Felnőttség

Trychydts pár hete nálunk járt munkaügyeket megbeszélni, majd beszélgettünk kicsit, és a látogatásról ezeket írta (eredetileg itt, a képet én választottam hozzá):

Zsófi az ágyon kíváncsian néz„Ma voltam először egyedül Petiéknél, tulajdonképpen munkaügyben, de aztán kedvesen ottmarasztaltak még egy darabig. Petiékben azt szeretem, hogy bizonyos értelemben ők a legfelnőttebb ismerőseim. Ha más ismerőseimhez megyek (vagy haza) úgy érzem magam, mint amikor még fiatalkorunkban jártunk át egymáshoz vagy amikor meglátogattam valakit a koleszben. Petiék lakása részben édesanyám lakására emlékeztet, részben meg azokra a helyekre, ahová még gyerekként jártam családi programok keretében. Petiék úgy is viselkednek, mint a felnőttek, úgy beszélnek, mint a felnőttek, rend van a lakásukban, fényképek vannak a polcokon, egy gyerek van a kisszobában. A gyerek amúgy hihetetlenül aranyos, csendes és szép. Amikor mentem el, bekukucskáltam hozzá, éppen aludt, és egy kicsit mocorgott álmában, épp csak egy nagyon kicsit helyezkedett, olyan nagyon szép és emberi gesztus volt. Peti állítólag megpróbálta neki megtanítani, hogy „Trychydts”, amit külön értékeltem. Igen nagy részben az akadálymentes honlapokról beszélgettünk, kaptam pár érdekes tippet – mindig érdekes látni, hogy azok az emberek, akikkel együtt kezdtem dolgozni a Nyúznál, azok mennyire kompetensek lettek egy-egy témában. Ráadásul Petit nem érdekli a Linux, 30 másodperc próbálkozás után képes volt feladni anno. Nehéz szavakba önteni, mennyire megnyugtatóan hat mindez az ember idegeire egy-egy szombat délutánon (ezúton is kösz mindenért), amely már így is túl volt telítve izgalmakkal.”

Még sohasem írtak rólunk ilyen szépet, Trychydts-nek gyakrabban át kellene jönnie. Ez a felnőttség-dolog volt benne talán a legérdekesebb, csak nem másokhoz, hanem önmagunkhoz képest. Egy csomó apróságból állt ez össze az évek alatt: a csepeli lakás rendben tartásából, a pénzügyeink rendben tartásából, és hogy kilenckor inkább lefeküdni van kedvem, mint fent maradni. Ezekkel kezdődött, és innen már egyenes út vezetett az esküvőhöz, új lakáshoz, új állásokhoz, illetve Zsófihoz. Akinek egyébként nem „próbáltam megtanítani”, hogy Trychydts, ezt rosszul meséltem el, hanem mondtam neki, hogy „jönni fog téeripsziloncéháipszilondétées”, mire ő szépen megismételte, hogy „éjjáéőáőé”, ami pont ugyanazt jelenti, mi meg szakadtunk Noémivel a röhögéstől.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük