Balaton-átúszás: 2:09

Az egyik kevésbé fontos célom volt erre az évre, hogy két órán belüli idővel ússzam át a Balatont. Az átúszás megvolt, de az idő nem, 2 óra és 9 perc kellett hozzá, mondjuk a célban ehhez is külön gratulált, aki az időt leolvasta.

Ennél jobb időt igazából a körülmények nem tettek lehetővé: kurva hideg volt a víz, és túlságosan hullámzott. Nem is értem, hogy aki 3-4 órát töltött benne, hogy nem fagyott össze, nekem így is teljesen elmerevítette az izmaimat. A hullámzás miatt pedig nem lehetett szépen, az erőt valamiféle hatékonysággal felhasználva úszni. Bár én amúgy sem úszok szépen, most végképp csak csapkodtam össze-vissza. Azért így is végig reménykedtem benne, hogy a végeredmény két órán belül lesz, de reálisan nézve erre nem sok esélyem volt.

Magát az úszást ettől függetlenül élveztem, imádok úszni a Balatonban. Korábban rajtoltam, mint három éve, és így kevesebb lassú úszót kellett kerülgetnem, viszont annál több profi vett körül. Két lánnyal legalább egy kilométeren át tartottam a tempót, érdekesség, hogy egyikük mellen úszott, ugyanazzal a sebességgel, mint én gyorson… Aztán valahol félúton kihúzódtam balra, hogy kikerüljek valakit, és gondoltam, egy füst alatt le is hagyom őket, valójában viszont ők hagytak le engem, ahányszor kinéztem a vízből, mindig egyre távolabb kerültek tőlem…

Volt egy-két döbbenetesen nagy termetű és nálam sokkal gyorsabb úszó. Egyszer konkrétan azt hittem, Herkules istenség úszik előttem a vízben, olyan iszonyatos nagy háta és keze volt valakinek, ott a vízben optikai csalódásra tippeltem az úszószemüveggel kapcsolatban. Aztán kiderült, hogy olimpiai bajnok vízilabdások is voltak a mezőnyben, ez mindent megmagyaráz, és tulajdonképpen állati klassz, hogy olimpiai bajnok vízilabdások úsznak el melletted a Balaton közepén. Az ő ellenpontjuk egy kislány volt, vasággyal lehetett 40 kiló, akit egy adott levegővételnél láttam meg magam mögött. A kislány a következő levegővételnél már mellettem volt, a harmadiknál pedig már előttem, hihetetlen sebességgel úszott ő is, biztosan valami bajnok lehetett, mert három kilométer után ilyen sebességet kispályás úszó nem tud produkálni.

A szervezésnek két hibáját láttam, az első az előzetes információk hiánya. A szervezőknek ez a 29. alkalom volt, nekik már természetes, hogy hol lehet nevezni stb., de aki most először megy, vagy mondjuk most éppen Boglárról hajózna át, hogy visszafelé már ússzon, annak le lehetne írni a dolog menetét három bővített mondatban. A másik, hogy a célban abszolút nem kezelik úgy az embert, mint aki komoly sportteljesítményt hajtott végre. OK, nem mindenki úszik időre és fárad el annyira, mint én, de pl. a célterületen nincs egy pad vagy polifoam, ahová le lehetne ülni vagy feküdni, a kajáért kilométeres sor áll, a pólóért megint máshová kell menni, bár ott legalább nincs sor, a saját cuccaidért pedig a mező másik végére. Nekem mindegy, mert a pólót gyorsan átvettem, a többivel pedig a család már várt a kerítésen kívül, de pl. ha egyedül mennék, akkor fáradtan szédeleghetnék körbe-körbe a kaja, a víz, a póló és a csomagosok között szemüveg, iratok, telefon és pénz nélkül. A szponzori péksüteményt például bele lehetne tenni a mindenkinek járó zacskóba a póló mellé, a víz ne 0,5 literes legyen, mert az nagyon kevés 2-3 óra úszás után, a csomagos sátrakat pedig látóhatáron belül lehetne elhelyezni.

