Bentlakásos lakásfelújítás

Ahogy a lányok a kamaszkorba érnek, felmerült az igény, hogy saját szobájuk legyen. Eddig közös szobájuk volt, ami ráadásul össze volt nyitva a nappalival, így nem sok lehetőségük volt elvonulni. Hosszasan tipródtunk, hogy elköltözzünk-e nagyobb lakásba több szobával, esetleg házba kerttel, ahol ki lehet engedni a kutyát… Az anyagiak mellett azért döntöttünk végül a maradás mellett, mert ide minden közel van: szüleim, a csajok jelenlegi iskolája, tánciskolája, Zsófi remélt leendő iskolája, közért, gyógyszertár, két pláza, metró – amit pedig megnéztünk, az mind messzebb volt mindentől.

Megegyeztünk tehát, hogy költözés helyett ezt a lakást fogjuk átalakítani és felújítani. Ismertünk egy szakembert, akivel nagy szerencsénk volt, mert megbízható, becsületes és nagyon szépen dolgozik.

A szomszédok is megértőek voltak, pedig a felső szomszéd a doktoriját írta, az alsó szomszéd 36 órás műszakok után aludni akart és a kutyájuk sem bírja a zajt. A kettővel alattunk lakók azért is megértőek voltak, mert nemrég estek át egy hasonló felújításon, ezért tudták, mivel jár – de amikor a lefolyók melletti aknán keresztül sittel és porral hintettük be a WC-jüket, azért ők is idegesek lettek…

Számítottunk rá, de így is durva volt, hogy milyen nehéz logisztikával jár egy ilyen felújítás. Az volt a szempont, hogy a szakember folyamatosan tudjon dolgozni, de közben mi is tudjunk dolgozni itthon, a lányoknak iskolába és edzésre kellett járni, Zsófi felvételizett, tehát a dolgokat napról napra működtetni kellett. Két szobában élve három helyett, néha konyha, fürdőszoba vagy éppen WC nélkül…

Másfajta, de szintén logisztikai probléma volt, hogy az elmúlt tizenöt évben telepakoltuk a lakást, minden szobát, minden rést kihasználtunk. A burkoláshoz viszont nullára ki kellett üríteni helységeket… Erre az lett a megoldás, hogy szüleimhez költöztettünk el egy csomó cuccot és a garázsukat használtuk raktárnak: 8 zsák és 6 doboznyi cucc még mindig ott van náluk…

Az építőanyag-vásárlás szépségeiben a szakember igazított el, mit vegyünk és mennyit, sőt például eljött velünk ajtót venni. Ami durva volt, az a dolgok súlya: nem gondoltam, hogy a lakásunk burkolata kb. 500 kiló… Ennyi felbontott követ és laminált padlót levinni, majd az újból ugyanennyit fel, három emeleten lift nélkül, nagyon vicces volt. Az új padlót elsőre fel sem tudtuk hozni hárman férfiak, egyszerűen meghaladta az erőnket. A földszinten tudtuk végül egy tárolóba berakni, ahonnan három nap alatt apránként felcipeltem. Egy vödör festék súlya 24 kiló, a laminált padló csomagja 15 kiló, ilyenekkel járkáltam haza egy hónapig.

Apukám nagyon sokat segített végig, például a bontásban és a villanyszerelésben, valamint ő volt, aki ezt az iszonyú mennyiségű ruhát, bútort, sittet és szemetet elhordta innen, elsőre magukhoz, majd a szemetet tovább a sitt-telepre.

A szakemberrel pedig kerülgettük egymást másfél hónapig minden munkanapon, toleránsan és kulturáltan elviselve egymást, sőt sikeresen együttműködve. A lányoknak végül már az volt a furcsa, amikor nem volt itt a lakásban egy idegen…

A lakás viszont szép lett, szürke-fehér a dizájn mindenhol, a lányok külön szobát kaptak és új bútorokat is veszünk majd lassan. Lokinak a legrosszabb, mert a régi megszokott helyei és bútorai eltűntek. Egy este elküldtem, hogy „helyedre”, szegény nem tudta, éppen hová kellene mennie… (pedig az ágya megmaradt, tudhatta volna)

Költözés és az első napok Kispesten

A költözés jól sikerült, nagyon jó költöztetőket sikerült találni. Jó fejek voltak, és ami ennél fontosabb, profik, gyorsan és hatékonyan dolgoztak, nyolcra jöttek és tízre már készen is voltak. Ott maradtunk mi a millió dobozzal és zsákkal, a teljes hétvége ráment arra, hogy mindennek megtaláljuk a helyét, legalább ideiglenesen.

