Robert Galbraith (J.K. Rowling): The Cuckoo’s Calling

The Cuckoo's Calling

J.K. Rowling előző könyvét, az Átmeneti üresedést talán a negyedéig tudtam elolvasni angolul, annyira nehézkes és érdektelen volt, magyarul pedig még el se kezdtem. Adtam azért egy esélyt ennek az újnak is, amit álnéven írt, és az egyik legjobb könyv volt, amit idén eddig olvastam!

A nyelvezetével mondjuk ennek is megszenvedtem: Rowling eleve brit angol nyelven ír és nekem inkább az amerikaiban van gyakorlatom, ráadásul olyan szókinccsel, hogy az elején mindössze egy csaj megy az utcán, nekem mégis egyfolytában szótáraznom kellett. Kb. a könyv harmadára lett élvezetes az olvasás, a végére pedig csak úgy pörgettem – idővel azért hozzá lehetett szokni a szóhasználatához. Az is nehezítette az olvasást, hogy a szálak csak a könyv végén futottak össze, és nem mindig tudtam, pontosan mire kell koncentrálni.

A történet viszont iszonyú jó: egy féllábú magánnyomozó egy belevaló új titkárnő segítségével nyomoz egy szupermodell halála után. Minden szereplő fantasztikusan élő és érdekes, pont mint a Harry Potterben, és a jelenetek izgalmasak, romantikusak, szerintem ez a könyv legnagyobb erénye. Furcsa persze egy Londonban játszódó krimit romantikusnak gondolni, de a regényt pont úgy áthatja az emberek, a közöttük levő kapcsolatok és a London iránti szeretet, mint például az Anna-sorozatban volt.

A nyomozás meglehetősen szerteágazó: Strike, a főszereplő magánnyomozó egyesével beszél minden érintettel, és időnként nehéz számon tartani, melyik szereplővel az eset melyik részét vizsgálja és az miért érdekes. De közben együtt járkálunk vele Londonban, látjuk a privát szféráját, együtt élünk vele néhány száz oldal erejéig, és Cormoran Strike az egyik legérdekesebb főhős, akiről valaha könyvet olvastam.

Köztudomású, hogy amíg ki nem derült, hogy a könyvet Rowling írta, nem volt túl sikeres. Ebben a bejegyzésben elég jól össze van foglalva, hogy miért: egyből kemény kötésben adták ki, ami “első könyves” szerzőnél nem szerencsés, nagyon rossz a cím (a könyv feléig ki sem derül, Cuckoo egyáltalán kicsoda – ez a meggyilkolt modell beceneve egyébként), rossz a borító (nem nyomozásra, hanem csajos, szerelmes történetre utal), és a történet sem akciódús, hanem ide-oda járkálós. Mindezek persze engem már nem befolyásoltak: a nyomozás fordulatos, a szereplők izgalmasak és minden jelenet külön-külön nagyon hangulatos: az Átmeneti üresedést felejtsük el, szerintem ez az a regény, amivel J.K. Rowling méltón visszatért!

Kölykökből művészek (Élet és Tudomány)

Patti Smith: KölykökPatti Smith 1946. december 30-án született Chicagoban, és már a családjában rengeteg különböző hatás érte. A szüleinek keményen kellett dolgoznia, ezért már kisgyerek-korától kezdve ő vigyázott a húgaira és az öccsére. Rengeteget olvasott, csodálatos képzelete volt, amelyet a közeli erdőkben, mezőkön kamatoztatott, amikor szerepjátékokat játszott a testvéreivel. Mélyen vallásos család voltak, ugyanakkor csodálták a művészeteket is, édesapjával komoly vitáik voltak arról, hogy Salvador Dali vagy Picasso az elismerésükre inkább méltó festő. Read more

Évértékelés 2012

2012 már más volt, mint az előző két év: Noémi is dolgozott, Zsófi bölcsibe járt, én munkahelyet változtattam. Mindez semmit sem változtatott azon, hogy idilli családi életet éltünk, és reményeim szerint ebben jövőre is csak annyi változás lesz, hogy ősztől Zsófi óvodába jár majd.

Idén nem volt se esküvő, se temetés.