Célkitűzések

Soha nem tettem még újévi fogadalmakat, most sem, viszont megfogalmaztam és leírtam négy célt, amit az idén el szerettem volna érni. A célkitűzések azt hiszem, elég jól sikerültek, irányukat tekintve mindenképpen…

Megtakarítás

Valamiért azt gondoltam, hogy Zsófi érkezése anyagilag is komoly változásokat hoz. Egy kb. nyolc éves, elfoglalt iskolás lány lebegett a szemem előtt, amint cipőben(!), ruhában(!) viszi a tankönyveit(!) és megy a különórákra(!). Remélem, hogy így is lesz – hét év múlva, de a valóságban Zsófira most még egyáltalán nem kell sokat költeni. Sokkal nagyobb érvágás, hogy Noémi fizetés helyett GYES-t kap, a gyerekvállalásban ez egyelőre sokkal többet számít.

Figyelemre méltó a lakáshitelünk törlesztése is, ugye svájci frankban. Erről a híroldalak néha félrevezető címeket szoktak közölni, tegnap például Matolcsy miniszter közlése nyomán “erősödött” a forint. Ez félrevezetés nélkül úgy hangzott volna, hogy egy kisebb, de ugyanúgy nagyon durván kurva magas rekordárfolyamra érkezett meg. Szemléltetésként itt van a K&H Bank eladási II. CHF árfolyama 2008 novemberétől mostanáig, mi ezt fizetjük. Sárga pont jelzi a Bajnai-kormány hivatalba lépését, a 2010-es parlamenti választásokat, majd az Orbán-kormány hivatalba lépését.

Svájci frank árfolyam 2008 novembertől máig

Balaton-átúszás két óra alatt

Ez végül teljesen elmaradt, az idén nem rendezték meg. Elég ciki az éves nagy célkitűzést olyan sportesemény teljesítésében meghatározni, amit aztán a hideg víz vagy a hideg levegő miatt mások lefújnak. Más kérdés, hogy uszodában többször is 1:50 körül úsztam le ugyanazt az 5,2 km-es távolságot. De amint már írtam erről, jövőre okosabb leszek, és egyszerűen a 21 kilométernyi futás lesz a cél, amit akár a Margit-szigeten, tökegyedül is tudok teljesíteni.

Fogyás

Mínusz négy kiló – lehet ezzel már dicsekedni? Az viszont már most is határozottan látszik, hogy a futás sokkal hatásosabb fogyókúrás sport, mint az úszás, szomorú is vagyok, hogy az utóbbi két hétben csak egyszer jutottam el a pályára.

Harry Potterek angolul

Végül egy szellemi kihívás: az angoltudásom fejlesztése érdekében arra gondoltam, hogy angolul fogom elolvasni mind a hét Harry Pottert. Sajnos közbejött az az apróság, hogy gyakorlatilag nem tudok mikor olvasni: korábban a BKV-n olvastam sokat, most viszont nem járok BKV-val. De ha van alkalom, azért a Pottereket olvasom, angolul is élvezem őket, Harry és Dumbledore most kezdte el Voldemort gyermekkorát elemezni.

Tegnap aztán kiderült, hogy az angol nyelvű hatodik részt nem csak én akarom pont most elolvasni a családból, de azért remélem, hogy Zsófi érdeklődése a Félvér Herceg iránt a 2010-es Éves Nagy Célkitűzésem teljesítését még nem fogja érdemben befolyásolni…

Zsófi Harry Pottert olvas

Tíz kilométernél

Másodszor is elhalasztották a Balaton-átúszást, hogy a fene vigye el, egy éve készültem rá, edzettem, vártam, erre lefújják, mert hideg a víz… Miközben hideg vízben jó úszni, mert kevésbé fárasztó, mint meleg vízben. Ráadásul az új időpont nem egy vagy két hét, hanem egy hónap múlva lesz, és ennek az okát nem a címlapon, hanem a Facebook-bejegyzés 59. hozzászólásában magyarázzák meg a szervezők, hogy aztán ne bosszankodjon az ember… (update: megmagyarázták a címlapon is)

