Jesoloi nyaralás, 3. rész: Burano és Murano

A jesoloi nyaralásunk utolsó teljes napján mentünk el ide: Burano és Murano a Velence körüli lagúna két kis gyöngyszeme, és ha eldugott, nem turistáktól hemzsegő, autentikus olasz életérzésre vágysz… akkor nyilván ne olyan helyre menj, ahová húsz percenként érkezik hajó Velencéből, illetve a Punta Sabbionin keresztül Lido di Jesolo felől. De Burano így is élvezhető, egy Margit-sziget méretű hely élénk színekre festett házakkal, plusz a sziget túloldalán érdekességnek van egy ferde tornyú templom.

A következő megállónk Murano volt, a híres üveggyárral és millió üzlettel, ahol a muranoi üvegből készült dolgokat árulták. Valóban szépek, csak praktikus hasznuk nincs, és bármit veszel, a drága üvegtárgyat nehéz úgy hazavinni, hogy el ne törjön. Egy muranoi üveg vázát például teljesen elképzelhetetlen fapados repülővel hazavinni. Kisebb ékszereket lehet venni, de azok annyira azért nem különlegesek. Klassz viszont a demonstráció: egy húsz perces műsor keretében egy üvegfúvó ember a szemünk láttára készített el egy muranoi üveg vázát, illetve formázott meg egy lovat, szintén üvegből.

A trevisoi repülőtérhez hasonlóan Muranoban is szívás volt a tömegközlekedés: két külön helyszínen van összesen hat kikötő, amiből a Google Maps szerint a „B” hajóval kellene menni, csak közben a vaporettók számokkal vannak jelölve (és nem, nem kevertem össze a kikötők jelölésével, a Google keveri össze). A helyi kiírások se segítenek, az információs bódéban dolgozó okostojás pedig mint a ChatGPT, magabiztosan állít olyasmit, ami egyáltalán nem igaz. Mi végül random szálltunk fel egy, a „B” kikötőbe érkező hajóra, remélve, hogy olyan helyre visz minket, ahonnan már rendesen hazatalálunk… A 7-es hajó a Szent Márk térre vitt, ahonnan már tudtuk, hogy a 14-essel kell továbbmenni.

A Velence körüli vaporetto-rendszer amúgy romantikus hajókázásnak hangzik, valójában jól szervezett, de fárasztó tömegközlekedés, műanyag székekkel, hullámzással, néha tömeggel, az emberek is néha bunkók, és az egész még drága is. Nekünk viszonylag szerencsénk volt, minden hajóúton le tudtunk ülni, és Noémi is csak egyszer akarta visszaadni az ebédre elfogyasztott fél pizzát a tengernek…

Jesoloi nyaralás, 2. rész: Velence

Sokszor voltam már a Fejér megyei Velencei-tónál, vonattal egyből Kápolnásnyék után. De az igazi Velence nekem egy misztikum maradt: lagúnák, gondolák, a Szent Márk tér, a Sóhajok hídja… Úgy gondoltam rá, mint ami csak a művészetekben létezik, és ahová csak a szerencsések juthatnak el, és egyébként is tömve van turistákkal, akiket a helyiek utálnak és ki akarnak szorítani a városból. A jesoloi nyaralást tervezve tudatosodott, hogy most mi is elmehetnénk ebbe az igazi Velencébe.

A valóságban nyilván csak pénz kérdése az egész. Egy Szentendre méretű városon áttolnak évente harmincmillió embert, tehát a rendszer jól le van szervezve. Lido di Jesolo felől például a Punta Sabbioni kikötőn keresztül érdemes érkezni a 14-es számú kishajóval, ami a Szent Márk térnél köt ki.

A Dózse-palota a tenger felől

Igyekeztünk korán érkezni, hogy a tömeg előtt bejussunk a Dózse-palotába. Ez sikerült, még lazítani is volt idő, a csajok táncoltak a palota udvarán… Az megvan, hogy a palota festményeit nagyrészt a Tizennégy karátos autóból ismert Tintoretto festette? A Sóhajok hídján is átballagtunk, ami mondjuk ahhoz képest, hogy világhírű turisztikai látványosság, belülről megmaradt börtönfolyosónak, két csupasz fal, a róla szóló romantikus sztorikat neked kell hozzáképzelni.