Most már Kispesten lakunk tehát, és egy kicsit olyan, mintha egy idegen lakásában élnénk, de legalább a saját cuccaink között. Idegenek a szobák, másképp kell navigálni a bútorok között, és persze semmit sem találunk, a fiók például, amelyben reggel zoknit kerestem, teljesen üres volt.

Idegenek a zajok is, másfélék. Sokáig egyáltalán nem volt jele annak, hogy szomszédok is laknak körülöttünk, szombat este viszont belehúztak: valaki 18.30-kor kezdett el fúrni, másvalaki komolyzenét hallgatott, ami a fűtéscsövön áthallatszott hozzánk is, és a folyosó-szomszédok hazaérkezéséről is mindig értesülünk. De azért a legtöbbször kellemes, síri csend van, egyet kivéve: a felettünk lakó gyerek fél kilenckor még nem szeretne lefeküdni, ezért elszalad a szülők elől, legalábbis a minden este nyolc óra után érkező dobogást erre tudtuk levezetni.

Az első napok az új lakásban

Az előző két bejegyzésben említett érdekességektől eltekintve a lakást rendben megvásároltuk, a következő lépés a felújítás. Ennek keretében a négynapos hétvége nagyobb részét már az új lakásban töltöttem a régi tapéták lekaparásával. Rettenetes mennyiségű fal vesz minket körül, de nem akarok panaszkodni, főleg hogy a lakás alapvetően csendes, nyugodt és napsütéses, eddig minden rendben levőnek tűnik, de azért vannak kisebb észrevételeim.

A felső szomszéd például valamilyen okból szereti kizárni a kutyáját az erkélyre, aki kétszer félórán át folyamatosan ott nyavajgott. A száradó ruháik is a mi korlátunkra csöpögnek, de ahogy láttam, ez ilyen helyi sajátosság lehet, a mi száradó ruháink is az alattunk levő erkélyére csepegnek majd.

A fűtés házközponti, egyelőre egyéni mérés nélkül. Nem tudom, miért vagyunk ilyen ország, de a jelek szerint a szomszédok többsége, ha már sokat fizet a fűtésért, legalább tényleg bedurrant: az összes fűtőtestet letekertem nullára, nálunk mégis kellemes meleg volt. A lakótársak többsége, ahogy láttam, idős ember (lesnek is folyamatosan, amikor jövünk-megyünk, mint valami őrszolgálat), biztosan nehezen értenék meg, hogy a logika fordított: minél többet fűtjük az utcát, annál több lesz a közös költség.

Szerencsére belátható időn belül várható az egyéni mérés bevezetése, ezt a már felszerelt mérők is jelzik, igaz, állítólag még évekbe telik, amíg tényleg bevezetik, hogy ez alapján számoljunk el (nem tudom, ennek a húzódásnak mi az oka). Érdekesség, hogy amikor elköltöztem a szüleim házközponti fűtéses lakásából a csepeli egyéni fűtéses lakásunkba, és felfedeztem a közvetlen összefüggést az árammal működő fűtőtest beállítása, a villanyóra és a bankszámlánk között, rögtön sikerült hozzászokni a 26 helyett 20 fokos átlaghőmérséklethez, valamint a mezítláb-rövidnadrág helyett a papucshoz és a hosszúnadrághoz. Arról nem is beszélve, hogy a távfűtéses és az általam ismert házközponti fűtéses lakásokban is másfél hónapja fűtenek, mert már a szeptember is „hideg” volt. Érdekes: a mi lakásunkban idén még egyszer sem volt olyan hideg, hogy fűteni kelljen (az persze lehet, hogy a szomszédok fűtik a mi falainkat is).