Az olvaslak.hu szerkesztése igazán jó hobbinak bizonyult, élveztem szinte minden percét. Rengeteg cikket írtunk, új szerzőket is sikerült bevonni, az olvasottság pedig folyamatosan nő. Ráadásul, mióta metróval járok munkába és onnan haza, irdatlan sok könyvet ki tudok olvasni – Trychydts 93 könyves rekordja az egész évet tekintve még nem volt veszélyben, de a második félévben már ez volt nálam is a nagyságrend (47 könyv hat hónap alatt).

A legjobb könyvek A vének háborúja, a Ready Player One és A hét csoda voltak (illetve Steven Saylor Gordianus-sorozata általában is a legnagyobb idei felfedezésem volt). A legjobb filmek a harmadik Batman, a harmadik Men In Black és a harmadik Daniel Craig-féle James Bond voltak.

Célkitűzések

Nem mondhatnám viszont, hogy az idei évre kitűzött céljaimat túlságosan teljesítettem volna. A könyvem megjelent, a maga módján ez rendben volt. A nyelvvizsga időközben érdektelenné vált – eleve csak a nyelvtudásom fejlődésének a bizonyítékát akartam látni benne, de a munkahelyemen enélkül is le tudom mérni, hol tartok. Jövőre jó lenne még tovább fejlődni, de pillanatnyilag nem tudom, hogyan tudnám ezt mérhetővé tenni. Olvasni akarok angolul, ez biztos, mondjuk havonta egy-egy könyvet legalább.

A Balaton-átúszásra nem mentem el, a félmaraton lefutása sem sikerült, és visszahíztam 6 kilót. Részben meg tudom indokolni ezeket az új munkahelyemmel, hiszen új élethelyzet, tovább tart a munkaidő, eleinte több volt a stressz és így tovább – jövőre viszont vagy új kifogások kellenek, vagy most már tényleg le kellene fogynom tíz kilót. A Balaton-átúszást is évek óta szeretném két óra alatt lenyomni, idén pont itt lenne az ideje, hogy megcsináljam.

Végül pedig a műveltségem fehér foltjainak satírozgatása végett írtam egy listát olyan klasszikus könyvekről, amelyeket az újdonságok mellé be akarok szorítani. Egyelőre csak 8 könyv van ezen a listán, de a “havonta egy” a jól betartható célkitűzés, úgyhogy majd még nézek hozzá néhányat. Összefoglalva:

  • Lefogyni tíz kilót
  • Elolvasni havonta egy könyvet angolul is
  • Elolvasni havonta egy klasszikus regényt
  • Balaton-átúszás két órán belüli idővel

Ezt pedig év végére:

Zsófi trombitát fúj

Megjelent a könyvem!

Szatmári Péter: Informatika a látássérültekért“Az informatika fejlődése mindannyiunk életében alapvető változásokat hozott, és ennek a változásnak a történelemben most először a vak és a gyengénlátó emberek is egyenrangú részesei lehettek. Ugyanakkor a legtöbb látó ember ma még nagyon keveset tud a látássérültekről, és általában azt is rosszul. Fehér bot, Braille-írás, intézeti elhelyezés, és a vak emberek foglalkozásával kapcsolatban is előbb ugrik be a vak koldus, mint a vak ügyvéd vagy a vak programozó. A könyv témája az, ahogyan az informatika a látássérült emberek segítségére siet, és ezzel megváltoztatja az életüket.”

Megjelent a könyvem, amint beharangoztam már, és bárki megvásárolhatja a kiadónál. Az előző bejegyzésben említett hibák sajnos benne maradtak a könyvben, de talán nem túlságosan zavaróak. Nekem már van belőle egy példányom, és tetszik, bár túlságosan vékonyka – nem is lenne baj, csak a vételára utal vastagabb kiadványra… Mivel én 20%-os szerzői kedvezményt kapok a kiadónál, ezért minden érdeklődőnek azt javaslom, hogy forduljon először személyesen hozzám. Így meg tudom mutatni, kézbe lehet venni, lehet gusztálni, belelapozni, és ha tetszik, ezer forinttal olcsóbban tudod megvenni.