A másik nagy álmom a gondolázás volt. Ha már ott vagy Velencében, ez is csak pénzkérdés, gondolások mindenfelé vannak, beszélnek angolul, a gondolák pedig egyformák és meglepően elegánsak. Azt kellett csak megbeszélni, hogy mindenképpen menjünk át a Sóhajok hídja alatt, úgyhogy a kis csatornákon elbolyongtunk odáig, és hát elképesztően hangulatos volt a házak között a gondolával menni. Az út végén pedig tényleg áthajóztunk a Sóhajok hídja alatt, úgyhogy most már örök szerelem és boldogság vár ránk Noémivel, majd a Dózse-palota előtt szálltunk ki.

Gondolával a Sóhajok hídja alatt

Ezután városnézés végett az 1-es vaporettóval végighajóztunk a Grand Canalon, aminek azért volt egy tömegközlekedés jellege, de mégis más úgy tömegközlekedni, hogy közben Velence van körülötted… Elsétáltunk a Giardini Papadopoli nevű parkba, ahol nem tudtunk leülni, mert minden pad foglalt volt. Végül az 5.1-es és 14-es járatokkal visszahajóztunk a Punta Sabbionihoz és busszal Jesoloba – hosszú nap volt, de milyen élményekkel teli…

Jesoloi nyaralás, 1. rész: Lido di Jesolo

Noémi ötlete volt, hogy menjünk el erre a népszerű tengerparti üdülőhelyre, ami minden leírás alapján Siófokra emlékeztetett: vízpart, szállodák, hosszú sétálóutca, éjszakai élet.

Két dolgot néztünk be, a repülőteret és a Caribe Bay szezonális nyitvatartását. Repülőtérből Jesolo környékén kettő van, és az általunk eddig ismert példák alapján azt gondoltuk, úgysincs lényeges különbség közöttük. A Treviso-Ryanair kombináció olcsóbb volt a Marco Polo-WizzAirnél, hát azt választottuk. Ez komoly hiba volt, meg kellett volna nézni térképen, és utánaolvasni, hogy a Trevisoról hogyan lehet bejutni Jesolóba. Vonat például csak Treviso városból indul, a reptérről nem. A reptérről buszokkal lehet menni, de csak Mestre városába, onnan pedig másik busszal tovább Jesolóba, közbülső megállóval a Marco Polo reptéren, ahová a WizzAir eleve elhozott volna… A taxik pedig a városi közlekedésre tervezett tarifával mennek az autópályán, elképesztően drágán.

Bár ahogy láttuk, Jesolóra általában nem busszal érkeznek az emberek nyaralni. Az apartman erkélyéről kinézve például ilyen autókat láttunk: Volvo, Jeep, BMW, Mercedes, Lexus, VW és egy kis Fiat – mi meg húztuk a bőröndöt a buszpályaudvar felől…

A másik, amire figyelni kellett volna, a szezonalitás: egész Jesolo csak nyáron működik, mert akkor mennek oda az emberek, amikor a tenger már elég meleg a fürdéshez. Ennek megfelelően a Caribe Bay aquapark, ami az egész utunk alapötlete volt, csak május 31-én nyit ki… Szerencsére így is volt elég program lehetőség: a helyi Csodák Palotája, a helyi Tropicarium, retró vidámpark, vagy éppen a homokszobor kiállítás:

Noémi áll egy homokszobor előtt, ami egy lángokban álló nőt ábrázol, koponyával a kezében

Lido di Jesolo amúgy nagyon sablonos, mint ahogy egy tengerparti üdülőhelyet elképzelsz, amit turisták tízezrei lepnek el minden nyáron. A tizenöt kilométer hosszú(!) homokos tengerparton van kb. egymillió egyforma napernyő, mindegyik alatt kettő darab, szintén egyforma nyugággyal. Ezeket egy járda választja el a szállodák sorától, azok mögött pedig sétálóutca következik üzletekkel és éttermekkel, majd további szállodák. Durva volt, amikor egyik reggel elmentem a tengerpartra kocogni, és ahogy haladtam a tengerparton, kilométereken át pontosan ugyanaz volt a látvány, a rácsos stílusú Falkensteiner szállodáknál már szinte nyomasztóan:

