Idén is Balu cikke nyert a MESE Év írása pályázatának Kritika kategóriájában. Az idei győzelméről még nem sokat tudok mesélni, ezért mesélek a tavalyiról, mert a vezetőképző mellett ez volt másik legszebb élményem a tavalyi évről.
Földi pályafutásom során közösséget én még nem láttam így odaállni az egyik tag egyéni sikere mögé. Mindenki a magáénak érezte a díjat, Balut, a cikket, a Mozizóna rovatot, a sikert, a Nyúzt. És persze végtelenül kellemes ilyenkor főszerkesztőnek lenni, például eleve én beszéltem rá a szerénységnek ezt a két méteres szobrát, hogy elinduljon a pályázaton. Aztán egy napsütéses tavaszi délelőttön én adtam meg Balu telefonszámát a MESE-nek, és mivel nem kérdeztem rá, hogy mit akarnak tőle, nekem is csak Yeti adta le a drótot a szerkesztőségi levlistán, hogy a pályázati győzelemhez gratuláltak neki. Másnap, pénteken én szedhettem szét a bekeretezett oklevelet scannelés céljából, hogy berakjuk az aktuális számba, és én kérhettem fel Márkot, hogy méltassa Balut ezerötszáz karakterben. És ott ült, állt, szerkesztett egy csomó nyúzos, és mindenki annyira boldog volt, hogy nehéz lett volna kiválasztani, végeredményben melyikünk is nyerte az Év Írása pályázatot.
Idén tehát újra ő nyert, mit is lehet erre mondani, kedves Balu: gratulálok! 🙂