ezek után nem gondolná az ember, de a vonatok pontosak, percre pontosan járnak, a Trenitalia honlapjának megfelelő menetrendben. A honlapot kell nézni, és ahhoz hozzánézni a helyi kiírást.

Az olasz emberek

Ez mondjuk vicces volt, az összes sztereotípiának megfeleltek. Az építőmunkások pizzát kajálnak délben. Mindenki hangosan és sokat beszél, és közben a kezével gesztikulál. Rengeteg a robogós, és ha a robogós srác a mögötte ülő barátnőjének magyaráz, akkor inkább elengedi a kormányt, csak hogy gesztikulálni tudjon… A vonaton jött velünk egy nagyobb iskolás csoport, hát képzelj el száz olasz kisgyereket egy helyen…

Az autózás mint sztereotípia is megvolt: egy életkor felett mindenki autóval jár, kicsi, ócska, összekarcolt Fiatokkal. Nincs elsőbbségadás, a zebrán simán átment előttünk egy csomó autó. Akkor állnak meg, ha konkrétan kimész eléjük az útra, akkor azért nem ütnek el.

Az viszont tetszett, hogy az idősek kiülnek a kapu elé és beszélgetnek, és a férfiak is, nem csak a nők. Relatíve sok az idős férfi, akik jó egészségi állapotban vannak, jól öltözöttek és aktív közösségi életet élnek.

Egy nyaralóvárosban elvártam volna, de csak kevesen beszélnek angolul, azok is rosszul. Mondjuk kedvesek és korrektek – érdekes módon sehol sincs borravalózás, mindenhol pontosan a kiírt összeget fizettük ki, étteremben is (és mindenhol kártyával, ez is alap).

Maxi pizza

Építészet

Polignano a mare pont úgy van elrontva, mint Kairó: minden tiszta kő. Nincs fű, nincsenek fák, csak fehér színű, márványszerű kő faltól falig. Iszonyatosan forró, nyilván. A járda pedig kb. fél méter mindkét oldalon, a családtagok csak egymás után sorakozhatnak, miközben az úttest két sávos: az autók része fontosabb.

Monopoli viszont kb. olyan, mint egy normális magyar város, vannak benne parkok, játszóterek, üzletek és a járdák is szélesebbek. Monopoliban csak a főtér olyan, mintha a polgármester apjának kőbányája lenne: térkövezve van a marha nagy tér, élmény lehet ott tartózkodni nyáron.

Monopoli térköves főtere

Mit érdemes vinni

Három jó ötletünk is volt, hogy mit vigyünk az útra:

  • Chromecast: az apartmanban volt tévé, kb. 3 olasz csatornával. A wifi viszont jó volt, így a Chromecasten keresztül ugyanúgy Netflixezhettünk, mint itthon,
  • vízálló mobil tok: egy ilyennel a vízben is veled lehet a telefonod, és elég jól lehet vele fényképeket is készíteni,
  • vízálló papucs: ez a köves tengerben volt nagyon hasznos, kíméli a lábadat és kevésbé vágod el, ha valami élesre lépsz.

Szintén nagyra értékeltük az európai roaming szabályozást: mindhármunknak (Dórinak még nincs saját előfizetése) végig volt rendes hálózata és internete is. A csajok digis mobilján mondjuk külön kérni kellett még itthon, meg az Andriodban engedélyezni, de ez nem nagy macera, és az utazás sokkal komfortosabb volt így.

Úgyhogy ez volt a nagy májusi nyaralás. Koncepcionálisan abban tévedtünk, hogy egy fürdős, strandolós útnak szántuk, de Dél-Olaszországnak ez a része erre alkalmatlan. A tenger hideg és mély, a part köves és sehol sincs kiépítve, nincs se árnyék, se büfé, se WC. A városnézés viszont a csajokat csak korlátozottan érdekli: a középkori kis utcák hangulatosak, de 8-12 évesen erre még nem fogékonyak annyira. Ezzel együtt jó volt, mert strandoltunk is, várost is néztünk, a Lama Monachile pedig bármelyik világcsodával felért.

Kirándulásaink a járvány alatt, 2. rész

Az előző résznek viszonylag sikere volt, többen is mondták, hogy érdekesnek találták, úgyhogy írok még egy kört. Egyébként sok programajánló oldal állt most rá a kirándulás-ajánlásra, például a We love Budapest vagy a Turista Magazin (OK, ők lehet, hogy nem csak most kezdtek el a témával foglalkozni…) érdemes ott is nézelődni vagy lájkolni őket Facebookon.

Az alábbiak mind relatíve távolabbi helyek, ahová mi autóval mentünk el. Mindenhová érdemes korán menni, mert a tömeg 10-12 óra között fokozatosan nő.

Két részre bontom a listát, először azokat gyűjtöm össze, amelyek tetszettek, majd amelyek csalódást okoztak.

Amik tetszettek

Fóti Somlyó

Kijelölt, gondozott, könnyen végigsétálható tanösvény, aminek az első fele réten vezet bokrokkal, a második fele erdő. Rengeteg a lepke – mi csak kevésbé szép feketéket láttunk, de tavasszal lehet, hogy változatosabb színűek is vannak. Egy ponton gyönyörű kilátás van Budapesttől kb. Szentendréig, és egy széles grafikán ki is van írva, mi mindent láthatsz. Ezt a cikket ajánlom, ha bővebben is érdekel.

Kilátás körbe a Fóti Somlyó hegyről

Katalinpuszta, Gyadai tanösvény

Ez egy szuper családi kirándulóközpont, a vírushelyzettől függően van kisvonat, büfé, játszótér, és messze a legjobb tanösvény, ahol eddig jártunk. Az a jó benne, hogy nem csak erdő van táblákkal, hanem olyan apróságok, amelyek a kirándulást érdekessé teszik a gyerekek számára is. Van például szénabála, amire fel lehet mászni, több helyen is deszkákból a talaj feletti járat, illetve valamelyik ide-oda mozog, így ügyességi játék, és persze a függőhíd.

Deszka-ösvény Katalinpusztán

Turul – Szelim barlang – Ranzinger Vince-kilátó (Tatabánya)

Ez is egy változatos délelőtt: a Turulról el lehet mondani a gyerekeknek a mesét, aztán a Szelim-barlang már önmagában is érdekes, de egyébként sztori is van hozzá a törökök elől itt bujkáló magyarokról. A kilátó pedig bazi magasan van, egy kisrepülő velünk egy szintben húzott el. Megjegyzés: a Turul és a kilátó között jól kiépített, könnyű út is van, a barlang után érdemes azt megkeresni (nem pedig árkon-bokron keresztül menni, mint mi).

A Turul alulnézetből

Pákozd-Sukorói Arborétum

Katalinpuszta mellett ez volt a legjobb hely, ahol mostanában voltunk: vannak állatok (emu, szarvas, páva, pulyka és még sok másféle madár), kilátó, erdő, rét és tó, játszótér és padok, amire le lehet ülni. Változatos és hangulatos, nagy területen van, tehát nincs tömeg, ajánlom.

Páva a sukorói arborétumban

Miska huszár szobra, Pákozd

Ide akkor érdemes elmenni, ha amúgy is a környéken jársz, például az arborétum után egy plusz látnivaló, vagy ha biciklivel mennél valahová… Bazi nagy, látványos szobor a falu szélén, ingyé… egynek jó.