Egy másik kritikus pont

Egy lakás eladásának egy másik kritikus pontja a bankszámlaszám megadása. Hogy helyes számlaszámot adtál-e meg, azt senki sem fogja ellenőrizni helyetted. Bekerül majd az adásvételi szerződésbe, és az alapján kiállít egy átutalási megbízást a vevő is az önrészről, a bank is a hitelről – rendkívül kínos, ha ezek után a pénz mégsem érkezik meg a számládra. És bár a bankok egyeztetik a címzett nevét és számlaszámát, az ellenőrzést végző munkatárs is ember, aki a hosszú hétvége előtti munkanapon talán már nem tud 100%-osan koncentrálni. Sokkal egyszerűbb alaposan végigolvasni az adásvételi szerződést, és amint a szimpatikus ügyvéd úr is megjegyezte: a nevet és a számlaszámot különös figyelemmel ellenőrizni.

Lett pár ősz hajszálunk, amíg azon aggódtunk, hogy mit fog szólni a K&H, amikor azt kérjük, hogy ne a szerződésben szereplő számlaszámra küldjék a pénzt. De aztán nem szóltak semmit – mástól is hallottuk és meg is tudjuk erősíteni, hogy a K&H nem egy kukacoskodó bank, simán utaltak a helyes számlaszámra.

Birtokba adás

Az elméleti háttér: amikor lakást veszünk, az ügyintézés egyik kritikus pontja, hogy biztosítsuk, valóban megkapjuk a lakást. A vevő nem akar kifizetni egy vagyont, hogy aztán ne jusson be a lakásba, a tulajdonos viszont nem akarja addig átadni a lakást, amíg meg nem kapja a pénzt. A patthelyzetet az oldja fel, hogy a kettőt egyszerre kell elintézni, vagyis az adott napon a tulajdonos bemutatja az üres lakást, együtt elmennek a bankba, a vevő átutalja a pénzt, végül a tulajdonos átadja a lakás kulcsait.

A probléma azért kritikus, mert állítólag gyakran előfordul, hogy a tulajdonos nem költözik ki a lakásból időben. Ennek rengeteg oka lehet, például ha meggondolja magát és nem is akarja eladni, vagy máshová akar költözni, de valamiért mégsem jön össze a dolog és nincs hová mennie, vagy csak később tud odaköltözni. Ilyenkor a volt tulajdonost jogilag és a gyakorlatban is nagyon nehéz kirakni a lakásból, egy ismerős család például két hónapig várta, hogy beköltözhessen a megvásárolt házába. Részben ezért van szüksége a vevőnek ügyvédi segítségre, és a szerződésben is hangsúlyos pont, hogy a pénz utalásának feltétele a lakás ún. birtokba adása (kiköltözés, kulcsok átadása, kijelentkezés, számlák elrendezése).

Úgyhogy amikor a tulajdonos felhívott, hogy sürgesse a pénz kifizetését, viszont közölte, hogy csak kb. egy héttel később költözne ki a lakásból, mármint a pénz átutalása után egy héttel, akkor nehéz volt megértően viszonyulni. Hiszen megkapná a pénzt, számunkra viszont semmi garancia nincs arra, hogy egy héttel később valóban elköltözik.

Másnapra szerencsére úgy döntött: mégis kiköltözik időben, kár, hogy ehhez kiabálni kellett és veszekedni… De ha valamit megbeszélünk, majd arról szerződést is kötünk, ahhoz szerencsésebb lenne tartani magunkat, mint új menetrendet kitalálni.

Lakáshitelek

Megkaptuk a hitelt, holnap megyünk szerződést kötni a K&H-ba. Svájci frankban veszünk fel hagyományos hitelt, ehhez néhány megjegyzés. Közhely, Kóka János is megmondta, hogy a magyar nép pénzügyi analfabéta, mi viszont igyekeztünk gyors ütemben pénzügyi ismereteket szerezni, hogy jó döntést hozzunk a lakáshitel felvételéhez. Ennek érdekében megkerestünk kettő hiteltanácsadót, egy pénzügyi tanácsadót és rengeteget olvastam a téma után a neten. Ez alapján azt gondolom, hogy nem csak a nép vonatkozó ismeretei, de a pénzügyi tanácsadási kultúra is hiányos még az országban.

