A költözés jól sikerült, nagyon jó költöztetőket sikerült találni. Jó fejek voltak, és ami ennél fontosabb, profik, gyorsan és hatékonyan dolgoztak, nyolcra jöttek és tízre már készen is voltak. Ott maradtunk mi a millió dobozzal és zsákkal, a teljes hétvége ráment arra, hogy mindennek megtaláljuk a helyét, legalább ideiglenesen.
Most már Kispesten lakunk tehát, és egy kicsit olyan, mintha egy idegen lakásában élnénk, de legalább a saját cuccaink között. Idegenek a szobák, másképp kell navigálni a bútorok között, és persze semmit sem találunk, a fiók például, amelyben reggel zoknit kerestem, teljesen üres volt.
Idegenek a zajok is, másfélék. Sokáig egyáltalán nem volt jele annak, hogy szomszédok is laknak körülöttünk, szombat este viszont belehúztak: valaki 18.30-kor kezdett el fúrni, másvalaki komolyzenét hallgatott, ami a fűtéscsövön áthallatszott hozzánk is, és a folyosó-szomszédok hazaérkezéséről is mindig értesülünk. De azért a legtöbbször kellemes, síri csend van, egyet kivéve: a felettünk lakó gyerek fél kilenckor még nem szeretne lefeküdni, ezért elszalad a szülők elől, legalábbis a minden este nyolc óra után érkező dobogást erre tudtuk levezetni.