Még nem tudom, augusztus 28-án ráérek-e átúszni a Balatont, de most már jobban érdekel a félmaraton-futás. Ma délelőtt szörnyű fájdalmak és szenvedések közepette, egy dinamikus öregasszony sétatempójában sikerült lefutni tíz kilométert. Tudni kell, hogy Trychydts tegnap nagyon kitette az indexet, amikor tíz kilométert futott egy óra alatt, úgyhogy ha már az úszás elmaradt, gondoltam, valamilyen sportteljesítményt én is leteszek az asztalra.

Délelőtt fél tízkor, a legnagyobb melegben mentem el futni, gondoltam, jót tesz a fogyókúrának. El is jutottam a pályáig, ahol el is kezdtem körözni, és három kör után tisztán éreztem, hogy kész vagyok, a minimális hat kör után kénytelen leszek hazafelé venni az irányt. Aztán a hatodik körben elkezdtem zenét hallgatni, ami segített, jobban telik az idő zenével, az egyik ZZ Top-számra például két kört is majdnem sikerült lefutni. Érdekes, de most nem csak a dinamikus rockzene jött be, hanem a nyálas popzene is, a lassú kocogáshoz, illetve a puszta túléléshez ez is megfelelő volt. Nagyon-nagyon lassan futottam, hogy bírjam szuflával. Az első hat után 12 kört tűztem ki célul, aztán 16-ot, ami már 9 kilométert jelentett volna. Aztán gondoltam, egy életem, egy halálom, futok húsz kört, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Mert nem a 20 kör a probléma, hanem hogy akkor még ott vagyok két lakótelep távolságra az otthonomtól, és illene hazafelé is futva haladni.

Hesz Máté járt az eszemben, aki Leányfaluról vagy honnan járt edzeni a Római-partra. Leevezett Budapestig, edzett, aztán még hazaevezett, és ő lett az első magyar kajakos világbajnok. Aztán Pulai Imre, aki mielőtt egyéni világbajnok lett, ugyanezt az ötletet dolgozta fel, és elkezdett minden edzés után futni még egy órát. Mert az edzést végigcsinálni egy dolog, de utána még rátenni egy lapáttal, az tolja ki igazán az ember határait, na így voltam a Trychydts-féle pályával a huszadik kör után én is, teljesen készen, de aztán még el kellett futni hazáig.

Valahogy sikerült – a Wekerlének a keresztben levő része iszonyú hosszú volt eddig is, de most aztán különösen, és a végére minden lépéshez külön erőt kellett venni magamon. Fájt a bokám, a vádlim, a derekam, a vállam, de végül is sikerült: a félmaratonnak a felét már le tudom futni.

Zsófi az ötödik hónap után

Luciának teljesen igaza volt, amikor havi összefoglalókat közölt a fia fejlődéséről, mert ilyenkor még olyan gyorsan fejlődnek a gyerekek, hogy enélkül simán elfelejtenénk, milyen volt egy-egy szokása, ami például csak két hétig tartott. A napokban visszanéztük egy decemberi videóját Zsófinak, és elképesztő volt, milyen pici, és mennyire más gyereket láttunk.

Négy és fél hónap után sajnos véget ért Noémi anyatejes korszaka. Néhányan hajlamosak emiatt neheztelő megjegyzéseket tenni, mások meg kioktatják őt arról, hogy ez a kereslet-kínálat viszony alapján működik, amíg kéri a gyerek, addig termelődnie kell – neked lehet… Én viszont egy percig sem aggódok emiatt, négy és fél hónap egyáltalán nem rossz arány, másoknak ennyi sem jut.

A kajálással ettől függetlenül volt némi problémánk, kb. másfél hétig nem evett Zsófi rendesen és nem is hízott ezalatt, de az elmúlt három napban már visszatért az étvágya, tegnap például műsoron kívül beküldött 130 gramm reszelt répát és reszelt almát.

