Délelőtt kimentünk nagymamámhoz ablakot mosni és összegereblyézni a leveleket, utána pedig elvittem a kutyát sétálni. Öreguras séta lett belőle, szegény Lady maholnap tizennégy éves, és hát nem nagyon szaporázza már. Emlékszem, régen, ha pórázon vittem, végigrángatott az úton, még hazafelé, az emelkedőn felfelé is, most pedig végig nyugisan sétált mellettem, miután felvettem a neki kellemes sétatempót. Egyébként nagymamámé, csak azt mondjuk, hogy félig az enyém, mert az én kedvemért vettük meg, amikor megláttuk Dobogókőn egy kosárban, három testvére mellett. Szerencsére jól tartja magát.