Lido di Jesolo partján a napernyők mögött a szállodák sora

Más kérdés, hogy mindez sablonos, de rendezett, tiszta és kulturált. Valamint biztonságos: a tenger lassan mélyül, minden napernyőhöz kis széf is tartozik, és van például vízimentő szolgálat, készenlétben álló, piros ruhás férfiakkal. Nyilván az autentikus olasz életérzést nem itt kell keresni, hiszen a szállodák és az üzletek nemzetköziek, mindenki tud angolul, és ami nagyon durva: az étteremben igény szerint ananászt is raknak a pizzára…

Egy olasz étteremben ülök, előttem hawaii pizza ananásszal

Malom kör 10+ a Börzsönyben

A Facebookon jött szembe a Malomkör instant körtúra, és a militelloi kirándulásunk sikere felbátorított, hogy nekiinduljunk egy hasonló túrának itthon is.

Technikailag semmi gond nem volt: regisztrálni kell a honlapon (értelemszerűen csak a feltétlenül szükséges adatokat kell helyesen megadni – mi közük van például a lakcímünkhöz?!), átutalni a pénzt, az útvonalon pedig QR kódokat kell beolvasni a mobilos böngészőből. Az útvonal követését leírás és GPX fájl is segíti, utóbbit dedikált GPX olvasó applikációval lehet használni, vagy szintén böngészőből kell beolvasni Google Mapsbe (még otthon, előre egyszerűbb).

Választható a 10-20-30 kilométeres táv, nekünk (nekem) nyilván a 10+ útvonal a szintünk – még az is majdnem sok volt. Az első részen Zebegényből a hegy túloldalán levő Köves-mezőre kell eljutni. Az út végig egy völgyben vezet, amiben széles, sima út van végig. Igaz, a hivatalos útvonal nem ez, hanem egy párhuzamos kis ösvény, kb. húsz méterrel feljebb… Amikor erre rájöttünk, én a széles úton mentem, a csajok az ösvényen, Loki pedig szaladgált fel és le közöttünk…

A csajok sétálnak az ösvényen

Onnan délre kell menni tovább, egy darabig semmi gond. A Világos-rét után, a Julianus-kilátóhoz vezető 500 méteren viszont 110 méter a szintkülönbség, ami kb. fél órás irgalmatlan hegymászást jelent… De a kilátóból a kilátás szép, klasszul látszik, ahogy a hegy körül körben folyik a Duna.

A Duna kanyarodik a Dunakanyarban

Tovább a másik oldalon lefelé, a Szent Mihály-hegyig újra semmi gond, ott viszont egy meredek, sziklás hegyoldalon kell tovább ereszkedni, ez télen simán életveszélyes lehet, és áprilisban is nagyon kellett vigyázni. Onnan a hegy déli oldalán kell végigmenni nyugat felé, ahol nincs rendes út, hanem kb. a hegyoldalban keresztben kell menni, ahol  lábad alatt 10-20-30%-ban balra dől a talaj, irgalmatlan bokaterhelő rész.

Eddigre eléggé kikészültem: könnyebb túrára számítottam, a lábfejem minden része fájt, pedig még csak félúton voltunk… A déli rész vége és a nyugati szakasz tulajdonképpen nem vészes, mármint ha nem vagy eleve rossz állapotban, mint én, és a kilátás is elsőrangú. Aztán még be az erdőbe a forráshoz – onnan viszont nem mentünk már fel a hegyre, hanem visszamentünk Zebegénybe és a faluban mentünk vissza a Rétesházig. Ott rendben megkaptuk a jutalom érmet, és a Rétesházban a rétes, a kávé és a szörp is rendben volt.