Zsófi visszanéz oldalról

A másik, amin csak hümmögni szoktam, hogy micsoda szerencsénk van Zsófival, hogy átalussza az éjszakát. Tény, hogy minden este fél kilenckor letesszük, és minden reggel öt óra felé kel (az óraállításnál reméltem, hogy ő is átáll hat órára, de sajnos nem). Ez tehát óriási szerencse – a blogom olvasóinak viszont exkluzíve elmesélem, hogy Noémi a terhessége alatt kivétel nélkül minden este kilenckor lefeküdt aludni és hatkor felkelt, és nem csak a gyerek miatt, hanem mert mi így élünk. Úgyhogy én azért nem vagyok egészen biztos abban, hogy csak a szerencse miatt vette át Zsófi ugyanezt a napirendet…

Járunk továbbra is úszni, harmadik alkalommal már én úsztam Zsófival. Az uszoda előterében volt egy tájékoztató, mely szerint a babának az úszás egészséges, tüdő, mozgáskészség, izmok, ízületek. Továbbá a közös úszás segít fejleszteni a szülő és a baba kapcsolatát, a bizalom kiépítését, a közös élmény közelebb hoz egymáshoz – én ezt csak megerősíteni tudom. Eddig is törődtem én Zsófival minden területen, de hogy egy óráig intenzíven egymásra figyeljünk és mindenféle kalandot éljünk át, ez egy meghatározó újdonság volt kettőnk kapcsolatában.

Zsófi aktuális szokásai: lassan leszokik a púzásról, amit a szájával csinált, mármint a szájával is, most éppen a morgás van műsoron, amit rendszeresen csinál akkor is, ha éppen nem mérges (így persze nehezebb is megmondani, hogy éppen nyűgös vagy csak szórakozik). Tartott a héten két óriási hisztit is, ez olyankor fordul elő, amikor már túl fáradt ahhoz, hogy elaludjon. Ilyenkor letesszük szépen csucsukálni, de ahelyett, hogy elaludna, öt perc után fent van és sír, mert fáradt…

Zsófi Nórával Facebookozik

Ha viszont nem nyűgös, rendkívül érdeklődő, most már minden érdekli a lakásban. Érdekes lesz, ha egyszer elindul, valószínűleg kő kövön nem marad, mert mindent muszáj megfognia, kézbe és szájba venni. Hirtelen a függöny, a labda, a kulcs, az óra és a számítógép jut eszembe, nem beszélve az összes ételről, amit anya és apa esznek. Tegnap például elszopogatta a narancsom végét, de bejön neki a kenyér, a chilis chips, minden.

Feltűnően jó viszonyt ápol Zsófi Nórával, a két vigyori, de annál semmi sem szórakoztatóbb számára, amikor anya táncol, akár vele, akár neki, ilyenkor kacag, visít, vigyorog, az egész gyereknevelés eddigi fénypontja, amikor Zsófi nevetni tanul.

Babaúszás

Ma megvolt az első közös programunk Zsófival. Persze eddig is voltunk együtt vele itthon, úton, vendégségben, de most először mentünk el itthonról egy vele közös tevékenység, az úszás miatt.

A babaúszás egy közeli tanuszodában van hetente többször is, egy kedves nő tartja. Zsófi a fiatalabbak közé tartozott, de volt nála kisebb baba is. Féltünk, hogy majd félni fog a víztől és a helyzettől, de semmi probléma nem volt, szerette, ahogy Noémi játszott vele. Én egyébként azt hittem, hogy a babaúszás alapvetően a víz alatt zajlik, ugye a babák lélegzet-visszatartását kihasználva, de nem, csak a víz felszínén mutatnak be gyakorlatokat. Egyszer-kétszer merült le vele Noémi a víz alá, de Zsófinak azzal sem volt különösebb problémája, illetve néha az arcába csapott a hullám, azt is átvészelte.

Most az első alkalommal még Noémi úszott vele, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, de később majd én is sorra kerülök. A résztvevők között is több volt az úsztató apuka, mint anyuka. Zsófi természetesen nagyon elfáradt, a nap hátralevő részében csak elvétve volt ébren.