Az első hiteltanácsadó hölgy például abszolút nem tájékoztatott minket arról, hogy a lakáshitel felvételének nem csak ún. hagyományos módja van. Pontosabban a lakáskasszával kiegészített verziót még elmondta, de például a kombinált hitelekről szó sem esett, aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy ő nem foglalkozik ilyesmivel, az pedig nem számított, hogy számunkra esetleg az is reális megoldás lehetett volna.

A pénzügyi tanácsadó hölgy viszont korrektül felvázolta a kombinált hitel előnyeit – de kizárólag az előnyeit, és feltűnően szapulta az összes többi befektetési és hitelfelvételi lehetőséget. Lehet, hogy ez valóban tükrözte a személyes véleményét, de nekünk semmiképpen sem segít a helyes hiteltípus kiválasztásában, sőt gyanús is, ha kizárólag a kombinált hitel felvételét tartja épeszű megoldásnak. Összehasonlítottuk például a kombinált hitelt és a lakáskasszával kiegészített hagyományos hitelt. A lakáskassza négy éves verziója 12%-os kamatot hoz, ráadásul biztonságos is, ami kiváló ajánlat, és tény az is, hogy a nyolc éves verzió már csak 6%-os kamatozásnak felel meg. Az viszont már nekem kellett eszembe jusson, hogy ha a négy éveset választjuk, de többször, vagyis az első négy év után a pénzt előtörlesztésre fordítjuk, majd újabb négy évbe kezdünk, akkor a befizetett pénzünk folyamatosan 12%-on kamatozott…

Kutyaház alakú pénzgyűjtó persely, még a szocializmusban volt divatos

Általában a befektetési alapoktól pedig azért félek, mert a magyar szolgáltatási kultúrát ismerve valószínű, hogy a pénzügyi tanácsadó nem az én érdekeimet nézné, hanem a saját jutalékát, vagyis nem olyan alapokat ajánlana, amelyek számomra megfelelőek, hanem amelyek neki magasabb jutalékot fizetnek. Nem tudom, ez a gyanakvásom mennyire megalapozott, a szolgáltató szektor többi részét tekintve egészen biztosan, valamint ilyen értelmű cikket olvastam régebben a Figyelőben és egy blogban is. Ott, a beszélgetésen az sem erősítette a bizalmat, hogy a hölgy a befektetési alapok kockázatairól szinte egyáltalán nem nyilatkozott, elutasította szinte a kérdést is, mintha nem is lennének ilyenek. Ez két hónappal ezelőtt volt, és azóta határozottan kiderült, hogy bizonyos kockázatokkal azért a befektetési alapok választása is jár…

A másik hiteltanácsadó hölgy pedig teljesen más bankokat adott meg arra kérdésre, hogy éppen hol érdemes hitelt felvenni. Szerinte a K&H egyáltalán nem a legjobb választás, és azt ígérte, hogy küld még egy összefoglaló táblázatot e-mailben. Küldött is e-mailt, de táblázat helyett csak azzal, hogy éppen változnak a feltételek, majd küldi a táblázatot, ha kialakult a helyzet. Ez volt másfél hónapja, azóta is küldi a táblázatot. Amit ott személyesen mutatott, abból pedig számomra az derült ki, hogy a bankok kínálata lényegében egyforma, különbség leginkább abban van, hogy az adott hiteltanácsadó az adott percben melyiket akarja kedvezőnek vagy kedvezőtlennek feltüntetni.

