Balatonboglár ismét

Negyedszer nyaraltunk Noémivel Balatonbogláron, szokás szerint az augusztus 20-a körül megrendezett BB fesztivál idejéhez igazodva. Idén az volt az alapötlet, hogy Noémi szüleit is elhívtuk, így volt társaságunk is (az üdülőben más ismerős sajnos nem volt), illetve amíg ők vigyáztak Zsófira, mit tudtunk részegen tivornyázni és LMFAO-ra csapatni kettesben romantikus estéket eltölteni.

A BB Fesztivál sajnos évről évre egyre rosszabb lesz. Régen egész délutánokat töltöttünk kint, egymás után jöttek a jobbnál jobb előadók és koncertek, most viszont egy kezemen meg tudom számolni nem hogy a jó, de legalább ismerős fellépőket. A szervezők néptáncos együttesekkel töltik ki az időt, aminek biztosan megvan a maga közönsége, de egy mainstream, népszerű borfesztiválon talán mégsem alapvetően őket kellene szerepeltetni. Kifejezetten csalódást keltettek például a szegény ember rockkoncertjei: Fankadeli, P-Mobil, Oláh Ibolya – nem hiszem, hogy a strandoló családok pont őrájuk vágynak, mi biztos nem, és akiket megkérdeztünk, azok sem. Oláh Ibolyának például egyetlen saját slágere van, a többi saját számát kár volt erőltetnie, és a színpadi jelenléte is szomorú. Az Old Boys jó számokat játszana, konferálnia viszont nem tudom, az együttesnek miért egy egyszerre selypítő és pösze tagjának kell, enyhén röhejessé tette az egész műsort.

Persze egy borfesztiválon a zenétől függetlenül is lehet jókat inni, enni, sétálni és beszélgetni, régen azonban kifejezett zenei élményt is jelentett a BB Fesztivál, ez most már egyáltalán nincs így. Egy pici sörsátor volt csak, amelyiknek a sarkában LMFAO-t és napjaink más, valódi slágereit játszották, az mondjuk jó volt, bár a sok táncoló fiatal szó szerint túl nagy port vert fel…

Az egyik leghíresebb balatonboglári létesítmény a Platán-strand mellett a Platán-sor. Ez a Balaton partjával párhuzamosan halad, de a parttól néhány utcával beljebb, és egy viszonylag csendes, szép utat jelképez, aminek az egyik felén tudnak az autók, a másik felén pedig a gyalogosok haladni (a biciklisták pedig ízlés szerint). Négy nyaralás kellett, hogy rájöjjek, mi a baj vele: a fák az autóútra vetnek árnyékot, nem a gyalogosokra. Mi például idén 19 alkalommal gyalogoltuk végig a Platán-sort az üdülő és a strand között, kizárólag az autóúton, még Zsófival is, mert a nap minden alkalommal a gyalogos részre tűzött. Van ez a furcsa szokása mostanában, hogy délről süt, a platánok viszont az északi oldalát szegélyezik az útnak…

A Platán-sor Balatonbogláron, a jobb oldalán a napsütötte gyalogút

Relatíve jól vizsgáztak a magammal vitt műszaki eszközök: a Kindle-re egész könyvtárat telepítettem indulás előtt, hogy tudjak válogatni, és el is olvastam 6 nap alatt 3 könyvet, ami alatt a készüléket még csak tölteni sem kellett. A telefonon pedig prímán lehetett internetezni és híreket olvasni – a mobilnet ahhoz viszont sajnos nem volt elég, hogy a laptoppal is megosszam, és azon érdemi webszerkesztést tudjak végezni.

A németek között is vannak jó fejek és vannak parasztok – ez a német családapa például a tuningolt kombi Vectrával valószínűleg úgy érezte, hogy ha az övénél szegényebb országba érkezik, ott már nem szükséges törődni a szabályokkal. Megbűnhődött a bunkóságáért: a Penny Market balatonlellei üzletében ugyanis csak az egyik kasszánál lehet euróval fizetni. Ő sajnos a másik sorba állt, úgyhogy kiállították hátra a családjával együtt, aztán a másik sorban újrapakoltatták velük a vásárolni kívánt élelmiszereket, és csak ezután tudtak fizetni…

Az opeles a vonalon parkol, két helyet is elfoglal

A nyaralás pedig alapvetően jól sikerült: jókat ettünk, jókat ittunk, és sokat fürödtünk a Balatonban, sőt megnéztük Keszthelyen a Festetics-kastélyt és a Babamúzeumot is, mindkettőt tudom ajánlani másoknak is. Annál pedig kevés szebb, jobb és romantikusabb programot tudok elképzelni, mint hogy este, lefekvés előtt még fürdünk egyet Noémivel a kellemes hőmérsékletű vízben, a lemenő nap fényében. (Zsófi is jól érezte magát, róla majd külön posztban.)

