autóvezetés

Egy éve van saját autónk, és abszolút elégedettek vagyunk. Új autótól mondjuk remélhető is volt, hogy sok gond nem lesz vele, és nem is volt soha semmi problémánk. 10.000 kilométert tettünk bele egy év alatt, jöttünk-mentünk gondtalanul.

Költségek azért voltak: a fogyasztása 6,5 liter 100 kilométeren, városban, ami szuper, bár ezt még a légkondit igénylő kánikula előtt mértem. Légkondival nyilván több, ahogy télen is, sőt a nagy légellenállás miatt autópályán 130-nál is, de ezek sem vészesek. Valójában a benzinfogyasztással bőven összemérhető költség a kötelező biztosítás, a casco, a súlyadó és az autópálya-matrica – nem az a sok, amit elpöfögünk vele, hanem amit az állam legombol rólunk, amiért van.

A motorja olyan csendes, hogy egyik szomszéd megkérdezte, hibrid (elektromos) motorja van-e – lehet, hogy az öreg már nagyothall kissé, de azért tényleg csendes. Belülről is csendes, valamint tágas és kényelmes. Elől rengeteg a hely és a csajok is jól elférnek hátul, plusz egy vékony nő (mint Noémi) még elfér közöttük, ha kell. Érdekesség, hogy három gyerekülés viszont már nem fér el: a gyerek ülésmagasítók indokolatlanul szélesek, és amikor Fruzsit is beültettük volna harmadiknak, az ülésmagasítókat úgy kellett egymás mellé legózni.

Az egy éves kötelező szervíz alkalmából kértünk szoftverfrissítést is (nem tudom, miért kell külön kérni), így a telefonos navigációt ki lehet tükrözni a Vitara saját képernyőjére. Más kérdés, hogy ehhez ilyen 90-es évekre emlékeztető trükközés kell: az Android Auto például nem hivatalos Play Store alkalmazás, hanem egy valahonnan letöltött APK fájl, és az sem mindegy, hogy milyen USB zsinórral csatlakoztatom az autóhoz a telefont. Amikor a neten olvastam, nem hittem el, hogy az USB kábel minősége számít, pedig de, a gagyi zsinórral nem megy, az 1.300 forintos, Hama márkás USB kábellel viszont igen…

De a végeredmény egész XXI. századi: beszállásnál bedugom a telefont, minden mást az autó és a mobil elintéznek egymás között. Indulás után 2 perccel a Vitara képernyőjén van a navigáció, ami ahhoz képest, hogy eddig Noéminek kellett a kezében fogni a mobilt, amin a térkép futott, elég nagy előrelépés.

Egy készleten levő fehér Suzuki Vitarát választottunk tehát. Az értékesítő elfoglalt ember, mindig sorakoznak a vevők az asztalánál, nekünk is várni kellett rá. Aztán papíroztunk, megállapodtunk a részletekben, kitűztük az átvétel dátumát. Néhány nappal később kifizettük az árát, a banknál külön kérdezősködni kellett, hogyan ne vágjanak meg még jobban csak azért, mert nagyobb összeget akarok utalni. A pénz két részletben elment, az értékesítőt mindkét alkalommal értesítettem e-mailben, de egyszer sem válaszolt vagy hívott vissza, elfoglalt ember… A háttér-adminisztráció viszont lezajlott, az autó a nevemre került, a biztosító e-mailben gratulált, így tudtam meg az autó rendszámát is, és amikor én telefonáltam, tudtunk egyeztetni is.