Ami még zavart, hogy a lakás megvásárlása megadott lépéseken keresztül történik, de ezeknek a lépéseknek a sorrendjéről, fontosságáról és összefüggéseiről egyik partnerünk sem adott teljes körű és elégséges tájékoztatást. Lépésről lépésre haladunk előre úgy, hogy a soron következőre valaki felszólít, és mi megkérdezzük: miért. Így ma már például az olyan összetett kérdésekre is tudom a választ, hogy mi az összefüggés a birtokba adás és az ügyvédnél letétbe helyezett tulajdonjogról való lemondás között – de miért nem mondta el ezeket valaki előre? Messze a legtöbbet egyébként az ügyvédünk segített, ami annyiban logikus, hogy neki közvetlenül is fizetünk majd a munkájáért.

Bosszankodás a lakáshitel és a UPC miatt

Tehát, külön kérvényeznünk kellett, hogy a bank kérje fel az értékbecslőt, hogy végezze el a munkáját, az értékbecslő jött és becsült, majd megígérte, hogy még aznap átadja az eredményt a banknak.

Ez a múlt héten volt, ezen a héten pedig kedden többször is felhívott minket egy hölgy a K&H-tól egyes adataink miatt, mi meg örültünk, hogy történik valami. Aztán ma, csütörtökön felhívta Noémit a hitelügyintéző hölgy, hogy az értékbecslő máig sem adta le az eredményt a banknak… Biztosan bennem van a hiba, de egyszerűen nem hiszem el, hogy ebben az országban senki nem végzi el a munkáját, akit nem rúgnak seggbe minden egyes lépésnél.

A UPC pedig: van egy hűségszerződésünk a tévéadásra plusz HBO-ra, ami október végén lejár. Én azt várnám el, hogy ilyenkor felhívjanak, és megkérdezzék, hogyan parancsolom a folytatást, melyik verziót választom a kínálatukból. De mit csinál ehhez képest a UPC?

Először is felhívat egy lelőhetetlen papagáj telemarketingessel, aki hosszú percekig ecseteli a digitális adás előnyeit. Amíg a telefonomnak beszélt, én kávéztam, csevegtem a kolleganőmmel, megnéztem a leveleimet, és amikor végre abbahagyta, közöltem, hogy a digitális szolgáltatásukat már kipróbáltuk, visszautasítottuk, a készüléket is visszaküldtük nagy nehezen, és szerintem az egész egy nagy átverés.

Másodszorra ma kiküldtek egy számlát a szokásosnál lényegesen nagyobb összegről, feltételezve, hogy ugyanazt a szolgáltatást fogjuk kérni továbbra is – de a hűségszerződés lejárta miatt jóval drágábban. Aztán majd intézkedjek én, ha nem tetszik a dolog.

Intézkedtem is, az HBO-t a mai naptól lemondtam, ezt érdekes módon a hűségszerződés megszegése nélkül megtehettem. Másrészt pedig a Digi TV már a spájzban van, pontosabban a spájz fölé húzták ki a kábelcsatornát, ocsmány módon elrondítva az egész házat. Ők is megérik tehát a pénzüket, de ettől még a UPC kábeltévét és internetet abban a percben le fogom mondani, ahogy a Digi TV vonalába élet költözik.

Lakásvásárlás III. rész

Miért pont a bank ne lenne trehány: beadtuk a hitelkérelmet, és vártuk, hogy jelentkezzen az értékbecslő. Persze nem jelentkezett. A tulajdonos már türelmetlen volt, mert másik lakást venne a mi pénzünkből és minél előbb szüksége lenne rá, de nem sokat tehettünk: szóltunk a hitelügyintéző hölgynek. Mire kiderült, hogy a bank nem kérte fel az értékbecslőt, csak amikor mi külön is szóltunk – miért is végezné el valaki munkáját csak úgy…

Ezután másnap jelentkezett az értékbecslő, még aznap fel is becsülte a lakás értékét, most tehát arra várunk, hogy a hitelbírálat megtörténik-e magától, vagy ahhoz is külön kérvényt kell benyújtanunk.

