Az AKH-ban február közepén lejárt az időm, érkezett a következő kiállító a nagyterembe, ezért a megbeszéltek szerint leszedtük a fotóimat a falról. Adódott a kérdés, hogy mihez kezdjek egy nagy doboz A3-as koncertfotóval.
Az Üllői úti Szabó Ervin könyvtárba gyerekkorom óta járok, persze változó intenzitással. Például amikor 22 évesen beiratkoztam zenés CD-ket kölcsönözni, azt már visszatérésként értem meg. Aztán eltelt újabb tíz év, és könyvtárnak apró, de konkrét szerepe lett abban, hogy ideköltöztünk: jobban érzem magam olyan környéken, ahol könyvtár van a közelben, mint például ahol kocsma. De ez is több mint tíz éve volt, azóta állandó olvasó vagyok, a lányok is rendszeres kölcsönzők, voltunk itt Télapó-ünnepségen, adományoztam nekik egy rakás felesleges könyvet otthonról stb.
Valamennyire ismernek tehát, és amikor felvetettem, hogy nem tarthatnék-e fotókiállítást a koncertfotós képeimből, azonnal kedvesen beleegyeztek. Az AKH-hoz képest annyi volt az eltérés, hogy itt nem volt kiépített infrastruktúra fotókiállításhoz, apukám segített és fúrt lyukakat, majd csavarozott csavarokat a falba. Egyébként a képek ugyanazok, csak itt a kispesti ismerőseim is könnyebben megnézhetik őket…
Tehát a helyszín a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Üllői úti tagkönyvtára, 1191 Budapest, Üllői út 255., a képek rögtön a bejárattal szemben, illetve a kölcsönző pult körül vannak a falon. A nyitvatartási idő: H: 12-19, K: 9-15, Sze: 13-19, CS: 9-15, P: 13-19, Szo: 9-13 ( vagyis H-Sze-P délután, K-CS-Szo délelőtt).