Úgy döntöttünk, most már elég nagyok a csajok ahhoz, hogy elmehessünk nélkülük is két napra várost nézni. Csak szombat-vasárnapra mentünk, hogy az iskolába és a bölcsődébe azért mi vigyük el őket, és nyilván csak európai város jöhetett szóba. Noémi Párizsba szeretett volna eljutni, de fapadossal nem jó a menetrend, szombaton max. délután indulhattunk volna el, az meg semmire sem elég. Londonba viszont hajnalban is repül a WizzAir, ott már jártam is egyszer, ott is sok szép dolgot meg lehet nézni, úgyhogy maradtunk Londonnál.
Én voltam a szervezésben illetékes házastárs, és alaposan meg is terveztem mindent. A legnagyobb kérdés indulás előtt a vonat maradt, ami a közbeszéd szerint tízpercenként jár a Luton Airportról, de amikor leszállsz a gépről, mit kell ehhez pontosan csinálni? A kérdés láthatóan másokat is foglalkoztatott, hosszú sor állt az információnál, nekünk viszont volt insider-információnk Noémi ismerősétől arról, hogy ilyenkor az automatát kell keresni vonatjegyért. Meg is lett az automata, és onnan már sima ügy volt, vonattal és metróval mindig, mindenhová gyorsan eljutottunk, amiben persze a felkészülés is segített, a Google Maps végtelenül egyszerűvé teszi egy városnézés megtervezését. Azt is bírom, hogy az itthoni új bankkártyámmal fennakadás nélkül tudtam Londonban metrózni (ők Contactlessnek írják, én PayPassnak ismertem, de működött, hibátlanul), csak Noéminek kellett egy Oyster kártya.
Így az október másodikai népszavazás előtt rendkívül érdekes volt látni London sokszínűségét. A városban egyenlő eloszlásban voltak fehér, fekete, ázsiai és muszlim emberek, úgy a helyi közlekedők, mint a turisták körében is. Két közös pont volt mindenkiben, az egyik a brit akcentussal beszélt angol nyelv, imádtam, a másik az iPhone, mert Londonban mindenkinek, kivétel nélkül iPhone készüléke van.
Az én Huawei készülékem ennek megfelelően nem is működött Londonban, valószínűleg a Vodafone-tól számhordozott T-Mobile-os SIM kártya miatt, ahogy korábban Rómában, illetve három éve ugyanitt Londonban sem. Eddig azt hittem, hogy a készülék volt a hibás, de ezek szerint a SIM-kártya. Pedig adatroamingot is terveztem, hogy tudjak idegenvezetést tartani Noéminek Wikipedia-oldalak felolvasásával. Ehhez képest se hálózat, se internet, semmi. Noémi telefonálni tudott, de az internetezéshez az előfizetése nem volt megfelelő, ezúton is gratulálok a magyar szolgáltatóknak!
Két napba belesűrítettünk annyi látványosság megtekintését, amennyit csak lehetett, és sikerült is legalább 5-6 életre szóló élményt szerezni. A Tower Bridge például tényleg elképesztően szép élőben is, nem győztem betelni vele. A London Eye szerintem nem olyan nagy durranás, mint amennyibe kerül, magasból látni a várost, klassz, de ennyiért?! A Buckingham Palace The State Rooms attrakciója ehhez képest olcsó volt és valóban különleges, a termek, a festmények és a királynő kiállított ruhái is elegáns és szép élményt jelentettek.
Másnap reggel elsétáltunk az Abbey Roadra, hogy átkeljünk a zebrán, ahol annak idején a Beatles is. Nehezen sikerült pont olyan lépést fotózni, mint amilyet a fiúk csináltak, úgyhogy kitaláltam, hogy előadom a Hülye Járások Minisztériumát, egyszerre tisztelegve az angol kultúra két gyöngyszeme előtt, ugyebár. Aztán Madame Tussauds, ami életem egyik legjobb szórakozása volt. Nem annyira köztudott, de a szobrokat meg lehet fogni és szabad pózolni is velük, átölelni Emma Watsont, puszit adni Tom Cruise-nak, vállon veregetni Einsteint… Az sem köztudott szerintem, hogy a szobrokon kívül van egy kisvasút, Spirit of London címmel, valamint egy nyomozás Sherlock Holmes-szal – mindkettő elképesztő részletesen ki van dolgozva, és mindkettő elképesztően hangulatos. A végén pedig egy 4D-s mozi szuperhősökkel, jópofa volt az is, de mondjuk moziból nekünk nem olyan könnyű újat mutatni (a „4D” például sima parasztvakítás, a film se jobb, se rosszabb nem lesz tőle).
Végül arra is rájöttünk, hogy London – Luton vonatkozásban miért jobb a vonat a busznál: mert a busz megáll a Baker Streeten, de jegyet nem lehet rá venni, úgyhogy még mindig egyszerűbb volt a King’s Crosstól vonattal menni. Továbbá a vonat nem kerül dugóba… Lutonon belül, a vonattól a repülőtérig járó kisbusz viszont nem úszta meg a dugót, úgyhogy rohannunk kellett, de végül simán elértük a gépet és huss haza, áldja az ég a fapados cégeket, amiért ilyen olcsón és lazán lehet velük elmenni várost nézni, szerte Európában.
