Lakáshitelek

Megkaptuk a hitelt, holnap megyünk szerződést kötni a K&H-ba. Svájci frankban veszünk fel hagyományos hitelt, ehhez néhány megjegyzés. Közhely, Kóka János is megmondta, hogy a magyar nép pénzügyi analfabéta, mi viszont igyekeztünk gyors ütemben pénzügyi ismereteket szerezni, hogy jó döntést hozzunk a lakáshitel felvételéhez. Ennek érdekében megkerestünk kettő hiteltanácsadót, egy pénzügyi tanácsadót és rengeteget olvastam a téma után a neten. Ez alapján azt gondolom, hogy nem csak a nép vonatkozó ismeretei, de a pénzügyi tanácsadási kultúra is hiányos még az országban.

Az első hiteltanácsadó hölgy például abszolút nem tájékoztatott minket arról, hogy a lakáshitel felvételének nem csak ún. hagyományos módja van. Pontosabban a lakáskasszával kiegészített verziót még elmondta, de például a kombinált hitelekről szó sem esett, aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy ő nem foglalkozik ilyesmivel, az pedig nem számított, hogy számunkra esetleg az is reális megoldás lehetett volna.

A pénzügyi tanácsadó hölgy viszont korrektül felvázolta a kombinált hitel előnyeit – de kizárólag az előnyeit, és feltűnően szapulta az összes többi befektetési és hitelfelvételi lehetőséget. Lehet, hogy ez valóban tükrözte a személyes véleményét, de nekünk semmiképpen sem segít a helyes hiteltípus kiválasztásában, sőt gyanús is, ha kizárólag a kombinált hitel felvételét tartja épeszű megoldásnak. Összehasonlítottuk például a kombinált hitelt és a lakáskasszával kiegészített hagyományos hitelt. A lakáskassza négy éves verziója 12%-os kamatot hoz, ráadásul biztonságos is, ami kiváló ajánlat, és tény az is, hogy a nyolc éves verzió már csak 6%-os kamatozásnak felel meg. Az viszont már nekem kellett eszembe jusson, hogy ha a négy éveset választjuk, de többször, vagyis az első négy év után a pénzt előtörlesztésre fordítjuk, majd újabb négy évbe kezdünk, akkor a befizetett pénzünk folyamatosan 12%-on kamatozott…

Kutyaház alakú pénzgyűjtó persely, még a szocializmusban volt divatos

Általában a befektetési alapoktól pedig azért félek, mert a magyar szolgáltatási kultúrát ismerve valószínű, hogy a pénzügyi tanácsadó nem az én érdekeimet nézné, hanem a saját jutalékát, vagyis nem olyan alapokat ajánlana, amelyek számomra megfelelőek, hanem amelyek neki magasabb jutalékot fizetnek. Nem tudom, ez a gyanakvásom mennyire megalapozott, a szolgáltató szektor többi részét tekintve egészen biztosan, valamint ilyen értelmű cikket olvastam régebben a Figyelőben és egy blogban is. Ott, a beszélgetésen az sem erősítette a bizalmat, hogy a hölgy a befektetési alapok kockázatairól szinte egyáltalán nem nyilatkozott, elutasította szinte a kérdést is, mintha nem is lennének ilyenek. Ez két hónappal ezelőtt volt, és azóta határozottan kiderült, hogy bizonyos kockázatokkal azért a befektetési alapok választása is jár…

A másik hiteltanácsadó hölgy pedig teljesen más bankokat adott meg arra kérdésre, hogy éppen hol érdemes hitelt felvenni. Szerinte a K&H egyáltalán nem a legjobb választás, és azt ígérte, hogy küld még egy összefoglaló táblázatot e-mailben. Küldött is e-mailt, de táblázat helyett csak azzal, hogy éppen változnak a feltételek, majd küldi a táblázatot, ha kialakult a helyzet. Ez volt másfél hónapja, azóta is küldi a táblázatot. Amit ott személyesen mutatott, abból pedig számomra az derült ki, hogy a bankok kínálata lényegében egyforma, különbség leginkább abban van, hogy az adott hiteltanácsadó az adott percben melyiket akarja kedvezőnek vagy kedvezőtlennek feltüntetni.

Ami még zavart, hogy a lakás megvásárlása megadott lépéseken keresztül történik, de ezeknek a lépéseknek a sorrendjéről, fontosságáról és összefüggéseiről egyik partnerünk sem adott teljes körű és elégséges tájékoztatást. Lépésről lépésre haladunk előre úgy, hogy a soron következőre valaki felszólít, és mi megkérdezzük: miért. Így ma már például az olyan összetett kérdésekre is tudom a választ, hogy mi az összefüggés a birtokba adás és az ügyvédnél letétbe helyezett tulajdonjogról való lemondás között – de miért nem mondta el ezeket valaki előre? Messze a legtöbbet egyébként az ügyvédünk segített, ami annyiban logikus, hogy neki közvetlenül is fizetünk majd a munkájáért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük