Költözés és az első napok Kispesten

A költözés jól sikerült, nagyon jó költöztetőket sikerült találni. Jó fejek voltak, és ami ennél fontosabb, profik, gyorsan és hatékonyan dolgoztak, nyolcra jöttek és tízre már készen is voltak. Ott maradtunk mi a millió dobozzal és zsákkal, a teljes hétvége ráment arra, hogy mindennek megtaláljuk a helyét, legalább ideiglenesen.

Most már Kispesten lakunk tehát, és egy kicsit olyan, mintha egy idegen lakásában élnénk, de legalább a saját cuccaink között. Idegenek a szobák, másképp kell navigálni a bútorok között, és persze semmit sem találunk, a fiók például, amelyben reggel zoknit kerestem, teljesen üres volt.

Idegenek a zajok is, másfélék. Sokáig egyáltalán nem volt jele annak, hogy szomszédok is laknak körülöttünk, szombat este viszont belehúztak: valaki 18.30-kor kezdett el fúrni, másvalaki komolyzenét hallgatott, ami a fűtéscsövön áthallatszott hozzánk is, és a folyosó-szomszédok hazaérkezéséről is mindig értesülünk. De azért a legtöbbször kellemes, síri csend van, egyet kivéve: a felettünk lakó gyerek fél kilenckor még nem szeretne lefeküdni, ezért elszalad a szülők elől, legalábbis a minden este nyolc óra után érkező dobogást erre tudtuk levezetni.

Az első napok az új lakásban

Az előző két bejegyzésben említett érdekességektől eltekintve a lakást rendben megvásároltuk, a következő lépés a felújítás. Ennek keretében a négynapos hétvége nagyobb részét már az új lakásban töltöttem a régi tapéták lekaparásával. Rettenetes mennyiségű fal vesz minket körül, de nem akarok panaszkodni, főleg hogy a lakás alapvetően csendes, nyugodt és napsütéses, eddig minden rendben levőnek tűnik, de azért vannak kisebb észrevételeim.

A felső szomszéd például valamilyen okból szereti kizárni a kutyáját az erkélyre, aki kétszer félórán át folyamatosan ott nyavajgott. A száradó ruháik is a mi korlátunkra csöpögnek, de ahogy láttam, ez ilyen helyi sajátosság lehet, a mi száradó ruháink is az alattunk levő erkélyére csepegnek majd.

A fűtés házközponti, egyelőre egyéni mérés nélkül. Nem tudom, miért vagyunk ilyen ország, de a jelek szerint a szomszédok többsége, ha már sokat fizet a fűtésért, legalább tényleg bedurrant: az összes fűtőtestet letekertem nullára, nálunk mégis kellemes meleg volt. A lakótársak többsége, ahogy láttam, idős ember (lesnek is folyamatosan, amikor jövünk-megyünk, mint valami őrszolgálat), biztosan nehezen értenék meg, hogy a logika fordított: minél többet fűtjük az utcát, annál több lesz a közös költség.

Szerencsére belátható időn belül várható az egyéni mérés bevezetése, ezt a már felszerelt mérők is jelzik, igaz, állítólag még évekbe telik, amíg tényleg bevezetik, hogy ez alapján számoljunk el (nem tudom, ennek a húzódásnak mi az oka). Érdekesség, hogy amikor elköltöztem a szüleim házközponti fűtéses lakásából a csepeli egyéni fűtéses lakásunkba, és felfedeztem a közvetlen összefüggést az árammal működő fűtőtest beállítása, a villanyóra és a bankszámlánk között, rögtön sikerült hozzászokni a 26 helyett 20 fokos átlaghőmérséklethez, valamint a mezítláb-rövidnadrág helyett a papucshoz és a hosszúnadrághoz. Arról nem is beszélve, hogy a távfűtéses és az általam ismert házközponti fűtéses lakásokban is másfél hónapja fűtenek, mert már a szeptember is „hideg” volt. Érdekes: a mi lakásunkban idén még egyszer sem volt olyan hideg, hogy fűteni kelljen (az persze lehet, hogy a szomszédok fűtik a mi falainkat is).