Szeptember végén (valószínűleg) megjelenik a könyvem

Szatmári Péter: Informatika a látássérültekértA könyvet, aminek a kéziratát márciusban fejeztem be, szeptember végére a jelek szerint talán tényleg kiadják. Nem az én könyvemmel volt még hat hónapnyi munka, hanem a kiadónál jelentkezett annyi szerző, hogy én csak most kerültem sorra. Még úgy is, hogy a könyvet nekem kellett szerkeszteni és betördelni – a kiadó is vállalta volna, de túl súlyos tízezrekért ahhoz, hogy inkább magam nekiüljek. Sajnos nem vall túl nagy fantáziára tőlem, hogy a dizájn a 2003-as Microsoft Word sablont követi Times New Roman és Arial betűtípusokkal, de ezúttal a megbízhatóságot választottam a szépség helyett és nem kezdtem el a betűtípusokkal szórakozni. Néhány tördelési hiba és elírás is maradt még benne – most éppen ezek kijavítását szorgalmazom a kiadónál.

Van már borítója is, amint látszik – én Bogit szerettem volna a címlapon látni, de a kiadónál erre is volt egy szabály: a dreamstime stockfotó oldal készletéből lehetett választani.

Maga a könyv szerintem elég jól sikerült, a látássérültügyi informatikáról még egészen biztosan nem jelent meg ilyen átfogó, és egyben olvasmányos szakkönyv – én legalábbis elég jól szórakoztam, mikor tegnap újra végigolvastam.

Az egész történet egyetlen kínos része az ár: a könyv 4.730 forintba fog kerülni, ami nem hiszem, hogy nagyon reális lenne egy 108 oldalas, puhafedelű könyvért. Viszont ha én vásárolok a saját könyvemből, kapok 20% szerzői kedvezményt, vagyis tőlem 3.800-ért megkapod…

Nyilvános könyvespolcok és a rukkola.hu

Divatosak manapság ezek a könyvcserélő helyek, ahol a felesleges könyveidet mások felesleges könyveire elcserélheted. A mi környékünkön is van két ilyen (a Wekerlén és a Köki Terminálban), illetve ugyanezen az elven működik a nemrég indult közösségi oldal is, a rukkola.hu. Én mindegyikkel szimpatizálnék, de a működési elvét egyiknek sem tartom fenntarthatónak, egyszerűen a matematikai alapjai miatt. Mindegyik közös működési elve, hogy 1:1-ben kell cserélgetni, tehát aki elvisz a rendszerből, cserébe ugyanannyit vissza is kellene adjon, az indulásnál biztosított alap mennyisége így hosszútávon is fennmaradhat. A probléma, hogy az 1:1-es arány sem a minőségét, sem a mennyiségét tekintve nincs betartatva.

A könyvek minősége pontosan követhető akár a Köki Terminál második emeletén, akár a rukkola.hu felajánlott könyveket felsoroló oldalán. A felhasználói szándék nyilvánvaló, egy rossz könyvért mindenki egy jó könyvet akar kapni cserébe, másként nem éri meg részt venni. Persze van, aki viszonylag kiegyenlített minőségben (a rendszer szempontjából: fenntartható módon) végzi a csereberét, van viszont, aki a legócskább könyveiért cserébe a legértékesebb könyveket happolja el, amivel rontja a rendszer egészében levő könyvek minőségét. És megteheti, mert a minőség ellenőrzése egyáltalán nem része a rendszernek.

A mennyiségi probléma pedig, hogy mindkét rendszerben nagyon könnyen lehet csalni. A nyílt könyvespolcoknál semmilyen kontroll nincs, a rukkola.hu rendszere pedig ismerősök közötti kamu könyvátadással verhető át. Mondjuk a feleségem felajánl egy könyvet a polcról, amit én elhappolok, majd mindketten adminisztráljuk, hogy átadta nekem – az 1:3-as átadási arány így, a pontrendszer pedig ócska könyvek nagy mennyiségű felajánlásával verhető át. A megszerzett pontokon pedig könyveket szerzek másoktól – vagyis többet veszek ki a rendszerből, mint amennyit beleraktam.