Királyréti tanösvény

Nagyon jó a tanösvény: 2,5 kilométer hosszú és viszonylag könnyű, nincs nagy hegymászás, viszont vannak látnivalók. Az útvonal nincs jól kijelölve: a Hiúz ház mögött jobbra kell fordulni és onnan be az erdőbe, és utána a zöld plusz jelet kell követni. A fenyőerdő résznél zavaró, hogy a tanösvény elválik a kényelmes, széles úttól – valójában azzal párhuzamosan megy és vicces a zegzugos ösvény, idővel pedig visszavált a széles útra. Aztán tókerülés, az is nagyon szép és visszafelé már kiépített út van a horgásztó mentén a faluig. Balra van egy klassz játszótér, és ha még bírjátok, érdemes felmenni a kilátóba is, főleg, ha a fák már zöldek lesznek és nem feketék, mert Zsófit a Börzsöny fentről a Tiltott Rengetegre emlékeztette…

A Börzsöny, mint Tiltott Rengeteg

Sós-tó tanösvény, Székesfehérvár

Ez se rossz, kb. két órás séta, van nádas, palánkok, madárles és kilátó, kb. a Tüskevárnak megfelelő a feeling. A háttérben a Videoton-stadion elcsúfítja a látványt.

Szabolcsi Földvár

Ez nagyon messze van, persze mihez képest – ha például Tokajban jársz, akkor nincs is olyan messze. A Szabolcs nevű falu végén, a Tisza mellett maradt meg körben egy régi földsánc. Jópofa hely, körbe lehet a sáncon sétálni, belül például piknikezni… Én a helyiek helyében koncerteket rendeznék itt, mert körben a földsáncról pont úgy lehetne jobban látni a színpadot, mint a Budapest Parkban…

Ami nem tetszett

Tatai Fényes Tanösvény

Ezt mindenki nagyon dicséri, pedig nem nagy szám: a mocsár felett deszkákon járkálhatsz egy órát. A gyerekeknek konkrétan unalmas volt, az embereket pedig nem lehet rendesen kikerülni. Az egyetlen izgalmas rész a tavon való átkelés a csónakkal, ahol egy kötél mentén kell áthúzd magad. Volt, aki beborult, de sajnos mi csak hallottuk, nem láttuk… (van sima átjáró is, de akkor az egyetlen izgalmas dolgot is kihagytad a kirándulásból)

Mocsár Tata mellett

Alcsúti Arborétum

Ez is híres és a hóvirág-mező tényleg szép. De azon kívül egyáltalán semmi érdekes nincs benne, az egész semmivel sem érdekesebb, mint pl. a Népliget, és ahhoz képest a világ végén van és még drága is.

Bence-hegyi kilátó

Ez is csalódás volt. Egyrészt északra van a Velenci-tóhoz képest, vagyis minden napszakban szembesüt veled a nap. Szerintem maga a látvány sem nagy szám: síkság, a közepén egy tóval – én szeretem ezt a környéket, de mint panoráma, unalmas. A kilátóba is felesleges felmenni, mert

  • ugyanazt fogod látni, mint a parkolóból,
  • jól megvágnak (500 Ft/fő),
  • a járvány miatt várni kell, és
  • a jegyszedő egy bunkó, feleslegesen rászól a gyerekekre.

OK, ha a környéken jársz, a parkolóba esetleg érdemes felmenni szétnézni.

Kilátás a Bence-hegyi kilátóból

Naplás-tó

Ez is szép, de ugyanaz a baj vele, mint a többivel: nincs mit csinálni. Körbe lehet sétálni, élvezni a napsütést – felnőtteknek jó, a gyerekeknek unalmas. Előnye viszont, hogy autóval relatíve közel van (Pesten, Rákos és Cinkota között).

Kirándulásaink a járvány alatt

A bezártság hónapjaiban lelkileg sokat segített, hogy a hétköznapok után hétvégenként nagyobb kirándulásokat tettünk a környéken. Régen (~B.C. – before coronavirus), ha kirándulásról volt szó, elsősorban a Kopaszi-gát – Gellért-hegy – Normafa vonalon mozogtunk, most viszont a járvány miatt kevésbé népes helyeket kellett keresni. Szerencsére minimális kereséssel nagyszerű helyeket találtunk – ha az ember hajlandó csak 10-20 perccel többet autózni, a budai hegyek másik oldalán és Budaörs körül is csodálatos helyek várják. A gyerekkel is megfelelő, 1-2 órás utakból egy válogatás, északról délre:

