Emilio fellépés, Szeptember Feszt

A hétvégén Szeptember Feszt rendezvény volt a lőrinci Bókay-kertben, ahol Zséda mellett és Emilio fellépését tekintettük meg. Emilio viszonylag jó bulit csinált, de még jobbat csinálhatott volna, ha nem lenne ilyen szörnyű igénytelen a produkciója. Ott van mindjárt az öltözködés. A srác iszonyatosan kövér, egy dagadt disznó – de az új klipjében, lásd a bejegyzés végén, ehhez képest jól néz ki öltönyben és napszemüvegben. A szombati fellépésén is viselt napszemüveget, de azon kívül csak egy szakadt farmert, és atlétatrikót, az összes hája kilátszott alóla.

De legalább jó hangja van, próbálnám mentegetni, csakhogy az ilyenkor szokásos fél-playback helyett ráénekelt a saját hangjára. Ilyenkor hallatszik a lemezen éneklő Emilio, meg a helyszínen levő is, és pont annyi különbség mindig van a kettő között, hogy zavaró legyen az interferencia, magyarul torz és kellemetlen az egész. Állítólag mindig így lép fel, valaki szólhatna neki, hogy ez mennyire gáz.

Az pedig már szót sem érdemel, hogy legalább az átkötő szövegek erejéig megbarátkozhatna a magyar nyelvtan szabályaival. Lehet, hogy a hétköznapok során elvan nélkülük, de egy színpadi műsorban égő, ha nem tud két épkézláb mondatot mondani.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=NSP5dlLfzSE]

Szekeres Adrien koncert a BS-ben

Életem legprofibb popkoncertjét láttam tegnap Szekeres Adrientől (egy n-el!?) és csapatától, gyakorlatilag hibátlan és nagyon látványos koncertet adtak. A négytől tízezer forintig terjedő jegyár (egy magyar popkoncertért!) erősen sznob közönséget sejtetett, és tényleg, mindenki színházhoz volt öltözve. Igaz, kaptak is valamit a pénzükért, gyönyörű volt a díszlet, profik a táncosok és a zenészek, és minden nagyon hangulatos volt.

A Sportaréna viszont alkalmatlan arra, hogy 180 centi felettiek hosszabb időt töltsenek a lelátón, a lábamat szorosan összecsukva, magam alá húzva kellett tartani két és fél óráig, ráadásul tériszonyom is volt, mintha egy szakadék szélén ültünk volna.

Szekeres Adrienn koncertje a BS-ben

Szekeres Adrien szimpatikus volt, talán az átvezető szövegei lehetettek volna érdekesebbek, de a váratlan szituációkra nagyon kedves humorral tudott reagálni. A hangja is nagyon szép, mondjuk a dalai elég egyformák, főleg a koncert eleji öt-hat számot volt nehéz megkülönböztetni egymástól. A slágerei viszont jók voltak, a sztárvendégek is, különösen a Bebével közösen előadött The time of my life volt klassz a Dirty dancingből. A vége felé pedig már a saját számai is izgalmasabbá válták, szóval ha 4-7-10 ezer forintért nem is, de olyan mozi-árban akár meg is érné Szekeres Adrien-koncertre járni (mi a Fool Moon vendégei voltunk, ezúton is kösz, fiúk!).

Zanzibar, Zöld Pardon, szokás szerint

A Zanzibar a kezdetektől fogva ugyanazt, ugyanúgy adja elő, ami végeredményét tekintve nem rossz, de időnként lehetne valami változatosságot vinni a koncertjeikbe. Hajós András például csak az átvezető szövegek segítségével be tudott futni, de aki verbálisan nem olyan szórakoztató típus, az is tud mondani pár szót a következő dalról. Terecskei Rita viszont tegnap egyáltalán semmilyen átvezető szöveget nem mondott, vagy amit néha mégis, az inkább hervasztó volt, mint szórakoztató. Valakinek boldog születésnapot kívánt, üdvözölte különböző személyes ismerőseit, az viszont, hogy melyik szám következik, semmiből nem derült ki.

A gitáros (Gabszi) meg rászokott az éneklésre, pedig borzasztóan semmi hangja nincs, az énekesnő ellenben néha elfelejti a dalszöveget és lalázik helyette. Én szeretem ezt a zenét, és mivel rendszerint ingyenes koncerteken látjuk a Zanzibart, egy szavam se lehet, de nem is csinálnak nagy kedvet a fizetős koncertjeikhez.

A pénzről még annyit, hogy kifelé, a bejárat előtt megállított egy fiatal pár azzal, hogy kellene nekik még ötven forint. Jól öltözöttek, kulturált kinézetűek voltak, talán részegek, elég ciki, hogy a száz forintos belépőhöz lejmolniuk kell. Mivel összesen kétszáz forintot vittünk a belépőre, nem tudtam kisegíteni, amin megsértődött, és még utánunk is szólt, hogyan vehetem ennyire félvállról a sorsát…

Pénzt nem nagyon, kamerát viszont vittünk, úgyhogy kivételesen up to date lesz a blogom. Mivel soha nem mondták be, mi következik, véletlenszerűen vettem fel a Szeremről szó sem volt című számot, amit a nyálas rádiós verzió helyett a koncerteken szerintem nagyon klasszul, így szoktak játszani:

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=JJc9nrOYAmA]

Halloween party

Én, ördög-álarccal és seprűvel támadva

Rita a Citibankban dolgozik, és meghívott minket is a cég szokásos éves Halloween partyjára. Még ő sem volt soha, ezért nem tudtuk pontosan, hogyan kell készülni, például hogy hányan fognak beöltözni. Mi mindenesetre készültünk, én először vak koldus akartam lenni, kértem volna fehér botot valakitől, aztán a Tesco kínálata alapján mégis ördög lettem, Noémi még farkat is készített nekem. Ő maga boszorkány lett, varázslósüveggel, nagy orral, lepellel és kölcsönkért seprűvel.

A party a Vasúttörténeti Múzeumban volt. Hangulatosan előkészítették hozzá a parkot, gyertyák vezettek a hangárig és félelmetes hangok szóltak a hangszórókból. Két kísértetlány megpróbált ránk ijeszteni egy vonat mögül, sikoltoztak, de elég gyér volt, aztán egy bokor mögül egy csontváz ugrott elő kiabálva, attól viszont majd’ beszartunk.

A rapper a bulinVolt svédasztalos kaja, meg üdítők ingyé, ettünk, ittunk, beszélgettünk, aztán éjfél körül kezdődött a műsor. Az első fellépő nevét nem jegyeztem meg, de a Citibank HR-es vezetője volt. Rap műsort adott elő, és minden számhoz adni kellett neki két kulcsszót. Erre spontán felépített egy komplett rap-szöveget, marha jól csinálta, mint Eminem a 8 mérföldben, csak itt nem párbajozni kellett, hanem összehozni például Korda Gyuri pókerezését a hálókocsival, az autópályát nem tudom mivel, és mindezt rögtönözve, nagyon szórakoztató volt. Az utolsó számnál bekapcsolódott a megasztáros Boogie, szintén Citibank-alkalmazott, aki aztán önálló műsort is adott blues, rock és egyéb stílusú slágerekből.

Zanzibár, Zöld Pardon

Itt a jó idő és az első szabadtéri koncert, Zanzibár a ZP-ben. Ugyanez tavaly siralmasan sikerült, és most is lenne mit fikázni: Gabszinak semmi hangja nincsen, ezért nem kellene énekelnie, hervasztóak az átvezető szövegek, fülsértő volt a hangosítás és a ZP-ben a közönséget világítják szembe a zenekar helyett.

De az az igazság, hogy a koncert közepén megjött a kedvem, nagyon jó volt a zene, és véletlenül még egy poént is elkövettek, ha nem is direkt és nem is aknázták ki. Rita mikrofonjával történt valami, és amíg rendbehozták, a zenekar lazán játszotta tovább az Ilyen az élet című slágert, a közönség pedig fennakadás nélkül énekelt Rita helyett is. A hab a tortán A dal, ami rólad szól című szám volt, amit én még tavalyelőtt kértem, biztosan most értek oda a blogom archívumában, köszönöm, és remélem, a hallásom is hamarosan visszatér.