Társaság és zene (Nyaralás Bogláron, II. rész)

Eleinte nem találtunk magunknak társaságot, a nyaralók nagy többsége ismét jóval idősebb volt nálunk. Végül Timivel, a fiatal anyukával, illetve édesanyjával és a fiával barátkoztunk össze, illetve egy fiatal párral, Borival és Attilával, mindegyiküket megkedveltük a két hét alatt.

Lent volt Gyula, az üzemeltető házaspár tagja, őt régebben is ismertem már a büféből. Sokat sakkoztunk Noémivel, Rajmunddal (Timi fiával) és Attilával is, és mikor láttam, Gyula milyen magas szinten kibicel, kihívtam egy partira őt is. Négy lépésből leütöttem a királynőjét, aztán húsz lépésből úgy kaptam mattot, hogy nem is értettem, mi történik. Kiderült, hogy Gyula tíz évig versenyszerűen sakkozott, a királynő előnyt pedig direkt adta, hátha így lesz némi esélyem…

Jó ötlet volt mp3-lejátszót venni, eredetileg a nyíregyházi útjaink unalmának enyhítésére. Rádiósat választottam, mert rájöttem, hogy akárhány számot is megunnánk két hét alatt, és elvittük magunkkal az aktív hangszórókat is a számítógépről. Azt viszont nem értettem, Bogláron miért csak három adó hallható (Petőfi, Danubius, Sláger), még a fesztiválon reklámozott, helyi Enjoy sem jött be a megadott frekvencián.

Induljon a banzáj (Nyaralás Bogláron, I. rész)

Szerettem volna úgy nyaralni menni, hogy már tudom, mi lesz az állásommal. Március óta nem tudott végleges döntést hozni rólunk az MVGYOSZ elnöksége, azóta lógott a levegőben minden, és nem akartam, hogy a stressz tönkretegye a nyaralást, vagy arra jöjjek vissza, hogy nincs hová visszajönni. Ezért aztán kitoltuk a nyaralást augusztusra, gondoltam, eddigre biztosan rendeződik a helyzet. Ehhez képest pontosan a turnus közepén kaptam a hírt, hogy az elnökség öt hónap után mégiscsak döntött, úgy, hogy a továbbiakban nincs szükség ránk. (Szerencsére úgy tűnik, azért lesz állásom szeptembertől is, de erről majd később.)

Már az odaút is vicces volt. Első osztályra vettünk jegyet, de sajnos a minimum tíz kocsiból álló nagykanizsai gyorsvonatból csak az egyik kocsi egyharmada volt első osztály. A négy darab első osztályú fülkében is csak egy-egy hely volt, ezért Noémi megkért egy urat, hogy fáradjon már eggyel arrébb, hogy mi is elférjünk. Az meg úgy tett, mintha nem is hallaná, csak nézett könyvébe, ezért kénytelen voltam én is hozzászólni, majd a megütött hangneme miatt elmondani neki, hogy mit gondolok róla. Jól esett, de helyünk ettől sem lett, úgyhogy másodosztályon utaztunk, tulajdonképpen jól.

Balaton

Az üdülő üzemeltetését a hivatali büfét is működtető házaspár, Klári és Gyula vette át. Ez abszolút nyerő ötlet volt, mert sokkal rugalmasabbak voltak, gyakorlatilag minden kérésünket teljesítették a két hét alatt. Kaptunk DVD-filmeket és újságokat, egy királynő előnyt sakkban, vagy amikor a fesztiválon a koncertek kezdési időpontja megkívánta, előrehozták a vacsorát (a fesztiválról is majd később).

A szobánk ugyanaz volt, mint két éve, a folyosó végén, direkt, mert így csak egy szomszédunk volt, és az erkélyünk is nagyobb, mint másoknak. Szúnyog szinte egyáltalán nem volt, helyettük pókok voltak mindenhol, mindent be is szőttek hálóval. (folyt. köv.)