Végül a megbeszélt időpontban átvettük az autót: ismét papíroztunk, megkérdeztem, mi hogyan működik, aztán indulás haza, én az új autóval, Noémi a régivel. A Suzuki benzinből, szélvédő-mosó folyadékból és hűtőfolyadékból is csak minimális mennyiséget tesz az autóba, ezeket azonnal pótolni kellett. Behangoltak viszont rádiókat a kedvemért, mint Jazzy és Kossuth, nagyszerű…

Az új autóval úgy közlekedünk, mint a hímes tojással, de amúgy semmi különös meglepetés nem ért. A Vitara szélesebb és hosszabb is a Merivánál, ezekre vigyázni kell és nem rutinból közlekedni az ismert helyeken sem. Az alja magasabban van, mint a Merivának, a teteje viszont pont ugyanott, ami főleg az ablakok méretében érződik. Az autóknak nagy, magas ablakok helyett manapság csak ilyen lőréseket csinálnak – nyilván nagyobb biztonságot ad az acél, mint az üveg, de kilátni se lenne rossz…

Belül pedig pontosan azt érezni, amit apósomék 17 éves Swiftjében, hogy a Suzuki se többet, se kevesebbet nem tesz az autóba, mint szükséges. Minden nagyon egyszerű, masszív műanyag mindenhol, remélem, hogy ez is ilyen marad 17 év múlva is…

Ami nekem fontos volt, az mp3-lejátszás kifogástalan, a Vitara pontosan tudja, amit a Winamp program 1998-ban, és ez pont elég. ID3 tagek! Artwork kirajzolás! Alkönyvtárak! Lejátszás véletlenszerű sorrendben! Más kérdés, hogy én például időközben áttértem a streamelésre a zenehallgatás terén, de az autó ahhoz is tudna alkalmazkodni, nekem kellene a telefonon vagy gyorsabb internetre, vagy a Deezerre előfizetni. De minek, jó ez így, mp3 fájlokat másolok pen-drive-ra és hajrá, soha többé rossz zenék, soha többé propaganda hírek és jópofa bemondók, soha többé rádiók!

A hétvégén pedig elmentünk ide, elmentünk oda, elkezdtünk együtt élni vele, klassz érzés, hogy saját autónk van.

Az autóvásárlás második része főleg tipródással telt: milyen autót szeretnénk? Minden ehhez hasonló választás kulcsproblémája, hogy a kiválasztott terméket nem lehet kipróbálni, hogyan illeszkedne a mindennapi életünkbe. Teljes képtelenség minden tényezőt előre figyelembe venni, ahhoz viszont túl sok pénzbe kerül egy autó, hogy elkapkodjuk a döntést. Úgyhogy Noémit kissé az őrületbe kergetve mindenféle autót megnéztem, illetve megnéztünk és kipróbáltunk.

Az első szempont az volt, hogy az autóban legyen MP3-lejátszás, mert lehetőleg soha többé nem szeretnék rádiót hallgatni vezetés közben: a zenék rosszak, ha pedig valaki megszólal, régen rossz. Szóval az USB-csatlakozós MP3-lejátszás volt az első szempont, de aztán rájöttem, hogy ezt gyakorlatilag bármelyik, most kapható autó tudja ma már.

Méretben a Merivához hasonló kis egyterűt kerestünk, ezért a következő feladvány az volt, hogy a gyártók kínálatában megtaláljam a „kis egyterű” modellt. Ez főleg internetes keresgélést igényelt, és a Google ki is dobta a Ford C-Max, Toyota Verso, Kia Venga modelleket, és bár nem így reklámozzák, a Suzuki Vitaráról is kiderült, hogy szinte centire ugyanakkora, mint a Meriva. Ezután elkezdtem járni a szalonokat és kereskedéseket:

• egy C-Maxot elvittem egy próbaútra, de már beülés előtt látszott, hogy kisebb a Merivánál – centire talán nem, de ülésmagasságra és érzésre mindenképpen
• Toyota Versoja egy kollégámnak van, de egyszerűen kicsi, amit a kolléga is megerősített – neki jó, de másoknak tudja, hogy kicsi
• a Kia Venga határeset, kicsinek látszik, de valójában pont Meriva méret, úgyhogy a Venga végig játékban maradt
• kipróbáltuk a Dacia Dustert, ami olcsó, de a nagy hasmagasság miatt az üléspozíció nem buszos, hanem személyautós – a derekamnak már a próbaúton is gyanús volt. Ráadásul pont a bal térdemnél volt az ablakemelő ízléstelenül és kellemetlenül kiálló doboza…
• a Meriva „B” olyan széles középkonzolt kapott, hogy a gázpedált csak úgy értem el, ha a jobb lábamat szűzlányosan tartom, térdet befelé, lábfejet kifelé… Plusz, a Meriva önsúlya továbbra is 1300 kiló – a 140 lóerős turbómotor frankón vitte az Epreserdő utcában, de mennyit fog ez így fogyasztani?
• értelemszerű választás lett volna az Opel Zafira, de újonnan drága, használtan pedig csak leharcolt példányok vannak, elképesztő mennyiségű futott kilométerrel
• a Suzuki S-Cross műszakilag ugyanaz az autó, mint a Vitara, de nagyobb, és már az alacsonyabb felszereltségű változatban is van tempomat. Az ára viszont trükkös: az 1 literes turbómotoros változat elég olcsó, viszont ez egy műszakilag kiforratlan, új és furcsa motor, ezért nem is veszi senki, ezért adják olcsón. 1 literes motor egy bazi nagy crossoverbe? Ültem benne és vezettem, furcsa volt. Minden más motorral meg drága.

Viszont amiben azonnal jól éreztem magam, mert magas, nagy és kényelmes, és közben csak 1100 kiló, az új magyar népautó, a Suzuki Vitara volt. Japán megbízhatóság, jó felszereltség! Vidéken minden második autó Vitara. Az egyetlen probléma, hogy ez egy két éves típus, gyakorlatilag nincs belőle használt, vagy olyan drága, hogy annyiért már újat is lehet venni – úgyhogy újat vettünk.

Az új kiválasztásánál a fényezésen tipródtunk még egy sort: az alap fehér olcsóbb, mint a metál, és ha megtörik, olcsóbb javítani is. Viszont kevésbé szép… Az elefántcsont-metál színű tetszett volna – ahogy másoknak is, ezért gyakorlatilag nem lehet kapni sehol, a kereskedések körberöhögtek minket, amikor megkérdeztük, van-e készleten… Olyanra lehetett volna befizetni, amit novemberben gyártanak majd le Esztergomban, de ennyi erővel jó a fehér is.

Az utolsó döntő momentum pedig a Suzuki Duna által kínált 6 évnyi garancia volt, és volt némi szerencsénk is: az értékesítő véletlenül 90 ezer forinttal kevesebbet írt az árajánlatba – de akkor már odaadta annyiért… (bár szerintem ez kötelező is, az írásos árajánlathoz tartani magát, de mindegy)

Mióta Noémi is szerzett jogosítványt és aktívan vezet is, sokkal többet használjuk az autót. Két kisgyerekkel nem is nagyon lehet másképp: esőben és hidegben hétköznapokon se vicces sétálgatni velük, a hétvégi kiruccanásokat pedig teljes képtelenség lenne BKV-val meg vonattal lebonyolítani. Emiatt szüleim autója folyamatosan nálunk van, de mivel ők is igényt tartanak rá, eljött az idő: veszünk magunknak egy saját autót.

A kiválasztás első lépése a típus megtalálása. Mivel az Opel Meriva nekünk tökéletesen bevált, adódik, hogy hasonló autót vegyünk ismét. Tekintsük át: elől alig van túlnyúlás, egyszerű vele a városban közlekedni és parkolni. Az üléspozíció buszos, rengeteg hely a fejünk felett is, ugyanez hátul a gyerekeknek. Széltében Noémi elfér a két gyerekülés között. Végül a domborodó hátsó rész alatt óriási a hely a csomagoknak, bőröndöknek, táskáknak, plusz igény szerint egy zsák krumplinak…

Az első opció nyilván egy újabb Meriva vásárlása, az időközben megjelent, sőt időközben meg is szűnt „B” sorozatból, hátra nyíló hátsó ajtókkal. De azért körbenéztem a hasonló autók között, és az derült ki, hogy a szalonokban különösebben nem is akarnak autót eladni. Például mindig, mindenhol elmondtam, hogy a Merivához hasonló autót keresünk. A Dacia szalonban ezek után elvittünk egy Dustert próbaútra, nem tetszett, de a pasas meg sem említette, hogy a Dacia Sandero „Segway” változata is jó lehetne nekünk… (mondjuk később megnéztük, tényleg elég kicsi)

A Ford Petrányi szalonba a megbeszélt időpontra érkeztem, mégis húsz percig várakoztattak, majd végül kifejezetten lebeszéltek annak az autónak a megvásárlásáról, amiben ültünk, mivel az dízel motoros. Bár ez végül is korrekt dolog volt, fel sem merült, hogy a kolléga egy másik, benzines autót ajánljon. Egy másik Ford kereskedőnél a bérlési lehetőség után érdeklődtem, nem is válaszoltak.