Persze mindenhol vannak csalók, a hosszútávú működőképesség emberileg a kultúrán múlik, matematikailag pedig az arányokon, hogy lesznek-e, akik összességében egy kicsit többet hajlandók beleadni a rendszerbe, mint kivenni belőle. A Köki Terminálban pontosan látszik, mennyire működik a dolog: semennyire, bár egy bácsi szokott ott olvasgatni, a tömegeket mintha nem vonzaná a dolog, és a polcok is üresek. A rukkola.hu-t esetleg a hosszú farok jelenség mentheti meg, azt viszont valószínűtlennek látom, hogy a slágereket érdemi mennyiségben, ingyen be lehessen innen szerezni. Azon is jó lenne túllendülni, hogy az emberek birtokolni akarják a könyveket, nem csak elolvasni – persze én is így voltam ezzel, amíg be nem telt a szobám…

A személyes tapasztalataim a Rukkolával mondjuk jók, két tök jó könyvet is kaptam már, miközben elpasszoltam négyet, remélem, ezután is tesznek még fel engem érdeklő könyveket. Feltűnő, hogy a rendszerben sokkal több a nő és a nőies könyv, mint a férfias – eddig mind a hat rukkolópartnerem nő volt -, engem viszont a politika, a menedzsment és az informatika érdekel. Igaz, Göncz Árpád életrajza így is beakadt egy közgázos lány révén, akit egyébként egyáltalán nem érdekelt, csak egy konferencián kapta repiajándékként…

Egy fontos mérföldkő (Stephen King: 11/22/63)

Régebb óta tudtam, hogy a pályafutásomat a legjobban az angol nyelvtudásom fejlesztése vinné előre. Megfigyeltem például, hogy a négy legjobb barátunk mindegyike sokkal jobban tud  nálam angolul, és mindegyikük sokkal jobban is keres nálam. Az is érdekes volt, amikor megnéztük Zsófi és Trychydts társaságában Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) című filmet, majd Trychydts kedvtelésből megvette a könyvet is, és a kettőről közös blogbejegyzést írt. A könyv elolvasásában Trychydts-t egyáltalán nem zavarta vagy befolyásolta, hogy történetesen angol nyelvű volt.

Úgyhogy komolyan elkezdtem gyakorolni az angolt, találtam egy jó tanárt, angolul kezdtem filmeket és sorozatokat nézni, és könyveket is olvastam, de csak amit magyarul már kiolvastam, tehát ismertem. Harry Potter, Stephen King, Hook, majd Hunter S. Thompson után éreztem úgy, hogy menne ez talán elsőre látott könyvekkel is.

Stephen Kingnek tavaly novemberben jelent meg a legújabb regénye 11/22/63 címmel (a cím Jack Kennedy elnök merényletének a napjára utal). Ezt választottam, letöltöttem és belevágtam. Olvasás közben tűnt fel, milyen lassan haladok benne előre, a Kindle százalékos kijelzése alig-alig akart nagyobbra ugrálni. Utánanéztem, és kiderült, hogy a könyv terjedelme másfél millió karakter(!), vagyis ha vesszük az első három Harry Pottert együttvéve, ahhoz még hozzá lehet adni a negyedik részből is egy-két fejezetet, hogy megkapjuk ennek a hosszát. Papíron egyébként 850 oldal, így néz ki:

Stephen King: 11/22/63, a könyv nyomtatott változata egy asztalon

Annyiban viszont tökéletes választás volt, hogy King egyszerű nyelvezetet használ, kizárólag a történetre koncentrál, tehát könnyű megérteni és értelmezni. Úgyhogy bár sokáig tartott, végigolvastam, értettem, és többé-kevésbé élveztem is. Főleg azt élveztem, hogy  értettem, mert maga a történet lassú és unalmas – kb. mint a Duma Key, a jelek szerint King a korábbi mélypontja után beállt erre az élvezhető, de a korábbi könyveihez képest lapos szintre. Írtam róla kritikát, angolul, amit majd átírok magyarra is, ha év végén megjelenik az Európa Kiadónál. És már nekem se volt gond, hogy angolul volt!

Munkahely-váltás

Új munkahelyem van: az “Informatika a látássérültekért” Alapítványnál felmondtam, miután felvettek a Nuance-hoz QA-engineer, magyarul szoftvertesztelői munkakörbe. Az alapítványnál nem töltöttem ki a 30 napos felmondási időmet, hanem közös megegyezéssel ennél gyorsabban jöttem el, és április 5-én volt az első munkanapom a Nuance-nál.