Nyaralás Balatonbogláron

Balatonbogláron nyaraltunk egy hétig Noémivel, az MVGYOSZ üdülőjében. Vettem egy 30 forintos füzetet, abba róttam fel a bölcsességeimet a nyaralás alatt, tollal, aztán most, hogy itthon vagyok, felvasvillázom az egészet a fotókkal együtt. Nem küzdök azzal, hogy a bejegyzések dátumozása a szokásos legyen, már csak azért sem, mert a nyaralás sztoriját így egyben talán könnyebb lesz olvasni.

Az üdülő két épületből áll, a bejárathoz közelebb van az ebédlő, benne négy szobával, a másik a lakóépület húsz szobával. Kicsit kevés a hely a szobákban, közös a WC és a zuhanyzó, viszont a szobák feléhez, köztük a miénkhez is van egy kis terasz pluszban. A napok ritmusát az étkezések határozzák meg, amelyek pontosan 8, 12 és 18 órakor vannak. Reggelire két zsemle és felvágott, ebédre és és vacsorára pedig főtt kaja szokott lenni, amelyet egy közeli szállodából hoznak és fel is szolgálnak fel nekünk.

A társaság a megyei szervezetek és a központ beutaltjaiból áll. Az átlagéletkor – a tagságnak megfelelően – magas, negyvenen innen csak kb. tízen voltunk az ötven beutaltból, továbbá nem sokkal, de több a nő.

július 15., csütörtök, tulajdonképpen ezt írtam először

Végtelenül romantikus helyzetben írom ezt a bejegyzést, a boglári üdülő stégjén egy padon ülve, körülöttem a Balaton, felettem a kék ég.

A stégen levő padon fekve nézem a Balatont

A tónak azt a specialitását, hogy fürdeni lehet benne, még nem sikerült kihasználni a borús idő miatt, de mindenki azt mondja, hogy holnaptól szép idő lesz. Addig is felfedeztük magunknak Boglárt, küldtünk képeslapokat, vettünk világdíjas ásványvizet és az üdülő tandembiciklijével felmentünk a kilátóba.

Az Aquarénában úgy leégtem, hogy az egész felsőtestemen felhólyagosodott a bőr, remélem, hogy ez nem a lassú kínhalál nyitánya. Viszket, mint az állat.

Az üdülő jó, kényelmesek az ágyak és jó a kaja, van csocsó, ping-pong és a társalgóban tévé, szinte ugyanolyan minden, mintha tíz év kihagyással Zamárdiba tértünk volna vissza az Orion-üdülőbe.

Olvasgatom az üdülő vendégkönyvét, dicsérik a személyzet odaadását (jogosan), az időjárást, a fürdési lehetőséget (az üdülő közvetlenül vízparti). További idézetek tíz év évre visszamenően:

“Itt voltunk! Jó volt, de mégsem a legjobb. Nincs jó pasi az üdülőben :-(((”
“A kaja tök jó, csak egy baj volt: túl sok a krumpli.”
“Már elnézést, de mindennap burgonya volt (…)”
“Sokat sétáltunk a barátnőmmel a Platán strandon. Fiúkkal is találkoztunk. Sok fiúval. A kaja tűrhető volt, csak sok volt a krumpli.”

július 16., péntek, az első élmények

A kaja olyan, mint egy iskolás táborban, egy kolomppal szólítják a vájúhoz a népet és piros pöttyös bögrébe kapjuk a teát.

Tegnap csocsóztunk egyet Noémivel. Fölényben voltam, ezért bevontunk egy harmadik játékost a kószáló üdülők közül Noémi mellé. Sikerült valami csocsóbajnokot kifogni: az úr párosban és egyedül is alázott minket.