Budai-hegyek

  • Dévényi Antal-kilátó, Piliscsaba – a piliscsabai vasútállomáról érdemes elindulni, viszont az út meglepően meredek, ha öreg vagy kevésbé sportos vagy, nem ajánlom, ahogy babakocsival sem. Lefelé jövet viszont lehet röhögni az öreg és babakocsis szerencsétleneken. A kilátás fentről nagyon szép, talán az összes közül innen volt a legszebb:

Kilátás a Dévényi-kilátóból

  • Jági tanösvény, Pilisszentiván – ez egy laza és szép tanösvény, az Ördögsziklát ne felejtsd el útba ejteni (mint én). Megmaradt bennem a sértettség, amiért a járvány idején a buta és rosszindulatú polgármester megpróbálta lezárni az erdőt a városi turisták elől, de mivel a polgárőr gyerekek csak délelőtt 10 órától álltak ki az útra, mi már csak kifelé jövet láttuk őket…
  • levendulamező, Kevélyek, Egri vár másolat, Pilisborosjenő – a polgármester ott sem támogatta a pestiek megjelenését a faluban, ezért szerintem a helyes megoldás az lenne, ha Pilisborosjenő lakóit se engednénk be egy darabig Budapestre. De a környék amúgy szép, mi a Kevély-hegyi kőfülkéig ballagtunk fel, aztán le a várhoz, ez pont elég volt egy délelőttre.
  • Csergezán Pál-kilátó az Erzsébet büfétől indulva – nekem ez volt a kedvencem, egyrészt mert pont jó a nehézségi foka, kb. két óra hegymászás folyamatosan felfelé, de nem olyan durva meredekséggel, mint például Piliscsabán. Másrészt változatos és szép a táj, van erdő, fennsík, sziklák, fenyőerdő, bokrok, ritka is, sűrű is. Félúton a „Tarnai-pihenő felé” nevű helyen csodás a kilátás és fantáziadús fényképeket lehet készíteni, itt például beolvasok a Magasságosnak a koronavírus-járvány miatt:

Beolvasok az égnek a Tarnai pihenőnél

Budaörs környéke

  • Ördögorom park – itt ténylegesen Budapesten belül (Kelenföldről busz is jár ide) tudsz egy viszonylag néptelen erdőben kirándulni. Itt is van tanösvény, el lehet olvasni, hogy miért őrizték meg jótét lelkek ezt a helyet erdőnek a XII. kerület közepén (mert geológiailag értékes). Mi csak oda-vissza sétáltuk végig, de mivel ez a Budai hegyeknek egy nyúlványa, erdőn keresztül elérhető innen például a Normafa, nagyobb túrákat is lehet tenni innen indulva. Ilyen a kilátás Gazdagrét felé:

Kilátás az Ördögoromról

  • Budaörsi Szeplőtelen Fogantatás kápolna – ez egy domb Budaörsön, de szuper a látvány, és a gyerekkel jól lehet ide-oda járkálni a domb tetején. Mivel nincsenek fák, árnyék sincs, nagy melegben nem érdemes menni (meg a szél is fúj).

A kápolna a budaörsi dombon

  • Olimpia-park – Őrmezőtől keletre van egy erdős park, ami tök néptelen, akkor érdemes ide menni, ha semmiképpen sem akarsz emberekkel találkozni. Például ha kitör egy világjárvány vagy valami. A látnivaló 1db háborús bunker, de az jókedvű színesre van festve.
  • Kamaraerdő – itt is van tanösvény, 4km. Sétálni jó, de nincs semmi látnivaló, ezért a gyerekeknek unalmas volt

Távolabbi helyek

  • Beliczay-sziget, Érd – a Csergezán-kilátón kívül talán ez volt a legérdekesebb találatunk, Érd mellett egy dunai félsziget. Van benne gyönyörű erdő, patak, Duna-part, a limányban brekegő békák. Noémiről készítettem egy szinte festményszerűen szép képet:

Noémi az érdi Duna-parton

  • Nyakas-kő, Biatorbágy – ide már autópályán kell menni, de egyszer megéri, ismert és klassz kirándulóhely hegymászással. Figyelni kell, mert az út a sziklákon meredek és veszélyes – másnap, miután ott voltunk, egy férfi leesett és meghalt… A Nyakas-kőtől megpróbáltunk északra is tenni egy kanyart, de végül túl veszélyesnek ítéltük meg. Keletre, a hegy túloldalán viszont jópofa erdei kunyhókat lehet találni. Plusz a városban a viadukt, ha már arra jársz és ismered a történetét.