Lakásvásárlás

Az új munkám mellett nincs erőm esténként nekiállni blogot írni, pedig van újság, mégis veszünk lakást! 11 megtekintett lakás után írtam a múltkori bejegyzést, csalódtunk mint az eladókban mind az ügynökökben, és elegünk volt az egészből. Persze azért még nézegettük a hirdetéseket, és bár nem sok kedvem volt hozzá, csak megnéztünk egy kispesti lakást is. Naná, hogy ez tökéletes volt! Jó helyen, jó lakás, jó áron, úgyhogy a 12. lett végül, amelyik minden egyes feltételünknek meg tudott felelni. Ráadásul a szomszédban van óvoda, a másik szomszédban pedig könyvtár, pedig ezek igazán nem is voltak a feltételeink között.

Emiatt persze nem lettünk kipihentebbek az utóbbi időben sem: most ott tartunk, hogy aláírtuk az adásvételi szerződést, kifizettük a foglalót, a szerződést érkeztette a földhivatal, hétfőn beadjuk a hitelkérelmet – ezeket intézzük, miután fél ötkor frissen, fiatalosan kivánszorgunk a munkahelyünkről.

Lakásvásárlás

Lakást akarunk venni, mert bár a jelenlegi lakásunk kifogástalan, de kicsi – lesz, ha már nem ketten, hanem hárman-négyen leszünk benne.

A hangulatomat egy Figyelő-cikk alapozta meg még júliusban a hitel- és biztosítási ügynökökről, amelynek lényege, hogy az ügynökök csak a saját jutalékukat nézik, nem az ügyfél érdekeit. Tapasztalataink szerint az ingatlanügynökök sem jobbak semmivel. Ők az eladott lakások után kapnak jutalékot, vagyis egyetlen érdekük van: rásózni az ügyfélre a lakást, mindenáron. Ennek érdekében pedig nem csak elhallgatják az eladó lakások gyengéit, de kifejezetten hazudnak is róla. A „közkedvelt OTP-ház” például két baromi forgalmas út között helyezkedik el, mindkettő dübörgését folyamatosan érezni lehetett délután ötkor a hasunkban, az egyéni fűtéses lakásból hogy-hogy nem, háztömbfűtéses lett, ráadásul iszonyatosan rossz állapotban volt, 14 millióért, hát persze.

10-12 lakás megtekintése után komoly rutinunk lett abban, hogy melyik ügynök mivel akar átverni. Volt persze, amelyik becsületesen azzal kezdte, hogy a közös költség magas lesz – ott a tulaj akart átverni, hogy a közös költség csökkenni fog, most döntött róla a lakógyűlés, csakhogy erről a számvizsgáló bizottság egyik tagja sem tudott, sőt, szolid emelést jósoltak. Az illető tulajdonos egyébként ügyvéd volt.

Valószínűleg a tulajdonosok rossz szokása, hogy messze felülárazzák a lakásaikat, sokkal többet kérnek érte, mint amennyit ér. De ez persze magánügy, majd rájönnek ők is, hogy ennyiért senki nem veszi meg tőlük, az ingatlan.com-on örömmel látjuk viszont ugyanazokat a lakásokat egyre olcsóbban. Ezzel függ össze az ingatlanügynöknek az a további rossz szokása, hogy nem hívnak vissza telefonon. Mert találtunk olyan lakást, amit egymillióval kevesebbért megvettünk volna, és ilyenkor az ügynök közvetíti az ajánlatot az eladó felé. De utána miért nem hív vissza, hogy válaszoljon? Miért nekem kell újra érdeklődni, hogy ennyiért akkor most adják vagy sem?

Ha vállalkozást akarnék indítani, egészen biztosan olyan ingatlanügynökséget nyitnék, amelyik kifejezetten a vevő érdekeit nézi és lejárja ezeket a köröket helyette. Persze mindegyik ügynök tud ajánlani lakásokat a saját kínálatából, de az semmire sem elég, olyasvalaki kell, aki rendszeresen böngészi az ingatlat.com-ot, mindennap megveszi az Expresszt, megnézi személyesen a jónak tűnő lakásokat, és csak azzal zaklatja a vevőt, ami valóban értelmes vétel lehet. Tuti, hogy egy csomó pénzt lehetne keresni így.