Vettem egy 150 forintos zsebpeca-felszerelést és az este ki is ültünk a stégre tesztelni. Fél óra alatt négy hal akadt a horogra, majd kiemelés közben onnan le. Úgyhogy igénybe vettem egy profi kolléga legkisebb botját is, azon két számmal nagyobb horog volt, öt halat fogtam vele egy óra alatt. Mondjuk nem nagy dolog, már nappal is látszott, hogy tele van a víz halakkal, egy merítőhálóval sokkal többet foghattunk volna.

július 17., szombat, a TV2 megutáltatta magát

A TV2 balatonboglári roadshowját Dzsánni, a csatorna műsorvezetője harangozta be egy úszó, hangfalakkal felszerelt színpadról. Kurva hangos volt, és szombaton délután egy órakor nem Barry White-nak és ennek a faszkalapnak a hangjára vágytam volna, amivel nem is voltam egyedül. Egy csaj odament kifejteni a véleményét, onnantól diszkózene volt, sokkal halkabban, Dzsánni viszont nem adta fel, reklámozta az esti koncertet.

A koncert ugyanezen az úszó színpadon volt a közeli, közismert Platán strandon. Ismert, hogy a színpadokat általában magasra építik abból a praktikus célból, hogy sokan láthassák a rajta fellépőket. Ehhez képest a vízen úszó lapos színdpad kontra parton álló nézők felállás elég röhejes volt, a második sorból már nem nagyon lehetett látni semmit. Az emberek további le- és hülyének nézésének csúcsa szintén Dzsánni produkciója volt, aki negyven perces késés után ezt mondta: Sokan vagyunk! Jól érezzük magunkat! Kicsit várnotok kellett, de nem baj! (Neked pedig a jó édes anyád!)

Gáspár “Megasztár” Laci fellépése ehhez képest csak szimplán szar volt, nem értem, hogy ha nem tud angolul, miért külföldi dalokat énekel. A Unitedről pedig sokadszorra is kiderült, hogy a zenéjük élőben lényegesen rosszabb, mint CD-ről, úgyhogy leléptünk.

A két szimpatikus TV2-esemény között L. Petiéknél voltunk, ő közvetlen kollégám, egymás mellett ülünk a Szöviben. A hétvégére kivettek egy házat Bogláron és ott vendégül láttak minket, kaptunk egy hamisítatlan, V. Kriszti-féle vacsorát és borral, kólával is jól voltunk tartva.

július 18., vasárnap

Az eddigi legnyugisabb napunk volt. Felváltva olvasom Lőrincz L. Lászlótól A kicsik nyomábant és fejtem a Plusz egy vicceket, fürdünk, napozunk, illetve utóbbit én csak módjával, mert még mindig meg vagyok égve, továbbá hámlik a bőröm, a felsőtestemen szinte teljesen átvedlettem.

A Balaton partján ülök

július 19., hétfő

Fürdés, olvasás, rejtvényfejtés, este pedig búcsúest. A vendégek között voltak jelentkezők fellépésre, Luxi zongorázott, három hölgy (külön-külön) énekelt és volt három versmondónk is. Utóbbiak elég gyérek voltak, Luxi viszont a közismert vendéglátós tapasztalatával nagyon jól nyomta, egy élmény volt játszani látni. Az estét szalonnasütés és közös dalolás zárta.

A végére a társaságról

A társaság vegyes, vannak fiatalok és öregek, egyedülállók és családosak. Sajnos mire kialakulna egy klassz közösség, haza kell menni, az egy hetünk ismerkedni és igazából pihenni is kevés volt. Amúgy két hetes turnusok vannak, de vannak, akik csak egy hétre jönnek, mint mi is – nem ismertem a helyet és féltem előre bevállalni két hetet.

Szóval a társaság. Amikor az étkezések idejére Luxiékhoz ültettek minket, a Vaklista nyomán azt hittem, a fejemre olvassa majd a Vakok Szövetségének összes bűnét tíz évre visszamenőleg, ehhez képest a vendéglátós tapasztalatai nyomán egy klassz társasági fazont kaptunk jó sztorikkal. A csocsóbajnok Feri a tinilányok kedvencévé vált, lévén kamasz fiúk nem voltak az üdülőben (ld. még a vendégkönyv-bejegyzést: a jelek szerint itt semmi nem változott az elmúlt tíz évben, például nem hittem el, de tényleg minden nap volt krumpli). Némethékkel a horgászat és a nagy dumás tinilányuk révén duplán is megismerkedtünk, egy végtelenül szimpatikus család. Rátóti Andival végül elmaradt a vakping-pong meccs, játszottam viszont Berci bácsival, és először 20-17-re nyertem. Másodszorra csukott szemmel játszottam az egyenlő esélyek kedvéért, úgy viszont 20-5-re ő vert el engem.