Az autóvásárlás második része főleg tipródással telt: milyen autót szeretnénk? Minden ehhez hasonló választás kulcsproblémája, hogy a kiválasztott terméket nem lehet kipróbálni, hogyan illeszkedne a mindennapi életünkbe. Teljes képtelenség minden tényezőt előre figyelembe venni, ahhoz viszont túl sok pénzbe kerül egy autó, hogy elkapkodjuk a döntést. Úgyhogy Noémit kissé az őrületbe kergetve mindenféle autót megnéztem, illetve megnéztünk és kipróbáltunk.
Az első szempont az volt, hogy az autóban legyen MP3-lejátszás, mert lehetőleg soha többé nem szeretnék rádiót hallgatni vezetés közben: a zenék rosszak, ha pedig valaki megszólal, régen rossz. Szóval az USB-csatlakozós MP3-lejátszás volt az első szempont, de aztán rájöttem, hogy ezt gyakorlatilag bármelyik, most kapható autó tudja ma már.
Méretben a Merivához hasonló kis egyterűt kerestünk, ezért a következő feladvány az volt, hogy a gyártók kínálatában megtaláljam a „kis egyterű” modellt. Ez főleg internetes keresgélést igényelt, és a Google ki is dobta a Ford C-Max, Toyota Verso, Kia Venga modelleket, és bár nem így reklámozzák, a Suzuki Vitaráról is kiderült, hogy szinte centire ugyanakkora, mint a Meriva. Ezután elkezdtem járni a szalonokat és kereskedéseket:
- egy C-Maxot elvittem egy próbaútra, de már beülés előtt látszott, hogy kisebb a Merivánál – centire talán nem, de ülésmagasságra és érzésre mindenképpen
- Toyota Versoja egy kollégámnak van, de egyszerűen kicsi, amit a kolléga is megerősített – neki jó, de másoknak tudja, hogy kicsi
- a Kia Venga határeset, kicsinek látszik, de valójában pont Meriva méret, úgyhogy a Venga végig játékban maradt
- kipróbáltuk a Dacia Dustert, ami olcsó, de a nagy hasmagasság miatt az üléspozíció nem buszos, hanem személyautós – a derekamnak már a próbaúton is gyanús volt. Ráadásul pont a bal térdemnél volt az ablakemelő ízléstelenül és kellemetlenül kiálló doboza…
- a Meriva „B” olyan széles középkonzolt kapott, hogy a gázpedált csak úgy értem el, ha a jobb lábamat szűzlányosan tartom, térdet befelé, lábfejet kifelé… Plusz, a Meriva önsúlya továbbra is 1300 kiló – a 140 lóerős turbómotor frankón vitte az Epreserdő utcában, de mennyit fog ez így fogyasztani?
- értelemszerű választás lett volna az Opel Zafira, de újonnan drága, használtan pedig csak leharcolt példányok vannak, elképesztő mennyiségű futott kilométerrel
- a Suzuki S-Cross műszakilag ugyanaz az autó, mint a Vitara, de nagyobb, és már az alacsonyabb felszereltségű változatban is van tempomat. Az ára viszont trükkös: az 1 literes turbómotoros változat elég olcsó, viszont ez egy műszakilag kiforratlan, új és furcsa motor, ezért nem is veszi senki, ezért adják olcsón. 1 literes motor egy bazi nagy crossoverbe? Ültem benne és vezettem, furcsa volt. Minden más motorral meg drága.
Viszont amiben azonnal jól éreztem magam, mert magas, nagy és kényelmes, és közben csak 1100 kiló, az új magyar népautó, a Suzuki Vitara volt. Japán megbízhatóság, jó felszereltség! Vidéken minden második autó Vitara. Az egyetlen probléma, hogy ez egy két éves típus, gyakorlatilag nincs belőle használt, vagy olyan drága, hogy annyiért már újat is lehet venni – úgyhogy újat vettünk.
Az új kiválasztásánál a fényezésen tipródtunk még egy sort: az alap fehér olcsóbb, mint a metál, és ha megtörik, olcsóbb javítani is. Viszont kevésbé szép… Az elefántcsont-metál színű tetszett volna – ahogy másoknak is, ezért gyakorlatilag nem lehet kapni sehol, a kereskedések körberöhögtek minket, amikor megkérdeztük, van-e készleten… Olyanra lehetett volna befizetni, amit novemberben gyártanak majd le Esztergomban, de ennyi erővel jó a fehér is.
Az utolsó döntő momentum pedig a Suzuki Duna által kínált 6 évnyi garancia volt, és volt némi szerencsénk is: az értékesítő véletlenül 90 ezer forinttal kevesebbet írt az árajánlatba – de akkor már odaadta annyiért… (bár szerintem ez kötelező is, az írásos árajánlathoz tartani magát, de mindegy)