A fényképezőgépet viszont le fogom cserélni. Nem tudom, hogy a pára vagy a rossz fényviszonyok miatt, de valami pocsék, tűrhetetlenül pixeles képeket készített. Érdekes módon a szintén fényképezőgéppel készített videók viszont tök jók lettek, a kamerának is becsületére válnának. Ha valaki meg tudná fejteni a jelenséget, igazán hálás lennék.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=i0ZV0Fj1o8w]

Néhány hétköznapi bosszúság: BKV, uszoda

Történt, hogy a délutáni csúcsforgalom alatt kigyulladt a hármas metró, ezért a Deák tértől pótlóbuszok jártak a Nagyvárad térig. A pótlóbuszok gyorsan meg is érkeztek, csak a jelzésüket nem sikerült kicserélni, pedig elektronikus kijelzője volt mindegyiknek, nem tudom, miért nem lehet egy gombnyomásra kiírni, hogy éppen milyen járatként közlekedik a busz. Mindegy, a fekete 7-esről a Deák téren állva lehetett sejteni, hogy az a metrót pótolja, a busz gyorsan meg is telt, de én sajnos már nem fértem fel.

Ezután egy 105-ös busz érkezett, aminek történetesen ott van a saját megállója is, ezért senki sem tudta, hogy az metrópótló lesz vagy rendes 105-ös. A sofőr, nagyon nagy állat lehetett, a mellette álló három embernek volt szíves elsuttogni, hogy melyik a kettő közül, a többi ötezer várakozó pedig tippelt, és bár az abszolút többség metrópótlóként vette igénybe a járatot, senki sem volt biztos a dolgában. Szerintem meglincseltük volna a sofőrt, ha a 105-ös vonalán elindul északra, de szerencsére délnek indult – ez viszont annak a szerencsétlen nőnek volt ciki, aki a tényleges 105-össel szeretett volna utazni…

Szerencsésen eljutottunk a Nagyvárad térig, sajnos azonban addigra már ott sem jártak a metrók. Ez viszont a buszon még nem derült ki, úgyhogy a rettenetes tömeg a Nagyvárad téren a buszról leszállt és lement az aluljáróba, majd ugyanez vissza, nagyon vicces volt, szerencsére az újabb beérkező busz sofőrje már felkonferálta, hogy a Köki felé fog továbbhaladni. És én még egész jól megúsztam a hazautat, de például a Ferenc-körúton egyáltalán nem lehetett vicces, hogy a kánikulában várakozó kb. ezer emberből egy, kettő, netán három fér fel az amúgy is tömött buszokra.

A másik történetem a Kispesti uszodához kapcsolódik. Tudni kell, hogy az uszodához sportpályák is kapcsolódnak, focipályák és strandröplabda-pályák. Egyik sem a szerény emberek sportja, de talán nem is ez a lényeg, hanem hogy a második kilométerem után feltűnt két úr a sáv végén. Kövérkések voltak, tüsihajat, tetoválást és rövidnadrágot viseltek, gondolom korábban fociztak egy nagyot, most viszont csak álldogáltak a medence végében. Hatéves korom óta járok uszodába, pontosan tudom, hogy ha két férfi mozdulatlanul áll a hideg vízben, ott hugyozás történik. Ezek tehát focizás után egyszerre használták az uszodát vécének és zuhanyzónak, mégsem szólt rájuk senki például az úszósapka hiánya miatt.

Az öltözőben aztán a bejárattal szemben egy férfinak látszó kétajtós szekrény tartózkodott egy szál semmiben, kopaszon, tetoválással, öt év börtönt mindenféle tárgyalás nélkül kiosztottam volna neki. És bár nem volt kifejezetten fenyegető, ahogy ott állt, valamiért mégis néma kuss volt az öltözőben, mindenki iszonyú gyorsan igyekezett utcai ruhát venni és eltűnni. Amikor elég sokan eltűntek, a kétajtós szekrény is öltözni kezdett, vagyis csak arra várt, hogy elférjen, nem kívánta a plebsszel együtt felvenni a ruháját, tulajdonképpen nem is nagyon fért volna el.