Noémi kinéz a Nyakas-kő felől

  • Veresegyházi horgásztavak – ez is egy klassz séta, a három tóból kettőt körbesétálni is elég volt. A képen kacsa-mama a gyerekeit védi az én gyerekeimtől:

Kacsacsalád Veresegyházán

Közelebbi helyek

  • Halmierdő – ebben az időszakban már nem csak a salsa és a koncertek maradtak el, hanem az osztálykirándulások is, tovább fájdítva a szívemet. Úgyhogy visszamentem nosztalgiázni, fel tudom-e idézni az akadályversenyek útvonalát. Eddig háromszor jártuk végig az osztállyal, de nekem sosem állt össze földrajzilag, hogy merre mentünk pontosan (elég, ha a tanárok tudják…) Szerencsére sikerült eltalálni az elágazásokat, és most már térképen is látom, ahogy egyik végétől a másikig bejártuk az erdőt a két játszótér között. A táv 2,6km egyébként, ami nem tűnik soknak, de a buszozást és a játszótereket is beszámítva nem is kevés egy osztálynak…
  • Sportliget, Kőbánya – ez is nagy találat volt, mert közel van és nincsenek sokan. Ideális görkorcsolyához és biciklizéshez is, plusz van játszótér.
  • Népliget, északi rész – az északi rész kisebb, mint a déli, de sokkal változatosabb. És mivel ritkán állnak a fák, sokkal jobb esélyed van madarakat fotózni, mint egy sűrű erdőben.

A Római Strandfürdő, mint Állami Strand

Nyár van, strandolni mentünk, a Római Strandfürdőre, mint már tavaly is sokszor. Idén változás volt a jegyvásárlásban: a pénztárban nem karórát adnak, hanem QR-kóddal ellátott jegyet. Kiírták azt is, hogy odabent csak előzetesen feltöltött Festipay kártyával lehet fizetni mindenhol. Na, vettünk jegyet, feltöltöttünk Festipay kártyát. A QR- kódos jegyet leolvasták a bejáratnál, majd a bejárat után egy néni karszalagot tett a csuklónkra.

A karóra tavaly azért volt jobb, mert azzal lehetett üzemeltetni a csomagmegőrzőt is, ami egy kitűnő, kényelmes megoldás arra, hogy elzárd a pénzed, irataid és telefonod, de bármikor gyorsan elővehesd őket, ha kell (például a büféhez). Idén viszont a csomagmegőrző NEM MŰKÖDIK, mint az ki volt írva. Egy arra járó dolgozótól megkérdeztem, hová tehetném el az irataimat és hasonlókat, hát az Értékmegőrzőbe! A dobozok egyébként sem értékek megőrzésére valók! – kaptam a kioktatást. Bocsánat.

Elballagtam tehát az Értékmegőrzőbe, ahonnan továbbküldtek egy fizető bódéhoz, ahol előbb 600 forintért Értékmegőrző Jegyet kell venni. Elmentem tehát oda is, és mivel odabent ugye csak Festipay kártyával lehet fizetni, Festipay kártyával akartam fizetni. De nem, Értékmegőrző Jegyet csak készpénzért lehet venni vagy bankkártyával! A pénztáros kislánynak szóvá tettem, milyen bonyolult már ez az egész, mire neki állt feljebb és ő is kioktatott, hogy egyáltalán nem bonyolult, mi ebben a bonyolult, annál a bódénál még a bejáratnál vagyok, nem „bent”.

