Idén Orfűn nyaraltunk a családdal: van szép tó, strand, vízi élménypark… Meg volt két göthös gyerekünk, úgyhogy strandolásról szó sem lehetett. Aztán az indulás napján leszakadt az ég, de annyira, hogy félre kellett állni az úton, mert nem mertem haladni. Végül baleset miatt beállt az M0-ás… Nem mondhattuk, hogy nem vettük észre a figyelmeztető jeleket!
De aztán leértünk valahogy Orfűre, és minden szépen elrendeződött. Most először vettünk ki apartmant, egy tündéri kis nyaralót a hegyoldalban, ahol mindenünk megvolt: két szoba, konyha, terasz, udvar, wifi és minden, ami kell egy gyerekes családnak.
Orfű is gyönyörű hely, szép a tó, mellette rendezett a part, körben hegyek, és az egész falu nyugis és csendes – nyaralófaluhoz és július közepéhez képest kissé túl csendes is, de minket ez nem zavart.
A programok tekintetében Pécsben gondolkoztunk, ami Orfűhöz közel van. Azt az apróságot néztem el, hogy a kettő között még pont ott van a Mecsek… Úgyhogy délutánonként jobb híján beraliztunk Pécsre a kanyargós hegyi utakon. Itt rendezik ugye a Mecsek-ralit is, gondolom a ralisok itt a legnagyobb menők, ezért mindenki őket igyekszik utánozni, elképesztő sebességgel veszik az autósok a kanyarokat (korlátra tett virágcsokrok és koszorúk emlékeztetnek azokra, akik túl gyorsan mentek). Ha pedig valaki lassabban halad, például mert először jár arra, annak szigorúan közvetlenül a seggébe bújnak, szinte tolják előre, hátha akkor gyorsabban fog haladni (pedig nem).
Ez a vezetési stílus hazafelé az autópályán is megmaradt: alig hagytuk el Pécset, gyors egymásutánban három másik autós sem tudta elviselni, hogy az autópályán egy fehér Suzuki megelőzze. Addig jó volt nekik 125-tel menni, de mikor melléjük értünk 127-tel, rögtön fel kell gyorsítaniuk 130-ra és versenyezni…
A pécsi programok közül a Tettyei mészkőtufa barlang klassz, a gyerekeknek is, és érdemes felmenni a barlang feletti várromhoz, plusz a kettő közötti játszótér is nagyon bejött a csajoknak.
A Pécsi Állatkert szintén jó program, szerintem a legjobb állatkert az országban, pedig én voltam már a budapesti, a nyíregyházi és a veszprémi állatkertben is, ezek közül messze a pécsi a legjobb. Egyrészt relatíve kicsi, két óra alatt két gyerekkel kényelmesen be lehet járni. Másrészt van ajánlott útvonal, nem neked kell megfejteni, hogy merre indulj és mit nem láttál még. Az állatok is klasszak, rengeteg a fa (=árnyékos), és a kisállat-simogatóban a kecskéket tényleg lehet simogatni, nem szaladnak el azonnal.
Voltunk még a Vasarely Múzeumban, Zsófi már élvezte, Dóri még nem, és néhány kilátóban is. A tévétorony szerintem nem éri meg az árát: irgalmatlanul messzire ellátni belőle, de ezért kár ilyen messzire menni és ennyi pénzt kifizetni, a kisebb kilátók hangulatosabbak és közelebb is vannak. Végül a belváros: szép, csak a gyerekek nem tudnak mihez kezdeni vele – volt viszont egy csendes kis játszótér az egyik sarkon, aznapra az volt a nyerő megoldás…