Az alapítványnál ugyanakkor az volt a célom, hogy mindent rendben átadjak a kollégáknak. Az egyetlen terület, amit más kolléga nem tudott volna ilyen gyorsan átvenni, az a honlap szerkesztése, úgyhogy elvállaltam, hogy azt én szerkesztem tovább önkéntesként.

Szintén látássérültügyi információ, hogy befejeztem a könyvem kéziratát (tada.wav), az már a kiadónál van elbírálásra, meg ami kell még – én megírtam. Furcsának tűnhet, hogy akkor jelentetek meg könyvet, várhatóan “Informatika a látássérültekért” címmel, amikor éppen szakítok a látássérültügyi informatikával, de a kettőnek nincs köze egymáshoz, így jött ki a lépés. A könyvben összegzem az elmúlt tíz év szakmai tapasztalatait – a nagy részét a saját korábbi anyagaimból smitteltem össze, de pont az volt az egyik cél, hogy legyen egy átfogó, aktuális  összefoglalás a témában. A másik, hogy legyen egy könyv a polcon, amit én írtam, és ezután bármikor megemlíthessem, hogy könyvet is írtam erről, vagy hogy a könyvemben azt írtam erről… értitek.

Csütörtöktől pedig a Nuance-nál dolgozok mint a ShareScan szoftver egyik tesztelője, jó környezetben, szimpatikus munkatársakkal, anyagilag is előrelépve. Technikailag ezt azt jelenti, hogy nagyon sokat fogok metrózni ismét (mint a gimnázium alatt), sőt, a közelsége miatt még a BSE kajak-kenus vízitelepének a meglátogatása is felmerült, mint lehetőség…

Téves cikkek az e-könyv olvasókról

Az elmúlt hetekben sok cikk jelent meg az e-könyv olvasók hazai elterjedése kapcsán. Aktuális téma, mert egyre többen vásárolnak ilyen eszközöket, esetleg tervezik ilyen vásárlását. A cikkek egy része ezért bemutatja az elérhető készülékeket, mások az e-könyvek olyan mély filozófiai problémáival foglalkoznak, mint a papír hiányzó illata… A sok közül két olyan téma is van, amelyben az összes, általam olvasott cikk konzekvensen hülyeségeket írt, az egyik az elérhető könyvek választéka, a másik a használható formátumok problémája.

Legális és illegális választék

A beszerezhető könyvek választékával kapcsolatban minden cikk a legális forrásokból indul ki. Magyar Elektronikus Könyvtár, Digitális Irodalmi Akadémia, illetve az új könyvekhez a szegényes kiadói források. Megemlítik, hogy ismernek embereket, akik hallottak már olyanokról, akik láttak ún. kalózoldalakat, de végtelenül szemérmesen kezelik ezt a kérdést. Ezzel szemben az illegális forrás ma Magyarországon szerintem távolról sem a futottak még kategória, ami jelentéktelen a többihez képest, hanem az alap, a többség számára a kiindulópont – legalábbis az én környezetemben ez a helyzet. Ez természetesen független attól, hogy a jelenség helyes vagy sem – erkölcsi szempontból simán lehetne bírálni, az viszont túlzás, hogy tudomást sem veszünk róla. Amiről nem beszélünk, az nem is létezik, hát persze.

Az írásokban aki egyáltalán megemlíti a kalózoldalakat, álszentségből kifolyólag az is mindenféle érvet felhoz ellenük, csakhogy ezek többsége hamis. Például, hogy a szkennelt könyvek gyakran hibásak, igénytelenek. A valóság ezzel szemben az, hogy a kalózoldalak “aktivistái” szervezetten javítják a szkennelési hibákat, ezért összességében a hibák aránya nem sokkal rosszabb, mint a nyomtatott könyvek esetén. Egy másik állandó ellenérv, hogy megkárosodnak a kiadók és a szerzők – ez igaz, de tetszene talán legális beszerzési lehetőséget biztosítani. Azt az érvet viszont egyik cikk sem hozta fel, hogy a kalózoldalak kínálata frissebb és teljesebb, a használatuk egyszerűbb, mint a legális oldalaké, pedig a felhasználók számára ezek a fontos szempontok, nem csak az ingyenesség.