Foglaljuk össze az állami üzemeltetés felismert jellegzetességeit: amikor elromlik valami, nem megjavítják, hanem kiírják, hogy nem működik. Cserébe még jobban megvágnak, és ha nem értesz valamit, még jól le is szúrnak, hogy miért nem érted. A hideg vizes strandra a családi belépő egyébként 7.600 forint, értékmegőrzéssel 8.200, ezt csak úgy mondom.

Nyaralás Orfűn

Idén Orfűn nyaraltunk a családdal: van szép tó, strand, vízi élménypark… Meg volt két göthös gyerekünk, úgyhogy strandolásról szó sem lehetett. Aztán az indulás napján leszakadt az ég, de annyira, hogy félre kellett állni az úton, mert nem mertem haladni. Végül baleset miatt beállt az M0-ás… Nem mondhattuk, hogy nem vettük észre a figyelmeztető jeleket!

De aztán leértünk valahogy Orfűre, és minden szépen elrendeződött. Most először vettünk ki apartmant, egy tündéri kis nyaralót a hegyoldalban, ahol mindenünk megvolt: két szoba, konyha, terasz, udvar, wifi és minden, ami kell egy gyerekes családnak.

Orfű is gyönyörű hely, szép a tó, mellette rendezett a part, körben hegyek, és az egész falu nyugis és csendes – nyaralófaluhoz és július közepéhez képest kissé túl csendes is, de minket ez nem zavart.

Noémi az orfűi tó partján

A programok tekintetében Pécsben gondolkoztunk, ami Orfűhöz közel van. Azt az apróságot néztem el, hogy a kettő között még pont ott van a Mecsek… Úgyhogy délutánonként jobb híján beraliztunk Pécsre a kanyargós hegyi utakon. Itt rendezik ugye a Mecsek-ralit is, gondolom a ralisok itt a legnagyobb menők, ezért mindenki őket igyekszik utánozni, elképesztő sebességgel veszik az autósok a kanyarokat (korlátra tett virágcsokrok és koszorúk emlékeztetnek azokra, akik túl gyorsan mentek). Ha pedig valaki lassabban halad, például mert először jár arra, annak szigorúan közvetlenül a seggébe bújnak, szinte tolják előre, hátha akkor gyorsabban fog haladni (pedig nem).

Ez a vezetési stílus hazafelé az autópályán is megmaradt: alig hagytuk el Pécset, gyors egymásutánban három másik autós sem tudta elviselni, hogy az autópályán egy fehér Suzuki megelőzze. Addig jó volt nekik 125-tel menni, de mikor melléjük értünk 127-tel, rögtön fel kell gyorsítaniuk 130-ra és versenyezni…

A pécsi programok közül a Tettyei mészkőtufa barlang klassz, a gyerekeknek is, és érdemes felmenni a barlang feletti várromhoz, plusz a kettő közötti játszótér is nagyon bejött a csajoknak.

A Pécsi Állatkert szintén jó program, szerintem a legjobb állatkert az országban, pedig én voltam már a budapesti, a nyíregyházi és a veszprémi állatkertben is, ezek közül messze a pécsi a legjobb. Egyrészt relatíve kicsi, két óra alatt két gyerekkel kényelmesen be lehet járni. Másrészt van ajánlott útvonal, nem neked kell megfejteni, hogy merre indulj és mit nem láttál még. Az állatok is klasszak, rengeteg a fa (=árnyékos), és a kisállat-simogatóban a kecskéket tényleg lehet simogatni, nem szaladnak el azonnal.

Voltunk még a Vasarely Múzeumban, Zsófi már élvezte, Dóri még nem, és néhány kilátóban is. A tévétorony szerintem nem éri meg az árát: irgalmatlanul messzire ellátni belőle, de ezért kár ilyen messzire menni és ennyi pénzt kifizetni, a kisebb kilátók hangulatosabbak és közelebb is vannak. Végül a belváros: szép, csak a gyerekek nem tudnak mihez kezdeni vele – volt viszont egy csendes kis játszótér az egyik sarkon, aznapra az volt a nyerő megoldás…