Buji falunap

Minden évben megrendezik a buji falunapot. Ezen sokrétűen érintettek voltunk, Noémi nagymamája például a nyugdíjasklubbal részt vett a lecsófőző versenyen (nyertek is egy ajándékcsomagot), a keresztapja részt vett a tizenegyes-rúgó versenyen, a volt osztálytársa, Ancsa pedig énekes műsorral lépett fel.

Ancsa fellépése, és az összes többi színpadi műsor is félresikerült kissé, Ancsa esetében például a hangosítás volt borzasztó. Nem lenne szabad olyat a hangtechnikához engedni, aki nem érti, hogy a műsornak elsőként jól, és csak azután kellene hangosan szólnia, magyarul ha hangos, de torzít, az inkább taszító, mint kellemes. Ancsa egyébként nagyon jól énekelt operetteket, az illett hozzá, a popdalokat viszont megspórolhatta volna.

Este férfi sztriptíz volt, amihez a fellépő srác felhívott magához egy lányt a színpadra. Ott az ölébe ült, a lány tapizhatta stb. Azaz csak tapizhatta volna, mert sajnos nagyon rosszul választott: egy nyolcadikos kiscsajt, aki még túl fiatal volt ehhez, és nemhogy kihasználta volna a lehetőséget, inkább idegenkedett és csak húzta el a kezét, vetkőztetni meg egyáltalán nem akarta a srácot.

Ezután a „GROOVEHAUSE” együttes lépett fel. Szerintem annyira ciki, ha a szervezők nem tudják leírni a meghívott együttes nevét. Régebben Gézáék régebben „MC. Hawer feat. Tekknő” néven futottak, amit gyakorlatilag egyetlen vidéki diszkó plakátjára sem tudtak ugyanígy kiírni. Volt McHaver (mekhaver), volt Teknő (egy „k”-val), azt pedig, hogy „feat.” például gyakorlatilag sehol nem tudták leírni.

Szóval a Groovehouse együttes műsora szintén túl volt hangosítva, és nem volt kontrolljuk sem, azaz csak érzésre énekeltek rá a zenei alapokra, és még a saját hangjukra is. A Groovehouse az egyik legrégebben működő magyar popegyüttes, ilyen haknik ezreit csinálhatták már végig, érthetetlen, miért nincs egy CD-jük, amin csak a zenei alapok vannak rajta, a saját hangjuk nem. Úgyhogy volt egyszer a CD-felvétel, arra kissé elcsúszva az élő hang, mindez kissé torzan, szóval nagy élmény volt.

Este volt még tűzijáték, az jól sikerült, a legszebb az volt, amikor kifejezetten a nép fölé lőtték a petárdákat és a fények szinte beterítették az égboltot.

Koncertek

Tegnap és ma is kint voltunk a Tabánban a szokásos évadnyitó koncerteken. Kifejezetten a Zanzibár érdekelt, de Noémi kedvéért a Sugarloafot és a Hooliganst is megnéztük. A Sugarloaf koncertjében a kisebb színpadi koreográfiák tetszettek, mikor a fúvósok és/vagy a gitárosok egy ütemre táncoltak zenélés közben, és amikor kisebb műfaji kitérőket tettek. A gitáros viszont nem biztatta, hanem számon kérte a Tabánon a lelkesedést, miközben mi eleve nem is Tabán voltunk, hanem közönség

A Zanzibár eljátszotta a megfelelő dalokat, köztük Rita szokásos fantáziátlan átvezetéseivel. Sikerült a koncert végére hagyni a közepes, majd a lassú tempójú dalt… Pontosan az hiányzik a koncertjükből, amit a Sugarloaf és a Hooligans is tud, show-t csinálni, vicces és szórakoztató beszólásokat mondani, játszani Queen-t, gitártépést, és a vezető sláger alatt megénekeltetni az első sorban álló szőke kislányt is.

Vasárnap 16 órára pedig Emil Rulez! koncertet hirdettek meg, ahol mi leginkább Hajós András vicces szövegeire voltunk kíváncsiak. De sajnos tényleg Emil Rulez! koncert volt, Hajós csak módjával nyilvánult meg egyszer-egyszer, kár volt kimenni.