Formátumok

A másik közkeletű tévedés, hogy a különböző elektronikus könyvformátumok problémát okozhatnak, mert amit felismer az egyik olvasó, azt nem ismeri fel a másik. OK, nyilván sok felhasználó számára ez egy létező probléma, a tévedés az, hogy ez a vásárlást befolyásoló tényező kellene legyen. Szerintem minden újfajta készülék használatát tanulni kell, az e-könyv olvasók esetében leginkább azt, hogyan juttassuk el a kiválasztott könyvet az olvasóra. De ezt tanulni kell, és nem igaz, hogy ez alapján kellene készüléket választani, vagy hogy a formátumok közötti “zűrös helyzet” miatt ne lenne érdemes e-könyv olvasót vásárolni.

A Kindle ellen például rendszeresen felhozzák, hogy a “népszerű” epub-formátumú könyveket nem tudja megjeleníteni. Ez igaz, de én még egyetlen magyar nyelvű epub-könyvet nem láttam… Angol nyelvűt már igen. Ezen az oldalon 10 másodperc alatt lehet őket mobi-ba konvertálni, ami már a Kindle-re is jó. A gonosz kalózok egyébként a könyvek nagy többségét Microsoft Word formátumban publikálják, ami a lehető legkényelmesebb megoldás minden olvasókészülékhez.

Egy rossz példa

Tóth Balázs Index-cikke, amit tegnap a népszerű portál címlapján, kiemelve találtam, ezeknek a hibáknak egyfajta esszenciája, persze más hibákkal kiegészítve. Először is a Kindle-nek csak a 79 dolláros árát említi meg, ami csak Amerikára vonatkozik, miközben a magyar olvasót valószínűleg inkább az érdekelné, Magyarországra mennyiért küldik el a készüléket. A magyar olvasó a 109 dolláros változatot kaphatja meg, plusz a vám, áfa, dollárárfolyam, ráadásul egy ilyen olvasóhoz tokot is érdemes venni, amitől a végösszeg 35 ezer forint körül lesz. Ehhez képest a cikkben egyedül a 79 dolláros, abszolút félrevezető szám lett leírva – a többihez a szerzőnek ún. újságírói munkát kellett volna végeznie.

Aztán összehasonlít két készüléket, de nem foglalkozik azzal, ami egy érintőképernyő esetén releváns: a folyamatosan mancsolás nem koszolja össze a kijelzőt? Egy másik szempont pedig az lehetett volna, hogy a Kindle fizikai lapozógombja vastag kesztyűn keresztül is jól kezelhető, szemben az érintőképernyővel – de persze egy meleg irodában tesztelve a készüléket, nem egy huzatos vasúti peronon a tél közepén, ez nyilván nem jut a szerző eszébe. Az olvasó meg majd rájön magától, hogy kesztyűben nincs sok értelme az érintőképernyőt böködni, és vett volna inkább fizikai lapozógombos készüléket…

Tóth Balázs mellett szól viszont, hogy a Bookline e-könyv vásárlási rendszeréről legalább megemlíti, hogy körülményes, a Multimédia Plázáról pedig, hogy rémisztő, és a kínálat is szegényes. Jó reggelt! A szegény kiadók azért nem maradtak ki a cikkből, ahogy a kalózverziók “csapnivaló” minősége sem. Ez utóbbi ebben az általánosító formában egyszerűen hazugság, a kalózverziók a legritkább esetben csapnivaló minőségűek, sőt. A kalapos ő betűk említése pedig már nevetséges… Tóth Balázsnak egyedül arról sikerült helyénvaló cikket írnia, amit a kezébe adtak: a két készülék gombjairól és vékonyságáról, minden másban téved, hazudik vagy tájékozatlan. Szép munka volt!

Update: Egy jó példa

Az Origó cikke az immár Magyarországon is boltban kapható Kindle és Nook kapcsán. Ez teljesen korrekt minden tekintetben, a szellemképes megjelenítéssel még újat is tudott mondani.