Ilyen kellemes hely tehát ez a kispesti uszoda, tuti, hogy a lábamat be nem teszem oda többé, egyébként drága is, inkább villamosozok egy fél órával többet a Malév-uszodáig, remélem, működik még.

Balaton-átúszás

Miután ez az átúszás a hagyományos, ráadásul huszonöt éve megrendezik, tökéletesre csiszolt rendezést vártam. Az északi parton, Révfülöpön ez így is volt, negyed tízre ért le velünk a vonat, és fél tízre vízben lehettünk volna, ha sietünk.

Az úszás

Az első kilométeren kénytelen voltam rájönni, hogy a csepeli strand úszómedencéje és a Balaton közepe mégsem ugyanaz: nincsenek csajozó kamaszok a sáv közepén, viszont a víz nagyon hullámzik, főleg amikor az átkelőhajók közvetlenül az úszók sávja mellett haladnak el oda-vissza. A második kilométeren pedig, miután kitöröltem az úszószemüveg belsejét kézzel, láttam, ami nagyban emelte a hangulatomat.

A csepeli strandhoz képest az is eltérés, hogy nem volt mihez képest beosztani az erőt, a két hossz gyors, egy hossz mell módszer itt nem volt járható. Úgyhogy mindig kinéztem magamnak egy úszót jó ötven méterrel magam előtt, gyorson úsztam, amíg utolértem, aztán pihi a következő szimpatikus úszó megpillantásáig. Két óra hat perc a vége, gondolom egész jó idő.

Szervezés a déli oldalon

A déli parton derült ki, hogy a konkurensek bizony odafigyelnek már olyan részletekre is, amelyek ezeknek a szervezőknek nem voltak fontosak. A célt például csak a többiek nyomában közelíthettem meg, mert szemüveg, mármint a dioptriás nélkül gőzöm sem volt, a part melyik részén kellene kikötni. Ez egy fekete pont, piros pont viszont, hogy a tényleges célban egyből bemondták az időeredményem.

A cél mögötti lezárt terepen lehetett átvenni a pólókat, mármint a tavalyi, végül elmaradt átúszásra készült pólókat, amelyekre ráragasztottak egy-egy “2006” matricát. Az a kisebbik baj, ha egy adott összegért egy szolgáltatás, például idei póló nincs, de ha még hülyének is néznek mellé… Nem azt kérem, hogy dobjanak a szemétbe nyolcezer pólót, hanem hogy magyarázzák meg, miért adnak tavalyit, és kérjenek elnézést, csökkentsék a nevezési díjat, vagy gyakoroljanak bármilyen gesztust. Egyébként az XXL-es kifejezetten kicsi rám, ahogy azt sem értem, a fehér alapszínű pólókat tulajdonképpen kinek szánják. Van, akinek nem tökéletes az alakja, és ez jól áll? (Újabb fekete pont.)

Szintén a lezárt részen kaptunk kólát, baromi jó ötlet öt kilométer úszás után szénsavas üdítőket kínálni, de ha minden igaz, volt rostos is, csak én nem vettem észre. Valami kaja is jól esett volna, fórumozóktól látom, hogy másnak is, de csak szemét Fornetti volt két bódéból, mindkettő előtt legalább száz méteres sor állt a tűző napon. (Fekete pont.)

Az északról átküldött csomagokat nem a lezárt részen, hanem azon messze túl, a mezőn lehetett átvenni. Ott sajnos kiderült, hogy a csomagokat nem sorban küldték át, és még rákérdezni sem tudtak, hogy melyik merre jár. Félóránként jöttek-mentek a hajók, ennek ellenére azt javasolták, néhány perc múlva érdeklődjek újra, szóval bocsánatkérés helyett itt is hülyére akartak venni, össze is balhéztam velük.

