24, második évad

A második évad alapján már sokkal jobban érthető a sorozat népszerűsége: az első pillanattól izgalmas és feszült, jók a fordulatok, jók a dumák, jók a színészek, George Mason történetszála elhalványítja Jack Bauer nyomozását, pedig az is kiváló. Felspannolva vártuk Noémivel, hogy megtalálják-e végül Los Angelesben az atombombát és mihez kezdenek vele. A 16. részben dőlt el a sorsa, tehát pontosan az évad kétharmadáig sikerült jó forgatókönyvet írni.

Onnantól, hogy kiteljen a 24 rész, új konfliktusra volt szükség, ami viszont annyira erőltetett volt, hogy az ember látni vélte az izzadtságot az írók homlokán, ahogy próbálják részről részre kitölteni az időt valamivel. A második konfliktus lényege, hogy az említett atombombát három közel-keleti ország támogatásával állították elő és csempészték be Los Angelesbe, vagy legalábbis van egy erre utaló hangfelvétel. De a hangfelvétel akár hamisítvány is lehet annak ellenére, hogy a számtalan ügynökség technikusai ezt mindannyian cáfolják – de Jack Bauer szerint mégiscsak hamisítvány. Ha valódi, akkor Palmer elnök kénytelen háborút indítani a három ország ellen és ezzel harmadik világháborút kezdeni, ha Jack Bauer bizonyítja, hogy hamisítvány, akkor világháború lefújva.

Jack Bauer a 24 második évadában

Mindez nyolc részen végigfolyatva rendkívül fárasztó. A fordulatok, amelyekkel a nyolc rész eltelik, nélkülöznek mindenféle ötletességet, illetve a végén már a logikát is. Kezdjük talán azzal, hogy az egyetlen forrásból származó információ még ahhoz is kevés, hogy az újságban megjelentessék, jobb helyeken elvárás, hogy a kapott hírt több forrásból is meg kell erősíteni – nem hinném, hogy az amerikai kormány egyetlen hangfelvétel alapján világháborút kezdeményezne. Azt sem hiszem, hogy a teljes amerikai vezérkar egy emberként rajongana azért, hogy háborúzhasson, és csak az elnök érezze egyedül, hogy a háború tulajdonképpen rossz dolog.

Innentől spoileresen: ilyen gyenge alapötlet alapján már a konkrét történetszálakat is nehéz lett volna ütősre megírni. Kim Bauert például teljes egészében ki kellett volna hagyni akár az egész évadból, de az utolsó részekből mindenképpen, egyrészt mert nagyon gyorsan unalmassá vált, másrészt mert semmi köze sincs a történet lényegéhez. Apucival beszélt néha telefonon, egyébként meg különféle férfiak előtt illegette magát, amiért azok rabul ejtették, de sajnos mindig kiszabadult.

Mike, Palmer elnök csapatából a 24 második évadában

Palmer elnök körül az a fárasztó, hogy mindenki egy kicsit rossz, majd egy kicsit jó, normális motiváció nélkül, mindig éppen csak annyira, hogy a cselekménynek látszó valamivel elteljen valahogy a nyolc rész. A Mike és Palmer asszisztense közötti konfliktust például Mike egyszerűen megússza, ami nagyon furcsa hiba egy olyan sorozatban, ahol minden gonoszságot viszonylag gyorsan megtorolnak, a néző igazságérzetének megfelelően. Jack Bauert pedig hol segítik a kollégái, hol nem, Tony Almeida hol fegyvert fog rá, hol a fegyelmet felrúgva segíti a központból, ennek sincs sok értelme. Hacsak az nem, hogy amíg elég sok idő el nem telt a maradék 24 órából, Bauer lassabban haladjon előre, majd a végefelé már lehet őt teljes gőzzel segíteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük