A legendás rockopera, abszolút csúcs-szereposztással, ezért érdemes lehet kirándulni egyet Bajára. Nem is csalódtunk, a Kálvária-templom szép, a naplemente a Duna-parton szintén. Az előadás pedig…
Rendezés
Székely Kriszta rendezőnő a darabról adott interjúban az 1983-as előadásra hivatkozik, szerintem szándékosan elkerülve, hogy az Alföldi-féle rendezésről nyilatkoznia kelljen. Pedig azon egyértelműen látszott a rendező világképe, amit gondolt rólunk magyarokról és a darabról. Székely Kriszta viszont István vívódásait kívánta megmutatni és a fiatalok számára „filmes” látványt nyújtani… vagyis fordítok: se mondanivalója, se véleménye, se sajátos világképe nincs, amit a darab kapcsán meg akarna mutatni, vannak viszont „fiatalos” látványelemek, néhány egészen extrém WTF momentummal:
- Az Áldozatunk fogadjátok című dalban Szomor György óriási, szétszaggatja a színpadot, szétszaggatja a hangszálait, teljes a transz. Erre, a színpad bal oldalán becammog egy szőrös jeti, kicsit sétálgat, aztán kimegy. Ez mi volt? Aztán ugyanez a dal, és a háttérben egy emelvényen megjelenik egy kövér nő és erősen integet. Mit tetszik ott csinálni, kérem?
- Vége a szünetnek, várjuk a Szállj fel szabad madárt. Erre zümm-zümm, motorosok hangját halljuk, azt hittem, a helyi motoros banda trollkodik. De nem, ez az előadás része, krosszmotorosok ugratnak és trükköket mutatnak be a színpadtól jobbra, végül Dolhai Attila úgy tesz, mintha ő ült volna a motoron… gondolom, ez az egyik „fiatalos” ötlet, hogy Koppány „vagánynak” tűnjön.
- A díszlet pedig maga a teljes ötlettelenség. Először két „pogány” szobor van a színpadon, aztán ugye, érzékeltetni kell, ahogy teret nyer a kereszténység. Kriszta hogyan oldjuk ezt meg? Tegyünk ki például egy nagy, világítós keresztet a háttérbe? És ez történik! Általános iskola, alsós szintű ötlet, amit onnan tudok, hogy tavaly Zsófiék is előadták ezt a darabot, és a tornateremben szintén egy háttérbe felragasztott kereszt volt a díszlet. Ott ez rendjén is volt, ez viszont egy nagy költségvetésű, sztárokkal készülő szuperprodukció. Háttérként ugyanúgy kiraktak egy keresztet…
Dramaturgia
A dramaturgia külön is rossz volt, például nem lehetett tudni, mikor kell tapsolni. Ha néha volt egy kis csönd, akkor a nézők tapsolni kezdtek, erre mindig elkezdődött a következő szám. A színészek kicsi, elszórt tapsokat kaptak a darab közben, biztosan nagyon örültek neki.
A végén Himnusz, és nyilván az volt a terv, hogy ahhoz mindenki feláll, és mivel utána már a finálé van és tapsrend, a nézők majd állva maradnak és állva tapsolnak a színészeknek. De nem, a Himnusz után mindenki leült (aztán a tapsrend alatt csak-csak felálltunk ismét, amúgy is kezdett hideg lenni).
A fináléban még egy példa volt a színészek jól összehangolt, közös munkájára: tapsolni kellett volna, mindenkinek ugyanabban a ritmusban, mutatni a ritmust a nézőknek is. Noémi készített erről videót: középen áll a karmester fehér pólóban, szerintem őt például lehetett volna utánozni, de nem, mindenki össze-vissza tapsol:
Színészek
A rendező egyetlen mentsége, hogy Kocsis Dénest és Dolhai Attilát hagyta játszani. Dini nyilatkozta is, hogy a szerepének a megfejtése a szenvedés, neki ez az egész dolog rossz, öldöklés van, nem jöhet össze a szerelmével, Noémivel azon viccelődtünk, hogy mit siránkozik, a végén ő lesz a király… Kocsis színészi játéka csodálatos, mindent átélünk vele, a hangja is nagyon szép, új etalon van István szerepében.
Dolhai ugyanez a négyzeten: kigyúrta magát és szakállt növesztett a szerep kedvéért, és mindenkit lemos a színpadról, erős, tiszta, tökéletes. Azon gondolkoztam, milyen lenne egy Vikidál – Stohl – Dolhai castingot látni Koppány szerepére. Dolhai elővezeti bármelyik dalt: Gyula, András, köszönjük, talán a Madách Színházban próbálkozzatok tovább…
A többiekkel az a baj, hogy sztárokkal akkor érdemes telerakni egy produkciót, ha mindenkinek van alkalma kibontakozni. Itt viszont a fenti háromhoz képest (István, Koppány, Torda) mindenki más a darab jellegéből adódóan csak mellékszereplő. Ez Kis Keró esetében volt a legszomorúbb: énekelt két dalt, aztán kinyírták, Kocsis Dini hosszasan babusgatta még a holttestét („Sajnálom, haver, ez a szerep ennyi erővel a tiéd is lehetne…”). Gubik Petra dettó: lehet ő bármekkora istennő a Fame-ben vagy a Note Dame-i toronyőrben, ha Dolhai Attila éppen Koppányt játssza melletted, nem sok esélyed lesz kibontakozni.
MÁZS legalább a helyén van a magyar úr szerepében, ez a ripacskodás abszolút neki való. Szabó P. Szilveszter viszont egy alkatilag és viselkedésre is karót nyelt fazon, aki ebben a darabban is bármit el tudna játszani Koppánytól kezdve, Tordán és a papokon át a német lovagig, de nem, neki részegeskednie és komolytalankodnia kell MÁZS mellett, senkinek nem tűnik fel, hogy ez méltatlan hozzá?
Büfé, időjárás
Mellékes, de a rendezők helyében, ha háromezer embert akarnék kiszolgálni egy büfében frissítőkkel 20 perc alatt, ahhoz nagyon-nagyon profi büfések kellenek – az itteniek nem voltak azok. Például a bal oldali büfében két nő szolgált ki, de csak az egyik nyúlhatott a pénzhez… Mi Noémivel rutinosan rohantunk ki a büfébe a szünet elején és az első 10-ben szolgáltak ki minket, de több százan maradtak szomjan a büfések lassúsága miatt.
Továbbá röviditalokat kiszolgálni egy színházi előadás közben egyszerűen ízléstelen, még ha vidéken és szabadtéren is vagyunk. Hazafelé volt olyan lány, aki már nem tudott járni, csak dülöngélt. Remélem, a darab azért tetszett neki!
Az időjárás viszont kegyes volt hozzánk: nyári meleg, napsütés, naplemente, az előadás alatt kellemes szellő. Amikor visszaértünk a szállásra, az udvaron csöpp-csöpp… Éjszaka pedig elkezdődött az ősz, ezúton is köszönjük, hogy kivárta az István, a király végét!
Szomoru, hogy azt gondolja egy egy rendezo, hogy Bánk bán attol lesz modern, hogy alsogatyában tér vissza a harcból Melindájához