A csajok egyébként jól bírták az utat, sőt Loki is, én viszont totál kikészültem – az utolsó két órában például egy szót se szóltam senkihez, annyira fáradt voltam. Egy 12 kilométeres túra jelenleg túl van a komfort zónámon, a sziklás lejtő és az oldalazás a hegyoldalon pedig annyira betett a lábaimnak, hogy onnantól már utáltam az egészet. De családi programnak jó volt, mert a csajok és Loki jól érezték magukat, nekem pedig egy tapasztalat arról, milyen távokat érdemes bevállalnom legközelebb…

Útmutató a cataniai buszközlekedéshez

Cataniában a tömegközlekedést legalább két dolog nehezíti. Az első, hogy a Google Maps nem ismeri az itteni buszok menetrendjét: mi sok helyen jártunk már, és Bulgária után Catania volt a második európai város, ahol nem tudtam a mindennapi utakat a Google Mapsben megtervezni.

A másik probléma a tájékoztatás hiánya. A Debrecen méretű városban öt(!) busztársaság működik, és kb. semmi fogódzód nincs ahhoz, hogy éppen melyiket kellene választanod. Az is vicces, hogy a turizmusból élő városban senki nem tud rendesen angolul, és kiírva sincs semmi angolul, minden kizárólag csak olaszul.

Tehát a busztársaságok:

Alibus (ALIB)

A reptéri járat, az ára 6 euró fejenként. Érkezésnél semmi gond: a reptéri kijáratnál van a megálló, ha ezt a képen látható Catania city sign-t látod, fordulj balra:

Noémi és én a Catania betűknél

A buszok húsz percenként indulnak és a sofőrnél is lehet jegyet venni kártyával. Lehet jegyet venni az épület melletti automatából is – de ott csak bedugott bankkártyával, no paypass, elszórakoztunk ezzel is egy ideig az utastársakkal.

Alibus útvonala térképenA hazaútra érdemes megérteni az útvonalat, amit bejár: a reptérről bejön a városba és megáll a központi buszpályaudvar kellős közepén. Ezután egy nagy kört tesz a városban, megállókkal. A kör végén megáll ugyanazon a központi buszpályaudvaron, de a térnek egy másik pontján, egy random büfé előtt, hogy aztán visszamenjen a reptérre. Sok sikert, hogy a menetrendből ezt kitaláld!

Viszont aggódni sem kell, mert a fentiek jelentése: bármelyik megálló jó neked, a busz gyakran jár és tényleg kivisz a reptérre, legfeljebb még megnézitek előtte a várost még egyszer, mint mi is…

AMTS

A városon belüli járatok háromjegyű számozással. Ezeknek a menetrendjét és útvonalát pontosan tudja a Google Maps is. Jegyet venni a központi pályaudvaron középen álló kis bódéban lehet („Info”), de erőszakosnak kell lenni: a hölgy nem tud angolul, nem segítőkész és nem akar kiszolgálni. Még szerencse, hogy nem a turizmusból él itt mindenki… Valószínűleg az interneten érdemesebb jegyet venni, de azt nem próbáltam.

A jegyen levő QR kódot az buszon levő automatának kell felmutatni, ilyenkor kicsit csipog, az hiszem ez volt az elfogadás jele, de nem vagyok biztos benne… A jegy 90 percig jó, tehát át is szállhatsz vele egyik buszról a másikra.

Interbus/Etna Transporti

Ezek a buszok a vidéki városok között járnak, mint nálunk a Volánbusz. Az interbus.it honlap jól használható, jól tudja a menetrendet és a megállókat is. A buszoknak rossz híre van, de nekünk jó tapasztalataink voltak: a buszok menetrend szerint, percre pontosan érkeztek, tiszták voltak és simán megjártuk velük Taorminát és Militellót oda és vissza is. Ez például egy látvány a taorminai Etna Transporti buszból, Taormina határából:

Taormina, mögötte az Etna

Jegyet a sofőrnél lehet venni kártyával, de nem szívesen adnak, inkább elküldenek a jegyirodába, ha hagyod, valamiért nem szeretnek a POS terminállal bajlódni.

AST

Messze a legolcsóbb eljutási lehetőség az Etnára, oda-vissza 7 euró fejenként. Viszont a napi 1db busz gyorsan megtelik. Az AST buszok megállói közül a 6-os megállóhoz kell menni, méghozzá minél korábban:

  • minden reggel 8.15-kor indul a busz,
  • február 27-én, aki 7:45-re érkezett, még feljutott, aki ezután érkezett, lemaradt (nyáron, csúcsidőben nyilván még korábban megtelik)
  • mi 7:05-kor már ott sorakoztunk és nem mi voltunk az elsők…

AST busz Catania főterén

Jegyet a sofőrnél lehet venni kártyával, vagy a szomszédos utcában az AST irodában (a narancssárga Rent a Car mellett), utóbbi reggel 7-kor nyit. Az interneten is lehet jegyet venni, de az nem csak az adott napra szól, nem garantálja, hogy lesz helyed a buszon.

Az út az Etnára két óra, ebben benne van az is, hogy Nicolosi főterén megáll a busz 30 percre, ott a bárban lehet reggelizni, kávézni és a WC-t használni. A buszon van angol nyelvű guide, aki elmondja a tudnivalókat és lehet tőle kérdezni, de azt például rosszul tudta, hogy fog-e járni a felvonó… Azt is elmondja, hogy a busz mikor indul vissza (16:15-kor azon a napon, amikor mi mentünk). Felszállni ugyanott kellett, ahol leszálltunk, a busz nem is ment egész nap sehová, ott megvárt, de be volt zárva.

Indulás előtt onnan lehetett tudni, hogy még időben vagyunk, hogy a hotelben, ami előtt a busz parkolt, a sofőr szolgált ki a pultban kávéval…

Catania 4. nap: kirándulás Militelloból

A negyedik napon kirándultunk egyet: busszal mentünk Cataniából Militelloba, majd onnan gyalog sétáltunk el az Oxena vízeséshez és vissza. A februári szicíliai időjárás tökéletes volt: napsütés, lágy szellő, körben virágok, fák, dombok, a dombtetőn lovak legeltek. A távolban látszott Militello, mögötte az Etna:

Az út, a háttérben Militello, mögötte az Etna

Maga a vízesés egy völgy alján van, és volt néhány pad, ahol le lehetett ülni pihenni. Információ, WC, ivóvíz mondjuk nem volt. Militello-t elhagyva összesen két kertésszel találkoztunk egész nap. Egyikük megkérdezte, honnan jöttünk, hová megyünk, mosolyogtunk, de mivel én nem beszélek olaszul, ő nem beszélt angolul, ennyiben maradtunk…

Amikor visszaértünk Militelloba, éppen szieszta volt, ezt a hagyományt a jelek szerint februárban is megtartják. Jól teszik, mi viszont ebédelni szerettünk volna, nagy nehezen találtunk csak nyitva tartó kávézót.

Később a kis szicíliai falu végén, a buszmegállóban ültünk és totál üres volt a város, egy kicsit aggódtam, hogyan fogunk hazaérni… De ahhoz képest, hogy mennyien kritizálják a szicíliai buszokat, a miénk percre pontosan érkezett, a sofőrnél kártyával is lehetett fizetni, és minden gond nélkül hazaértünk Cataniába.

Catania 3. nap: városnézés

Csak a harmadik napon néztük meg magát Cataniát. Először is elmentünk a halpiacra, ahol tíz óra felé már alig volt élet. De így is láttunk még kidülledt szemmel bámuló hal-hullát, polipot és mindenféle más kincsét a tengernek – én ezeket nézni se bírom, szagolni pláne, de Noémit érdekelték ezek is.

Onnan továbbmentünk az ócskapiacra, ahol szerencsétlen, rossz sorsú idős emberek árulták a dolgaikat. Vehettünk volna egy-két apróságot, de mivel szokás szerint készpénz nélkül csináltuk végig az egész utat, az ócskapiacon meg nem volt bankkártyás fizetési lehetőség, végül nem vettünk semmit.

Megnéztük a két közeli bazilikát: a Basilica Cattedrale di Sant’Agataban megismerkedtünk Szent Ágota történetével, a Chiesa della Badia di Sant’Agata templomnak pedig felmentünk a tetejére a kilátás miatt.

