Jól alakult a karácsony előtti időbeosztásunk: mindketten kivettük a megmaradt szabadságainkat, és először itthon pihentünk, aztán wellness-hétvégéztünk egyet Sárospatakon. Ott van ugye Rákóczi Ferenc vára, meg a medencés hotel, ennyi pont elégnek tűnt két éjszakára.
És tényleg minden klappolt. A Hotel Bodrog nagyon kellemes hely, minden van benne, ami két éjszakára szükséges. Például nagyok a szobák, kényelmesen elfértünk benne, Zsófi is jól tudott aludni a két összetolt fotelben. A tévén nem csak az alapcsatornák jöttek be, volt gyors wifi, rendes fürdőszoba, minden. Programnak pedig volt medence, kettő is, egy úszkálni és egy jakuzzi, bowling bent az épületben, bőséges vacsora és reggeli.
A dolgok néha a bosszantó apróságokon csúsznak el, de itt ez sem volt vészes: a bowling-pályán minden megkezdett órát ki kell fizetni, és amikor fél óra után kijöttünk, ez kicsit bosszantó volt, minden más helyen el tudják végezni az eltöltött idő és az egységár összeszorzását. De nem volt gond, visszamentünk és játszottunk még… Zsófi is játszott, a nála is nehezebb golyókat együtt emeltük fel és gurítottuk el, volt olyan pillanata is a játéknak, amikor ő vezetett a meccsben.
A másik bosszantó esemény egy céges karácsonyi parti volt, amit az ebédlőben tartottak és vacsoraidőtől kezdve az éjszakába nyúlt. OK, a zenés vacsorát még kifejezetten élveztük, és este is el tudtunk aludni, csak kettőkor ébredtem fel újra és sorban mindenki más is, Zsófit is beleértve. Akkor háromig zenét hallgattunk, majd azt, ahogy a személyzet elpakolta az asztalokat, de nem ám emelve, hanem tolva őket, csikorogtatva a kurva padlón, úgyhogy végül fél négy körül tudtunk újra elaludni. Ha törődtek volna a vendégeikkel, az lett volna a megoldás, hogy eleve a folyosó másik oldalára kellett volna nekünk szobát adni, nem az étterem fölé. Mindegy, ők nem kérdezték meg, mi pedig nem megyünk vissza többé, pedig ezen is gondolkoztunk már.
Megnéztük a várat is, a várkertet is, a múzeumot is, szép volt, Zsófi is egész jól elvolt. Mondjuk némi taplóságot itt is felfedeztem: a pénztáros csaj be akart csapni, mert mondtam, hogy nem akarjuk a tornyot is megnézni, mégis beütötte az árát. Aztán fél órát kellett az udvaron dekkolnunk, mert tíz órától van pénztár, de konkrétan a múzeum részt csak 10:30-tól szíveskednek kinyitni. A múzeumőr öregasszony pedig barátkozott Zsófival, ez nem baj, de a múzeumi reklámanyagot már nem kellett volna a kezébe adnia – semmit sem illik egy gyerek kezébe adni a szülő engedélye nélkül.
Jó, ez csak a rinyálás, az út alapvetően tök jól sikerült, a szállodában a zenétől eltekintve a szoba is jó volt és a medencék is, az étel is, a jó időt is kifogtuk. A műszaki eszközök is nagyon jól szolgáltak: a Kindle-ön még mindig egy egész könyvtár elfér, a telefon pedig internetezni is jó, és GPS-navigációs eszközként is kiválóan bevált – nem mintha olyan nehéz lenne odatalálni Sárospatakra, de azért klassz volt, hogy még a körforgalmaknak is a megfelelő pontján szólt, hogy kanyarodjak kifelé.