Az Opel Tóthnál a Meriva utódja, a Crossland X után érdeklődtem, de az értékesítő hölgy végig úgy fogalmazott, hogy „ha komoly a szándék”. OK, ha nem nézed ki belőlem, semmi gond, átirányított viszont a dabasi Opel kereskedőhöz, ahol volt még két Meriva raktáron. Az ottani úr volt az első, akiről azt éreztem, hogy el akar adni nekem egy autót.

A Suzuki az új autóknál azt a vicces trükköt alkalmazza, hogy a nagy, piros betűkkel kiírt árban az autó színe még nincs benne… A megadott összeg az egyszerű fehér autóra vonatkozik, ha bármilyen más színűt szeretnél, hozzá kell adni 130 vagy 180 ezer forintot. Az anyósülés és a gázpedál viszont szerencsére mindegyikben benne van!

A használt autók piaca pedig olyan, hogy Németországból hoznak be százával autókat, amelyek rendszám nélkül álldogálnak a kereskedésekben. 2017-ben azt várnám, hogy pl. egy Opel méretű cég ún. internetes adatbázisok segítségével nemzetközi szinten is le tudja követni az autói sorsát. Megkönnyítené a döntést, ha nem a rákoskeresztúri telepi nepper állítaná, hogy „első tulajdonos, vezetett szervízkönyv, 50 ezer kilométer, baleset nélkül” – hanem az Opel. Ehhez képest a már említett Opel Tóth szervíz részében először a kérdésfeltevést sem értették, majd udvariatlanul leráztak… (folyt. köv.)

– Sokan csak játékból, szórakozásból jelentkeznek a próbaútra, eszük ágában sincs vásárolni.
– Micsoda emberek vannak!

Azt gondolom, mi viszonylag hiteles érdeklődőnek látszottunk, de nem tudom, miért csodálkoznak, ha a Lurdy-házban a mozi előtt külön hostess kislány erőlteti ránk a próbaút lehetőségét. Mi meg jelentkeztünk, és a megbeszélt időpontban megjelentünk a Peugeot kereskedésben a Lurdy-házzal szemben, majd egy szerelő sráccal az anyósülésen elvittünk egy körre egy új 207-est kipróbálni.

Az Opel Kadettünkhöz képest persze kurva jó, halk, gyors, kényelmes, de Gergő 206-osához képest jóval kisebb az eltérés. Érezni, hogy új, tágasabb is, de az 1,6-os turbódízel motor alacsony fordulaton nem húz eléggé, igaz, cserébe keveset fogyaszt. A műszerek nagyon modernek és kézre állnak, az mp3-lejátszásra viszont elfelejtettem rákérdezni. Érzésre sajnos kisautós, bármilyen jól néz ki egyébként, zötyög alattunk a rossz utakon, én jobban szeretem, ha hajóként himbálózik, régen pár hétig volt egy Opel Vectránk, abból ismerem az érzést. Nagyobb autót kellett volna kipróbálni.

Van lehetőség egyébként mindenféle autót próbaútra vinni, rákérdeztem, előzetes bejelentkezés után akár a 407-es Coupe-t is. Nem lenne rossz, még ha csak arra a húsz percre is, az egyetlen probléma, hogy aláíratják, hogy egy esetleges saját hibás balesetnél nekem kell kifizetnem a kárt. Ez még anyósomék Suzuki Swiftje esetében is kellemetlen lenne, nemhogy egy 12 milliós sportkocsinál (a 207-essel szerencsére semmi baj nem történt).