Noémi és én a templom tetején, mögöttünk Catania

Ebéd, majd egy újabb görög-római színház rom, amiből Taormina mellett Cataniában is van egy, de sajnos össze se hasonlítható azzal. A cataniai színház valójában arra szomorú példa, mennyire magasról tesznek itt mindenre: a kétezer éves színházat kétszáz évvel ezelőtt elkezdték beépíteni bérházakkal, és ahelyett, hogy rendberaknák, még most is laknak itt emberek…

A cataniai ősi görög-magyar színházban ülve

A színház után elballagtunk a helyi tengerparti strandra, az odavezető fél órás út valami egészen elképesztően ocsmány putrin vezetett keresztül. Ha esetleg valaki Cataniában akarna nyaralni, még egyszer gondolja át… Hazafelé már taxival mentünk…

Este pedig még egyszer megemlékeztünk Szent Ágota tragikus történetéről, aki teljesen a vallásnak akarta szentelni az életét, a helyi nagyúr viszont magának akarta őt. Amikor nem adta magát, akkor elfogta, megkínozta, például levágta a mellét, és bár megjelent neki Szent Péter és begyógyította a sebét, a további kínzásokba belehalt. Halála után egy évvel kitört az Etna, de a helyi pap egy Agáta sírjából felhozott fátyollal vonult ki, és a lávafolyam megállt.

Szent Ágota tiszteletére máig is készítenek Cataniában egy sütemény-fajtát, ami a levágott melleit ábrázolja: fehér marcipán félgömb, a tetején cseresznye, belül pedig krém és tészta. A megemlékezés tehát annyit jelentett, hogy egy cukrászdában vettünk egy sütit, ahol lehetőségem volt elsütni azt a szóviccet is, hogy

How much is the csöcs…

Így nézett ki egyébként:

Szent Ágota mellei

Catania 2. nap: Etna

Az Etna vulkán nyilván minden szicíliai úton a legérdekesebb és legfontosabb célpont. Sok kép van róla az interneten, de a képek nem adják át, milyen hatalmas valójában. Például szétterül előtted Catania városa, és ha csak képen látod, nem feltétlenül tudatosul, hogy mögötte a vulkán nagyobb, mint a város.

Cataniai háztetők, mögöttük magasodik az Etna

A Cataniaból induló napi egy AST buszról minden idegenvezető megpróbál lebeszélni, mert rontja az üzletet, ugyanis ez messze a legolcsóbb feljutási lehetőség az Etnára (7 euró fejenként). Tény, hogy korán kell érkezni: a 8:15-ös buszra a 7:45-kor érkezők még éppen felfértek, aki utánuk érkezett, az lemaradt. Érdekesség, hogy a busz Catanián belül a Via Etnea-n halad, ami logikus, hiszen például Üllőre is az Üllői úton haladva lehet eljutni…

A leírások alapján azt sem tudtam igazán, a Funivia dell’Etnát, a felvonó alsó állomását hogyan képzeljem el: hát olyan, mint a Normafa vagy Galyatető, csak öttel szorozva. Van több étterem, hotel, szuvenír boltok és sok száz család, akik felviszik a gyereket szánkózni a vulkánra.

Mi quadozásra fizettünk be, szörnyű összeget, de legalább tényleg életre szóló élmény volt. Az egyik quadot Noémi vezette, mögötte ült Dóri, a másikat vezettem én, mögöttem ült Zsófi, és egy kb. tízes csoportban haladtunk két órán keresztül. Mentünk a felvezető autóúton lefelé, aztán egy gyönyörű erdőben, aztán puszta lávamezőn, néha rémisztő utakon – elképesztő, amit a terepmotorok kibírnak. A táj is elképesztő, amit közben látsz: az Etnáról belátod kb. fél Szicíliát, és közben néha erdő van, néha pedig teljesen kihalt, fekete-fehér táj.

Quadokkal haladunk az Etnán

Ezután fel akartunk menni a felvonóval még magasabbra az Etnán, de sajnos felhős idő lett és a felvonót leállították. Gondolkoztunk, hogy aki már felment, az vajon hogyan fog lejönni? Hát úgy, hogy amikor kitisztult az idő, a felvonót újraindították, de egy igazán menő csávó síelve jött le… A felvonó alatt egyébként rendes turista útvonal halad, annyira valószínűleg nem durva ott síelni, de azért látványos volt.