A csomagkezelés hiányosságait mások is megszenvedték, legalább ötvenen üldögéltek a sátrak körül a cuccukat várva. Nem panaszkodom, engem a célban várt Noémi és a szüleim, kaja, pia, napernyő és gyékény, de akit nem várt senki, az átúszta a Balatont, kivárta a sort Fornettiért, és még mindig ott állt telefon, pénz, szemüveg, papucs és igazolványok nélkül, és várhatott két órát úgy, hogy még az elkerített részre sem mehetett vissza enni és inni. (Bazi nagy fekete pont.)

Egyéb hibák

Engem ezek sem érintettek, de oda kellett volna figyelni az átkelő hajóra való kulturált feljutásra (hosszú sorban állás a tűző napon), a túl hangosan próbáló zenekarra, illetve az M7-esen levő dugóra is, utóbbira persze nem az átúszás szervezőinek, hanem a rendőröknek. Persze nem akarok naiv lenni: a Népszabadság is megírta, hogy egyáltalán nincs forgalmi ellenőrzés Magyarországon, miért pont az M7-esen levő dugóra figyelnének oda. Állítólag nagy razzia volt a hétvégén, hát mi autóztunk vagy ötszáz kilométert vidéken és Budapesten is, de az egyetlen rendőr Csepelen jött szembe, az is szabálytalanul. Életkorukat tekintve suhancok vezették, száguldoztak megkülönböztető jelzés nélkül, és miután átvágtak előttem a keresztutcán, csikorgó kerekekkel vették be a következő kanyart.

Az eredmény:

Az előzetes célkitűzésem az volt, hogy két óra alatt ússzam le és legyek az első ezer helyezett között. Az idő 2:06 lett, amivel 1069. lettem – a nagyságrend legalább bejött…

Megúsztam!

A Balatonfüred-Tihany öbölátúszáson az úszás volt a legkevésbé fárasztó. Eleve nem úsztam, inkább csak lubickoltam, mivel némi hezitálás után mégsem hagytam egyedül Takács Petit az öböl közepén, az általa diktált tempó viszont igazán nem volt megerőltető. Az időjárás persze betett: a tegnapi és a mai idő miatt kurva hideg volt a víz, végig attól féltem, be ne görcsöljön a lábam vagy a kezem, és teljesen átfagytam már az elején.

Dicsérni szeretném még a szervezést, kifogástalan volt, látszik, hogy rutinosan csinálják. Mondjuk rögtön a célba érkezés után a Sportpiac című sajtóterméket talán tudtam volna nélkülözni, a póló viszont annyira jól áll, amennyire egy fehér alapú póló csak jó lehet rám.

A vízben is voltak jó arcok, például egész csomóan résztávoztak, azaz hol gyorsan, hol lassabban úsztak. Ez egy nagyon értelmes dolog egyébként, de volt, aki a pihenéshez mindig belekapaszkodott az aktuális vitorlás kötelébe…. Egy kopasz úr is váltogatta a tempót, kifogástalanul úszott gyorson, a mellúszásnál viszont akkorákat fejelt a vízbe, hogy komolyan aggódni kezdtem érte. Mi, huszonhét éves veteránok eleinte egy energikus hatvanas hölggyel versenyeztünk, mármint ő simán lehagyott minket, de aztán lassanként behoztuk, majd lehagytuk. Szóval az úszás önmagában egy klassz élmény volt.

Az eredményt példás gyorsasággal közölték. Hét másodperccel győztem le Takács Petit, aki egyébként 1977-es, csak rondán írtam le az adatait a jelentkezési lapra. Ezúton is elnézést.

Amit utáltam, az a vonatozás. Állítólag a Balaton és környéke egy turisztikai szempontból kiemelt területe az országnak, Balatonfüred pedig egy különösen menő üdülőhely. Miért a legócskább, legmocskosabb másodosztályú személyvonatokkal lehet csak lejutni ide és vissza is? Miért nincs egy balatonfüredi vonaton első osztály? Miért nincs óránként Intercity? Ma összesen nyolc órát töltöttem utazással, ebből hatot a műbőr üléseken, ez jóval keményebb volt, mind a két óra úszkálás.