Viszont érdekes rajongói vannak az együttesnek, egyfajta alter-bölcsész típusok. Ők valószínűleg az összes létező zenei stílust cikinek érezték már, ezért kerestek egyet, ami sehová sem skatulyázható be, viszont magasröptű (értelmetlen) dalszövegeik vannak. Az Emil Rulez! dalaiban egyébként főleg az a szörnyű, hogy a refrénekben még esélyt sem adnak a slágerességnek. Vizsgáljunk meg egy találomra kiválasztott V-Tech refrént:

Homokba írtuk azt a szót, és hittük, mindörökké tart,
De hullámokba fulladt már a régi tengerpart,
A tegnapoknak lábnyomát a szél söpörte szét,
Ennyi volt, véget ért.

Összefüggő, értelmes, nyelvtanilag helyes mondatok. Az Emil Rulez! esetében viszont a Hello tourist on the right side, hello tourist on the left side már kiemelkedő kidolgozottságú refrénnek és vezető slágernek számít, de még jellemzőbb volt, amikor Hajós András azt a két szót ismételgette, hogy pattanásos asszisztens, pattanásos asszisztens, én meg azt, hogy anyám borogass, anyám borogass.

Zöld Pardon

Este Zöld Pardon, az elmaradt Delphi klub miatt otthonról rajtolva és időben érkezve, a fene se tudja, előzetesen hová sürgetett CalAir. Jókat ökörködtünk, például amikor CalAir belekötött egy társaságba. Kölcsönösen humorosan kezelték a helyzetet és azok is nagyon pihentek lehettek, mert a javaslatomra körbeálltunk és hullámozni kezdtünk – képzeljétek el, ahogy a Zöld Pardonban két négytagú társaság körbeáll és minden látható ok nélkül hullámzik.

A BlackOut felejthető koncertet adott; állítólag jó énekesük van, ehhez képest csak akkor hittem el, hogy magyarul énekel, amikor már ketten is biztosan állították. Utána rockdizsi, mindjárt kettő is, az egyik nosztalgikus jellegű volt, a másikban az újdonságok között játszottak Zanzibárt is (Nem szeretsz), kb. ezt az egy számot ismertem az este során. Viszont jövő vasárnap Zanzibár koncert ugyanitt.

MC Hawer és Tekknő Gávavencsellőn

A gávavencsellői kastély-diszkóval azon kívül, hogy a világvégi semmi közepén található, első blikkre nem volt semmi gond. Szépen felújított épületszárnyban rendezték a diszkót, rendezett volt a büfé és a közönség is rendben volt. Eleinte a zene is jó volt, diszkós fénykorom legnagyobb slágerei mentek. Később árnyalódott a kép, azaz tulajdonképpen be is alkonyult teljesen. Kezdetben például nem volt igazán büdös: a táncterem legalább hat méter magas volt, eloszlott a cigarettafüst, szellőztetés híján azonban a nagyobb légtér is megtelt egy idő után. A zene: egy falusi diszkóban, ahol a közönségnek láthatóan bejött az addigi dallamos zene, kár volt váltani a technora, és amikor szinte kiürült a táncparkett, kár volt továbbra is azt játszani.

Pláne egy lakodalmas együttes fellépése előtt. MC Hawerék kettő körül érkeztek, mi csatlakoztunk és hátramentünk velük a büfé mögé a kastély még felújítatlan, romos részébe („Klassz öltözőtök van.”). A kölcsönös bemutatás után Géza röviden összefoglalta a magánéletében bekövetkezett változásokat, illetve meghívott megnézni az új házát, de nem tudom, nem csak udvariasságból mondta-e. Ízelítő a diszkóhaknizás szépségeiből: a fellépést színpad híján a bárpulton kellett lebonyolítaniuk, ami viszonylag hosszú volt, de csak fél méter széles, Géza egy idő után le is ült, úgy nyomta tovább, nehogy leessen. A fellépés ezzel együtt jól sikerült, utána viszont azonnal léptünk, egyrészt mert álmosak voltunk, másrészt mert folytatódott a techno-party.