Mi pedig ebédeltünk, ott ettem először Arancini al Ragùt, ami lényegében rántott bolognai ragu, mindenhol árulják, érdemes megkóstolni. Ezután megnéztük a közeli Silvestri-krátereket, azok is látványosak voltak, ahogy az is, ahogy a felhők jöttek és mentek körülöttünk.

Látvány a Silvestri-kráterekről, alulról egy felhő érkezik

Felfedeztük a szuvenír boltokat is: érdekes módon ugyanazokat a dolgokat piaci verseny folytatásával, más-más áron adják el. Közös bennük, hogy ~10 euró alatt nem fogadnak el bankkártyát.

Végül visszaballagtunk a buszhoz, ami egyébként egy hotel mellett állt meg. Volt még időnk, bementünk egy kávéra, és nagyon röhögtem, mert a pultban a buszsofőr szolgált ki… Olasz férfi, nyilván le tud főzni egy kávét és odaadni a pultból egy fánkot, de azért vicces volt egy ilyen sokrétű tehetséget látni…

Catania, érkezés és 1. nap: Taormina

Öt éjszakát és öt napot töltöttünk el Cataniában, Szicíliában. Kicsit aggódtam, mit fogunk ennyi ideig csinálni, de az út végül sokkal jobban sikerült, mint vártam.

Két bőröndöt is feladtunk a WizzAirrel, talán ezért, de odafelé és visszafelé is egy sorban ültünk mind a négyen. Ha elég sok poggyászt feladsz, már nem szívóznak a szétültetéssel?!

Catania-ban volt a szállásunk, tipikus dél-olasz város, ahol már rögtön az első reggel láttam három tipikus olasz fazont:

  • aki kér egy espresso-t, a pultnál állva egy korttyal felhajtja, megköszöni és megy a dolgára,
  • umarellt, azaz idős urat, aki hátratett kézzel nézett egy építkezést,
  • barátkozó, segítőkész urat, aki szóba állt velünk a megállóban, nem nagyon törődve azzal, hogy mi nem beszélünk olaszul, ő meg nem beszél angolul…

Catania egyébként kifejezetten ronda város: koszos, szemetes, néhol büdös. Nyilvános szemetes nincs, a kutyaszart el sem tudom képzelni, hová dobják ki. Fák sincsenek, csak kő és beton mindenhol.

Az egész infrastruktúra az autózáshoz épült: a járdák keskenyek, minden felületet az autók borítanak be. A sofőrök vezetési stílusa borzasztó: nyomják neki ész nélkül, egymás seggében mennek, tolakodnak, bevágnak egymás elé, dudálnak, az úton levő gyalogosokat lendületből megkerülik – nagyon kell vigyázni magadra.

A sztenderd a turistáknak is az, hogy autót bérelnek és azzal járják be a városokat, én viszont nem vállaltam be az ezzel járó stresszt. Helyette utánanéztem a buszközlekedésnek, amiről külön is írok majd hiánypótló összefoglalót.

Taormina

Első nap Taorminába mentünk. A buszpályaudvar a hegy tetején van, relatíve közel a híres görög-római színház romjaihoz.

A színház elképesztően szép helyre épült: a hegyoldalba, ahol a nézőtérről látszik a tengerpart és az Etna is. Megkerestem a látószöget, ahonnan Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai című festményét készítette: a nézőtér tetejénél, kicsit jobbra állt, kb. ahol most egy meztelen nő szobra van. Az akusztika teszteléséhez Dóri előadta Bruno X Spacc: Aha-aha című számát – tényleg mindenhol jól lehetett hallani…

A görög-római színház Taorminában

A nézőtér felett az egyik oldalon látszik az Etna, a másik oldalon pedig egy tengerparti öböl, hát van egy hangulata. Érdemes a a Google Mapsen megnézni:

Taormina másik híres látványossága, a Villa Comunale kert sajnos zárva volt, úgyhogy leballagtunk a tengerpartra. Útközben megcsodáltuk a Byzantine Tomb nevezetességet, ezek tulajdonképpen korai keresztény emberek sírjai voltak.

Taorminára jellemző egyébként a járdák teljes hiánya, autóval lehet közlekedni, kész.

A tengerparton elballagtunk az Isola Bella nevű szigethez. Addigra feltörte a cipő a lábam, ezért áldom a nevét az ismeretlennek, aki egy Coca Cola széket helyezett el pont a szigettel szemben, élmény volt ott üldögélni a napsütésben, amíg a csajok kagylókat és köveket gyűjtöttek.

Üldögélek az Isola Bellával szemben a tengerparton

Ezután kissé elakadtunk: a tengerpartról fel kellett volna jutni a hegytetőre a buszvégállomáshoz, de a felvonó nem működött, a helyettesítő shuttle busz nem jött, a gyalogláshoz fáradtak voltunk, taxira nem volt nálam készpénz, még az ATM sem működött, hogy kivettem volna. Végül végiggyalogoltunk a taorminai tengerparti autóúton a falu másik oldalára, ahol a buszmegállóban 50 percet kellett várni a Cataniai buszra…

Az idegenvezetőnk Isztambulban: ChatGPT

Minden városnézésnél én vagyok az idegenvezető, a megtekintés közben szoktam mondani érdekességeket az adott látványosságról. Erre eddig úgy készültem fel, hogy honlapokról kimásoltam szövegeket, eltettem jegyzetbe és aztán a mobilomról felolvastam. A ChatGPT ezt az egész problémát múlt időbe tette.

Törökországban vagyunk, a Hagia Sofia bejáratánál. Legyél az idegenvezetőnk. Mit érdemes tudni róla, mielőtt bemegyünk?

Persze, szívesen leszek az idegenvezetőtök!

Itt állunk Isztambul egyik legikonikusabb épülete előtt, a Hagia Szophia (Ayasofya) kapujánál, úgyhogy pár fontos érdekesség jól jön, mielőtt belépünk. (…)

A ChatGPT tökéletes idegenvezető. Róma volt az utolsó, ahová még előkészített szövegekkel mentem, de az AI olyan jól bevált, hogy kb. semmit sem használtam fel belőle. Isztambulra már nem is készültem előre.

Mesélj a Kék meccset előtti téren levő kettő obeliszkről

A Kék Mecset előtti nagy téren — ami valójában az egykori Bizánci Hippodrom hosszan elnyúló tengelye — két híres oszlop áll egymástól nem messze. Ezek az Obeliszk (Theodosius-oszlop) és a Kőbe falazott oszlop (Walled Obelisk). Mindkettő több mint ezer éve itt áll, és lenyűgöző történetük van. (…)

Isztambulban az egyiptomi obeliszk előtt állva

Nyilván szükség van feltöltött mobilra, roamingos adatkapcsolatra, de 2025-ben ezt már nem olyan nehéz megugrani – mondom nagyképűen, de pl. Noémi ex-digis SIM kártyája egyáltalán nem működött Isztambulban…

Hajózunk Isztanbulban, először az Arany Szarvon, aztán a Boszporuszon. Ha mondom, mit látok a parton, tudnál róla egy-egy rövid ismertetőt mondani, érdekességekkel?

Persze! Mondjad csak, mit látsz éppen a parton, és adok róla egy rövid, érdekes ismertetőt.

Dolmabache palace

A Dolmabahçe-palota (Dolmabahçe Sarayı) a Boszporusz egyik legpazarabb épülete, a 19. századi oszmán birodalmi reprezentáció csúcsa. I. Abdülmecid szultán építtette 1843–1856 között, amikor az Oszmán Birodalom a nyugati stílusú modernizáció felé fordult. A palota ennek megfelelően európai (barokk–rokokó–neoreneszánsz) és oszmán elemek keveréke.

Dolmabahçe palota

A legjobb a ChatGPT rugalmassága: tud hosszabban, rövidebben bemutatni, sztorizni, mindig ott és akkor és olyan témában, ahogy éppen szükség van rá. Néha persze téved, a Hagia Szofia mozaikjait is összekeverte: a város és a templom makettjeit nem fent, hanem lent adják át Jézusnak a helyi erők, de ez volt az egyetlen hiba, amin rajtakaptam.